Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-12 / 161. szám, péntek

A szovjet katonai küldöttség Prágában (ČTK) — Bohumír Lomský vezér­ezredes. nemzetvédelmi miniszter csütörtökön, június 11-én fogadta a szovjet hadsereg és haditenqerészet politikai főosztályának küldöttségét, melv látogatás céljából érkezett ha­zánkba. A szovjet katonai küldött­ség taqiai hosszasan elbeszélgettek a nemzetvédelmi miniszterrel. Prágai művészek a kassai kerületben (ČTK) - A Prágai Nemzeti Szín­hez vezetői és kiváló szólistái kelet­szlovákiai müvészkörútjuk utolsó­előtti napján, június 11-én Kassán baráti beszélgetésre jöttek össze a kerületi nemzeti bizottság tanácsá­nak képviselőivel. A művészek egyik csoportja a kassai pionírokkal be­szélgetett, a másik csoport a Budi­míri Egységes Földmüvesszövetke­zet tagjait látogatta meg. A Nemzeti Színház operaegyüttese szólistáinak 10-tagú kollektívája, mely csütörtök este Krompachyban adott hangversenyt, a délelőtti órák­ban megtekintette a Kovohuty-üze­met és a hazánk felszabadítása után épült korszerű SEZ elektrotechnikai üzemet. Vasutas-kórház épül Kassán A kassai vasútállomás közelében a Marx utcán megkezdték egy új kórház építését a kassai vasútvonal alkalma­zottai számára. A kórházban, melynek építésére csaknem 10 millió koronát for­dítanak, belgyógyászati, sebészeti, re­habilitációs központtal ellátott sebészeti­ortopédiai, szem-, gége- és fülgyógyá­szati, tüdő-, neurológiai, röntgenológiai, psihlatrial fogászati és nőgyógyászati osztályt rendeznek be. Az új kórházban mintegy 100 orvos és középképesítésű egészségügyi dolgozó gondoskodik majd a vasutasok egészségéről. A kórház építé­sét a terv szerint 1962 decemberében fejezik be. A szovjet vendégek ezenkívül a katonai körzet élenjáró funkcionáriu­saival is elbeszélgettek. A küldöttség tagjai az esti órák­ban megtekintették a Prágai Smeta­na Színházban Verdi „Traviata" cí­mű operájának előadását. A svéd képviselők látogatása a Béke-üzemben (ČTK) — A Szlovákiában látogatás cél­jából időző svéd képviselők csoportja csütörtökön, június 11-én Jozef Valónak, a nemzetgyűlés alelnökének és Michal Žákovičnak, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének kíséretében ellátogatott a bratislavai Juraj Dimitrov Béke-üzem dolgozóihoz. A vendégek az üzem megte­kintése után Pezinokon keresztül, ahol felkeresték a Kiskárpátok Bortermelő Üze­mét, Smolenicére utaztak, ahol a tudo­mányos dolgozók otthonában tudományos dolgozóinkkal találkoztak. Ä svéd képviselők csoportja a délutáni órákban Smolenicéről a gottwaldovi ke­rületbe, Luhačovicére utazott. Lett dal- és táncegyüttes vendégszereplése hazánkban (ČTK) - A Lett Szovjet Szocia­lista Köztársaság állami dal- és táncegyüttese szerdán este Prágába érkezett. A vendégek négyheti csehszlovákiai tartózkodásuk idején fellépnek hazánk számos városában és részt vesznek a CSSZBSZ kerületi, valamint járási békeünnepségein is. A SĽUK Kelet-Szlovákiában (ČTK) — A Szlovák Népművészeti Együttes ellátogat a prešovi és a kassai kerület dolgozóihoz. Kelet-szlovákiai kör­útjával június 11-tól megkezdi vendég­szerepléseinek ez évi idényét. Újonnan betanult műsorával tizenegy nap alatt jellép több iárási székhelyen, valamint a nagyobb községekben is. Oj műsorát június 16-án PreSovban mutatja be a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójával kapcsolatos ünnepsé­gek résztvevői előtt. Befejeződött az orosz népi nyelvtanfolyamok tizedik évfolyama (ČTK) - Szlovákiában e napokban fejeződött be az orosz népi nyelv­tanfolyamok jubileumi 10. éve. Dol­gozó népünk- érdeklődése az orosz nyelv iránt az orosz népi nyelvtan­folyamokat az eltelt tíz év alatt a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövet­ség egyik legtömegesebb jellegű akciójává változtatta. Az orosz népi nyelvtanfolyamok több mint 40 ezer aiakulatát tíz év alatt több mint 654 ezer hallgató - munkások, parasz­tok, dolgozó értelmiségiek és ház­tartásbeli nők látogatták. Az orosz nyelv elsajátítása a szovjet sajtó és irodalom révén segítséget nyújtott nekik abban, hogy közelebbről meg­ismerhessék a szovjet embereket, a kommunizmus építésével kapcsolatos nagyszerű terveiket és megszilárdít­hassák a kölcsönös barátság köte­lékeit. Az orosz népi nyelvtanfolyamok tizedik s egyben eddig legsikeresebb évében 3312 körben 45 ezer hallgató tanulta az orosz nyelvet. Túlnyomó­részt szakirodalom tanulmányozásá­val foglalkoztak, melynek segítségé­vel népgazdaságunkat számos érté­kes tapasztalattal gyarapították, új munkamódszereket vezettek be s ez­zel milliós értékeket takarítottak meg. A népi orosz nyelvtanfolyamok a következő évfolyamban új, magasabb fokú módszereket alkalmaznak majd az orosz nyelv oktatásában. A jövő­ben arra fektetik a súlyt, hogy a hallgatók az eddiginél még jobban elsajátítsák azt a képességet, hogy mind élőszóval, mind írásban meg­értessék magukat orosz nyelven, ön­állóan tanulmányozhassák, munká­jukban felhasználhassák az eredeti orosz nyelvű szakirodalmat és saj­tótermékeket. Megjelent a Pártélet 11. száma A Pártélet 11. számának „A mezőgaz­dasági termelés növekedése az emberek­kel való munkától függ" clmú vezércik­ke azzal a kérdéssel foglalkozik, ml a pártszervek és szervezetek teendője, mi­lyen legyen a jó szemléltető agitáció ha­tása a mezőgazdasági dolgozók kezde­ményezésének s aktivitásának kibontakoz­tatása, a fokozott mértékű mezőgazda­sági termelés iránti érdeklődésük növe­lése érdekében. „Emeljük a falusi párt­szervezetek munkáját az üzemi pártszer­vezetek tevékenységének szintjére" c. cikkben Josef Zemánek, a CSKP brnói kerületi bizottságának titkára szin­tén a mezőgazdasági dolgozók körében végzendő pártmunka fontosságáról, a mezőgazdasági termelés növelésére gya­korolt befolyásának jelentőségéről ír, kü­lönösen az EFSZ-ek gyakorlati életéből idézett példák alapján. Ján Janik, az Olcsóbb lett a zö dség (ČTK) — A Belkereskedelmi Minisz­térium közli, hogy június 12-töl le­szállították a következő zöldségfélék kiskereskedelmi árait: I. minőségű legalább 400 gr súlyú kel­káposzta darabja 1,60 korona, II. minőségű darabja 1.30 korona. I. minőségű saláta­uborka 1 kg 10 korona, II. minőségű 8 ko­rona. Paradicsom I. minőségű 1 kg 12 ko­rona. II. minőségű 1 kg 9.60 ko­rona. I. minőségű zöldpaprika darabja 1,50 korona, II. minőségű darabja 1,20 korona. Legalább 630 gr súlyú I. minőségű korai fehérkáposzta darabja 2,50 korona, II. mi­nőségű darabja 2 korona. I. minőségű fe­hér- és kék karalábé darabja 50 fillér, II. minőségű 30 fillér. I. minö.,égü petrezse­lyem gyökérrel csomónként 1 kg 3,20 ko­rona. II. minőségű 2,60 Korona. SZLKP KB mezőgazdasági osztályának ve­zetője, mezőgazdaságunk egyik legidősze­rűbb problémáját, a földek termékenysé­gének, s ezzel egyidejűleg a mezőgazda­sági termelés alapjának, a növényter­mesztésnek növelését elősegítő talajjaví­tás és öntözés kérdését fejtegeti érde­kes, konkrét számadatok s a talajjavító szövetkezetek tevékenységét szemléltető példák felsorolásával. A Pártélet 11. száma néhány további cikkben foglalkozik a mezőgazdasági sza­kaszon, különösen az EFSZ-ekben szük­séges pártmunka, politikai tömegmunka, munkaszervezés, káderpolitika kérdései­vel, stb. A szerkesztőség igen tartalmas cikke a helyi sajtó jelenlegi fő felada­tait elemzi s eszmei tartalmával, pár­tos irányításának kérdéseivel foglalkozik. A Pártélet e számának egyes rova­taiban több igen tanúlságos, az olvasók szocialista világnézetét, kommunista gon­dolkodásmódját elmélyítő cikket közöl a testvéri kommunista pártok életéből, pél­dául Latin-Amerika kommunista párt­jainak imperialistaellenes harcáról, a Francia Kommunista Párt XV. kongresz­szusa előtti időben Franciaországban fenn­álló gazdasági és politikai helyzetről. V. Jurik alapos részletességgel vázolja falvaink kulturális életének problémáit, további cikkek a dolgozók gazdasági ne­velésének különféle formáit, a járási ter­melési-műszaki tanácsok munkáját és egyéb időszerű, pártunk s hazánk élete szempontjából fontos problémát elemez­nek és hoznak közelebb a pártsajtó ol­vasóihoz. (k—m) • DR. VICTOR PAZ ESTENSSORO, a Bo­líviai Köztársaság volt elnöke, Bolívia Ion­doni nagykövete egyheti csehszlovákiai tar­tózkodása után szerdán Prágából Belgrádba utazott. Palmiro Togliatti a szicíliai választások eredményéről Róma (ČTK) — Az Unita június 10-1 számában közölte tudósítójának beszél­getését Palmiro Togliattival, az Olasj Kommunista Párt főtitkárával a szlefliai tartományi választások eredményeiről. „A választási eredményeket egészben véve nagyon kedvezőknek lehet tartani, — mondotta Togliatti. — Mindenekelőtt fontos az a tény, hogy a Keresztényde­mokrata Párt kudarcot vallott és emel­lett az autonomista katolikusok csoport­ja váratlanul sikert aratott. Ez a párt bátran szembehelyezkedett a Keresztény­demokrata Párt politikai rr.onopoliumá­val, és Szicília védelmére kelt." , Togliatti beszédének befejező részében hangsúlyozta, hogy továbbra is időszerű a munkáspártok együttműködésének kér­dése azokkal az új erőkkel, amelyek uqyanúgy, mint a kommunisták a demok­rácia elérésére és a gazdasági fejlődésre törekednek. A Szovjetunió jegyzéke az olasz kormányhoz Moszkva (ČTK) — A szovjet kor­mánynak az olasz kormányhoz inté­zett jegyzékét a Szovjetunió külügy­minisztériuma június 10-én adta St a moszkvai olasz nagykövetségnek. A jegyzék a többi között rámutat arra, hogy az olasz kormány minden­képpen igazolni igyekszik a lázas fegyverkezés, valamint az olaszorszá­gi idegen rakétatámaszpontok létesí­tésének veszedelmes politikáját. A szovjet kormány jegyzékében, amely válasz az olasz kormány má­jus 10-i jegyzékére, sajnálattal álla­pítja meg,' hogy az olasz kormány nem vette tudomásul a Szovjetunió jóindúlatú figyelmeztetését és ismét megerősíti azon szándékát, hogy A hétéves tervet hat év alatt Moszkva (ČTK) - A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bi­zottsága június 10-én különhatározatot adott ki, amelyben jóváhagyja a szverdlovszki gazdasági adminsztratív terület dolgozóinak kezdeménye­zését, akik kötelezettségvállalást tettek, hogy a hétéves tervet egy évvel előbb teljesítik, az eredeti beruházások emelése nélkül. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága javasolja, hogy ezt a kötelezettségvállalást vitassák meg a többi területen is, a dol­gozók tanulmányozzák át a hasonló lehetőségeket üzemeikben és hasonló kötelezettségvállalást tegyenek. A Szovjetunió népgazdasága sikereinek kiállítása előtt Moszkva (ČTK) — Moszkvában a volt mezőgazdasági ipari és építke­zési kiállítás területén a közeljövő­ben megnyitják a Szovjetunió nép­Malinovszkij marsall Bécsbe érkezett Bécs (TASZSZ) — Szerdán Gráf oszt­rák hadügyminiszter meghívására ba­ráti viszontlátogatásra Bécsbe érkez­tek Rogyion Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és a kíséretében levő tábornokok és tisztek. A schwechati repülőtéren Gráf mi­niszter és az osztrák hadügyminisz­térium több felelős munkatársa fo­gadta a szovjet vendégeket. ERBAN FELSZÓLALÁSA a Nemzetközi Munkaértekezleten CSEHSZLOVÁKIA HAJLANDÓ HATÉKONYAN EGYÜTTMŰKÖDNI Genf (ČTK) - A Nemzetközi Mun­kaértekezlet folytatta a Nemzetközi Munkahivatal főigazgatója beszámoló­jának vitáját. E. Erban, Csehszlovákia kormány­küldötte felszólalásában hangsúlyoz­ta a békés együttműködés fejleszté­sének szükségességét a nemzetközi munkaszervezet keretében és kije­lentette, hogy Csehszlovákia hajlan­dó együttműködni főképp a nemzet­közi munkaszervezet hatáskörébe tartozó szakkérdésekben. Csehszlová­kia technikai segítséget nyújt a gaz­daságilag elmaradott országoknak. Nicaraguában harcok folynak (ČTK) — Nicaraguában már második hete éles harcok folynak a felkelők, vala­mint Somoza diktátor, az amerikai mono­póliumok ügynökének egységei között. A helyzet az országban továbbra is fe­szült. Managuában, Nicaragua fővárosában bezárták a hivatalok és üzletek java részét, az utcákon rendőrség és katonaság cirkál. Sok polgárt, akiket kormányellenes ellen­szenvvel gyanúsítanak, letartóztattak. Az amerikai lapok és hírügynökségek a fel­kelők "rádióállomásaira hivatkozva hangsú­lyozzák, hogy a felkelők soraiba sok pa­raszt. munkás és értelmiségi lép be. Pauling professzor figyelmeztet az atom­robbantások következményeire Koppenhága, (ČTK) — Linus Pauling Nobel-díjas amerikai professzor június 10-én Koppenhágában ismét erélyesen figyelmeztetett a kísérleti atomrobban­tások káros következményeire. Pauling kijelentette, hogy a rákmegbetegedések száma a légkör fokozott rádióaktivitásá­nak következtében egymillióval emelke­dett és az idén születő gyermekek kö­zül egymillió kapja meg a rákbetegsé­get. Pauling professzor a tudósoknak az atomrobbantási kísérletek elleni nemzet­közi tiltakozó akciójának kezdeményező­je. gazdasága sikereinek kiállítását. A. Zaszjatyko, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának alelnöke a moszkvai Iz­vesztija lapnak adott interjújában kijelentette, hogy ez a kiállítás na­g.yobb lesz mint a tavalyi brüsszeli világkiállítás. A kiállítást 211 hektárnyi területen rendezik és négy önálló osztályra csoportosítják: az általános, az ipari és közlekedési, a mezőgazdasági és az építkezési osztályra. Felújították a Szovjetunió Tudományos Akadémiá­jának pavilonját. Ez idén az eddigi kiállításoktól eltérően kifejezőbben szemléltetik az ipar és a közlekedés sikereit. A mezőgazdasági osztály 20 pavilonból fog állani. A többi között első Ízben mutatják be a traktorok, kombájnok és más mezőgazdasági gépek 170 típusát. Olaszország területén idegen rakéta­támaszpontoknak ad helyet, miáltal súlyos felelősséget vállal magára po­litikája minden következményéért. A szovjet kormány felhívja az olasz kormány figyelmét május 30-i a szovjet-albán közös nyilatkozatra, amely kiemeli, hogy a Balkán-félszi­get és az adriai-tengermellék nem­zeteinek érdeke megkívánja, hogy ott atom- és rakéta fegyvermentes öve­zetet teremtsenek. A LEMP ill. kongresszusának határozatait ötvenezer gyű ésen vitatták meg Varsó (ČTK) - A lengyel sajtó jelentése szerint Lengyelországban vé­get ért a Lengyel Egyesült Munkás­párt III. kongresszusa határozatai nép­szerűsítésének kéthónapos kampánya. A párt alapszervezeteinek 50 ezer nyil­vános gyűlésén a lengyel dolgozók kife­jezték egyöntetű egyetértésüket párt­juk III. kongresszusának határozatai­val és a kongresszusi feladatok tel­jesítésére konkrét határozatot fogad­tak el: a következő hét év során az ipari termelést 80 százalékkal, a me­zőgazdasági termelést 33 százalékkal növelik. Amerikai szenátorok nem látogathatnak Kínába New York |ČTK) — A New York Times június 10-i számában közölte, hogy az USA külügyminisztériuma az amerikai kongresszus tagjaitól megtagadta az út­levél kiadását a Kínai Népköztársaságba. Reston a lap washingtoni tudósítójának jelentése szerint J. Píllion köztársa­sági párti képviselő útlevelet kért a Kínai Népköztársaságba, ahová a kong­resszus ülésszakának befejezése után szándékozott utazni. Ugyanezt kérték Magnuson és Engle szenátorok is. Az USA külügyminisztériuma azonban kéré­süknek nem tett eleget. JAPÄN amerikai „segítséggel" három torpedó-rombolót épít, amelyekről raké­tákat lehet majd irányítani. A torpedó­rombolókat 1960 tavaszán adják át a ja­pán haditengerészetnek. (ČTK) Noha GREWE Genfben azt állítja, hogy Nyugat-Németországban „nyo­ma sincs a revansizmusnak" az NSZK-ban fokozódik a revans vágya. Elég egy pillantás erre a Majnafrankturtból érkezett képre. Itt és más váro­sokban is állandóan Ilyen arcátlan feliratok jelennek meg: „A szudeta­vidék német marad", „Kelet-Poroszország német föld". Londonban véget ért az atlanti kongresszus London (ČTK) — Londonban júniiii 10-én véget ért a NATO országainak atlanti kongresszusa, amelyet azzal a céllal hívtak össze, hogy a tömb po­litikájának alapelveit a jövő tíz évre kidolgozza. A hat napig tartó kongresszus be­fejezése után nyilvánosságra hozott zárónyilatkozatból kitűnik, hogy a NATO tízéves agresszív politikája változatlan marad, sőt egyes téren még fokozódik. Az angolok Gestapo­módszerei a kényai gyűjtőtáborokban Nairobi (ČTK) — Kénya. kelet-afrikai angol gyarmat kormánya hivatalos vizs­gáló-bizottságot nevezett ki. A bizottság megállapította, hogy a kényai gyűjtőtábo­rokban brutálisan bántak a politikai fog­lyokkal. akiknek javarésze az afrikai gyar­matellenes mozgalom híveiből került kl. A kivizsgálás eredményeiről szóló jelen­tés megkísérli szt a benyomást kelteni, hogy a gyüjtőtáborokban az őrök durvaságának egyedülálló eseteiről van szó. A jelentés egy szóval sem emHti hány fogoly esett áldozatul az embertelen bánásmódnak. Nem közli a halottak, a megcsonkított foglyok számát. fMtoány s orban / ÉSZAK-BORNEÓBÓI, érkező hír szerint június 9-én megkezdődtek ott a SEATO további hadgyakorlatai, amelyeken részt vesznek az amerikai haditengerészet két­ezer tagja, 250 angol katona, a 7. ameri­kai hadihajóraj, a távolkeleti angol flot­ta, ausztráliai és ú.i-zeelandi hadihajók. A hadgyakorlatokban részt vesznek a SEATO más tagállamainak megfigyelői is. AZ USA KÜLÜGYMINISZTÉRIUMA jú­nius 10-én jelentette, hogy az úgyneve­zett Bagdadi Paktum tanácsának jövő ülését október 7-én és 9-én tartják Wa­shingtonban. (ČTK) A BAGDADI RÁDIÓ jelentése szerint június 10-én a bagdadi katonai különbl­róság előtt befejeződött 9 katonatiszt ellen folytatott bünper. A katonatisztek az Iraki Köztársaság kormánya ellen irá­nyuló lázadásban vettek részt. Négy tisz­tet halálra, 5 tisztet életfogytiglani fegy­házra ítéltek. (ČTK) v AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMO/i egész terUletén egyre többen követelik az atomfegyver-kísérletek beszüntetését. Az amerikai polgárok a stroncium 90 veszedelmét Ismertető hír közlése után egyre jobban tudatára ébrednek annak, hogy a fertőzés veszedelme elsősorban a gyermekeket sújtja. (ČTK) AZ OLASZ TEXTILMUNKÁSOK június 10-én megkezdték az úgynevezett öve­zeti sztrájkot. A dolgozók fokozatosan fognak sztrájkolni. A sztrájk az olasz textilipar valamennyi fontos központjára kiterjed. (ČTK) UEXICÓBAN — Cuernavaca turista­központban, amely az ország fővárosától mintegy 700 kilométernyire fekszik, a tartós esőzés következtében megáradt folyók nagy károkat okoztak. MONTE VIDEÓBAN, Uruguay fővárosá­ban június 10-én 35 000 munkás és tiszt­viselő 24 órás bérsztrájkot tartott. (ČTK) Ü2 SZÖ 2 * 1959. június 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom