Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-10 / 40. szám, kedd

Vildg proletárjai , egyesüljetek ! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. február 10. kedd 30 fillér XII. évfolyam, 40. szám Az építészetben az első negyedévnek dönts jelentősége van Évekig visszatérő hibája volt építészetünknek, hogy az első ne­gyedévi lanyha tervteljesítés okoz­ta elmaradásokat már nem tudta a nyár folyamán behozni, ősszel pedig az időjárás változatosságára, majd a fagyok hirtelen beálltára hivatkozva jelentős hiánnyal kö­zeledett az év vége felé. Az éwégi hajrá pedig semmiképpen sem biz­tosíthatta az építészeti terv telje­sítését. így volt ez egészen a múlt évig. Tavaly, 1958-ban teljesítette építészetünk első ízben évi tervét. Sőt, mi több, hazánkban 850 lakás készült el terven felül. Ha e siker okát keressük, számos tényezőre bukkanunk, amely ilyen vagy amolyan formában befolyásolta a tavalyi terv teljesítését. Egyrészt megjavult az építészeti gépek ki­használása, csökkent a műszakmu­lasztások száma, lendületesebb volt a szocialista munkaverseny. Nem célunk, hogy részletesen ele­mezzük azokat a tényezőket, ame­lyek folytán sikerült túlteljesíteni a múlt évi tervet. Egy dologra azonban szeretnénk rámutatni: si­keres volt az első negyedév terv­teljesítése is. A nyári idénybe épí­tészeti dolgozóink nem hiánnyal, hanem előnnyel indultak. Megmu­tatkozott, hogy az első negyedévi tervteljesítés az építészetben döntő hatással bír az egész évi terv tel­jesítésére. Az év második hónapjában va­gyunk, az időjárás kedvez, igaz, a negyedév végéig már csak más­fél hónap van hátra, de az elője­lek azt mutatják, hogy az első negyedév terve hiánytalanul telje­síthető. Arról van csupán szó, hogy az adott lehetőségeket hogyan használják ki építészeti dolgozóink. Ebben az évben hazánkban 40137 lakást kell építeni. Ez 30 százalékkal több, mint amennyit tavaly építettünk. Az építészeti munkák terjedelme a tavalyival szemben 16,4 százalékkal, az épü­letanyagtermelés 13 százalékkal emelkedik. Ezek tehát a felada­tok. A feladatok teljesítésére rendel­kezésre álló lehetőségeket nem lehet ilyen röviden összefoglalni. Hiszen ahány építkezés, annyi for­mája a tartalékok feltárásának. Vegyük inkább a két alapvető té­nyezőt: a szocialista munkaver­senyt és a munkaszervezést. Számos építővállalatunk dolgozói tudatára ébredtek annak, hogy az évi feladatok teljesítése szempont­jából döntő jelentőségű az első negyedévi terv teljesítése. Ezért a szocialista munkaversenyt is arra irányították, hogy az első negyed­évben az évi feladatnak lehetőleg nagy részét teljesítsék. Az építé­szeti munkák folyamatosságát ak­kor biztosítják az építkezéseken a legjobban, ha az évi tervnek kb. 20 százalékát teljesítik az első ne­gyedévben. Számos építővállala­tunkban ilyen értelmű kötelezett­ségvállalások születnek, s erre irá­nyul a munkaverseny. A bratisla­vai Magasépítészeti Vállalat dolgo­zói felajánlották például, hogy az évi feladatok 21 százalékát az első negyedévben teljesítik. Itt kell megemlíteni, hogy az első negyedévi terv túlteljesítése a pré­miumalap jelentős növekedésével jár. Az egyes vállalatok nagyobb összegeket kapnak prémiumalap­jaikra, ha túlteljesítik az első ne­gyedévi tervet. Már maga ez a tény is igen ösztönzően hat. A szocialista munkaverseny meg­szervezésénél azonban nem szabad megfeledkeznünk a munkatermelé­kenység növekedéséről sem. A munkatermelékenység növelésé­nek kérdése az építészetben első­sorban a gépek kihasználásától és a munkaszervezéstől függ. A mun­katermelékenység mai színvonalát 1965-ig a kétszeresére kell emel­ni építészetünkben. Ez igen nagy feladat és minél előbb kezdjük meg teljesítését, annál jobb. Az SZKP XXI. kongresszusának tiszteletére számos építővállala­tunkban értékes felajánlásokat tet­tek a dolgozók a tervek túltelje­sítésére. Mindezek a felajánlások hathatósan hozzásegítenek ahhoz, hogy az idei feladatok jelentős ré­szét már az első negyedévben tel­jesíthessék építészeti dolgozóink. Maga a felajánlás azonban nem elég. Azt teljesíteni is kell. Itt az ideje törődni a felajánlások tel­jesítésének ellenőrzésével. Bizony ritka az az építkezés, amelyen ott találjuk a házat építő kollektíva felajánlását és mellette annak tel­jesítését. Egy prágai építkezés ké­pe merül fel ezzel a gondolattal kapcsolatban. Ott, egy hatalmas táblán (a járókelők is láthatták) díszlett a felajánlás: minden eme­let felépítésének dátuma az ere­deti terv szerint, mellette a dol­gozók által vállalt dátum. Amikor az épület 4-emeletes volt, már a négy első szám mellett ott volt egy-egy emelet befejezésének dá­tuma is. Igen jó példája ez a fel­ajánlások teljesítése ellenőrzésé­nek. Ha azt akarjuk, hogy dolgo­zóink ebben az évben a tervezett mennyiségű lakásba beköltözhesse­nek, törődni kell az első negyedév tervének teljesítésével is. A munkaszervezés kérdése szo­rosan összefügg a munkaverseny­nyel. Hiszen nem hozhat jó ered­ményeket semmilyen munkaver­seny ott, ahol alapvető hibák van­nak a munkaszervezésben. Erről tanúskodik egyik párkányi levele­zőnk panasza is. A komáromi épí­tővállalat építi a párkányi GTÄ számára az új épületeket, a műhe­lyeket és garázsokat. Az épitő­vállalat azonban mitsem törődik a harmonogram betartásával és nem képes befejezni az építkezést. Igaz, az év végéig még van idő, de a gépállomás dolgozói látják, hogy a határidőt nem tartják be. Ezért felajánlották, hogy az építővállalat rendelkezésére' bocsátanak gépko­csikat, gépeket a szállítás és a talajegyengetés meggyorsítására. A komáromi építővállalat azonban visszautasította ezt az ajánlatot és inkább 50 kilométernyi távolságról hozat egyes munkákra gépkocsi­kat. Ilyen munkával, az érdeklődés teljes hiányával azután természe­tesen nem teljesíthetők a felada­tok. Igaza van Varga levelezőnek, aki megírja: „Hiányzik itt a mun­kaverseny, hiszen az öt évre ter­vezett építkezést még egy hónap­pal sem igyekeztek lerövidíteni, ilyen felajánlás ott bizony nem született." Állítsuk szembe ezzel a vállalat-* tal azokat az üzemeket, ahol éppen a szocialista munkaverseny segít­ségével teljesítik túl feladataikat. A kassai építkezési dolgozók kü­lön műszakot is ledolgoztak, hogy még jobban teljesítsék tervüket; a žilinai építészeti dolgozók decem­ber 24-ig teljesítik évi tervüket és a tervezett 59 tehénistállón kívül még egy EFSZ gazdasági épületeit is felépítik. Az ilyen üzemek pél­dája nyomán kell haladni minden építővállalatunk dolgozóinak, hogy sikeresen teljesíthessük első ne­gyedévi tervünket, s ezzel megte­remtsük a feltételeket az idei 40 127 lakás és számos üzem, va­lamint gazdasági épület felépíté­sére. A bystréi cementgyárban „a szocialista munkabrigád" i címért versenyeznek Á prešovi kerületben a bystréi cementgyár dolgozói az SZKP XXI. kongresszusának tárgyalá­saitól és a kommunista ország­építés nagyszerű programjától fellelkesülve példásan teljesítik új kötelezettségvállalásukat, mely szerint ez év első negyedének végéig további ezer tonna ce­mentet gyártanak terven felül. A bystréi cementgyár dolgozói ez idén üzemük fennállásának ötödik, jubileumi évét kezdték meg, melynek folyamán 10 millió i mázsa cementet gyártanak. A fel­adatok sikeres teljesítése ér­dekében elhatározták, hogy meg­indítják a legjobb munkakollektí­vák versenyét „a szocialista munkabrigáď" megtisztelő cím el­nyeréséért. Március l-ig előkészí­tenek minden feltételt a munka­verseny kibontakoztatására, a ce­mentőrlő, -égető, valamint a kar­bantartási szakaszokon. Több acélt az iparnak Irányítsuk a munkaversenyt az anyagtakarékosságra és az acélgyártás növelésére H§ (ČTK) - A Kohóipari, Érc­== bányaügyi és Gépipari Alkal­=3 mazottak Szakszervezeti SzÖ­= vétségé központi bizottságának 33 elnöksége felhívást tett közzé = az 1959-ben megvalósítandó szocialista munkaverseny ki­bontakoztatásáról. „A dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatásával s a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére tett felajánlásokkal - áll többek között a felhívásban — 1958-ban valamennyi termelési ágazatunk jó eredménye­ket ért el. Az 1959-es évre csupán a gépipar termelési-gazdasági egy­ségei több mint kétmilliárd korona értékkel növelték feladataikat. Kohá­szatunkban e feladatok teljesítése éS túlteljesítése azt jelenti, hogy az acéltermelés terén 1958-ban mutat­kozó mennyiség-hiányt ki kell egyen­líteni, ez idén egyenletesen kell tel­Az SZKP XXI. kongresszfusa idején szállították el a žilinai Slcvcna­üzemből az első idei exportszállítmányt a Szovjetunióba. A textilgyár dolgozói a kongresszus tiszteletére felajánlást tettek, amely, szerint a 28 %-kal nagyobb exporttervet határidő előtt teljesítik. Képünk a női kabátszövetkikészítő-osztályon készült, ahol a havi tervet átlagosan 108 %-ra és a minőség tervét 100 %-ra teljesítik. F. Kocian (ČTK) íelv. iMiiHiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiimiiiMiijitmiiiiiiimiiiiiHitiiiiiiiiiillltiiiiiiiiiiiiiiiiiiii i Közfetn gazdálkodnak , jobban boldogulnak jesíteni és túlteljesíteni a tervet és a gépipari termelésben maximális mértékben takarékoskodni kell a fé­mekkel. Az említett szakszervezeti szövet­ségek mindkét központi bizottságá­nak elnökségei értékelték a jelenlegi helyzetet és ezzel kapcsolatosan az alábbi reális lehetőségeket látják: 0 1959-ben egész népgazdaságunk­ban mind a termelésben, mind a fogyasztásban legalább százezer tonna fémanyagot kell megtakarítani, Az 1959. évi mennyiség-hiány, kiegyenlítése érdekében 80 ezer tonna acélt kell termelni, még­pedig a mennyiség túlnyomó részét ez év első felében. KI Az állami terven felül 1Q ezer tonna öntvényt kell előállítani a kívánt választékban. 0 Kohóiparunkban és öntödéink­ben biztosítani kell terven fe­lül százezer tonna fémhulladék be­szolgáltatását. * * * Mi az indító oka ennek az országos felhívásnak? A dolgozóknak sohasem tapasztalt nagymérvű részvétele a múlt év folyamán a termelés irá­nyításban és az 1959. évi tervek elékészítésében ugyanis odahatott, hogy a gépipari vállalatok javasolták az idei tervnek további két és fél­milliárd koronával való emelését. Megmutatkozik azonban, hogy egyes esetekben nem tudnánk teljes mér­tékben a szükséges anyaggal fedezni az üzemek követelményeit. A szak­szervezeti funkcionáriusok azonban - akik a jó gazdák szerepét töltik be munkahelyeiken — nem akarnak megbékélni azzal a gondolattal, hogy a dolgozók kezdeményezése ne vál­jék tettekké, és ezért a Kohóipari és Ércbányaügyi Minisztériummal, vala­mint a Nehézgépipari és Altalános Gépipari Minisztériummal megegyez­ve országos felhívást tesznek közzé. A hajdan büszke, ma omladozó várrom alatt terül el Torna, a szepsi járás legnépesebb községe. Nem is olyan régen itt voltak a legsze­gényebb földművesei a járásnak, A jó földet a Pallavicini őrgrófok bírták, a silányabbja maradt a gazdáknak. Jó termésnek számí­tott a faluban, ha húzából holdanként elérték a kilenc métermázsás hozamot. Egy évvel ezelőtt a meglévő szövet­kezetbe kettő kivételével beálltak az összes kis- és középgazdák. Az 585 hektár földet először művelték meg közösen. — Amióta bővült a szövetkezet, EFSZ jü'KHíWWjfr inúájáSurz f* KB Ujj •• 7 Gyumolcsozo a kongresszus eiőfti vita A tallósi szövetkezet tagjai a szö­vetkezetek IV. kongreszusa előtt meg­rendezett viták során mérlegelték az eddig elért gazdasági eredményeket. Meggyőződtek arról, hogy a pré­miumrendszer meghonosítása helyes lépés volt. Ennek a lépésnek az eredménye a növénytermelésben és az állattenyésztésben egyaránt meg­mutatkozott. Különösen jó eredmé­nyeket értek el az állattenyésztés­ben. A szövetkezet elnöke például a kongresszus előtti viták során örömmel jelentette ki, hogy sertés­állományuk ma már olyan nagy, hogy a beadási kötelezettség teljesítésén felül már nem okoz gondot 10 — 15 mázsa sertéshús terven felüli be­adása. Kisebb hiba van a baromfitenyész­tés körül. A vita során azonban ezen a téren is építő javaslatokat tettek. A tyúkállomány feltöltésével bizto­sítják, hogy a szövetkezet a kisza­bott félmillió tojásbeadását hiányta­lanul teljesíthesse. Az állattenyésztés egyéb ágazatai­ban a kitűzött feladatok teljesítésé nem okoz különösebb gondot, mi­vel a szövetkezetnek bőven van ta­karmánya, ami az állattenyésztési termelés emelésének elengedhetet­len feltétele. (sz) jobban megy-e a gazdálkodás? — tesszük fel a kérdést Juhász Ferenc volt középgazdának, az EFSZ köny­velőjének. — Ez évben fennállása óta először juttat az EFSZ 6 korona részesedést. A kertészetben, ahol 2 hektár korai zöldséget termelünk, 132 ezer korona forgalmat értünk el. 1,82 hektár sző­lészetünk 120 ezer koronát hozott. A cukorrépából átlag 350 métermá­zsás, TAKARMÁNYRÉPÁBÓL 520 MÉTERMÄZSÄS HOZAMOT értünk el. A rossz időjárás ellenére sokkal magasabb terméseredményt értünk el, mint amikor egyénileg gazdálkodott a falu. 100 hektár mező­gazdasági földre 47 szarvasmarhánk van. Bevételünk 130 ezer koronával kevesebb volt, mint ahogy számítot­tuk. Pedig ezt is el tudtuk volna érni, ha jobban értünk a munkaszervezés­hez, ha a tagság is a közöst tekintette volna a legfőbb jövedelmi forrásnak. Van tennivaló az állatállomány és a tejhozam fokozása terén is. A tornaiak a holnapra is gondolnak. A TARTALÉKALAPRA 60 EŽER KORONÄT HAGYTAK és így biztosították a téli időszakban, amikor a szövetkezet kevésbé tud pénzhez jutni, a munkaegységre az előleget. Január 1-től 50 korona csa­ládi pótlékot fizetnek; ezt úgy bizto­sították, hogy a jövedelem 4 százalé­kát meghagyták a szociális alapra. A forgalom 8 százaléka az oszthatat­lan alapra, 1,5 százaléka a kultúra­alapra maradt. - Kiültettünk 2600 gyümölcsfát, ami 2-3 éven belül már jövedelmez­ni fog. Megállapodást kötöttünk az állami haltenyésztő vállalattal, hogy a környékünkön lévő halastóban 2000 KACSÄT TENYÉSZTÜNK. Tyúkólat és Juhaklot építünk. A közös gazdálkodás kezdeti nehézségein már túlestünk. Nagyobb tapasztalatot szereztünk már a munkaszervezésben. Ez évben kiküszöböljük az elkövetett hibákat — mondja Molnár József, az EFSZ elnöke. Torna többé már nem a járás sze­gény községe. Vízvezeték, fürdőszo­bás új lakások épültek az utóbbi idő­ben. Négyszer hetenként van mozielő­adás. Ezt kiegészítik a CSISZ, a Cse­madok gyakori kultúrelőadásai. A tor­naiak szépérzékéről tanúskodik a köz­ség közepén nemrég létesített gyö­nyörű park is. M. S. • • • • • e o • A hektárhoza­mok növelésében jelentős segítséget nyújtanak tudo­mányos intéze­teink dolgozói. A Csehszlovák Mező­gazdasági Tudo­mányos Akadémia Kutatóintézeté­ben Olomoucban a termőföld minő­ségének megálla­pítására egy új módszert dolgoz­tak ki. A módszer olyan egyszerű, hogy kisebb bé­rendezéssel felsze­relt GTA-k, vagy EFSZ-ek laborató­riufflbaíbaw is al­kalmazni lehet, Képünkön a kutató- I intézet két dolgozóját láthatjuk ki- J sérleteik közben. F. Nesvadba íelv. (ČTK^

Next

/
Oldalképek
Tartalom