Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-29 / 330. szám, szombat

EZA BOTO 22 éves néger iró. Fiatal kora ellenére a Kegyetlen város már harmadik regénye. Első regénye: Gyűlölet és szerelem nél­kül, második műve: Afrika jelene. Az alábbi részletet a Kegyetlen városból vettük. A néger író bemu­tatja benne a gyarmatosító rend­szer embertelenségeinek egy mo­zaikját. REGGEL sorba állt Banda. Mielőtt eladhatta 200 kiló kakaóját a görög felvásárlónak, portékáját meg kellett mutatni az ellenöröknek. Az ellenőrzést két javakorabeli férfi végezte. Arcuk nem árulta el, hogy ma jól reggeliztek-e, de viselkedésükből ítélve, biztosan rosszul. Azzal kezdő­dött az egész, hogy csaknem délig vá­rattak magukra. Mikor végre megjöt­tek, ráérően körülsétálták a hosszú sort, ami nagyon sokáig tartott. Ha lériva I A * » még 2—3 napig szárítsa a napon. A harmadik: .. .ha rossz volt a kakaó­bab, vagyis kivitelre alkalmatlan, el­égették. Létezett még egy negyedik megoldás is, erről azonban hallgattak. Ej, ha Banda ezt tudta volna ... A fiú igyekezett bebeszélni magának, I hogy az ellenőrzés gyorsan halad. Még­I is úgy érezte, hogy könnyebb nyug­észrevettek a sortól odébb ácsorgó fér­fit vagy nőt, nyomban csalást szima­toltak. ' — Lódulj a sor végére! Mi majd megtanítunk sietni. Ha idejössz, állj a sor végére. Mi az, tán a ti dzsun­gelben fekete agyacskátok képtelen ezt megérteni? Nem tűrjük a rendetlensé­get. Ilyen zűrzavarban lehetetlen dol­gozni! Hogy az ördög vigyen el ben­neteket! Ne kívánjátok, hogy rendőrö­kért küldjünk. Ezt ismételgették szüntelenül, ha valakit a sor végére küldtek. Egyik ellenőr különösen sokat fecsegett. A másik szótlanul sétált a sor mellett, de a sorbanállók azt suttogták, hogy ez a komiszabb. Az ellenőröket egy fél tucat legény vette körül és nyolc sorkatona őgyel­gett mellettük khakiszínű egyenruhá­ban. A rend fenntartására rendelték ide őket. Ameddig a szem ellátott, kígyózott a kettős sor. Ojabbbak és újabbak jöt­tek. A férfiak fejükön egyensúlyozva cipelték a nehéz, félig telt zsákot. Nyakuk a teher alatt megmerevedett, válluk és hátuk meggörnyedt. Az asz­szonyok hátukra kötött teher alatt görnyedeztek. Látni lehetett, hogy a bátyúk kötelei fájdalmasan a húsúkba vágódnak. Az ellenőrök siettek, de a sor foly­ton nőtt. Több helyen ' tolongás tá­madt. — Minek jöttem szombaton? — töprengett Banda — Micsoda ember­áradat! ... Kár volt szombaton jönni. Nem látta, mi történik elől. A sor előre lódult, aztán visszahátrált. Alkal­mazkodott a többiekhez. A sok ácsor­gástól már fájt a lába. Hogy figyelmét elterelje, a gyalogjá­ró túlsó oldalán az ellenőrt kezdte bá­mulni, aki a nagy, fából készült, elfor­gatható alvázra szerelt, keskeny végé­vel lefelé néző kúpszerű tartály fölé hajolt. A tartály felső széle éppen az ellenőr úr gömbölyded pocakjáig ért. A zsákokból, kosarakból a kakaót ebbe a tartályba öntötték. Az ellenőr beletúrt a kakaóbabba és a legkülön­bözőbb módszerekkel határozta meg minőségét. Ha például szétmorzsolta ujjai között és roppant a bab — jó volt. Ha nem ropogott, néhány nhpig még napon kellett szárítani... Az ör­dög vinne el, miért nem hoztok száraz babot?! Várjatok csak... Aztán várat­lanul felvág néhány babszemet, hogy meggyőződjön, nem penészes-e a bel­seje. Végül közölte döntését — nagyon nyugodtan és mindig közömbösen. Ez­után kiengedték a tartályból a babot a zsákokba, kosarakba. Hivatalosan háromféle döntés volt lehetséges. Az első: megengedték a kakaó azonnali eladását, a második: arra kényszerítették az eladót, hogy az ellenőrző közegek felügyelete alatt talanság szorongatja a torkát. Miért vág a felügyelő olyan komor és elé­gedetlen arcot? Régebben minden kakaóiigy a termelő és a görög felvásárló ügye volt. Köz­megelégedésre a gyarmati hivatalok nem avatkoztak bele. Egy szép napon aztán elhatározták, hogy mindenbe be­leütik az orrukat. Az előrelátóbb em­berek nyomban sejtették, mire megy az egész ... Azzal kezdődött, hogy ezek az élős­ködők, mint a sáskahad ellepték az egész országot. Váratlanul megjelentek a falvakban és kezdték bizonygatni, hogy ültetvényeink rosszak, hogy a kakaófák túl' sűrűn nőnek és nem jó fajták. Egyszóval, kioktatással kezd­ték: hogyan kell az ültetvényt gondoz­ni és azzal végezték, hogy a fák kiir­tására kényszerítettek. Ha meg akar­tál szabadulni a kellemetlenségektől, természetesen legjobb volt nem ellen­kezni, mert a rend őrei nem ismertek tréfát, ha olyan ügyről volt szó, amely számukra nagy előnyöket ígért. .. A sorban újra tolongás támadt. Ban­da lehajlott és elkapta a zsákot, hogy el ne vágódjék. — Ezt azért nem kellett volna csi­nálnod Banda! Hirtelen megfordult az asszony felé, aki megszólította. Nézzük csak. Ö is ideges? Hát a többiek? — Mit kellett volna csinálni? — kérdezte idegesen, félénken. — Jobb lett volna, ha megegyezel velük ... 200 kiló kakaó nagy rizikó ... Nem megpróbálhattad volna a meg­egyezést? Nem mondtam neked, hogy ne a saját eszed után menj? Mindent máskép csinálsz mint a többiek. Soha nem tudhatjuk, mit művelnek ezek az ellenörök. — Az én kakaóm jó, — felelte nyug­talanul Banda. - Mindent úgy csinál­tam, ahogy tanácsolták, Szerintük gondoztam — nincs mitől félni. Az én kakaóm jó. Egy óra hosszat ismételgette, de nem tudta magát meggyőzni, hatalmá­ba kerítette a félelem. — Mondj amit akarsz — ellenkezett Szabina, — beszélj amit akarsz, de 200 kiló kakaó kockázat. Nagyszájú asszony, ez a Szabina! — Hát te mit szólsz hozzá Regina? — kérdezte egy másik asszonytól Ban­da. Regina folyton dohányt rágcsált és sohase tudott tőle szóhoz jutni. Nyel­vével jobbra tólta szájában a dohányt, úgyhogy arca alaktalanul kidudorodott. Fekete bagólevet köpött a csatornába, mielőtt megszólalt. — Kétszáz kiló kakaót sose érdemes kockáztatni — ez az igazság, hihettél volna nekünk, hiszen egyidősek va­nyunk anyáddal. „Az én kakaóm jó!" Minek ez a beszéd előre... Ezt csak akkor mondhatod, ha az ellenőr elis­Irta: EZA BOTO * meri. Addig nem létezik se rossz, se jó kakaó. Üjra nagyot köpött a csatornába. Mikor megkérdezték a harmadik asz­szonyt, így felelt: — Az igaz, kár volt az egész kakaó­dat így kockáztatni, kétszáz kiló nem tréfa dolog. — Az ilyen kakaóból 200 kiló sem kockázat, — vágott közbe a negyedik asszony. — Ugyan, majd meglátjuk, — szólt az utolsó asszony, aki nem is sejtette, milyen hálás volt neki e szavakert Banda. — Éjszaka idejövet valamennyien énekeltetek. Most meg úgy féltek, — szólt szemrehányóan a fiú. — Félünk? Csak téged féltünk, hisz ez a te kakaód, nem a miénk. Csak elhozni segítettünk neked, mert anyád beteg és nem hozhatta. A te dolgod, úgy intézd, ahogy akarod, elvégre nem vagy már gyerek. A nap már magasan állt és a sűrű, forró levegő reszketett. Adott nekem ez a Szabina! Banda egyszerre nagyon egyedül érezte magát. Már régebben is elfogta ez az érzés, de ilyen mélyen még soha. Ha valami baja történt, mindig magába zárta. Anyja csak es­ténként szerzett róla tudomást, mikor kifaggatta — magától sohasem beszélt. — Ügy tűnik, hogy ezek az ellen­őrök most szigorúbbak, mint máskor — szólalt meg Regina, — talán utasí­tást kaptak. Banda mélyet sóhajtott. — De lassan megy, — hangoskodott valaki. Az embereket izzadtság borította, homlokukat tenyerükkel törölgették, tenyerüket pedig rövid ingükbe, khaki színű nadrágjukba törölték. A pamut­ingek — már akinek volt — vizesek voltak, akár eső után. — Nézzetek csak. Banda arrafelé tekintett, ahová Sza­bina mutatott. Furcsa hegy tárult a szemük elé. Egy kupac fekete kakaó­ból lusta füst csavarodott az ég felé. A levegőben csokoládé-illat terjengett. A felügyelő teli tüdővel nagyot ordí­tott. — Gyerünk, gyerünk közelebb! Mit gondoltok, tán itt töltöm az éjszakát? Banda elnevette magát. A szorongás ellenére sem vesztette el humorérzé­két. A sor közelebb lódult. — Most én következek, — szólt Banda izgatottan. Éppen jókor. Megszólalt a fürészte­lep szirénája. Átható éles hangja bele­hasított a rekkenő levegőbe. Nem so­kára dél lesz. Banda lassan a fatartályba öntötte a zsák tartalmát. Szemét nem tudta levenni a kakaóról, amely suhogva ömlött, akár a lehullott falevelek az ember lába alatt. Hogy örült neki. Mi mindent elkövetett a jó termésért, hogy kakaója épp ilyen fekete és szá­\ raz legyen... Az ö termése biztosan | jó, tekintete találkozott az ellenőrével, aki könyökig nyúlt a babba, kotorá­I szőtt benne és kivett belőle egy egész marokkal. Néhányszor összeszorította tenyerében. Nem szólt egy szót sem. j „No és, hiszen száraz" — gondolta Banda és diadalmasan nézet Szabinára. Az ellenőr gondosan válogatta a sze­! meket. Villant a kése és szigorú j szemmel figyelt. Banda egyre idegesebb ' lett. Leült és a tartály alatt tartotta a zsák száját lesve, hogy mikor enge­dik vissza a zsákba kakaóbabját. Ült és két kézzel tartotta a zsák száját. j Feje felett a suhogás arról tanúsko­i dott, hogy az ellenőr még nem végzett. | „Sokáig tart — ez nem jó jel", gon­dolta Banda. A zsákot tartva felugrott. Üjra találkozott a tekintetük. Az el­lenőr nem kapta el szemét és Banda sem, pedig most már nagyon félt. — Még öt ilyen zsákom van — szólt a fiú, hogy megtörje a csendet, de nyomban megbánta. Akkor beszélt, amikor senki sem kérdezte. Ezt nem kellett volna tennie. — Pont ilyen kakóbab? — Igen. — Ugyanilyen? — Igen — természetesen. Bandának feltűnt az ellenőr úr ér­deklődése. Bátran beszélt és igyekezett magában legyűrni a félelmet. — Azért csak mutasd meg! Természetesen kitűnő a kakaója. Mi másért mondaná az ellenőr, hogy „azért csak mutasd meg." Az öt asszony körbeállta az ellenőrt és feszülten figyelték, mi történik. Az ellenőr valamennyi kosárból vett egy marokkal, ketté, sőt negyedébe vag­dalta a babokat. Lehetséges, hogy nem ér semmit a kakaóm? Erre a gondolatra, mintha sas vágta volna éles körmét Banda szívébe. De hiszen az ő kakaója nem lehet rossz. Ö is vett a kosárból és összenyomta tenyerében. Száraz volt. No tessék! Lehetséges, hogy penészes belül? Erre a kérdésre már nem vá­laszolhatott. Az ellenőr legényei fel­kapták az öt kosarat, a zsákot, hogy tartalmukat kiöntsék a füstölgő nagy kupacra. Mit is mondott az ellenőr? — Rossz!... Nagyon rossz. Elégetni! Bandát kegyetlen harag fogta el és könny szökött a szemébe. Nem, az nem igaz, — kiáltotta — az én ka­kaóm jó! És az ellenőr legényei után vetette magát. Épp erre vártak a ka­tonák. Rögtön rárohantak. Tusakodás támadt. Látni lehetett, hogy a gumi­botos kéz hogy emelkedik a magasba és sújt le. Egy nagy szál katona fe­küdt a földön. Az öt asszony, aki Ban­dának segített, becsületesen beavatko­zott a dulakodásba. — Négyen üttök egyet, férfiak vagy­tok ti? — kiáltották. — Mi nem fogjuk bántani, csak el­visszük a rendőrségre. Végre leteperték, majd felállítot­ták Bandát és kezére bilincset tettek. A körülállók némán nézték a fiút. Szeme alatt kék folt éktelenkedett, szájából vércsíkok futottak. Az öt síró assz'i.</ körülfogta a ka­tonákat. Kérlelték őket, könyörüljenek meg és engedjék szabadon a fiút. Ügy megalázkodtak, hogy azt mondták, Bandának nem volt igaza és egész életében hálás lenne nekik, ha elnéz­nék ezt a haragjában elkövetett apró kihágást. Szabina meg azt mondta, hogy Banda az ö fia. Könyörgött, hogy ha már nem a fián, legalább rajta, az anyján könyörüljenek meg. — Nektek tán nincs anyátok? — kérdezte. — Rendes viselkedésre taníthattad meg volna a fiad! — felelték a kato­nák. Egyik asszony az ellenőrhöz fordult és kezét nyújtogatva felé kitartóan kérlelte, de az a tartály fölé hajolt és egy tekintetre sem méltatta az asz­szonyt. — Ne könyörögj Regina, — szólt rá Banda, — az nem ember, hanem áilat. Banda szavaira zúgás és nevetés tá­madt a sorban. / A fiú megfigyelte, hogyan öntötték az ó babját a kupacra, amelynek csak a teteje égett. A felszálló hatásos füst nagyon különösnek és természetelle­nesnek tűnt. Hiába kereste a tüzet a kupac alján. Ha mégis volt ott, láng nélkül égett. Mint piramis széles alapon, hegyes csúcsával állt a kakaókupac, amelynek a legrosszabb esetben is csak igen je­lentéktelen részét tette tönkre a tűz és a füst. Banda mindezt látta, de csak később értette meg, mikor megtudta, hogy amint jön az éjszaka, az ellen­őrök különféle előre megfontolt mód­szerekkel „feltámasztják" halottaiból a kakaót. Mikor a katonák a rendőrségre kí­sérték, mély, nagyon mély igazságta­lanságot érzett. Számára nem volt ez Dühödten védekezett és le akarta tépni a bilincset, míg észre nem vet­te, hogy acélból van. Eddig csak távol­ról ismerte. Mielőtt elcipelték Bamilá­ba, hogy kényszermunkára küldjék va­lamelyik építkezésre, kötéllel összekö­tözték. Banda szeme előtt elsötétült a világ. Kimerült és kegyetlen szom­júság kínozta. új, életében már többször átélt hasonló keserűséget, de most különösen fájt neki. Ügy érezte ujja hegyével érhetné el az emberi kegyetlenség legmélyét. Nem is sejtette, hogy a kegyetlenség még sokkal-sokkal mélyebb. SZŰCS BÉLA 'fordítása, Zalay Adrián rajzai. TOLSZTOJ összes műveinek utol­só kötete nemrégiben jelent meg a Szovjetunióban. Tolsztoj összes mű­veinek első kötete 1928-ban jelent meg, az író születésének 100-ik év­fordulóján. A 90 kötetet kitevő gyűj­teményes mű számos irodalom­történész és kritikus közreműködé­sével készült, és Tolsztoj regényein, drámáin, novelláin, erkölcstani és filozófiai írásain kívül felöleli a ne­ves író befejezetlen munkáit, naplóit, jegyzeteit, füzeteit, továbbá 9000 le­velét, amelyeknek mintegy fele most jelenik meg először nyomtatásban. Ünnepélyesen átadták Artúr Lund­quist írónak a Nemzetközi Lenin­békedíjat Stockholmban. Szkobelcin akadémikus a békedíj átnyújtása alkalmával hangsúlyozta, hogy Ar­túr Lundquist minden könyvében, versében a humanizmust, a népek békéjét védelmezi. HEMMINGWAY ÖTÖDIK HADOSZ­LOP CÍMŰ, a spanyol polgárháború­ban játszódó színművét nagy siker­rel mutatta be az egyik leningrádi drámai színház. Ez év januárjában tudományos fimlstúdió építését kezdték meg Moszkvában. A stúdió háromemele­tes főépületében három felvételi mű­terem kap helyet. A műtermeknek függő világítóberendezésük lesz, amelyeket egy központi vezérlőasz­talről egy ember kezel. Több mű­termet és laboratóriumot rendeznek be tudományos és műszaki felvéte­lekre. A stúdió főépületében kilenc vetítőterem lesz, ezek közül egy­egy a szélesvásznú, illetve a pa­norámikus filmek vetítéséhez. A stú­dió területén üvegházat építenek a mezőgazdasági filmfelvételekhez és mesterséges tavat létesítenek a víz­alatti felvételek céljaira. UKRAJNA színházi szakembereinek értekezlete az elmúlt napokban feje­ződött be. Az értekezleten megálla­pították, hogy az ukrán színházkul­túra virágkorát éri. A bemutatók nagy száma (500 egy évadban, mely­bői 330 szovjet mű), az előadások magas művészi és eszmei színvonala beszédesen bizonyítják az ukrán színművészet fejlődését. Vlčanyban a napokban egy 700 férőhelyes új kultúrházat avattak fel. Az avató ünnepségen ~észt vett nagyszámú közönség előtt a hi­vatalos szervek küldöttei tartottak beszédet. (Cs. I.) BULGÁRIÁBAN 1944 szeptemberéig összesen 995 könyvtár működött. Je­lenleg 15 000 könyvtár és több mint 4500 olvasóterem áll a dolgozók ren­delkezésére. Beszélő könyvtárat alapított Ausz­triában a hadirokkant vakok szö­vetsége. Színészek teljes regénye­ket olvasnak hangszalagra, amelyet a vakok kölcsön kaphatnak, hogy otthonukban élvezhessék az iroda­lom remekeit. ÜJ SZÖ 6 * 1958. november 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom