Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-02 / 151. szám, kedd

/ A Német Állami Operaház a Prágai Tavaszon A kultúra és a művészet dolgozói Kirá'ylielmecen Äz idei Prágai Tavaszt az előző zenei fesztiválokhoz viszonyítva az jellemzi, hogy sokkal szembetűnőbben teret hódít az opera- és balettzene. A prágai Nemzeti Színház új bemutatóinak sorozatával szerepelt i fesztiválon. Különös fényt adott a fesztiválnak a berlini német Állami Operaház vendégszereplése a Smetana Színházban. A prágai közönség már eleve nagy érdeklődéssel figyelte az NDK törekvését, hogy újjáépítse a művészetnek ezt a háború idején teljesen elpusztúlt hajlékát. Az operaház épületét eredeti formájában építették újra, viszont a legkorszerűbb színpadi technikával szerelték fel. A megújhodott operaház 1955. őta működik. Azóta a legjobb európai színpadok közé küzdötte fel magát. Színpada nyitva áll minden idő és minden irányzat kiválő alkotásai előtt. Cseh és szlovák műveket is mutatott be, legutoljára például Suchoň örvényét. A német Állami Opera művészeti vezetői a vendégjátékok megnyitása előtt összejöttek a prágai újságírókkal és ismertették előttük az operaház fejlődését, játékrendjét és művészeti irányelveit. M. Burghardt intendáns ebből az alkalomból megköszönte az együttes prágai meghívását. A prágai vendégszereplést fontos határkőnek tekinti a két nép művészi kapcsolatainak kibontakozódásában. Ottó fődramaturg ezután vázolta az Állami Operaház céltudatos dramaturgiai irányvonalát. A prágai közönség már a bemutatott öt darabból meggyőződhetett műsorának széles skálájáról. A bemutatott darabok érzékeltették az opera- és balettmüvészet fejlődését Monteverditől egészen napjainkig. A berlini Állami Operaház Händel Ariodante operájának előadásával kezdte vendégszereplését. Élenjáró ^ művészek, nevezetesen az elavult szöveget átdolgozó Heinz Rückert és Waldtrauta Lewin. továbbá Horst Margraf karnagy, Heinz Rückert rendező és Rudolf Heinrich díszlettervező érdeme, hogy életrekeltették évszázados álmából ezt a rendkívül figyelemre méltó alkotást. Noha az előadás majdnem négy órát tartott, a közönség feszült érdeklődéssel figyelte Ariodante skót hős (Gerhard ÍInger énekelte) és menyasszonya Ginevra királyleány (Jutta Vulpiu?) szinte shakespearei történetét. A cselszövő Polinesso (Kurt Rehm) el akarta csábítani a királyleányt kedvesétől. Különösen megkapó volt Dalinda, Ginevra bizalmas barátnője, már azért is, mert a cseh Soňa Červená, az együttes neves tagja énekelte szerepét. Csodálatra méltó volt, hogyan élték be magukat ezek a mai modern művészek Händel régi zenéjének stílusába, különösen nehéz koloratúráiba. Az a hír járja, hogy Franz Konvitschny, az operaház főkarnagva, aki hosszabb ideig beteg volt, még nem vezényelheti az előadást. Képzelhető tehát az az örvendetes meglepetés, melyet megjelenése a karmesteri dobogón váltott ki. Lohengrin előadásában leginkább a mű előadásának felépítését értékelhetjük, melvben teljesen érvényesült a wagneri elképzelések hatalmassága, drámaiassága és költészete. Ha méltatjuk a zenei és rendezői felfogás sikeres egyöntetűségét (Erich Witte rendezte), akkor nem sokat nyom a latban, hogy valamennyi szereplő igazán eszményien teljesítette a wagneri szerepek énekművészi követelményeit. Josef Traxel Lohengrin szerepében. Friedrich Andersson Telramund gróf szerepében, Theo Adam pedig Madarász Henrik király szerepében sikerrel megfelelt alakításának. A két női szerepalakítás közül Sigrid Ekkehard Ortruda szerepében nyújtott elragadó alakítást, míg Elsa Ruth Keplingerné szerepében gyengébbnek tűnt mellette. Sigrid Ekkehard igazi diadalát Elektra rendkívül nehéz szerepében aratta. Ortruda alakítása után mindjárt másnap fáradtság nélkül megbirkózott Strauss művének legnagyobb szerepével, Strauss zenéjének dagályosodó hullámaival szemben is érvényesült és színészileg is meggyőzően alakította az egzaltált Elektra szerepét. Tehát elvitathatatlanul páratlan'xépességű művész. Utána Margarete Klose Klytämnesztráját és Hedwig Möller-Büttow Chriszotemisz szerepét kell említenünk. E három személyre nehezedik a mű súlya, míg a férfiaknak (Oresztesz és Áigisíthosz) egészen mellékes szerepet szánt Strauss. Werner Kelch rendezése mesteri volt. Mindkét operában kitűnt a pompás zenekar. Nagy meglepetés volt Claudio Monteverdi Poppaea koronázása című operájának bemutatása, melyet nem a színházban, hanem a Művészek Házának hangversenytermében, antik színházak előadásmódjában mutattak be. Horst Stein vezényletével, Werner Kalch rendezésében, neves magánénekesek, kamarazenekar és a kar szereplésében rendkívüli tiszta, stílszerű és vonzó előadást láttunk, mely példája annak, hogyan kedveltethető meg ilyen régi alkotás (Monteverdi 1567-1643-ban élt) a modern nézővel. Az Üj Odisszea című balett a legújabb korba vitt bennünke.t. .Albert Burghardt szerző egy feleséget kereső német katona háború utáni sorsát rajzolta meg. Különféle nőfckel és a háborútól erkölcsileg megbélyegzett alakokkal találkozik, míg egy szórakozó parkban rátalál feleségére, aki a háború utáni fertőben is megőrizte tiszta szívét. Együtt haladnak a jobbnapok felé. Vietor Bruns modern felfogású zenéje dallamos és nagyon hatásos, különösen ott, ahol a bárjelenetben a rockand roll-lázat és a szórakozó park életét ecseteli, viszont gyönyörű lírai dallamokat is elő tud varázsolni. Lili Gruber koreográfiája hatásos. A szerepalakítások között Hannes Vohrer ,,a háborúból visszatérő férfi" főszerepében tűnt ki. DR. KAMIL ŠLAPÄK. „Tanítsuk a népet és tanuljunk a néptől", mondotta Lenin elvtárs. Ezt bátran vonatkoztathatjuk arra a találkozásra is, amely a közelmúltban a királyhelmeci járás dolgozói, továbbá a kultúra, a tudomány és a művészet dolgozói között megvalósult. A párt kiküldte tudósainkat, művészeinket, íróinkat, hogy meghallgassák dolgozóink véleményét, hogy megtudják, mit gondolnak, mit éreznek és milyen alkotásokat várnak tőlük a kultúrforradalom megvalósításában. A klrályhelmeci járásban Csernőn, Leleszen és Bodrogszerdahelyen rendeztek a vendégekkel beszélgetést. Medves elvtárs, a csernői átrakodó állomás összüzemi klubjának vezetője vázolta a jelenlegi kulturális helyzetet. Utána következtek a felszólalók, akik bírálón feltárták azokat a fogyatékosságokat, amelyeknek kiküszöbölése jóval elősegítené a kulturális élet fejlődését. — Csernőn igen sok a tennivaló kulturális téren — szögezte le Šarišský elvtárs — ehhez azonban szükséges, hogy olyan berendezések felett rendelkezzünk, amelyek megteremtik az előfeltételeket a kulturális élet felvirágoztatására. Csernőn például akár harminc kocsma részére is volna helyiség, de a kultúrotthon részére nincs, — mondotta felszólalásában. Hasonló légkörben folyt le a dolgozókkal folytatott vita Leleszen és Bodrogszerdahelyen is. Kardos elvtárs Bodrogszerdahelyhői őszintén szólt a Május a szerelem, a vígság, az ének és a tánc hónapja. Ennek az egyszerű igazságnak a tartalmát tette még szebbé, színesebbé a luzsicai szerbek dal- és táncegyüttese, amely május 23-án mutatkozott be a bratislavai közönségnek a várudvar szabadtéri színpadán. Az együttes részt vett a varsói, a moszkvai VIT-en is és most, hogy otthon, az NDK-ban az igényes német közönség előtt fellépési körútját befejezte, csehszlovákiai körútra indult. Bratislavában lelkes közönség fogadta az együttest. A hatvannégytagú énekkar szerb, orosz, német és cseh zeneszerzők müveit tolmácsolta magas színvonalon. Ének- és zenekari számaik közül elsőként kell megemlítenünk Haydn, német zeneszerző „Évszakok" című oratóriumának A szabadság dala részletét. A közönséget szinte elringatta a kiváló mű nagyszerű előadása. Novikov szovjet zeneszerző Szülőföldem c. népszerű dalában főleg a basszus szólam szerepelt kiválóan. A többi szólam alátámasztásának szerepét mindig -megtartotta. A nőikarban a szoprán érdemel külön figyelmet, mély nagyon jó hanganyaga mellett kiváló technikával is rendelkezik. Smetana művei közül „Az eladott menyasszony" c. operából tűzött részleteket műsorára az együttes. Megkapóan adta elő az énekkar Macourek mai csehszlovákiai zeneszerző A béke dala c. müvét is. Az a capella kórusművek között nagy sikernek örvendett a „Boleráz" c. régi, kedvelt szláv dal feldolgozása. Az énekkartól sokat tanulhatnának a csehszlovákiai együttesek is. Fegyelmezettségük bármely nagyobb (hivatásos vagy félhivatásos) együttesnek példaképéül szolgálhat. Műsorukat a tökéletes szólószámok színessé tették és színvonalát lényegesen emelték. A táncegyüttes szerepléséről úgy vévendégekhez. Bírálóan rámutatott, hogy az eddiginél jóval alaposabban kell foglalkozni a népi hagyományokkal és mai életünk problémáival. Ehhez természetesen szükséges, hogy a tudomány, a kultúra és a művészet dolgozói szorosabb kapcsolatot létesítsenek dolgozóink mindennapi életével. A kultúra, művészet és tudomány dolgozóival rendezett vita talán a leleszi szövetkezeti klubban rendezett beszélgetésen csúcsosodott ki leginkább. Leleszen, ahol a kultúra fejlesztésének már lelkes kezdeményezői vannak, sőt szövetkezeti klubot is létesítettek, ugyancsak volt miről beszélni. A felszólalók büszkén számoltak be az állami gazdaság és az EFSZ kulturális csoportjairól, amelyek fellépéseikkel szép sikereket értek el és igen hozzánöttek a leleszi dolgozók szívéhez. Kiemelte, hogy a kultúresoportok tagjai mind a mezőgazdasági termelés élharcosai. Egyik tehenész, a másik traktoros, a többi különféle termelési ágban dolgozik. Ha eljön az este, előkerül a harmonika, hegedű, vagy akár más hangszerek s a fejőnőből szólóénekes, a traktoristából komikus lesz. Érthető, ha a fellépéseknek nagy a sikere. Hogyne, hiszen mindannyian közülük valók. Mindezekről tudomást szereztek a vendégek s olyan elégedetten búcsúztak a királyhelmeci járás dolgozóitól, hogy látni lehetett, tapasztalatokkal meggazdagodva készülnek majd a szocialista kultúra kongresszusára. — ki— lekedhetünk: tánctechnikájuk művészien magas, a lépések harmonikusan kiegyensúlyozottak és egyszerűségük ellenére szépek. A koreografia azonban egy-két kompozócióban nem nyújtotta azt, amit kellett volna. Táncosaik többre képesek. „Az aratás egykor és ma" c. tánc szellemessége ellenére kissé szögletesnek, aratásra nem emlékeztetőnek túnt. Tökéletesebb volt a „Tojástánc" kompozíció. Cselekménye kifigurázza a feudális társadalmi rendszer nagygazda-lányát, aki nem szívesen társalog a parasztlányokkal. A mulatságon büszkén, lenézően méri végig a parasztlányokat. Aztán jönnek a fiúk, de ő hoppon marad, pedig szívesen táncolna bármelyikkel. Azok csak tréfa tárgyává teszik. Végül is az apjára marad, mert nem veszi el senki. A jól sikerült táncok közé kell sorolnunk a „Húsvéti víz" c. tánckompozíciót, mely a szerb népi szokásokat, babonákat dolgozza fel. A „Húsvéti víz" varázsereje a cselekmény indítóoka. Műsorukat a „Májusi tánc" előadásával zárták. Ebben a táncban a koreográfus azt viszi színpadra, hogyan szórakozik, mulat a szerb falu ifjúsága májusban. Központjában a minden gyöngédséggel, nőiességgel megáldott tánckirálynő áll. Szintén népi elemeket dolgoz fel. A sikerhez a zenekar nagyértékű munkája is hozzájárult. Jól összeválogatott hangszereikről, a zenészek képzettségéről csak elismerően szólhatunk. Műsoruk kielégítette közönségünk igényét. Erről tanúskodik a szűnni nem akaró taps, a sok virágcsokor. Az együttes a viszontlátás reményében búcsúzott közönségünktől. VASZ1LY JÁNOS Költők a szerelemről A bratislavai magyar dolgozókat falragaszok, a Csemadok helyi tagságát pedig meghívók figyelmeztették, hogy május 28-án, csütörtök este a Duna-utcai bábszínház termében szavaló-est lesz. A szavalóest a Csemadok helyi csoportjának és a bratislavai főiskolások szaválókörének közös rendezvénye volt és műsorán a világirodalom klasszikus költőinek szerelmes versei szerepeltek. Tekintettel arra, hogy május van, a verseket pedig fiatal emberek adták elő, a választás kedves és érthető volt, ámbár az előadott anyag összeválogatása kissé felületes, vagy talán inkább gyakorlatlan kézre vallott. A műsor ugyanis Michelangelótól Radnóti Miklósig ad Ízelítőt a klasszikusok szerelmi lírájából és a hallgatóban felvetődik a kérdés: miért éppen Michelangelónál kezdik. Ha már ő, akkor miért nem Vergilius és Ovidius, miért nem Sappho, vagy éppen az Énekek éneke? A versek közt egyébként is volt néhány hangulatban nem odaillő. Mindezt nem azért írjuk le, mintha a rendezvényt lebecsülnők. Sőt, csak az elismerés és a tisztelet hangján írhatunk a kezdeményezésről, — amely lassan már hagyománnyá válik, — hogy a bratislavai magyar főiskolások lettek a továbbhordozói a kultúra, az irodalom, a szépen művelt szó világító fáklyájának. Az elismerés és tisztelet hangján kell írnunk azért is, mert az előadógárda fejlődése nagy léptekkel halad előre. Nem hiába: gyakorlat teszi a mestert! A rádió hangversenytermében a közelmúltban megtartott esthez viszonyítva a szavalok ezúttal jobbat nyújtottak, elsősorban azzal, hogy papír nélkül szavaltak, ami sokkal hatásosabb és eleve megadja a mélyebb átélés lehetőségét. Monoszlóy Eva mellett igen jól megállták a helyüket a reménytkeltően tehetséges főiskolás-szavalók, különösen Fukári Valéria, Kovács Piroska és Vass Ottó, a naiv zsánerben igen kedves és légies Kopasz Csilla, valamint Vaszily János és Gyürer Lajos. A konferanszié munkája kissé pontatlan és felületes volt. Jó ötlet volt a szavalatok közé egy-egy énekszámot iktatni. Lévay Cecília és Kovács Béla igen kellemes perceket szereztek a közönségnek. Reméljük, hogy a Csemadok és a bratislavai főiskolások sikeres rendezvényei megtörik a bratislavai dolgozók sajnálatos közönyét, akik rájönnek, hogy saját magukat fosztják meg értékes, szép élményektől, ha nem támogatják teljes mértékben a helyi kultúrális megmozdulásokat. GÄLY OLGA A luzsicai szerbek dal- és táncegyüttese Bratislavában vanna állata, az oroszlán is beleolvad a sivatagi vagy pusztasági környezet sárgás-barnás színébe. Emellett az alkalmazkodás nemcsak a színre vonatkozik. A sivatagi állatok testalkata jó hőieadó képességű. A sivatagi rókák végtagjai megnyúltak, fülük feltűnően nagy felületű. Ezzel szemben sarkvidéki rokonaik zömök testűek, kurta lábúak, fülük kicsiny, szőrzetük rendszerint hófehér. Ezek a formák évmilliókon keresztül fejlődtek ki, nemzedékek ezrei során azok az egyedek hagyták hátra a legtöbb utódot, amelyek bármilyen apró kedvező tulajdonságuk segítségével bizonyos előnyre tettek szert a többiekkel szemben. Ily módon, h

a az ember a mesterséges kiválogatás során csak időről időre vette szemügyre — mert minden pillanatban nem vehette — a továbbtenyésztésre szánt állatokat, a természet minden percben, minden pillanatban válogat. S nem egy-két tulajdonságot vizsgál, mint ez ember, hanem próbára teszi a színt (vajon eléggé alkalmazkodik-e a környezethez), a gyorsaságot, a biológiai alkalmazkodás képességét, a szervezetek plaszticitását, a betegségekkel szembeni ellenállóképességet s kitudja még hány ezer nem regisztrálható tulajdonságot és árnyalatot. S e természetes kiválogatás bírája, s ítéletének végrehajtója az élőknek az a láncolata amelyben minden szervezet egyben zsákmány és fogyasztó is. Olyan kapcsolat ez, amely egyre szélesebben gyűrűzik, s amely másfajta kapcsolatokat is tartalmaz. ílven kapcsolat érdekes példája az, ami a lengyelországi Bielovicze környéki őserdőkben élő bölények sorsát csaknem megpecsételte. Ezek az állatok a XVIII. században még nagy csordákban éltek itt s háborítatlanul szaporodtak mindaddig, amíg gímszarvasokat nem telepítettek ide. Ettől az időtől kezdve a bölények száma rohamosan csökkent, s csak az állami beavatkozás mentette meg őket a teljes pusztulástól. Az történt ugyanis, hogy a gímszarvasok lerágták a fiatal lombos fák leveleit és kérgét, ezáltal az őserdő növényzete szinte kicserélődött. A lombos fák helvét fokozatosan tűlevelű fák fog'niták el, s ez megváltoztatta az erdő helyi éghajlatát. Megváltozott a levegő páratartalma, csökkent a csapadék mennyisége. Módosult az erdő vízháztartása, sok csermely kiszáradt, ezzel csökkent a bölények jvóhelyeinek száma ls. A kisebbsiámú itatóhelyen mind tömegesebben gyűltek össze az állatok. Ennek következtében növekedett a fertőződési lehetőség és a járványok, különösen a májmétely tömeges irtást végzett soraikban. íme, a szemünk előtt így játszódott le egy olyan folyamat, amely a természet egyensúlyának fölborításával bonyolult láncolatokon át csaknem egy fajta katasztrofális pusztulásához vezetett. Ugyancsak a szemünk előtt lejátszódó ilyen kapcsolat az is, amely például az apró rágcsálók száma és az őket fogyasztó ragadozók száma közt fennáll. Pockos években például — amilyennek az idei is ígérkezik — rendkívül elszaporodnak a ragadozók. Az ilyen években, éppen a bő. séges táplálék hatására, a ragadozók sokkal több utódot képesek felnevelni, mint más esztendőkben. A ragadozók számának emelkedése természetszerűen csökkenti a rágcsálók számát, ez viszont fékezi a ragadozók számának növekedését. Ilyen módon a természetben bizonyos egyensúly, „harmónia" keletkezik az élővilág önszabályozása útján. Miközben a fajok ilyen módon korlátozzák és szabályozzák egymás növekedését, egyidejűleg kiválogatődás történik az egyedek között is. Ennek során pedig apró különbségek döntik el, hogy végső soron melyek maradnak életben és adhatják át tulajdonságaikat utódaiknak. Mikor a róka üldözi a nyulakat, akkor a nyulak nemcsak üldözőjükkel vannak versenyben, de egymással is. Az a nyúl, amely gyorsabb a társainál biztosítja életét és tovább szaporodik, tehát velük szemben is győztes lesz. Ugyanilyen értelemben versenyeznek egymással a rókák is. A „kis" különbségek tehát életet vagy halált jelentenek. A környezethez jobban idomuló szőrmeszín a gyorsabban működő reflexek, a valamivel nagyobb gyorsaság és sok más tulajdonság árnyalati fölénye dönt végül is élet és halál fölött, s az alkalmasabb fennmaradását eredményezi. Ez a törvény érvényesül a generációk sokaságán keresztül, s kialakítja a faj körülményeihez egyre tökéletesebben alkalmazkodó egyedek sokaságát, a „célszerűség"-nek megfelelően. Milyen célszerűnek látszik például bizonyos élőlények szoros együttélése, szinte szervi kapcsolata: a szimbiózis. Talán isten teremtette ezt a célszerűséget? Dehogyis. Az ilyen szimbiózisnak annyi formáját ismerjük a természetben, hogy kifejlődésük • folvamata szinte teljes egészében I előttünk áll. A folyami szivacs például zöld algával él együtt. S ez mindkettőjük számára előnyös, mert a moszatok nitrogéntartalmú vegyületekhez jutnak a szivacs testéből és bizonyos védelmet is nyernek, a szivacs pedig a moszatok asszimilálta táplálékot, szénhidrátokat kap. Hasonló, de még szorosabb kapcsolat van az édesvízi hidra s a testének belső rétegében élő zöldmoszatok között Ezek még a hidra petesejtjébe is belejutnak, úgy. hogy az együttélés nemzedékről nemzedékre átterjed. Az egyik örvényféreg és egy sárgásbarna moszatfajta között már oly szoros az együttélés hogy egymás nélkül képtelenek megélni. A moszat elvégzi az örvényféreg táplálékának előkészítését olyannyira, hogy ennek az erre szolgáló szervei teljesen elcsenevészesedtek. Mi e jelenség magyarázata? Nyilvánvaló, hogy az állatok és növények közötti laza szimbiózis először véletlenszerűen jött létre, minthogy azonban e kapcsolat fennmaradásukra kedvező volt, az együttélésük a természetes kiválogatódás folyamatában megszilárdult. Sok-sok nemzedéken át a két szervezet olyannyira kölcsönösen alkalmazkodott egymáshoz, hogy a szimbiózis elpusztulásuk nélkül már meg sem szüntethető. A kezdetben véletlenszerű együttélés tehát tökéletesen célszerűvé vált. Térjünk most vissza a bevezetőben felvetett gondolathoz. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy semmiféle földöntúli bölcsességet vagy alkotót nem kell feltételeznünk ahhoz, hogy megérthessük az élővilágban megfigyelhető célszerűséget. Az élőlények egymásra gyakorolt hatása, harcuk a táplálkozásukért és szaporodásukért megmagyarázza mind a természet egyensúlyát és harmóniáját, mindpedig az élőlények célszerűségét. Nemcsak hogy nincs szükségünk valamiféle isten feltételezésére, ellenkezőleg, a fentiekből világosan kitűnik, hogy e folyamatban nincs is hely számára, mivel ezek és eredményeik önmagukból magyarázhatók. Nincs hely az olyan érvelés számára sem, amely a feje tetejére állítja a valóságot. Nem a levegő oxigéntartalma alkalmazkodott a tüdőnkhöz, hanem tüdőnk fejlődött az oxigéntartalomnak megfelelően. A légkör 21 százalékos oxigéntartalma adottság volt, amelyhez a tüdővel lélegző élőlényeknek alkalmazkodniuk kellett. Amelyeknek a légzőszervei ehhez az adottsághoz nem alkalmazkodtak, azok elpusztultak. Ugyancsak okfejtésünkből következik, hogy nem a légnyomás alkalmazkodott az emberi szív működéséhez, hanem az emberi szív fejlődött a légnyomás körülményeinek megfelelően. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy más nyomási körülmények között, például a tenger mélyén, más alkalmazkodások alakultak ki. Azok, akik az isteni célszerűség bizonyítékát látják abban, hogy a madarak szárnya tökéletesen alkalmas a repülésre, ne felejtsék el, hogy a természetben ma is megfigyelhető a madárszárnyak kifejlődésének szinte teljes menete a levegőbe emelkedni sem tudó strucctól a pompásan repülő galambig. Nem világos bizonyíték-e ez a természet önfejlődésének ténye mellett, minden hamis célszerűségi elmélet ellenében ? (Élet és TcdomSny május 24-1 számából)