Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-16 / 134. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek 1 SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. május 16. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 134. szám Jó példa ezrével található Szocialista társadalmunkban nemcsak egy esztendő, hanem min­den negyedév tudtára adja a dol­gozó népnek, hogyan munkálkodott az elmúlt három hónapban, meg­tette-e az ipar- és a mezőgazda­ság mindazt, amit elvár tőle nép­gazdaságunk, az ország. Ismeretes — hiszen a sajtó is közölte a ne­gyedévi tervjelentést —, hogy az ipari dolgozók derekasan helytáll­tak a munka frontján. Nem mond­ható ez el a mezőgazdaságról, ha­bár a tavaszi munkák tervét az idén szövetkezeteink túlnyomó ré­sze a határidők megfelelő betartá­sával teljesítette. Egy igen fontos, a közellátás szempontjából érezhető ágazatban, a begyűjtésben azonban adós ma­radt a mezőgazdaság az első ne­gyedben, ami annyit jelent, hogy a húsellátásban az elmúlt hetek fo­lyamán nehézségek álltak be. Az, hogy az első negyedben 2046 ton­na hússal kevesebbet gyűjtöttünk be a tervezettnél, annál is inkább érezhető volt, mert a dolgozók életszínvonalának emelkedésével fokozódik a húsfogyasztás, növek­szik az egy személyre eső átlagos húsadag. Érthető tehát, hogy ha az életszínvonal emelkedése ily ro­hamos, a begyűjtés minden kis in­gadozását megérzi a dolgozó nép. S mi okozta az első negyedben a lemaradást? Természetesen első­sorban a hústermelésben fennálló fogyatékosságok, a tervszerűtlen hizlalás. Sok szövetkezetben az a gyakorlat, hogy csupán ősszel te­szik hizlaldába a süldőket, s egy­szerre beadják, aztán hónapokig semmi. Persze "ez egymagában véve kevés volna ahhoz, hogy az utóbbi hetekben hasonló nehézségek áll­janak be a közellátásban, hiszen nemcsak a termelésben van a hiba. Sok bajnak az okozója az is, hogy a nemzeti bizottságok nem rendel­keznek megfelelő nyilvántartással, sőt nagymértékben befolyással van a húsbegyűjtésre az is, hogy a HNB-k sertésvágási engedélyt adnak ki azoknak a termelőknek is, akik nem teljesítették húsbe­adási kötelezettségüket. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának irodája a begyűjtés megjavítása érdekében levelet intézett a falusi pártszer­vezetekhez, hogy a kommunisták segítsenek a helyi nemzeti bizott­ságoknak feltárni a hibák okozó­ját, hogy azok megszüntetésével a következő negyedben sikeresebb legyen a begyűjtés. A falusi kom­munisták munkához láttak, s több helyről érkezett jelentések azt bi­zonyítják, hogy be lehet hozni a begyűjtésben a lemaradást, ha ren­det teremtenek a nyilvántartásban, ha utánanéznek, hogy egyes szö­vetkezetek mennyiben oldották meg a háztáji gazdaságok kérdé­sét. Mert sok helyen befolyással van a beadás teljesítésére az is, hogy a háztáji gazdaságokban a megengedettnél több sertést, szarvasmarhát nevelnek, s az álla­tokat spekulációs módon értékesí­tik. Sokat beszéltünk, s beszélünk még ma is a munkás-parasztszö­vetségről. Állíthatja-e az a szövet­kezet, amely nem teljesíti a be­adást, hogy tagjai méltó szövetsé­gesei a munkásosztálynak? Aligha, hiszen egyoldalú az olyan szövet­ség, amelyben az egyik fél teljes egészében élvezi a másik által elő­állított közös javakat, míg ő leg­elemibb szövetségesi, állampolgári kötelezettségét sem teljesíti. Meny­nyi sok mindent kapott már a mezőgazdaság a munkásosztálytól ahhoz, hogy munkája, élete köny­nyebb legyen, mutassa meg hát a falu népe is, hogy nem fogad el „könyöradományt", hanem ellen­szolgáltatásként a sok jóért több terméket ad az országnak, annyit, hogy bőségesen legyen a hentesnél hús, a tejüzletben tej és tojás. A közös célt csakis közös erőfe­szítéssel lehet megoldani, nincs helye a mi társadalmunkban az olyan nézeteknek: „nekem megvan mindenem, mit törődöm én a má­sok gondjaival." A szövetkezetbe tömörült dolgo­zó parasztság túlnyomó többsége tudatában van ennek. S ha mégis vannak fogyatékosságok, nehézsé­gek, ezt sokszor a tervszerűtlen munka, a megfelelő tanács hiánya okozza. Ezt látja a párt is, ezért fordult levéllel a falu élenjáróihoz, a kommunistákhoz, segítsenek a hibák eltávolításában. S a kommu­nisták nem azért kommunisták, hogy ne tudnák legyőzni a nehéz­séget, az akadályt. Persze ahhoz, hogy a mostani négyedben gazdag gyümölcsöt hozzon munkájuk, nem elég egy taggyűlés, se kettő. A be­gyűjtés egyenletes teljesítéséhez állandó segítőkezet kell nyújtaniok a falusi kommunistáknak. Nem pusztába kiáltó szó, ha újra és új­ra elmondják a dolgozó parasztok­nak, hogy az új életforma tőlük is többet követel. S helyes, ha azt is megmagyarázzák, hogyan jön létre a több, milyen új módszerek alkalmazásával tud az állattenyész­tési termelés nagyobb hasznossá­got felmutatni. Érv, példa a nagy termés elérésé­hez ezrével van, éppúgy meg tud­ják magyarázni azt is, mit jelent az álattenyésztésben az új tech­nológia, az automata-hizlalás, a szabad istállőzás bevezetése. Mert ma már mindenki előtt kell hogy világos legyen: a régivel nem jut előbbre a mezőgazdaság, az újjal, a haladóval — mint ezt több szö­vetkezet példája bizonyítja — cso­dákat tehet a termelés fokozásában. Szívleljék meg a szövetkezeti ta­gok a jó tanácsot, fogadják szíve­sen a segítséget és már most, a második negyed közepe táján el kell követniök mindent a begyűjtés sikeréért. Okuljunk az első negyed­év hibáiból, s dolgozzunk áttekin­tőbben, jobban e negyedben, úgy, hogy a következő tervjelentés di­csérhesse majd a mezőgazdaság dolgozóit is a begyűjtési terv tel­jesítéséért. Bizonyos, hogy a be­adási terv megjavítására tett má­jus elsejei és kilencediki kötele­zettségvállalások nem maradnak csupán papírra fektetett elhatáro­zások, hanem tettekké válnak oly­képpen, hogy az üzemi dolgozó, a bányász, a hivatalnok bőséges élelmiszert vásárolhat, s a mun­kásosztály is büszke megelégedés­sel beszél majd leghűbb szövetsé­geséről, a parasztságról. HATÁRIDŐ ELŐTT (ČTK) Pavel Chromiak és Custav Frka szerelőcsoport­jai, a Magasépítkezési Vál­lalat dolgozói csütörtökön, május 14-én a žilinai ..Hli­na" új telepen befejezték a második panelház nyers szerelését. A terv szerint a 28 la­kásegységet számláló i emeletes panelház építését nap alatt kellett volna elvégezniük. A munka ün­nepének és a IV. szakszer­vezeti kongresszusnak tisz­teletére elhatározták, hogy az épitésl határidőt 20 nap­ra rövidítik. Kötelezettség­vállalásukat egy nappal előbb teljesítették, úgyhogy a második žilinai panelház nyers szerelését 19 nap aiatt elvégezték. Az épí­tésnél a žilinai panelgyár­ban készített 789 panel­részleget használtak fel. A második žilinai pa íel­ház első lakói már szep­temberben beköltöznek. Júniusban megkezdik a harmadik panelház építését a telepen. Az év végéig még 6 panelházat építenek és eképpen biztosítják 216 család elhelyezését. A IV. szakszervezeti kongresszus harmadik napja (Tudósítónktól). - A pénteki ülést Václav Koukol, a Központi Szakszer­vezeti Tanács titkára nyitotta meg. Hnilička elvtárs, a KSZT titkára rész­letesen megindokolta a Forradaimi Szakszervezeti Mozgalom alapszerve­zetei üzemi bizottságairól szóló jóvá­hagyás végett a kongresszus alé ter­jesztett határozati javaslatot. A ja­vaslat elfogadása esetén megszűnnek a gazdasági és a szakszervezeti szer­vezetek kapcsolatában mutatkozó egyes nehézségek. A javaslat szerint a nemzetgyűlés megszüntetné az üzemi és vállalati tanácsokról szóló elnöki dekrétumot, az egységes szak­szervezetekről szóló törvényt és né­hány később kiadott jogszabályt. Az üzemi bizottságok, mint szakszerve­zeti szervek tevékenységét, valamint az állami és a gazdasági szervekkel való elvtársi kapcsolatot a IV. szak­szervezeti kongresszus elfogadott határozata szabályozná. Kozelka elvtárs a Forradalmi Szak­szervezeti Mozgalom alapszabályzatá­nak módosítására és kiegészítésére tett javaslatot indokolta meg a kong­resszus résztvevői előtt. A javaslat a szakszervezeti mozgalom eddigi ta­pasztalataiból, pártunknak a szak­szervezetekre vonatkozó határozatai­ból, valamint a szakszervezeti tagság észrevételeiből indul ki. E két fontos előterjesztés után kezdetét vette a vita. Malik elvtárs, köztársaságunk legnagyobb — a gép­ipari alkalmazottak — szakszervezeti csoportjának elnöke e hatalmas,ipar­ág kötelezettségeiről és eredményei­ről beszélt. Bulla elvtárs, a Hloho­veci Állami Gazdaság üzemi Bizott­ságának elnöke az állami gazdasá­gokon végzett szakszervezeti munka fontosságáról, Rajský elvtárs az építőipari alkalmazottak országos feladatairól szólt. Roháč elvtárs, a brnói Kerületi Szakszervezeti Tanács titkára a mezőgazdaságnak nyújtandó védnökségi segítségről beszélt. Ez ma komoly politikai és szervezési fel­A csütörtöki ülésen beszédet mondott A. Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke. adata az üzemi dolgozóknak. Az eredményes védnökségi segítség ma már feltételezi a szakmabeli segítsé­get, a jó tapasztalatok általánosítá­sát. Bruža elvtárs, a brnói Šverma Üzem szakszervezeti bizottságának elnöke a munkásbérrendszerek átépí­tése terén elért eredményekről szá­molt be. A munkások túlnyomó ré­szének emelkedett a keresete, egyben megszűntek az egyes indokolatlanul magas és munkával alá nem támasz­tott keresetek. A munkásbérrendszer átépítésének következménye, hogy a dolgozók igyekeznek növelni szakma­beli tudásukat. Škultéty elvtárs a fogyasztási ipari termékek jobb mi­nőségének szükségességét emelte ki. Hatalmas taps fogadta dr. ing. Fran­tišek Brabec műegyetemi tanár, a Tudományos és Műszaki Társaság el­nökének bejelentését, hogy a mér­nökök, tudósok, technikusok minden­ben támogatni fogják a dolgozók, újítók és ésszerűsítők törekvéseit. A fizikai és szellemi munka közötti lényeges különbség megszűnte felté­A külügyminiszterek genfi értekezlete A nyugati hatalmak benyújtották „átfogó" javaslatukat Genf (ČTK) - A genfi értekezlet május 14-i, csütörtöki ülésén Herter amerikai külügyminiszter a várakozásnak megfelelően a három nyugati hatalom küldöttségei nevében benyújtotta az ún. „nyugati bé­ketervet", amelyet a nyugati propaganda már hosszabb ideje összesí­tett, ún. átfogó tervként harangozott be és végső formájában az USA, Nyugat-Németország, Franciaország és Nagy-Britannia külügyminisz­tereinek párizsi tanácskozása hagyott jóvá. Általánosan ismert tény, hogy ennek az „átfogó tervnek" vagy amint a leggyakrabban nevezik, „csomagtervnek" végleges megfogalmazásában jelentékenyen érvénye­sült a bonni kormány befolyása, amely ellenzi, hogy a Nyugat bármilyen reális álláspontra helyezkedjék a német kérdéssel kapcsolatban. A Herter által benyújtott terv ma­gán viseli mindazokat a jellegzetessé­geket, amelyek összeállításánál érvé­nyesültek. Alapvető vonása az, hogy minden kérdést egybekötnek, ami a valóság­ban kizárja azt a lehetőséget, hogy a problémákat egyenként megtárgyalják és megoldják. „A terv oszthatatlan egészet ké­pez" — mondja szó szerint a nyugati dokumentum. Ami Németországot illeti, melynek problémái a nyugati terv magvát ké­pezik, a nyugati hatalmak a „szabad választások" elavult programjából indulnak ki, vagyis a két német állam mechanikus egyesítésének és a Né­met Demokratikus Köztársaságnak a bonni revansista birodalom által való bekebelezése tervéből. A nyugati terv másik alapvető vo­nása az, hogy teljesen figyelmen kí­vül hagyja a Nyugat-Németországban kialakult veszélyes helyzetet, sőt megkísérli céltudatosan leplezni azt. Tekintet nélkül a militarizmus felújí­tására Nyugat-Németországban s a Bundeswehr nukleáris és rakétafegy­verekkel való felszerelésére, Herter nyilatkozata, amellyel a nyugati ja­vaslat benyújtását kísérte, rózsás színekben ecseteli Nyugat-Németor­(Folytatás a 3. oldalon) Szlovákia iparosításának első, a legjelentősebbek közé tartozó eredménye a zvoleni Bucina-üzem volt. Az üzem kiválósága, hogy kevésbé, értékes gömbfát is teljes ér­tékű faipari termékekké tud feldolgozni. Az üzem egyébként állandóan bővül. Fel­vételünk a falemezt gyártó részlegből szá-mazik, ahol újabban bükkfából vízhatlan falemezeket gyártanak építőiparunk számára. (Foto: J. Tachezy ČTK) telezi, hogy mindenkinek tovább kell képeznie magát. A lendületes vitából kitűnik, milyen termékeny talajra találtak Novotný elvtárs tegnapi szavai, bölcs taná­csai. A kongresszusi küldöttek fel­szólalásaikban az egész szakszerve­zeti tagság nevében ígérik, hogy pár­tunk vezetése mellett minden alkotó erejüket a szocializmus építésének befejezésére összpontosítják. Nappali fényárban úszik a kong­resszusi tárgyalóterem. Röviddel 12 óra után a béke és a pionírok élte­tésével, helyükről felállva üdvözlik a kongresszus résztvevői' a 800 be­vonuló prágai pionírt. A fehéringes, pirosnyakkendős kis pionírok elhe­lyezkednek az elnökség és a küldöt­tek között, szavalókórusuk eredmé­nyes munkát kívánva üdvözli a kong­resszust. Daubner elvtárs, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke köszöni meg a kongresszus fergeteges tapsa mellett a pionírok jókívánságait. Vi­szonzásul kéri őket, hogy tanuljanak jól, legyenek jó pionírok és jó gyer­mekek. ígéretet tesz a pioníroknak és az ifjúsági szövetség tagjainak, hogy a dolgozók legnagyobb szerve­zete sohasem feledkezik meg a gyer­mekek gondtalan életének biztosítá­sáról. „A IV. szakszervezeti kongresszus harmadik napján további jelentős vi­tafelszólalásokra került sor. Prucha elvtárs, a Közlekedési és Távössze­köttetési Dolgozók Szakszervezetének elnöke e köt jelentős szakma prob­lémáiról beszélt. A késő délutáni órákban felszólaltak még a koreai, indiai, görögországi és több más kül­földi szakszervezetek képviselői. Közben százszámra érkeztek az üzemek örömteljes jelentései a kong­resszus tiszteletére tett felajánlások teljesítéséről és új kötelezettségek vállalásáról. a „Kisrendőrök Mintha csak katonásdit vagy pon­tosabban: rendőrösdit játszanának a sötét nadrágba, szoknyácskába, hófe­hér ingbe, blúzba öltözött pirosnyak­kendős pajtások. Persze, a felelősség­teljes tevékenységet most egészen komolyan kell érteni, hiszen a szün­telenül siető, „rohangáló" felnőttek féken tartása, hogy tekintettel legye­nek a közlekedés, a köztisztaság és a járás-kelés szabályaira, hivatásos ren­dőröknek is elég gondot okoz, nem még a pioníroknak, gyerekeknek'. S mégis, az utcakereszteződések járdaszélein piros szalaggal a kar­jukon a legnagyobb forgtlom idején felváltva 2 vagy 3 órát ott állanak ezek a „kisrendőrök", tökéletesen ki oktatva, kit mikor figyelmeztessenek, hogyan iparkodjanak zavartalanná ten ni a jármüvek és emberek zsúfolt forgalmát. Elpirul, zavarba jön az ember, ami kor valamelyik fiúcska vagy kislány meginti szabálytsértő magatartásáért. Engedelmesen szót fogad és a legtöbb­ször köszönésfélét vagy egy baráttá* gos, biztató mosolyt ajándékoz a rend apró őrének. Akadnak azonban fölényeskedők ts, de a pionírok bátrak és" megmondják véleményüket. Az egyik arra figyel­meztet: ne menjünk át az úttesten, amig piros a szemafor, a másik: ne vigyük kerékpárunkat a járdára, a harmadik: nem itt van az átjáró, a negyedik: balról autó jön, vigyáz­zunk, stb., stb. s a következő eset­ben már keressük tekintetünkkel a piroskendös gyerekeket, nehogy újra figyelmeztessenek. Aztán tüzetesebben szemügyre vészük, hol is kell átjárni a másik oldalra. Bizonyos, hogy a legtöbb városban már lehetett ilyen figyelmeztető szót hallani. Nem kedvtelésből, nem is ját­szi rendörösdiségből tették ezt Önnel, kedves járókelő, hanem egész őszin­tén életekre vigyázó szándékkal., Sose felejtse el megköszönni és ha a fi­gyelmeztető pionírnak nem is, ma­gának. megfogadni: ezentúl jobban vi­gyázok! (szó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom