Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-16 / 134. szám, szombat

Manapság már az óvodások játékaiban is közhasználatúvá váltak olyan fogalmak és kifejezések, amelyek alig két-három évtizeddel ezelőtt még csak Igen kevés szaktudós „kon.vhanyelvéhez" tartoztak. Kl ne beszélne rakétáról és atomról, világűrről és gammasugarakról, az atmoszféra összetételétől és láncreakciókról. Beszélünk róluk, sőt izgatottan kommentáljuk az újabb tudományos eredményekről szóló híreket; de vajon tisztában vagyunk-e ezekkel a fogalmakkal? Valljuk be. inkább a fantáziánkra kell bíznunk ilyenkor magunkat, mint a tudásunkra. Hiszen, mikor mi iskolába játrunk, minderről még szó sem volt. Körülbelül a fenti meggondolások késztethették Stefan Heymet arra, hogy olyan, világviszonylatban is jólismert regényei után, mint a Keresztes vitézek és a Coldsborough, egészen új téma felé forduljon. Az NDK-ban nemrégen megjelent A kozmikus kor (Das kownische Zeitalter) című könyvében, amelyből az alábbi részletet vettük, ez a neves szocialista író arra vállalkozott, hogy színesen és közérthetően, szellemesen, szórakoztatóan és mégis alaposan megismertessen bennünket mindazzal, ami a tudomány és a technika területén új, és máris döntő módon megváltoztatja az Ipar és a közlekedés, mondhatni egész életünk arculatát. Röviddel ebéd után, amikor egyetlen, irodalmi vitára emlékeztető gondolat sem zavarta jó lelkiismeretemet, és már éppen aludni készültem, a telejon egyszercsak belecsengetett az ünnepi csöndbe. Kedvenc szerkesztőm jelentkezett: — Hallottadé már a legújabb hírt? — Nem. — Hát nem szokott rádiót hallgat— Csak ha nagyon muszáj. — Harmadik szputnyik kering a világűrben! Szerkesztő barátom szünetet tartott. A meglepetés vagy megkönynyebbülés valamilyen jelére, jelkiáltásra vagy hasonlóra várt. De én uralkodtam magamon. Hiszen nem hiába szereztem meg a Szovjetunióban az ehhez szükséges tudományos hidegvért. — De ennek a szputnyiknak körülbelül másfél tonna a súlya! - próbálkozott lelkesítésemmel a szerkesztő. - Ez a második szputnyiknak több mint kétszerese! Képzelje csak el... — Ami a mesterséges holdak méreteit és súlyát illeti - idéztem Fjodorov professzort, a szovjet Tudományos Akadémia tagját - a szovjet tudomány nem ismer szűk határokat. A szovjet tudósok úgy vélik, hogy kis buborékok felküldése az éterbe nem is éri meg a fáradságot. Szerkesztőm sajnálni kezdte, hogy egyáltalán felhívott. — De az a sok műszer, mellyel az új szputnyik rendelkezik... - igyekezett engem meggondolkoztatni. — Természetesen — idéztem továbbra is a professzort. — A tudomány számára csak a nagyobbméretű szputnyikok a fontosak. Minél nagyobb egy mesterséges égitest, annál több lehet a hasznos súlya, és annál gazdagabb lesz a tudományos zsákmány. — Azt mondják, ez a szputnyik olyasmi, mint egy repülő laboratórium . . - jött már kétségbeesetten a hang a kagylóból. — Miért is ne? - helyeseltem. Feltételezem, hogy néhány készüléke kozmikus sugarak - protonok, fotonok és egyebek - vizsgálatára és mérésére szolgál. Továbbá valószínűleg olyan műszerekkel is rendelkezik, melyekkel regisztrálhatja a Nap korpuszkuláris sugárzásának intenzitását, valamint olyanokkal, melyek mikrometeoritok mérésére ... — Minek a mérésére? — Mikrometeoritok ... ismételtem türelmesen — kozmikus tüzérség világűrhajók ellen, ugyebár. Azon sem csodálkoznék, ha a szputnyik olyan készüléket is magával vinne, amely a felső atmoszféra nyomását és öszszetételét, valamint az ilyen magasságokban tapasztalható pozitív iónkoncentrációt megállapíthatja és mérheti. Ön természetesen tudja, miről van itt szó, nemde? A drót másik végéről gurgulázó hangok szűrődtek fülembe. — Tisztában kell lennünk ezekkel a pozitív iónokkal, hogy majd a világűrhajóról biztosíthassuk a rádióösszeköttetést a földi űrállomással... Bizonyára egy magnetométer beépítése is fontosnak mutatkozott. Ez tudniillik lehetővé teszi a tudósoknak, hogy közelebbi értesüléseket szerezhessenek a Föld mágneses teréről... Mert, tetszik tudni, ennek a mágneses térnek a hatása csak a Föld felszínére vagy annak közvetlen közelére vonatkozólag ismeretes, de még nincsenek adataink azokból a magasságokból, ahová a szputnyikok eljutnak ... - Eszembe jutott Fjodorov professzor könnyed mosolya és továbbra is őt idéztem. - Hiszen még azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen milyen eredetű ez a mágneses tér. Gyanús csend honolt telefonom hallgatójában. IDerserty futás Q világűrben — Még a készüléknél van? — érdeklődtem. Még ott volt, de a gutaütés környékezte. — Az sem lepne meg különösképpen - folytattam egykedvűen mondókámat - ha megkísérelték volna egy tömegspektrométer feljuttatását. Mert az jó betekintést nyújthatna az atmoszféra felsőbb régióiban található gázalakú anyag összetételébe ... Természetesen mindezek a készülékek elektronikus vezérlésűek. Működési elvük igen egyszerű, ha az ember már megértette, miről is van itt szó. A különböző készülékek megállapításai szalagra rögzítődnek, és bizonyos, előre meghatározott időpontokban egy automatikus rendező „start" -ot indít, mire a szputnyik rádió-telemetrikus berendezése szalagról közvetít. Az egész berendezés valószínűleg napelemekből nyeri a szükséges Bulletinjében ezt olvashattuk: kétség sem férhet hozzá

f hogy az oroszok minden tudományos problémát meg fognak oldani. És a Bulletin lilabőrödzött arra a gondolatra, hogy az oroszok - az USA kárára - a világ minden jó időjárását lefoglalhatnák a maguk számára. Meg tudom érteni az ilyen gondokat. Mi is lenne az amerikai kapitalizmusból, ha a milliómosok többé nem játszhatnának téli golf-partijukat, mert a Nap nem küldi sugarait a Palm Beach fölé? Pedig a szputnyikok már enélkül is elég ijedelmet és megdöbbenést szereztek nekik. Mindig azt hittem, hogy a szputnyikok a világtörténelem legragyogóbban titokbantartott vállalkozásai közé tartoztak, és hogy az egyes számú szputnyik ti-ti-jelzése emiatt volt oly nagy hatással az emberekre. kaiak lesznek az elsők, akik majd műholdat bocsátanak útjára. - De hát hogyan? Miért? - Nos, mert két éven át állandóan ezt hangoztatták. , Azon a napon, amelyen Alexandr Mihajlov professzorral Pulkovóban beszélgettem, óráról órára várták a második szputnyik szétbomlását. A professzor szeretetreméltó öregúr és korunk egyik nagy csillagásza, elismerte, hogy emiatt kissé szomorú. Néhány fényképet mutatott, amelyek Pulkovóban készültek, és vékony ujjával végigkövette azt a fehér fonalat, amelyet a szputnyik a természetalkotta csillagok közé szőtt. Hiába, az ember nagyon össze tud nőni alkotásával: annyi precizió és türelem, annyi odaadás és fejtörés, annyi remény suhan itt a fémformával együtt a világűrön át, - s mindez nemsoáramot, vagyis a félvezetö-mechanizmusokból, amelyek ma már igazán nem jelentenek különösebb titkot. Magam is láttam belőlük eleget, mindenféle formában és nagyságban ... Halló? Semmi válasz. Halk kattanás jelezte, hogy partnerem letette a kagylót. Vannak emberek, akik legszívesebben monopolizálnák a szenzációs hírek terjesztését. Ha ez nem sikerül nekik, egy kissé mintha szétpukkadnának ... Miután Jevgenyij Konsztantinovics professzor közölte velem, hogy 5 is meg én is még tanúi leszünk az interplanetáris űrhajózásnak, természetesen elsősorban életkora felöl érdeklődtem. Kiderült, hogy mindketten az első világháborút közvetlenül megelőző években születtünk, s mivel nagyjából köztudomású, hogy mennyi ideig él manapság az ember, úgy hozzávetőlegesen könnyűszerrel kiszámíthattam, hogy rrtíkor rajtol majd az embereket is fölrepítő űrrakéták első raja „valahol a Szovjetunió európai területéről". Fjodorov, a nemzetközi geofizikai év szovjet bizottságának elnöke — s ennélfogva a szputnyikok többékevésbé hivatalos szószólója — se nem rakétaszakértö, sem pedig fizikus. Meteorológus, vagyis az időjárás szakembere, s ha erre csak a legkisebb lehetősége nyílik, azonnal viszszavonul szeretett felhőibe, különösen zivatarfelhőkbe, amelyeket esővé próbál változtatni, még mielőtt maguktól jégveréssé változhatnának. Aki véletlenül megpillant egy kifogástalan külsejű, jólöltözött férfiút, amint éppen néhány kiló asztali sót szór a szovjet égbolt valamilyen felhőjére, az biztos lehet abban, hogy ez Fjodorov professzor, aki éppen az időjárással játszik. Igaz, a professzor tiltakozik, ha „esöfakasztó"-nak nevezik. — Mi át tudjuk alakítani a felhőket — mondja —, arra is kény szerit hetjük őket, hogy eltűnjenek, mondjuk, egy repülőtér felől: de még egyáltalán nem vagyunk képesek arra, hogy a gazdaságilag hasznos esőmennyiséget kieszközöljük. Ennek oka, hogy a felhő nem tárgy, hanem folyamat... El kell jutnunk odáig, hogy a felhő, úgymond értünk dolgozzék, hogy vizet szállítson számunkra; de ott még nem tartunk ... Az amerikaiak attól félnek, hogy a szovjet időjárás-szakemberek nemsokára már „ott-tartanak". Miután az első szputnyik elkezdte keringését — az Amerikai Meteorológiai Társaság Vojtech Némeček: AZ ŰRRAKÉTA De a Leningrád melletti Pulkovo csillagvizsgálóban azt mondotta nekem Mihajlov professzor, az intézet igazgatója, hogy erről az állítólagos titokról már félévvel hamarabb tudomásuk volt. S nemcsak a pulkovói tudósok tudtak róla; tucatnyi más csillagvizsgálóban — mind a Szovjetunióban, mind a népi demokratikus országokban — szintén tájékozva voltak! Ha néhány száz, külön erre a célra szerkesztett távcsövet és műhold-megfigyelésekre szolgáló utasításokat osztanak ki, semmilyen titok sem maradhat sokáig titok/ Azonkívül — kezdettől fogva sem tervezték a szputnyik fellövését titoknak. 1957 júniusában, vagyis három hónappal az első szputnyik kilövése előtt Fjodorov professzor egy moszkvai sajtóértekezleten ismertette a szovjet műhold-programot. S a hírek kétségkívül eljutottak Washingtonba, hiszen alig néhány nappal ezután követelte Eisenhower a maga rakétaszakembereitől, hogy siessenek, és végre löjjenek már föl valamit a világűrbe. Honnan ered tehát a nagy csodálkozás, mellyel az első szputnyikot fogadták? Miért ámult-bámult a világsajtó s miért érintette annyira kellemetlenül az ügy a NATO-t? Miért tettek mindannyian úgy, mintha a szovjet tudomány a sötétből osont volna elő, és mintha hátulról mért volna ütést a mitsem sejtő kapitalista közönségre ? A válasz igen egyszerű: mert a Szovjetunió történelmünk Hamupipőkéje volt. A szinte az egész nyugati közvéleményben, sőt egyes keleti kartársaknál is megnyilvánuló meglepetés nem volt egyéb, mint az az érzés, amely a két gazdag és szép nővéren elhatalmasodott, amikor a királyfi Hamupipőke lábára húzta a cipellőt. Egyszerűen nem hittek el, hogy a muzsikok ilyesmire képesek. Csak abban hittek, amit a szovjet népről és tudományáról önkényesen alkottak maguknak. Iskolapélda volt ez arra, miként bosszulja nieg magát az önámítás. Az amerikaiak oly gyakran tetszelegtek az örökös éllovasok és állandó győztesek szerepében, hogy a Nyugat végül is elhitte saját reklámját, s ez az illúzió oly nagyméretű volt, hogy még egyes szovjet tudósok is igaznak vélték! — Igen, igen - mondja nyomatékkal Fjodorov professzor — még mi is feltételeztük, hogy az amerikára elég, az atmoszférával való érintkezés következtében ... De a professzor, a talán nem is olyan távoli jövő felé fordult: a rakéta felé, amely majd a Holdhoz repül, esetleg azért, hogy óriási színes foltot nyomjon a Hold felületére; esetleg azért, hogy körülrepülje a Holdat, lefényképezze túlsó oldalát és televízió útján közvetítse azt, amit emberi szem még sohasem látott; de esetleg azért is, hogy a Holdon, a világmindenségbe irányuló utazás eme elsó állomásán, „földre"-szálljon. Később Moszkvában, amikor egy pohár tea és egy tányér csokoládébonbon mellett, szemben ültem Fjodorov professzorral, éppen a második és harmadik szputnyik közötti interregnum ideje volt. Megkíséreltem kifürkészni Fjodorov professzort, vajon mikor indul, hogy néz majd ki és milyen jeladatokat teljestí ő, Szputnyik, a Harmadik. — Hiszen Ön tudja — mondtitMfypillanatnyilag 3:2 az arány az amerikaiak javára. Igaz, az amerikai műholdak az Önökével összehasonlítva csak törpenagyságúak, de ott vannak fenn, és a magamfajta korlátolt gondolkodású embernél az számít, ami fent van, s akár akarjuk, akár nem, politikai jelentőségük is van a szputnyikoknak. Lehet, hogy igazam is volt, de a professzor úgy viselkedett, mintha a szputnyikok politikai jelentőségéről mit sem tudna. Teljes nyugodtsággal kioktatott — amint azt már idéztem — a szputnyikok méreteinek fontosságáról, és beavatott a szputnyikokra váró geofizikai és asztronautikai kutatóprogramba, melynél minden gondosan megtervezett lépés„ módszeresen és pontosan követi az előzőt. — Május l-re nem indítanak véletlenül útnak egy újabb szputnyikot? — érdeklődtem lényegesen kevesebb nyugalommal. - Mert akkor még a Szovjetunióban lennénk, és egy meghívót a szputnyik startolásához igazán szívesen elfogadnék ... — Nekünk nem sürgős a dolog — mondotta. — Vajon a harmadik szputnyik nehezebb lesz-e elődeinél? Talán ez alkalommal néhány majmot is visz magával? — Egész sor szputnyikunk lesz, egyesek kisebbek, mások nagyobb méretűek, egyesek élő utasokkal, mások anélkül; mindez attól függ, mi a célunk az adott szputnyikkal. De egy valami bizonyos: ahhoz, hogy az elég nagy hasznos súlyt szállító űrhajó eljusson a világűrbe, interkontinentális rakéták kombinációja szükséges; középröptávú rakétákkal túl korlátozott az ember. - Önöknél, ugyebár edzenek kutyákat a világűr-utazáshoz? - jegyeztem meg. - Talán néhány ember ilyenirányú edzése is folyik? - Ahhoz, hogy emberedet ültethessünk egy szputnyikba - felelte elgonodlkozva - előbb meg kell oldanunk a világűrből való biztos visszavezénylés problémáját. Ezzel is foglalkozunk. - Önök oldják meg előbb ezt a kérdést, vagy az amerikaiak? - Miért olyan kíváncsi erre? - Mert úgy vélem - válaszoltam - hogy a kérdés: „atomháború vagy béke" többek között attól is függ, megtartja-e a szocialista rendszer vezető szerepét a szputnyik-fejlesztés terén... - A csillagászat, magyarázta volt Mihajlov professzor, a legnemzetközibb tudomány; hiszen ugyanazok a csillagok ragyognak mindannyiunk felett. Es Fjodorov professzor azt is mondotta, hogy a meteorológia tudományát a háborús uszítók nem használhatják ki, mivel a szél minden irányban fúj ... - Vajon fennáll-e annak lehetősége, hogy Jack London borzalmas 11dércálma valósággá válik, s egy csoport örült imperialista a Föld felett lebegő űrhajóból uralkodhassék a világon, úgy, hogy az engedetlen népeket atom-megsemmisítéssel fenyegesse? Fjodorov professzor elismerte, hogyha az Egyesült Államok tudományos képességét és technikai segédeszközeit egy azonnapi programra összpontosítja, esetleg utóiérheti a szovjetek győzelmeit a rakéták és mesterséges égitestek építése terén. De a kérdés - úgy vélem — dialektikus ellentmondást rejt magában, amely valószínűtlenné teszi az ilyenszerű amerikai előreugrást. Furcsa dolog, de éppen a náci Werner von Braun, aki ma az amerikaiak nagy rakétaszakértője, mutatott rá ezekre a nehézségekre, amikoris nemrég az USA-kongresszus frissiben megalakított világűrkérdésekkel foglalkozó bizottsága előtt kijelentette: „Až Egyesült Államok csak akkor tarthatna lépést a kozrr\ikus tér felkutatásában, ha felszámolja azt a balszerencsés gyakorlatát, hogy csak olyan kutatásokat és fejlesztéseket ösztönöz, amelyek közvetlenül katonai célokat szolgálnak." Hát itt van a kutya elásva. A háború távolról sem minden dolog atyja, amint azt a régi mondás hibásan tartja; az igazi alkotóerő sokkal inkább a békés munkából fakad. Minden tudományos haladás alfája és ómegája az alapok kutatásában rejlik, az embereknek a természet titkait folytonos, semmitől sem akadályozott keresésében. S egyetlen tudós sem tud értelmesen dolgozni, ha holmi tábornokok állandóan a válla fölé hajolnak és folyton azt kérdezik: lehet-e lőni ezzel, amit itt kutat? A szutnyikok sem voltak valamilyen roham-program eredményei, melyet a szovjet tudósok néhány, külön erre a célra kiválasztott területen hajtottak végre. A szputnyikok: a tudomány legkülönbözőbb területein jártas sok szakember munkájának az eredménye. Másképp nem is jöhettek volna létre. Csak az idevágó, valamennyi tudományág magas fejlődésfokáról nyúlhatott a szovjet kutatás a világűr felé ... S ebben rejlik a magyarázata annak, vélte Fjodorov professzor, hogy az első szputnyik a szovjet embereknél ugyan nagy elégtételt váltott ki, de nem megdöbbenést, mint Nyugaton. Az évek folyamán a szovjet tudomány, a szocialista tudomány, harsonázás nélkül, a szocialista társadalmi rend összépítményének elválaszthatatlan részeként fejlődött. Előbbutóbb tehát el kellett jönnie annak a napnak, amikor ez a tudománypolitika és az általa követelt önzetlen áldozatkészség mindenki számára látható gyümölcsöket terem. Hogy ez ilyen drámai módon történt, és éppen abban az időben, amikor az ember hozzáfogott az anyag alkatrészeinek a megismeréséhez és planétája határainak az átlépéséhez, vagyis egy új korszak küszöbén, ez talán a sors véletlenje .. . De én nem hiszek az ilyen sorsfordulatokban. Hiszem, hogy igen finom összefüggés kapcsolja egybe az Auróra ágyúi jelzette forradalmat és az első szputnyik ti-ti-je által jelzett forradalmat. Mert ennek az új forradalomnak a hadserege abból a hatvanezer fiatal tudósból és mérnökből rekrutálódik, akik a világ első szocialista államának egyetemeit és technikai főiskoláit évente elhagyják, és akik megkérdőjelezik a kapitalista technika elsőbbségét. A szputnyikok ugyan 1957-ben születtek, de 1917 viharaiban fogantak ... Fordította: I. Zs. ÜJ SZŐ 10 * 1959. május 16.