Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-07 / 65. szám, szombat

Á csehszlovák filmművészet néhány problémája Megjegyzések a Banská Bystrica-i filmfesztivál eszmei-esztétikai konferenciáinak margójára A cseh és a szlovák filmek Banská Bystrica-i filmfesztiválja, amelyet február 22-én és március l-e között tartottak, új haqyomány alapköve. Ezentúl évente, mindig más kerületi városban rendezzük ezt a fesztivált, mégpedig a Győzelmes Február év­fordulójának napjaiban. Mielőtt rá­térnénk az idei filmszemle méltatá­sára, legalább röviden szólnunk kell fesztiválunk általános célkitűzéseiről. A fesztivál fő feladata értékelni az előző esztendőben gyártott filmeket, méltatni az egyes művészek munkás­ságát. Ugyanakkor a véleménycserét, a nézetek tisztázását, a további esz­mei-művészi feladatok megszabását is szolgálja. Célkitűzései közé tar­tozik, hogy közelebb hozza egymás­hoz a cseh és a szlovák filmdolgo­zókat és sokkal szorosabbá tegye kapcsolatukat a dolgozók széles tö­megeivel. A fesztivál munkajellegéből eredő­en, a bemutatásra kerülő 10-12 egész estét betöltő film és a rövid­filmek elsősorban illusztrálni hiva­tottak mindazt, ami az ideológiai­esztétikai konferenciákon filmművé­szetünkkel kapcsolatban elhangzik valamint azt a célt szolgálják, hogy az alkotók az egyes előadások után rendezett vitában megismerkedjenek a közönség véleményével, közvetlenül lemérhessék művük hatását. Mégis helyénvaló összefoglaló cik­künkben megemlíteni, hogy a Banská Bystricán bemutatásra kerülő filmek milyen fejlődési színvonalról tanús­kodnak. Tavaly összesen 29 filmet gyártottunk, ami az előző évekhez viszonyítva nagy mennyiségi ugrást jelent. Ebből tizenkét film pergett le előttünk a Hviezda-moziban. Remek­műnek tartjuk a tizenharmadikat, amelyet versenyen kívül mutattak be. A Májusi csillagok című, L. Aš­kenázv forgatókönyve alapján készült filmre gondolunk, amely egy-két hó­nap múlva kerül maid mozijainkba. Szoyjte-oseh kooprodukcióban készült ez az alkotás, amely bizonnyal nem­csak odahaza, hanem külföldön is nagy sikert arat majd. A többi film közül kiemelkedő, új utat törő, ered­ményes kísérlet — bizonyos exkluzi­vitása ellenére — V. Jasný „Vágy" című ígénves lírai műve. De átlagon felüli 0. Vávra Brych polqártársa, F. Kudláč Utolsó hazatérése, J. Se­quens Menekülés az árnyékból, va­lamint M. Vošmik Játék és álom cí­mű műve is. Filmművészetünk nem vall széqvent az Akkor karácsony­kor. a Halál a nyeregben és a Ter­mészetfölötti dolqokról című filmek­kel sem. A csehszlovák film tavaly ünne­pelte az első cseh filmalkotás meg­születésének jubiláris hatvanadik év­fordulóját. Ez az 1958-as esztendő a hatalmas mennyiséqi növekedés mel­lett minöséqi szempontból hazai filmművészetünk fejlődésének csú­csát jelentette. A Szállnak a dar­vak című szovjet film mellett a leg­nagyobb viláqsikert Karel Zeman alkotása, az ördögi találmány érte el, amely elnyerte a brüsszeli világ­fesztivál nagydíját. A Karlovy Vary-i XI. nemzetközi filmfesztiválon a har­madik fő díjat kapta a Fekete zász­lóalj, míg a Neqyvennéqyen című szlovák mű különleges elismerésben részesült, uavanakkor rendezője, Pa­ľo Bielik Klement Gottwald-állam­díjat kapott. A Bomba című cseh film a locarnói nemzetközi filmfesz­tiválon kapott értékes dijat, míg a Farkasvermet a velencei XIX. nem­zetközi filmfesztiválon csak a szo­cialista hazánk elleni diszkrimináció miatt tüntették ki a nagydíj helyett a filmújsáqírók nemzetközi szerve­zetének díjával. Eduard Hoffman egész estét betöltő rajzolt filmje két fő díjat is nyert a velencei rö­vidfilm-fesztiválon. Nem sorolhatjuk föl a nemzetközi sikereket elért csehszlovák rövid-, rajzolt-, báb- és népszerű-tudományos filmeket, mert számuk több tucatra rúg. Elég any­nyi. hogy rövid filmjeinkkel kivívtuk az egész viláq megbecsülését, nagy­hatalommá váltunk, amit különösen a brüsszeli világkiállítás keretében rendezett nemzetközi filmfesztiválon elnyert számos díj tanúsít. Bátran mondhatjuk tehát: filmmű­vészetünk kezd betörni a nemzetközi élvonalba, ami idehaza abban mutat­kozik meg, hogy nagyrészt már visz­szanyerte közönségünk bizalmát. Ép­pen ezért az első pillanatban olva­sóinkat bizonyára meglepi az a tény, hogy a Bystrica-i filmfesztivál ke­retében rendezett mindennapos kon­ferenciák alaphangja mélyreható éles kritika volt. amelv feltárta filmmű­vészetünk minden hiányosságát. Ugyanakkor tanúi voltunk a részt­vevők naqvon heves, de konstruk­tív vitáinak, amelyek elemezték az okokat s amelvekre jellemző volt az önkritika szelleme is. Mi magyaráz­za azt, hogy a csehszlovák film ép­pen legnagyobb sikerei időszakában kapta pártunktól a legkomolyabb bí­rálatot? Ha ezt a kérdést meg akarjuk vá­laszolni, akkor elsősorban tudatosí­tanunk kell, hogy minden fejlődés és így a művészetek fejlődése is dia­lektikus folyamat, lényegében az el­lentétek harca, különböző elképzelé­sek, művészi, etikai és esztétikai fel­fogások összecsapásának eredménye. A tavalyi év filmtermékei között a nagy 6ikerek, eredmények mellett volt nem egy sekélyesebb, sőt mi több. eszmei-politikai hibáktól ter­helt mű és nem hiányzott a „selejt" sem. Ennek fő okát az a tényező ma­gyarázza, hoqy a film előállítási ide­je a forgatókönyv megszületésétől a teljes realizációig hozzávetőleoesen két esztendő, vaqvis az 1958-as fil­mek lényegében az 1956. évi gondo­latokat tükrözik. Márpedig ki ne em­lékezne arra az ideológiai zavarra, amely tanyát ütött az SZKP XX. kongresszusa után nem egy, elsősor­ban értelmiségi dolqozó aqvában. A konqresszus a többi között naqyon erélyesen szembeszállt a dogmatiz­mus. a művészetben pedig a sema­tizmus különféle megnyilvánulásai ellen, annak érdekében, hogy a mű­vészetek az élet tökéletes ismere­tében, teljes összetettségében, hite­lesen és hűen ábrázolják az egyes jelenségeket, társadalmunk fejlődé­sét. Akadtak azonban olyan emberek, akik ezt úgy magyarázták, hoqv a rózsaszínt, a lakkozást most felvált­ják a sötét színek, főleg a fekete szín, hogy az élet konfliktusait csak mindent kivétel nélkül lebunkózó „kritikával" lehet kifejezni. Az ilyen és hasonló helytelen elképzelések hatottak eqves filmművészeti dolgo­zókra is. Ez megmagyarázza, hogy miért születtek elhibázott, életünket elferdltetten tükröző filmek, miért nyilvánult meg ezen a szakaszon is egv-egv alkotásban a revizionizmus káros teóriája. František Kahuda elvtárs, az isko­la- és kulturális ügyek minisztere a hazai filmek első fesztiválján mon­dott tartalmas beszédében az ered­mények mellett nagyon részletesen foglalkozott nemcsak filmművésze­tünk hibáival, ballépéseivel, hanem azokkal a követelménvekkel is, ame­lyek megvalósításától sok függ, mivel a filmnek, a legelterjedtebb és leg­hatásosabb művészetnek rendkívül komoly szerepe van a kulturális forradalom hazánkban való diadalra­iuttatásában. Mi tehát a teendő? A filmnek, mint a nevelés eszközének összhangban kell lennie a szocialista gondolatok­kal, politikai és gazdasági életünk komoly problémáit kell napirendre tűznie a művészet nyelvén és jelen­tősen hozzá kell járulnia a szocialista viszonyok létrehozásához. Azok, akik a kultúrát, a filmművészetet az or­szág gazdasági és politikai életétől elszigetelten, individualisztikusan fogják fel, vagy semmibe veszik tár­sadalmi szerepét — ellentétbe ke­rülnek hazánk kulturális-politikai célkitűzéseivel és kárára vannak ma­gának a művészetnek is. Éppen ezért küzdeni kell a naturalizmus, a különféle régen elavult és most újra­élesztett formalista módszerek diva­tos hóbortja ellen. A filmnek társa­dalmunk legfontosabb osztályai, a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság életével kell elsősorban foglal­koznia. Habár a néhány évvel ez­előtti helyzethez viszonyítva jelentős kedvező változás az, hogy a filme­sek igyekeznek mai témákat feldol­qozni, nyugtalanító jelenséget kell látnunk abban, hogy szinte kizáró­lag az értelmiség problémáiról van szó, méghozzá az esetek döntő ré­szében olyan művekről, amelyek az élet negatívumait bírálják avagy nem központi, hanem periferikus kérdé­sekkel foglalkoznak. Természetesen senki sem kívánja, hogy filmjeink­ből kivesszen a kritika, de ha túl­nyomórészt ilyen alkotások látnának napvilágot, még ha önmagukban ösz­hanqban is lennének az iqazsáqqal, a filmművészet egészét tekintve ha­misan és hazug módon mutatnák be életünket. A ma problémáival foglalkozó fil­mekre van szükségünk, de olyanokra, amelyeknek alkotói világosan meg tudják különböztetni a lényegeset a lényegtelentől, az elsőrendűt a má­sodrendűtől, akik az egyes jelensé­geket nem elszigetelve, hanem ösz­szefüggéseikben vizsgálják és ki tud­ják emelni azt, ami a további fejlő­dés csírája. Erre csak az a művész­ember képes, aki a társadalmi törté­nés rés-esének. — nem pedig pártat­lan, tároviiagos döntőbírónak — érzi magát, aki mindig pártos szemszög­ből lát neki feladatai megoldásához. A pártosság pedig ebben az esetben azt jelenti, hogy alkotó törekvéseit minden esetben alárendeli a kommu­nista párt által kitűzött szocialista céljaink követelményeinek. A fesztiváli konferenciák beszámo­lói és vitája alapján kikristályoso­dott az a nézet, hogy a film dolgo­zóinak, főleg a rendezőknek tökéle­tesen ismerniök kell a marxizmus­leninizmus tanítását, magasfokú ál­talános müveltséqqel kell rendel­kezniük. szeretniök kell szocialista valősáqunkat és mélyrehatóan kel! ismerniök a mai életet, a mai em­bert. Ugyanakkor nem lehet idegen számukra a bölcsészet sem, hiszen messzebb kell látniok. mint a közön­ségnek, amelynek tudatába új gon­dolatokat kell vésniök. természete­sen magas művészi formában, egyé­ni módon kifejezve. Sok a követel­mény, de enélkül nincs magasrangú, a kommunista társadalom elérését meoqyorsító művészet. Térjünk vissza még az előbb em­lített problémához, ahhoz, hogy film­jeink alig foglalkoznak a munkások­kal és a parasztokkal. Tavaly egész filmgyártásunknak több mint a két­harmada mai témát dolgozott föl, míg például 1947-ben 19 filmből csak egyetlen egy foglalkozott korszerű témával. Szép eredmény ez, de szo­morú dolog, hogy a tavalyi huszon­kilenc filmünk közül úgyszintén csak egy, a Žižkovi románc forgatókönyve merített a munkassáq életéből és egyetlen egy filmben sem találkoz­tunk a forradalmi változás korszaká­ban levő faluval, a szövetkezeti pa­rasztság problématikájával. Az ér­telmiségről annál több művet for­gattak, pedig az összlakosságnak csupán tizenhat százalékát teszi ki. Ez bizony életünk nagyon is egy­oldalú ábrázolása! Ennek kapcsán az értekezleteken sok szó esett arról, hogy a filmesek­nek jobban meg kell ismerkedniök a dolgozók életével, gondolkodásmód­jával, mindazzal, ami körülöttük és bennük forradalmi módon lejátszó­dik. A felszólalók megegyeztek ab­ban, hogy ezt a kérdést igen meg­fontoltan, az összes körülményeket számba vevő módon kell megoldani az egyes munkahelyek sajátosságai­nak és lehetőségeinek, valamint kö­vetelményeinek megfelelően. A konferenciák előadássorozata és a számtalan vita természetesen sok más kérdést, ideológiai, szakmai és művészi problémát is felvetett, ame­lyek ismertetéséhez nagyon sok hely kellene, hiszen hét programmal túl­zsúfolt nap anyagáról van szó. De különben is a konferenciák és álta­lában a filmfesztivál eredményessé­gét, ha nem is rövidesen, de egy­két év múlva minden bizonnyal le­mérhetjük. az új filmeken, amelyek­nek alkotói máris munkához lát­tak, hogy — okulva a hibákból és a párt kritikájából — filmművésze­tünket még magasabb fokra emel­jék. Ez a magasabb fok pedig éppen azt jelenti, amit a fesztivál jelszava kifejezett: „A film kerüljön szoro­sabb kapcsolatba a nép életével." Irtunk már arról, hogy ezen a fesz­tiválon minden előadás után a kö­zönség az alkotóművészekkel megvi­tatta a bemutatott film erényeit és hibáit. A filmesek azonban elláto­gattak a kerület más városaiba és falvaiba is. Igy például felkeresték Zvolent és a Zvolenská Slatina-i szövetkezeti tagokat, a Podbrezovai Vasgyár munkásait, Harmanecet és Losoncot, Kremnicát, Banská Stiav­nicát és Sliáčot. Szinte mindenütt elhangzott az az óhaj, ül. követel­mény, hogy a film többet és mély­rehatóbban foglalkozzék a dolgozó emberek életével. Érdekes eset tör­tént Zvolenská Slatlnán, ahol a vitá­ban a bemutatott film rendezőjét ko­moly zavarba hozta a helybeli szö­vetkezet elnöke. A következő kér­dést tette fel neki: „Vajon milyen paraszti élettel foglalkozó filmet ve­títenek le önök nekünk három hét múlva, amikor Prágában találkozunk az EFSZ-ek kongresszusán?" Hát ne­héz volt a válasz, mert ilyen film még nem született meg. Majd ha az ehhez hasonló kérdésekre rendezőink habozás nélkül felsorolhatnak nem egy, hanem akár tíz-tizenöt filmet is, akkor bátran állíthatjuk majd: ez a művészet teljes egészében népünk, kommunista jövőnk szolgálatában áll, ez a művészet teljesíti társadal­mi küldetését. Gály Iván ^////////////////OT////^^^ Š Š I * ZI I SÄM kölrök Aleks Caci i : A Terek partián A zöld Terek zuhogva törtet, mesét locsog, dalol rohanva s tűnődve áll a dölyfös Kazbek, a vadvizek nagy, vemhes anyja. A kolhoznép e vízre zablát vetett, mindkét partjára fényt vitt, új, járható útját kiszabták, „Most erre fuss, hagyd ott a régit." Terek, Terek! Figyelj szavamra, rohanj. Terek, hegyek vad árja, letűnt ma már az éj hatalma, nem ülhet már sötét e tájra. Csodákat tett a szovjet ember, életteremtő, nagy csodákat s erős szívében győzelemmel ma példaképe a világnak. Jön majd még nap, Terek, hogy egyszer hazámban Skumbinunknak mondom (oda is fényt vár minden ember): „Vized ne arra, erre folyjon!" Polgár István fordítása Mark Ndoja: ^ dülflOZ A dal vigasztalt egykor, ha a lélek nyugtot már seholsem talált. Ma mint a sas, repesve száll az égnek, és az igazság dallamát új szárnyakon viszi. Maradjatok most már, ti régi álmok, ne zengjen rólatok ma dal! Reményem akkor, mint a szikla állott, az élet vész volt és vihar, hulltak mennykövei. De most, ó dal, mindenjelé remény ég, a barna éj eltávozott, nem nyomorog, nem senyved a szegény nép, mint akkor, mikor még sírok voltak itt s tar mezők. S csak hányódtak az ínséges parasztok, mint örvénybe került halak, de megkezdték a munkások a harcot, a homlokukon ragyogott a csillag, s győztek ők. Zengj hát, dalunk! Beszéld el zengve, mint lett termő mezőkké a kopár vidék. Dalold el, hogy a szörnyű rabbilincset hogy törte szét a nép. LATOR LÁSZLÓ fordítása ZIHNI SAKO: A kis harcos Az elvetemült ellenség sorát, golyószóróval űzöm, pusztítom „Gyerek vagy még" mondják a katonák, segítenek, ha puskám nem bírom. Kicsiny vagyok, de mint a bors erős, szívem hatalmas, mint a nagy hegyek. Puskát fogok én, mint a többi hős, s megállítom az ellenségemet. , A sapkámon vörös csillag ragyog. Ez éltet engem, s bátran harcolok. Kiss Károly fordítása Shevqet Musaraj: Az első hadtest indulója Zászlóktól, fegyverektől lázas a föld, az albán. A nép letépte láncát, és bizton áll a talpán. Sírján holt hőseinknek újjongó hála csokra, szabadság csillagával fény száll a városokra. S ahol tüzét sziszegve gránátok ezre szórja, hatalmasan vöröslik a hadtest lobogója. S mint óceán, ha zajlik, s folyónak zúg vad árja, szabadságot hozón ront az ellenség hadára. Fel hadtest, űzd pokolra a kárhozat fiát! Építsd fel hősi vérrel az új Albániát! Vacogjon félelemtől a népek elnyomója! A megnyílt földbe küldd le. Nincs zúg, mely őt megójja, mert egy halálra kínzott nemzet, mely bosszút áhít, vértezte fel az első hadtestnek katonáit. Hogy álljanak keményen a szörnyű harc tüzében. Üj csillag tündökölt fel füst s láng között az égen. A népeké e csillag s többé nem húny ki rőtje, mert oltalmazni pajzsként a hadtest áll előtte. Fel hadtest, űzd pokolra ^ a kárhozat fiát, ^ építsd fel hősi vérrel az új Albániát! ^ Gáspár Endre fordítása ^ | Fatmir Gjata: Ifjúság, ifjúság $ . ..... Indulj meg, ifjúság, mint a nap ha égre hág. Szeretteidért villogva sújts le, mint egek ostora. Barbárok hadát tűzbe fogd, ne szűnjön heves rohamod. Ne alkudj, ne bánd véredet, 1 S adj a hazádnak életet, í Égesd a gyilkos táborát, fújd el a földről hamuját, jövöd virágját ne rágja, ne legyen házad gazdája. Rajta ifjúság, ifjúság, új világunkért hegyre hágj, föl az egekig, oda vidd vértől suhogó zászlaid! Nagy László fordítása ALEKS CACI 1916-ban született, szegényparaszti családból. 1934-től kezdve jelennek meg írásai. Résztvett a haladó mozgalmakban és megalakulásától fogva tagja az Albán Kommunista Pártnak. FATMIR GJATA fiatal költő. Verseiben az albán népnek a felszabadulásért folytatott harcát idézi. Elbeszéléseket is ír. Ezeknek parasztok a hősei. SHEVQET MUSARAJ 1914-ben született középparaszti családból. A felszaba­dulás után az Albán írószövetség elnöke. Ő írta az Oj Albánia himnuszt. MARK NDOJA 1912-ben született szegényparaszti családból. 1934-ben kezd írni. Első versein romantikus pesszimista hatások érezhetők. Később azonban költészete hazafias jellegűvé válik. ZIHNI SAKO 1912-ben született. Versei tőként a partizánok hősiességéről szólnak. Gyerekek számára is több verses kötetet és elbeszélést írt. I i ÜJ SZÓ * 1859. március 7.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom