Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-27 / 328. szám, csütörtök

\ VLAGYIMIR POLYAKOVí .llliiiüllllllllliillllllllllllllilllilll Zöldlombú fák, távíróoszlopok, rétek úsztak el a robogó vonat előtt és unalmas eső verte ferdén az ablakok üvegét. Négyen ültek a kupéban és olyan merőn néztek ki az ablakon, mintha rendkívül érdekelné őket az egyre erősödő zápor. Hallgattak. Elsőnek egy harmincöt év körüli férj fi törte meg a csendet. Jólszabott, szürke ruha volt rajta, és piros petytyes sötétkék nyakkendő. Füstkarikákat eregetve, tűnődő hangon megszólalt: — Szóval, hazautazik, Nemde? — Bizony — felelt vidáman szomszédja, a „Bátorságért!" kitüntetett fiatal hadnagy. — Szabadságolt a parancsnokság. Hiszen négy esztendeje nem láttam a kis feleségemet. Nem tréfadolog! — Szóval száguld haza, mint a nyíl? „Visz a vonat sebesen — meglátom a kedvesem"! — ilyenformán? — Pontosan így — hagyta rá mosolyogva a hadnagy. — Sürgönyözött haza? — Nem én. — Kár. — Miért? Meglepetésnek szánom. rA feleségem nem tudja, nem vár, s egyszerre csak betoppanok. így érdekesebb ... — Hoogyne, nagggyon érdekes. Mikor érkezik? Reggel? — Még az éjjel ott leszek. — No, ez még szebb lesz: betoppan, s gavallért talál a feleségénél. — Ugyan, miket beszél össze-vissza, miféle gavallérról? — Nincs ebben, kérem, semmi különös. Ott van az én Kosztya barátom, ő is úgy érkezett haza, mint maga, szabadságról, bekopog a lakásába és férfihangot hall onnan: „Ki az?" Ő meg rá: /„Én vagyok, Ivan Szemjonics . . ." — Bocsánat — vág szavába a hadnagy —, de hisz előbb még Kosztyáról beszélt, most meg holmi Ivan Szemjonicset emleget... — Édes mindegy. Ivan Szemjonicscsal ugyanaz az eset. Igen... Azt mondják neki: „Nem ismerem, nem lakik itt". Ö meg: „De hisz ez az én lakásom, én vagyok Kátya férje". — A másik így felel: „Bocsánat, Kátya férje én vagyok". A barátom felháborodik: „Már hogy mondhat ilyet — aszondja. — És vajon mióta? — Bentről meg így henceg amaz: „Már há- j rom hónapja". . — No hiszen ... I k SZIIRKERUHA — Mi az, hogy „nohiszen"! Sarkon fordult az én Grisám és elpárolgott. — Miféle Grisa? Hát nem Ivan Sergejevics ? — Ugyanaz kékben. Grisával szóról szóra ugyanez történt. Hát csak utazzon, repüljön a szelek szárnyán... Egy picurka sürgönyt még sem ártana elöreküldeni. — Ostobaság! — morgott a hadnagy. Mindenki hallgatott. — Gyerekük van? — kérdezte a pettyes nyakkendős. — De van ám — felelte büszkén a hadnagy. — Fiam született. Csakhogy a távollétemben ... akkor külföldön voltam. — Vagyis azt akarta mondani, hogy a feleségének született fia, nemde? — No persze, hogy nem én szültem, de az én fiam — mondta jókedvűen a hadnagy. — Volt egy barátom, a húströsztnél dolgozott, az is elutazott egy időre s távollétében fiút szült a felesége. Mikor visszatért a férj a küldetésből, örül, madarat lehet vele fogatni, minden ismerősnek eldicsekszik a fiával, aki szépen cseperédik. Anyja szerint az apjára, a papa szerint a mamára hasonlít; amikor pedig hároméves lett a gyerek, mindenki szerint szakasztott mása volt annak a rendőrnek, aki most is a kapuval szemben áll őrt... Hogy hívják a kisfiát? — Andrjusának — szólt mogorván a hadnagy. — „Hej, Andrjusám, lesz még roszszabbul is" — dúdolta a szürkeruhás polgártárs, de látva, hogy senki sem fújja vele, abbahagyta és kinézett az ablakon. A hadnagy a szembenülő fiatal lányhoz fordult: — Messzire utazik? — Moszkvába. — Rokonaihoz? — Nem, rokonaim nem laknak Moszkvában Egy ottani klinikán kezelik a vőlegényemet... Már gyógyulóban van. Ideje, hogy találkozzunk. — Bizony, ideje! Feltétlenül látogassa meg — bíztatta a hadnagy. — Írja, hogy látni szeretne. — Ott mindegyik ilyeneket ír — elegyedett a beszélgetésbe a pettyesnyakkendős. — Nincs más dolguk, hát firkálnak... Volt egy barátom, ó is kórházban feküdt, hát osztán ő mesélte nekem: Nekik, mármint az ilyen betegeknek, van vagy tucatnyi címük készletben, irkálnak mind a tizenötnek és mindegyiktől kapnak fénykéí*} Ján Matejko Vág menti akvarelljei Matejko is azok közé a művészek közé tartozik, akik a szó valóságos értelmében a népben és a szlovák talajban gyökereznek. Illava közelében, Bohunicén született 1919-ben, kisbirtokos parasztcsaládban. Atyja a néhány hold földet egyetlen fiának szánta s így középiskolába sem járatta. A jóeszű gyerek minden gazdasági munkában segít. Ha a környék kőműveseinél, vagy valamelyik közeli gyárban napszám akad, ö rögtön kéznél van. Minden érdekli, télen esténkint rajzolgat, ha könyvre tesz szert, mohón falja a betűt. Már tizenhat éves, mikor a szomszédos Pruskén a templomot festik. Sikerül ide is bejutnia és ösztönösen érzi s tudatosan elhatározza, hogy ennél a foglalkozásnál fog kitartani. — A feltörekvő fiú meggyőző szavaival legyőzi az atyai ellenállást s elkezdődik a szegény gyerek küzdelmes életútja, mely századunk harmincas éveire oly jellemző. Ostravába indul, majd egy trencséni szobafestőnél dolgozik, de legalább ecsettel. A háború magával sodorja 1941-ben. Mikor csak teheti, rajzol, másol, tanul. 1944-ben beállít Bratislavába s a technikán jelentkezik, de az uralkodó bürokratikus szellem középiskolai végzettséghez köti a felvételt. Most egy év alatt vizsgázik A nagy lengyel művész, Moníuszko Halka c. operáját nagy sikerrel mutatta be a prágai Nemzeti Színház színészeinek közreműködésével a Jindŕichúv Hradec-i operaegyüttes. (L. Nebor felvétele) négy osztályból s Prága felé veszi útját. Nagy eredmény, mikor bejut idővel az ipariskolába. 1949-ben végre eléri, amiért évekig küzdött, az Iparművészeti Főiskola növendéke lesz s momnumentális technikát tanul Filla professzornál, kinek megértő vezetéséről, kitűnő oktatási módszeréről hálásan emlékezik meg. Szlovákiába hazatérve évekig harcol a kezdet nehézségeivel, míg a Bratislavai Képzőművészeti Főiskolán a falfestészet asszisztensévé nevezik ki. A Majerník Galéria kiállításán Matejko az 1957—58-as szünidőben készült tájképeit mutatja be. Évek óta foglalkoztatja a gondolat, hogy a Közép-Vág vidékét képzőművészileg feldolgozza. Érthető, hogy ellenállhatatlanul vonzza a táj, ahonnét elindult, s ämelynek képe legkorábbi emlékei közé tartozik. A hegyek nagyvonalú tömege, a széles medrében itt már békésen hömpölygő Vág, a szeme előtt terebélyesre nőtt fák, a nedves zöld mezők, a kanyargó utak, a cseréptetős házak életének részesei. Majdnem 50 középméretű vízfestményben mutatja meg, mit jelent számára ez a vidék. Vannak részben dekoratív jellegű, részben grafikus fogalmazású képei. Hol erélyes, hol meg fürge, szaggatott tollvonásokkal vázolja fel a kontúrokat, az anyagot érezve, szinte formálva építi meg a vidék struktúráját. Aprólékos, kaligrafikus vonásokkal jelzi a részleteket. A folyó kanyarulata, az út hajlása egy-egy kép előterében fokozza annak mélységét, — míg másutt a mezők, barázdák horizontális sávjai ellaposítják azt. — Az ég^ ragyogással sugározza be a táj jól összehangolt kiegészítő színeit. Másutt komoly szépia körvonalak, tompa barnák-zöldek uralkodnak, festői egységbe foglalva hegy és völgy ritmikus hullámzását. — Faluvégi részletei, a csűrök, meghitt csoportokba verődő kis házak hangulata érezteti, hogy nem motívumot kereső városi festő ecsetje adott formát és színt nekik, hanem olyan piktor, akinek nemcsak közeli kapcsolata van hozzájuk, hanem teljesen egy velük. — Matejko úgy tervezi, hogy a közeljövőben nagyobb és átfogóbb formában is feldolgozza szülőföldjét s annak teljesebb képét, figurális jellegzetességeit is. Ezt mindenesetre érdeklődéssel várjuk, Bárkány Jenőné per. Némelyik persze össze is téveszti Mányát Szónyával. Tányát a levélben Vályának szólítja... Ez jis előfordul. A beszélgetés megint megszakad. A fiatal lány mellett ülő idősebb, szemüveges férfi minduntalan órájára néz, s szemmelláthatóan türelmetlen. — De lassan is cammog ez a vonat — mondja végül, nyilván nehezen várja az utazás végét. — Ugyan, mikor érkezünk meg végrevalahára Rjazányba!... — Az is lehet, hogy soha — szólt a szürkeruhás. — Ha példának okáért összeütközünk egy másik vonattal. Volt egy barátom, orvos, ő is így utazott, a mozdony kisiklott, s az egész szerelvény ripityává zúzódott. Még a csontjait sem találták meg, mármint a barátomnak. Hát igen, Minden megtörténhetik. Mély csend. A vonat lassít. A szürkeruhás polgártárs kinyitja táskáját, egy csomagból heringet szed elő és falatozni kezd. — Hát igen — szólalt meg a hadnagy. — Volt egy barátom, imádta a heringet. De már nem eszik egyetlen egyet sem ... Immáron három éve. — Miért nem? — érdeklődött a pettyes. — Meghalt. Halmérgezésben. A szürkének torkán akadt a falat, a maradékot kiköpte a papirosba és a folyosóra ment, hogy kidobja az egészet. A három utas elnevette magát, egyszerre megkönnyebbült a lelkük. — Micsoda alakok vannak a világon! — szólt a szemüveges bácsi. — Hogy van kedvük örökké rontani a mások hangulatát? ! — Különös jellemre vall, igazán — szólt a hadnagy. A vonat pont kilenckor, menetrend szerint megérkezett Micsurinszkba. A hadnagy az ablakból meglátott a peronon egy fiatal nőt és felkiáltott: „Liza!" — felkapta bőröndjét és leugrott a vonatról. A fiatalasszony a nyakába borult. „Vászja, Vászenka! Már harmadik este kijárok a vasúthoz, mind téged vártalak. Anyuskám kinevetett: ugyan — mondja — már hogy is jöhetne meg csak úgy uk-muk-fuk?" — De nekem megsúgta a szívem ... Vászka, drágaságom!... A hadnagy karonfogta feleségét s elindult vele a város felé. De hirtelen letette a bőröndöt, otthagyta az aszszonyt és visszaszaladt a kupéjához. Felkapaszkodott az ablakhoz s szemben találta a szürkeruhás, pettyesnyakkendóst és nyelvet öltött rá — a többi három utas legnagyobb megelégedésére. A szürke polgártárs csak ennyit mondott: — Hát igen ... Minden megtörténhetik ... Node ... Még kérdés, mi lesz a továbbiakban. Fordította: Lányi Sarolta Egy ég alatt élünk (Nad nami je jedno nebo) A barátsági hónap filmjei között két érdekes dokumentum-filmmel ismerkedünk meg. A. Ovanyeszova szélesvásznú színes képekben a VI. moszkvai világifjúsági találkozó napjainak felejthetetlen eseményeit, a világ minden nemzete ifjúságának örömünnepét örökítette meg. Felvonulnak előttünk a nemzeti viseletbe öltözött küldöttek oszlopai, beláthatatlan sorokban hömpölyög a tarka színpompás menet. Egy cél — a békegalamb által jelképezett világbéke szent ügye egyesíti a különböző színű és Ili i ť,4í» ľhj nyelvű népek fiait egy testvéri családba. Ezt fejezi ki a film. A film feleleveníti a világifjúság találkozásának felejthetetlen baráti estéit, az ifjúsági együttesek nagysikerű szerepléseit, az ifjú atléták kiváló sportteljesítményeit, a tömegek örömujjongását. t ; Az ügyesen összeállított dokumentumfilm ékesszóló bizonyítéka annak, hogy a tartós béke gondolata egyre mélyebb gyökereket ver a világ ifjúságának és a békemozgalom híveinek világviszonylatban óriási erőt képező tömegeiben. Sz. Bubrik rendező gondos válogatásában régi dokumentfilmek, képes híradók, stb. anyaga alapján bejárjuk a Szovjetunió ama részeit, ahol a forradalom nagy vezére élt, s illegalitásban kidolgozta a szocialista forradalom eszméjét és céljait, ideológiailag lerakta a szovjet hatalom alapjait, távolból szervezte Itt élt Lenin (Tu žil Lenin) és irányította az orosz proletariátus bolsevikok vezette forradalmi-előretörését. A Razliv-tő partján fekvő csősz kunyhótól, ahová Lenin a Kerenszkij-kormány kopói elől rejtőzködött, egészen a forradalom élvonalában küzdő putyilovistáknál tett látogatásáig Lenin életének valamennyi komoly epizódját megörökíti a film. A maga egyszerűségében ábrázolja a nagy forradalmár életét, a szülői ház diákszobájától a szovjet hatalom legmagasabb tisztségéig úgy, hogy a Lenin alakjára való emlékezés lenyűgözi a nézőt. (L) \|R0 DALOMRÜ L - KÖ NYVEKRÓI A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában az alábbi könyvek jelentek meg: Branald: Ezeregy kaland, egészvászonkötés, ára 30.50 Kčs. Bernatzik: Cari Cari, egészvászonkötés, ára 16.50 Kčs. Bocaccio: Szaladin szultán utazása, ára fűzve 1.50 Kčs. A. Francé: Bonnard Szilveszter vétke, Olcsó Könyvtár, ára fűzve 3 Kčs. Csip-csup, ára kötve 9.40 Kčs. Kolozsvári: A jégtUndér, ára fűzve 1.50 Kčs. Wodehouse: Forduljon Psmithhez, Olcsó Könyvtár, ára fűzve 5 Kčs. Sipülusz: A csörgőkígyó, Olcsö Könyvtár, ára fűzve 3 Kčs. Salten: Bambi, félvászonkötés, ára 20.50 Kčs. Jan Neruda: Válogatott költemények, egészvászonkötésben 16.30 Kčs. Flaubert: Bovaryné, ára kötve 25.10 Kčs, az MKBK tagjainak 12 Kčs. L. Andrejev: Különös történetek, ára kötve 16,30 Kčs, Turgenyev: F.lső szerelem, ára kötve 20 Kčs. Walter Scott: Wawerley, ára kötve 33 Kčs. Kuprin: Sulamit, ára kötve 14.30 Kčs. Vietor Hugó: A nevető ember, ára kötve 30 Kčs, Slocum: Vitorlával a föld körül 2 kötet, Olcsó Könyvtár, ára fűzve 5 Kčs. Karin Miehaelis: Bibi, ára kötve 16.50 Kčs, Ordody Katalin- Évi, Pista, ide süss (második kiadás), ára kötve 12.30 Kčs. Bohumil Ríha: Jancsi utazása, ára kötve 9.20 Kčs. A MISKOLCI NEMZETI SZlNHÁZ KASSÁN VENDÉGSZEREPELT A kassai Állami Színház és a miskolci Nemzeti Színház együttesei két évvel ezelőtt szoros kapcsolatokat létesítettek egymás között. Ennek egyik megnyilvánulása volt a két színház közös fellépése november 25-én Kassán. A szlovák—magyar esztrádműsort a közönség nagy tetszéssel fogadta. 1959. január 7-én a kassai művészek Diósgyőrben lépnek fel. (CTK) szlovákiai magyar irodalom „harmadvirágzása" érdekében, mindazért és sok minden másért megérdemli nemcsak figyelmünket, hanem tiszteletünket is." Kulturális JEGYZETEK Egy-két héttel ezelőtt írt kulturális jegyzeteinkben jóleső érzéssel foglalkoztunk a többi között azzal, hogy a Mladá tvorba című ifjúsági irodalmi havilap néhány hazai magyar költőnk egy-két művét bemutatta és röviden írt is költészetünkről. Ez alkalommal annak az óhajunknak adtiftik kifejezést, hogy bárcsak gyakoribb lenne az ilyen ismertetés és minél több bátran bíráló írás jelenne meg a szlovák lapokban a Csehszlovákiában megjelenő magyar irodalmi termékekről. A véletlen összejátszása következtében erre a felszólításra szinte válaszképpen a Mladá tvorba októberi számában Juraj Fürdik tollából három teljes oldalt elfoglaló kritikai jellegű cikk jelent meg, amely behatóan foglalkozik a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztősége által az utóbbi időben kiadott művekkel. Várva-vártak körünkben az ilyen írások, mert elvitathatatlan tény, hogy a szlovák testvérlapok mind ez ideig csak elvétve közöltek recenziókat, ismertetéseket és bírálatokat hazai magyar szerzők könyveiről. Elsősorban erre gondolhatott Fábry Zoltán is az Irodalmi Szemle első számának vezércikkében, amikor irodalmunk visszhangtalanságáról beszélt. Juraj Fürdik cikkét szinte első fecskének tartjuk és annál nagyobb örömmel, megbecsüléssel fogadjuk, hogy hisszük, ez nem marad elszigetelt jelenség, hanem egy folyamat elindítója lesz, amely minden bizonnyal üdvös hatást gyakorol irodalmunk fejlődésére. Ehhez az szükséges, hogy a többi lap is igyekezzék időközönként a maga obulusának hozzáadásával érdemlegeset mondani ebben a témakörben. / IGAZI ÉRTÉK Nem a simogatást, az elnézést, a túlzott dicséretet vagy hibák esetén a hallgatást -várjuk, hanem az elvszerú, építő és segítő szándékú bírálatot, amely nem fél megmondani, a szerző hol vétette el a lépést, művének mik a fogyatékosságai. Fürdik Igazi és hamis értékek című cikkében ehhez tartja magát. Ezért cikke igazi érték. Ez tagadhatatlan, annak ellenére, hogy egyes megállapításai vitathatók és hézagokat is találunk ebben a méltatásban. A cikknek nagyon sok értékes gondolata van, amelyeknek elsősorban irodalmi körökben való mérlegelése, megtárgyalása feltétlenül szükséges az egyes szerzők további alkotó fejlődése érdekében. De irodalomkedvelő olvasó közönségünket is bizonyára érdekli a bíráló sok mindenben újszerű meglátása, annál is inkább, mert ismeri a kritika tárgyát képező könyveket és azokkal kapcsolatban a hazai magyar sajtó hasábjain megjelent recenziókat. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy ismertessük J. Fürdik cikkét. A cikk bevezetőjében a szerző azt hangsúlyozza, hogy a szlovákiai magyar irodalom egyes termékei lassan és bizonytalanul jutnak el a szlovák olvasóhoz. Valami azonban mégiscsak történik, habár inkább kötelességszerűen, mint céltudatos mérlegeléssel és értékeléssel. Fürdik példaképpen azt említi, hogy sem Dávid Teréz Lidércfénye, (kár, hogy nem mond véleményt a Dódiról), sem pedig Lovicsek Béla Húsz év utánja nem jelenti irodalmunk csúcsát. A szlovákiai magyar irodalomban a legjobbat az irodalmi kritikában találjuk meg, elsősorban Fábry Zoltán nagy egyéniségében. „Be kell ismernünk, ezt az embert nálunk eddig nem értékeltük eléggé. Hiszen személyisége és múve messze túlnövi a szlovákiai magyar irodalom aránylag szűk kereteit. Ez az állítás nem légből kapott. Fábry Zoltán forradalmi, harcos kommunista múltjáért, mint olyan ember, aki az első köztársaság burzsoá kormányainak a réme volt s aki a felszabadulás után fáradhatatlan szervező és publicisztikai tevékenységet fejtett ki a A cikkíró megrajzolja Fábry emberi és művészi arcélét, kiemeli antifasizmusát, humanizmusát, nagy műveltségét, kritikai támadó szellemét és bátorságát. Rámutat arra, milyen gondolat-ösztönző hatást vált ki például a szlovák és a cseh irodalmi művek méltatásával és megemlíti, hogy az írószövetség könyvkiadója szlovák nyelven megjelentet egy nagyobb válogatást esszéiből. A Hidák és árkok írójának célkitűzését abban látja, hogy az emberi kultúra nagy müvei közvetítésével közelebb akarja hozni egymáshoz az embereket, meg akarja teremteni a kölcsönös megértés, az élet és az ember iránti szeretet atmoszféráját. „Ez nagy és kötelező hivatás" — mondja ki az összegezést a cikk írója. Turczel Lajos írások mérlegen című művét méltatva Fürdik két gondolatot elemez részletesen. Az egyik az, hogy Turczel tanítómestere, Fábry nyomdokain halad ugyan, de szerepköre főleg a jelenlegi szlovákiai magyar irodalom figyelemmel kísérése, kritikai boncolgatása, ami nagyon hasznos és rendkívül szükséges munkásság. Nagyobb emóciók nélkül, józanul, nagy körültekintéssel, gonddal és elfogulatlanul bírál. A másik gondolat az, hogy az ember több kritikai szigort várna el tőle, még ha tekintetbe is kell venni irodalmunk fejlődésének objektív gyengéit, a harmadvirágzás nehézségeit. „A szlovákiai magyar irodalomnak kiutat kell keresnie az átlagosságból, szigorúbb mércére, magasabb limitre van szüksége." Ennek kapcsán példaképp említés esik Bábi Tibor Ének a rokkant bakáról című költeményéről, amelyet Turczel nagyon nagyra értékelt, míg Fürdik párhuzamot vonva Milan Rúfus fiatal szlovák költő egy hasonló gondolatot kifejező versével (Találkozás a Ringstrassen) a Bábi-költeményt leíró jellegűnek, ki nem fejezőnek, nem dinamikusnak tartja kétségtelen pozitívuŰJ SZŐ 6 * 1958 november 27. 4.