Új Szó, 1958. szeptember (11. évfolyam, 242-271.szám)

1958-09-04 / 245. szám, csütörtök

Irena Slavinská Gyurcsó István: ĽízGnef a Sa j ó völgyé u Láttad-e már a Krasznahorka várát, s az Aranyasztalt, itt, Szomolnok fölött, ahonnan, ha nézed Rozsnyó határát, mikor a szél, reggel, veri a ködöt, mily apró nyájakra bomlik a felhő a Sajó-völgyet őrző hegyek csúcsain: — Ez a hazád! — Gondolsz-e rá merengő, ábrándos szívvel, ha szemed áttekint e tájon, hol vörös vaskövek várják alant, mikor jön a feszítő erő, hogy bontsa a mélység vélt, örök álmát: s hallod-e, hogy felsír a születő kő? — Láttade már, hogyan piroslik a fény, a követ pörkölő legények szemén?! Egy nagy orosz realista regényíró emlékezete Soha többé! (Nikdy viac) Soha többé! — ez a felkiáltás tör ki önkéntelenül azokból, akik túlélték a második világháború és a fasiszta dúlás megannyi borzalmait és halálveszélyét, akik optimistán, de harcos hittel tekintenek az emberiség boldog jövőjébe. A szlovák dokumentumfilmgyártás Ctibor Kováč rendezésében megdöbbentő és egyben tanulságos bizonyítékokat szolgáltat „Soha többé!" címü. a Szlovák Nemzeti Felkelés 14. évfordulója alkalmából bemutatott művében. A maga nemében páratlan, a német Thordike házaspár nevezetes dokumentumfilmjeihez hasonló filmmontázsról van szó, Šimon Jurovský zenei aláfestésével, A film anyagát a nem olyan régen Bratislavában és Banská Bystricán lezajlott bírósági tárgyalások, a Hlinka Gárda hirhedt rohamosztagosai bűnperéb i kiderült borzalmas tények szolgáltatják. A bírósági tárgyalóteremben vagyunk. Egymás után lépnek a mikrofonhoz azok, akiknek felelnick kell a nemzetükkel és az emberiséggel szemben elkövetett gonosztetteikért, állatias gyilkosságaikért. Gyilkosok vonulnak fel; sok száz ártatlan ember vére tapadt bűnös kezükhöz. Származásukra és társadalmi helyzetükre nézve sokrétű gonosztevők Hivatására méltatlan, érdek- és vagyonhajhászás, politizáló, exponált hlinkás pap, volt polgármester, jegyző, tisztviselő, deklasszált munkásember. Sok fiatalt, éppen a „nemzet legjobbjai" a hlinkás papok és értelmiségiek vezették tévútra. A rendező és az operatőr művészi ügyességgel párhuzamot von vallomásaik és az ezek hátterébep lezajlott történelmi események között, melyeket régi hiradó filmek örökítettek meg. Lehull a lepel a nemzet „apostoláról" Hlinkáról, a tőkés „mártírról", aki „csak" milliós értékek tulajdonosa volt és éppúgy kizsákmányolta munkásait, mint a többi „istentelen" tőkés, sőt még perbe is szállt velük, ha jogaikat hangoztatták. Szemünk előtt elvonulnak a 20 év előtti események: a köztársaság feldarabolása, a nácizmus támadása, „majd az összeomlás. Megintcsak: a burzsoázia árulása. A Sliačanok és Párničanok, Hederák és Bunták szellemi vezérei most már a hatalom urai. Meg akarják mutatni a Führernek, hogy ők sem maradnak el német mintaképük mögött. Szaporodnak a Hlinka Gárda sorai, s amikor Keleten a nagy szovjetország veszélyben forog, Tiso előzékenyen fölajánlja a szlovák nép fiait orosz testvéreik gyilkolására. De a nép rosszabbodott anyagi helyzetében, a fokozott kizsákmányolás körülményei közepette egyre jobban megismeri népámító önhivatott „vezérei" igazi arcát. Partizántüzek gyúlnak a hegyekben és -egyre terjednek. Szlovák katonai alakulatok tömegesen állnak át a szovjet hadsereghez. Az árulás megkezdett útja hosszú és nem ismer megállást. A nemzet szabadságharcának sorsdöntő pillanataiban, amikor Szlovákia népe egy emberként felkel elnyomói ellen, „vezérei" a Hlinka gárda elvakított neveltjeiből, önálló gondolkodásra képtelen puszta eszközeiből, sok esetben rovottmúltú bűnöző egyénekből rohamosztagokat szerveznek saját testvéreik leverésére, hogy véres boszszút álljanak a felkelő népen. S mi több, amikor erőtleneknek bizonyulnak, a Tiso-kormány az ellenséget hívja be a nemzet legjobbjainak legyűrésére. A rohamosztagosok „hősök" - ott, ahol védtelenekkel állnak szemben és koncra van kilátás. Szaporodik a haladó gondolkodású vagy zsidó származású lakosság soraiból szedett áldozatok száma, amely csak megtetézi annak a 70 ezer szlovák állampolgárnak számát, akiket a Tiso-kormány előzékenyen elhurcoltatott a lengyel- és németországi haláltáborokba. Szülők véres holtteste — az érthetetlen valóságtól tágranyilt szemmel bámuló és remegő kislány el sem sírhatta magát: a kettőskeresztes hiéna puskatusa betörte koponyáját. „Maga szerint kinek ártott ez a csöppség? - kérdi a bíró. „Nem vétett az senkinek, kérem — hangzik némi hallgatás után a vádlott cinikus beismerő vallomása. ... így peregnek le a néző előtt a per részletei és velük összefüggésben a múlt eseményei. Még valamit a film alkotóinak művészi ügyességéről. Valamennyi vádlott bevallotta, hogy kitépte az áldozatok aranyfogait. Kiktől tanulták? Nyomban megelevenedik egy kép: a háború befejezése után, amikor a nemzetközi bíróság a háborús bűnösök gaztetteit vizsgálta, három szovjet tisztet — nyilván vizsgálóbírók — kísér végig az egyik haláltáborban egy hadifogoly német katona. Ott teljesített szolgálatot s most felelnie kell bűneiért. A fogoly végigvezeti a szovjet tiszteket a „halálgyár" borzalmas helyiségein és elmagyarázza „teendőit" azaz gyilkolási módját, valamint, hogyan tépte ki az aranyfogakat áldozatainak véralvadékkal telt szájából, majd hogyan hagyott fel ezzel, amikor egyszer a gázkamrából kihurcolt áldozat holtteste a szokatlan „fogászati műtétre" életre kelt... A fasizmusban megtestesült Bűn vonul el szemünk előtt. A kísérószöveg is felesleges. Hisz a tények, a képek önmagukban beszélnek. S ez hazánk minden dolgozóját szent fogadalomra készteti: Soha többé, soha többé nem garázdálkodhatnak azok, akik demagógiájukkal egyszer már sírba döntötték a köztársaságot s uralomra juttatták a gonoszt. A nép ma már elég erős, hogy csírájában eltiporjon minden hasonló veszélyt, vagy kísérletet és pártja vezetésével az egységes Csehszlovák Köztársaságban megteremtse a dolgozók boldog otthonát. A szádelői példa 75 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 3-án húnyt el Ivan Szergejevics Turgenyev, az orosz regényírás kiváló alakja. Turgenyev írói alkotásában Puskin, Gogol, Lermontov hagyományainak ápolója és folytatója lett. Kortársai, a nagy orosz forradalmi demokraták nagyra becsülték művészetét. Turgenyev nemesi családban született 1818-ban. Őreiben látta meg a napvilágot. Apja elszegényedett katonatiszt, anyja pedig egy idősebb különc földbirtokos volt. Gyermekévei anyja birtokán teltek el — itt ismerkedett meg először a jobbágyélettel, a kizsákmányolással és önkénnyel, s lett érző szívű ostorozójuk, minden emberi dolog védelmezője és istápolója. Idegen nevelők oltották belé a tudást. A sok nyelvet ismerő, müveit fiatalember egy évet a moszkvai egyetemen tölt, majd elvégzi a pétervári egyetem történelminyelvészeti fakultását. Később a berlini egyetemen folytat tanulmányokat. Irodalmi hajlamai már diákéveiben megmutatkoztak. Byron és Shakespeare hatása alatt áll, oroszra fordítja műveiket. Turgenyev a 40-es években kapcsolódik be az orosz irodalomba. Müveiben elsősorban azt ábrázolja, amihez közvetlen kanrsolat, szoros szálak fűzik: a pusztuló „r.rmesi fészkeket", a jobbágysorsot, kizsákmányolást, a természetet, melyet m-m vadász is szenvedélyesen imádott. Bjelinszkij, a nagy orosz forradalmi deI. SZ. TURGENYEV: KELL Ezernyolcszázötben történt — kezdte egy öreg ismerősöm — nem sokkal Ansterlitz előtt. Az ezred, melyben tiszti ranggal szolgáltam, Morvaországban volt szálláson. A parancsnokság szigorúan megtiltotta a lakosság háborgatását és zaklatását: anélkül is görbe szemmel néztek reánk, pedig szövetségeseknek számítot'tunk. Volt egy tisztiszolgám, anyámnak egy volt jobbágya, Jegornak hívták. Békés természetű, becsületes ember volt; ismertem gyermekkorom óta s úgy bántam vele, mintha barátom lett volna. Egy nap szitkozódó kiáltozás és üvöltözés támadt a házban, ahol szállásom volt: háziasszonyunk két tyúkját ellopták, s az én szolgámat vádolta meg a tolvajlással. A szolga mentegetődzött s engem hívott tanújának ... „Ö adná lopásra a fejét, ő: Jegor Avtamonov!" Bizonygattam a háziasszonynak, hogy Jegor becsületes ember; de hallani sem akart róla. Hirtelen ütemes lódobogás hangzott fel az utcán: a főparancsnok lovagolt arra törzskarával. Testesen és vaskosan ült lépésben haladó lován, a fejét leszegte, vállroitjai a mellére hulltak. A háziasszony meglátta őt, lova elé rohant, ott térdre vetette magát s képéből kikelve, hajadonfőtt hangos szóval panaszt emelt szolgám ellen s rámutatott kezével. — Tábornok úr! — kioltotta: — Kegyelmes uram! Tegyen igazságot! Segítsen! Mentsen meg! Ez a katona meglopott engem! Jegor a ház küszöbén állt; tisztelegve, mereven kihúzta magát — sapka a kezében, mellét is kifeszítette s a két sarkát összevágta, mint a strázsa — de egy kukkot sem sióit. Talán zavarba hozta az utcán megállt tábornoki kar, talán a feléje rohanó végzet előtt kövesedett meg így — az én Jegorom csak áll, pislog, és sá'ga, mint az agyagos föld. mokrata és kritikus így jellemezte Turgenyev alkotásának fő erősségét: „A valóság mély átérzése, éles megfigyelőképesség, szivélyesség, rokonszenv minden élőlény iránt, a lényeg mesteri kidomborításának művészete és következésképpen minden tárgy sajátos különös ábrázolása, az orosz természet képének rendkívüli művészi ábrázolása, költészetének üdítő frissesége — mindez rendkívül becses tulajdonsága ennek a fiatal írónak és felfedezteti benne korunk fiát, aki lelke mélyén korának minden baját é9 kérdését magában hordozza." Legnagyobb és leismertebb müvében, az Apák és fiaik címü regényében hatásos társadalomrajzot, hü képet ad kora eszmei küzdelmeiről, az idősebb és fiatalabb nemzedékek elvi ellentéteiről, egyik oldalon a múlt és a jelen sima útjaihoz görcsösen ragaszkodó, másrészt pedig az öntudatosodó és forradalmasodé fiatal nemzedék vívódásairól. Különféle típusok vonulnak fel — a jelen emberei, míg előző müveiben (Nemesi fészek stb.) Turgenyev a pusztulásra ítélt régi világ 40-es évelnek alakjait rajzolta meg. Élete utolsó időszakában beutazta egész Európát.. Nagy tisztelői és barátai voltak Franciaországban és Angliában (Prosper Mérimée, a Goncourt-fivérek stb.) Külföldi útjáról hazatérve 1883. szeptember 3-in húnyt el. A Volkov-temetőben helyezték örök nyugovóra a nagy írót. L. L. KÖTHO! A főparancsnok szórakoztt či komor pillantást vetett rá s harogosan ráordított: — No, mi lesz? ... Jegor pedig csak áll, mint a bálvány, s a fogsorát mutogatja. Aki oldalról nézett reá. azt hihette, hogy nevet. Akkor a főparancsnok szaggatottan csak ennyit mondott: — Fel kell kötni! — azzal megsarkantyúzta lovát és továbbhaladt, előbb megint csak lépésben, azután sebesen ügetve. Az egész tiszti kíséret nyomában ügetett; csak a szárnysegéd fordult hátra a nyeregben s vetett egy futó pilantást Jegor felé. A parancs teljesítése elöl lehetetlen volt kitérni: Jegort tüstént megragadták s elvitték a vesztőhelyre. Ott már aléldozott szegény, csak kétszer tudta nagy nehezen elkiáltani: Úristen! Úristen! — és halkabban hozzátette: — Az Úristen látja, nem én voltam! Amikor elbúcsúzott tőlem, sírt, sírt keservesen. Kétségbeestem egészen. — Jegor! Jegor! — kiáltottam: - hogy lehet, hogy egy szót sem szoltál a tábornoknak? — Az Úristen látja, nem én voltam — ismételte szipogva a szerencsétlen. A háziasszony is megdöbbent. Nem számított ilyen rettenetes ítéletre s jajveszékelni kezdett. Irgalomért könyörögve fordult mindenfelé, bizonygatta, hogy a tyúkjai megkerültek, s hogy ö kész tisztázni ezt az egész dolgot. Természetesen eredménytelen maradt minden kísérlete. Hadiállapot volt, uram, katonai rend! Fegyelem! A háziasszony mind hangosabban zokogott. Jegor, akit a lelkész meggyóntatott és megáldoztatott, felém fordult: — Mondja meg neki, uram, ne keseredjék el... Hiszen én megbocsátottam neki. Ismerősöm megismételte szolgájának ezeket az I^LISÓ szavait, azután suttogva mondta: „Jegoruska, te drága, igaz ember!" — s könnyek csorogtak le két öreg orcáján. Napjaink egyik nagy feladata a falu kulturális életének fellendítése, a szórakozás új formáinak kialakítása falvainkban. A művelt szórakozás kialakítása. Szórakozott a falusi ember azelőtt is, mert szórakozás a kártya és a bor melletti terefere is. De a művelt szórakozás széleskörű térhódítása falvainkban már a mi rendszerünk nevéhez fűződik. A művelt szórakozás alapfeltételének biztosítása a falu új gazdasági életének kiépítése — befejezés előtt áll. A parasztembernek ma összehasonlíthatatlanul több ideje és pénze jut szórakozásra, mint azelőtt. Sajnos, azt is hozzá kell tennünk, hogy nagyon sok faluban a szórakozás új formáinak kialakulása messze elmarad a falu gazdasági fejlődésének iramától. Szádelóben, ebben az igazán eldugott, 210 lelket számláló faluban is így áll a helyzet. A vándormozi csak hébe-hóba vetődik, el ide, a színjátszás is mindig elakad valamilyen nehézségen (pedig falvainknak talán ez az egyetlen aktív szórakozásra való törekvése.) Sportegyesülete nincs a falunak és a Csemadok sem tud megmozdulni. Ismerve ezeket a tényeket, hitetlenkedve álltam a falu könyvtárosának eredményes kimutatásai felett. Ebben a kis faluban (talán éppen azért, mert a szórakozás utáni vágy nem talált más levezető csatornát) az olvasás, a jó könyv szeretete hódította meg a parasztembereket. Az 52 családból álló falunak 49 rendszeres könyvtárlátogatója van. (Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a könyvtárt látogatók az egész családot ellátják könyvvel). A legnagyobb sikert Móricz Zsigmond Pillangója érte el a faluban: ezt a könyvet a falu valamennyi lakosa elolvasta! Kézből kézbe vándorolt, nem egy veszekedést, múló haragot okozva vándorlásának sorrendje miatt. A másik nagy könyvsiker Glazarova Adventjéhez fűződik, ehhez a mai problémákat bogozgató, a mai falu emberének nagyon is sokatmondó regényéhez. Mikszáth és Jókai regényei is többet vannak a könyvtáron kívül, mint belül. Rajtuk kívül Leonov, Hašek és Szabó Pál regényei „divatosak" Szádelóben. S az olvasás láza állandóan növekszik. „A véletlen" folytán a folyó év első felében pont annyi könyvet kölcsönöztek ki, mint tavaly egy egész év alatt. Özv. Bábás Gézáné 70 éves parasztasszony Jókai szerelmese: a könyvtár valamennyi Jókai-kötetét elolvasna, s ezenkívül tekintélyes magánkönyvtára van Jókai regényeiből. Józsa Géza 50 év körüli EFSZ-tag egy esztendő alatt 25 kötetnyi szépirodalmat olvasott el. Fia, ifj. Józsa Géza viszont a mezőgazdasági szakirodalmat részesíti előnyben. Szabó István, 60 éves erdész sokoldalú olvasottságával tűnik ki. Nem volna teljes a kép, ha nem emlékeznénk meg a könyvtáros házas, párnak, — Bernáth Sándornak és feleségének önfeláldozó munkásságáról. Az ő érdemük, hogy a szépirodalom utáni vágy helyes mederbe terelődött. Ismerve olvasóikat, mindig a legmegfelelőbb könyveket adták a kezükbe. Kováts Miklós képei a Hviezdoslavtéri Galériában Jóval a kiállítás megnyitása előtt lépek a tárlati helyiségbe. Egy portré néz rám a falról, sötét hajjal keretezett finom arc, határozott vonások, céltudatos tekintetű szem, a puha szájban is akarat A festmény címe: Önarckép, kelte 1928. Ez tehát a trenčíni származású Slavlnská, akit eddig csak egy-egy műve alapján ismertem. Harminc évvel ezelőtt ilyen volt és így festett. Előzőleg, még 1922-ben Brünnben Wache professzornál vasszorgalommal és lelkesedéssel szerezte meg művészi tudása alapjait. Majd néhány évi kényszerű megszakítás után eljut Pestre, a Képzőművészeti Főiskolába, a röviddel ezelőtt elhalt Glatz Oszkárhoz, az ismert művész-pedagógushoz. A nála töltött három esztendő alatt egy fiatal asszony minden energiájával, egy festőnő minden törekvésével igyekszik az évtizednél is hoszszabb idő előtt kitűzött és végzetszerűen felmerülő akadályokkal hátráltatott utat végigjárni. — A magyar képzőművészeti életen kívül megismerkedik a korabeli modern irányokkal és felfogással. Néhány év múlva szülőhelyére, Trenčlnbe kerül vissza, a régi családi otthonba. — Haladó szellemű, harcos elődeim voltak — mondja Slavinská. — Elfogulatlanul nézem a világot, a művészetemmel harcolok eszményeimért. Ez a művészet sokrétű, változatos témaköre van, amit a jelen kiállítás is igazol. Először lép most a nyilvánosság elé a festőnő és harminc évi fejlődésének egyes szakaszait jelölik meg képei. Követhetjük, hogyan szabadul fel fokozatosan az iskola hatása alól s válik egyénibbé felfogása, jellegzetessé ecsetjárása. A látott élményt valóságszerüen rögzíti, anélkül, hogy csak utánozná a természetet. A teremtés melegét, a nagyvonalú látást, az összegezést mutatják müvei. Amellett, hogy realisztikus és erőteljes, nem zárja ki a finom költői elemeket. A női lágyság mellett teljes biztonságot fejez ki rajza — az alapos anatómiai tudás, a sokévi fegyelmezett munka és éber megfigyelés eredményeként Képeinek kompozíciója tömör és majdnem mindenütt logikus építésű. — Színei hol mélytűzűek, hol asszonyosan gyengédek s mindig finoman összehangoltak. Ha a szabad természetet festi, a napsugár káprázata villan fel képein és melegebbre éleszti a fényeket s mélyebbre tompltja az árnyakat. — Egyforma kedvteléssel és szeretettel foglalkozik emberábrázolással, csendélettel és a tájjal. Festeményeinek alaphangja általában a békés nyugalom. Közvetlen érdeklődéssel és megértéssel nézi a falut s a ma dolgozó parasztjait. Ha a legutóbbi évekből való Szucsai asszonyt, az Olvasó gazdát, vagy a batyűs Szövetkezeti menyecskét figyelem, nem mondom róluk, hogy hitelesek, csak azért nem, mert ezen felül és mindenekelőtt: igazak. Megkapó kifejezésű a Cigáqynő is. Finom lelkiismeretet jeleznek a Barátnő és a könyvébe elmélyülű Leányka. Csupa szín, élet, mozgás a lendületes technikájú, egészen új keletű, (1958) üdezöld kertben Babaruhát varró két gyerek. Érett, finom fogalmazású egy huszonegy évvel ezelőtti aktja, a plain-air nagyszerű világításában Fürdő nő. Lényéhez közel áll a növényvilág, amit beszédesen tolmácsolnak szebbnél szebb virágai (a Rózsacsokor az ablakban, Rózsák a lócán a legkiválóbbak), a remek gyümölcsös, mázas korsós csendéletei, inspirációjának gyakorlati forrása a kert. Szinte a lélegzetét érezzük az árnyas fáknak, a májusian friss zöld gyepnek s a ragyogó tulipánoknak. Tájképeinek megismétlődő motívuma az otthona közvetlen közelében emelkedő, viharedzett trenčíni vár. Gőgös magasságban, a lenyugvó nap vörösében, hűvös őszi párákon át virágzó, vagy havas faágakon keresztül bukkan fel a regényes romok sziluettje. A liptói, árvái füstösfekete fakunyhók, csűrök a jellegzetes liláskék hegyek előterében, s a Vág vidéki házikók nagyon jók; egyszersmind néprajzi jelentőségük is van, valamint a falusi portrék gyönyörű szlovák népviseletének. Az olaj-, a pasztell- és rajztechnikát egyforma könnyedséggel alkalmazza festőnőnk. Mint oktatónak is figyelemre méltó érdemei vannak. Attól eltekintve, hogy saját kezdeményezésére vasárnapi tanfolyamot tartott 1949—1950-ben, ahol egyénien foglalkozott érdeklődő és tehetséges munkásokkal, és iparosokkal, most a trenčíni festőkörnek vezetője, mely országos viszonylatban az első helyen áll. Az ötvennyolc éves Slavinská fiatalosan rajong ma is a művészetért. Töretlen eréllyel keresi tovább a fejlődést, a tiszta és egyszerű formát és a tartalom lényegének hangsúlyozását és a ma szellemének méltó kifejezését. BÁRKÁNY JENŐNÉ A szovjet ismeretterjesztő filmgyártás fejlesztésének hároméves terve több mint 400 film felvételét irányozza elő. Ezeknek a fele a Szovjetunió technikai fejlődését fogja szemléltetni. Az egyik filmsorozat a szovjet kozmikus kutatásokról számol be. Ismeretlen Berzsenyi levelet talált dr. Kanyar József, a kaposvári állami levéltár vezetője. A költő a távolban katonai szolgálatot teljesítő Antal fia hazabocsátását kérte a megyén keresztül a helytartó tanácstól. A beadványt Nikláról írta a költő 1829. április 27-én. A Moszkvai Cigányszínház a következő évadban az indiai, spanyolországi, olaszországi, romániai és a magyarországi cigányok táncait, dalait mutatja be. ÜJ SZÖ 6 * 1958. szeptember 4.