Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-16 / 287. szám, csütörtök

§ jOHAISNES K. BECHER: Cl köli o oegreyi delefe Hogyha viharos évek múltán majdan végéhez ér hányatott életem engedd meg, föld, szépséged magasztaljam, s azután, föld, zárjál magadba engem. Nem óhajtok szónoklatot, beszédet, tán csak egy kis dalt: fájdalmat enyhít. És a temetés korán érjen véget, hogy ne zavarjon munkájában senkit. Elég a név s néhány szűkös adat, s te, kedvesem, tc- pihenj meg mellettem. Te fejtetted meg csupán egymagad,hogy ki. voltam, hűen kisérve eňgem. Elbizakodott, ki azt véli, nehéz csipás másnak, ha ót már a sír rejti. Hogy hívnak, idö? — Nevem: Feledés. Boldog most az, ki önmagát felejti. Pleggyil ko H el olársa'mkhoz elő Részetek nincsen díszes temetésben, nem búcsúztat zúgó harangkongás sem, sok finom úr csendben nem vonul fel, koporsótokra hogy koszorút tegyen, szekrény-mélyből egy frakk se kerül miattatok, sem cilinder, előkelő, a rendőrség nem állít díszőrséget: temetéstek nem lesz államköltségre. Mi más temetést készítünk számotokra. Szívünkben vagytok felravatalozva. A mi szívünkben lesztek eltemetve, holtan is ott lesz helyetek, szeretve. Odabent folyton harangot kongattok, hogy gyűlöletünk erőre kapjon attól. S mi állítunk őrséget majd egy szép amikor majd, költségetekre, urak, pompás menetben - titkot nem csinálok sírba helyezzük a régi világot. nap, (A „Német haláltánc 1933" c. kötetből) Fügedi Elek fordításai E hó 10. és 11-én zajlott le Sklenné Teplicén az a kétnapos szeminárium, melyet a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 40. és a müncheni árulás 20. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság szlovákiai bizottsága s a Csemadok Központi Bizottsága rendezett a Csemadok funkcionáriusai, a magyar kulturális dolgozók, valamint a Csehszlovák Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság magyar nemzetiségű lektorai számára. A szemináriumon Lőrincz Gyula elvtárs „A Csehszlovák Köztársaság nemzetiségi politikája", Vietor Márton elvtárs „A mägyar dolgozók harca a Csehszlovák Köztársaság védelméért", J. Cuth elvtárs „A bécsi döntés, mint a müncheni árulás része", M. Krno elvtárs pedig „A Csehszlovák Köztársaság megalakulása és a köztársaság politikai irányzata" címmel tartott értékes, sok tekintetben újat mondó előadást. A szemináriumnak, melyen közel százan vettek részt, az volt a célja, hogy a küldötteket megismertesse a csehszlovák munkásosztálynak a nemzeti függetlenségért és az önálló állam megalakításáért vívott harcaival, feltárja a húsz esztendő előtti események igazi okait, foglalkozzék a nemzetiségi kérdés megoldásával és széleskörű eszmecsere alapján irányt adjon a jövőbeni jobb, őszintébb és hatásosabb ismeretterjesztő és népnevelő munkának. A mondanivalójában különösen gazdag előadásokat követő vitákon annyi vélemény és hozzászólás hangzott el, hogy egy rövid beszámoló keretében említést sem tehetünk mindegyikről. Itt azért csak annyit jegyzünk meg, hopv az összejövetel betöltötte hivatását, s a küldöttek jelentős ismeretekkel gazdagodva tértek haza, hogy folytassák ismeretterjesztő és népnevelő ^unkájukat. Ami a kétnapos szemináriumon különösen megragadta figyelmünket, és amiről külön akar-unk szólni, az a tanácsozás formája és hangja. Az elmúlt időben sok értekezleten és iskolázáson vettünk részt, sokféle vitát hallgattunk végig. Formájában és hangjában azonban anynyira új tanácskozással, mint most Sklené Teplicén, még sehol sem találkoztunk. Távolról sem mondható jónak, dehát a legtöbb összejövetelen az a gyakorlat, hogy-,az

v elhangzott előadás után a: vitába® alig van felszólaló. Ha hosszú hallgatás után meg is kezdődik a vita, a felszólalók légtöbb esetben vagy az előadót ismétlik, vagy egyéni problémákkal foglalkozva messze elkanyarodnak a tárgyalt kérdéstől. Ezzel szemben Sklenné Teplicén most olyan tanácskozásnak voltunk tanúi, ahol a résztvevők égtek a vágytól, hogy hozzászólásaik elmondásával egészítsék ki a beszámolókat és segítsék a kérdések helyes megoldását.. Pedig az úgynevezett „kényes",' a sok félreértésre okot adható nemzetiségi kérdésről volt szó. E probléma azonban — ha adódtak is aránytalanságok — őszintén, a való élet alapján, pártosan került megvitatásra. A felszólalókat egyetlen vágy fűtötte: frázisok nélkül, őszintén megmondani az igazat s így segíteni a párt és a kormány politikájának következetes megvalósítását. Az összejövetelen egyaránt voltak párttagok és pártonkívüliek. A pártonkívüliek ugyanolyan egységesen és határozottan mondták el véleményüket és foglaltak állást, mint a párttagok. A formájában és hangjában újszerű tanácskozást így az egység és az őszinteség jellemezte. Balázs Béla • sss/wsssssssssssss,y/////////////////////^^^ Magyar népművelési dolgozók tanácskozása Sklené Teplicén Oszi felhők Bratislava fölött (P. Haško felvétele). KURT TUCHOLSKY: Egy házaspár viccel mesél & Kurt Tucholsky (1890-1936) német író. A „YVeltbühne" szerkesztője volt. A weimari & német irodalom egyik kiemelje kedö alakja. Sokat írt: verset, vp elbeszélő műveket, szatírákat. & A hitlerizmus kitörése után, 1933-ban emigrált NémetorS szagból. Svédországban önke«í zével vetett véget életének. „Nahát, tegnap egy olyan bűbájos viccet hallottunk, Panter úr, el ke'.' mondjuk... el kell mondjam Önnek. A férjem ismerte már... no, de valami bűbájos. Figyeljen csak! .Egy ember.; Walter,- rte szórd a .dohányt: a szőnyegre, na tess.ék, az egész dohányt a szőnyegre szórtad, szóval egy ember, nem is, egy vándor eltéved a hegyekben. Szóval megy a hegyekben és eltéved. Az Alpokban. Hogy mondod? Szóval nem az Alpokban, hanem a Dolomitokban, ez aztán igazán mindegy. Szóval ballag az éjszakában, egyszer csak valami fényt lát és megindul a fény felé.. . hagyd, hogy én mondjam! ez hozzátartozik! ... megy a fény felé és egy parasztviskóhoz ér, amiben két paraszt lakik. Egy ember meg egy asszony. A féri öreg, a feleség fiatal és csinos, igen fiatal. Már lefeküdtek. Nem, nem is feküdtek méff le ..." „A feleségem nem tud viccet mesélni, Majd én! ... Utána majd megmondod, hogy így van-e. Szóval majd én elmondom Önnek! Szóval egy férfi vándorol a Dolomitokban és eltéved. Végül elérkezik — Harold Callen amerikai író színpadra vitte Bernard Shaw alakját. Darabjának címe: „ A félénk zseni" és abban az időbért játszódik, amikor Shaw megismerkedett Charlotte Payne Townsenddel, akit később feleségül vett. YTMÄN GYURMiK A legtöbb szülő úgy véli, hogy a helyes táplálkozás abban áll, hogy azt adja gyermekének, amit az szeret, egyszóval az étlapon a „kedvenc étel" szerepeljen minél gyakrabban. Gondoskodása odáig fajul, hogy nyalánkságra, inyenckedésre szoktatja gyermekét. A7. ilyen családokban a gyermek kívánsága szerint állítják össze az étlapot, az „amit szeret, azt főztünk" elve alapján. Mondanunk sem kell, hogy a legtöbbször nem a spenót képezi a kedvenc csemegét, inkább a különféle édességek s ha véletlenül mégis úgy hozza, hogy más kerül az asztalra, a gyermek nem nyúl az ételhez. A család aggódva figyeli a mind gyakoribb „éhségsztrájkot" s ahelyett, hogy bevezetné a helyes táplálkozást, a gyermeket meg akarják „győzni". Hogyan? Csalétket alkalmaznak: „ha megeszed, kapsz ..." egyszóval ígérgetnek, könyörögnek s ha ez sem használ, elhangzik a kemény szülői parancs. Igyhát a család legfőbb gondját képezi a gyermek étkezése, mondhatnánk, hogy még a családi légkör kialakulására is befolyással van. Vidám a hangulat, ha a gyerek megette a levest, nyomott a légkör, ha a tányérban maradt az étel. Ezek szerint tehát mégis annak a szülőnek lenne igaza, aki a „kedvenc étel" pártján van az étlap összeállításakor? Távolról sem, hiszen éppen ez válthatja ki az ínyenckedést, finnyásságot, egyszóval az étvágytalanságot is. Hogyan szoktassuk hát a gyermeket olyan ételre, amit nem szeret? — hangzik a tamáskodó kérdés. Egyszerűen úgy, hogy egy ideig koplaltatjuk, majd azt az ételt adjuk eléje, amit éppenséggel nem szeret s meglátjuk, jóízűen fogja azt elfogyasztani. Helytelen az a kompromisszumos meg1 oldás, hogy azt adjuk a gyermeknek, amit szeret. Hiszen ezzel egyoldalúan tápláljuk a gyermeket! A gyermeknek azt kell adni, amire szüksége van. Hogy hogyan? Ez már nevelési kérdés. Természetes, hogy nem fog ízleni az ebéd, ha a gyermek már délélőtt teletömte magát kedvenc csemegéjével. Ezért helytelen, ha a szülő mindenkor hajlandó ételt adni gyermekének, még akkor is, ha azt tartja, hogy „kapni kell az alkalmon". A rendszertelenség rossz szakács az étkezésben. Az is helytelen, ha a gyermekkel előzőleg megtárgyaljuk az étlapot. A gyermek fogadja magátólértetődőriek a sorrakerülő ételt. Néhány családban az a szokás alakult ki, hogy jutalmul az elfogyasztott ebéd után feltálalják a gyermek kedvenc süteményét is. Ha ez megszokottá válik, bizony nem igen szívesen csúszik le mondjuk a spenót, hiszen csábítóan illatozik a kedvenc sütemény, aminek olyan nehéz ellenállni... A helyes táplálkozás kialakításában nagy szerepe van a szoktatásnak is. Lehetőleg egyszerre ebédeljen a család valamennyi tagja. Különösen akkor, ha a „nem kívánt étel" szerepel az étlapon. A tálalás után nyugodtan fogjunk hozzá az étkezéshez. Nyugalmunkat az se zavarja meg, hogy a gyermek egyszerűen nem nyúl az ételhez. Esetleg egy közömbös kérdéssel nyugtázzuk a látottakat: „Mi az, te ma nem ebédelsz?" Nagyon természetes, hogy tagadó válasz esetén el kell venni előle az ételt: „Akkor elveszem előled, nehogy kárbavesszék ez a finom répafőzelék", miközben a család beavatott tagjai egész természetesen egy-egy dicsérő véleménnyel nyugtázzák az ebéd minőségét. Eszünkbe ne jysson ilyenkor kínálni a gyermeket! A siker legtöbbször azon múlik, hogy a szülő türelme, avagy a gyermek makacssága-e nagyobb. Ha próbálkozásunkat siker koronázza, két okból ls van okunk a megelégedettségre, egyrészt, mert kigyógyítottuk a gyermeket a mondvacsinált étvágytalanságból, másrészt mert vele együtt megtörtük makacsságát is. Érdemes ezek után elgondolkodnunk, hibáztatható-e a gyermek akkor, ha válogatós. Semmiesetre sem. A hibát a nevelésben kell keresni. Böszörményi János teljesen összezavarod az embert, ez a vicc nem is így van! Egész másképp van. A Dolomitokban — ez az ! — él j egy öreg paraszt fiatal feleségével, i Nincs már egy falat ennivalójuk se a i legközelebbi hetivásárig: illetve van | még egy árva konzervük — marhai húskonzerj. Ezt kell beosztani addig. i És akkor megjelenik ... hogyhogy? \ Pontosan így van! Maradj kérlek ' csendben . .. akkor megjelenik az éjszakában a vándor, azaz. kopogtatnak az ajtón és ott áll egy ember, eltévedt és helyet kér éjszakára. Csakhogy nekik semmiféle helyük ' sincsen, ugyanis egy ágyuk vaji,,i/bbati alszqnak minci a ketten, Tpsséfc? Ügyan, fZrűáe, ez szamárság. Nagyon kedves leheti" „Nahát én képtelen volnék rá! tio(]y legyen ott valaki, aki — aki rugdalózik álmában .. . egyszerűen nem bírnám ki!" „Nem is kell kibírnod, ne szakíts örökké félbe!" „De ha azt mondod, hogy kedves lehet! Szerintem semmi kedves sincs benne." „Szóval..." ' „Walter! A hamu! Ném használhatnád a hamutartót?" „Szóval...' ott áll a vándor a kunyhóban, csurog róla az esővíz és szeretne itt aludni. Akkor azt mondja neki a paraszt, hogy elalhat itt, az* ágyban az asszonnyal!" „De nem így van, Walter, teljesen elrontod az egészet. Közöttük! Közte és az asszony közt! — szóval, hogy a vándor legyen középen!" „Felőlem lehet középen is. Ez aztán teljesen mindegy." „Már hogy volna mindegy? . •. ezen fordul az egész vicc!" „A vicc egyáltalában nem azon fordul, hogy ez az ember hol alszik!" „De ha mondom, hogy azon fordul! Hogy értse meg akkor Panter úr ... hagyd csak, majd én! Én majd elmondom! — Szóval ott alszik az az ember, érti, ugy-e? az öreg paraszt meg a felesége között. Kint dörög és villámlik. Jaj, hagyj már!" „De ha elrontja! Eleinte nem is villámlik, hanem békésen elalszanak. Hirtelen felébred a paraszt és így szól i feleségéhez: — Trude, szól a telefon, vedd már fel, — Ezt persze nem ő mondja ..." „Azt mondja a paraszt a feleségének ...Ki az? Ki beszél? Mondd neki, hogy hívjon később — most nem érünk rá. Igen. Nem. Igen. Tedd le! Tedd már le!" „No elmondta már? Még mindignem? Meséld hát!" „Azt mondja a paraszt: kimegyek, megnézem a kecskéket, attól tartok, elszabadultak, akkor pedig nem lesz tejünk reggelre. Az istállóajtót is megnézem, jól bezártuk-e?" „Bocsáss meg, Walter, hogy félbeszakítlak, de Pali később nem ér rá, azt mondja, majd este hívj fel újra." „Legyen este. Szóval a paraszt — igyék meg egy csésze kávét! — szóval a paraszt kimegy és alighogy kitette a lábát a fiatalasszony .,." „Nem így van! Egyáltalán nem így van! Nem mindjárt az első alkalommal A paraszt kimegy, de az asszony csak harmadszorra — a paraszt ugyanis háromszor megy ki — hát én ezt hallatlanul mulatságosnak tartom! Hagyd csak, majd én! Szóval a paraszt kimegy, megnézi a kecskét, a kecske megvan, • erre visszajön." „Dehogy! Az öreg jódarabig kint marad. Azalatt azt mondja a fiatalaszszony a vándornak..." „Semmit se mond! A paraszt visszajön ..." „Először még nem jön le!" „Szóval... bejön, alszik egy sort. aztán hirtelen felriad és azt. mondja: csak kinézek még egyszer a kecskékre — és kimegy..." „Azt persze (^felejtetted elmondani, hogy a vándor i.•iszonyúan éhes!" „Igaz. A vándor még a vacsoránál mondta nekik, hogy iszonyúan éhes, mire ők azt mondták, hogy egy kevés (tajt van még a háznál..." „És tej!" „És tej, és van még egy húskonzerv is, de az ki kell tartson á következő hetivásárig. Ezután feküdtek le." „És alighogy a paraszt kitette a lábát, oldalbalöki az asszony a vándort és azt mondja..." „Na!..." „Ugyan kérlek! Szó se róla! Nem így van, Walter! Nem azt mondja: Na!..." „Persze, hogy azt mondja: Na! Mi egyebet mondhatna?" „Azt mondja: Itt az alkalom..." „Ellenkezőleg. Azt mondja: Na ... és oldalbalöki a vándort..." „Hát te aztán tényleg minden viccet elrontasz, Walter!" „Öriási! Én rontok el minden viccet! Te rontsz el minden viccet! — én még islpha, egyetlenegyet nem rontottam el! Szóval azt mondja az aszszony ..." „Na, most aztán már tényleg hagyd, hogy én mondjam el' Lelövöd a csattanóját!" „Te, ne hozz ki a sodromból! Ha egyszer Wkezdtem, be is akarom fejezni!" „Hiszen nem is te kezdted el! Én kezdtem el!" — „Az teljesen mindegy — minden esetre végig akarom mondani a történetet: te ugyanis képtelen vagy elmesélni valamit, legalábbis helyesen ..."•— „Ha tudni akarod, én a magam módján mesélek, nem úgy, ahogy te szoktál, és ha éppen nem tetszik, ne hallgass ide! ..." — „Eszemágában sincs odahallgatni... be akarom fejezni — mégpedig úgy, hogy Panter úr számára élvezetes legyen!" — Hát le azt hiszed, hogy az valami nagy gyönyörűség, téged hallgatni!" — „Trude!", — „Most mondja meg Panter úr, hát ki lehet ezt bírni? És ilyen ingerült már egész héten ... én már..." — „Te egy.. — „Ez a te fegyelmezetlenséged!" — „Na, már csak ' a „komplexumok" hiányoznak. Anyád szerint ezt egyszerűen fossz nevelésnek hívják..." — „Az én gyerekszobám! ...!'. — „Ki visszakozott az ügyvédnél? Na ki? Én talán? Te! Te könyörögtél, hogy a válást ne..." — „Hazugság!" Bumm: ajtócsapódás jobbról. Bumm. Aitócsapódás balról. És én itt ülök eay fél viccel. Ugyan mit mondhatott az a vándor a fiatalasszonynak? Fordította: Lászlóffy Katalin ÜJ SZÓ 7 * 1958 október 16.