Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-12 / 42. szám, csütörtök

S O L E IM ÁLÉCHEM. a jiddis széppróza mestere'Jugoszláv heged rr A századforduló körüli évtizedekben több miliió ember beszélte Kelet-Európában a jiddis nyelvet, ezt a németből, oroszból és lengyelből kevert zsargont, s irodalmának nem egy művelője szerzett világirodalmi rangot. Utóbbinak igazolására elég, ha Salom Asch vagy Sôlem Aléchem nevét idézem; műveik a világháború előtt úgyszólván minden nagyobb európai nyelven megjelentek. A jiddis irodalomnak ezt a fénykorát azóta srős hanyatlás követte, olvasóinak milliói elpusztultak a hitleri őrület teremtette gyűjtőtáborokban, Majdánek, Treblinka, Birkenau gázkamráiban, és e tömeges pusztulás óhatatlanul magával hozta a nagyon emberi- hangú, múltba forduló mivolta ellenére is haladó szellemű, egyénien színes irodalomnak sorvadását. Ma nem ismerjük valamely új művelőjének rangosabb nevét és bér Moszkvának. Bukarestnek Jassynak és Varsónak vannak igen jőnevű jiddis színházai melyek művészi tekintetben kiváló előadásokat produkálnak, műsoruk javát a réqi, elhalt szerzők művei adják; új nagy jiddis drámáról csakúgy nem tudunk, mint világirodalmi igénnyel mérhető új prózai műről. Nem véletlen, hogy a Béke Világtanácsa az idei ünnepeltek közé ennek a sorvadó jiddis irodalomnak egyik legnagyobbját Sólem Aléchemet sorozta születése századik évfordulója alkalmából. Érdemétől, írói nagyságától eltekintve emlékeztető Aléehem neve; egy elnyomott, vért ontani nem akaró, tűrő emberfajta nevében beszélt; egyszerű, olykor csaknem együgyűnek tetsző kisemberek sorsáról mesélt utánozhatatlanul egyéni hangon, amelyben zsidó szentkönyvek ismerete keveredett Lev Tolsztoj humanizmusával, Gorkij, Korolenko és Csehov realizmusával. Emlékeztet és int az évforduló, hogy alig másfél évtizeddel ezelőtt a fajelmélet bestiális dühe olvasóinak táborát milliókkal apasztotta. Az ukrajnai Perejaszlavban született Sólem Aléchem, (igazi nc^én Sólem Rabinovics) korán megismeri az emberi nyomort és szenvedést, korán is nyúl a tollhoz. hogy gyermekkorának. küzdelmes ifjúsága'ak élményeit és eseményeit megörökítse. Vásárról címú önéletrajzi regénye után több figyelmet érdemlő regényt ír, de nem ezek a hosszabb lélegzetű Írásai, hanem a MenáchemMendl, a Tóbiás, a tejesember és a Mótl-gyerek című elbeszélés ciklus formában irt novellái hozzák meg az igazi sikert és alapozzák meg hírnevét előbb Oroszországban, majd az egész világon. Életrajzában olvashatjuk, hogy bár elbeszélés köteteinek megjelenése idején már nemcsak szűkebb, zsidó körökben ismerték, a mindennapi kényért megszerzéséért mégis — akárcsak Móricz Zsigmondnak — szinte szíve szakadtáig kellett dolgoznia, hogy népes családját eltarthassa. Könyvkiadók, lapszerkesztők busás hasznot húztak munkájából, ugyanakkor az iró anyagi gondjait tetézte a cári rendszer cenzorainak ostobasága, mely minden szabad szóban a rend felforgatását gyanította. Az 1905-ös forradalom hírét Aléchem is nagy örömmel fogadja, ez időben már bensőséges barátság fűzi Makszim Gorkijhoz és kapcsolatban áll az orosz irodalom más nagyjaival is. Forradalmi lelkességét egy sor cikk, novella, a cári kormány ellen írott pamflet és özönvíz című forradalmi tématikájú regénye tükrözi. „Meggyőződésem - írja 1908-ban Genfből, ahol a forradalommal ro(1859-I916) X konszenvező és a pogromok áldozataiért síkraszálló író menedéket talált, - hogy az élet alakulása és azok a jelenségek, amelyek hazánkban tapasztalhatók, kedvezők számunkra, egyúttal világos bizonyítékai annak, hogy hamarosan felragyog felettünk a nap." Ezt a napkeltét Aléchem nem élhette meg. 1908-ban ugyan visszatérhet hazája ba, felolvasó körútján mindenütt nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadják, ám a diadalút rosszul végződik, lappangó tüdőbaja kitör és hosszú hónapokra munkaképtelenné teszi. Olaszországban keres gyógyulást, akár Gorkij, de ö már nem látja viszont a sokszor oly költőien megfestett ukrán tájat; a világháború vérzivatara egy német fürdőhelyen éri, ahonnan még eljut Dániába, majd Amerikába, New Yorkba, ahol 1916-ban 57 esztendős korában meghal. „Bárhol halok meg — hagyja meg örökül, — ne temessenek arisztokraták, híresek és gazdagok mellé, hanem egyszerű munkások, a nép igazi fiai mellé; hadd ékítse az én jövendő emlékművem az egyszerű sírokat, s az egyszerű sírok hadd ékítsék az én emlékmüvemet, ahogy a becsületes, egyszerű nép ékítette életében a nép íróját." Megrendítően emlékeztetnek e végrendelkező sorok Bartók Bélának, a magyar zene kiüldözöttjének rendelkezésére, aki meghagyta, hogy mindaddig, amíg Budapesten utcanév vagy emléktábla őrzi Hitler és Mussolini nevét, róla ott utcát nem nevezhetnek, s emléktáblát sem helyezhetnek el. Sólem Aléchem egyik legszebb és legjellegzetesebb müvét, a Tóbiás, a tejesember című elbeszélés ciklusát ezekben a hetekben jelentette meg a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó a budapesti Európa Könyvkiadó gondozásában, a közös könyvkiadási egyezmény keretében. A kitűnő rajzokkal ellátott, rendkívül ízlésesen kiállított, remekül fordított könyv (Brodszky Erzsébet munkája) méltón reprezentálja a jiddis széppróza nagymesterét. Úgyszólván hiánytalanul kapjuk e kötettel Aléchem irásmüvészetének és jellemábrázolási képességének minden szépségét. A Kijev környéki falucskában élő Tóbiás, akinek nyomorúságos sorsa külsőleg csaknem azonos környezete muzsikjainak sorsával, nyolc összekapcsolódó történetben elmeséli az írónak, hogyan mosolyog rá életében a szerencse, miként jut egy jótétté jutalmául néhány rubelhez, embertelenül nehéz fuvarosmunkája után hogyan válik tejet, vajat és sajtot áruló tejes emberré és miként mennek férjhez egymásután szebbnél szebb lányai, ö maga gondtalan életet szeretne biztosítani gyermekeinek, de a házasságok sorra balul ütnek ki. Cejtl, a legidősebb lány nem a gazdag özvegy mészároshoz megy feleségül, hanem egy koldusszegény, tüdőbajos szabólegényhez. Hódi az életét egy diákhoz köti, akit nyomban az esküvő után börtönbe visznek, majd Szibériába száműznek és a lány boldogan követi „az örök sötétség hegyei közé" férjét. Chavve - Éva héber neve — a keresztény Fegykát választja élete párjául és Tóbiás feleségével együtt megsiratja, mintha meghalt volna. Á többivel sincs Tóbiásnak szerencséje, a szép Sprince a folyóba öli magát, amikor Aroncsik, a gazdag zsidó ifjú elhagyja és Bejlke ugyan milliomos férjet kap a nagyvállalkozó Pedocur személyében, azonban ezen a házasságon nincs semmi áldás; Pedocur belebukik vállalkozásaiba és a hitelezők elöl kénytelen koldusszegényen fiatal feleségével Amerikába menekülni. Bukás és szerencsétlenség követik egymást, Tóbiás tehetetlen a sors csapásaival szemben; öregségére meg kell élnie azt, hogy a parasztok, akik szeretik és becsülik, a pogrom szította hangulatban fel akarják gyújtani házát, végül egy cári ukáz földönfutóvá teszi, kénytelen néhány rubelért elkótyavetyélni vagyonát és a tervezett szentföldi út helyett özveggyé lett lányával és kis unokáival Berdicsevbe költözni. Tóbiás úgy fogadja ezeket a csapásokat, akár a Szentírás Jóbja, nem lázadozik az emberi aljasság ellen és keserűsége is különös, fanyar mosollyá szelídül. A könyv elején úgy tekintünk erre a fanyarhumorú Tóbiásra, mint Hašek Svejkjének jiddisbe oltott mására: kissé ütődötnek gondoljuk, ahogy a csapásokat egy bölcs mondással vagy idézettel fogadia. Olykor fcnákul hatnak az idézetek, a szent könyvekbe szombatonként elmerülő Tóbiás kissé a maga eszejárása szerint formálja, ferdíti és torzítja őket. Ez a sűrű idézgetés és bőbeszédű bibliás tudálékosság jellemzője az egész Írásnak és teljében csak az élvezheti ezt a különlegességet, az idézetekben megnyilvánuló humort és bölcsességet, aki maga is járatos a szent könyvekben, ahogy ezt a jiddis irodalom tömegénél feltételezhetjük. De a könyv fanyar humoránál jóval lényegesebb a belőle áradó emberhit és optimizmus. Tóbiást a könyörtelenül rázúduló csapások nem törik össze, mert gondolkodó, töprengő elme; passzivitásának ez a bölcselkedő, okokat kutató hajlama szüli az ellenállás szellemét és erejét. Tiszta, egyenes jelleme viszszautasít minden csalást; vallási elfogultsága, konzervatizmusa és előítéletei hasonlatossá teszik környezete ukrán parasztjaihoz, de abban különbözik tőlük, hogy muzsikos alázata, görnyedt háta ellenére eltökéltebb, hamarább egyenesíti ki hátát, nem marad egykedvű, de bízik a jóban, a nemesebb győzelmében, a sors jóra fordulásában. Az optimizmus a kis tejesemberr.ek állhatatosan azt súgja, hogy nem maradhat meg ebben a szegénységben, a tisztességes munka meg kell hogy teremje egyszer a gyümölcsét. Tóbiás természetesen nem látja a kiutat, ahogy meglátta a forradalmár diákhoz életét odakötő lánya; a szentkönyvek túlságosan a múltba fordítják tekintetét, azonban mégsem annyira, hogy meg ne lássa maga körül az elbukó és erjedő életet, ne érezze meg a különbséget a cári rendszer szörnyű korlátai közt nyomorultan tengődő kis zsidók és a kiváltságokat élvező kapitalisták, zsidó nagypolgárok közt. Ez még. korántsem forradalmi vonás, ám bizonyos mértékben már lázadás, egy igazságot áhító vallásos ember ösztönös lázongása a világ hamis rendje ellen, amelynek előbb utóbb meg kell dőlnie, mint mindennek, ami hamis, embertelen és igazságtalan ezen a földön. Tóbiásnak ez a hite híven tükrözi írója szellemét és gondolatvilágát is. A több mint fél évszázaddal ezelőtt írott könyvnek ez az erénye méltóvá teszi alkotóját arra, hogy a múlt békeharcának nagvjai közé soroljuk. EGRI VIKTOR : v: ; :.:. ív »irt * b4 • •WK wr^'r^^y V Wm A? Ilyen nagy szerelem bemutatója r - ' • IftK W' r f v> •'./ -A) •pSÉl 'í -i iiÄisii liH

t ü 4 1 «, s.

to; - \ t&mtSMš- > ? íša ' m H? m > "i' t> í Vlagyimir Markovics jugoszláv hegedűművész. (J. Herec felvétele) Február hónap első bérleti estjén ismét külföldi vendéget üdvözöltünk. Vlagyimir Markovics, jugoszláv hegedűművész játszotta Ludwig van Beethoven hegedűversenyét. Vlagyimir Markovics nem tudta megtalálni az utat a bratislavai hangversenyközönség szívéhez. A kissé színtelen indulást kezdeti elfogódottságnak tartottuk, de sajnos a művész később sem tudott „bemelegedni". Eleinte olyan benyomást keltett, mintha talán technikai gátlás akadályozná az előadói képzelet szabad kibontakozását, de a továbbiak folyamán inkább valami különös lelki gátlást, valami kötöttséget éreztünk, ami keretek közé szorította a szárnyaló Beethoven muzsikát. Vlagyimir umuvesz Bratislavában Markovics játékából hiányzott a zene természetes dinamizmusa, a formát összefogó lendület. A művész nem tudott magára találni, nem tudott őszinte feloldódni a beethoveni zene mélységeiben. Röviden talán így fejezhetnénk ki: nem élt a zenében, csak - hegedült. Sajnos a zenekar is lanyhán játszott, minden különösebb érdeklődés nélkül. Pedig bizonyos mértékig segíthettek volna, ha néhol frissebb tempóvétellel vagy valamivel nagyobb feszültségű előadással kissé feloldják a vontatottságot. De ez nem történt meg és így a gyönyörű Beethoven hegedűverseny előadása fáradt színtelenségbe hanyatlott. A műsor második felében Dimitrij Sosztakovics I. szimfóniáját hallottuk. Sosztakovics ezt a szimfóniát tizennyolc éves korában komponálta. Abban az időben még a Leningrádi Konzervatóriumon folytatta zeneszerzési tanulmányait. Érdekes, hogy már első szimfóniáját is igazi „szimfonikus lélegzet" jellemzi. A kompozíció művészi virtuozitásával (Sosztakovics könnyű, friss kézzel rakja fel az orkeszter színeit) és fiatalos, töretlen lendületével ellenállhatatlanul hat. Ezúttal is érezhetően felvillanyozta a hallgatóságot. A nagy szovjet zeneszerző szimfóniája a hangverseny sokkal diszponáltabb előadása volt. Ladislav Slovák karmester a Sosztakovics szimfóniák megbízható ismerőjének bizonyul. A szimfóniát átgondoltan és összefogottan dirigálta, különösen jól sikerült a pompásan hangszerelt, finom kidolgozású esprit-vel fűszerezett Scherzo. A friss, jól formált interpretáció nagyban emelte az est hangulatát. Havas Márti Készülnek a szenciek A bratislavai Oj Színpadon a napokban bemutatták Pavel Kohout Ilyer nagy szerelem című drámáját. J. Herec felvételein a színmű két jele netét láthatjuk. A Csemadok-helyicsoportok színjátszó együtteseinek Bratislava kerületi szemléje véget ért. A szemlét a Csemadok rétéi színjátszó csoportja nyitotta meg a Nyolc hold föld című színdarabbal. Rétén kívül a versenyben részt vett: Diószeg a Kincskeresőkkel, Somorja a Földindulással, Duna szerdahely a Bolondos vasárnappal, Bős a Zsuzsi című színdarabbal és Nyárasd a Húsz év után című színmüvei. A nyárasdiak fellépésével zárult a szemle. A bíráló bizottság a kerületi titkárságon a versenyző csoportok képviselőinek jelenlétében ismertette a csoportok sorrendjét. Az első és mádik helyezett tovább jut a központi szemlére. ¥ A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete ez évben ünnepli megalakulásának tízéves évfordulóját. Ez alkalomból Papánek kultúrtárs, a Csemadok szenei járási titkára kezdeményezésére a párt járási titkársága, valamint a többi tömegszervezetek segítségével egész estét betöltő műsort állítanak össze, melyet március elején .. _ Szencen, egy hétre rá pedig Magyar bélen mutatnak be. A gazdag műsorban leginkább fiatal csehszlovákiai magyar írók, költök és szerzők művei, valamint népdalok és népi táncok szerepelnek. Az egyes műsorszámokat és szavalatokat a szólóénekeseken kívül az Ifjú Szívek együttese, a galántai Csemadok-csoport énekkara, a szenei tizenegyéves iskola énekkara, a magyarbéti és egyházfai Csemadok-tánccsoportok, a szenei és réti színjátszó csoportok adják elő. Reméljük, a gondos előkészítést siker koronázza és példaként fog szolgálni azoknak a járásoknak, ahol még nem tették meg a kellő lépéseket. Benyus József A trenčíni színjátszókról A trecínl Merina és Vorosilov üzemek színjátszói e napokban harmincadszor játszották Egri Viktor: Örök láng elmü verses színjátékát, Ctibor Stítnický kitűnő fordításában. R. M. Gébor rendezői munkája minden dicséretett megérdemel. A színjátszók közül Fatime szerepében feltűnt J. Kapounova, kivételes színjátszói tehetségével és hibátlan beszédtechnikájával. A férfi főszerepben Štefan Križovský igen figyelemreméltó alakítást nyújtott. A trenčíni színjátszók Csehországban is játszották Egri Viktor színjátékát és további tíz előadásra kaptak Jozef Bohuš, Trenčín Pereden a napokban adták át rendeltetésének az új nyolcéves középiskolát. Az iskola, amelyet fenti képünk ábrázol, három és fél millió korona költséggel épült. Í D. J-. kulruRÄlís hÍRek Dimitr Uzonov, a kiváló bolgár tet)norista, akit a mi közönségünk is ís(>mer, több hónapi párizsi és new-yorjki nagysikerű vendégszereplés után hazaérkezett. Uzonovot a New-York-i {Metropolitan opera ebben az esztendőben is három hónapra szerződtette. (ČTK) megnyílt a „Trasa képzőművészeti csoBratislavában V54" elnevezésű [ port kiállítása. 13 fiatal cseh képzőS

^művész több mint 30 alkotásával ismerkedünk meg ezen a kiállításon. \ <ČTK) Filmjeink nagy sikere Oberhausenben A nyugat-németországi Oberhausenben megrendezték a rövid filmek V. fesztiválját. A csehszlovák filmek nagy sikert arattak. A fesztivál második fődíját J. Jerábek „Hogy festenek a gyerekek" című filmje nyerte el és különleges díjat kapott J. Brdečka „Hogyan tanult meg az ember repülni" elnevezésű filmje. ÚJ SZÓ 6 * 1959. február lí.