Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-25 / 356. szám, csütörtök

Budapesti levél a televíziós műsorok cseréjéről I A budapesti televízió éppúgy, mint a bratislavai, egészen fiatal, alig kétéves. De úgy látszik, a televíziós állomások nem születtek a magányra, mert, íme, a budapesti is szinte már a „bölcsőben" kereste — és a bratislavaiban meg is találta — partnerét. Alighogy megindultak a budapesti televízió kísérleti adásai, műsort vett át Bratislavátói. Melyek ennek az együttműködésnek a tapasztalatai, nehézségei és távlatai — erről beszélgettünk Benkő Ferenccel, a Magyar Televízió műszaki osztályának vezetőjével. íme, amit megtudtunk tőle. — Az együttműködés a bratislavai televízióval nagyon kellemes és hasznos. Számunkra ez a kapcsolat azért is rendkívül fontos, mert Bratislava az a kapu, amelyen át műsort cserélhetünk a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság valamenynyi televíziós adójával. De a televíziós műsorcserében rejlő óriási lehetőségeket még távolról sem merítettük ki. Az eddigi együttműködést — bármily fontos volt is — inkább csak jelképesnek tekinthetjük: időről -időre egy-egy műsornak az átvételére szorítkozott. Ennek döntően műszaki okai vannak. Budapest és Bratislava között még nincs állandó, kiépített mikrohullámú lánc. Amikor egy-egy műsorcserét lebonyolítunk, a bratislavai televízió szakemberei kiépítenek egy Budapest felé irányított mikrohullámú adót vagy vevőt (aszerint, hogy Bratislava adja- vagy veszi-e a műsort), ugyanezt megteszik Budapesten is. Mi több, ilyenkor a budapesti televíziósok terepjárón fölmennek a Budapest és Bratislava között mintegy félúton levő, 640 méter magas Gerecse-hegy tetejére és ott egy-egy további mikrohullámú vevő- és adóberendezést helyeznek üzembe. Ezek fölfogják és Budapestre vagy Budapestről veszik í*5 Évzáró hangverseny: Dvorák szép balladája Az 1958. évi bérletsorozat érdekes zenei eseménnyel zárult. Antonín Dvoŕák „Nászing" című alkotását hallottuk, amelyet Karel Jaromír Érben balladájának szövegére komponált. A mű a szerző vezényletével először 1885-ben Pilzenben került előadásra. Röviddel ezután Dvoŕák egy birminghami zenei fesztiválon dirigálta átütő sikerrel, ö maga így írt erről az előadásról: „Igazán nagyszabású volt. Egyes sajtóbeszámolók szerint Birmingham még nem látott ilyen sikert, Ujjongott az orkeszter, az énekkar, és újjongott a közönség is. A lelkes ünneplésnek nem volt se vége se hossza. Előadás után körülvettek a játékosok, mindenki gratulálni akart, azt sem tudtam, mi történik velem." Több mint hetven esztendő telt el azóta, de a Dvoŕák-kantáta — és ez az igazi művészet kritériuma — semmit sem veszített varázsából. Hosszú némaság után került újra napfényre a feledés homályából, és íme, a poros kottafejek mögül érintetlen szépségben bújt elő a népköltészet friss, eleven hangján beszélő, invenciózus Dvorák-muzsika. Dvoŕák alkotó képzeletét megragadta a falusi leány története, aki kedvesét elveszti a háborúban, de nem nyugszik bele sorsába alázatos istenfélelemmel, hanem dacos, lázadó imádsággal ostromolja az eget. A bűn nyomában a büntetés: borzasztó éjszaka a halott kedvessel. Es végül töredelmes bűnbánat után mindent feloldó megbocsátás és megbékélés. Érben kedves népi balladája a Dvoŕákzene elbűvölő mesehangján: ritka zenei csemege. Az előadásban minden a helyén volt. A gondos betanításért Alois Klíma, prágai vendégkarmestert illeti dicséret és elismerés. A zenekar hajlékonyan reagált a lelkes odaadással vezénylő, intelligens karmesteri kézre és szívvel, kedvvel, szépen muzsikált. A gyönyörűen hangszerelt zene elevensége már magában véve is friss életet öntött a zenekarba. A szólóénekesek is kitűnően szerepeltek. Mária Hubová, szopránénekesnő, a Szlovák Nemzeti Színház szólistája szépen formálta meg a leány figuráját. Kulturáltan és ízléssel éne-' kelt, különösen jól sikerültek a lírai részletek. Mély bensőséggel adta elő az utolsó áriát: Szűz Mária, állj mellettem Benő Blachut, a prágai Nemzeti Színház szólistája szépen kiegyenlített tenorjával, stílusos előadásmódjával nagyon jó volt a vőlegény szerepében. Meglepetést jelentett Jan Soumar gyönyörű basszusa és beszédes, deklamáló előadása, mellyel a ballada leíró részeit a szó legszorosabb értelmében „megelevení- , tette". Es végül: a Szlovák Filharmónia énekkara (karnagy J. M. Dobrodinský), amely az együttes jó szereplése mellé szintén odahelyezte a maga szép adományát. Az énekkart érezhetően megihlette a hangulatos muzsika. Nem is mondhatnánk, hogy jobban énekeltek, mint máskor, hiszen többnyire nagyon jók, de talán „szebben" énekeltek, szívvel, örömmel, a ballada tónusára beállítva, illúziót keltően. Hangszínben eltalálták a meseszerűséget, ez volt legnagyobb erényük. A „Nászúig" előadása a hallgatóság számára az élmény örömén túl igazi lelki felfrissülést is jelentett. A nagy apparátust és nagy előkészületet igénylő kompozíciót műsorra tűzni művészi tett volt és az eredmény — őszinte siker. HAVAS MÄRTA és Bratislavába továbbítják az elekt- x romágneses hullámok szárnyára ül- v tetett műsort. E közvetítő-állomás nélkül nem lehet- b ne megteremteni a két város között l a televíziós kapcsolatot, ehhez túlsá- <j gosan távol vannak egymástól. Csak- V hogy ez az állomás ma még nagyon í kezdetleges állapotban van. A bratisla- v vai televíziós vevőkészülékek boldog l tulajdonosai bizonyára nem gondoltak { arra, hogy amikor készülékük ernyő- / jén láthatták a Bartók-fesztivál ope- h raelőadását, vagy a budapestiek, ami- Á kor a Prágai Tavasz egyik pompás , hangversenyében gyönyörködhettek, X ugyanakkor a budapesti televízió o szakemberei egy olyan hegynek a te- j tején vigyázták az adást, amelyre nem l vezet fel sem út, sem állandó villa- > mosvezeték, nincs vize, és ahol éjsza- { kázni is csak egy széllelbélelt, össze- jj rakható vikendházban tudnak. De ez az állapot már nem tart sokáig. A Gerecse-hegy tetején az elkövetkező két évben felépítünk egy toronyépületet állandó adó- és vevőberendezéssel és mindennel, ami az ottani munkához és az állomás majdani állandó személyzetének kényelméhez szükséges. Sőt, Gerecse és Bratislava közé még néhány adó- és vevőberendezést iktatunk, hogy a műsorátadás műszakilag hibátlan és teljesen üzembiztos legyen, s kiépülhessen az összeköttetés Bécs és Bécsen át az Eurovízióhoz tartozó { adókkal is. De addig is lépésről lépésre előre- V haladunk, s így már a következő esz- i tendőben az eddiginél több műsort v cserélünk Bratislavával. Az a terv is t, felvetődött, hogy Csehszlovákia, Len- j gyelország, a Német Demokratikus • Köztársaság és Magyarország — te- b hát Európa szocializmust építő orszá- • gai közül azok, amelyek között máris j van mikrohullámú összeköttetés — minden hónapban egyszer nemzetközi műsort sugározzanak, melyet ezeknek 0 az országoknak a televízió szerkesz- t tőségei felváltva állítanának majd v össze. Benkő mérnök azzal zárta a beszélgetést, hogy véleménye szerint, habár a televízió ma még gyermekcipőben jár, nem nehéz megjósolni, rövidesen eljutunk oda, hogy Magyarország, Csehszlovákia és a többi szocializmust építő ország lakosságának milliói nap nap után nyomon követhetik majd egymás életét, munkáját, i megismerkedhetnek egymás városai- y val, kultúrájával. Ez pedig nagysze- A rüen szolgálja majd a közös célért J küzdő népek testvériségét.Fenyő Béla $ A holt város feltámadása A ma problémáiból meríti tárgyát Líviu Ciulei román rendező filmje. Hősei az ország kőolajkincsének feltárásán fáradozó munkások és értelmiségiek. Egyéni problémáikat és a közösséghez, a társadalom érdekeihez kialakuló viszonyukat fejtegeti, noha nem nyúl elég mélyre, s bizonyos mértékben felszínen mozog a társadalmi problémák tárgyalásában. Központjában Anca Banu mérnökhallgató áll, akit szünidei gyakorlatra az Ursei. II. kísérleti kőolaj fejtőtelepre küldenek. Vőlegénye, Oprisan mérnök hiába igyekszik lebeszélni. Anca megismerkedik a telepen Barfu mérnökkel, az üzem igazgatójával, a föld kincseinek szenvedélyes kutatójával. A Ismerték egymást Az átlagosnál jobb német bűnügyi történet Groschopp rendező Ismerték egymást című DEFA-filmje. Története az NDK egyik autógyárának kísérleti részlegében játszódik le. Üj autótípusok kipróbálásakor a motor felrobban. Megállapítják, hogy bűnös kezek szilíciumkarbonátot kevertek a benzinbe és ez okozta a robbanást. A nyomozás sikerre vezet: Megállapítják, hogy Schott volt autógyáros a fő bűnös. Klausner mechanikus lányától, aki az autógyár irodájában volt alkalmazva és fontos iratok mentek át a kezén, érzelmi viszonyuk folytán ponkezdeti ellenszenv szerelemmé válik köztük, aminek kibontakozásában a fő tényező Barfu energikus kitartása, a köz érdekeiért tüzbemenő természete, s ezért a lánynak imponál alakja. A történet vége: Barfu faradtságát a központi hivatalok (közvetlen felettese Oprisan mérnök) gáncsoskodása ellenére végül siker koronázza, a szerelmesek pedig egymáséi lesznek. Sajnos, a film alkotóinak e fontos és eszmeileg helyes beállítású műben nem sikerült a meggyőző erejű élethű ábrázolás. Egyes alakok eltúlzottak, mások viszont szürkén egyszerűek. Ez pedig hiba, mert hisz a film hőse a ma embere, akinek fejlődését, jellemformálódását ismernünk kell, mert csak így hathatunk szocialista átnevelésétos adatokat tudott meg és a lányt is bevonta kém- és felforgató államellenes tevékenységébe ... Kár. hogy a történetnek csak a második része tudja a kellő feszültség légkörét kiváltani. Ugyanakkor egyes epizódok feleslegeseknek, illetve homályosaknak tűnnek. Kiismerhetetlen például Brückner (H. Drinda) jelleme és szerepe a történet hátterében. A főszereplők egyébként sikeresen megfeleltek szerepüknek. Ez elsősorban Willy Stumpfra és Sonja Sutterre vonatkozik. L. L. fi rozsnyói bányászis koláb an messzi Csukotkából eljött a Télapó a bratislavai magyar ovodába. (Sugár felvétele) • ^juyai. icívcicic; EGV SZOMBAT este látogattam el a rozsnyói bányásziskolába. Kíváncsi voltam, mivel töltik munka utáni idejüket a jövő bányászai, hogyan szórakoznak•? Már a bányásziskola környékén vidám hangulat jogadott. A nemrégen épült háromemeletes épület kivilágított ablakaiból vidám zene és énekszó hallatszott. A fiatalok messzehangzó éneke betöltötte az iskola környékét. Megálltam. A zenét és énekszót most már tisztán hallhattam. A fiatalok tangóharmónika kísérettel magyar népdalokat énekeltek. Először azt hittem, zeneestélyt tartanak. Aztán tudtam meg, hogy a bányaiskola zene- és énekkara gyakorol. Az épületben fiatalok vettek körül. Itt volt az alsólánci 18 éves Horváth Zoltán, a felsőlánci 17 éves Sváb József, a két 16 éves kassai fiú: Lackó István és Mirgusz Árpád, az ugyancsak 16 éves Fábry Kornél, aki Slovenské Nové Mestóból való és még sokan mások. Mindannyian jókedélyüek, kedvesek. — Honnan való? Mit csinál itt? — repültek felém a kérdések mielőtt bármit kérdezhettem volna. Ahogy elmondtam utam célját, az újságról faggattak: — Hogyan készül az újság, hogyan dolgoznak a szerkesztőségben, mikor jelenik meg a cikk? Sváb József, a harmadéves bányásztanuló büszkeséggel mondta: — Az Oj Szó-tói van? En az Oj Szó levelezője vagyok. Már több levelemet közölték. Legutóbb iskolánk sportéletéről írtam. Azelőtt a falumból küldtem egy kritikai levelet. írásomnak meg is lett az eredménye. Miután feleltem a kérdésekre és kifejeztem örömömet, hogy az Oj Szó fiatal és lelkes olvasóin kívül az Oj Szó levelezőjével is találkozhatom, én fordultam kérdéssel a fiúkhoz: — Mit csinálnak munka után, mivel szórakoznak? — Szabad időnket van mivel eltölteni - mondták egyszerre többen. Az első évesek egy héten három napot dolgoznak, három napon át pedig tanulnak. A másodévesek négy napot dolgoznak és két napot tanulnak. Szabadidőnk egy részét a gyakorlati és elméleti munka során szerzett ismeretek gazdagítására fordítjuk. Ezenkívül munka utáni szabadidőnk legnagyobb részét szórakozással töltjük el. — Hova járnak, hol szórakoznak? — Kimehetünk a városba is. Az iskolában azonban minden megtalálhatp: Van mozink, amely rendszeresen vetít filmeket, van egy olyan sportcsarnokunk, amelyhez hasonló kevés van az országban. Ez a sportcsarnok soh'se üres. Ezenkívül van egy 5000 kötetes könyvtárunk és egy korszerűen berendezett klubhelyiségünk. Ezeken a helyeken mindent megtalálunk, ami a kulturális élethez, a jó szórakozáshoz kell. EGYENKÉNT kérdeztem most már a fiúkat, kinek mi a kedvelt szórakozása. Sváb Józsefnek és Horváth Zoltánnak az olvasás. A többieknek a sport. — A sportot én is szeretem — mondta később Horváth Zoltán — az olvasást mégis előbbrevalónak tartom. A sporttal a testet, az olvasással a szellemet neveljük. Nékünk, akik testünket eleget foglalkoztatjuk a munkában, elsősorban a szellemünket kell nevelni. — Az eddigi olvasmányai közül mi tetszett a legjobban? — Sok szépet olvastam Puskintól. Az eddigi olvasmányaim közül azonban legjobban Arany János Toldi című elbeszélő költeménye tetszett. Ez olyan írás, amit sohsem felejtek el. A bányásztanulók kulturális életéről és munkájáról részletesebb felvilágosítást Cseh János nevelő ad. Bányásztanoncainknak — mondotta — van nyolctagú zenekaruk, énekkaruk, színjátszó körük, tánccsoportjuk. Hetente általában kétszer-háromszor tartanak összejövetelt. Már többször rendeztek esztrád-műsort. Most is készülnek egy műsoros estre. Tanulókkal és nevelökkel beszélgettem. Tőlük tudtam meg a rozsnyói bányásziskola növendékei kulturális életének jó és rossz oldalát. | A már elmondottakon kívül jó, hogy a bányásztanulóknak megteremtik a lehetőséget a munka utáni szórakozásra, művelődésre. A több ezer kötetes könyvtárban, a korszerűen berendezett sportcsarnokban, a klubhelyiségben, jól érzik magukat a tanulók. Nyugodtan tanulhatnak, nincs hiány a nevelő szándékú társasjátékban sem. A rendszeres filmelőadásoknak, akárcsak a műsoros estéknek szintén sok hasznát látják. Fogyatékosságuk az, hogy nincs aki hozzáértőén szervezné és irányítaná a bányásztanulók kulturális életét. Amit a tanulók csinálnak, önerejükből, saját kezdeményezésükre csinálják. Ez helyes. Ehhez azonban szükség lenne még egy jó kultúrfelelösre, aki nemcsak szervezné és irányítaná a tanulók kulturális életét, hanem törődne azzal is, hogy a bányásziskolások éppúgy, mint a más iskolások, a különféle alkalmakból rendezett összejöveteleken az iskolájukon kívül is méltón szerepeljenek kulturális műsorral. Jelenleg csak a saját részükre rendeznek műsorokat. Ez nem hiba, de ha másutt is fellépnének — jobb lenne. Sajnálatos, hogy a televízió is elkerülte figyelmüketi, Igaz, szó van róla, hogy vesznek egy gépet, erre azonban 15—20 koronájával a diákoktól akarják összeszedni a pénzt. A diákok nagyon szeretnének televíziós készüléket, de az a véleményük, hogy az iskola vehetné meg mely a munkában tanúsított kiváló eredményekért nemrégen elnyerte a •'Őrös zászlót és 20 000 korona pénzjutalmat kapott. A televíziós készüléket és a jobb kulturális élethez szükséges felszerelést ebből a pénzből kellene megvenni. Mi nem dönthetjük el a vitát. Reméljük azonban, a bányaiskola vezetősége a leghelyesebb megoldást választja és az iskola már nem lesz sokáig televíziós gép nélkül. A TANULOK és az iskola hasznát szolgálná az is, ha mielőbb gondoskodnának egy minden szempontból megfelelő kultúrfelelősröl. BALÁZS BÉLA ÜJ SZÓ 7 * 1958. december 20.