Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)
1959-06-18 / 167. szám, csütörtök
Az első fordulat a Nyugat állásfoglalásában a genfi értekezleten Ä Nyugat visszalépett „Nyugat-Berlin megszállása elismerésének"követelésétói (Folytatás az- 1. oldalról) menyéről, amihez még nemrég csökönyösen ragaszkodtak. A szovjet küldöttség, mint ismeretes, több ízben kijelentette, nern ír alá olyan okmányt, amely Nyugat-Berlin tartós megszállásának elismerését tartalmazná. A nyugati javaslat — a nyugati küldöttségek tájékoztatása szerint túlnyomórészt a britek kezdeményezésének müve, amelyet végül Herter és Murville is elfogadott. Amint a genfi újságírói körök értesültek, a nyugati terv a következő pontokat tartalmazza: Elismerését annak, hogy a megszállási statútumot fokozatosan megváltoztathatják és módosíthatják; a Nyugat-Berlinben lévő nyugati fegyveres erők létszáma felső határának meghatározását (11 ezer fő), amin tovább lehet változtatni; ezen egységek fegyverzete csupán a hagyományos fegyverekből állana, tehát Nyugat-Berlinbe nem szállítanának semmilyen rakéta- vagy atomfegyvert; az NSZK és Nyugat-Berlin közötti összeköttetési vonalakon a forgalGromfko- és Hertertaláikozó Genf (ČTK) - Gromiko szovjet külügyminiszter kedden felkereste Herter amerikai államtitkárt. A nyugati sajtóügynökségek közleménye szerint a két miniszter az értekezlet „zárószakaszának" kérdéséről tárgyalt. * * • Gromiko szovjet külügyminiszter kedden a szovjet küldöttség genfi szállásán fogadta H. Kroll szovjetunióbeli nyugatnémet nagykövetet, aki rövid látogatásra érkezett Genfbe. Á kanadai miniszterelnök nyilatkozata Genfről New York (ČTK) - Diefenbaker kanadai miniszterelnök az Egyesült Ällamok-belí princetowni egyetemen mondott beszédében kijelentette; a három nyugati hátalom külügyminiszterei ne engedjék meg, hogy meghiúsuljanak a Szovjetunióval Genfben folytatott tárgyalások. Tanúsítsanak türelmet és ragadjanak meg minden lehetőséget a haladás elérésére. mat a Német Demokratikus Köztársaság hivatala ellenőrizné; az esetleges ellentéteket a négy nagyhatalom bizottsága oldaná meg, mely tárgyal az NDK szerveivel; Berlinben beszüntetnének minden más állam belügyeibe való beavatkozás fogalmába tartozó tevékenységet; amennyiben ezeket az ideiglenes intézkedéseket nem módosítja más egyezmény, érvényben maradnának Németország egyesítéséig. Ez a legutóbbi nyugati javaslat, természetesen nem old meg számos fontos kérdést, de a valóságban a megszállási statútumtól való viszszalépést jelenti. Ezáltal, eltérően az eddigi nyugati javaslatoktól, reális alapot szolgáltat a további vitára. Genfben most azt várják, hogy az értekezlet nem ér véget ezen a héten, mert a nyugati áláspont megváltoztatása csupán most teszi lehetővé a gyümölcsöző tárgyalásokat. És ez nemcsak Nyugat-Berlin kérdésére vonatkozik. Nincs kizárva azonban, hogy az értekezletet néhány napra — valószínűleg egy hétre — félbeszakítják, hogy a minisztereknek lehetőségük nyíljék alapos tanácskozást folytatni kormányaikkal. Szerdán az értekezlet a négy nagyhatalom külügyminisztereinek zárt ülésével folytatódott Lloyd brit külügyminiszter szállásán. Az ülés napirendjén az új nyugati terv vitája szerepelt. A Szabad Demokrata Párt tárgyalást követel Bonn (ČTK) — A nyugatnémet ellenzéki Szabad Demokrata Párt szerdai sajtószolgálata elemzi a genfi értekezlet helyzetét és arra a következtetésre jut, hogy csak a német békeszerződésről folytatott tárgyalás oldhatja meg az európai biztonság kérdését és segítheti elő Németország egyesítését. „A Szovjetuniónak nagy érdeke a békeszerződés megkötése, mivel véget vetne az NSZK további fegyverkezésének és különösen az atomfegyverkezésnek. leállítaná a hidegháború mai bonni politikáját", olvassuk a sajtószolgálat közleményében. „Aki elutasítja a német kérdés általános megoldását, melynek legjobb kerete a békeszerződés, tudja meg, hogy ezt Németország egyesülésének rovására cselekszi." A Francia Szakszervezeti Szövetség 32. kongressz sa Párizs (ČTK) A Francia Altalános Szakszerve Szövetség 52. kongresszusa kedden folytatta Beonit Frachon, a szí ség főtitkára beszámolójának vitáját és a szövetség további tevéken;,' érői szóló javaslatról tárgyalt. A szónokok, a szakszerve zeti funkción usok és dolgozók teljes egyetértésüket fejezték ki a s zövetség tevt >nységével és Benőit Frachon beszámolóiával. francia Nemzeti Diákszövetség elnöke, Leon Delfose, a bányászok szakszervezetének titkára, Jean Breteau, a francia vasmunkások szakszervezeti szövetségének főtitkára és Leon Mauvais szakszervezeti titkár. A kongresszus keddi ülésének befejező részében felolvasták a Szovjetunió, a Koreai Népi Demokratikus köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság Központi Szakszervezeti tanácsától érkezett üdvözleteket. Üdvözlő beszédeket mondottak a külföldi szakszervezetek kongresszuson jelenlevő képviselői. Albert Brachet, a marseillei kikötőmunkások szakszervezeti szövetségének főtitkára vitafelszőlalásában rámutatott arra, hogy a gyarmati háború következtében a marseillei kikötő stratégiai támaszpont lett és megszűnt kereskedelmi kikötő lenni. Kereskedelmi forgalma jelentősen megcsappant, úgyhogy a kikötőmunkások negyedrésze elvesztette keresetét és azokat is, akik munkában maradtak, havonta átlag csupán 17 és fél napig foglalkoztatják. A vitában részt vett Ourdiot, a páriz-,i közlekedési alkalmazottak szövetségének küldötte, Archet, a Az UNESCO tevékenységének kritikai elemzése Párizs (ČTK) A napokban Párizsban befejeződött az Unesco végrehajtó bizottságának 54-ik rendes gyűlése, melyen elemezték e szervezet tavalyi és idei félévi tevékenységét és megvitatták 1861—1962. évi tevékenységének készüld tervét. A Szovjetunió és Lengyelország képviselői rámutatták arra, hogy ellentétben az Unesco ama kijelentésével, hogy távol áll minden politikai érdektől és az egész világ lakosságának érdekét tartja szem előtt, az ENSZ-nek ebben a fontos szervezetében Az utóbbi hetekben Angliában egyre terjednek a nukleáris fegyverkezés és a nukleáris fegyverkísérletek elleni tiltakozó akciók. Most 136 anglikán lelkész fordult felhívással az angol, amerikai és szovjet küldöttséghez, hogy egyezzenek meg a nukleáris fegyvergyártás nemzetközi betiltásáról. (CTK) nincs képviselve a 600 milliós kínai nép, az NDK, Mongólia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság népe. Komolyan bírálták e szervezet költségvetését. Mint ismeretes, az Unesco költségvetésének több mint a felét adminisztratív kiadásokra irányozzák elő. Amerikai földalatti atomközpont Kaiserslauternben Kaiserslautern. (ČTK) — Befejezés előtt áll a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatok új földalatti atomközpontjának építése. Radarállomások hálózatának segítségével innen fogják irányítani az amerikai katonai felvonulási térség széles körzetében elhelyezett rakétatámaszpontokat. Megnyílt a szovjet népgazdaság eredményeinek kiállítása Hruscsov elvtárs beszéde Kedden délután Moszkvában ünnepélyesen megnyitották a szovjet népgazdaság eredményeinek kiállítását. A hatalmas kiállítás 71 pavilonban, több mint százezer különféle kiállítási tárggyal ismerteti a szovjet népgazdaság kimagasló sikereit, az utóbbi évtized eredményeit és a hétéves terv távlatait. A központi kiállítási csarnok előtt a Népek barátsága terén csaknem 100 000 moszkvai gyűlt össze az ünnepélyes megnyitásra. Jelen voltak a moszkvai diplomáciai képviseletek vezetői; nagy számban jöttek el a külföldi vendégek, turisták és a külföldi sajtó munkatársai. Az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Hruscsov elvtárssal és Vorosilovval, a Legfelső Tanács Elnökségének elnökével a díszemelvényen foglaltak helyet. Néhány felszólalás után nagy taps közben Hruscsov elvtárs lépett a mikrofonhoz és beszédet mondott. Hruscsov megállapította, hogy a kongresszus határozatait országszerte nagy politikai és gazdasági fellendülés követte. Elterjedt a szocialista munkaverseny az üzemekben és a falvakban, s a dolgozók sok helyütt vállalták, hogy öt-hat év alatt teljesítik a hétéves terv előirányzatait. A szovjet emberek nagy léptekkel haladnak és nem kétséges, hogy a kongresszuson meghatározott programot valóra váltják. Ezt az idei év első hat hónapjának eredményei is bizonyítják, a népgazdaság termelési tervét öt hónap alatt' 105 százalékra teljesítették és az ország sok acélt, nyersvasat, gépet és közszükségleti cikket kapott terven felül. Például nyersvasból a múlt év első öt hónapjához képest az idén 1 440 000 tonnával olvasztottak többet, olajból 6 200 000 tonnával nagyobb a termelés a tavalyinál. Öt hónap alatt 110 millió méterrel több szövetet, 12 millió párral több bőrcipőt készítettek, mint a múlt év azonos időszakában. Az építkezések mértéke 14 százalékkal növekedett. Jő eredményeket ért el az idén a szovjet mezőgazdaság is. Június 10-ig több mint 126 millió hektárt vetettek be különféle szemesterményekkel. Jelentősen megnövekedett a kukorica és a cukorrépa vetésterülete és az állatállomány is. Mindez a hős munkásosztály, a dicső kolhozparasztság, a kiváló értelmiség, az egész szovjet nép önfeláldozó munkájának sikere; a szovjet népé, amely nem sajnálja erőfeszítéseit hazájának felvirágoztatásáért, — állapította meg Hruscsov. Ezután rámutatott a szovjetország nagv feladataira. Ahhoz, hogy valóra váltsák a XXI. kongresszuson elfogadott programot, sokat kell dolgozni, emelni kell a szervező munka színvonalát, támoqatní és fejleszteni kell a tömegek kezdeményezését. Az üzemekben, a gyárakban, városon és falun egyaránt sok úi kezdeményezés születik, hogv méqvalósuljanak a hétéves terv feladatai. Hruscsov példaképpen megemlítette a vlagyimiri népgazdasági tanács üzemeinek és a szverdlovszki terület üzemeinek kezdeménvezését, amelyek kisebb beruházással gyorsabban akarják teljesíteni a tervfeladatokat. A központi bizottság helyesli ezeket az értékes kezdeményezéseket — mondotta Hruscsov — s a népgazdaság minden áqában kimeríthetetlen tartalékok vannak. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a nehézipar fejlődésének eredményeire alapozva, a szovjet nép javára gyorsabban kell fejleszteni minden iparágat. A központi bizottság első titkára megállapította: A mezőgazdaságban is nagyok a tartalékok. Ezek kihasználása végett a gyengébben dolgozó kolhozokban meg kell javítani a vezetést. Hruscsov szólt a . Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának küszöbön álló plénumáről. Rámutatott, hogv a plénum döntő szerepet tölt be a XXI. kongresszus határozatainak gyakorlati megvalósításában. Jelenleg legfontosabb a_ termelés automatizálása, komplexgépesítése, korszerűsítése, új, nagvobb teljesítménvű, gazdaságosabb gépek alkalmazása. E feladatok megvalósításával megkönnyítjük a dolqozók munkáját, elősegítjük az ipar és a mezőgazdaság termelésének növelését, gyorsabban, olcsóbban építünk és jelentősen növeljük a termelékenységet — állapította meq Hruscsov elvtárs, s így folvtatta: Á párt és a kormány minden intézkedése szocialista hazánk gazdasági meqerősítésére, a nép növekvő anyagi és szellemi szükségleteinek jobb kielégítésére iránvul. Ä kommunista párt legfontosabb feladata Gondoskodni a nép, a szovjet emberek. a kommunizmus építőinek jólétéről. A XXI. kongresszus világosan megmutatta, milyen úton oldhatók meg az ország történelmi jelentőségű feladatai, teremthetők meq a kommunizmus anyagi és technikai alapjai, biztosítható a Szovjetunió győzelme a kapitalista országokkal vívott békés gazdasági versenyben. A nagy szovjet nép munkasikerei is bizonyossá teszik, hogy ezt a feladatot feltétlenül megoldjuk — fejezte be naqy tetszéssel fogadott beszédét Hruscsov elvtárs. Moszkvában kiállítatták a harmadik szovjet mesterséges hold leadóállomását Moszkva (ČTK) - A Szovjetunió népgazdasága sikereinek moszkvai kiállításán közszemlére tették a harmadik szovjet mesterséges hold leadóállomásának modelljét. A leadóállomásnak egyetlen rádiólámpája sincs, az antenna feszültsége kisebb 0,5 Wattnál, vagyis csaknem olyan feszültségű mint a zseblámpáé. Ez a kis energia azonban már több mint egy éve megbízhatóan közvetíti a tudományos tudósításokat a világűrből a Földre. Nyugat-Berlin kedvezőtlen gazdasági helyzete Berlin (ČTK) - A Német Gazdasági Intézet tájékoztatója legutóbbi számában Nyugat-Berlin kedvezőtlen gazdasági helyzetével foglalkozik. Rámutat arra, hogy az ipari termelés indexe 1958-ban Nyugat-Berlinben 119, a Német Szövetségi Köztársaságban 257 és a Német Demokratikus Köztársaságban 266 volt. Nyugat-Berlin ipara a háború előtt Németország iparának 5 százalékát tette, most azonban csupán 5,5 százalékát képviseli. A tájékoztató azzal a következtetéssel zárja le cikkét, hogy a Nyugat-Berlin-i ipari termelés színvonala napjainkban „Európában viszonylagosan a legalacsonyabb". Az NDK párt- és kormányküldöttsége visszatért Moszkvába Moszkva (ČTK) - A Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége Walter Ulbricht és Ottó Grotewohl vezetésével szovjetunióbeli körútjáról szerdán, június 17-én visszatért Moszkvába. A német vendégekkel együtt Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, aki a német küldöttséget elkísérte Gorkijba, szintén visszatért Moszkvába. A pályaudvaron A. Kiricsenkd, V. Kuznyecov külügyminisztehelyettes és mások fogadták a vendégeket. Felkelés a Dominikai Köztársaságban Havanna (CTK) - Külföldi sajtóügynökségek jelentése szerint hétfőn fegyveres felkelés tört ki a Dominikai Köztársaságban Truillo diktatúrája ellen. A felkelésről egy illegális dominikai rádióállomás adott először hírt. Jelentette, hogy a felkelők La Rega város közelében megtámadtak egy katonai autót, felgyújtották és megölték a katonákat. . A Dominikai Köztársaságban kitört fegyveres felkelés hírét a Venezuela fővárosában rendezett sajtóértekezleten is megerősítették. A sajtóértekezletet a Dominikai Köztársaság szabadságmozgalma központi bizottságának nevében Louis Akviles Mejia és Francisco Castellano tartották. A dominikai szabadságmozgalom képviselői közölték a sajtóértekezlet képviselőivel, hogy a felkelőknek sikerült elfoglalniok a Ciudat Truilótól 60 mérföldre északkeletre fekvő Constanza várost és hogy a felkelők a Dominikai Köztársaság középső D®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® A gall kakas korszerűsítésének tervezete A francia katonai körök az atomfegyvergyártás megszervezését tervezik az országban. (M. Abramov rajza a Lityeraturnaja gazetá-ban) részének hegyvidékén aránylag nagy területet ellenőriznek. Luis Akviles Mepia közölte az újságírókkal, hogy a felkelők több száz főből álló csoportját Enrique Jimenez Moya vezeti, aki nagy tapasztalatokat szerzett a partizánháborúban. I MbűnyjS ^^J A Fülöp-szigeti Nemzeti Párt képviselői azt javasolták a nemzetgyűlésnek, hogy érvénytelenítse azt a törvényt, mely kiváltságos joggal ruházta fel az Egyesült Államokat a Fülöp-szigptek természeti kincseinek kizsákmányolására és ipari üzemek alaktíására. A törvény 1974-ig biztosítja a amerikai állampolgárok és társaságok jogát. (ČTK) Kanjanie Csiume Nyasszaföld nemzeti kongresszuspártjának képviselője kedden Londonban nyilatkozott és újra követelte Nyasszaföld függetlenségének megadását. Törökországban ismét drágultak a közszükségleti cikkek. A liszt ára 33, a kenyér ára 31 %-kal emelkedett. (ČTK) Ladislav Paŕizek utazó és Lubor Mikula operatőr Barre Mamuduevel, a guineai Faranah járás parancsnokával május 21-én 10 órakor elérték a Niger folyó tényleges forrását. Ők az első csehszlovákok, akik ide eljutottak. (ČTK) A tüneburgi nyugatnémet bíróság hétfőn hét havi börtönre ítélte Günther Brehmer szakszervezeti funkcionáriust. Azzal vádolták, hogy „az államnak ártó áruló tetteket" követett el azzal, hogy a két német állam szakszervezetei kapcsolatainak megteremtésére törekedett. (ČTK) Az Okinava közlében fekvő Jorom szigeten kedden újabb manifesztációs békefelvonulás indult, melynek célja a 2000 km-re fekvő Hirosima. A belga közvélemény erélyesen tiltakozik a nyugatnémet Bundeswehr raktárainak belga területen készülő elhelyezése ellen. A nyugatnémet hadügyminisztérium 80 millió márka értékű lőszert rendelt Portugáliában. ÜJ SZÖ 3 * 1959. június 13.