Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-28 / 86. szám, szombat

A GOMORHORKAí GYARBAN Valahogy ezek a gömöri falvak úgy odaragadtak a hegyek lábához, mintha soha nem akarna onnan elszakadni egy sem. Síkságon születtem, így nem a legbarátságosabb hangulatban indult meg az ismerkedés Gömörhorka és közöttem. Kis, rövid porták, ahhoz mérve a ház is. Utca, jobbra-balra, de egyik sem hosszabb egy kőhajtásnyinál. Mégis nevezetességgel dicsekedhetik a falu. A cellulózegyárral. Idegen ember lévén, a vonatban megkérdeztem, hol kell kiszállnom. Készségesen megmondták. Az állomástól nem messze, a dombok aljában épült még 1870-ben a gömörhorkai cellulózegyár, Nem nagy. Néhány hektárnyi területen fekszik mindössze. Azon is jórészt a cellulózéhoz szükséges nyersanyag, fenyőhasábok vannak halomba rakva, felraktározva. A gyár épületeire bizony már felillene az „új ruha". A kapuhoz kerülők. Középtermetű, nyílt tekintetű, bajuszos ember ül a portán, az üzemi őrség egyenruhájában. Tőle kérek útbaigazítást. Hamarosan az igazgató szobájában ülök, Katona igazgató elvtárssal, Barna Kálmán laboránssal, és Kovács Gyula technikussal, aki egyben az üzemi CSSIZ-szervezet elnöke is. Az üzemi munkások összetételéről beszélgetünk. Kiderül, habár az üzem régi, a munkások jó része fiatalokból áll. Persze, az öreg szakképzett vezetők sem hiányoznak. Újabban az érettségi után a gyárba kerülő fiatalok előbb egy évig dolgoznak, hogy megfelelő gyakorlatot szerezzenek és csak aztán helyezik őket a felkészültségük után kijáró helyre. — Nehéz összefogni és vezetni őket — mondja Kovács elvtárs. Az üzem négy műszakban dolgozik, és többnyire bejárók, úgyhogy a munkaidő letelte után mindenki hazautazik. De azért így is van kultúrális élet nálunk. A CSISZ-szervezetnek van táccsoportja, könyvtára és televíziós készüléke. Zenekara is volt, de a tanítót, aki vezette, áthelyezték, s így vezető híján a csoport szétesett. — Az átlagkereset - mondja az igazgató — aránylag elég magas. Azt az érdekes megfigyelést tettük, hogy mióta a gyár négy műszakban dolgozik, a munkások kevesebbet dolgoznak és átlagkeresetük emelkedik. Itt azonban nagy része van a munkamenet megjavításának és a nyersanyag feldolgozásánál végzett újításoknak. Oj módszereket vezettünk be a főzésnél és a lúg visszanyerésénél. Ma már ott tartunk, hogy egy tonna cellulóze előállításához elegendő 100 kg kén, holott ehhez a menynyiséghez a múltban legkevesebb 150 kg-ra volt szükség. Sőt el akarjuk érni a 90 kg-os átlagot, ami európai viszonylatban is jelentős eredmény lenne. — Milyenek az egészségügyi viszonyok az üzemben? ' - Komolyabb baleset, betegség még nem fordult elő. Az igaz, hogy javítani való volna ezen a téren, mert a munkásoknak még nincs öltözőjük, sem fürdőjük. A munkások a gépek, mozgóhengermúvek között öltöznek át, s hogy eddig semmi szerencsétlenség nem történt, az valóságos csoda. Az igaz, erről az üzem vezetősége nem tehet. Már három éve ott áll a félig kész fürdő és öltöző, amit a Kassai Magasépítkezési Vállalat épít, de mindmostanáig nem fejezett be. A kész alkatrészek, ajtók, ablakok ott hevernek szanaszéjjel, nincs aki feltegye őket, hogy végre használható legyen a mostanáig anynyira nélkülözött öltöző- és fürdő« helyiség. De így van ez a tűzoltószertárral is, azt is megkezdték és még ma is épülőfélben van. Ogy látszik. a Kassai Magasépítkozési Vállalat már az ilyen dolgokban „járlas", hisz nemrégen a rozsnyói bányászoktól hallottam rávonaikozó ugyanilyen panaszokat. Különben a gyárnak elég nagy a múltja. Nemcsak azért, mert 1870től állandóan üzemben van, hanem inkább azért, mert nagy munkásmozgalmi múltra tekint vissza. Az első sztrájkot 1928-ban szervezték meg az üzem munkásai. A fiatal munkások erről az időről, sajnos, keveset tudnak. — Bacsó Pista bácsihoz menjen — mondják —, majd ő elmondja, hogy mi történt akkoriban errefelé, ő régi munkás, és benne volt a sztrájkban is. Ott találja a kapuban. Visszafordultam hát és mentem a kapuhoz. Már ismerősként köszöntöttem a portán üldögélő emberemet. Bacsó Pista bácsit. Megvallom őszintén, nem sokat reméltem ettől a beszélgetéstől, mert az üzemi őröket világéletemben mindig szófukar embereknek tartottam. Most az egyszer azonban tévedtem. Az igaz, Fista bácsi se igen szaporázta a szót, de amit mondott, annak sava, borsa volt. Tudott ő mindent a gyárról, hiszen 1913-tól, gyermekkorától kezdve itt dolgozik. Már az első sztrájkmozgalomban is részt vett, de az igazi — mondja nagy büszkeséggel —, az a második volt. — 1930-ban leállt a munkásság. Nem akartunk dolgozni. Kevés volt a bér. A gyárat csendőrkordon vette körül, mi meg a faluban voltunk. Az egyik munkás fia, Dankő János jött az apjához a faluba. Bojtár ember volt Beretkén. Bot a kezében, jön az úton. A gyár előtt a csendőrök megállították és el akarták tőle venni a botot. A pásztor meg csak addig pásztor, míg bot van nála. Nem adta. A nagy dulakodásban leszúrták. Ott is maradt szegény. Ő volt az első áldozata a sztrájknak. Később vasúti kocsikban sztrájktörőket csempésztek az üzembe és bizony mi munka nélkül maradtunk egynéhányan. Sehol sem vettek fel minket. Megbélyegzett emberek voltunk. Csak nagysokára, 1935-ben helyezkedtünk el újra. Aztán már nem lehetett még sztrájkolni sem. Csak titokban gyűltünk össze, néha-néha az erdőben, de még ott sem voltunk biztonságban. — 1944-ben aztán — csap át hirtelen a beszédben — elmentünk a gyárból kilencen partizánnak. Fábry József szervezte akkor itt a magyar partizánbrigádot. Petőfi-brigád volt a neve. Csetnekre mentünk, onnan Fekete Lehotára, ahol csatlakoztunk egy másik partizán-osztaghoz. Egy Oszmolov nevű orosz tiszt volt a parancsnokunk. — Egy nő is volt ott, de az nekem az első pillanattól kezdve gyanús volt. Mondtam is a komámnak: ez a nő még bajba kever minket. A tiszt meghallotta, s azt mondta, hogyha ez nem igaz, bajba leszünk. Másnap meglesték a nőt. Az elindult a falu felé, a tiszt pedig utána, vesszőszedő cigánynak öltözve. Hát amint beérnek a faluba, látja, hogy a nő mindjárt odamegy a németekhez, lekezel velük és bemennek egy házba. — Másnap már menekülnünk kellett onnan. Be voltunk kerítve. A Petőfi-brigád Fábry József vezetésével Rudnoknak in'.ult, ahol súlyos harcokat vívott. Mi pedig Turcsoknak mentünk, fel a Vashegyre, ahol egy bányába mentünk. Oda nem mertek utánunk jönni. — Egyszer igen szorult helyzetben voltunk. December 15-én Kokaván bekerítettek minket. Éppen én voltam őrségben egy orosz partizánnal. Hideg volt, fáztunk. Egyszer csak észrevesszük, hogy jönnek felfelé a németek. Lőni akartunk, de a gépfegyver csütörtököt mondott. Szerencsére ott volt a puskám, avval adtam aztán jelt a többieknek. Nem is tudtak velünk zöldágra vergődni a németek. Miniig visszavertük őket. Azután nemsokára ott voltak már a szovjet csapatok is. Ratkóná! találkoztunk velük először. Mi visszajöttünk akkor Turcsokon keresztül Fekete Lehotára, onnan pedig ötödmagammal hazajöttem. Még egyszer el kellett ugyan mennünk, mert Breznónál megrekedt a front, de mikorra összegyűltünk a Vöröskő melletti Helpánál, akkorra már megszalasztották a németeket s így ránk nem volt szükség. Onnan aztán lekerültem Debrecenbe, ahonnan nemsokára haza is jöttem. — Azóta meg, amióta hazajöttem, itt állok és vigyázok a gyárra — mondja nagy nyugodtsággal. S úgy beszél az egészről, mintha csak itt lett volna a szomszédban egy kis beszélgetésre, borozgatásra a komájánál. Becsülettel elvégezte a dolgát ott is és ma kötelességtudón, derekasan őrködik a gyár élete felett, ahol most fiai s harcostársai dolgoznak. GYÜRE LAJOS zi szplbzi&sáq tmlwokz* Sevcsenko születésének 145. évfordulójára _,_..«....•atí.. Piszébbnél szebbek a húsvéti hímestojások. {J. Herec felvétele) Sevcsenko élete és müve egy rendkívül tehetséges ember tragikus sorsának ékes példája az osztálytársadalomban. Már gyermekkorában megismerte a nyomort és a boldogtalanságot. Kilenc éves volt, amikor úri-robotban meghalt az anyja. Tizenkét éves volt, amikor elvesztette apját. Az árvagyerek, aki a falusi templomszolga-tanítótól tanulja meg a kezdetleges betűvetést és olvasást, birkapásztor, majd egy eloroszosodott német földbirtokos komornyikja lesz. A szülőföld varázserejű, festői természete (Morinci és Kirilovka falu a volt kijevi kormányzóságban) kiváltja művészi hajlamát, rajzol. A jobbágysorsban tengődő Ukrajnán esett igazságtalanság és erőszak világa később dacot és ellenállást vált ki a hajdamák ivadékban. (Nagyapja részt vett a XVIII. század második felének úgynevezett hajdamák mozgalmában, az ukrán parasztoknak az ukrajnai lengyel nemesség dőzsölése elleni felkelésben). Az ifjú Sevcsenko forradalmi nézeteinek kialakulására az 1830-as lengyel felkelés is kihatott, mely elöl ura Pétervárra menekült és jobbágyát Sirjajev céhmester gondjaira bízta. Ám Sevcsenko mégsem lett Engelhardt udvari arcképfestője. Hű pártfogói — az akkori orosz és ukrán értelmiség szine-java -. 1838-ban kiváltották a jobbágysorsból és lehetővé tették számára, hogy a pétervári művészakadémián folytassa tanulmányait. Három kitüntetés után 1845-ben elvégzi az akadémiát és mint festőművész beutazza Ukrajnát és figyelemre méltó történelmi emlékeket örökít meg a „Festői Ukrajna"-album számára. Utazásai során látja a jobbágyak nehéz munkáját, a földbirtokosok durvaságát, Ukrajna szociális és nemzeti megalázottságát. Míg 1840-ben Pétervárott kiadott első verseiben, a Kobzos gyűjteményben hazája kozák szabadságát énekelte meg, verseiben most elsősorban korának Ukrajnája, jobbágynépének nyomora és szolgasorsa lép előtérbe. A költő haragja a hűbéri Oroszország legfelső rétegei felé — a cár és családja, a miniszterek, a cári-bérenc pravoszláv egyház — az önkényuralom ideológiai pillére ellen irányult (Állom, Kaukázus, Végrendelet stb). A nép között illegálisan terjesztett politikai verseiért és az ukrán szlávbarát Cirill- és Metód Társaságban való részvételéért tíz évi szibériai száműzetésre ítélték. I. Miklós, a történelem legnagyobb zsarnoka az ítélethez sajátkezűleg hozzáírta: „Tartsák a legszigorúbb felügyelet alatt, tiltsák meg az írást és olvasást!" Már ebben látjuk, milyen veszélyt jelentett Sevcsenko a cárizmus számára. De a költő a száműzetésben is írt és rajzolt. Titokban alkotta megrázó ciklusait „Börtönben," „A jobbágy múzsája", húsz prózai művét, melyeknek a fele elveszett, számos rajzban örökítette meg a nyomorba döntött kirgizeket és a cári hadsereg durva katonaéletét. Sevcsenko összesen ezer képzőművészeti művet alkotott. Száműzetése után egyre jobban közeledett Csernisevszkij, Dobroljubov, Gercen, Nyekraszov és más orosz forradalmi demokraták köréhez. Velük együtt felszólította a leigázott parasztokat, fogjanak fejszét és keljenek fel a saját és idegen földbirtokosok és a gyűlölt cárizmus egész rendszere ellen. Az Újhitűek című versében a zsarnok Nero képében I. Miklós cárt rajzolta meg és megdicsőítette az őskeresztények képében szereplő gyekabristákat. Sevcsenko 1861-ben szörnyű szegénységben halt meg. Sevcsenko 1892-ben keltett először a magyar irodalomban visszhangot. A Magyar Szemle című irodalmi lap ismertette. Sevcsenko műveinek első magyar- fordítója Sztripszky Hiádor volt. A többiek Varga Bálint, Zempléni Árpád, Lányi Sarolta, Gábor Andor, Képes Géza, Hidas Antal, Weöres Sándor és mások. Sevcsenko Kobzosának első magvar fordítása 1953-ban jplent meg. Érdekes, hogy úgyszólván minden magvar műb'ráló Petőfihez hasonlítja Sovcsonkót. M. NEVRLÝ Tavaszi kép. (J. Herec felvétele) A Szlovák Tudományos Akadémia kiadói tevékenységéről Nem a tudomány önmagáért, nem a föld felett lebegő tudomány, hanem az a tudomány, amely szoros kapcsolatot tart fenn az élettel és a társadalom szükségleteivel, amely segítségünkre van a természet megismerésében és új távlatokat nyit gazdaságunk és kultúránk előtt — ez a mi óhajunk, ez a mi követelményünk. Öt esztendővel ezelőtt ezen igen kifejező szavakkal foglalták törvénybe a Szlovák Tudományos Akadémia hivatását, amely tevékenységének e néhány éve folyamán már eddig is sokat tett a tudomány és a kultúra terén mindabból, amivel az előző rendszerek adósak maradtak Szlovákia dolgozó népének. A Szlovák Tudományos Akadémia sajtószolgálatát a Sziovák TujlomáAkadémia kiadóvállalata látja el, amely 28 tudományos szaklapot és egyre több értékes tudományos publikációt ad ki. E tudományos folyóiratok útján — melyekből az elmúlt öt év során 1809 600 példányszám jelent meg — köti össze a Szlovák Tudományos Akadémia kiadóhivatala a tudományt a gyakorlattal mind otthon, mind pedig külföldön. A folyóiratok ugyanis nemcsak a hazai akadémiák, hanem a külföldi, elsősorban a szovjet és a népi demokratikus akadémiák munkahelyein folyó tudományos kutatások eredményeit is ismertetik. A cikkek szerzői valamenynyi tudományos ágazatban alkotó tudományos dolgozók és írók. Napjainkban munkások, technikusok, mérnökök és orvosok ezrei kapcsolódnak be társadalmi szervezetekben, különböző szervekben és intézményekben az állam irányításába. Mindannyian naponta a legfontosabb feladatokról döntenek. Ez államunk és társadalmi rendszerünk lényegéből és igazi demokratikus voltából következik. De ahhoz, hogy helyesen határozhassunk mindenben, sokat kell tudnunk. Az e feladatok elvégzésében segítenek akadémikusaink művei. A Szlovák Tudományos Akadémia kiadóvállalata az elmúlt öt év során 491 művet adott ki 925 069 példányban. Tájékoztatásul közöljük a legutóbbi években kiadott néhány fontosabb művet. Ezek közé tartozik Stanislav professzor műve: „A szlovák nyelv története" három kötetben, a „Štefánik-legenda"" J. Holotíktól, Varsik és társai munkája: „A tüdő, mellhártya és rekeszizom megbetegedéséről", Andrusov műve: „A Csehszlovák Kárpátok geológiája", Werner Espe munkája: „A vákuumtechnika anyagainak technológiája." A Szlovák Tudományos Akadémia kiadóvállalata kapcsolatot tart fenn a Szovjetunió és a népi demokratikus államok akadémiáival. Ez év telén a Szlovák Tudományos Akadémia kiadóvállalata a Deutsche Verlagsakademie-vel együttműködve Berlin1 ben és Varsóban nagy könyvkiállítást rendezett. A kiállításon mintegy 20ü tudományos mű szerepelt. A kiállítást más népi demokratikus országokban is megtartják. Az őszi idényben a könyvkiállítást Szófiában rendezik meg. Azokat az ismereteket, amelyeket a sajtó dolgozói külföldi útjaikon a könyvpiacon szereznek, hazatérve munkahelyeiken gyakorlatilag használják fel. A Szlovák Tudományos Akadémia Kiadóvállalata a külföldi kapcsolatok fenntartására négynyelvű katalógusokat ad ki, amelyek a legjobb áttekintést nyújtják a kiadóvállalat tevékenységéről. A Szlovák Tudományos Akadémia kiadóvállalata a külfölddel a Szlovák Tudományos Akadémia központi tudományos könyvtára útján is fenntart kapcsolatot. Ez a könyvtár intézi a kiadóvállalathoz külföldről érkező megrendeléseket. A könyvek eladásáról belföldön a Slovenská kniha vállalat gondoskodik szakosított elárusító helyei útján. A tudományos folyóiratok eladását, amiről az elmúlt években a kiadóvállalat maga gondoskodott, 1959. január 1-től a Postai Hírlapszolgálat vette át. Az elosztás eddigi eredményei sajnos nem kielégítők és a Postai Hírlapszolgálat dolgozóinak a jövőben többet kell törődniök azzal, hogy meggátolják a Szlovák Tudományos Akadémia folyóiratai eladási példányszámainak további csökkenését. Különösen aggasztó a Poľnohospodárstvo (Mezőgazdaság) című folyóirat előfizetőinek csökkenése. E folyóiratból csupán a bratislavai kerületben január első heteiben mintegy 500 példányszámmal adtak el kevesebbet. A Szlovák Tudományos Akadémia kiadóvállalata ezért valamennyi mezőgazdasági dolgozóhoz fordul azzal, hogy a folyóirat előfizetésének ügyét magukévá tegyék. Hiszen a mezőgazdaságban elért eredményektől függ, vajon a dolgozók asztalára több tej, hús, vaj és tojás kerül-e. A mezőgazdasági termelés eredménye a szakszerűen képzett mezőgazdasági káderektől függ és a szakképzettséget szaklapokból és könyvekből is meg lehet szerezni. Edita Šutková ŰJ SZÖ .8 * 1959. március 28.