Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-07 / 37. szám, szombat

JlwíL cAtiyámtiak E

gyszerű, aranyszívű asszony Tudom, hogy büszke vagy katona igazság erejét. Ígérjük, nem engedjük vagy, anyám. Tudom, egész fiadra. Kérlek, légy továbbra is büsz- meg, hogy az ellenség szép hazánk Heteden át küzdöttél azért, hogy az ke, és bízzál bennem. Ne félj, nem földjére törjön. Nem engedjük meg, én életem szebb és vidámabb legyen, vagyok egyedül. Sokan vagyunk, akik hogy újra idegen kezek irányítsák mint a tiéd volt. A múltban keserve- egy célért, a szebb és ragyogóbb jö- életünk folyását. Erősek vagyunk és sen kerested meg számunkra a min- vöért küzdünk. A mi kezünkben az megakadályozzuk, hogy vérpatakok dennapi kenyeret és tudom, hogy a igazság fegyverei vannak. Mi munká- árasszák el városaink és falvaink utsúlyos gondok véstek komoly ránco- sok és földművesek gyermekei vakat szép homlokodra. Emlékszem még gyünk, akik büszkék vagyunk arra, meséidre, amelyekben nemegyszer felidézted a múltat, a te gyermekéveidet és ilyenkor mindig könnyekig meghatódtunk. De erős voltál és sikerült eljutnod a felszabadulás fényes hajnaláig, amely munkát, kenyeret adott a dolgozó népnek A mi asztalunkra is jutott belőle. Nem feledtem még el — bár gyermek voltam - az első vöröscsillagos katonát, aki térdére ültetett és utolsó darab kenyerét nekem adta. Abból neked törtem le a felét'. De te azt mondtad: „Fogyaszd el, fiam, most már lesz kenyerünk elég." Tudom, hogy a te számodra is elhozták a vöröscsillagos, fáradt szovjet katonák a felszabadulást, mint millió és millió dolgozónak, akik hozzád hasonlóan a múltban cselédek, szolgálók voltak. Azt is tudom, hogy új erővel kezdted az életet te is és büszke voltál, mikor mosolygó fiadat gondtalanul játszani, tanulni, vagy esténként olvasni láttad. Tudom, szereted gyermekedet, mert minden anya szereti gyermekét és éppen ez teszi érthetővé számomra, hogy újra remegő kézzel olvasod az újságok cikkeit, amelyek arról aduik hírt, hogy a Nyugat újra fegyverkezik cáit és hogy gyárak, kórházak, hivatalok és színházak dőljenek romhogy népünk és kormányunk ránk ba. Nem engedjük meg, hogy árva bízta azt a szép, felelősségteljes felBékevágy iil millióknak arcán, lelkükben békeharcos gondolat... S ma e millióké a szó, kik világbékét akarnak. Békét akar a magvető paraszt, a bányász, kl túrja a föld mélyét. Hallod csákánya ritmusát? Egyre zúgja: Békét! Békét! Bíkét akar a gyermek, az anya, s az orvos, aki küzd az életért. Ember-palántát nevel a tanár: A béke új típusú emberét... Békéért dohog az ifjak szive — pengetik a béke-lantokat . .. Országhatáron áttör és legyőz minden akadályt a gondolat. Kobak Ferencz i gyermekek keressék elveszett szüleiket a gyárak romjai között, és hogy henyélő vérszopók élvezzék millió elnyomott munkás munkájának gyümölcsét. Mi békét akarunk! Békét az egész világnak! Békében akarunk élni, testvéri barátságban minden békeszerető emberrel és nemzettel Ezért állok most fegyverrel a kezemben a béke vártáján. Ezért állok őrt, hogy te és veled millió békeszerető ember nyugodtan dolgozhasson, szórakozhasson, hogy gondtalanul és félelem nélkül élvezhesse békés munkája gyümölcsét. C okan vagyunk öntudatos, bé^ keszerető emberek. A mi hadseregünkben megszámlálhatatlan a fiatal munkás. Fogadom Neked, anyám, esküszöm hazámnak, hogy népünk szent ügyéhez mindig, utolsó csepp véremig hű maradok. De nemcsak én esküszöm. Velem esküszik millió lángoló szív, hogy soha többé ne jöjjön vissza a múlt. Nem enged adatot, hogy fegyverrel a kezünkben i

ü

k meg, hogy az imperialisták maörizzük milliók békés munkáját, hogy roknyi csoportja visszafelé forgassa mi, az egykori lebecsült cseléd- és a történelem kerekét. Ezért légy szolganép fiai, magunk állhatunk őrt büszke és bízzál fiadban, úgy, ahogy ..„_„„ gyermekeink békés álma felett. Mi e9

ész dolgozó népünk bízik bennünk és újra cselédnek, szolgának akar felkészültünk a harcra, ha a nyugati é

s ahogy mi bízunk bennetek. imperialisták lebecsülnék a nép, az Tóth Ernő tizedes bennünket. \|RQDALOMRÜL- KÖNYVEKRÖI Merre tart Afrika? W. A. HUNTON könyve Érdekes könyv. Tanulságos, sokat mondó. Egy sanyargatott világrész történelmi, politikai és gazdasági viszonyairól szól. Afrika múltja, jelene és jövője bontakozik ki belőle. Tényeket, adatokat közöl, melyek nemcsak Afrika, hanem Európa és Amerika megértése szempontjából is rendkívül fontosak, értékesek. A könyv szerzője néger. Afrika tanulmányozására 14 évet fordított. A hosszú ideig tartó gondos munka során szerzett anyagot adja most közre, és alapos felkészültséggel ismerteti az Afrikában lejátszódó eseményeket, a jelenlegi állapotok kialakulását, s azok okait. Köztudomású, hogy Afrikában nagy az elkeseredettség. Ez nemcsak szavakban, de gyakran tettekben robban ki. Afrika lázadozik. Jogot, emberségeseb életet, szabadságot követel. A tőkések, Afrika „urai" gyakran csak töredékes jelentéseket közölnek a fegyveres összetűzésekről, a nagy sztrájkokról, a tiltakozó tüntetésekről. A leigázás elleni harc azonban híradás nélkül, különféle formákban rendületlenül folyik. Terebélyesedik a szívós, fegyelemezett, szervezett cselekvés. A nép minden megtorlás, provokáció ellenére, akár pusztán kövekkel is harcol. A szerző e harc jogosságát könyvében oldalakon át igazolja. Dél-Afrikában a fehér és fekete munkások közé emelt falakat évről évre új törvényekkel erősítik. Ilyen a bennszülött építőmunkásokról szőlő törvény, amely kimondja, hogy az afrikaiak csak a „bennszülöttek lakta területen" végezhetnek szakképzettséget igénylő munkát. Ilyen az iparra vonatkozó törvény is, mely felhatalmazza a munkaügyi minisztert arra, hogy az iparban, kereskedelemben, vagy más foglalkozási ágban bármely munkát „meghatározott ÚJ ÉLETÜNK ASSZONYAI Autót vezet, újfajta növények meghonosításával kísérletezik, hatalmas gyár irányítója, műszaki dolgozó, pártfunkcionárius, a nemzeti bizottság tagja, gyermeket nevel, gyógyít, tanít, esztergál: a férfiakkal ma már teljesen egyenjogú a dolgozó nő. Hazánkban nincsen olyan lány vagy asszony, akinek életében ne történt volna változás az utóbbi évek során. S ez a változás a szocializmus útját járó dolgozó népünk, milliók megváltozott élete. Óe az új élet, az építőmunka nem jár ! Iádban sok a vita az egyenjogúság értelmezése körül. Ez rendszerint abból adódik, hogy amikor a férj hazatér — vár a készre. A feleség legnagyobb boszszúságára a férj újságolvasás közben türelmetlenül érdeklődik: Megfőztél már, mikor lesz kész a vacsora? Nem jut eszébe, hogy asszonya ls éppúgy dolgozott egész nap az üzemben vagy hivatalban, mint ő, s hogy a türelmetlen érdeklődés helyett inkább segítenie kellene az otthoni munkában. Feleségem is dolgozik, én is. Két kisgondok nélkül. Asszonyainknak is vannak i lányunk van s így este, amikor hazatégondjai s hiba lenne, ha erről hallgat- '; rünk, akad tennivaló bőven. Hogy felemánk. Családon belüli munkamegosztás ... Keveset beszélünk erről, pedig ez egyik legfőbb gond.ia asszonyainknak. A dolgozó, háztartást vezető, művelődni kívánó nő több megértést és főleg több segítséget vár a család tagjaitól. Ez a segítség sok helyen még hiányzik. Pedig mennyivel könnyebb és vidámabb a? élet, ha a család nemcsak a jót, hanem a gondot is megosztja. Országos viszonylatban nálunk már meghallgatják az asszonyokat, tekintettel vannak gyakorlati észrevételeikre, amikor az új lakások ezreit tervezik. Az új háztömbökhöz építenek bölcsődéket, óvodákat. Hallottam — volt talán egy kis túlzás is benne — amikor egyik polgárunk egy baráti állam újságírójának mesélte, hogy nálunk már minden családnak van mosógépe. Minden családnak talán még nincs, de — rövidesen lehet. Aszszonyaink a mostani országos vitában is hallatták szavukat — nem eredménytelenül. Legutóbb ebédre hívott meg egy baráti házaspár. Megkértem a „családfőt", nyilatkozzék férfiszemmel a házi munkáról. Olvasóink egy része biroHyára megérti, hogy nem kívánta magát megnevezni. Megígértem, tartom a szavam. — Alkotmányunk biztosítja a nők egyenjogúságát, — mondotta — éppen olyan jogaik vannak társadalmi életünkben, mint a férfiaknak. Mégis több csaségemet tehermentesítsem, én is kiveszem részemet a házimunkából és foglalkozom a gyerekekkel. A tüzelő felhozása és a fűtés az én gondom, sőt a kályha tisztítása is. Főzni ugyan nem segítek, mert nem tudok, de ha nagyobb bevásárolnivalója van a feleségemnek, együtt megyünk. A mosásnál is „lábatlankodom". Most, hogy a tél mégiscsak beköszönt, kedvesebb feladat is vár rám. Már rendbehoztam a szánkót és amint havazni kezd, viszem a gyerekeket szánkózni, — persze csak miután iskolás lányom a házi feladatát elvégezte és azt ellenőriztem. Ahogy nőnek a gyerekek, arra neveljük őket, hogy — amiben csak tudnak — segítsenek édesanyjuknak. Egy kis ravaszságot ís alkalmazunk. Kitütetésnek, jutalomnak számít, ha segíthetnek. Ezt egyszer valamelyik újságban olvastuk és nagyon megnyerte tetszésünket. Nem tudom, hogy általában a többi férj hogyan vélekedik a nők alkotmányadta jogairól. Jómagam a nőknek nemcsak a munkához és a szavazásra való jogát tartom tiszteletben, hanem az otthoni egyenjogúságuknak Is híve vagyok. Feleségem így pihenhet, olvashat s szórakozásra is jut időnk. Barátom szavai nyilván nem fejezik kí a férjek túlnyomó többségének nézetét. De amit mond, igen rokonszenves, elgondolkoztató, követendő. Szily Imre fajú, illetőleg meghatározott osztályokhoz tartozó személyekre" korlátozza. Kapitalizmus teremtette kórtünet! Afrika népeinek a gyarmatosítók „jóvoltából" nemcsak az emberibb élethez, de a megélhetést biztosító munkához sincs joguk. S ahol dolgozhatnak, viszonyaik ismertetésére elegendő a következő adat: Kenyában a magánvállalatoknál dolgozó afrikai bérmunkás évi jövedelme 165 dollárnak, a fehér munkásé viszont 3430 dollárnak felelt meg. BelgaKongóban a bennszülöttek évi jövedelme 190, a bevándorlott fehéreké 7620 dollár. És így tovább! Csoda, ha Afrikában nagy az elkeseredettség? Csoda, ha Afrika lázad? A 17 fejezetből álló könyv „Az összeütközések forrásai", „Afrikai célok és amerikai érdekek", „Problémák és lehetőségek" című részekre oszlik. Minden fejezet, minden rész vádirat a kapitalizmus, az imperializmus, az Afrikát leigázók és rabságban tartók ellen. Hunton tárgyi'^os. Tollát egész könyvén át az igazságszeretet és az egyszerű tényközlés vágya vezeti. Jóslatokba nem bocsátkozik. Ismeri és értékeli azonban a szocializmust, s ebben látja azt a rendszert, amely a sötétbőrűek világát is megszabadítja a kizsákmányolóktól, a „fehér faj" uralmától. Hunton Merre tart Afrika? című könyvében tételként vonul végig, hogy a boldogság nem az egyéni hasznon, hanem csak a társadalmi jólét megteremtésén keresztül érhető el. A szerző Afrikának is ezt az utat szánja, és egyértelműen sejteti, hogy a világ nagyobb részén uralkodó igazságos rendszer és a becsületes emberek Afrikával érzett szolidaritása folytán a „Fekete földrész" is egy emberibb és egy igazságosabb rendszer megteremtése felé tart. Egész biztosan kiderül Lassan, incselkedve szállingóznak a hópelyhek, ellepik viharkabátomat, sapkámat, sőt már az arcomra is rátelepszenek, illetve rátelepednének, ha nem lennék úgy begöngyölve, hogy csak az orrom hegye maradt a hideg szélben szabadon. - Kár, hogy nem láthatom a vidéket, oly sűrű köd vesz körül, mintha tejben úsznék — gondolom sajnálkozva. De azért így is gyönyörködöm a közvetlenül előttem és alattam váltakozó látnivalókban, a sűrű porcukorszerű hőval behintett fenyőfákban, melyek, mintha roskadoznának súlyos terhük alatt. Kezdetben tömegesen, majd, minél magasabban vagyunk, egyre ritkábban láthatók a különböző mesebeli alakokra elmékeztető tűlevelűk: — ez itt boszorkány, seprőnyélen, ott egy villámsújtott fa, mintha térdeplő medve volna, amott meg egy elefánt nyújtja felém ormányát... Idillikus merengésemből csak a sodronykötél "nyikorgása vagy ha póznához érünk, egy-egy nagyobb zökkenés térít magamhoz, mert hiszen, el is felejtettem megmondani, hogy a Krkonošeben, a peci sodronykötélpálya egyik függőszékében ülök, illetve lebegek. Felettem az égbolt, melyből egyelőre nem sokat látni, alattam, mintegy húsz méteres mélységben, a festői táj. Irány és cél: a Snéžka, magassága: 1604 méter. Lassan-lassan, amint a magasabb régiókba érünk, a fák jellege is megváltozik. A lucfenyő mellett feltűnik a törpefenyő is. Persze a hegycsúcs kopár, közelében már semmi sem marad meg a majdnem állandóan zord időjárás miatt. Mégis sok turista évszakokra való tekintet nélkül tömegesen keresi fel a Snéžka csúcsát, hogy gyönyörködjék a felejthetetlen kilátásban, mely panorámaszerűen hat az ember lába alatt. Utoljára 1947 nyarán jártam e vidéken. Akkor még gyalogszerrel — az apostolok lován — voltam kénytélen, nem csekély nehézségek leküzdésével megmászni a Krkonoše e legmagasabb csúcsát. Mennyi időbe, fáradságba, verejtékbe került e teljesítmény akkoriban! Ma már jóval könnyebb, mert hiszen hazánkban „a hegyek a dolgozóké", a dolgozók pedig gondoskodtak róla, hogy birtokukba vegyék és a könnyűszerrel megközelíthessék az aránylag magas, meredek hegyláncokat. Ä Snéžkával is „elbántak", amennyiben 1948-ban a hegyoldal közepéig - Rúžová horáig megépítették a sodronykötélpályát, 1949-ben meghosszabbítva egészen a hegy csúcsáig. Ma már az egész út Pecből a csúcsig röpke harminc percet vesz igénybe. Nem volt könnyű feladat a kötélpálya megépítése, de ennél sokkal körülményesebb, szinte hihetetlennek tűnik, hogyan kerültek a hegy tetejére még a múlt század végén a hegycsúcson büszkén díszelgő meteorológiai állomás, a kápolna és a csehszlovák, valamint a lengyel menedékház elég terjedelmes épületei. Hiszen abban az időben hol voltak még a mai technika vívmányai. Helikopterek sem léteztek, melyek az építkezéshez szükséges anyagot a hely színére szállították volna, mint az manapság lépten-nyomon előfordul. - A Hofer-család négy nemzedékének és másoknak biztosította mindennapi betévő falatját a Snéžka csúcsára a teherhordás, az építő anyagok, tüzelő, élelmiszer felvonszolása gyalogszerrel, - meséli Rybár elvtárs a csehszlovák menedékház vezetője. - Igaz, voltak olyanok is, - folytatja - akik bár sportszerűen foglalkoztak a hihetetlen súlyú tehernek a felhőkbe juttatásával, mégis ezeket is a megélhetés késztette az emberfeletti erőfe l A Csemadok lakszakállasi helyi csoportja a napokban Ady Endre halálának 40. évfordulója alkalmával, ünnepi estet rendezett. Ez alkalommal több mint kétszáz személy jött össze, hogy meghallgassa Kovács Miklós igazgató tanító ünnepi előadását Adyról. Az összejövetelen Ady-verseket szavaltak. Az ünnepi est befejezéseképpen a Csemadok járási titkára emléklapot nyújtott át a Csemadok helyi elnökének^ az eltelt tíz év alatt végzett munkáért. Tarcsi Imre, Nagymegyer. Balázs Béla i szítésre. Nézze csak, itt látja a Hofer-család legidősebb tagját 1860-ban — mutat egy óriási vasrúd alatt roskadozó öregember fényképére, melyet a menedékház krőnikáskönyvéből keresett ki. A szívem is összeszorul a sajnálkozástól a görnyedt apó láttán, majd megkönnyebbülten suhan át agyamon a gondolat, hogy ez ma már nálunk a múlté, rémképnek is túlzás. Hiszen éppen az imént láttam, hogy a fűtéshez szükséges tüzelőanyagot, még a tejeskannákat is a sodronykötélpályán szállították fel a csúcsra, az emberi erő megkímélése édekében. — Ma is vannak nehézségeink — mondja Rybár elvtárs — de ezek a közelmúlt bonyolult és körülményes helyzetével össze sem hasonlíthatók. Talán csak kényelmi szempontokban látom a különbséget a mi munkánk és a másutt végzett munka között. Látszólag el vagyunk itt a magasban zárva a világtői, de ez csupán látszat, mert nézzen csak körül, milyen sokan vannak a vendéglőben. Az idegenforgalom szinte felmérhetetlen. Szovjetek, lengyelek, magyarok, belgák, franciák, angolok beszédje vegyül a csehek és szlovákok hangfoszlányai közé, néha azt sem tudom, melyik vendéget szolgáljam ki előbb, kinek a kedvében járjak hamarabb. Hűséges segítőtársam is van lengyel kartársamban, akit, ha átmegyünk hozzá, lesz alkalma megismernie. — Nyitja is már az ajtót, hogy egy kis beszélgetésre átkísérjen a lengyel szomszédhoz. Az ajtónyitásra ért a legnagyobb meglepetés: verőfényes napsütés! A tűző nap sugarai csak úgy szikráznak a frissen esett havon, az iménti szélnek, ködnek nyoma sincs. - Bizony így van ez idefent : magyarázza kísérőm - félóra leforgása alatt háromszor is változik nálunk az időjárás. De ne féljen, teszi hozá bíztatóan, az eget kémlelve - úgy látszik, hogy egy ideig így marad! Fenséges látvány, amint a nap a közeli havas hegyoldalakat megvilágítja, szinte fürdik bennük. Egy másik hegyoldalra viszont árnyékot vet egy-egy átvonuló bárányfelhő, mintha a nap meg akarná vonni tőle és a rajta gyufaskatulya módján meghúzódó színes kis házaktól jótékony sugarát. Mindössze néhány lépésnyire van a lengyel menedékház és mégis: elhagytuk Csehszlovákia területét, máris lengyel földön vagyunk! Lengyel túristákkal, lengyel elvtársakkal ismerkedünk össze a jól fűtött vendéglőben, akik éppoly átfagyva szürcsölgetik rumos teájukat, mint a mieink, akik éppúgy átlátogatnak hozzánk, mint a mieink hozzájuk. Elbeszélgetünk. Megmutatják a csehszlovák és lengyel túristák számára síelésre kijelölt közös utakat, amelyeken útlevél, sőt határátlépési engedély nélkül közlekedhetnek az üdülő, sportoló kirándulók, hogy kölcsönösen megismerhessék a két ország természeti szépségeit és hazájukban hirdethessék a csehszlovák-lengyel barátságot. 1959. január Kardos Márta Megemlékezés Adyról PSel J. Podhorský felvételein Dobozy Imre: Szélvihar című drámája komáromi bemutatójának két jelenetét láthatjuk. Az első képen Mácsay földbirtokos úr (Tóth László), fegyveres talpnyalója, Szirom Gazsi (Kovács József) kíséretében „rendre utasltja" a jussát követelő Szusza-Kiss Andrást (Bugár Béla). A második felvételen Ferenczy Anna (Csendes Juliska) és Konrád József) (id. Csendes.) ÜJ SZÖ 10 * 1959- február 7.