Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-04 / 275. szám, szombat

Ha betekintünk egy-egy színjátszócsoportunk kulisszái mögé, több esetben megállapíthatjuk, hogy vezetőik gyakran vagy olyan színdarabokkal szeretnének megbirkózni, amelyek felülmúlják erejüket, vagy pedig olyan színdarabot tűznek műsorukra, amelynek tárgya nem időszerű. Legtöbbjük viszont még mindig azt hangoztatja, hegy „csak" és „kizárólag" operetett játszik, mert „a faiusi közönség még mindig csak a zenés játékot szereti. Nem hajlandók észrevenni a szocialista színjátszás egyre nagyobb térhódítását, s nem látják, hogy a falu igenis befogadja az olyan színdarabot, amely az ö életével foglalkozik, amelynek könnyű a nyelvezete, érthető a mondanivalója. A közelmúltban Magyarbélen jártunk, ahol a Csemadok rétéi szervezetének színjátszói Sásdi Sándor: Nyolc hold föld című háromfelvonásos színmüvét mutatták be. Meglepetésünket fokozta, hogy az alig 1300 lakosú, félig-meddig mezőgazdasági falu ilyen tárgyú színdarabot hoz, és némi aggályaink is voltak, vajon megbirkóznake ezzel az igényes művel. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy megtelik-e a nézőtér és a magyarbéli közönség hogyan fogadja Sásdi színdarabját. Amíg ezen gondolkodtunk, traktor állt meg az új kultúrház előtt. A díszleteket hozta. Három szürke munkaköpenyes fiatalember ugrott le a teherkocsiról és máris serényen hordta a díszleteket, kellékeket a terembe. Szabó Istvántól közben megtudtuk, hogy ma már hetedszer játsszák ezt a színdarabot, s ahol eddig bemutatták, mindenütt sikerük volt. Meglepetésünket újabb meglepetés követte. A nézőtér megtelt, s a magycrbéli közönség sok tapssal jutalmazta a rétéi szereplöket. A csoport tagjainak életkora 18—32 év között mozog. Valamennyien munkások, szövetkezeti dolgozók. Pomichal Lajoc. a rendezőjük. Meglepően fegyelmezett ez a Csemadok-csoport, s főleg er.nek köszönhető sikerük is. Október 12-én Sárosfára készülnek, majd a nemrégen megnyílt budafai kultúrotthont is meg szeretnék látogatni. Igazuk is van! Szép az előH 3 NAGY LAJOS : indig újai Még hajnal van, de felverték már A szürke port a szekerek. Ilyenkor újult türelemmel, Én is, akár a legtöbb ember Valami újat keresek. Valamit, ami nem volt tegnap, Vagy csupán nem volt látható. Vizet, mely új mederbe csobban, Egy Új harcost a régi sorban Fellelni mindig megkapó. Köszöntenek a régi dolgok, Mint tegnap, vagy tegnapelőtt — S míg harmatoznak rám a lombok, Az új arcokra rámosolygok, Ők mérik nekem az időt. Mert nem a múló óra számít, S az elsuhant napok sora; Egy perc, mely több a többi percnél, Üj szó, melyből új gondolat kél, Ez lelkem gyöngyöző bora. „A nap alatt hisz semmi új sincs..." E mondás régi bölcseké. Az elme lám mégis süvöltve, A kételyt, gáncsot elsöpörte, S betört a csillagok közé. Hát ez legyen igazolásom, Hogy mindig újat keresek, Ha nem kell a tegnapi étek S ha fáradt csókkal nem elégszek — Még port vernek a szekerek.. De épp ezért ezerszer éljen Az új műholdak új kora, S színezze minden hajnalunkat, Éjjelünket, és nappalunkat Egy újabb rózsa bíbora! adásuk. Szereplőik sorában sok a tehetséges színjátszó. Megelégedetten értékeljük mi is Gyurcsai Lajos, Uhrovics Mihály, Horácsek József, Jankó Ilonka, Rajczi Zsuzsa, Toman Erzsi, Szabó István és Bubenyikné játékát, de szívesen tapsoltunk Sándor Erzsébetnek, Rajczi Katalinnak, Üj Bélának, llollósy Istvánnak és Molnár Lajosnak is, egyetemben a magyarbéliekkel, akiknek értékelő állásfoglalása, „színházszerű" magatartása szintén dicséretet érdemel. A Nyolc hold föld bemutatása és sikere íme újabb bizonyíték arra, hogy falusi közönségünket bizony érdekli az olyan színdarab, amelynek mondanivalója öntudatosságra tanít. A bor, A vadorzó felesége, a Bú- j jócska v.tán sikeresnek kell tekinte- , nünk a Ni/olc hold föld miisorra tű- j zéséŕ, mert e'oben nemcsak a rcteiek helyes irányvételét látjuk, de színjátszó mozgalmunk sikerét is. — szem — Az ország egész területén a napokban megünnepelték Eugen SUCIK a híres szlovák zeneszerző 55. születésnapját. J. Herec felvételén ünnepeltet láthatjuk a Szlovák Filharmónia hangversenyén, amelyei Suchoň tiszteletére rendezett. \|R0 DALOMRÓL- KÖNWEKRÖI jurán Vidor: ORDASOK Az irodalom kedvelői, hazai magyar olvasói előtt Jurán Vidor neve ismeretlen volt az Ordasok című farkasmonográfia megjelenését megelőzően. Ezért mielőtt művéről szólnánk, legalább röviden írnunk kell a szinte máról holnapra felbukkanó új íróról. A Poprád folyó mentén fekvő A napokban Bratislavában lengyel művészek szerepeltek a Varsói Nocturnó c. műsorban. Képünkön B. Bittnerowna és W. Gruca balettművészek. (J. Herec felv.) Gnézda (ma: Hniezdne) községben született 79 évvel ezelőtt tizennégy gyermekből álló tanító-családban. Tanul Podolínban, ahol Krúdy Gyula diáktársa, majd Lőcsén és Igíón. Tanító lesz és a Dunántúlra, Ságra ke-' rül. Innen Korompára, majd Szepes-^ bélára vezet útjra. Az utóbbi helyen' harminc éven át tanítóskodik, köz-: ben megjárja az első világháború poklát. Hivatása mellett szabad idejében a természetjárásnak, a vadászatnak és a vadászrajz-írásnak él. 1945-ig, tizenhat éven át a Vadászlap című szlovákiai magyar szaklapot szerkeszti. A háború után Hniezdnén telepszik meg és itt csendesen meghúzódva egy gazdag élet tapasztalatait dolgozza fel irodalmi formában. A már megjelent Ordasok mellett még négy kézirata van készen, ezek közül a Tátrai ritka vadak című müvét most véleményezi a könyvkiadó. Az Ordasok megjelenésének is története van. A tizenegy fejezetből álló könyv. 1.—II. fejezete és a IV. fejezet egy része, összesen 124 oldal, egy 1948 őszén kiírt pályázatra készült. A pályamű elnyerte a második díjat. S Jurán Vidor fiatalos alkotóvággyal egészítette ki ezt az egy-két fejezetet több mint háromszáz oldalas monográfiává. A mű erényei közül elsősorban azt kell megemlítenünk, hogy „a havasok, erdők és iápok csavargó szürke fiairól" még nem írtak ilyen átfogó népszerű-tudományos munkát. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kérdés már lezárult. Távolról sem, annak ellenére, hogy a könyvben szó van nemcsak a szlovákiai farkasjárásról, hanem a Szovjetunió, Kanada és az Egyesült Államok területének idevágó problematikájáról is. A szerző célkitűzése az volt, hogy a kérdést számos szakember, vadász, természettudós, stb. közreműködésével minél szélesebb alapokra helyezze és lehetőséget nyújtson a további kutatómunka segítségével kiegészíteni ezt a monográfiát. Érdekes tárgyat választott és értékes anyagot gyűjtött össze ebben a könyvben. A legfajsúlyosabb éppen a szlovákiai rész, míg pl. az Egyesült Államokkal kapcsolatos fejezetben ajánlatos lett volna a frissebb forrásmunkák feldolgozása is. Á megírás formája — ez az Ordasok második nagy erénye. Élénk a könyv stílusa, ízes a nyelve, a beiktatott vadásztörténetek rendkívül érdekesek, nem hiányzik a humor sem — egyszóval az ember ebből a könyvből nemcsak tanul, hanem egyben kellemesen szórakozik is, s figyelmét a szerző mindvégig le tudja kötni. Nem kisebb mértékben dicséri Jurán Vidort az is, hogy könyvének szinte minden egyes sorából felénk sugárzik mélységes embersége, a természet és minden teremtménye iránti szeretete. Mindez beszámolónk végén arra késztet, hogy melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe ezt a kedves hangú könyvet, Jurán Vidor első ajándékát, amely — reméljük és hiszszük - nem az utolsó. GÄLY IVÁN az úszás. Ennek ellenére a tanítótól egyenesen megkövetelik, hogy értsen hozzá. Most már két eset van: a fiatal tanító vagy elfogadja a darab rendezését vagy nem. Baj az, ha őszintén bevallja, hogy nem ért hozzá és nem fogadja el, mert akkor rásütik a lustaság, a nemtörődömség, a rossz tanító bélyegét, de az is baj, ha elfogadja, mert a betanított színdarab úgy is néz ki. Ekkor a gúny nyilait lövöldözik feléje. Dolgozni mindig nehezebb, mint bírálni. Kedvezőtlen bírálatot nemcsak a kezdő kultúrmunkás, hanem a gyakorlott is kaphat. Szabó Franciska magyarbéli tanítónő a tánccsoportját országos viszonylatban is előkelő helyre emelte. Négy gyermekes családanya létére szívvel-lélekkel dolgozik és estéit feláldozza a tánckultúráért, mégis az Oj Szó augusztus 14. számában Somorjai aratóünnepély cím alatt megjelent cikk szerint a tánccsoport jobb teljesítményt nyújthatna, ha jobb vezetőt kapna. Bizonyos, hogy a CSISZ KB mellett működő magyar tánc- és dalegyüttes teljesítménye összehasonlíthatatlanul magasabb fokon áll, mint a magyarbéli csoporté, de vegyük tekintetbe a lehetőségeket. Magyarbélen egyezer lakost alig számláló falucska fiataljairól van szó. Bár minden falunak lenne egy Szabó Franciskája, aki a folyton változó tagokkal foglalkozna! Szerencsére Szabó Franciska sokkal jobban szereti az ifjúságot és a táncot, semhogy ez a kritika elvette volna a munkakedvét. Az esetet fel kellett említenem annak szemléltetésére, hogy a kritikus vigyázzon, nehogy a kritikájával demoralizáljon, mert könnyen megtörténhetik, hogy építés helyett robbant és mi haszon van abból, ha Magyarbélen sem lesz tánccsoport, mint ahogy sok száz más faluban nincsen. A két rossz közül mégis csak az i a kisebbik rossz, ha a hozzá nem értő tanító vállalja a színdarab rendezését, mert a sikertelenség bántja az önérzetét, igyekszik rendezői I szaktudásra szert tenni, tanácsot kér gyakorlottabb rendezőktől, ellesi a rendezés műhelytitkait és idővel ügyes rendezővé növi ki magát. Ez az út azonban göröngyös, sok a buktatója, a cél csak számtalan bukfenc és hanyattesés után érhető \ el, sőt erős önbírálat nélkül el sem i érhető. [ Egyik színházi szakemberünk me| séli: Beszélek egy tanító-rendezővel. 1 „A falusi ember nem szereti a koj moly színdarabot" — mondja. — „A I falusi a pénzéért nevetni akar." — „Rendezett már komoly színdarabot?" — „Nem." — „Akkor honnan tudja, hogy a falusi nem szereti a komoly színdarabot?" — „Tudom." — Ajánlok neki egy haladó szellemű bohózatot. „A falusi ember nem szereti a kolhozdarabokat." — „Honnan tudja, hogy ez kolhozdarab?" — „Ismerem." — „Kötve hiszem. A bírálókon kívül még senki sem olvasta. Most sokszorosítják." Igen! Vannak „mindentudó" emberek, akik a tudatlanságukat, tájékozatlanságukat nagyképűsködéssel akarják palástolni. Ezek azok, akik megálltak a Mágnás Miskánál meg a Falu rosszánál, akiknek a hamis falusi romantika közelebb áll a szívükhöz az árvalányhajával, muskátlijával, duhaj betyáraival ős töltött galamb csaplárosnéival, mint a haladás, az útmutatás, a jövő építése. Nem igaz, hogy a falu igénytelen, hanem épp az ilyen vezető az, mert a falu a múlt színházi évadban bebizonyította, hogy igenis szívesen nézi meg a komoly színdarabokat is, melyeknek nem az a vége, hogy a gazdag legény elveszi a szegény lányt és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A haladóan gondolkozó tanító-kultúrmunkás, aki világosan látja a műkedvelő színjátszás célját, egyéniségénél fogva helyes műsorpolitikát fog bevezetni még akkor is, ha esetleg nyíltan szembe kell szállnia a falu maradi elemeivel, akik esküdt ellenségei mindennek, ami új. A CSISZ-gyűlésen az elnöki beszámolóból kitűnt, hogy az iskola ifjúsága a múlt tanévben csupán egyI szer nézett meg kollektíve egy színdarabot, ami bizony édeskevés. Mivel a pedagógiai iskolák tanterve amúgy is túlzsúfolt, hiszen az általános műveltségen kívül szakműveltséget is kénytelen nyújtani, a tanító gyakorlati kultúrmunkássá való képzésére nem jut idő. Ezt a feladatot a CSISZ-nek kell vállalnia. Ha a jövendő tanító havonta egyszer megnézne egy jó színdarabot és a látottakat munkaértekezleten megvitatná, esetleg erre a vitára meghívná a darab szerzőjét, dramaturgját vagy rendezőjét, aki felhívná a figyelmet a darab eszmei mondanivalójára, beszélne a rendezés technikájáról, a színészi teljesítményekről stb, bizonyos, hogy a fiatal tanító annyi szakismeretet sajátítana el, hogy kedvvel és hozzáértéssel vállalná működési helyén a színjátszó csoport vezetését. Ami Bratislavában könnyen elérhető, az majd Dacsókeszin, Szilicén vagy Kistárkányban bajosan fog menni. Szeretném felhívni a figyelmet az Állami Bábszínházra is, amely itt van az intézet közelében (Divadlo mladých), ahol a művészi együttes az igazgatóval az élen szívesen ad kimerítő szaktanácsot az érdeklődőknek. Bizonyosan nem porosodnának sok iskola szertárában kihasználatlanul a bábuk, ho hozzáértő fiatalok kerülnének oda. Ezt a modern nevelési eszközt sokan lekicsinylik, megmosolyogják, — mert ennek művészi lehetőségeit nem ismerik. Vagy itt van a közkönyvtárak vezetése, ami falun szintén a tanítóra vár. Aki azt hiszi, hogy a könyvtár vezetése csak annyiból áll, hogy hetente egyszer vagy kétszer kikölcsönzünk könyveket, téved. Maga ez a tevékenység is nagy szaktudást követel, mert a jó könyvtárosnak tudnia kell, hogy kinek milyen könyvet ajánljon és adjon a kezébe. Ismernie kell a könyveit, ami a ma már több ezernyi kötetre dagadt könyvtárainknál nem csekélység. A jó könyvtárosnak tudnia kell, hogy az olvasója mit olvasott eddig, mert csak így tudja vezetni, nevelni őt. Nevelni? Igen. A szö legszorosabb értelmében. A könyvkölcsönzés azonban csak egy része a könyvtáros munkájának. A jó könyvtáros olvasói konferenciákat rendez, ahol egyes könyveket közösen boncolnak részeire és különféle szempontok szerint értékelik, fali újságot szerkeszt, könyvkiállításokat rendez, a helyi rádióban ismerteti az újonnan érkezett könyvek rövid tartalmát, agitkettősöket szervez, akik az olvasóknak a könyvet házhoz szállítják stb. stb. A falusi közkönyvtárak közötti különbséget talán ez érzékelteti legjobban. Egyik 500 lakosú községben a kikölcsönzött könyvek száma évi 3000 kötet, a másik 640 lakost számláló községben 24. Mindkét könyvtárat tanító vezette. Kell ehhez kommentár ? Néhány könyvtár meglátogatása szintén beleférne a CSISZ programjába, ahol az adminisztratív részből (katalogizálás, kikölcsönzés technikája stb) és a könyvtárak eszmei vezetéséből kapna ízelítőt a jövendő tanító, aminek a működési helyén nagy hasznát látná. Ne járjuk be a kultúrtevékenység egész területét, mert félő, hogy a fiatal tanító megretten: „Hát ezt is nekem kell csinálnom, meg ezt is?" Nem kell megijedni. Ma már ritkaság az olyan falu, ahol csupán egy tanító működik. A népművelés minden ága a tanítóra vár, de nem egy tanítóra. A feladatokat el kell osztani, nehogy az egyik összeroskadjon alattuk, a másik meg a kisujját se mozdítsa a közért. A tanító felsőbb hatóságai komolyan foglalkoztak ezzel a kérdéssel és a most kezdődött iskolaévtől kezdve minden tanítónak pontos kimutatást kell vezetnie, hogy hol, mikor, milyen és hány órát igénylő kultúrmunkát fejtett ki. Ez az iskolán kívüli tevékenység aztán erős pluszt fog jelenteni az illető minősítésénél. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy az idősebb tanító természetesnek vette, hogy kulturális téren is működjék, míg a fiatalok közül so1 kan húzódoztak ettől a munkatöbblettől. Ennek egyik okát a fiatal tanítóság felkészületlenségében kereshetjük. Az csak természetes, hogy ahhoz nincsen kedvünk, amihez nem értünk. Ojra és újra csak a CSISZ-hez térek vissza. Feltétlenül szükséges minél több érdekkör kialakítása, kisebb-nagyobb csoportokban képezzen ki magából az ifjúság jó politikai előadókat, sportvezetőket, színdarabrendezőket, könyvtárosokat stb, stb, mert ezekre olyan szükség van falun, mint egy falat kenyérre. A CSISZ, a Csemadok és minden tömegszervezet várja a jó kultúrmunkásokat. Be fog következni az az idő, amikor a tanító elhelyezésénél arra is tekintettel lesznek, hogy a hivatásbeli rátermettségen kívül még milyen kultúrmunkára képes. Például, ahol szükség van jó szövetkezeti szervezőre, oda ehhez értőt neveznek ki, ahol viszont kultúrház-vezető kell, oda ilyet tesznek és hiába fog zúgolódni az, aki semmihez sem ért, hogy mindenütt háttérbe szorul. Egy ember természetesen mindenhez nem érthet. A komoly, súlyos problémákat szerető ifjú képezze ki magát jó előadónak, a „született" színész rendezőnek, a táncért rajongó tánccsoport-vezetőnek, a zenét kedvelő dirigensnek stb. Ahol 5-6 tanító összefog, mindegyik az egyéniségének megfelelő munkát vállal és azt lelkesedéssel végzi, egyik sem szakad bele a munkába, különösen akkor nem, ha ügyes kezdeményezéssel és szervezéssel maguk köré csoportosítják azokat, akik működési helyükön akarnak és tudnak a közművelődésért dolgozni. Á tanítói hivatás nagyon összetett, egész embert kíván és komoly előkészületet feltételez. Á cél elérése érdekében használjuk ki teöát t CSISZ nyújtotta lehetőségeket is a legteljesebb mértékben. KŐNYA JŐZSEP SZÖ 8 * 1958. október 4.