Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-30 / 300. szám, csütörtök

Az EAK és Indonézia a Bandungi Konferencia elv: i mellett Nasszer és Dzsuanda közös nyilatkozata Baráti országok: Kína Kairó (ČTK) - Dzsuanda indonéz miniszterelnök Egyesült Arab Köztál­saság-beli tartózkodása befejezésével október 22-én Nasszer, az EAK elnöke és Dzsuanda, Indonézia miniszterelnö­ke közös nyilatkozatot írtak alá. A nyilatkozat a többi között beszámol arról, hogy a két államférfiú külön­böző nemzetközi kérdésekről és a két ország közötti együttműködésről tár­gyalt. A közlemény hangsúlyozza, hogy a tárgyalások során főképpen az algériai és nyugat-iriáni kérdésben a nézetek teljes egyöntetűsége uralko­dott. A közlemény befejező részében ki­fejezi a két államférfiú azon elhatáro­zását, hogy a két ország között az ENSZ alapokmánya szellemében, a Bandungi Konferencia elvei alapján megerősítik az együttműködést. Dzsuanda indonéz miniszterelnök október 28-án Kairóból repülőgépen hazautazott. De Gaulle Franciaország NATO-beli pozíciójának megerősítésére törekszik Párizs (ČTK) - A párizsi politikai körök figyelme de Gaulle tábornok, francia miniszterelnök azon javaslatára irányul, hogy a NATO keretében háromtagú angol-francia-amerikai direktóriumot létesítsenek. Rámutat­nak arra, hogy Franciaország, Nagy-Britannia és Nyugat-Németország fővárosaiban megbeszéléseket tartottak, amelyeken de Gaulle tábornok javaslatáról volt szó. gazdasági helyzete Ez a vita azonban nem teljesen újkeletű." őt hétig teljesen titokban tartották, hogy de Gaulle tábornok szeptember 14-én Eisenhower ame­rikai elnöknek és MacMillan angol miniszterelnöknek levelet küldött; ebben élesen bírálta a NATO angol­amerikai vezetését és ismét követel­te egy angol-francia-amerikai vezető szerv megteremtését, amelyet a nyu­gati politika valamennyi problémájá­nak megtárgyalásával bíznának meg mind „az atlanti" szféra keretében, mind azon kívül. A párizsi politikai körök nem egy­ségesek de Gaulle javaslatának bírá­latában. Egyes megfigyelők szerint Franciaország nem olyan erős, hogy feljogosítana a Franciaország NATO vezetésbeli „egyenjogúsítását" követelő javaslat elfogadtatására. Rámutatnak arra, hogy Franciaország az USA-val szemben függő helyzetben van. Egyes NATO-beli személyiségek magánbeszélgetésekben kifejezték azt a nézetüket, hogy amennyiben a francia javaslatot elfogadnák, ez a NATO szerződés felbomlását jelen­tené. A nyugati országok nagykö­vetségeinek köreiben a francia „nagyság" politikáját bírálva azt nem tartják reálisnak. E. Ochab beszéde a Lengyel Kommunista Párt 40. évfordulóján Varsó (ČTK) - E. Ochab, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja október 28-án Krakkóban, Lengyel­ország Kommunista Pártja megala­kításának 40. évfordulóján elhang­zott beszédében kiemelte a kommu­nisták és baloldali szociáldemokraták hősi harcát, melyet a krakkói vajda­ságban a háború előtt folytattak és hangsúlyozta, hogy a régi káderek ma a népi Lengyelország vezető erői. E. Ochab kijelentette, hogy a len­gyel dolgozók túlszárnyalják terme­lési feladataikat az iparban és alap­jában véve sikeresen valósítják meg a mezőgazdaság fejlesztésének ter­vét. Ezután kiemelte, hogy az a szívé­lyes fogadtatás, amelyben a Lengyel Népköztársaság kormány- és párt­küldöttségét a Szovjetunióban része­sítették, a lengyel-szovjet barátság lenini elveken alapuló elmélyítésének újabb bizonyítéka. „A népi Lengyelország — mon­dotta E. Ochab befejezésül — a gaz­dasági kapcsolatok fejlesztésére tö­rekszik valamennyi országgal, tekin­' tet nélkül azok politikai és társadal­1 mi rendszerére." A második ciprusi nemzeti ünnep Kedden, október 28-án a ciprusi nép nagy eseményről emlékezett meg. Ti­zennyolc év telt el azóta, hogy el­utasította Mussolini utolsó felhívását a megadásra és harcba lépett az olasz fasizmus ellen. Ez az első cip­rusi nemzeti ünnep most a sziget fel­osztásának angol terve elleni tömeges tüntetés jellegét öltötte magára. Az ünneplésnek persze az angolok nem engedtek szabad teret, isőt az utóbbi hetekben tanúsított fasisza módsze­rekre emlékeztető magatartásuk szel­lemében meglehetősen korlátozták. Ciprus népe azonban a lehetőségek szerint kinyilvánította angolellenes hangulatát és függetlenségi vágyát. Ismeretes, hogv az angol elnyomás és kegyetlenkedés Ciprus szigetén az utóbbi hetekben nagyon is elfajult. A sziget felosztásának angol tervét a népi ellenállás miatt mindeddig nem sikerült megvalósítani. Emiatt az an­gol hivatalok levélcenzurát vezettek be, élénk szabadságmozgalmukról is­mert területeken veszélyes övezeteket jelöltek ki, hoqy ezzel measzakítsák á lakosság kölcsönös érintkezését, kapcsolatait és szabad teret nyerjenek önkényüknek. A 13 — 26-éves lako­sok számára kijárási tilalmat hirdet­tek és a többi lakosság szabad moz­gását is korlátozták. Maga a Times is beüsimerte, hogy „a veszélyes öve­zetekben való tartózkodás, vagy a meg nem engedett kijárás kockázatos az emberi életre". Nap nap után ér­keztek a szigetre újabb és újabb ej­tőernyős egységek. A hadműveletek vezetését K. T. Darling ejtőernyős tá­bornagyra bízták. Ez az ember felfo­gásában a francia Massura hasonlít: székfoglalójában kijelentette, hogy őt csupán a halott szabadságharcasok érdeklik. Az ilyen Darling — vezette ejtőernyősök embertelenségéhez, ke­gyetlenkedéséhez nem fér kétség. Ért­hető, hogy a szabadságáért imimár két éven át harcoló ciprusi nép a fasiz­mus ellen tanúsított hősi magatartá­sának 18. évfordulóján, akár szerény keretek között, de párhuzamosan megmutatta az angol megszállók el­leni qyűlöletét. A lakossáq procesz­sziókban haladt a templomok felé. Az ilyen csoportok élén azonban görög nemzeti zászlót vittek és a vallásos énekek helyett jelszavakat hangoz­tattak. Ezek az angol terv felfüggesz­tését és Makariosz érsek visszaérke­zését követelték. Később már egye­nesen angolellenes jeliszavakat is ham­goztattaik. A tüntető ciprusiakat er­kölcsileg a görög néo is támogatta. Maga Karamanlisz görög miniszterel­nök felhívta országa lakosságát, fe­jezze ki szolidaritását „a ciprusi testvéreik" harcával. Az első ciprusi nemzeti ünnep — valóban szabadságszerető nép tetté­nek emlékünnepe — azonban még kevés e sziget népének. Szeretnék tnár a másodikat: Ciprus független­sége kikiáltásának ünnepét. Szinte botrány már, hogy Anglia kétéves te­hetetlensége ellenére félrevetve az ENSZ közgyűlésének múlt évi dönté­sét a Göröqországgal való NATO-beli testvériségét és a sziget népének vá­gyát, csupán f. maga elgondolásainak meqvalósítására törekszik. Sőt, nem átallja bevonni az USÄ-t is a ciprusi játszmába, remélve, hogy dolláros cinkostársa pénziköteg-zsarolással majd lefeqyverzi Görögországot és Kara­manliszék lemondanak Ciprús népe harcának támogatásáról. Magát a szi­get lakosságát persze nem kérdezik meg. A ciprusiak azonban nem is kér­deztetik magukat. Megmondták imár nemegyszer, hogv szabadságot, füg­getlenséget akarnaik s e követelésük mellett a végsőkig ki is tartanaik. (trik) SUMMERSVILLE városában — az USA Virgínia államában — bányarobbanás kö­vetkeztében a leomlott föld 20 bányászt elzárt a külvilágtól. Tíz bányász életét vesztette, hármat sikerült kiszabadítani. A mentési munkálatok folynak. (ČTK) ABIDZSANBAN a nyugat-afrikai Ele­fántcsont Part francia gyarmat fővárosá­ban a munkások viharosan tiltakoztak a francia vállalatokban uralkodó viszonyok ellen. A városban statáriumot .hirdettek. A rendőrség több mint 150 személyt le­tartóztatott. (ČTK). Kínában Vu-han városban nemrég helyeztek üzembe egy hatalmas nehéz­gépipari üzemet, amely a maga ne­mében egyedülálló az országban. Képünk az üzem edyik, 166 tonnás megmunkáló aépét át rázol ja. Ez a gép öt méteres átmérőjű részeket is készíthet. (Oj Kína felvétele) További nukleáris kísérletek Nevadában Las Vegas (ČTK) - A Reuter hírügynökség közlése szerint az USA október 29-én reggel Nevadá­ban további nukleáris kísérletet hajtott végre, melyet néhány órán belül még további négy robbantási kísérlet követett. Három szovjet fizikust Nobel-díjjal tüntettek ki Moszkva (ČTK) - Három szovjet tudóst, Pavel Csevenkovot, a fizikai és matematikai tudományok doktorát, I. Frankot, a Szovjetunió Tudományos Akadémiának tagját és I. Tan akadé­mikust Nobel díjjal tüntették ki egy alapvető fizikai jelenségnek, az úgy­nevezett Csevenkov-féle effektusnak felfedézéséért és ismertetéséért. Ez a jelenség a bármilyen anyagban mozgó töltött részecskék oly gyorí fémsugárzásában rejlik, amely a fény­hullámnak ugyanezen környezetben való terjedése sebességét túlhaladja. Csevenkov effektusának elméletét a klasszikus termodinamika alapján 1937-ben I. Tam és I. Frank dolgozták ki teljesen. Megállapították, hog.y ezt az effektust bármelyik töltött ré­szecske előidézheti. Csevenkov effektusának elméletét állították elő a híres Csevenkov-féle számológépet, az elemrészecskék szá­moló műszerének új típusát, amelyet ma a világ valamennyi nukleáris in­tézetében alkalmaznak. Ezen számoló­gép segítségével az amerikai tudósok­nak sikerült felfedezniök egy új ré­szecskét — az anaiprotont. Csevenkov számológépe van beszerelve a Föld harmadik szovjet mesterséges holdjá­ba is. A nyugatnémet közvélemény követeli a kapcsolatok rendszeresítését a népi demokratikus államokkal Bonn (ČIK) - A nyugatnémet köz­vélemény e^yre erélyesebben követeli a Német Szövetségi Köztársaság kap­csolatainak rendszeresítését a népi demokratikus államokkal. A Süddeutsche Zeitung nyugat-né­metországi lap bírálja a bonni kor­mány és a szövetségi parlament kül­politikai bizottságának a kelet-európai országokkal való diplomáciai kapcso­latok felvétele kérdésében elfoglalt álláspontját és így ír: „Ez a probléma Bonn számára fogas kérdés. Politikai éleslátással már régen meg kellett volna találni a helyes megoldást. Ma már igazán ideje volna — hangsúlyoz­za a lap — a szavakról a tettekre térni át". A Szovjetunió kohászati ipari berendezést szállít Lengyelországnak Varsó (ČTK) - A Krakkó köze­lében épült Lenin Kohászati Özembe & Szovjetunióból több gép és beren­dezés érkezett. A Varsó kohóba, ahol kiváló minőségű acél készül, a Szovjetunió teljes hengerelő, ko­vácsoló és más berendezést szállít A Szovjetunió szeptember végéig Lengyelország kohászati üzemei szá­mára 33 milliő deviza-rubel értékben szállított berendezést. ZSÁKUTCÁBA JUTOTTAK a szabad kereskedelem övezetéről szóló tárgyalások Párizs (ČTK) — Az európai gaz­dasági együttműködési szervezet ke­retében október 23.-a óta Párizsban folytatott tárgyalások, amelyek célja az úgynevezett „szabad kereskedelmi övezet" megteremtése, zsákutcába jutottak. A párizsi sajtó híreiből kitűnik, hogy e tárgyalások során éles ellentétek merültek fel Francia­ország és Anglia között. Egyes pá­rizsi lapok október 28-án utaltak a teljes szakadás lehetőségére Fran­ciaország és Anglia képviselői között, akik 15 más nyugateurópai örszág­gal együtt ezen új gazdasági cso­portosulás megalakításának kérdé­séről tárgyalnak. A jelenlegi párizsi tárgyalások ismét azt igazolják, hogy a nyugat­európai zárt gazdasági csoportosulá­sok megalakítására irányuló tervek káros befolyást gyakorolnak a nem­zetközi kereskedelem fejlődésére és elmélyítik „az atlanti" partnerek között fennálló ellentéteket. Az ENSZ politikai bizottsága az ENSZ fegyveres erőiről tárgyal New York (ČTK) - Az ENSZ köz­gyűlésének politikai különbizottsága október 28-án délután megkezdte a napirend második kérdésének tár­gyalását. Ez a pont az ENSZ fegyve­res erőiről szól. Eisenhower, az USA elnöke ez év augusztusában arra törekedve, hogy az ENSZ közgyűlésének és a világnak figyelmét eiterelje a közép-keleti amerikai-angol fegyveres interven­cióról, az ENSZ közgyűlése külön­ülésén az ENSZ állandó „békés" fegyveres erőinek megteremtésére irányuló tervet terjesztett elő. Ei­senhower tervét azonban az arab, az ázsiai és afrikai államok küldöt­tei, valamint a szocialista tábor kép­viselői elvetették. Az USA az ENSZ állandó fegyve­res erőinek létesítésére irányuló tervéről mégsem mondott le. Venezuela Kommunista Pártja támogatja a jelenlegi kormányt Caracas (ČTK) - Az El Nációnál venezuleai lap közlése szerint Cara­casban e napokban tartották Vene­zuela Kommunista Pártja Központi Bizottságának 17. plenáris ülését. A plénum a legutóbbi hírek szerint megtárgyalta a december 7-re kitű­zött elnökválasztás előtti politikai helyzetet. A plénum ülésezése alatt Venezu­ela Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának politikai irodája külön­nyilatkozatot adott ki az országban a választások előestéjén uralkodó helyzetről. A nyilatkozat rámutat ar­ra hogy a legfontosabb politikai pár­tok között nem jött létre megálla­podás az elnökjelölt személyében, és ezért bonyolult a helyzet. Á politikai iroda hangsúlyozza, hogy Venezuela Kommunista Pártjának központi Bi­zottsága minden erőfeszítéssel azon lesz, hogy a nemzet a jelenlegi kor­mány köré tömörüljön. „Ez az egy­ség — hangzik a nyilatkozatban — feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a választások olyan helyzetet teremt­senek, amelyben Venezuela népe biz tosítva látja szabadságát". McElroy tárgyalásai Teheránban Teherán (ČTK) - McElroy ameri kai hadügyminiszter, aki jelenleg körutazást végez az USA-val szö­vetséges ázsiai országokban, október 29-én repülőgépen elutazott Iránból. Teheráni látogatása alatt a Közép­Kelet katonai problémáiról tárgyalt az iráni sahhal és más vezető té­nyezőkkel. Az AFP hírügynökség jelentése szerint Teheránban híre kelt, hogy az amerikai hadügyminisztérium McElroy megérkezése előtt az iráni kormánynak javaslatot tett kétol­dalú katonai paktum megkötésére az USA és Irán között. Az ügynök ség hozzáfűzi, hogy a kétoldalú egyeeményt olyan katonai rendszerbe akarják vonni, amely „a bagdadi paktum ujabb formája lenne" Tö­rökország és Pakisztán részvételével. Lange volt náci-tábornok javaslata a lakosság katonai kiképzésére Bonn (ČTK) - Lange volt náci­tábornok a nyugat-németországi Bundeswehr karlsruhei ülésén köve­telte, hogy a nyugatnémet lakosság 10 százalékát, vaqyis mintegy ötmil­lió férfit képezzenek ki a fegyver­forgatásra. A szövetségi köztársaság katonai ereje távolról sincs kimerítve — ál­lította Lange és követelte, hogy a NATO-beli német egységeken kívül területi fegyveres erőket is szervez­zenek, amelyek feladata az egész belpolitikai élet mozgósítása lenne. A politikai különbizottság ülésén e kérdésben az ENSZ főtitkára és Ceylon küldötte mondott beszédet. A vitát a bizottság legközelebbi ülé­sén folytatják. Dulles sajtóértekezlete Washington (ČTK) - Az október 28-i sajtóértekezleten Dulles államtit­kár nyilatkozatot olvasott fel, amely arra mutat, hogy az USA a nukleáris fegyverkísérleteknek egy évre való való megszakítására irányuló javas­lattal csupán azt a látszatot akarta kelteni, hogy hozzájárul a kísérletek beszüntetéséhez, a valóságban azon­ban mindenképpen ezen jelentős probléma megakadályozására törek­szik. A tajvani tárgyalásokkal kapcsolat­ban az államtitkár azt állította, az USA figyelme ma arra irányul, hogy békés eszközökkel és nem az erő al­kalmazásával érje el csangkajsekék „győzelmét". A thaiföldi kormány terrorja Bangkok (ČTK) - Amióta Sárit Thanarat marsall államfordulatot hajtott végre Thaiföldön, Bangkok­ból, az ország fővárosából arról ta­núskodó hirek érkeznek, hogy a thai­földi {íatőságok korlátozzák a lakos­ság demokratikus szabadságjogait. A rendőrség Thaiföld városainak könyvkereskedéseiben és kiadóválla­lataiban házkutatást végez és sok ezer könyvet elkoboz. A rendőrha­tóságok házkutatást rendeltek el Thaiföld kínai lakossága között és a kínai iskolákban is. Sok kínait az­zal az ürüggyel tartóztattak le, hogy megszegték az úgynevezett kommu­nistaellenes rendeleteket. Kultúra helyett ATOMBOMBA A Német Szociáldemokrata Párt képviselői nemrég követelték a bonni kormánytól, hogy a költségvetésben biztosítson nagyobb összeget az is­kolcrügyi és kulturális célokra. A szoc­demeket ugyan nem fűti valami kul­turális felemelkedés „merész" célja, nem annyira buzgók a széles rétegek kulturális helyzete javítása iránt, azonban tovább nem nézhették már a szövetségi kormány kulturális hely­zetét, s ezért nyújtották be követe­léseiket Bonnban. Cerhardt Schröder bonni belügyminiszter — volt SA Hauptsturmbannführer — a szocialis­ták felhívására a maga módján adott választ. Kijelentette, hogy „a szük­séges pénzeszközöket nem teremthe­tik elő az ország biztonságának ro­vására." Hozzáfűzte, hogy ha esetleg a jövőben mégis kell növelni az is­ko'aügyek kiadásait, azt először is' az élelmiszerek ára emelésével teszik majd. Schrödernek és nyilván a többi bonni miniszternek is tehát kedve­sebb, s szerintük szükségesebb is az atombomba, a veszélyes fegyverek, mint a kultúra. Mindezt úgy akar­ják beállítani, mintha az ország vé­det mezeséről és biztonságáról lenne szó. De vajon ki fenyegeti Nyugat­Németországot? Inkább fordított a helyzet: Nyugat-Németország fenye­geti az európai békét és épven azál­tal, hogy kormányában ilyen Schrö­der-típusú és gondolkodású emberek vannak. (pi ÜJ SZÖ 3 * 1958- október 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom