Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-17 / 318. szám, hétfő

Vereséget szenvedett a tavalyi bajnok Á hét végén folytatódott a férfiak kosárlabdaliga bajnoksága. A negye­dik forduló egyik meglepetése, hogy a Spartak Brno, a tavalyi bajnok Prágában a Spartak Sokolovo együt­tesétől 80:63 arányú vereséget szen­vedett. A Sokolovo csapata ügyes taktikával és pontos kosárra dobás­sal teljes mértékben megérdemelte a győzelmet. Bratislavában kettős mérkőzésre került sor. Először a Slávia Bratisla­va a Slávia Praha csapatával vetél­kedett. A mérkőzés első perceiben a prágai csapat többet támadott s 6 pontos előnyre tett szert. A brati­slaviak ezután átvették a kezdemé­nyezést, de a szünetig nem tudták magukhoz ragadni a vezetést. A fél­idő eredménye 36:41 a prágai csapat javára. A csere után a hazaiak gyor­sították játékukat s főleg Lukašik és Rosival révén 75:69 arányban meg­nyerték a mérkőzést. A második mérkőzésen a Slovan Bratislava a Slovan Praha Orbis együttesével mérte össze erejét. A prágai együttes jobb erőnlétben volt s végeredményben 76:58 arányú győzelmet aratott. A forduló további eredményei: Jednota Košice—Dukla Marianské Lázne 77:68 (41:32). A mérkőzésen mindkét csapat kiegyensúlyozott já­tékot nyújtott. A pontosabban dobó kassaiak azonban végeredményben megérdemelten győztek. Iskra Svit —Lokomotíva K. Vary 71:55 (39:27). A legjobb kosárdobók D. Lukašik 27, Lehotsky 26, illetve Ferrus 20. Slavoj Víšehrad — Tatran Ostrava 90:79 (47:36). Igen érdekes és gyors­iramú mérkőzés. A férfi kosárlabda-ligabajnokság vasárnap tovább folytatódott. Brati­slavában a Slovan Bratislava ezúttal a Slavia Praha csapatával vetélke­dett. A prágiak ezen a mérkőzésen is eredményesek voltak s 76:52 arányban győzték le a Slovan együt­tesét. Ugyancsak Bratislavában ját­szották a Slavia Bratislava —Slovan Praha Orbis találkozót. E mérkőzésen is a prágai csapat volt eredménye­sebb. Pontosabb összjátékkal és jobb kosárra dobással megérdemelten 75:67 arányban győzött. Kassán vasárnap a Jednota Košice a Lokomotíva Karlovy Vary csapatá­val mérkőzött. A Jednota ezúttal is jó teljesítményt nyújtott s végered­ményben 73:65 arányban megérde­melt győzelmet aratott. A Jednota legjobb kosárdobói Rosival 23, Sos­ták 19, Bonbitz 12 pont. Mi történt a jégkorong-ligában? Slavoj Č. Budéjovice—VT2 Chomútov 0:4 (0:1, 0:2, 0:1) A budéjovici együttes ezúttal igen gyenge napot fogott ki. A Brnóban alkalmazott taktikájuk a chomuto­viakkal szembein nem érvényesült, en­nek következtében a hazai csapat igen idegesen játszott, amit a vendégek kihasználtak. Gólütők Cimrman és Sei­ler 2:2. A mérkőzést 6000 néző előtt Medzihradsky és Soudsky vezették. Spartak Kr. Pole—Spartak Plzeň 0:7 (0:2, 0:2, 0:3) A Královo Pole együttese ezúttal sem volt eredményes. A plzeni csapat korszerű játékával igen sok gólhely­zetet teremtett, melyből 7-et érvénye­sített is. Az egész mérkőzés alatt a vendégek fölényben voltak s meg­érdemelten győztek. Gólütők: Habr 2, Vinš, Václav, Sventek, Šmat és Schwach l-l. 3000 néző előtt Bartoš és Chod vezette a mékőzést. Meglepetés a Lengyelország-Csehszlovákia úszóviadalon A lengyel Ostrowiecz vároában meg­kezdődött a Csehszlovákia-Lengyel­ország közti férfi és női úszó viadal. Az első nap után versenyzőnőink 20:13 arányban vezetnek, míg a férfiak ve­télkedésében Lengyelország 25:13 ará­nyú vezetést szerzett. Az első nap eredményei: Šperlová a 100 m-es hátúszásban 1 p 17.2 mp-t ért el. Kašparová 1 p 19 mp alatt úszta e távot. Az előbbi eredmény jobb, mint a csehszlovák csúcs, az utóbbi pedig új ifjúsági csúcsot je­lent. További eredmények: 400 m gyors: 1. Skupilová 5 p 14.5 mp. l'OO m pillangó: Skupilová 1 p 14.5 mp. 100 m hát: Zombeková (lengyel) 1 p 16.2 mp. Férfiak: 100 m gyors: Salamon (len­gyel) 57,8 mp, 200 m mellúszás: Klo­potowski 2 p 38.9 mp, 4x200 m gyors­Ki étfő, nov. 17. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Csendes Don III. rész (szov­jet) 16.15, 18.30, 20.45, PRAHA fsendes Don I. rész (szovjet) 10.30, 14, 18, 18.15, 20.30 POHRANIČNÍK: Csendes Don II. rész (szovjet) 13, 15.30, 18, 20.30. MET­ROPOL: A ml udvarunk (szovjet) 16, 18.15, 20.30, TATRA: Egy ég alatt élünk (szovjet 16, 18.15. 20.30, DUKLA: Arny és fény (francia) 18, 20.15, MIER: Szállnak a darvak (szovjet) 15.45, 18, 20.15, OBZOR: Éjfélkor (magyar) 18, 20.15, MÁJ: Maresz pilóta elhatározása (lengyel) 18.30, 20.30, STALINGRAD: Szegények ügyvédje (cseh) 18, 20.15, NÁDEJ: A gyúj­togató lánya (cseh) 19, ZORA: III. Ri­chárd (angol) 18, 20, POKROK: Makszim visszatér (szovjet) 18, 20.15, PARTIZÁN: Rombadőlt fellegvár (román) 17.15, 19.15, A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI SZÍNHÁZ: A sellő (19), ÚJ SZÍNPAD: Fazekasbál (19). A KASSAI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Csendes Don III. rész (szov­jet), OSMEV: Címe ismeretlen (szovjet), TATRA: Csendes Don III. rész (szovjet), PARTIZÁN: Gyilkosság a Dante utcában (szovjet). A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: Kárpáti rapszódia (19), HOLNAP: Ä puskás ember (19). IDÔJÄRÄS Továbbra is ködös, felhős idő. He­lyenként esőzés. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 8-10 fok. Élénk délkeleti szél. váltó: 1. Lengyelország 8 p 50.5 mp. A Csehszlovákia —Lengyelország nemzetek közti vízilabdamérkőzés 7:7 arányú döntetlennel végződött. Slovan Bratislava B— Spartak Pov. Bystrica 4:2 (2:1) A II. labdarúgó-ligában is tovább folytatódtak a küzdelmek. Bratislavá­ban a Slovan B csapata ezúttal a Spartak Pov. Bystrica együttesével mérkőzött. A síkos talaj ellenére a Slovannak jobban ment a játék és a kapu előtt is sokkal biztosabb volt, mint az ellenfél. A Bratislava gól­jait Majersky, Hojsík, Belovič és Ár­pás lőtték, a vendégek részéről Bre­hovszki és Hrebič volt eredményes. A II. liga további eredményei: Dy­namo Praha B-Dukla Tábor 2:1 (1:0), Iskra Otrokovice-TJ Gottwaldov 0:0. Az Ifjúsági labdarúgó-ligában a Ba­ník Handlová 5:1 arányban győzött a Lokomotíva Zvolen együttese felett. Két úszó világcsúcs San Franciscóban az amerikai Ru­usk új világcsúcsot úszott az 1500 méteren és az egy mérföldön. Az előbbi távot 20 p 02.4 mp alatt, az Utóbbit pedig 21 p 26.4 mp alatt tette meg. A birkózó bajnokság eredményei Ä görög-római birkózó bajnokság­ban a Dukla Hodonín együttese 8:8 arányú döntetlent ért el a Slavoj Praha csapata ellen, az RH Praha pedig 11:5 arányban győzte le a Lo­komotíva Košice csapatát. = SPORTHÍRADÓ = -K Aachen: A Lokomotíva Moszkva labdarúgó-együttese nyugat-németor­szági portyája során először Alemann Aachen csapatával mérkőzött. Moszkva együttese 3:1 arányban győzött. -K Barcelona: A Nemzetközi Atléti­kai Szövetség véglegesen úgy döntött, hogy az 1962. Európa-bajnokságot Belgrádban rendezi meg. -K Moszkva: A szovjet fővárosban megrendezett úszóversenyen a 19 éves lvovi A. Muhin a 200 méteres mell­úszásban 2 p 42,1 mp alatt érkezett célba, ami figyelemre méltó idő. Az í. labdarúgó-liga XI. fordufója után jobb gólaránnyal a Červená Hviezda vezet Otthonában az RH biztosan győzött a Slovan felett • A Dukla Praha Prešovban csak eldöntetlent ért el • A Baník Ostrava és a Dynamo Praha 2 — 2 pontot szerzett Az I. ligabajnokság XI. fordulója többnyire a várt eredményeket hozta, csak a bratislavai csapatoktól vártunk többet. A ČH saját stadionjában - akárcsak a trnavai Spartak ellen - a Spartak Praha Stalingrad ellen is egy pontot vesztett, a Slovan pedig Brnóban az ottani RH elleni mérkőzésen két pontot adott le. A Spartak Trnava Ostíban ugyancsak alul maradt, Ost­v CH Bratislava — Spartak Praha Stalingrad 2:2 (0;2) A nagy érdeklődéssel várt talál­kozó majdnem kellemetlen meglepe­tést hozott a bratislavai szurkolók részére, mert a ČH első félidőben mutatott játéka láttán senki sem gondolta volna, hogy a mérkőzés dön­tetlenül fog végződni. A két csapat szemerkélő esőben vonult ki a pályára. A talaj eléggé csúszós, nehéz volt, de ez sem in­dokolja a ČH rossz játékát. A ha­zaiak álmosan mozogtak a pályán és annak ellenére, hogy kezükben tar­tották a játékot, mégsem tudtak az ellenfél kapujára veszélyesek lenni. Ellenkezőleg, a 8. percben Stalin­grád jobbszárnya vezetett támadást, a ČH védelme Hlavatýval együtt el­aludt, és a Stalingrád jobbösszekö­tője majdnem 25 méterről szerezte meg a vezetést. A gól után a ČH vezet néhány támadást, de ezekben nincs kellő lendület, erő. A 27. perc­ben Tichý megúnta a csatárok pe­pecselését, előre tört, de veszélyes helyzetben a tizenhatoson belül fel­vágták. A közvetett szabadrúgás el­végzése után Buberník kapja a lab­dát, de nagy lövését Houštka, a stalingrádiak kapusa hárítja. Élénkül az iram, a hazaiak erősen szoron­gatnak, mégis a vendégek szereznek gólt. A 34. percben egy előrevágott labdát az előrehúzodott balhátvéd a tizenhatostól egy-két méterre leállít­ja és a megzavarodott hádvédek kö­zött szép lövéssel a hálóba küldi. 2:0 a Stalingrad javára. A félidő végéig az eredmény nem változik. A második félidőben egészen meg­Baník Ostrava — Dynamo Žilina 1:0 . Ostravában a Dynamo Žilina együt­tese csak minimális gólkülönbséggel vesztette el az ottani Baník eileni bajnoki mérkőzést. A vendégek vé­delme jó teljesítményt nyújtott, ke­ményen állta az otthoniak veszélyes ötösfogatának rohamait s több sze­rencsével a žilinaiak akár döntetlent is elérhettek volna. Győzelmével a Baník Ostrava ismét a harmadik helyre került, míg a žilinai csapat most a tizenegyedik helyen áll. RH Brno-Slovan Bratislava 3:0 Mai formája alapján nem vártunk a Slovantól kimagasló teljesítményt, de mégsem vártuk, hogy ennyire biztosan arat felette győzelmet az RH Brno. Amellett ismét jól járt a bratislavai csapat, mert a mögötte állók vagy vereséget szenvedtek vagy csak egy pontot szereztek. Az RH Brno, mely heteken át az utolsóelőtti helyen vesztegelt, immár öt győze­lemmel rendelkezik s ezzel jelenleg a nyolcadik helyre nyomult fel. Spartak Üstí-Spartak Trnava 1:0 Äz ústí csapat ezúttal saját ott­honában a trnavaiak ellen szerzett két értékes pontot, de mert az előtte állok is új pontokhoz jutottak, to­vábbra is — de már csak rosszabb gólarányával - sereghajtó. Most a tabella utolsó négy helyzettje 8-8 ponttal rendelkezik s közöttük nagy küzdelemre kerül majd sor a jobb helyezésért. A XI. FORDULÓ UTÁN A TABELLA ÁLLÁSA: 1. CH Bratislava 2. Dukla Praha 3. Ban. Ostrava 4. Tatran Prešov 5. Dynamo Praha 6. Spartak Trnava 7. Slovan 8. RH Brno 9. Sp. Stalingrad 10. Sp. Sokolovo 11. Dynamo Žilina 12. Jednota Košice 13. Dukla Pardubice 14. Spartak Ústí 1155124:14 15 11 6 32 21:1315 1162321:14 14 1162 318:1814 115 3 319:1513 114 4314:9 12 114 2 515:16 10 1150 617:1910 113 4 419:22 10 113 3 516:20 9 112 4 510:12 8 112 4 515:21 8 1132 619:26 8 1132612:21 8 változott a játék képe. A ČH játé­kosai valószínűleg nagy fejmosásban részesülhettek a szünetben — amit meg is érdemeltek —, mert nagy lendülettel és sokkal nagyobb kedvvel vetették magukat a játékba, mint az első félidőben. Már az első per­cekben igen veszélyes támadásokat vezettek a ČH csatárai és a ven­dégek csak a szerencsének köszön­hetik, hogy már ekkor nem kaptak egy-két gólt. A 12. percben a bal oldalon Kacsányi kapta a labdát, az őt támadó védőket kicselezte és a 16-os tájékán középre adta a lab­dát, melyet a nagy lendülettel érkező Matlák rálőtt és ez a kapus kezét érintve a kapu bal sarkába vágódott. Továbbra sem lankadt az iram, egyik lendületes támadás a másikat követ­te. Látszott, hogy a ČH minden­képpen ki akarja erőszakolni a dön­ravában pedig a Dynamo Žilina volt a vesztes. Az élcsoport együttesei közül szép győzelmet aratott ez­úttal a Dynamo Praha, míg a Dukla Praha csak dön­tetlent ért el Prešovban a kassai Jednotávaí szemben. A forduló hetedik mérkőzésére már szombaton került sor, Prágában a Spartak Sokolovo ugyancsak eldön­tetlent játszott a Tatran Prešovval. Jelentéseink: tetlent, esetleg a győzelmet isj Egymást érték a szögletek és a sza­badrúgások, de a labda sehogy sem találta meg az utat a hálóba. A gól azonban a levegőben lógott és a 31. percben meg is született. A hazaiak a jobb oldalon vezettek támadást, a Stalingrád védői azonban felsza­badítottak. A labda Molnárhoz került, aki leállította és 18 méterről remek­ben szabott lövéssel a kapu jobb felső sarkába küldte. Szép gól volt. De ezzel úgy látszik a hazaiak csa­társora el is lőtte puskáporát, mert bár állandóan támadott, gólt máf nem tudott elérni. Ha a ČH az első félidőben is azt a játékot nyújtotta volna, mint a másodikban, a mér­kőzést fölényesen megnyerhette vol­na, az első félidőben azonban az voít a nézők benyomása, hogy le­becsülte ellenfelét, ami megbosszulta magát, mert egy pont veszteségébe került. A döntetlen eredmény is elég ahhoz, hogy a csapat megtartsa ve­zető helyét a tabellán. <K) Jednota Košice—Dukla Praha 1:1 (1:1) Nagy érdeklődés előzte meg a Jed­nota mérkőzését, mely a prešovi Tatran pályáján került lebonyolítás­ra. Tesar játékvezető sípjele után a csúszó^ talajon már a második perc­ben Švarc lövését ejti ki a bizony­talankodó Pavlis. Ezt követően Plus­kal lövése száll mellé a másik ol­dalon. Ekkor Dukla-fölény alakul ki, melyből a 15. percben Dvofák hatalmas lövése védhetetlenül száll a Jednota hálójába. A Dukla csatár­sora továbbra is tervszerűbben építi támadásait. Főleg Dvofák és Pluskal helycserés támadásai jelentettek veszélyt. Mégis a 32. percben Ječný és Pavlis nagy hibájából Švarc szer­zi meg a kiegyenlítést jelentő gólt. A második félidő élénkebb játé­kot hozott. Az első lövést ismét Dvofák küldi Vrábel kapujára, de ez mellé száll és utána mintegy 10 per­cig Jednota-fölény következik. Ekkof Martinček, lefutva a Dukla védelmét, nagy gólhelyzetben hibáz. Vrábel két kiváló közbelépése, Pluskal nagy lö­vése, Gajdoš érvénytelen lesgőlja és a Jednota hajrája jellemzik a má­sodik félidőt. A mérkőzés alacsony színvonalú játékot hozott, melynek sorbán a prágai csapat technikásabb játékát, a Jednota játékosainak nagyobb lel­kesedése tette kiegyenlítetté. A Duk­lában Novák, Pluskal, Dvofák és Brumovský, a kassai csapatban Sa­muelčik, Pintér és Kozmán játéka emelkedett ki. A két csapat felállí­tása a következő volt: Dukla: Pav­liš, - Ječný, Čadek, Novák - Ur­ban, Šafránek — Brumovský, Dvofák, Pluskal, Masopust, Vacenovsliý. Je­dnota; Vrábel — Pavlík, Samuelčík, Csákváry — Pintér, Semoda — Man­gera, Martinček, Gajdoš, Kozman, Švarc. T. Gy< Dynamo Praha—Dukla Pardubice 6:2 (2:0) Prágában 12 ezer néző előtt került sor erre az érdekes találkozóra. A pardubicei együttes ismét változ­tatott összeállításán. A síkos talaj inkább a vendégek­nek kedvezett, — ennek ellenére már az első félidőben a prágai csa­pat szerezte meg a vezetést. A ne­héz talaj fokozatosan kifárasztotta a Dukla együttesét s ekkor a Dyna­mo már teljesen átvette a vezetési Góllövők Hercik 3, Urban 2 és Ho­vorka, illetve Kopanický. A két csa­pat a következő összeállításban mér­kőzött: Dynamo: Dolejší — Hilde­brant, Linhart, Morávek — Vlasák, Nedvídek — Hovorka, Urban, Trnka, Hercik, Pešek. Dukla: Kaclík - Lá­la, Halmo, Oštádal — Jarábek, Novák — Lichtnégl, Kopanický, Sonka, Mra­vec, Dányi. A kézilabdázók a barátság hónapjában A Spartak Praha Stalingrád sport­csarnokában férfi és női kézilabda­tornát rendeztek a csehszlovák-szov­jet barátsSti hónapjának alkalmából. A férfiak és nők vetélkedésében a csehszlovák válogatott együttes is részt vett. A nők vetélkedésében vá­logatottunk gyengébb játék után 5:5 arányú döntetlent ért el a Slavoj Olomouc csapata ellen. A Spartak A bratislavai súlyemelők győzelme Bratislavában hármas városokközti súlyemelő-versenyt rendeztek. A ve­télkedésen Bratislava, Brno és Gott­waldov együttesei vettek részt. A hármas tornát a bratislavaiak nyerték 1247.80 kg-os összteljesít­ménnyel. Második Brno 1171.70 kg-al. A versenyek során Žilka súlycso­portjában hármas szlovákiai csúcsot ért el. Az olimpiai hármas verseny­ben összteljesítménye 302.5 kg volt. A Spartak Praha Stalingrád súly­emelői Bécsben vendégszerepeltek, az osztrák fővárosban a WHC Her­kules csapatával mérték össze ere­jüket. A stalingrádi súlyemelők 2447.5:2107.5 kg arányú győzelmet arattak. A stalingrádi csapatban a legjobb teljesítményt Pšenička nyúj­totta, aki súlycsoportjában a hár­mas összetett versenyben 410 kg-ot emelt. Praha Sokolovo csapata viszont 9:4 arányban győzte le a Spartak Stalin­grád együttesét. A férfiak tornájá­ban Dukla Stribro ll:10-re győzött a Sokolovo felett, a csehszlovák vá­logatott pedig 21—16 arányú vere­séget szenvedett a Spartak Praha Stalingrád együttesétől. A SAZKA és a ŠPORTKA eredményei A Sazka 46. fogadóhetének l'2. talá­latos szelvénye: 123456789 10 11 12 xllxxllxx 1. 2 2 A Športka 46. hetében a következő számokat húzták ki: 1, 9, 30, 38, 40, 49. A sportfogadás hírei A Sazka 45. fogadóhetében a nyere­mények a következőképpen oszlanak meg: I. díj 10 nyertes á 20.000 korona, II. díj 53 nyertes á 6000 korona, III. díj 496 nyertes á 8l'0 korona, IV. díj 2342 nyertes á 240 korona. A Športka nyereményelosztása a kö­vetkező 1. díj: nincs nyertes. II. díj 40 nyertes á 40.000 korona, III. díj: 2845 nyertes á 820 korona, IV. díj 62139 nyertes á 65 korona. „OJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő b.zottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava Gorkého u 10 sz Telefon - 347-16 351-17 232-61 - főszerkesztő: 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, - sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Brat.slava, Gorkého 8 telefon. 337-28 Előfizetési díj havonta Kčs 8,-. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás:vda, Szlovákia Kommunista Pártja A-832108 ' Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava

Next

/
Oldalképek
Tartalom