Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)
1958-11-26 / 327. szám, szerda
Vildg pro letárjai, egyesüljetek J SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. november 26. szerda 30 fillér XI. évfolya n, 327. szám Dolgozótok érdeke A Központi Bizottság lelevében, amelyben az életszínvonal emelésének kérdésével foglalkozik, hangsúlyozottan aláhúzza a munkások bérrendszere átszervezésének jelentőségét. Ez nem véletlen, hiszen a termelési kérdésekkel szorosan egybefonódó problémáról van szó, amelynek megoldása lehetővé teszi a még nagyobb eredmények elérését gazdaságunk minden terén. Egyszóval munkásosztályunk és egész dolgozó népünk érdeke az, hogy rendet teremtsünk a bérezésben. Nem engedhetjük meg, hogy a helytelen bérrendszer fékezze a termelés és a munkatermelékenység növekedését. Márpedig iparunk egyes szakaszain komoly hiányosságok vannak ezen a téren. Általában véve a teljesítménynormák többsége nem fejezi ki a bizonyos termék gyártásához társadalmilag szükséges munka menynyiségét. Nagyon sok helyen hiányoznak a műszakilag indokolt normák. És éppen ennek a következménye az, hogy a bérek nincsenek megfelelő teljesítménnyel alátámasztva, sor kerül indokolatlanul magas bérek kifizetésére. A bérrendszer átszervezése tehát elsősorban azt követeli meg, hogy egész termelésünk alapját helyesen megállapított normák képezzék, amelyek ösztönzőleg hatnak a munkások kezdeményezésére, munkakedvére. A levél értelmében az elkövetkezendő években, lényegében két év leforgása alatt, el kell érnünk, hogy a bérek eddigi rendszere összhangba kerüljön a termelés műszaki színvonalával, 1 hogy így nagyobb legyen a munka j termelékenysége, s ennek következté- • ben tovább emelhessük életszínvona- j lunkat. Számolunk azzal, hogy a mun- j kások bérei átlagban havonta kb. 100 , koronával lesznek magasabbak. Té- i vedne azonban az, aki úgy hinné, hogy ' a béreket ki akarjuk egyenlíteni. Ter- I mészetesen továbbra is érvényben ' marad az a szocialista jutalmazási ! elv, hogy mindenki munkája, teljesítménye arányában kapja bérét. Egyszóval nem emeljük mindenkinek egyformán a bérét. Mindenütt számításba kell majd venni a munkatermelékenység és általában a termelés színvonalát. Egyes ágazatokban, _ ahol a társadalom szempontjából különösen fontos munkát végeznek, mint pl. az ércbányákban, a kohászatban, valamint olyan munkahelyeken, ahol nehéz, rendkívül fáradságos munkát végeznek, előnyben részesülnek a dolgozók, vagyis a fentebb említett 100 koronás átlagnál magasabb béremelkedésre számíthatnak. A konkrét helyzet alapján azonban különbségek lesznek nemcsak az egyes ágazatok között, hanem az egyes ágazatokon a vállalatokon és az üzemeken belül is. Másutt, pl. a gépipari üzemekben, elsősorban arról lesz szó, hogy a meglevő magas béreket különféle hatékony intézkedések útján a termelés és a munkatermelékenység emelésével támasszák alá. Lesznek olyan üzemek is, ahol rendet kell teremteni abban, hogy az elavult, a technika fejlődése által már régen elhagyott normák alapján aránytalanul magas kereseteket érnek eí. Természetesen a bérek átszervezését nem lehet gépiesen, adminisztratív módszerekkel megvalósítani. Még ott sem lehet így eljárni, ahol a munkások ugyanolyan munkáért többet kapnak, mint más üzemekben. Itt is elsősorban fel kell tárni a termelési tartalékokat, meg kell javítani a munka szervezését, növelni kell a termelékenységet, be kell vezetni az új technológiát, hagy gazdaságilag indokolttá tegyék a magas béreket. Szükséges tehát, hogy a bérek átszervezését a termelési kérd Ssekkel szoros kapcsolatban valósítsuc meg. A másik fontos feladat, hogy a bérek átszervezésében, a műszakilag j indokolt normák bevezetésében aki tívan közreműködjék az egész muni kásosztály. Minden egyes munkást I meg kell győznünk arról, hogy a béI rek átszervezése saját érdekeinek j védelmét jelenti. Hogy ezt elérjük, i a pártszervezeteknek és minden kommunistának nagyon komoly, meggyőző, 'népnevelő munkásságot kell kifejtenie a munkástömegek körében. Elsősorban harcolniok kell minden ellenséges nézettel szemben, amely úgy igyekszik feltüntetni a bérek átszervezését, mintha célja a keresetek csökkentése és az életszínvonal leszállítása volna. Az osztályellenség ilyen törekvései kall hogy szembe találkozzanak a munkásosztály öntudatos, határozott fellépésével, a pártszervezetek megingathatatlan elvi álláspontjával. A munkásosztály döntő többsége híve annak, hogy rendet teremtsünk a bérezés gyakorlatában, mivel látja, hogy megvan minden feltételünk a munkásbérek olyan jellegű átszervezéséhez, amely ma, de különösen a jövőben, közvetlenül és közvetve előre lendíti a fejlődést, iparunk, nemzetgazdaságunk erősödésését és így minden munkás, minden dolgozó életszínvonalát is. A bérek átszervezésének előkészítő munkálatai már régebben folynak. December elejétől kezdve a vegyiipar és az élelmiszeripar egyes kiválasztott üzemeiben, a jövő év kezdetétől pedig fokozatosan a többi ágazatban is bevezetik ezt az új rendszert, hogy az így nyert tapasztalatok alapján fokozatosan mindenütt érvényre jusson. Annál fontosabb feladat ez, mert terveink értelfné'ben ipari termelésünk 1965-ig a tavalyi évhez viszonyítva 90—95 százalékkal magasabb lesz és a személyi fogyasztás hozzávetőlegesen 45 százalékkal nagyobb. A Központi Bizottság levele konkrét intézkedéseket tartalmaz a lakásépítkezéssel kapcsolatban, említés esik itt az alapvető élelmiszer-cikkek és ipari termékek árának csökkentéséről, a levél értelmében sor kerül a többgyermekes családoknál a családi pótiék rendezésére, a nyugdíjak bizonyos emelésére, stb. Látjuk tehát, hogy a párt és a kormány politikája az életszínvonal emelését célozza. És ugyanez az értelme a munkásbérek átszervezésének is, az iparban, a termelésben és a pénzügyi ellátásban megvalósított intézkedéseknek. Tagadhatatlan, hogy a bérek rendezése, a munkáért járó helyes jutalmazás feltétele a termelés növelésének, a munkatermelékenység és így az életszínvonal emelésének. Éppen ezért a munkásbérek átszervezésének kérdése elválaszthatatlan mindazon problémáktól, amelyektől gazdaságunk továbbfejlődése és a szocializmus építésének befejezése függ. így kell értelmeznünk a bérek átszervezésével kapcsolatos kérdéseket és így kell magyaráznunk őket. Minden érvet fel keli sorakoztatnunk annak érdekében, hogy leküzdjük az emberek goftdolkodásában még fellelhető különféle individualista csökevényeket, hogy minden egyes dolgozót meggyőzzünk arról, a munkásosztály és az egész nép javát szolgálja az, ha rendet teremtünk bérpolitikánkban. Nálunk nincsenek ellentmondások gazdaságunk fejlődése és a dolgozók érdekei között. Erről nemcsak az eddig elért eredmények tanúskodnak, hanem a Központi Bizottság levelében említett javaslatok, valamint a szocializmus •távlati célkitűzései is. Ércbányászok a célban Az egész évi tervüket teljesítő vállalatok sorába csatlakozott ezekben a napokban a Banská Bystricai Ércbányák vállalata is. A vállalat dolgozói 18 nappal a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére vállalt határidő előtt teljesítették a nyerstermelési és árutermelési tervet. Az évi fejtés 1 terv határidő előtti teljesítéséhez jelentős mértékben hozzásegített a szocialista munkaI verseny és a hatékonyság ellenőrzé| se. A legjobb eredményeket a hod; rušai, Banská Štiavnica-i, hnúšťai és I dúbravai bányászok és technikusok érték el. Az év végéig a Banská Bystricai Ércbányák még több mint 3500 tonna kiváló minőségű ércet fejtenek terven felül és 3 millió 400 ezer korona értékű további árút állítanak elő, •> A csehszlovák párt' és kormány, küldöttség Várnában A csehszlovák párt- és kormányküldöttség a Bolgár Népköztársaságban tett útjának második napján, november 23-án a Plovgyiv melletti kricsimi kastélyból Várnába utazott. A küldöttséget A. Jugov, a BKP KB politikai irodájának tagja, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Dimo Dicsev, a BKP KB nemzetközi osztályának vezetője, Sztojan Karadszov, Bulgária csehszlovákiai nagykövete és J. Grisa Spurný , Csehszlovákia bulgáriai nagykövete kisérte. A küldöttség útközben Sztara Zagorán időzött, ahol Fierlinger elvtárs mondott üdvözlő beszédet a dolgozókhoz, majd Szlivenben Dávid elvtárs üdvözölte a dolgozókat. A küldöttség röviddel 18 óra előtt megérkezett Várnába, ahol V. Teolov elvtárs, a BKP kerületi bizottságának vezető titkára fogadta. Az összegyűltekhez ezután V. Široký elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnök szólott. Párt- és kormányküldöttségünket Plovgyiv elővárosában szívélyesen fogadták a Vaszil Kolárov Kombinát dolgozói. Kjldöttségünk nevében Václav Dávid külügyminiszter mondott köszönetet a fogadtatásért. Viliam Široký elvtárs beszéde Eljöttünk önökhöz hogy minden erőnkkel hozzájáruljunk nemzeteinknek proletár nemzetköziség szellemében kifejtett együttműködése további sokoldalú szilárdításához és elmélyítéséhez, hogy országaink szocialista építésének befejezésére, a Szovjetunió vezette nagy szocialista tábor egységének és erejének további fokozására törekedve, a nemzetközi imperializmus erői ellen, a szocializmus ügyének győzelméért, a népek békéjéért és barátságéért folytatott küzdelemben tovább fejlesszük együttműködésünket. Nagy utat tettünk meg festői szépségű hazájukban. Mély, felejthetetlen élményekkel teljes út volt ez. Láttunk ipari központokat, melyek szemléltetően bizonyítják Bulgária szocialista iparosításának pompás eredményeit. Láttuk a falu szocialista átépítésében elért történelmi jelentőségű győzelmük eredményeit. Meggyőződtünk arról a gondoskodásról, meilyel a Bolgár Kommunista Párt és. kormányuk a nép életszínvonalának emelkedését és kulturális fejlődését biztosítja. A legnagyobb hatással a lelkes és munkaszerető bolgár nép volt, mely dicső kommunista pártja bölcs vezetésével minden erejét és lelkesedését beveti az ötéves terv nagyvonalú feladatainak 3-4 év alatti teljesítéséért folytatott harcba. A szeretet és barátság lelkes megnyilvánulásai, mellyel küldöttségünket mindenütt körülveszik, ismét igazolják, hogy szocialista és kommunista céljaink győzelmére irányuló közös törekvésünkben a hű és szilárd barátság őszinte szálai fűznek bennünket egymáshoz. Jól ismerjük városukat, Ismerik hazánk itt üdülő dolgozóinak tízezrei is. Ismerjük ősrégi történetét. Tudjuk milyen fontos szerepet játszott mindig a bolgár nép életében szabadság- és függetlenségi harcában, a szocializmusért vívott küzdelmében. Nagy jelentőségűek munkásainak és tengerészeinek forradalmi hagyományai. A nép győzelme, a tapasztalt vezér, a Bolgár Kommunista Párt álul vezetett munkásosztály győzelme a szakadatlan szocialista fejlődés és felvirágzás örvendetes távlatait tűzte ki városuk l előtt. — mondotta beszédében ŠiI roký elvtárs. A CSKP KB leveléről tárgyalnak a városokban és falvainkon A dolgozok tettein múlik az életszínvonal emelkedése A CSKP KB leveléről folytatott nagy országos vita kezdetén vagyunk. A kommunisták és a pártonkívüli dolgozók első nyilvános ülései azt mutatják, hogy nem lesz hiány ösztönző javaslatokban és észrevételekben. Most arról van szó, hogy a pártszervezetek, a nemzeti bizottságok és a Nemzeti Front valamennyi szerve lehetővé tegyék minden lakosnak a véleménynyilvánítást, hogy minden hozzászólást alaposan mérlegeljenek és a város, járás, kerület vagy az egész köztársaság keretében kihasználhassák termelésünk, a közigazgatás, a tanítás, a nevelés és a dolgozóknak nyújtott szolgálatok megjavításában. A vita utat mutat Az ostravai Tatran-teremben hétfőn délelőtt összegyűltek az ostravai kerület pártfunkcionáriusai. Az aktíván Jaromír Dolanský, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a miniszterelnök első helyettese tartott beszámolót a CSKP KB legutóbbi ülésének eredményeiről. Beszámolójában a CSKP KB leveléről beszélt, s azokat a feladatokat vázolta, amelyek az életszínvonal emelésének útján várnak a dolgozókra. Dolanský elvtárs hangsúlyozta, hogy a CSKP KB levele nem ígéret, hanem inkább javaslat, melynek alapján dolgozóink új utakat találhatnak az életszínvonal emelésére. A vitán és főleg dolgozóink tettein fog múlni, mikor és hogyan emelkedik mindnyájunk életszínvonala. A vita utat mutat, amelyen haladnunk kell - ebben áll jelentősége. Az ostravai kerület pártfunkcionáriusai és a dolgozók képviselői ezután Ígéretet tettek, oda vezetik a kerület dolgozó népét, hogy munkaszorgalmával teljes mértékben támogassa pártunkat a dolgozók életszínvonala emelésének feladatában. ilyen válaszra van szükség A Banská Bystrica melletti královai szövetkezet tagjai „Az EFSZ-ek termelésének továbbfejlesztéséért" címen indított kongresszus előtti vita megtárgyalásánál egyúttal elgondolkodtak a CSKP KB hazánk valamennyi dolgozójához intézett levele felett. Különös figyelmet szenteltek annak a résznek, ahol a mezőgazdasági termelés legközelebbi években való alapvető növelésének szükségéről beszél. Krátován elmondhatnák, hogy ez nemigen érinti őket. Hiszen eddig is olyan gazdasági eredményeket értek el, amelyekért a szövetkezet a Munkaérdemrend magas kitüntetésben részesült. És mégsem így gondolkodnak a községben. Oj lehetőségeket keresnek, hogy minél többet termelhessenek és minél jobban hozzájáruljanak népünk életszínvonalának emeléséhez. És már merész válaszuk van a CSKP KB levelére azzal a felajánlással, melyben elhatározzák a mezőgazdasági termelés további növelését. 1965-ig 158 kg húst, 1080 liter tejet és 625 tojást érnek el hektáronként. Ez azután helyes válasz. Kívánjuk, hogy a legközelebbi napokban minél több hasonló válasz érkezzék a szövetkezetekből. December 1-től bevezetik az új bérrendszert A bratislavai tejfeldolgozó-üzem alkalmazottai hétfőn szakszervezeti taggyűlésükön értékelték a munkások bérrendszerének átépítésével és a tervfeladatok teljesítésével összefüggő munkák menetét. Határozatukban kijelentik, hogy egyhangúlag egyetértenek az új bérrendszer bevezetésével és felhívással fordulnak az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Terménybegyűjtési Minisztérium összes vállalatéhoz és üzeméhez, hogy műszaki-szervezési és egyéb gondos intézkedésekkel oly módon készítsék elő a bérrendszer átépítését, hogy helyes arányba kerüljön a munkatermelékenység és az átlagbérek kölcsönös viszonya. mm Hengerelt beton — a szovjet építőipar legújabb találmánya. Ezekben a napokban helyezték üzembe Moszkvában az első hengersort, amely épületelemek számára ún. hengerelt betont gyárt. Egy szobafal nagyságú épületelem elkészítése két órát tart. A házak építésének ideje az itt gyártott elemek alka'mazásával többszörösen lerövidül, a munkat'Tmelékenjség megkétszereződik. Az Ilyen gyors nyártást N. Kuzlov mérnök felfedezése tette lehetővé, aki negyedére csökkentette a beton szSra'lfisi idejét. Képünk a hengerelt betonból készült ház szerelését muiatja be a moszkvai Novosztankinszkaja utcában. TASZS2 felv. 3700 TONNA ACÉL A kladnói acélművek dolgozói ezekben a. napokban aktívát rendeztek, amelyen 300 párt- és szakszervezeti funkcionárius részvételével megkezdték a CSKP KB leveléről szóló' vitát. Jaroslav Kaizr az első országos vita tapasztalatairól beszélt és egybekapcsolta azokat a mostani vita első tapasztalataival. A munkások és a technikusok a Poldina Hutában a CSKP KB leveléről beszélve növelték jövő évi feladataikat. Többek' között javasolták, hogy 3700 tonna acéllal gyártanak többet, mint amennyit az eredeti terv előír és emellett' nem tartanak igényt új dolgozókra. Az úgynevezett „tiszta öntésekkel" gazdaságosabbá akarják tenni a vashulladék feldolgozását s ezzel több mint 4 millió koronát takarítanak meg nemzetgazdaságunknak. .yj I.,,.-7. -. ..'• • .^„C..^--, .jtáátt*