Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-10 / 341. szám, szerda

indannyimik érdekéről van szó December első hetét megérdemelt sikerrel zártak a rozsnyói vasércbányák Mária-aknájának dolgozói. Ekkor jelentették 1958. évi tervük befejezését. Az akna vájárjai és műszaki dolgozói most is úgy akarnak búcsúzni az óesztendőtől, mint néhány év óta minden decemberben, nemcsak évi tervük határidő előtti teljesítésével, hanem jelentős mennyiségű terven felüli vasérc felszínre hozásával. — Mit várhatnak még vasgyáraink az akna dolgozóitól a hátralevő néhány héten? - kérdeztük Lapsánszky László elvtársat, a bánya vezetőjét. — Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy több ezer tonna vasérccel túlteljesítsük a CSKP KB levelével kapcsolatos kötelezettségvállalásainkat — hangzott a válasz. A negyedik negyedévben jobb eredményeket akarnak elérni a gazdaságosság terén is. Októberben még túllépték önköltségi tervüket, novemberben határozott és alapos intézkedésekkel már 36 800 koronát megtakarítottak a tervezett termelési költségekből. Minél jobban megszilárdul a fegyelem a bányában, minél nagyobb gondot fordítanak a gépek és berendezések gondozására és kihasználására, annál eredményesebb lesz munkájuk. Ezekben a napokban a bánya minden munkahelyén százszor, sőt ezerszer hallani a Központi Bizottság levelében leszögezett merész célkitűzésekről. Arról beszélnek ugyanis, hogy a termelés nálunk az emberek szebb, jobb, módosabb életének szolgálatában áll. A vasérc felszínre hozása akkor is ezt a célt szolgálja, ha kályhát, vasalót készítenek a vasból, akkor is, ha a lakások építéséhez acélt gyártanak belőle, de akkor is, ha szerszám vagy gép formájában elszállítjuk hazánkból. Akár gyapot, akár élelmiszer jön vissza helyette közvetlenül vagy közvetve, előbb vagy utóbb az emberek mindennapi életét teszi könynyebbé. Ezért a vasércben nemcsak a vasat látják, hanem a traktort, a rakodógépet, a dolgozók segítőtársát, sőt a dús búzakalászt és a frissen sült kenyeret is. Az érccel rakott csillék mögött látják az új gyárakat, az új családi házakat, iskolák napfényes termeit, sporpályák tribünjeit, üdülőhelyek épületeit. S valóban, ha így nézzük életünket, mint egységes folyamatot, termelést, mint egész életünk alapját, akkor kap munkánk igazi értelmét. A Mária-bányában olyan szorgalmas emberek dolgoznak az új sikerekért, mint Alexa elvtárs és Kovács László a 18-as szinten, vagy a 33-as szinten Lázár József CSISZtag, aki fiatal lendülettel ácsol, fúr és robbant. Az elővágatokban pedig Kerekes János, Bodnár László, Zsemlési Károly és még sokan, akik rendszeres, hónapról hónapra szívvel, szakértelemmel végzett munkájukkal járultak hozzá az akna tervfeladatainak túlteljesítéséhez. A kommunisták, ha kell, újra és újra „rohamra indulnak", hogy minden egyes dolgozó társukat megnyerjék a párt politikájának valóra váltására, a termelés további fellendítésére, hogy mindegyikük őszinte meggyőződéssel belássa és megértse, hogy az ő fegyelmezett, takarékos, gondos munkája is fontos hozzájárulás a dolgozók jólétéhez. A párt levelének megtárgyalása során Fehér Gyula, az üzemi kisvasút egyik mozdonyvezetője, Juhász Ilonka, Oravec Zoltán és a többi szállítómunkás jövő évi tervfeladataik teljesítéséről beszélve a legfontosabbnak most az üzemi vasút karbantartásának megjavítását tartják. A termelés növelésének elengedhetetlen feltétele a bánya gépesítése, ez kétségtelen. De a gépek karbantartása sem kevésbé fontos. Akadozik a rakodógépek és a mozdonyok javítása, kenetlenek, csikorognak a csillék kerekei, nincsenek emelőrudak és súlyok a váltókon. A csillék kerekei által élesre csiszolt váltósineket kézzel kell tologatni. Szerencse, hogy még nem történt baleset. Jogosan várnak tehát segítséget a rozsnyói bányák igazgatóságától. A termelés növeléséhez nem csupán beruházások kellenek, hanem mindenekelőtt az, hogy jobban megszervezzék a gépek és berendezések rendszeres javítását, segítsék a munkaverseny fellendítését, s további fejlesztését. A bánya fokozott gépesítésének párosulnia kell azzal, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a gépek teljes kihasználására, a termelékenység növelésére, az önköltség további csökkentésére. Itt elsősorban a műszaki dolgozók lelkes tervezőmunkájára, áldozatkészségére van szükség. Meg kell teremteni a jó minőségű munka becsületét, a kitűnő szakmunkások nagyobb megbecsülését a bányában. A bérezéssel is baj van. Sokszor „egyenlősdi" tapasztalható. Nem domborodik ki ugyanis a „külcsmunkahelyeken" dolgozó szakemberek döntő szerepe a minőség megjavításában. Megtörténik, hogy a nehezebb, felelősségteljesebb munkáért alacsonyabb bért fizetnek, mint a könnyebb, kevesebb szakértelmet igénylő munkáért. Nem véletlen tehát, hogy sok szó esik most a normarendezésről. A dolgozók zöme helyesli a műszakilag indokolt normák bevezetését. De akadtunk olyanokra is, akik még nem értették meg ennek szükségességét és célját. Ragaszkodhatunk-e azonban a régi normákhoz, ha korszerűsítik a bányát, ha új gépeket állítanak be, ha új készülékekkel, szerszámokkal látják el a dolgozókat. Úgy véljük, s Tóth Béla elvtársnak a teljesen új felvonó kezelőjének és sok más dolgozónak is az a véleménye, ilyenkor sutba kell dobni a régi normákat, s az igazságos bérezés érdekében újakat, haladóbbakat kell helyettük alkalmazni. Minden egyes új gép sok pénzébe kerül népgazdaságunknak. Ha azért, amit jobb gépekkel gyorsabban elvégzünk, ugyanazt a bért vesszük fel, mint azért, amit elavult módszerrel, vagy géppel végeztünk, ezzel nem olcsóbban, hanem drágábban termeltünk, mert hiszen az új gép költsége is terheli az árut. Hogyan várhatnánk tehát olcsóbbodást, árleszállítást, ha a normák ilyenfajta lazulása felett szemet hunynánk? Ha jólétet akarunk teremteni, nem mehetünk ezen az úton. A normák elavulásának persze más okai is vannak. Nemrégen a főmechanizátor elmondta, hogyan érnek el a rakodógép-kezelők magas százalékot. Egyszerű a magyarázat. A rakodási normát akkor állapították meg, amikor a géppel való rakodás újdonság volt a bányában. Azonban a gépkezelők ma már ott tartanak, hogyha álmukból keltenék fel őket, akkor is megindítanák a gépeket,* sőt a kisebb javításoktól sem riadnak vissza. A munkások gyakorlata, szakmai ismerete minden munkahelyen jócskán növekedett. Megismerték, begyakorolták a munkát, jól kitudják használni a gépeket. Ha ehhez még hozzászámítjuk a sok kisebb-nagyobb szervezési és műszaki intézkedést, akkor kialakul a kép, hogyan avulnak el a normák, hogyan születnek a dolgozók igazságérzetét sértő bérkülönbségek. A bérezésben a rend megteremtésében a gazdasági-műszaki vezetők mellett nagy feladat hárul az üzemi párt és szakszervezeti szervekre, legöntudatosabb munkásokra. Minden dolgozónak helyi példákkal kell bebizonyítania azt, hogy az igazságos bérezés alapja a műszakilag indokolt norma. S ez érdeke valamennyi dolgozónak, mivel ezáltal ismét lehetőség nyílik a termelékenység növelésére, a keresetek emelésére. A lazaságok felszámolása a bér-, norma és a munkafegyelem frontján a legfontosabb láncszem, amelyet megragadva biztosíthatjuk a munka termelékenységének gyors növekedését.. Közismert hogy gyors iramban fejlődő élétünk még nagyobb-'Mteményességet követel. Olyan normák megállapítása szükséges tehát, amelyek a korszerű technika jobb kihasználására ösztönöznek, kiváló munkamódszereit elterjesztése, a termelékenység növelése érdekében. ERDŐSI EDE OKOSAN, GAZDASÁGOSAN AZ EFSZ-EK IV. KONGRESSZUSI VITÁJÁHOZ Hazánkban a szocializmus építésének betetőzése egybeesik a nagyüzemi gazdálkodás kiszélesítésével, a mezőgazdasági termelés fokozásával. Pártunk XI. kongresszusának ez irányban hozott határozatai a reális lehetőségekből és szükségletből indultak ki. A mezőgazdaságra váró feladatoknak a teljesítésétől is függ a nép életszínvonalának emelkedése. Á szepsi járás községeiben is kongresszust előkészítő bizottságok létesültek. Ezek a helyi adottságokat figyelembe véve kidolgozták, hogy az egyes községek és szövetkezetek mit kell, hogy tegyenek a mezőgazdasági termelés fejlesztéséért. A múlt évben a meglevő szövetkezetek kiszélesedtek, megerősödtek és ahol eddig nem voltak — újak alakultak. Az egész járásban ez év volt az első közös gazdálkodás éve s teljesen megszűnt az egyéni gazdálkodás. A IV. szövetkezeti kongresszus előtti vita iránti nagy érdeklődést bizonyítja, hogy eddig nem tapasztalt nagy számban vesznek részt a szövetkezeti parasztok a helyi nemzeti bizottságok által rendezett falusi gyűléseken, s a jelenlevők mintegy 10-15 százaléka részt vesz a vitában. Értékes javaslatok hangzanak el főleg a volt középgazdák részéről Csécsen. Somogyiban, Restén és Méhészkén. Hogy mit tesznek a mezőgazdaság fejlesztése érdekében Méhészkén, Molnár Bálint, az EFSZ elnöke többek között a következőket mondja: „A méhészkei határ leggyengébb termőföldje a Felső-dülőben van. Ebben a dűlőben 80 hektárnyit tesz kl az ilyen föld. A talaj egészen vizes és savanyú. Ezt a területet 1890-ben alagcsövezték, azonban az idő folyamán és kezelés hiányában ma már hasznavehetetlen. Az utóbbi években az itt termesztett zab, árpa hektárhozama igen alacsony. Á körülbelül 30 hektárnyi úgynevezett legelőre a szarvasmarha ugyan kijár, de csak „sétálni". Nagy akadálya ez a szövetkezet további fejlődésének. Ezen a területen legkésőbb 1960-ig új alagcsöveket rakunk le. Ezt a munkát a szomszédos görgői EFSZszel együtt akarjuk megvalósítani, hisz közös az érdek. A munka elvégzésével 30 hektáron jő minőségű rétiszénát tudunk majd termelni. A szemestakarmány hektárhozamát 20-23 hektárra növelhetjük. Az állatok számára jő legelő kell. A szövetkezet rendelkezik ugyan 72 hektár hegyi legelővel, ezt azonban nagyon elhanyagolták. A GTÄ segítségével ezt a legelőt megjavítjuk és kitisztítjuk. 1959 tavaszán felvezetjük a legelőre a vizet, gyümölcsfákkal ültetjük körül a gazdasági udvart és a dűlőutakat. 1955-ben tehenenként 1620 liter tejet fejtünk. Termelési költségeink ebben az időben 1,90, 2,12 koronát tettek ki literenként. Helyes takarmányozással és gondozással teheneink tejhozamát ez évben 2810 literre fokoztuk. A termelési költségek ez év október végén literenként 1,06 koronát tettek ki. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy termelésünk csak abban az esetben válhat gazdaságossá, ha azt állandóan fokozzuk. Szövetkezetünk 1959. január 1-én az állattenyésztés minden szakaszán áttér a tenyészállatok nevelésére. Az eredményes szarvasmarhatenyésztés nélkülözhetetlen követelménye a fejőstehenek állandó szemmel tartása. Teheneink hasznossága lehetővé teszi, hogy állatállományunkat saját nevelésű és jó minőségű marhákkal fokozzunk. A továbbtartásra kiválasztott üszőket hegyi legelőn neveljük. Tehénállományunk már 1959-ben 100 hektáronként eléri a 22,5 darabot. Az egy tehénre eső átlagos tejhozam 1959-ben túlhaladja a 3000 litert. 1959 végére hektáronként 92,5 kg marhahúst fogunk termelni. Évente 3-4 bikát és 10 üszőt fogunk értékesíteni a tenyészállatvásárokon. Ezt a hústermelést úgy tudjuk elérni, ha a hizlalást még belterjesebbé tesszük. A hizlalásra szánt takarmányértéket csak abban az esetben lehet tökéletesen kihasználni, ha az belterjes és magas a súlygyarapodás. A marhák hizlalása két szakaszra oszlik. Az első szakasz az előkészítés. Ebben az időszakban a marháknak adagolt takarmánymenynyiségben a szálastakarmányok vannak túlsúlyban. A második időszakban fokozatosan a szemestakarmányok kerülnek előtérbe. Ez a hízlalási mód biztosítja a takarmánykészlet gazdaságos felhasználását és az 1 kg húsra eső termelési költségek csökkentését". A szövetkezeteknek célja a termelés növelése és a költségek állandó csökkentése. A munkaerők számának fokozása nem lehet cél. A gépek hatékonyabb alkalmazásával minden szövetkezetben nemcsak megkönnyítjük a munkálatok elvégzését, de olcsóbbá is tesszük. Mózes Sándor Művelődés és szórakozás "Kassan KÖNYVTÁRAK, KÖNYVEK ÉS KÖNYVTÁROSOK A kassai könyvtárkultúra komoly, 300 éves hagyományokra tekint viszsza. Két jelenlegi „mammut-könyvtárának" - a Kerületi Népkönyvtárnak és az Állami Tudományos Könyvtárnak - magva még a 16. század közepetáján keletkezett. Működésének három évszázada alatt különféle küldetése volt: mint jezsuita könyvtár indult, volt jogakadémiai könyvtár, 1923-ban Városi Könyvtár lett. Csupán a felszabadulás után vált nemcsak a város, hanem a kerület, sőt egész Kelet-Szlovákia - közkincsévé. Részben ebből a könyvtárból vált ki az Állami Könyvtár is. komoly helyiség A Kerületi Népkönyvtár az elmúlt évtizedben tette meg a legnagyobb fejlődést. Köteteinek száma 1943-ban 90 ezer volt, s ma meghaladja a 103 ezret. Közben mintegy 30 ezer kötetnyi anyagot az Állami Tudományos Könyvtárnak adott át. Olvasóik száma 1948-tól 1957-ig megnégyszereződött, s már ez év elején meghaladta a 4600-at! A könyvtár anyagának mintegy 40 százaléka magyarnyelvű, s ezen kívül jelentős német, orosz, francia és angol nyelvű irodalommal rendelkezik. A könyvtár munkásságában azonban a vidék felé irányuló vezető és szervező tevékenység a legfontosabb. Ezen a téren a könyvtárnak nem voltak tapasztalatai, hisz a könyvtár munkásságának ez irányú kiterjesztése csak az elmúlt évtized vívmánya. A vidéki könyvtárak irányítását a Kerületi Népkönyvtár módszertani ügyosztálya végzi. S hogy ezt a munkát jól végzi, azt az elért sikerek igazolják. A falvakban szinte semmiből kellett kiépíteni a népkönyvtárakat, s ma már azért harcolnak, hogy a könyvtárak köteteinek száma eiérje a lakosok számát! Sikereiket a II. könyvtáros kongresszuson kapott kitüntetéseik is bizonyítják. A kassai kerület kapta a legtöbb kitüntetést (számszerint hatot) az egész országban. A vidéki könyvtárak közül a királyhelmeci ért el nagyobb sikert, ez a Járási Népkönyvtár országos méretben is az elsők között szerepel. Az Állami Tudományos Könyvtár működésének pár éve alatt Szlovákia harmadik legnagyobb könyvtárává fejlődött. Létrehozását Kelet-Szlovákia iparosítása és a kassai Műszaki Főiskola megszületése tette szükségessé. Jelentősége a közeljövőben még jobban megnövekedik, hisz a Kohászati Kombinát felépítése megsokszorozza majd a szakirodalom iránt érdeklődők számát. A könyvtár rohamos fejlődését köteteinek és olvasóinak száma is bizonyítja: köteteinek száma 1955-től 1957-ig 82 ezerről 194 ezerre; ugyanakkor a kikölcsönzött kötetek száma 54 ezerről 153 ezerre emelkedett! Olvasóink száma már az elmúlt évben meghaladta a hatezret. A könyvtár munkájában különösen a nagyofkú aktivitás a meglepő. A könyvtár hatóköre túlnő még Kelet-Szlovákián is: az ország majd minden nagyobb üzemével és könyvtárával érintkezésben áll. Ennek az érintkezésnek egyik formája a cirkulációs szolgálat. Ez a kitűnően megszervezett szolgálat a szakemberek részére óriási előnyökkel jár. Az üzemek, egyetemek számára a külföldi szakirodalom beszerzése mindig komoly problémát okozott. Ennek a szolgálatnak keretében a könyvtár az üzemek kérésére összeállítja a külföldi szakirodalom bibliográfiáját, megrendeli a szükséges szakirodalmat, s elküldi az üzemnek. Az üzem két héten belül visszaküldi és az anyag tovább vándorol. Ez az államnak jelentős valuta-megtakarítást jelent, s az igényeket mégis kielégíti. Sokszor a könyvtár maga veszi fel a kapcsolatokat az üzemmel: például egy napilapban olvasták, hogy a korompai MÉZ nem tudja beszerezni ezt és ezt az anyagot; rövid időn belül elküldték számára a hiányolt irodalmat. A könyvtár jelentős módszertani segítséget is nyújt a kassai főiskoláknak. A tudományos dolgozók kérésére összeállítják a munkájukhoz szükséges bibliográfiát, *s útmutatást, segítséget gyújtanak minden érdeklődőnek. (Csupán a folyó év első rfyolc hónapjában 6863 szóbeli és 132 írásbeli tanácsot, útmutatást adtak a könyvtár dolgozói!) A két kassai könyvtár sikeres munkájához jelentős mértékben hozzájárul a könyvtárosok önfeláldozó munkája. Pedig nem a legjobb körülmények között dolgoznak. Mindkét könyvtár gonddal küzd: különösen a tudományos könyvtár problémái aggasztóak. Itt a tanuló, az olvasó, a kikölcsönző és a katalógusok egy terembe zsúfolódtak össze, ezeken kívül ez a terem még átjárónak is szolgál a mögötte elhelyezett hivatal számára. Erre jogosan panaszkodnak a kassai diákok: ez az állapot szinte teljesen lehetetlenné teszi itt a tanulást. A könyvtár anyaga hat helyen van elhelyezve (Kassán kívül Szepsiben és Jászon is!) Egy szembetűnő visszásságot is meg kell említenem: mindkét könyvtár élénk kapcsolatban áll számos külföldi, könyvtárral, - s egymással mégsem tudnak megegyezni a könyvtári anyag elosztását illetőleg. így aztán az a fonák helyzet állt elő, hogy egyes témakörök anyagát mindkét könyvtár gyűjti - és mindkét könyvtárban hiányos marad. Ez főképpen a régebbi anyag kutatásánál okoz nehézséget. Reméljük, hogy a két igazgató: Lukáč elvtárs és a 29 éves könyvtári tapasztalattal rendelkező Baláž elvtárs a közeljövőben ebben a kérdésben is közös nevezőre jut. összegezve a két kassai könyvtár munkásságát, megállapíthatjuk, hogy a város és a kerület kulturális fejlődésének munkájából alaposan kiveszik részüket. Kassa e két könyvtárának anyaga meghaladja a 297 ezer kötetet, s olvasóinak száma a 10 600-at! Ezen kívül ott vannak még az üzemek', egyetemi katedrák, iskolák könyvtárai és a Kerületi Ifjúsági Könyvtár a maga 3000 olvasójával! Ezeket az igazán szép eredményeket egyrészt államunk gondoskodása, másrészt a könyvtárosok szocialista munkamódszerei hozták létre. A mai könyvtárakat nemcsak az állam meszszemenő támogatása különbözteti meg a régitől! A ma könyvtárának nem szabad passzívnak lennie, munkájának nem szabad csupán arra szorítkoznia, hogy a fellépő könyvigényeket kielégítse. Ma Kassa mindkét könyvtára komoly irányító, szervező és útmutató tevékenységet fejt k¥,

u maga igyekszik a könyvvel, a könyvtárakkal szembeni igéhyeket növelni és jó mederbe terelni. Előadásokat kiállításokat szerveznek ennek érdekében. Ezenkívül a könyvtárak anyaga színesebbé is vált. Régen a könyvtárak csak könyveket és esetleg folyóiratokat gyűjtöttek. Ma már zenei anyagot, fotókópiákat, mikro-filmeket és szabványokat is találunk a könyvtárak anyagában. Ha ez a két könyvtár továbbra is olyan mértékben fejlődik, mint eddig, akkor még a közeljövőben alaposan felduzzadó lakosság igényeit is kielégíti majd. Ehhez azonban a város vezetőségének is hozzá kell járulnia, mégpedig azzal, hogy ígéretét — a könyvtárak helyiséggondjaival kapcsolatban — idejében valóra is váltja. Mind a könyvek, mind a könyvtárosok — akikről csak az elismerés szaván beszélhetünk — megérdemlik ezt! Kováts Miklós Heinrich Annemarie, Argentína: „Holnap" című fényképe, amelyet a bratislavai nemzetközi fényképkiállításon láthatunk. (J. Herec reprodukciója) ÍJJ SZÖ 5 * 1958. december 11.