Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-28 / 86. szám, szombat

Vildg proletárjai, egyesüljetek 1 SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. március 28. szombat 50 fillér XII. évfolyam, 86. szám A TANÍTOK NAPJARA A szocialista társadalmunk meg­becsült tagjairól, a tanítókról, az új nemzedék nevelőiről emlékezünk meg a mai napon. A tanítókról, akik hazánkban munkájukhoz meg­kapnak minden anyagi és erkölcsi segítséget, mert pártunk és kor­mányunk rendkívül nagy figyelem­mel és gonddal tartja szem előtt közoktatásunk kérdéseit. Ennek keretében valósul meg nálunk fo­kozatosan az eddigi iskolarendszer átépítése, hogy az oktatás és ne­velés még szorosabb kapcsolatba kerüljön a gyakorlattal, a terme­léssel, az élettel. A mi iskolánk egész társadal­munk iskolája. Feladata nemcsak az, hogy művelt és értelmes, szo­cialista embert jellemző tulajdon­ságokkal rendélkező ifjúságot ne­veljen, hanem az is, hogy olyan ismereteket, olyan felkészültséget adjon a fiataloknak, amelyek bir­tokában tevékenyen bekapcsolód­hatnak gazdaságunk építésébe. A feladatok, amelyek ma az is­kola előtt állnak, egy cseppet sem kicsinyek. Tanítóinknak összeha­sonlíthatatlanul tökéletesebb mun­kát kell végezniök, mint néhány évvel ezelőtt, nem is beszélve a felszabadulás előtti időkről. Hiszen az ifjúságot alkalmassá kell ten­niök olyan hatalmas célkitűzések megvalósítására, amelyeket a szo­cialista rendszer építése nap nap után magával hoz. Pedagógusaink kétségtelenül sokat dolgoznak, de hivatásuk áldozatvállalás nélkül elképzelhetetlen. Munkájukat állan­dóan javítaniok kell és ez elsősor­ban megköveteli azt, hogy szünte­lenül gyarapítsák ismereteiket, nö­veljék szakképzettségüket. Az oktató- és nevelőfolyamatban a tanító természetesen nem áll egymagában. Tevékenységét első­sorban a család segítheti hatéko­nyan. Ennek érdekében a családnak jobban meg kell ismernie az iskola munkáját, célkitűzéseit és elveit. Elsőrendű fontosságú dolog az, hogy a család és az iskola neve­lőtevékenysége között teljes esz­mei összhang uralkodjék. De ezen túlmenően szükség van arra is, hogy a szülők megismerjék a pe­dagógia alapvető módszereit, el­veit, hogy eredményesen és az iskola új szellemének megfelelően nevelhessék gyermekeiket. Ezt kí­vánja meg a fiatalok érdeke is. Egyes iskolákban évek óta ered­ményesen működik az úgynevezett „Szülők iskolája", amely keretében a szülőknek előadásokat tartanak a helyes nevelés módszereiről. Két­ségtelenül hasznos volna, ha ez a kezdeményezés még sokkal job­ban elterjedne. Szükség van erre, mert a nevelés jelentősége annál nagyobb, minél inkább megközelít­jük nagy célunkat, a szocializmus építésének befejezését hazánkban. A társadalomnak egyre sokolda­lúbb, öntudatosabb, műveltebb és képzettebb emberekre van szük­sége. Márpedig, újra hangsúlyoz­zuk, hogy az új nemzedéket nem­csak az iskola neveli, nemcsak az felelős érte, hanem egész társa­dalmunk. Az iskolai oktatómunka jelen­tősége is mind nagyobb. A kilenc­éves iskolakötelezettség és a ti­zenkétéves középiskolai oktatás bevezetése még inkább kiemeli az oktatótevékenység fontosságát. Pe­dagógusaink kötelessége, minden igyekezetükkel azon lenni, hogy az élet és az iskola közötti kapcso­lat megszilárdításával járó felada­toknak minél előbb eleget tudjanak tenni. Ezért örvendetes jelenség az, hogy nem egy tanító igyek­szik közelebbről megismerkedni a fizikai munkával, szakmát tanul, hogy így a közeljövőben kiküszö­böljük a politechnikai nevelésben ma még nem egy helyen felme­rülő fogyatékosságokat. A soha nem látott ütemű tudományos és műszaki fejlődéssel mindenkinek lépést kell tartania. Ez hatványo­zott mértékben érvényes tanítóink­ra. Társadalmunk ezen a napon há­lával és köszönettel emlékezik meg tanítóinkról. Az ország min­den részében kitüntetjük a legjobb eredményeket felmutató pedagó­gusainkat. Ezzel fejezzük ki -azt, hogy kommunista pártunk és kor­mányunk megbecsüli munkájukat, bizalommal tekint rájuk. Tanítóink pedig a szocialista társadalom iránt érzett felelősségtől áthatva ezen a napon bizonyára újra meg­fogadják, hogy további oktató és ne­velőmunkásságukat egyre öntuda­tosabban, egyre felkészültebben és eredményesebben fogják végezni a gyerekek, a serdülő új nemzedék érdekében, a szülők örömére, s egész társadalmunk megelégedésé­re. ISSS (jí> liiüüass Antonín Novotný elvtárs látogatása o brnói kerületben A Brnói Kerületi Munkásmozgalom Múzeumának ünnepélyes megnyitása A brnói városháza megtekintése • Beszélgetés a tyneci EFSZ-tagokkal Á. Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke és a kíséretében levő elvtársak a brnói kerületben tett látogatásuk utolsó napján, pénteken delelőtt részt vettek ,a Brnói Kerületi Mun­kásmozgalom Múzeumának ünne­pélyes megnyitásán. Itt is ugyan­úgy, mint mindenütt, ahol a vendé­gek három napja tartózkodtak, a iakosság, az ifjúság és a pionírok már a múzeum épületéhez érkezé­sükkor szívélyes fogadtatásban ré­szesítették őket. Az ünnepséget V. Koreák elvtárs, a CSKP brnói kerületi bizottságának vezető titkára nyitotta meg, azután Josef Jurán elvtárs, pártunk régi harcosa mondotta a múzeum ter­mében az ünnepi beszédet. „Szinte jelképesnek kell tekintenünk, hogy éppen ebben az épületben rendez­ték be győzelmes osztályunk, a mun­kásosztály történetének múzeumát. A burzsoá köztársaság fennállásának 20 éve alatt e helyen dr. Jan Černý morvaországi tartományi elnök, a munkásosztály esküdt ellensége uraskodott. Áz a Černý, akit a bur­zsoázia mindig akkor hívott a kor­mányba, amikor a legrosszabbul ál­lott az ügye" mondotta Jurán elvtárs beszéde bevezető részében és számos példa alapján rámutatott a brnói kerületi s további morvaor­szági körzetek munkásmozgalmának nagy forradalmi hagyományaira, me­Antonín Novotný elvtárs a gördülőcsapágyakat és traktorokat gyártó llSenl üzem tanoncainak körében lyeket a múzeumban kiállított tár­gyak szemléltetnek. Beszéde befeje­ző részében a következőt hangsú­lyozta: „Ahhoz, hogy jól menjen mindennapi munkánk, ismernünk kell azt az utat, mely a munkásosztályt a kapitalizmus feletti győzelemhez vezette. Meg vagyunk róla győződ-* ve, hogy a Brnói Kerületi Munkás­mozgalom Múzeuma a tömegek szo­cialista nevelésében jelentős segít­séget fog nyújtani." Novotný elv­társ és az ünnepélyes megnyitás (Folytatás a 2. oldalon) Rádióval irányítják a vonatot A plzeňi vasutasok március 26-án sikeresen fejezték be a túlsúlyos vonatok összeállításá­nak hetét egy 60, nagy térsé­gű kocsiból összeállított 4755 tonna súlyú vonat indításával. A túlsúlyos vonatot Kinzvartből a chebi fűtőház mozdonyveze­tője, Bohumil Šepl vezette, Václav Žilo fűtővel. Kŕemicén a normánál 3000 tonnával ne­hezebb terhet vett át Jaros­lav Šilhavý és Jaroslav Miška gépészcsapata s így folytatta útját Prága felé. A kündulő állomáson, a vonat összeállítá­sánál és útjuk során a plzeni vasútvonalon első ízben próbál­ták ki nagy sikerrel a vonat három rövidhullámú leadóállo­mással működő rádióbérende­zését. Olcsóbbá teszik a fejtést A komoranyi Békevédők Nagy­í bányában tíz nagy gépberendezés ) \ dolgozói elhatározták, hogy a terv < J chozraszcsot szerinti szétírása j (alapján mintegy kétmillió koro- < ) nát takarítanak meg az önköltsé­j geken. Ezzel kapcsolatban a bá- < ) nyászok űgy döntöttek, hogy egy j j dolgozóra a munkatermelékenysé- < get legalább két és fél százalék- < kai növelik. Kötelezettségvállalá- j > saik egy tonna szén kifejtésére < Í85 fillér megtakarítást jelentenek.] Az igazságos jutalom becsületes munkára késztet Felelősségteljes, komoly munkát igénybevevő folyamat az új bérrend­szerek bevezetése. Felelősségteljes mindenekelőtt azért, mert köz­vetve nagyon befolyásolja a dolgozók munkájának eredményét, — aszerint, hogyan érinti őket a bérek újszerű megállapítása/Ezért te­hát nagy jelentősége van annak, hogy igazán becsületesen végezzék el az átépítést, minden dolgozó előtt részletesen megmagyarázva, meg világítva annak szükségességét. A GAZDASÁGOSABB MUNKÁÉRT A Zemianske Kostolany-i Villany­erőmű vezető dolgozói helyesen ér­telmezték mindezt, amikor a múlt év végén hozzáláttak az új bérrendszer bevezetéséhez, őket azonban nem­csak az anyagi kérdésnek a munká­sok előtti tisztázása vezette, hanem ezen keresztül az egész villanyerő­mű tevékenységének, termelésének megjavítása, gazdaságosabbá tétele is. Ezt az anyagi érdekeltség helyes értelmezése folytán a munkaterme­lékenység növelése formájában akar­ják megvalósítani. AZ ELŐKÉSZÜLETEK nemcsak az irodákban, hanem a mun­kahelyeken, a dolgozók körében is megtörténtek. Dicséretre méltó ez­zel kapcsolatban az üzemi pártbizott­ság közreműködése, melynek tagjai jől ismerve az új bérrendszerek lé­nyegét, hasznos „agitációs", helye­sebben talán ismertető tevékenysé­get végeztek. A műhel^-, részleg­csoportok gyűlésein kívül öt össz­üzemi értekezletet tartotak, melye­ken a bérelszámoló osztály egyes munkatársai tájékoztatták a dolgo­Teljesítették ez áramtermelés első negyedévi tervét A Korompai Villanyerőművek dol­gozói, akik egész Kelet-Szlovákia számára termelnek áramot, március 27-én teljesítették az első negyedévi termelési tervüket. A terv határidő előtti teljesítésével még az első ne­gyedév végéig terven felül másfél­millió kWóra villanyáramot nyernek. A terv teljesítésében a legnagyobb érdemet a Korompai Hőerőmű és a Dobšinai Vízierőmű dolgozói szerez­ték, mivel minden hónapban túltel­jesítették tervüket. A tüzelőanyag megtakarításában is szép eredménye­ket értek el a Korompai Villanyerő­művek dolgozói, mivel az első három hónapban 360 tonna szenet takarítot­tak meg. , Sikeresen folynak a tavaszi munkák A rendkívül jó idő­járást Kelet- és Észak­Szlovákia mezőgazda­sági dolgozói ls igyek­szenek a lehető leg­jobban kihasználni. A királyhelmeci, sečovcei és nagykaposj járások­ban már ültetik a cu­korrépát. A Tátra al­ján is megkezdődtek a tavaszi munkák. A pop­rádi és Spišká Nová Ves-1 járásokban árpá­ból már elvetették az első hektárokat. A kassai kerület délkeleti járásaiban már úgy­szólván befejezték a tavaszi búza vetését és az árpát mintegy 5000 hektáron elvetették. A réteket és legelőket ugyancsak mintegy 5000 hektárnyi terüle­ten megjavították és megtrágy'ázták. zókat az új bérrendszerek bevezeté­sének lényegéről és következmé­nyeiről. AZ EREDMÉNY JOBB A VÁRTNÁL Mint ismeretes, az új bérrendszer bevezetése szoros összefüggésben áll a műszakilag indokolt normák alkal­mazásával. A kettő tökéletes érvé­nyesítése eredményezi a munkater­melékenység növekedését is. A vil­lanyerőműben voltak esetek, amikor I bizony nagyobb feladatokat kellett meghatározni, de előfordult, hogy a normák eddigi túlzott keménysége csökönyösen akadályozta a nagyobb munkatermelékenység lehetőségeinek kibontakozását. Az üzem dolgozói mindkét esetben megfelelő kielégítés­ben részesültek, s ennek következ­tében igazságos eljárást vártak az új bérrendszer alkalmazásától is. Ennek kifejezéseképpen megemlítjük, hogy a villanytelep dolgozóinak 99.09 százaléka szavazott az új bérrend­szer alkalmazása mellett. Ez a gaz­dasági, politikai és erkölcsi siker példamutató szervező munkáról be­szél. A KÖVETKEZMÉNYEK A SZÁMOK TÜKRÉBEN Annak ellenére, hogy februárban még nem az új bérrendszerek alap­ján történt a bérek megállapítása, a dolgozók ismerték a bekövetkező változásokat, tehát a munka is en­nek szellemében folyt. És mert az új bérek reményében dolgoztak, az eredmények is nagyobbak lettek. Az össztermelési tervet 152,1, az áram­termelést 111,6 százalékra teljesítet­ték. Az önköltségen is jelentős ősz­szeget takarítottak meg, amikor a tervet 100,8 százalékban teljesítet­ték • - a termelési eredményektől függetlenül. Március pedig még szebb eredményekkel bíztat és iga­zolja, hogy helyes volt az új bér­rendszer alkalmazása, igazságos ju­talmazást jelent és az eddigieknél szebb eredményekre ösztönöz. (szó) A Tižinčin-brigád példája országszerte lelkes követőkre talált. E munkacso­port, mely Szlovákiában először nyerte el a „Szocialista munkabrigád" címet, a Novákyi Béke-bányában egyre kiválóbb eredményeket ér el. A fiatalok év ele­jétől a 2181-es tárnában mintegy 150 tonna szenet fejtettek terven felül és mint­egy 48 méterrel hosszabb folyosót vájtak a tevezettnél. A fiatal, 22 éves aknászt, Dominik Tužinčint munkája kiváló végzéséért felvették a párttagjelöltek sorába. Felvételünk Tužinčin csoportvezetőt ábrázolja a műszak utáni első „rágyújtás" közben. A tüzet Anton Nemeček feínälja fel. Elsők a nyitrai kerületben Az ógyallai járás szövetke­zetesei március 27-én teljes egészében elvetették a cukorré­pát. összesen 420 hektáron termelnek e járásban cukorré­pát, s bíznak abban, mivel a vetést elsőknek végezték el a nyitrai kerületben, hogy az idén bő cukorrépatermést t*a karíthatnak be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom