Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-24 / 112. szám, péntek

A kommunista szellemben való nevelésért és oktatásért (Folytatás az 5. oldalról) felel a tudomány, a technika és a kultúra jelenlegi helyzetének. Természetesen nem lehy. gépiesen hozzáadni az új anyagot a régihez. A tanulók túlterheltségének problémája sem oldható meg egyoldalúan, csupán a tananyag korlátozásával. A jévő nemzedéknek többet kell ismernie és tudnia, mint amire a régi iskola tanított. Nem volna helyes, ha túl engedékenyek lennénk a tanulókkal szemben támasztott igényekben. Ám szocialista iskolánk fokozott feladatai nem valósíthatók meg elavult tanítási módszerek segítségével. A film, a rádió, a televízió és más műszaki vívmányok korszakában az iskola e korszerű és nagyon hatékony eszközök igen helyes felhasználásával a tanítóknál és a tanulóknál kisebb fáradsággal nagyobb hatást, sokoldalúbb és tartósabb tanulmányi eredményeket érhet el. Ami kilencéves iskolánknak új minőséget kölcsönöz, az az első — ötödik évfolyamban a kézimunka tárgya, a hatodik— kilencedik évfolyamban a termelés politechnikai alapjaiban összpontosuló rendszeres munkára nevelés, aminek azonban egyszersmind az iskola nevelő- és oktatómunkájának egész rendszerében is érvényesülnie kell. A tanulók életre való helyes előkészítésének alapja a rendszeres, fizikai munkagyakorlat és a szolid politechnikai képzés. A diákoknak* már az iskolában-el kell sajátítaniuk az elemi munkaszokásokat és leleményességet, s a legszükségesebb politikai ismereteket, hogy jól felkészüljenek élethivatásukra. így nem éri őket meglepetés és csalódás a gyakorlati életbe való belépésükkor annak következtében, hogy a gyakorlat tőlük egészen mást követel, mint amire az iskola tanította őket. A munkaszerszámokkal, az anyaggal, a fizikai munka alapvető módszereivél, a termelés egész légkörével, a munkások és szövetkezetesek életével való bizalmasabb megismeKkedés, már az iskolai nevelés folyamán* megteremti a szükséges lélektani alapokat arra, hogy kilencéves iskoláink ifjú végzett növendékei ne habozzanak bármely munkaszakaszon, készségesen bekapcsolódni a társadalom életébe. Fontos, hogy a termelési munka folyamatában a tanulók ne csak tanulóknak, hanem munkájukért felelős dolgozóknak is érezzék magukat. Az ifjúság termelőmunkában való részvételének kibontakoztatására törekedve ne tévesszenek meg bfennünket az ellenség által gyakran szándékosan sugallt ellenvetések. Az ellenség képmutatóan aggodalmát fejezi ki, vajon az iskolákból kényszermunkahelyeket akarunk-e csinálni, visszaállítani a gyermekmunka rendszerét, melyet a fejlett tőkés országokban állítólag a humanizmus jegyében már régen megszüntettek. Fontos, hogy két dolgot világosan megkülönböztessünk: a kapitalizmusban végzett gyermekmunkát, melynek célja a kizsákmányolás embertelen viszonyok közepette, a gyermek egészségének és erkölcsi fejlődésének tekintetbevétele nélkül, másrészt az oktatást és a termelőmunkát összekötő szocialista nevelést, mint az ember általános fejlődésének és a kommunista társadalomban reá váró boldog életre és munkára való célszerű előkészítésének fontos eszközét. Mi kommunisták mindenkor határozottan küzdöttünk a gyermekmunka kizsákmányolása ellen. Egyszersmind jogosan ítéltük el azoknak egyoldalú fellépését, akik az érzelgős emberbarátság szempontjából tüzeltek a bárminő formában végzett gyermekmunkának megszüntetése mellett anélkül, hogy megnézték volna az érem másik oldalát. Egyesek oly aggodalmukat fejezik ki, vajon nem fosztjuk-e meg a gyermekeket és ifjúságunkat az emberi élet legszebb időszakától? gyermek- és ifjúkoruktól. El kell utasítanunk ezt a képmutató félelmet. Mi kommunisták büszkén kijelenthetjük, hogy ifjú nemzedékünk örömökben és boldogságban teljes felserdülését nemcsak szívből óhajtjuk, hanem minden erőnkkel ezért dolgozunk. Kicsi korától kezdve olyan ifjúságot nevelünk és fogunk egyre hatásosabban nevelni, mely nem a naplopásban és tétlenségben lát örömet és éli ki magát, hanem a teljes egészséges és sokrétű életben, melyben a pihenés hasznos munkával váltakozik, melyben érvényesülnek a fiatalok érdekei, és kialakul szilárd akaratuk, hogy természetes szükségszerűséggel alakítsák ki az új szocialista és kommunista társadalmat. Természetesen a szocialista iskolában a legjobb pedagógiai gondot kell fordítani a termelőmunkába bevont tanulokra. Nem szabad megengednünk, hogy az iskola- és a termelőmunka kapcsolatának'eszméit felületes és megfontolatlan gyakorlat diszkreditálja, melyben a mindig 'első helyre állítandó és a termelési gyakorlat által szolgálandó nevelési irányzat nélkül, egyoldalú munkafeladatokat rónának a tanulókra. Ezzel kapcsolatban szeretnék óva inteni attól a hiedelemtől, hogy az iskola és az élet, a termelés kapcsolata már önmagában automatikusan az általános nevelés javulását eredményezi, ahogyan azt egyesek elképzelik. Ilyen nézet kétségtelenül kárunkra volna, tovább mélyítené az iskolai nevelőmunkában már amúgy is felmerült komoly fogyatékosságokat. Az iskola és a. termelés egybekapcsolásával kialakított új feltételek csak akkor segítik elő a szocialista nevelés elmélyülését, ha őket erre céltudatosan felhasználjuk. Természetesen tudjuk, hogy a munka- és műszaki képzés még önmagában nem oldja meg az iskola és az élet egybekapcsolásának egész problémáját. A kilencéves iskola második foka az eddiginél sokkal érzékenyebben épüljön az első fokra. Elsősorban abbóf kell' kiindulni, hogy a tanulóknak a második fokon nem logikai rendszerű tudományt, hanem a tudománynak megfelelő oktatási formában előadott alapjait kell megtanulniuk. Ugyanekkor a műhelyekben és az iskolai földeken végzett munkában sokkal jobban megmagyarázható a tananyag számos kérdése, melyet eddig csak elméletileg, a tanítási. órák keretében vettek át. Ugyancsak fontos lesz — s ez irányban még mindig sok megjegyzés hangzik el . — tekintetbe venni a lányok nevelésének sajátos szempontjait, megfontolni, hogyan vegyünk be a tantervekbe olyan dolgokat, amelyekre majd szükségük lesz a családban. Ennek természetesen semmi köze sincs a lányok kizárólag háztartási munkára való nevelésének polgári felfogásához. Tudnunk kell azonban, hogy a nő tekintettel anyai hivatására, nem nélkülözhet bizonyos ismereteket és jártasságot a házi munkában. Iskoláink minden gyermek esetében gondoljanak személyiségének minden vonására és fordítsanak gondot összes pozitív tulajdonságainak kibontakoztatására. A tanulókról való egyéni gondoskodás az eddiginél nagyobb figyelmet igényel. Külön figyelmet kell szentelnünk a tanulók zökkenőmentes átmenetének az ötödik évfolyamból hatodik évfolyamba. E kérdés eddig még nem nyert kielégítő .megoldást. Ezt bizonyítja a hatodik évfolyamban megbukott tanulók rendkívül nagy százalékaránya. Országos átlagban ez majdnem 10 százalék. E komoly jelenség kiküszöbölése érdekében minden szükséges pedagógiai és szervezési intézkedést meg kell tennünk. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanunk, hogy a tanulók bukása általában méltán nagyon elkeseríti az embereket. Legyen minden tanító becsvágya, hogy minimumra • csökkentse a bukásra álló tanulók számát. Nem arra gondolok, hogy engedjenek a tanulók és diákok ismereteivel és leleményességével szemben támasztott jogos követelményekből. Viszont olyan feltételeket kell számukra teremteni, hogy rendesen teljesíthessék e követelményeket. Ugyanakkor a tanulók értékelésében nem szabad az átlagos tanulmányi előmenetelt tekinteni az egyedüli és döntő mutatónak — amint ez sok helyen a mai napig is előfordul —, mivel az átlagszámok mit sem mondanak az egyes tárgyakban elért eredményekről, elrejtik az egyes tanulók tehetségét és kifejlesztendő hajlamait. Kérdés, helyes-e megbuktatni a régi értékelési módszer alapján olyan tanulókat, akik valamelyik tárgyban ugyan gyenge előmenetelt tanúsítanak, viszont más tárgyakban jó, vagy kiváló az előmenetelük, és mint a tapasztalatok mutatják, az életben kiváló eredményeket érnek el. Egyénileg kell foglalkozni az ilyen tanutókkal és segíteni kell őket fogyatékosságaik leküzdésében. Helyesen értelmezzük az ifjúság 15 éves kora utáni oktatásának egységességét Iskolarendszerünkben a 15. életév lesz az a korhatár, mellyel befejeződik az általános és politechnikai kötelező oktatás és megkezdődik az oktatás második ciklusa, melyben szembetűnőbben előtérbe lép a szakmai előkészítés. E két ciklus jellegét természetesen nem szabad úgy elképzelnünk, hogy az általános és politechnikai oktatás egy bizonyos időpontig tart és hirtelen tisztán szakoktatással cserélődik fel. • Lenin az iskolai dolgozók számára kiadott irányelveiben méltán elítélte azt a nézetet, hogy a 15. életévében már be kellene fejeződnie az általános és politechnikai oktatásnak. Helyes, hogy az általános és politechnikai oktatás ezután az életkor után is folytatódjék, természetesen már a szakmai irányzattal kapcsolatban. Gondoskodás a gyermekek összhangban levő általános fejlődéséről A munka erős rúgó, mely ügyességgel, találékonysággal, szívóssággal és sok más értékes tulajdonsággal vértezi fel a fiatalokat. Hogy jól kihasználjuk ezeket az erőket, céltudatos erkölcsi-politikai neveléssel, az életről, a természetről és a társadalomról vallott igaz. haladó nézet rendszeres beoltásával helyes irányt kell neki adnunk. Ezért kilencéves elemi iskolánkban jelentős helyük van a humanista és természettudományi tárgyaknak. Ezért vezetjük be a po

:gári nevelés oktatását, melyben a tanítóknak további lehetőségük nyílik arra. hogy egyéniségük súlyával rendszeresen kialakítsák tanulóik kommunista öntudatát és tudományos világnézetét, nemesítsék erkölcsi érzésüket és ösztönözzék céltudatos aktivitásukat. Kilencéves iskolánkban az ifjúság esztétikai nevelését is megerősítjük és ügyelni fogunk arra, hogy az esztétikai nevelés tárgyaiban ne legyen fölényben a tudományos rész az érzelmi rész és a tanulók saját művészi alkotása fejlesztése fölött, hanem hogy az észtétikai nevelés minden része megőrizze helyes arányát. Az ifjúság esztétikai nevelésében nagy jelentőségük van a zeneiskoláknak és közművelődési otthonok különféle tanfolyamainak Még nagyobb mértékben fei akarjuk karolni és tovább akarjuk fejleszteni az ifjúság és általában a dolgozók zeneiés képzőművészeti tehetségét. Ezért helyes lesz bővíteni a zeneiskolák hálózatát és hasonló alapon fontolóra venni képzőművészeti iskolák és tanfolyamok létesítését. A tehetségek fejlesztéséről való gondoskodást a tanulóknak nemcsak iskolai, hanem iskolán kívüli tevékenységében is fontos szerep illeti meg. Az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelnünk a tehetséges gyermekekkel való foglalkozásnak. Helyes lenne, ha a tanítók — kiváló szakemberek körül kialakulnának a tapasztalataikból tanuló tehetséges tanítványok csoportjai. Különféle versenyek: matematikai versenyek, olimpiászok, ifjúsági alkotóverseny, érdekkörök stb. jelentős mértékben hasznára válhatnak e nevelésnek. Az ifjúság egészséges fizikai és erkölcsi fejlődése szempontjából nagy jelentőségű a testvenelés, melyet magasabb színvonalra kell emelni. Használjuk ki teljesen a testnevelési órákat, váljanak az igazi felüdülés óráivá, segítsék elő a tanulók honvédelmi nevelését, késztessék őket a helyes egészségügyi elvek betartására, tanítsák őket öntudatos fegyelemre és kollektív életre. Ezenkívül látnunk kell, hogy a testnevelési órákon kívül a tananyag órarendjében az iskolának sok más lehetősége van a testnevelés és a sport fejlesztésére. Késztesse a fiatalokat aktív tevékenységre a testnevelési szervezetekben, jelenleg például a II. Országos Spartakiádra való felkészülésre. Azt akarjuk, hogy ifjúságunk fizikailag erős, egészséges és szívós legyen, hogy e téren is jól felkészüljön az életre, hogy ne csak fejlett honépítők, hanem derék, edzett honvédők is legyenek. Az Ifjúsági Szövetség, a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége, a Testnevelési Szövetség erre összpontosítsa figyelmét. A szakirányzatj elvének elfogadása az ifjúság 15 éves kora utáni oktatás egységességének kérdéséről vallott előbbi nézetek felülvizsgálását is jelenti. Régebben -ugyanis feltételezték, hogy ebben a második ciklusban is az első cikluséhoz hasonló egységes iskolatípust kell megteremteni. Egy ilyen egységes iskola eszményét az egységes tantervű 11 éves iskolában látták. E tanterv szerint tanult volna a jövőben az egész ifjúság. Két ok van azonban, amely helytelenné teszi ezt a felfogást. Egyrészt társadalmi, másrészt lélektani szempontról van szó. A társadalmi termelés szükségleteinek és a nagyfokúan eltérő munkamegosztásnak szempontjából nagyon fontos, hogy a 17—18 éves ifjúság már bizonyos határozott irányzattal és képesítéssel lépjen az életbe. A lélektani fejlődés szempontjából így tehát kívánatos, hogy ebben a korban a tanuló érvényesíthesse hajlamait és érdeklődését, s ezzel összhangban folytassa további tanulmányait. Helytelen volna, ha az iskola egységessége gépiesen értelmezett elvének nevében a különböző hajlamú és érdeklődésű tanulókat 17-18 éves korukig teljesen azonos dolgok tanulására kényszerítenénk. Az egységes iskola alapelve egyáltalán nem jelenti egyhangúságát vagy unifikálását. Noha az ifjúság oktatása 15 éves életkorának betöltése után is különböző típusokra ágazik el, lényegében egységes- lesz, ha arra fogunk törekedni, hogy elsősorban társadalmi értékével egyenértékű legyen. A szakirányzat az ifjú ember általános kifejlődése céljának elérését is elősegíti. Az általános fejlődés ugyanis elsősorban a szellemi és fizikai munka, az oktatás és a termelés egybekapcsolását feltételezi, amit kritikailag nem valósíthatunk meg más úton, mint a szakiránjjzat útján. A szakirányzat, amennyiben nem lesz túl szűk és elszakított az általános és politechnikai oktatástól, jobban elősegíti a szabat! pályaválasztás eszményének megvalósulását. A fiatalok annál szabadabbak lesznek, azaz annál öntudatosabban és kezdeményezőbben dönthetnek jövőbeni foglalkozásukról, minél jobban felkészülnek rá. Hangsúlyoznunk kell, hogy tanulóink jobb politechnikai és szakmai előkészítésére irányuló törekvésünk nem szabad, hogy háttérbe szorítsa a humanista és esztétikai oktatás jelentőségét. Nevelésünkben a technika nem öncél és nem is lehet az. Minden törekvésünk célja az ember és általános sokoldalú fejlődése. Társadalmi rendszerünkben ezért sohasem kerekedhet felül valami technokrácia, mellyel azok rémisztenek bennünket, akik szűk intellektuális szempontokból néznek a dologra, vagy azok, akiket sikereink nyugtalanítanak. A humanista tudományoknak, az esztétikai nevelés tárgyainak és a testnevelésnek mindenkor meg kell őrizniük helyüket, mivel az ember belőlük tanulja meg, hogyan élvezze kulturáltan a technika segítségével szerzett gazdagságot. Tévedés volna az iskola- és az élet egybekapcsolásának elvét csak az oktatás és a termelés kapcsolatára leszűkíteni. Természetesen a termelés a társadalmi gyakorlat döntő része és ezért elsőrendű hély illeti meg az ifjúság oktatásának új rendszerében. Ha azonban nem adnánk gyermekeinknek megfelelő anyanyel vi, történelmi és más általános mű veltséget nyújtó tárgyi ismereteket, nem készítenénk jól elő őket az életre. Az iskola és az élet kapcso latának elvét teljes terjedelemben értékeljük és ebben az értelemben törekedjünk minden iskolai munka tökéletesítésére. Az általános kötelező kilencéves iskola befejezése után az ifjúság bekapcsolódik a népgazdaság termelőmunkájába, és ugyanakkor lehetővé válik számára, hogy tovább művelődjék. Az ifjúság termelőmunkába való bekapcsolódása és tovább tanylása különféle módon valósul meg, amit a kilencéves elemi iskolák végzettjei érdeklődésük és képességeik szerint népgazdaságfejlesztésünk szükségleteivel összhangban választanak meg. A tanoncifjűság nevelése Az ifjúság 15-éves életkora utáni továbbképzésének rendszerében a szaktanintézeteknek és a tanonciskoláknak van a legnagyobb lehetőségük, mivel a legközelebb állanak a termeléshez és az ifjúság legnagyobb része átmegy rajtuk. Fő feladatuk szakképzett munkások nevelése. A gyakorlati képzés, szakmai általános és politechnikai oktatás terjedelmét ezekben az iskolákban a foglalkozások szerint megkülönböztetetten szabjuk meg, 2—3 évesek. Sem a szaktanintézetek, sem a tanonciskolák nem érik még el a kellő színvonalat jelenlegi fejlődési fokukon. Sem általános, sem szakoktatásuk nem felel meg népgazdaságunk és kultúránk gyorsan növekvő követelményeinek. Az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés és az építészet összes ágainak fejlődése, a legújabb technikai eszközök egyre szélesebb körű felhasználása, egyre bonyolultabb és fontosabb termelési folyamatok bevezetése, mindez azt jelenti, hogy a termelésnek nemcsak szakmailag fejlett, hanem általános műveltségű képzett munkásokra lesz szüksége. Hogy a fiatal munkások bánni tudjanak a bonyolult gépezetekkel, el kell sajátítaniuk a nagyfokú munkakultúrát, mely alkotó módon egybeköti a kéz és az agy tevékenységét., Ezért a szakiskolák eddigi előnyeinek meghagyása mellett lényegesen emelnünk kell az általános és a politechnikai oktatás színvonalát. Az- új típusú tanonciskolák és szaktanintézetek munkájában a tanulók szakmai előkészítését egybe kell kötnünk az általános és politechnikai oktatással úgy, hogy a végzett tanulók a szakmai képzettséggel egyidejűleg olyan műveltségre tegyenek szert, mely alapvető tájékozódást nyújt nekik a tudomány-ban és kultúrában, a korszerű technikában, lehetővé teszi az igényes munkafajták "elvégzését és lehetővé teszi további önképzésüket. A szaktanintézeteket és tanonciskolákat elvégző ifjúság a jövőben teljes középiskolai végzettséget nyerhet s ezzel jogot a főiskolákra vagy a dolgozók középiskoláira való beiratkozásra — amiről még beszélni fogok — vagy foglalkozásuk mellett szakiskolákon folytatandó tanulmányokra. Bizonyos változások történnek az ifjúság mező- és erdőgazdaság előkészítésében. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelésben végzett munka — épp úgy, mint más termelési ágakban — szakképzett dolgozókat követel, akik széleskörű ismeretekkel és ügyességgel rendelkeznek szakmájukban. A tanoncviszony bevezetése a mezőgazdaságban a növénytermesztés és állattenyésztés szakaszán 1958ban nagyon pozitív fogadtatásra talált. Az ifjúság még ma a kötelező iskolalátogatás elvégzése után a mező- vagy erdőgazdaságba lép munkába, az EFSZ-ekben, állami gazdaságokban vagy az erdőgazdaságban, szakirányítás mellet dolgozik és egyidejűleg a mezőgazdasági tanonciskolákban képezi magát. A mezőgazdasági tanoncnevelés nálunk teljesen új dolog. Annál nagyobb figyelmet kell szentelnünk annak, hogy az EFSZ-ek jól gondoskodjanak a rájuk bízott fiúkról és lányokról jövendő szövetkezetesekről, feltételeket teremtsenek számukra a szükséges szakképzettség elnyerésére és jövőbeni mezőgazdasági hivatásukkal szemben érzett helyes viszonyuk kialakulására. A mezőgazdasági, vagy erdészeti műszaki iskolák, melyeket egy tanév elvégzése után a legtehetségesebb tanoncok fognak látogatni, felsőbb mezőgazdasági és erdőgazdasági szakoktatást nyújtanak. Ezekben az iskolákban is gyarapodni fog azoknak a tanulóknak a száma, akik már bizonyos termelési gyakorlattal rendelkeznek. Ugyanakkor a mezőgazdasági és erdészeti műszaki iskolák és a termelés további szorosabb kapcsolata magasabb színvonalat eredményez a mező- és erdőgazdasági műszaki káderek képzésében. Minden mezőgazdasági dolgozónak lehetősége lesz arra, hogy foglalkozása mellett folytatott tanulással nemcsak a dolgazók középiskoláiban és á mezőgazdasági szakiskolákban, hanem a főiskolákon kiegészítse és fokozza munkaképesítését. Azon távlatok szempontjából, hogy az ifjúság túlnyomó többségének teljes középiskolai végzettsége legyen, nagy jelentősége lesz a dolgozók középiskoláinak, melyeket esti, vagy levelező iskolákként építünk ki. A dolgozók középiskoláinak kiépítése iskolarendszerünkben új iskolafajtát jelent, mely kétségtelenül fontos intézménnyé válik. Persze már ma vannak esti 11éves középiskoláink, melyekben a dolgozók kiegészítik végzettségüket. Am ezekben az iskolákban nem kielégítő az oktatás tartalma és módszere. Ennek az az oka, hogy többnyire ugyanazt az anyagot és ugyanolyan módon veszik át, mint a 1517 éves ifjúság által látogatott 11éves iskolákban. A dolgozók középiskoláit többnyire a fiatalok fogják látogatni, akik közül sokan több éves gyakorlattal fognak rendelkezni bizonyos foglalkozásban: tehát már bizonyos élet- és munkatapasztalatokkal rendelkező (Folytatás a 7. oldalon) ÜJ Qzö 6 * 1959. április 24.