Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-28 / 298. szám, kedd

Egy csupor levesnek becézett híg lötty a nyomorgó munkanélkülieknek. A gazdasági válság idején ez is hozzátartozott a burzsoá köztársaság „jótéteményeihez". A KÖPKÖDŐ Hogyan élt a proletár? Mikor lesz már végre munkám? ... Ezrével voltak nyomorgók, akik kezükben kis ütött-kopott lábasokkal, bádog konzervdobozokkal, lerongyolódva, sápadtan, kiéhezetten állottak sort egy kis levesért az ún. moslékkonyhák előtt. Az éhezőkön ez természetesen nem sokat segített. A válság alatt a nép nemcsak lerongyosodott, de szellemileg is elfásult, lélekben elkeseredett lett, terjedtek az elmebetegségek, öngyilkosságok, a bűnözés és a prostitúció. A munkanélküliek tömege várakozott a munkaközvetítők előtt, a „köpködőkben" vagy pedig az utcákon üldögélt és ácsorgott naphosszat. Nagyon elterjedt a gyermek-koldulás. Az ifjúság, a nemzet jövőjének egy része csatornákban, árkokban, vasúti töltéseken hált. A lakásuzsora és lakástalanság, betetőzte a lakosság valamennyi rétegének nyomorát. A nyomortanyák és éjjeli menedékhelyek zsúfoltak voltak. Ezrével laktak a nyomorgók Prága, a főváros közvetlen közelében, földbevájt odúkban, a komáromi várfalhoz ragasztott vályog „fecskefészkekben", a bratislavai Elyzium, Dornkappel, Zabos, Auliesl, a kassai „Tábor", az érsekújvári Péró szükséglakásaiban, istállókban fabódékban, vasúti kocsikban, barakkokban. Ezrével kapták a kilakoltatási végzéseket azok a jóhiszemű telepesek, akik építési engedély nélkül építették fel inségházikóikát. Bratislavában 1931ben a fejük fölött rendőri és hivatalos segédlettel bontották le a kunyhókat és a szerencsétlen emberek kénytelenek voltak hetekig a szabad ég alatt lakni. Hogyan éltek a gazdagok? A burzsoá aranyifjúság egyetlen gondja viszont az volt, hogy melyik bárba menjen mulatni, hogy vegyenak meguknak autót és mikor utazzanak a Riviérára, az Alpokba, vagy Egyiptomba. A tőkések, gyárosok, nagy földbirtokosok a csendőrbajonettek védelme alatt fényűző életet folytathattak, luxusvillákban lakhattak, gyönyörű autókban vitethették magukat. A kizsákmányolásból eredő s a dolgozók véres verejtékéből kisajtolt milliós nyereségek e milliomosok páncélszekrényeibe kerültek. 1922-ben az adóhivatalok kimutatása szerint 607 személy vallotta be 2 millió korona feletti évi jövedelmét, közülük 46 állami és közalkalmazott, 3 millió korona felüli évi jövedelmet 47 személy, 10 millió koronán felül 19 személy. Ez csak elenyésző része annak, amit önként bevallottak, mert hiszen ismeretes, hogy a jövedelmük nagy részét eltitkolták. 1931-ben köztársaságunkban 909 milliomosnak évente legkevesebb 1 millió korona jövedelme volt. 1937ben a Vítkövicei Vasmüvek néhány vezető alkalmazottjának következő jövedelmét jelentette be: Oskar Federer vezérigazgató évente 4 millió 748 ezer korona, Ferdinand Lucek igazgató 1 millió 17 ezer korona és néhány további 5—600 ezer koronás jövedelmekkel. 1926-ban, amikor Peter Zenkl, a Szociális Biztosító Intézet igazgatója ett, évi 87-ezer Kc jövedelme volt, 1929. júliusában „érdemeiért 117 000 koronát, novemberben már 156 ezer koronát kapott. Masaryk köztársasági elnök irodája kancellárjának, Dr. Sámainak évente 138 850.— korona jövedelme volt, bár 1933-ban „takarékossági szempontból" azt 182 ezerre csökkentették ... Dr. Jaroslav Preiss 36 vállalat igazgatóságának volt tagja, naponta 14 ezer, óránként 1750, évente 5 millió koronát keresett. Ne gondoljuk azonban, hogy a szociáldemokrata szenátorok és a parlamenti képviselők szégyelték magukat ezen a téren. 56 képviselőjük és szenátoruk közül 22 ült 44 vállalat igazgatóságában. Anton Hampl, a szociáldemokrata párt elnöke az ervenícei villanyművek és még néhány máá vállalat igazgatóságának volt a tagja. Dr. Frantisek Soukupnak bérházai, földbirtoka volt 6 millió korona értékben. Dérernek jól jövedelmező nagy ügyvédi irodája volt, és így tovább. Van-e szomorúbb látvány annál, ha a gyerek koldulni kénytelen? Lukas cipővel gyúrta a havat háztólházig, ajtótól-ajtóig, sok-sok ilyen kisgyerek, hogy eladjon néhány ruhafogast s ne maradjon éhen. viselte. Az apám egyszer elvitt oda magával. A volt Grösslirig-utca végén volt. Maga az épület semmi különös. A falára erősített táblán „Munkaközvetítő" felirat. Nagyon sok ember járt oda nap-nap után. Munkanélküliek. Munkára vártak. Mindennap vártak, mindennap újból reméltek, de mindennap kisebb volt ez a remény, mert dottan néztem magam elé, elszomorodtam. Nem lesz hólapátolás, nem lesz keresete az apámnak... Nagyon sok kívánságom volt, sokszor csalódtam. Ezek a csalódásaim olykor nagyobb kínokat okoztak, mint a nyomor. Szüleim is szenvedtek. Sokat, értünk, gyerekekért is. Nagyon sok szülő és gyermek szenvedett így Katona- és munkástömegek az önálló csehszlovák államért vívott szabadságharcban Havat lapáto nak, jeget zúznak a csikorgó hidegben üres gyomorral és még üresebb zsebbel a pozsonyi ínségmunkások. a munkanélküliek száma csak' nőtt, egyre nőtt, hisz akkor még csak 1931. tele felé közeledtünk. Igen, közeledett a tél. Már "előre örültem a hólabdázásnak, szánkózásnak, csúszkálásnak mint minden gyerek, amikor a tanítónk a tél szépségeiről beszélt. Szép, gyönyörű szép téli képet vittem haza a képzeletemebben az országban. Ez a szenvedés százezreket, milliókat tanított meg annak a rendszernek a gyűlöletére, amely a tömegnyomort szüli. A kommunisták pedig megtanították őket — a köpködők mindennapi látogatóit is — arra, hogyan kell felszámolni ezt a rendszert s vele együtt minden köpködőt is. RZ. Délcegek, daliák, egyenruhájuk kifogástalan, arcukat nem felhőzte be az Ínség. Nem csoda. Ök őrködtek a szegénynek semmit, a dúsgazdagnak mindent nyújtó burzsoá államrend, életforma fölött. És ezért jutalom dukált. Negyven évvel ezelőtt roskadozni kezdett a Habsburg-birodalom tákolmánya. Marx szavaival élve, ismét kisértet járta Európát — az öntudatos néptömegek szocialista forradalmának kísértete. Áz orosz bolsevikok Nagy Októberi Szocialista Forradalmának vihara a monarchia területén is végigsöpört. A népek felkeltek, hogy kivívják nemzeti és szociális szabadságukat. E mozgalom eredményeképpen nyerte el a cseh és szlovák nép is nemzeti önállóságát közös államában, a Csehszlovák Köztársaságban. Negyven év nem nagy idő a nemzetek életében, de a csehszlovák állam megalakulásától eltelt negyven év felér egy évszázaddal, mivel röpke négy évtized alatt annyi sorsdöntő esemény követte egymást. A történelem vihara elsöpörte azokat, akik húsz évvel ezeleött leigázták a csehszlevák államot és azokat is, akik segédkeztek az idegen hódítóknak megásni köztársaságunk sírját. A hatalmat azok vették át, akiket egyedül illet az önálló csehszlovák állam megteremtésének érdeme, — a munkásosztály által vezette néptömegek. Tekintsük át röviden azokat a történelmi mozzanatokat, melyek negyven évvel ezelőtt a Csehszlovák Köztársaság megalakulását eredményezték. * * * Smikor az imperialistáknak a vilác újrafelosztására törő bűnös politikája kirobbantotta az első világháborút és a terjeszkedni vágyó német birodalom szövetségeseként az Osztrák-Magyar Monarchia is belesodródott a nagy világégésbe, a Habsburgok börtönállamában élő elnyomott nemzetek szabadságmozgalma is új irányt vett. A cseh és szlovák munkástömegek érezték, hogy közelednek a szabadulás órái. A qseh és szlovák katonák nem nagy lelkesedéssel vonultak hadba. Sőt, már itthon többször hangoztatták, hogy puskalövés nélkül megadják magukat orosz testvéreiknek. Egyének lázadását, szökését, egész századok és ezredek átállása követte. A legnagyobb visszhangot a 28. prágai és a 36. MIadá Boleslav-i gyalogezred átszökése keltette 1915 tavaszán és nyarán. Az osztrák-magyar hadvezetőség kénytelen volt megtorló rendszabályokat alkalmazni, de hiába. Végül kénytelen volt a cseh és szlovák ezredeket kivonni a tűzvonalból. Az ösztönszerűen, többnyire nemzeti érzésből átpártolt egyszerű cseh és szlovák katonák tömegei, — a cári kormány engedélyével — csakhamar szervezkedni kezdtek és megalakították a csehszlovák légiókat, hogy az orosz hadsereggel együtt küzdjenek a közös ellenség, a német imperializmus ellen. Egyrészt a nemzeti szabadság kivívásának eszméje lelkesítette őket, másrészt pedig a hadifogolytáborok elviselhetetlen viszonyai késztették a számukra előnyös kiút választására. Ugyanakkor nem térhetünk el hallgatással afölött, hogy a nyugati imperializmus a cseh és szlovák burzsoázia emigráns szóvivőinek (Masaryk, Benes, Stefánik) közvetítésével nagy reményeket fűzött a cseh és szlovák hadifoglyokhoz, mint olcsó ágyútöltelékhez. Érdeklődése különösen a bolsevikok szocialista forradalmának győzelme után fokozódott, amikor Stefánik „érdeméből" és a csehszlovák légiók áruló és népellenes tábornokainak és tisztjeinek (Gajda) mesterkedései folytán a légiók fellázadtak a helyi szovjet hatalom ellen és szövetkeztek az ellenforradalmi fehérgárdista tábornokok hadseregeivel. Lenin az imperialisták ellenforradalmi beavatkozásának egyik láncszemét látta a csehszlovák légiók lázadásában, és így jellemezte szerepüket: „Az angol-franciák most végső erejüket is megfeszítették, hogy háborúba sodorjanak minket. Most 15 millióért — tábornokok és tisztek útján — új rabszolgákat vásároltak, a csehszlovákokat, hogy kalandba kergessék őket, hogy a csehszlovák lázadást fehérgárdista-földbirtokos megmozdulássá változtassák!" A félrevezetett és kiszolgáltatott egyszerű légionáriusok szovjetellenes felkelésével szemben a csehszlovák ellenállási mozgalom dicső fejezeteit Írták azok a csehszlovák vöröskatoilák, akik a bresztlitovszki szovjet-német béketárgyalások megszakítása után kifejtett hatalmas német offenzíva idején fegyvert fogtak a támadók ellen, Kijevben megalakult a Vörös Gárda két csehszlovák egysége, melynek tagjai a légiók Ukrajnából való hitszegő kivonulásakor útját állták a diadalittas hódítóknak. Penza, Szamara, — a csehszlovák vöröskatonák dicső harcainak emlékezetes színhelyei. Hány lelkes csehszlovák vöröskatona halt vértanúhalált a felbőszült légionáriusok kezei között (mint például PospíSil, Skoták és Ocenásek Fenzában). Tudták, miért harcolnak! A cseh és szlovák nemzetiségű hadifoglyok baloldali érzelmű szociáldemokrata tagjainak soraiból megalakul az Oroszországi Csehszlovák Kommunista Párt, mely 1918. május 25-én tartott alakuló kongresszusán hozott határozatában így foglalta öszsze programjukat: „A csehszlovák nemzet teljes felszabadulását és egyesülését követelve a nemzetek önrendelkezési jogának érvényesülését akarjuk. Megvalósításénak a nemzetközi szocialista forradalmat, céljának pedig a csehszlovák szocialista köztársaságot ismerjük el." A hátország polgári lakossága, a munkás- és paraszttömegek sem néztek ölbe tett kézzel az eseményekre. Már a háború első két évében ösztönszerű kisebb sztrájkok és tüntetések árulták el a tömegek nyugtalanságát a növekvő drágaság, a rossz közellátás és az alacsony munkabérek miatt. Az 1917-es forradalmi évben az általános nyugtalanság tömegmozgalommá terebélyesedett, meiy nagyszabású sztrájkokban, a tömegmegmozdulások leverésére kirendelt katonasággal és csendőrséggel való véres összecsapásokban, Habsburgellenes tüntetésekben öltött testet. Ilyen emlékezetes tömegmegmozdulások közé tartozik a prágai Kolbenka munkásainak 1917. március 27-i sztrájkja, melynek részvevői az orosz forradalmat éltették. A sztrájkoló prostéjovl textilipari munkások tüntető felvonulására leadott sortűz 23 életet oltott ki, nem szólván a sebesültek nagy számáról. 1917. május elsején Prágában, Plzeríben stb. zajlottak le hatalmas munkássztrájkok és tüntetések. 1917. május 30-án amikor a bécsi kormány összehívta a parlamentet, hogy a képviselőket a háborgó tömegek lecsillapítására bírja, a prágai munkások óriási tüntetést rendeztek az Óváros téren és követelték a nemzeti szabadság megadását és a közellátás megjavítását. Ennek az időszaknak megmozdulásait a szervezettség és céltudatos irányítás jellemzi. Prágai munkástanács irányította központilag a munkások akcióit. Kétségtelenül a tömegek erejének hatására jelentették ki a cseh burzsoázia képviselői az emiitett' parlamenti ülésen, hogy „a birodalom és az uralkodóház érdekében a Habsburg-birodalmat szabad és egyenjogú nemzeti államok szövetségi államává kell változtatni". A burzsoázia, mely 1918. július 14-én létrehozta a prágai nemzeti bizottságot, hogy kifogja a szelet a proletárforradalom vitorlájából, és az új államban is biztosítsa vezető szerepét, még taktikához folyamodott A szociáldemokratákból alakult, de nagyrészt a burzsoázia befolyása alatt álló Szocialista Tanácsot próbálta meg villámhárítóként felhasználni. Amikor azonban a tömegek a Szocialista Tanács felhívására október 14-én általános sztrájkot hirdettek és kivonultak az utcákra, s manifesztációsan. vallották azt, amit a Szocialista Tanács kiáltványa lerögzített: „Törhetetlen akaratunkból és a demokratikus világ szentesítésével az új állami önállóság végrehajtőiként, a szabad Csehszlovák Köztársaság polgáraiként állunk ma itt", a cseh és szlovák burzsoázia is végleg az önálló nemzeti állam mellett döntött! Ez volt a tömegek válasza. A burzsoáziának is tudomásul kellett vennie. Október 28-a és a vele kapcsolatos ünnepi külsőségek, Masarykék szónoklatai csupán hivatalos formát adtak annak; amit a tömegek mér régen és megmásíthatatlanul eldöntöttek. Ez a. történelmi igazság a Csehszlovák Köztársaság megalakulásáról. L fe ÜJ SZÖ 2 * 1858. október 28. ben. Am a vaiosag piszkos-szürke fátyla úgy eltorzította, hogy az öröm fájdalommá és írtozattá változott át. Hiszen még cpak csúszkálnom sem volt szabad — nem volt lábbelire, való. Sírtam de senki sem látta. Könynyeim nemi potyogtak. Sóvárogva, türelmetlenül vártam a tavaszt meg a nyári napokat. Ha három kívánságom teljesülhetett volna, örök nyár lenne a földön — mert ez volt az egyetlen kívánságom. Már soha többé nem fáztam volna se kinn az utcán, se otthon. S nyáron gyümölcs meg zöldség is van a kertekben, gombát lehet szedni... De amikor leesett az első hó —' emberek, se vegyétek zokon — megváltoztattam a fő kívánságomat — örök télre, jó sok hóval. Vágytam a sok hó után. Sűrű havazással álmodtam, s ha reggel nem volt legalább félméternyi hó az ablak alatt, csalóA pozsonyi Grössling utcai „köpködő" előtt 1932-ben így ácsorogtak a munkára, kenyérre éhes proletárok. Még csak az első betűket tanultam írni, alig néhány nyomtatott betűt tudtam elolvasni, amikor először találkoztam ezzel a kifejezéssel. Nem az iskolában hallottam, otthon a szüleim emlegették naponta többször is ezt a számomra eleinte rejtélyes szót. Am nem tartott sokáig, s áthatotta minden porcikámat. A fejemtől a lábamig. Megfeküdte gyomromat, e_lszoritotta gyerekszívemet... Később megismertem azt a helyet, azt az épületet, amely ezt a nevet