Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-13 / 344. szám, szombat

/ ~ \|RODALOMROL- KÖNYVEKRŐL^ —- S Z í I VIII i\ R * DOBOZY IMRE SZÍNMÜVÉNEK PRÁGAI BEMUTATÓJA SÁNDOR KÁLMÁN REGÉNYE­SZÉGYENFA Lezajlottak a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. Dicső munkája és a szovjet hatalom példája nyomán 1919. március 21-én a magyar proleta­riátus kikiáltotta a Tanácsköztársaságot. A magyar proletariátus a hazai reakció és az ántánt-imperialisták elleni küzdelemben élcsapata, a kommunista párt politikáját követve, a nemzet vezető osztályává vált és az egész dolgozó nép támogatásával végrehajtotta a magyar nép addigi történetének legnagyobb forra­dalmát: a szocialista forradalmat. Ez a forradalom: békésen győzött. A magyar proletariátus a kommunisták vezetésével az orosz munkásosztály után elsőnek tudta meghódí­tani a hatalmat és kivezetni a nemzetet a kapitalista kizsákmányolás és pusztítás örvényéből. A Magyar Tanácsköztársaság bebizonyította, hogy a hatalom megragadása és a proletariátus diktatúrájának megte­remtése nem csupán „orosz sajátosság", hanem a kapitalizmus megszüntetésének és a szocialista rendszer létrehozásának általános érvényű követelménye. A tanácsköztársaság megteremtésével Magyarország rálépett a válságból kivezető foAadalmi útra, a ki­zsákmányolás megszüntetésének, a nép felemelkedé­sének, a nemzet felvirágzásának, a szocialista átalaku­lásnak útjára. Ennek tudata adott erőt a népnek, hogy a szocialista haza védelmében az ántánt-imperialisták ellen fegyvert is ragadjon és a dicsőséges forradalmi honvédő háborúban védelmezze nemzete szabadságát és függetlenségét. A Magyar Tanácsköztársaság létrejötte és nagy al­kotó munkája, amit a nemzet szocialista felemelkedése érdekében elindított, kiváltotta a hazai és nemzetközi ; reakció dühét. Az ántánt-imperialisták azonnal katonai támadást szerveztek a szocialista hatalom ellen, hogy ! visszarántsák Magyarországot a kapitalizmusba és újra a tőkéseket és földbirtokosokat ültessék a magyar nép nyakára. A hatalmuktól megfosztott kizsákmányoló osz­tályok az országra törő imperialista seregek oldalára álltak, nyílt hazaárulók lettek, az ellenség javára kém­tevékenységet és ellenforradalmi aknamunkát folytat­tak a szocialista Magyarország ellen. A Magyar Vörös Hadsereg szép győzelmekkel írta be nevét a magyar nemzet és a nemzetközi munkás­mozgalom történetébe. Kettévágta a cseh és román imperialisták frontját, a cseh burzsoá csapatok üldö­zésé során Szlovákia földjére lépett és segített a szlo­vák munkásosztálynak, mely 1919 júniusában Kelet- ' Szlovákiában létrehozta a Szlovák Tanácsköztársaságot. A Magyar Vörös Hadsereg a szocialista Magyarországot védő és a Szlovák Tanácsköztársaságot segítő harcával hazafias és internacionalista kötelességét teljesítette. A magyar és a szlovák munkáshatalom között a nem­zeti egyenjogúság elvén alapuló imperialistaellenes [t harci szövetség jött létre. Az ántánt-imperialisták, a hazai ellenforradalmi osztályok és a reformista ösz­szeesküvók egyesült frontja támadt a munkáshatdlomra. A nagy túlerővel megindított új ántánt támadást a fia­tal Tanácsköztársaság már nem tudta kivédeni. 1919 augusztus elsején idegen, . külső beavatkozás, ánt.ánt fegyverek segítségével felülkerekedett az ellenforra­dalom. A Magyar Tanácsköztársaságot a külső imperia­lista túlerő verte le. Bukása még súlyosabb nyomorú­ságba taszította a nemzetet, mint amilyenből a márciusi szocialista lorradalorcr kivezette. Ez a magyar munkás­osztály és a magyar nemzet történetének egyik legsú­lyosabb tragédiája volt. Meghiúsította a nép felemel­kedését és az ellenforradalom sötét korszakát hozta. Az ellenforradalom mélyen visszavetette a nemzet fejlődését. Nemcsak a kapitalizmust állította vissza, hanem a félfeudális nagybirtok-rendszert is és a Habs­burg-monarchiánál is reakciósabb politikai rendszert: fasiszta rendszert teremtett. Hatalmát a nyugati im­perialisták politikái és pénzügyi támogatásával szilár­dította meg s e támogatás fejében monopolista profitot biztosított a nyugati tőke magyarországi érdekeltségei, vállalkozásai számára. A horthysta uralom kezdettől fogva az új imperialista háborúban való részvételre készült és a szovjetellenes háború egyik fő európai hirdetője lett. A magyar uralkodó osztályok kizsákmá- : nyolási területének kiszélesítése reményében árulta az országot minden tőkés nagyhatalomnak vagy nagyha­talmi csoportnák, amely a szovjetellenes háborúra vett irányt. A horthysta ' uralom, mely nyugati imperialista segítséggel született, imperialista nagyhatalmak szol­gálatában új, még súlyosabb katasztrófa felé sodorta az országot. A kommunista párt az ellenforradalom féktelen ter­rorja közepette szervezte újjá sorait és az új szocia­lista forradalom jelszavát írta zászlájára. A kommu­nista párt volt az egyetlen, mely a fasiszta diktatúra forradalmi megdöntésére hívott harcba. A kommunista párt a munkásság és az egész nép érdekeiért küzdve szembe találta magát a jobboldali szociáldemokrata vezetők, Peyer. Kéthly és társaik megalkuvó és osz­tályáruló ténykedésével, ami nemegyszer elment a fa­siszta kormánnyal kötött titkos paktumokig és a kom­munistákkal szemben a horthysta rendőrséggel való szégyenletes együttműködésig. A Komm'unisták Magyarországi Pártja megalakulásá­nak 40. évfordulójára kiadott irányelvekből valók ezek a gondolatok és újfenti időszerűségeket a csehszlo- [I vákiai magyar olvasó számára abban látom, hogy az Olcsó Könyvtár népszerű sárga kiadványai között ez évben újra megjelent Sándor Kálmán jelentős regénye, a Szégyenfa. A könyv éppen annak a pár napnak tör­ténetével foglalkozik, amikor a Magyar Tanácsköztár­saság bukása után Peidl úgynevezett szakszervea*.i kormánya szinte önszántából egyengette a Horthy fa­sizmus útját, hogy végül minden ellenállás nélkül ki­szolgáltassa neki a hatalmat, az országot, a népet. Nyomós ok szól amellett, hogy erről a könyvről saj­tónkban megemlékezzünk. Nemrég adtunk hírt lapunk­ban arról, hogy cseh és szlovák részről hívták fel a figyelmet a magyar kommün Léván élő résztvevőire. Sokan élnek ilyen megbecsült harcos forradalmárok az egész köztársaságban. Gondoljunk csak az apátfalusi Sinka Gyulára, a költő Forbáth Imrére, Pór elvtársra, a Párttörténeti Intézet prágai igazgatóhelyettesére, Lőrincz Gyula bácsira, a béke és a szocializmus kér­dései nemzetközi munkásmozgalmi lap üzemi őrségének parancsnokára, és sok más dicső múlttal rendelkező öreg elvtársra. Nemcsak számukra és nem főleg szá­mukra, inkább a későbbi nemzedéknek, fiatalabbaknak íródott ez a könyv. Az író, aki a Tanácsköztársaság bukása után éveken át ette az emigráció keserű kenyerét, csak a felszaba­dulás után kapott lehetőséget művészete kifejlesztésére. Először 1951-ben jelent meg a Szégyenfa. Négy nap története mindössze, de ez a négy nap a történelmi tragédiák roppant feszültségével terhes. A Magyar Ta­nácsköztársaság összeomlott. Az ún. szakszervezeti (Peidl) kormáhy lefegyverezi a forradalmat, meghu­nyászkodva mindent előkészít a restaurációra és au­gusztus 6-án, szégyenletes komédia keretében meg­bukik. Ez a nap már az ellenforradalom ragadozó vad­állatjaié! A tragédia bekövetkezett - a fiatal munkás-, hatalom televény földjén újra felülkerekedett a lovag­lópálcás, bikacsekes, népet sanyarító úri-muri. Olyan összesűrített anyag ez a regény, mint egy nagyszabású történelmi dráma. Az ilyen-olyan szerep­lők nagy számán, felfogásán, álláspontján, magatartá­sán felmérhető az összeomlás társadalmi hatása. Hiteles korrajza ez az adott pillanatnak. Az ellenforradalom akadálytalanul elégíti ki vérszomját, amit akaratlanul is támogat a gyávák, közönyösek, tehetetlenek légiója. A regény erénye, hogy mindezek ellenére ezekben a sú­lyos órákban is felcsillantatja — a történeti valóság­hoz híven — az elszántak, a, harpospk, a forradalmárpk, a meg nem torpant kommunisták seregét. A névtelén, de bukásukban is hős munkások, mindenekelőtt a re­gény főhőse: Égető Ferenc egy pillanatig sem kétel­kednek abban, hogy a következő „harc lesz a végső!" Ennek a munkásbizakodásnak a jegyében íródott a re­gény és ez is a krédója. Sándor Kálmán a csatavesztés legsúlyosabb pillanatában bizonyítja, hogy a bukás csak időleges, a munkásosztálynak az egész világon győznie kell. • Nem törekszem a könyv művészi értékelésére. Inkább történeti alaposságát dicsérem. Sok a tanulni való az 1919 augusztusi napok tragikus eseményeiből. A re­gényből egyrészt Égető Ferenc, a munkás hadiözvegy Jolán néni, az öreg Bogdán, Strausz bácsi, Dubákék, Marsalkó tanár, másrészt a puccsista Csilléry fogorvos, Jurkő, Stercz főhadnagy, József főherceg, Ilovszky, a darutollas különítményesek, az ismert jobboldali szociáldemokraták személyein keresztül valóban azok­nak a forró napoknak a levegője áramlik. Nagy előnye ez a könyvnek, melynek elolvasását őszintén ajánlom. Sándor Kálmán nem ismeretlen író nálunk. A Szé­gyenfa szlovákul, oroszul és németül is megjelent. A harag napja című drámájáért a szerző Kossuth-díjat kapott. A drámát sikerrel játszották a prágai Hadsereg Színházban, Berlinben és Kolozsvárt. Filmváltozatát százezren látták köztársaságunkban. A tehetséges író több más regényt, drámát és elbeszéléskötetet jelen­tetett meg. Az általános eszmei művelődést szolgálja egyedülálló műve: Idegen szavak marxista magyará­zatokkal. Olcsó húsnak nem feltétlenül híg a leve. Az Olcsó Könyvtár a Szégyenfa újbóli, olcsó kiadásával a mi olvasóink számára is jó szolgálatot tett. SZILY IMRE A képzőművészeti tárlatokat kedvelő prágai közönség néhány hónappal ezelőtt megtekinthette Szőnyi István és Medgyessy Ferenc kiváló magyar képzőművészek kiállítását. J. Ježerský baloldali felvételén Medgyessy müvét, Móricz Zsigmond haraszti kőbe vésett mellszobrát, a jobboldali képen pedig Szőnyi „Eladó borjú" címú temperás olajfestményét lát­hatjuk. A napokban volt Prágában, a cseh faluszínház előadásában DoboZy Im­re magyar író Szélvihar című drá­májának csehszlovákiai bemutatója. Felcsigázott érdeklődéssel vártuk a bemutatót, mivel a darabot Buda­pesten és a vidéki színpadokon kö­zel háromnegyed éve játsszák nagy sikerrel és a kritika a jelenkori ma­gyar drámairodalom egyik legkiemel­kedőbb alkotásának tartja. A téma időszerű. Bár már több mint két év telt el az emlékezetes októberi ese­mények óta és Magyarországon a po­litikai helyzet teljesen konszolidáló­dott, az emberek a véres ellenfor­radalmi napokra, mint valami rossz álomra emlékeznek vissza, a szín­padon látni ezeknek a napoknak túl­fűtött drámaiságát, átéljük az ese­mények pergését i maga meztelen valóságában, amelyek éppolyan meg­rázóak ma, mint akkor voltak és az 51, tehát a darabból is A termelőszövetkezet irodájában, amikor még Kalló „elnökösködik" A második felvonás Csendesék kis kunyhójába viszi a nézőt. Csendes attól való félelmében, hogy a szövet­kezet állatállománya ne kerüljön az ellenség kezébe, nem meri otthagy­ni a jószágot, nem mer lemenni a faluba, hogy összetoborozza az em­bereket, hogy erőt öntsön beléjük. Ezt a szilárd, tántoríthatatlan kom­munistát a kényszerű tétlenség a végsőkig elkeseríti. Élettársát a fiúkért, a parasztlegényből lett fő­hadnagyért szorongatja az aggoda­lom. János azonban váratlanul meg­érkezik és ekkor Csendesék egyéni tragédiája, egyéni drámája veszi kez­detét. János az ellenforradalmárok álhazafias szólamainak hatására a nép ellenségeihez pártol, átáll az el­lenforradalmárok oldalára. Üres szó­lamokat ismételget „szabadságról", „törvényességről", „igazságról", „a nép ellenségeiről", „a sanyargatott népről". A hajlíthatatlan gerincű apa levonandó tanulság maradandó érté­ket jelent. A darab egy eldugott kis falu ter­melőszövetkezetében játszódik le az ellenforradalom kitörésekor. Az író mesteri jellemábrázoló tehetséggel ­és ez a darab fő erőssége *— bemu­tatja, milyen hatást vált ki a világtól elszakadt, csak a saját erejére szo­ruló szövetkezetben az ellenforrada­lom kitörésének híre," hogyan korbá­csolja fel az indulatokat, állítja szembe, teszi próbára az embereket. Csak néhány ember sorsa elevenedik meg a színpadon, de ez elég az író­nak ahhoz, hogy rajtuk keresztül feltárja az akkor annyi embert meg­tévesztő események valódi arculatát, a bűnös, népellenes célokat. Már az első felvonás tele van drámai feszültséggel. Szusza Kis András egyszerű, szegény paraszt­legény kikéri a szövetkezet elnöké­től két hektár földjét, amit a köz­gyűlés megszavazott neki, de az el­nök húzza-halasztja a föld kiadását. Kalló, a szegényparasztból lett szö­vetkezeti elnök gőgös, önkényeskedő magatartása miatt már nem élvezi a tagság bizalmát és ezt most, a Szusza esetén felháborodott Csendes, a szövetkezet csikósa, felindultan a szemébe mondja. Még a gyűlölt ellenségnek, Mácsaynak, a volt föld­birtokosnak (most a járási tanács dolgozója) jelenléte sem fékezi ha­ragját. Nem tud uralkodni magán és ott, előtte tör ki régi barátja és letűnt időkbeli sorstársa ellen. Má­csay már tudja azt. amiről ennek a kettőnek még fogalma sincs, hogy Budapesten kitört az ellenforradalom és ezért gúnyos magabiztossággal fi­gyeli összecsapásukat. De amint be­zárul Csendes és Szusza mögött az ajtó, akiket Kalló dühösen kidob, mert a bírálatot megint csak sze­mélye elleni támadásnak veszi, Má­csay egy pillanat alatt leveti éve­ken keresztül gondosan viselt álar­cát és könyörtelenül megkezdi ga­rázdálkodását. így tör ki az ellen­forradalom ebben az istenhátamö­götti' faluban, a „Vörös Hajnal" ter­melőszövetkezetben. A felfegyverzett Mácsay és jellemtelen csatlósa elő­ször vérig alázzák Kallót, lábbal ti­portatják vele a vörös zászlót, majd fejbe verik és mint egy kutyát ki­lökik a helyiségből. Dobozy alakjai nem figurák, élő, húsból-vérből való emberek, akik a társadalom egés» jövőjét megváltoz­tatni akaró eseményeket nem illuszt­rálják, hanem annak cselekvő része­sei. A valóságot viszik színpadra. Ezért sikerül az írónak azt az egész országot átható túlfűtött, ellentmon­dásokkal teli hangulatot, egymásért és egymás ellen harcoló, az igazsá­got csírájában felismerő és kéte­lyek között gyötrődő embersorsokat oly megdöbbentő hűséggel visszaad­ni. Ezért bontakozik ki a cselek­mény oly logikus törvényszerűség­gel. c kiűzi, a szegény, meggyötört, fiát féltő anya szinte őrjöng a fájdalom­tól. A dráma kicsúcsosodása hirtelen, az egymást villámszerű gyorsaság­gal követő események pergőtüzében , következik be. A Mácsay és bandá­i ja által üldözött Kalló Csendeséknél ; keres menedéket. Mácsayék nyomon i követik, betörnek a kunyhóba és kí­j séretükben ott van —. János is. Félti az apját, be a karja bizonyítani, hogy csupán „törvényes" keretek között lezajló házkutatásról van szó. De Mácsay már nem türtőzteti magát, nem érdekli a főhadnagy jelenléte, nyíltan megmondja: a szövetkezet­Mácsayék „átveszik" a hatalmat nek befellegzett, a 300 hektár az övé, csakis az övé. János rádöbben a va­lóságra, neki akar menni, de már késő. .. Mácsay céloz és eltalálja a fia elé ugró anyát. Mácsay pedig János golyójától pusztul el. A közönség feszültsége zúgó taps­ban oldódott fel. Őszintén éltették a faluszínház művészi teljesítményt nyújtó, mély átérzéssel játszó együttesét, Ján Fišer rendezőt és a bemutatón jelenlévő Dobozy Imrét. Néhány szót akarunk még szólni arról, miért hisszük, hogy nálunk is a magyarországihoz hasonló sikere lesz a Szélviharnak. Ez a dráma kényszerít arra, hogy mélyen, ala­posan elgondolkozzunk azon, mi is történik jelenleg a világpolitikában. Mit akarnak azok az erők, amelyek a magyarországi ellenforradalom hátterében álltak és amelyek provo­kációikkal még ma sem hagytak fel. Megtanít arra, hogy becsüljük és védjük meg mindazt, amit a nép győzelmének köszönhetünk.- Monda­nivalója nem ismer határt, egyfor­mán szól mindenkihez, aki hisz a szocializmus győzelmében és harcol érte. KIS ÉVA ÜJ SZÖ 7 ; * 1958. december 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom