Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)
1959-05-09 / 127. szám, szombat
A SZOCIALISTA ORSZÁGÉPÍTÉS befejezése elüti 1 NEMES VERSENGES T-Tova-tovább egy esztendeje A annak, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusa kimondta történelmi jelentőségű határozatát a szocializmus építésének befejezéséről hazánkban. Korai volna valamilyen végleges mérleget vonni, mennyiben teljesítettük ezt a hatalmas feladatot. Hiszen a szocializmus építésének betetőzése a párthatározat értelmében is egész időszak, amely évek múltán fokozatosan átmegy a kommunizmus építésének megkezdésébe. Mint konkrét lépést e cél megvalósítása felé, a XI. kongresszus hazánk nemzetközi helyzetének elemzése alapján kitűzte a szocialista termelési viszonyok megvalósítását egész társadalmunkban, a szocialista termelés továbbfejlesztését s ennek alapján az életszínvonal megfelelő emelését. Ideológiai téren meghatározta kulturális forradalmunk fő feladatait, a párt életében pedig kimondotta a szocialista demokrácia elmélyítésének és tökéletesítésének szükségességét. A feladatoknak ez a rövid emlékezetbe idézése is már mutatja, milyen hatalmas célokat kell elérnünk a legközelebbi ^ztendőkben. Jelentőségük azonban csak akkor mutatkozik meg előttünk egész teljességében, ha tekintetbe veszszük a XI. pártkongresszust közvetlenül megelőző lényeges intézkedéseket is. Elsősorban utalnunk kell a párt ideológiai munkájának egyes kérdéseiről szóló beszámolóra, amelyet 1957. június 13-án mondott el a CSKP KB ülésén Hendrych elvtárs. Erre az ideológiai tisztázódásra azért volt szükség, mert ha nálunk nem is, de körülöttünk még egyes népi demokratikus országokban is különböző zavaros eszmék, revizionista szellemű irányzatok léptek fel. E káros megnyilatkozások melegágyát a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége által terjesztett tanokban kell keresni, amely pártnak a vezetői azt a tényt, hogy a Szovjetunió és a többi népi demokratikus állam 1955-ben rendezte Jugoszláviával államközi viszonyát, jó alkalomnak találták revizionista tanaik terjesztésére. Mint tudjuk, e tanok elsősorban a lengyelországi és magyarországi Kommunista pártokon belül találtak visszhangra, és nem utolsó sorban előidézői voltak a magyarországi ellenforradalmi eseményeknek. Egyes elvtársak a XX. kongreszszus határozatainak lényegét és szellemét sem értették meg teljesen. Ezért szükség volt — bár nálunk korántsem került sor a lengyelországihoz és a magyarországihoz hasonló revizionisztikus jelenségekre — nálunk is az ideológiai vonal következetes tisztázására éppen az SZKP XX. kongreszszusa határozatainak helyes értelmezése alapján. Hogy pártunk munkája e téren nem volt hiábavaló, azt világosan mutatja az azóta elmúlt két esztendő ideológiai fejlődése, amely lehetővé tette, hogy kultúrforradalmunk elmélyítése céljából lényeges lépéseket tegyünk a materialista világnézet terjesztése, közoktatásunk következetesen szocialista átépítése irányában. További fontos feltétele volt a CSKP XI. kongresszusa eredményes munkájának az azt megelőző és 1958. február 25-én megtartott CSKP KB ülése, amelyen Široký elvtárs ismertette népgazdaságunk irányításának új alapelveit. Ezek az alapelvek részben 1958. április 1-én az ipar új, decentralizált megszervezésében, részben 1959. január 1-én az egyéni és kollektív érdekeltség elvének következetes megvalósításában nyilvánultak meg. Végül mint a CSKP XI. kongresszusát közvetlenül megelőző fontos eseményről meg kell emlékeznünk az SZLKP kongresszusán, 1958. május 16-án elhangzott és Bacílek elvtárs által előadott fontos beszámolóról, valamint a kongresszus határozatáról, amelyek konkretizálták az előbb említett országos feladatok megvalósítását Szlovákia területén, elemezték végrehajtásuk addigi eredményeit, feltárták esetleges hibáit és így szintén hozzájárultak a XI. kongresszus előkészítéséhez. Pártunk életének ezek a fontos eseményei, a hozott párthatározatok természetesen a CSKP XI. kongresszusán forrtak egységes egészbe és csúcsosodtak ki, de korántsem jelentették a fejlődés végét. Ellenkezőleg. A kongreszszus határozataiban kitűzött feladatok megvalósítása a párt részéről további lényegbevágó intézkedések meghozatalát tette szükségessé. Ezek közül a legfontosabb s a széles tömegekre legközvetlenebbül ható Novotný elvtársnak a CSKP KB 1958. november 13-i ülésén elmondott beszámolója. Amint arra mindnyájan még jól emlékszünk, itt az életszínvonal emelésének számos konkrét kérdését, a fennálló munkabérrendszerek átszervezésének problémáit és a lakásépítés megoldását tárgyalták meg. A tárgyalás eredménye pártvita anyagát képezte, amelyet azután a CSKP KB 1959. évi március hó 5-i határozatai fogalmaztak meg végleges formában. Mindezek tekintetbe vételével tisztán láthatjuk mindnyájan, akiknek a XI. kongresszus határozatait a szocializmus építésének mielőbi sikeres befejezése érdekében meg kell valósítanunk, a konkréten előttünk álló feladatokat. A szocialista termelési viszonyok megvalósításában a kongresszus óta további lényeges haladást tettünk a mezőgazdaság eredményes szövetkezetesítése révén, úgyhogy ez a tényező immár aligha lehet akadálya a mezőgazdaság előtt álló nagy termelési feladatok megvalósításának. A termelőerők fejlesztésében mindenekelőtt eredményesen befejeztük a múlt évi ipari termelési tervet, sőt túlteljesítettük, és a terv teljesítése az idén is jól halad. Különös figyelmet kell azonban szentelnünk két igen fontos termelési ágazatunknak: az építészetQokan tudják, hogy a csehországi Liberec és környéke szinte hemzseg' a sok "kisebb-nagyobb textilgyártól. A bútorhuzatot, szőnyeget, takarókat is errefelé készítik. A lakástextilgyár egyik óriási üzeme Vratislavicén van és Liberectől néhány percen belül villamossal is elérhető. Többször megígértem régi ismerősömnek, aki a gyár tervosztályán dolgozik, hogy ha egyszer a közelében leszek és időm megengedi, meglátogatom. - Most végre erre is sor kerül - gondolom és felhasználva a jó alkalmat, szorgalmasan szedem lábaimat, hogy mielőbb a helyszínen lehessek. JAROSLAV TUZART szeretik mun- - A lányok között sok a CSISZnek és a mezőgazdaságnak. Egy-jK részt azért, mert ezekben az ága-fy zatokban folyik a termelési módszerek megváltozása, az építkezés további iparosítása, a mezőgazda-tó Ságban a nagyüzemi, belterjest gazdálkodás következetes beveze- jí tése. Másrészt ezek az á-azatok a többiekhez képest bizonyos le- !j ; maradást 'mutatnak, amely körül- tó katársai, mert érzik, tudják, hogy tag - mutat egy csinos szőkére. —-- - • — - Ez itt Marié Jindŕišková, a jövő hónaptól kezdve már szövőszéknél is dolgozhat. Értelmetlenül nézek a beszélőre és várom a magyarázatát. — Na igen, Marié a jövő hónapban érvény "k vékorig mény annál elgondolkoztatóbb, mi— fl ° ' s megbecsüli őket. Hát még menyvei éppen e két ágazat előtt álla- flí "y' r e szeretik az üzemben a munkának harmadik ötéves tervünkben ^ so k' akikne k mindegyikéhez van egy megvalósítandó feladatok forrnáS ^ľ* szav a ] V körültekintő tanácsa! jában hatalmas követelmények tó Bose9 e?? n volt alkalmam meggyozodA r<cfr> vt , ^^^""BiiyeK. 3» n i erről, miközben gondos gazdami CSKP XI. kongresszusán elfő-ként végigvezetett az egyes munkagaaott irányelveknek megfelelően W helyeken, műhelyeken és aprólékosan minden vonalon folynak harmadik $ megmagyarázta a különféle anyagok ötéves tervünk előkészítésének Sj minőségét, gyártási módját, munkálatai. Ezen a téren azonban, tó ~ Ez ilt a híres argamán, még a kongresszusi irányelvek legtel-tó a Perzsaszőnyeggel is felveszi a jesebb tekintetbevétele mellett fi- Ííl verse nyt ~ mondja szakértelemmel, gyelemmel kell lenni a gyorsan LT Há t , az a P^ss hogy tetszik? fejlődő szocialista világban azóta mil y? n t. ízése s Ä ? A színe szohetKwo+i™,^* ... " a ľ zul d f l'd, nem rikító és mégsem egyhangú, bekövetkezett valtozasokra is. ; m ert a beleszőtt minta élénkíti. A Szovjetunió Kommunista Párt ja §J Elgondolkodva hallgatom lelkes XXL kongresszusának határoza- íj szavait, figyelem a gépek zakatotaira, a Szovjetunió új korszakot íjlását és nézegetem a munkásnőket, jelentő hétéves tervének arányai- milyen serényen jár a kezük, milyen ra és ütemére gondolunk, amelyek üSyesen kezelik a szövőszékeket és természetszerűleg kihatnak a mitó hogyan növekszi k kezük alatt percharmadik ötéves tervünk arányaira tó r?.' p® rcre az anya 9' A fut ókból, és ütemére is. Sőt. a köztünk és f e Sľ ^.fStt" ^ a Szovjetunió között fennálló igen ¥KTMILA 9" HRIELOVÁ 1922 Jr iiak e¥ I tölti be tizenhatodik évét. A az ifjúság egészségi állapotát delmében tiltja tizenhat éveá a nehéz munkát és a testi erő túlságos igénybevételét. Ezért dolgoznak a fiatalok itt a kézi csomózóban. egyelőre csak napi hat órát, vagy még annyit sem. A szövőszéken a munka sokkal nehezebb. Uršula Gartnerová, Olga Lahničká csak nemrég kerültek ki az iskolából, de nem sajnálják, mert tetszik nekik új foglalkozásuk. - Bár már valóban dolgozhatnánk — sóhajtják vágyakozva, mert az itt végzett munkát még nem tartják az „igazi"nak. Azért az iskolával is fenntartjuk a kapcsolatot — mesélik. — Az itteni nyolcéves iskolában a pionírok vezetői vagyunk. Tanulni, művelődni is akarunk még, hisz oly fiatalok vagyunk, ezért járunk az üzemi munkaiskolába. - A libereci kerület CSISZ-tagjaira igen jó hatással volt a CSISZ bizottságának felhívása, lépjenek feladataira is. De nem hagyhatjuk J voltán.Nagyonhiányl a* SÍÄ figyelmen k.vul azokat a szinte^ ^L címéne k " veszi den igyekezetem kárba veszett, nem nincs is óta nem , ... - - jii eyyiuiyiauan, mert i.»oi-Den, amikor kezteben a hétéves terv konkrét jj' kisbabát várt, elbocsájtották. - Csak feladatai hatással lesznek a mi tó 1946-ban térhettem vissza régi munharmadik ötéves tervünk konkrét fi kahelyemre - meséli -, addig bensőséges és egyre jobban elmé-fi végzi ezt a munkát. Persze yulo gazdasagi kapcsolatok követ- V, egyfolytában, mert 1931-ben, ai ~ »Xíwa l a ohnite </i . . ' ugrásszerű változásokat sem ame-tóľ ann y! másna k' nekem i s melyek a szocialista tábor dé egy-tóf^ Ff ľľ^T kárb a , ^ szet t' hon a„í„ „,-ifi I - yťu5l A kapitalistaknak nem kellett a ÍnLíh 9 - t 9- . ®9 n eP es ebt> tó munkám, most meg már nekem nincs államaban, a nepi Kinaban zajlót- ft szükségem rá, hogy dolgozzam. És tak le az elmúlt esztendőben s való- <K mégis szívesen teszem, így akarom sulnak meg az idén is a termelő- 5' meghálálni új társadalmi rendszeerőknek az egész világot bámulat- tó rünknek a szebb életet. A kereseba, a kapitalista tábort retteqésbetó tem? Ne m panaszkodhatom! Havi Jf-ili'Jr.. 1" ., ... 3 ľl* 1200 l'rt^rtv.o ti . ejtő fejlődése következtében. korona körül mozog és mert Nem ennyire kézzelfoghatóak -I 3 pénz m u i n, d i9 eIke I- én i s találok mégis jelentőségükben a fenti fel-!) ff t mf r a ľ*' KÍ S "" o kf mat ö l" adatokkal egyenrangúak kulturális ^Sd^aJ^tg^^bb forradalmunk megvalósításának tó élete, mint nekem volt eddigi eredményei. Hatalmas mé-|l - Ki itt a legjobb dolgozó? retekben, társadalmi életünk min- sh érdeklődöm és azt várom, hogy saját den szakaszára kihatóan bontako- Sj magát jelöli majd meg. zik ki a marxizmus-leninizmus - Tőlem az ötödik szövőszéken elvein alapuló természettudomá-tó dol 9° zi k ~ mutat egy vele egykorúnyos világnézet elterjesztéséért fi nak lats z° gyors kez ü fejkendős megindított harc. Ezzel szorosan | n° r e' Mi ly n a9v a z°nban csodálko°bľn f t0 ľf daI Í t 1CSÖn hr-| ÄrrUzSSŕ a Jar mví ban all iskolareformunk végrehaj- da t", azt állítvári i hogy hiszen a tasa, amely eppen a CSKP KB K legjobb dolgozónak kijáró vándoraprilis 22-i ülésén Hendrych elvf J zászló is jelenleg éppen Kamila társ beszámolójában nyert konkrét juHršelová birtokában van, aki norformát. Sj máját rendszeresen 140 százalékra Helyes, ha néha a mindennapi i teljesíti és állandó anyagmegtakaríesemények forgatagában, a felada-tó. t á? áér t P éldana k állítják mindenki tok tömkelegében egy pillanatra tó eI é: megállunk és tudatosítjuk, hol is I ľ^CSOMOZOBAN a villámy . .... J ' v gyors ujjak normája egy óra alatt tartunk a XI. kongresszus hatá-^ iSTc^Ä'"J S rozatainak megvalositasa teren. •), Egy négyzetméteres területen mint- csoI ódunk be minél többen a szak át ismét a szót Janovec elvtárs. A mi üzemünkben is sok fiatal vállalt kötelezettséget, hogy a terv rendszeres teljesítése mellett elsőrendű minőségű árut gyárt majd, jó eredménnyel részt vesz a pártoktatásban, aktívan dolgozik a Nemzeti Front valamelyik szervezetében, állandóan fokozni fogja gyakorlati és elméleti ismereteit és hathatósan segít majd az új munkamódszerek bevezetésében. Eddig már negyven ifjúsági kollektíva jelentkezett kerületünkben a versenybe és - amint már mondtam - a mi üzemünk fiataljaival sem vallunk szégyent. - Meghiszem azt, ha ilyen tanítóik, példaképeik vannak az üzemben - csúszott ki akaratlanul a számon, mert nem kenyerem a bókolás. De a dicséret mindenkinel jól esik, aki megérdemli, ezért a;, öreg elvtárson is látszott, hogy megjegyzésem nem bántotta. Szokásához híven ismét sietve elterelte a szót a személyes dolgokról. - Gyártmányaink iránt igen nagy az érdeklődés nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Különösen a kapitalista államokba, főleg Angliába szállítunk és jólesik tudni, hogy ezzel tetemesen növeljük az ország jövedelmét. Még többet, még jobban akarunk dolgozni és termelni, ezért kapErre a rövid eszmélkedésre fölöt-Sjegy 25 ezer csomó fér el, ami azt tébb alkalmas a második világ- ÍJ jelenti, hogy egy körülbelül tizenháború győzelmes befejezésének, tó két négyzetméteres szőnyeg elkészífelszabadulásunk tizennegyedik fi tése mintegy kétszázötven órát vesz évfordulójának emléknapja. CsakíJ'S® 1 1^ 6- E n"ek a teremnek a lelke ha tisztán látjuk a már megtett Janovec elv társ, aki a már kész utat, csak ha élesen kirajzolódnak tó f 0"^ 9^.? 1 viz s9 ä"ja felül, nincs-e szemünk elé az előttünk álló fel- $ Sf m e9"«ivesni, ki... . . ,. . S'íeszíti és kivasalja őket, hogy a adatok, csak akkor tudjuk meg-»használatban ne táguljanak és ne is valósítani a CSKP XI. kongresszu-j|j zsugoro dj anak ö ss 2 e. janovec elvsának történelmi feladatát: a szo-,jtárs is elhárítja magáról az érdekcializmus építésének befejezését {Vlődésemet és az itt dolgozó fiatalok hazánkban. Sz. L. f! felé terel. szervezeti kongresszus tiszteletére létrejött szocialista munkaversenybe. ILYENEK AZ EMBEREK a vratislavicei szőnyeg- és bútorhuzatgyárban. A fiatalokat a maguk mására nevelik, hogy ha elérkezik az ideje, megházasodjanak, lakást kapjanak és azt a maguk gyártotta szőnyeggel, takarókkal díszíthessék. Ezek az emberek megérdemlik a meleg fészket, a boldog otthont, a szép családi életet! KARDOS MÁRTA