Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-01 / 119. szám, péntek

így köszönti Peking MÁJUS ELSEJÉT 1959. MÄJUS 1. ÜJ SZÓ 5 * Berlin Sztálin leqszebb suaarutja A kettéosztott város mindkét felében elérték csúcspontjukat a május elsejének, a munka ünne­pének előkészületei. De mennyire más ez az előkészülés itt, mint ott! Vessük pillantásunkat először a Brandenburgi Kapun túlra, nyu­gat-Berlinbe, nézzük meg, mit tesznek május elseje sikeres lefo­lyása érdekében. A Reichstag rom­jai körül napokon keresztül élénk serénykedés folyt. Amerikai kato­nák(!) hemzsegtek itt, földgyaluk­kal és teherautókkal gyors iram­ban hozták rendbe a Reichstag előtti térséget, ahol a májusi tün­tetés lezajlik. De vajon milyen tüntetés lesz ez?! A jobboldali szakszervezet, amelynek élén a re­negát Scharnowski áll, valamint a Brandt polgármester vezette szo­ciáldemokrata jobboldal elhatároz­ta, hogy a zónahatártól alig né­hány méternyire manifesztációt rendez, amelynek nem lesz semmi köze valamennyi dolgozó harcos ünnepéhez. Az elképzelés szerint ez a nyugat-berlini lakosság, a munkásoknak, és a tőkéseknek, a militarista szervezetek tagjainak éppúgy, mint a Kereszténydemok­rata Unió és a fasiszta német pár­toknak a manifesztációja lesz, amely közös jelszó jegyében: „Berlin bleibt frei", „Berlin szabad marad" akarja majd kifejezésre juttatni Nyugat-Berlin „rendíthe­tetlen egységét". Nem nehéz ráhibáznunk, hogy Berlin demokratikus szektora, a Német Demokratikus Köztársáság és minden olyan erő ellen irányuló provokációról van szó, amely a nyugat-berlini helytelen irányú fejlődésnek akar gátat vetni. A szakszervezet és a Szociálde­mokrata Párt vezetősége ahelyett, hogy a szakszervezeti dolgozókat, a munkásokat arra ösztönözné, hogy tüntessenek szociális jogai­kért, a növekvő drágaság, a mun­kanélküliség, a Bundeswehr atom­felfegyverzése ellen, a berlini és általában a német kérdés békés megoldásáért, arra hívja fel őket, hogy a Stahlhelm elnevezésű SS­szervezet tagjaival karöltve a náci himnuszt, a Deutschland, Deutsch­land über alles-t énekeljék. A szakszervezetek vezetősége, ahe­lyett, hogy jelszavaival a munka­nélküliség ellen tiltakoznék, hiszen ma Nyugat-Berlinben 90 ezer em­ber leng-teng munka nélkül, ahe­lyett, hogy harcra szólítana a lak­bérek és a közszükségleti árucik­kek áruinak emelkedése ellen, semmitmondó plakátokat ragasztat ki a hirdető oszlopokra, és azt kívánja, hogy a dolgozók testvérei­ket lássák olyan elemekben, ame­lyek Nyugat-Berlint a kémkedés, a bűnözés, a feketézés fészkévé alacsonyították. A berlini munkások ezrével hal­latták szavukat az ilyen manifesz­tációval szemben, amely semmi­képpen sem emlékeztet a munkás­osztály hagyományos harci ünne­pére. A munkások nem akarnak lemondani a felöltőjüket díszítő vörös szekfűről, sem a vérvörös lobogókról és a régi munkásdalok­ról. A szakszervezeti funkcionáriu­sok nyolcezer köztisztasági munkás nevében tiltakoztak a munka ün­nepével való visszaélés ellen és felhívták a szakszervezet vezető­ségét, hogy igazi május elsejei manifesztációt rendezzen. Az épí­tőmunkások, a textiliparban és más termelési ágazatokban dolgo­zók is tiltakoznak, követelik, hogy a béke, a szociális igazság és a nemzetek közötti egyetértés jel­szava jegyében tüntessenek május elsején. Míg a Reichstag romjai tövében amerikai szavak röpködnek a le­vegőben, és zúg a földkotrók mo­torja, amelyek ilyen provokatív manifesztáció számára rendezik a térséget, a Brandenburgi Kapu másik oldalán hangyaszorgalmú nyüzsgést észlelhetünk. Az Unter den Linden, a múltban militarista és fasiszta megbeszélések, tárgya­lások következtében hírhedté vált utcasor házainak homlokzatán'kék és piros transzparensek, zászlók lobognak, ünnepi díszbe öltöztek a kirakatok, s mind ennek az a cél­ja, hogy méltóképpen megünnepel­jék május elsejét, amely a Német Demokratikus Köztársaságban épp­úgy, mint nálunk a dolgozók leg­nagyobb ünnepe. Nemcsak ez az utca, hanem az egész demokrati­kus Berlin ünnepi köntöst ölt, zászlódíszbe burkolódzik. A berlini üzemek munkásai, a demokratikus szektor lakossága nem várja ölbetett kézzel a mun­ka ünnepét. Több tízezer ember társadalmi munkában serénykedett a város szebbé tételén, sok tízezer munkás értékes felajánlást tett május elseje tiszteletére, hogy nö­vekedjék a termelés, és teljesítsék a külföldi áruszállítások tervét. Az NDK dolgozói számára május el­seje nemcsak ünnep, nemcsak olyan nap, amikor az emberek örülnek az elért sikereknek. Ezen a napon az eddiginél még hango­sabb szóval óva intenek majd a demokratikus Berlin dolgozói, a nyugat-németországi veszélyes fej­lődésre, rámutatnak arra, hogy a kettéosztott ország eggyé válhat, létrejöhet az egyséqes békeszerető Németország, és Nyugat-Berlin a béke és a nyugalom városa lehet. Amikor ma sok százezer berlini lakos menetel majd a demokrati­kus szektor minden részéből a Marx-E.ngels tér felé, minden bi­zonnyal ezrével haladnak majd vállvetve velük a nyugat-berlini munkásnégyedek proletárjai, azok, akik kemény kézszorítással viszo­nozzák a Brandenburgi Kapun ke­resztül együttműködésre nyújtott testvérkezet. S a tömeggel ha másképp nem, hát gondolatban ott meneteinek majd a nyugat-berlini munkások további tízezrei s száz­ezrei és mindazok a hazafiak, akik a Német Demokratikus Köztársa­ságban látják a szomorú múlt megismétlődése megakadályozásá­nak legjobb zálogát, akik nem ér­tenek egyet a provokációkkal, a Német Demokratikus Köztársaság és a béke ellen irányuló hadjárat­tal. Berlin, 1959. április 29. B. SCHNEIDER Tíz esztendő telt el 1949. tavaszá­tól, amikor Peking az első szabad május elsejére, a dolgozók nemzet­közi szolidaritásának első szabad ün­nepére készült. A pezsgő élet tíz esztendeje a Kína ősrégi városa tár­sadalmi, gazdasági és kulturális éle­tében bekövetkezett mélyreható vál­tozások tíz éve. Csak egy dolog nem változott: a forradalmi lelkesedés, a forradalmi lendület. Peking munkával köszönti a munka ünnepét. A város jellegét talán még jobban meghatározzák a hatalmas daruk, az építkezési állványzat, a földgyaluk, a teherautók és az utca­sorokat készítő hengerek, mint az ünnepi dísz és pompa. A várost ilyenkor, esténkint fényár borítja el és már hetekkel ezelőtt minden este sok ezer égő világította meg a Tie­nanmen tpret. Fényszórók vetik su­garaikat az építkezésekre, amelyek négy-öt hónap során elérték a ne­gyedik vagy az ötödik emeletet. Itt mindig az alacsony, földszintes, szür­ke tetős házak hatalmas tengere . uralja, de e tenger szintje fölé mind gyorsabb ütemben emelkednek az új épületek, és a még ebben az eszten­dőben lebontásra kerülő városfalak mögött egész új negyedek bújnak ki gombamódra a földből. A város kiépítése már nem az idén kezdődött. Hiszen a felszaba­dulás őt a több lakóterületet építet­tek itt, mint amennyi 1949-ben volt ebben a háromezer esztendős múltra visszatekintő városban. Peking már egy évtizeddel ezelőtt gyorsan vál­tozni kezdett, hogy Kína igazi, leg­fontosabb gazdasági központjává fejlődjék. Éppen ez a legfontosabb változás. Peking folyamatosan az ország egyik iparilag legerősebb városává alakult. Hol van már az az idő, amikor ez a város arra kényszerült, hogy más vá­A nehézgépipar a Kínai Népköztársaságban igen magas színvonalon van. A kép az egyik legnagyobb, gőzturbinákat előállító qvárban készült, ahol egy óriási karuszel esztergát szerelnek. Varsó az újonnan épült Alkotmány térrel, a háttérben a Kultúra és a Tudomány Palotája látható építik a Népi Képviselők Országos Gyűlésének épületét és a szemköz­ti, keleti oldalon a történelmi mú­zeumot, valamint.a kínai nép forra­dalmi harcainak múzeumát. Ez a tér már ez év október 1-én, a Kínai Nép­köztársaság államünnepén kétszerese lesz az eddiginek, majd később, az utolsó simítások után 44 hektárnyi területet foglal majd el. Megváltozott a legfontosabb pe­kingi útvonal, a Csangan Csie, a tartós béke sugárútjának arculata is. Már március elején eltűntek innen a villamosok és április vége felé a szé­les suqárút építése a befejezéséhez közeledett. Az út mentén több sor­ban néhány esztendős fákat ültettek ki. Minden esztendőben erre vonul­nak majd fel a pekingiek százezrei tarka májusi áradatban a Tienanmen tér felé. A sugárút nyugati szakaszán szin­te hihetetlen gvorsasáqqal felépítet­ték a nemzetiségek palotáját és alig néhánv nappal ezelőtt megkezdték egy tízemeletes, 600 szobás szálloda építését. Folytathatnám az új épít­kezések felsorolását, de erre nincs lehetőséq és ezért inkább azt emlí­tem meq, hoqv hatalmas soortsta­dion épül 75 ezer néző számára a város keleti részében, északon építik a külföldi kínaiak házát, bővítik a mezőgazdasáqi kiállítás épületkom­plexumát és úi központi pályaudvart létesítenek. De említenem kellene még az új parkokat, az új utcákat is. amelvek tökéletesebbé teszik a városi közlekedést. Pekinq. ez idén a szó szoros ér­telmében a szemünk előtt változik óráról órára. A város látképét még rosokból, az orszáq más részeiből hozza be a különféle árucikkeket?! Peking ma már ipari város, amely tavaly kétszer annyit gyártott, mint 1957-ben, és húszszor annyit, mint a felszabadulás esztendejében. A hat­milliós Peking dolqozóinak van tehát mivel büszkélkedniük a május else­jei menetben. A kínai újságok ezekben a na­pokban sok beszámolót közöltek ar­ról, hoqy az eqyes munkahelyek dol­gozói milyen nagyszerű eredménye­ket értek el. A város üzemei április első felének termelési tervét 105,2 százalékra teljesítették. A legfon­tosabb termékek, mint például a szén és főleg a kokszolható szén, a nyersvas, a cement, a gyapotszöve­tek és más termékek gyártásában jelentősen túlszárnyalták a tervfel­adaiokat. Április 20-án már 41 nagy üzem és vállalat teljesítette egész havi tervét. Ilyen sikerrel büszkél­kedhet pl. a rádiókat gyártó üzem, a pekingi gépkocsijavító, "a Tqj Ping Cuanq téqlagyár, a pamutgyártő üzem, a vegyi kombinát stb. Egyszóval Peking igazán az ország szíve, fővárosa. Lépést tart ezzel a hatalmas állammal. És mint egész Kína, úgy Peking is napról napra szebb, mind gyorsabb, eddig soha nem ismert iramban fejlődik és éle­tes életté változtatja a merész ter­veket. Ezzel fogadja, ezzel köszönti az idei május elsejét. Peking, 1959.' április 28. ZBYNÉK MALFA

Next

/
Oldalképek
Tartalom