Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-14 / 224. szám, csütörtök
qpsaa Válogatottjaink nagy erőpróba előtt KauakísKenu Hosszabb szünet után újra megkezdődtek labdarúgóink vetélkedései valamennyi osztályban. Ami az első liga csapatainak első őszi bemutatkozását illeti, azt állapithatjuk meg általában, hogy a csapatok csalódást keltettek. Igaz ugyan, hogy az első .forduló eredményeiből még nem lehet végleges következtetést levonni, annyi azonban bizonyos: játékosaink nincsenek jó formában, még nem érték el a kívánt eredményességet. Főleg újra a golratöréssel, pontos lövésekkel, beadásokkal, gyors, meglepetésszerű helycserékkel, a védelmi retesz biztos működésével van a legnagyobb ba.j További fogyatékosság, hogy sok csapatnál tezlelhetfl volt a kellő állóképesség hiánya. a második félidő vége felé a legtöbb csapat íámadósora erősen alábbhagyott a játék iramából és inkább a megszerzett eredmény tartására fektette a fő figyelmet. Kevés játékos tartotta be a lényeges taktikai utasításokat., amelyeket a csapatok edzői fontos mérkőzés előtt megbeszélnek a játékosokkal. Erre van felépítve a mérkőzés haditerve, s ha ezt a csapat tagjai megszegik, úgy felborul a terv, a többi játékos is más játékmodorra kényszerül és így az előre átgondolt utasítások eredménytelenekké válnak. Ezek a meggondolások azért is fontosak, mivel válogatottunk augusztus 30án Prágában egyik legnehezebb mérkőzését vívja a Szovjetunió csapata ellen. Várható volt, hogy labdarúgóink a stockholmi világbajnokságon sok újat sajáttltottak el, s ezeket a tanulságokat alkalmazzák majd ligamérkőzéseik folyamán. Mind ez Ideig azonban ez nem észlelhető. Talán egyetlen csapat a prágai Dukla volt, amelyben a múlt vasárnap a korszerű játékfelfogás csíráit lehetett felismerni. A szélsőkre játszást szorgalmazták, ahol Kordula és Vacenovský eme szerepüket jól látták el és gyors lefutásaikkal némi új elemet vittek a csapat támadó szellemébe. Mert volt mit tanulni a stockholmi VB-n. Igaz, hogy itt válogatottunk világraszóló eredményt is elért, csak gondoljunk az argentinok elleni fényes 6:l-es eredményre, a NSZK ellen pedig csupán Ellis játékvezető „jóvoltából" volt kénytelen 2:2-es döntetlennel elhagyni a játékteret. Sajnos, csapatunk a legjobb nyolc közé nem jutott be, habár tudása alapján ezt minden vita nélkül megérdemelte volna. A Szovjetunió csapata ma a labdarúgóvilágban elismerten jelentős erőt képvisel és válogatott csapata tekintélynek örvend. Stockholmban a legjobb nyolc közé került, a VB legnehezebb csoportjába osztották be és Angliával való döntetlenjével, Ausztria feletti győzelmével került Svédország csapatával szembe Itt a fáradtság jelei mutatkoztak a csapaton. Igaz, hogy itt némileg szót kell emelni a stocholmi VB játékrendszere ellen is. Nem lenne szabad ugyanis ilyen nagy megpróbáitatást igénylő világbajnoksági tornán kellő számú pihenőnap megállapítása nélkül játszani. A szovjet válogatottban sok a kiemelkedő egyéniség. így Jasin kapuvédő, akit a világ egyik legjobb játékosának tartanak. Nagy figyelmet érdemelnek még Krizsevszkij, V. Ivanov és Iljin. Az utóbbi hármat Iljinnel egyetemben a külföldi sportszakértők a világ legjobb csapatába sorozzák, ahol Krizsevszkij középhátvédet, Ivanov jobb összekötőt, Iljin pedig balszélsőt játszana. A szovjet edzők nagy körültekintéssel készítik elő csapatukat és mindent megtesznek annak érdekében, hogy válogatottjaik szerezzék meg a győzelmet. Csehszlovákia csapata szintén jelentős játékerőt képvisel, s minden valószínűség szerint megtesz mindent, hogy visszaszerezze jó hírnevét. A röplabda EB előtt ' Több mint két hét választ el bennünket a férfi és női röplabda EB ötödik évfolyamának megnyitásától. A rendezéssel Csehszlovákiát bízták meg és az előkészületek a közeli napokban érik el csúcspontjukat. Az első rajtolók már bejelentették érkezésüket. Augusztus 14-én Prágába érkeznek az albán röplabdázók, akik az EB megnyitása előtt Cholticeben, Pardubice mellet készülnek majd fel a nagy vetélkedésre, majd Csehszlovákiában több helyen edzőmérkőzést tartanak. Augusztus 28-ára jelezte érkezését a belga, az olasz, a lengyel, a tuniszi együttes, s egy nappal később érkezik majd Prágába Finnország válogatottja is. Az Egyesült Arab Köztársaság váPáros harc a labdáért a Dynamo PÄha—Spartak Üstí bajnoki labdarúgómérkőzésen. (Fafek felvételei) Csütörtök, oug. 14. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA. A tűzföld kialszik (argentin) 16, 18.15, 20.30, PRAHA A császár parancsára (magyar) 10.30, 14, 16, 18.15, 20.30, POHRANIČNÍK: Itt oroszlánok vannak (cseh) 16.15. 18.30, 20.45, SLOVAN: Földhözragadtak (mexikói) 16.30. 18.45, 21, LUX: A folyó áramlatában (csehfrancia) 16. 18.15] 20.30. METROPOL: A2 igazság karja (angol) 16, 18.15, 20.30, PALAČE: Csendes villámok (német) 18.30, 20.30, OBZOR- Ötödik kerék a kocsiban (cseh) 18, 20.45, STALINGRAD: A legszebb pillanat (olasz) 18, 20, NÁDEJ: Az Igazság karja (angol) 20, ZORA: Maclovia (mexikói) Í8, PARTIZÁN: O cangaceiro (brazil) 17.45, 19.45, MLADÝCH: Veszélyes ösvények (szovjet) 16, DIMITROV: Kid (svájci) 17.30, 20. PIONIER: Az éj leple alatt (indiai) 20, DUKLA: Testvérünk az óceán (cseh) 18, 20.15, LIGA: A világ színe előtt (bolgár) 17, 19.15, MÁJ: A nyologatottja a prágai EB előtt az NDKban játszik előkészítő mérkőzést. Első találkozóját augusztus 17-én vívja Stálinstadtban, a továbbiak sorrendje a következő: augusztus 23-án Neugersdorfban, augusztus 24-én Spremborgban és 26-án Dippoldiswaldeban. A csehszlovák válogatott közös edzőtáborozása augusztus 20-án kezdődik. A 16 kiválasztott női játékos Dóbrichovcéban, a 18 férfi pedig Nymburkban készül elő a prágai EB-re. SÍDLO RAJIJA KÉTSÉGüS a stockholmi EB-n Janus Sidlo, az ismert lengyel gerelyhajító a legutóbbi Lengyelország— USA atlétikai találkozón sérülést szenvedett. A sérülés komolyabb, mint eredetileg gondolták. Az orvosok megtiltották Sidlónak edzések folytatását s teljesen bizonytalan, hogy az EB favoritja Stockholmba egyáltalán indulhat-e. Moszkvában találkoznak a legjobb sportlövők Naponta érkeznek újabb és újabb résztvevők Moszkvába az ott megtartandó sportlövő-világbajnokságra. A benevezett országok közül már a helyszínen van: Ausztria, Spanyolország, a népi Korea, Románia, ez USA, Venezuela és Jugoszlávia csapata. A világbajnoksági versenyek augusztus 17-én kezdődnek és 20-ig tartanak. 28 ország versenyzői fognak vetélkedni. A svéd Erik Karlsson, a Nemzetközi Lövész Szövetség elnöke már Moszkvában tartózkodik. mok a sötétbe vezetnek (német) 18, 20, POKROK: A magány fátyla (mexikói) 17.45, 20.15, ISKRA: A nagyváros utcakövezetén (indiai) 18, 20, OSVETA: Žižkovi románc (cseh) 18, 20. A KASSAI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Forró ég alatt (egyiptomi), OSMEV: Szüzesség (cseh), TATRA: Egy csepp tengervíz (német). A SZÍNHÁZAKBAN: Nyári szünet. A BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ MŰSORA: 19.00: Televíziós híradó. 19.30: Koreai diákok Prágában. 20.50: A Szlovákiai Politikai Iroda Könyvkiadó újdonságai. 20.10: Jekatyerina Voronyina — szovjet film. A nap visszhangja. Ma kezdődik Prágában a vetélkedés Negyedik alkalom nal kerül megrendezésre a kajak- és kenusportban a világbajnokság. E sportág első világbajnoki versenyét 1938-ban Svédországban rendezték meg. A következő VB-re 1950-ben Dániában került sor. 1954-ben a franciaországi Macon volt a harmadik VB színhelye, most pedig Prágában bonyolítják le a vetélkedést. Az ünnepélyes megnyitóra augusztus 14-én, te» hát ma kerül sor, és a világbajnoki küzdelmek ugyancsak ünnepélyes külsőségek között vasárnap, augusztus 17-én fejeződnek be. E napon 15 számban avatnak világbajnokot IDŐJÁRÁS Kelet-Szlovákiában még erősen felhős, borús idö. esetleg zivatar várható. Az ország többi részén javul az időjárás. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—22 fok. Nyugati szél. A kajak- és kenu-világbajnokságon egyik fő támaszunk Voknér lesz, aki már több alkalommal jó hírnevet szerzett a csehszlovák sportnak. Az induló nemzetek színeinek képviselői közül öt csapat emelkedik ki: a Szovjetunió, Nyugat-Németország, Románia, Svédország és Magyarország versenyzői. Esélyeikre vonatkozóan a következőket állapíthatjuk meg: A szovjet csapat kitűnő versenyzőkből áll, akik a legnagyobb feladatok megoldására képesek. Csaknem minden egyes versenyzőjük szakosított, s csak saját számában indul, abban viszont kitűnően szerepel. Naumov a kajak egyesben 500 és 1000 méteres távon szinte verhetetlen. A szovjet lányok egyesben és kettesben is fő esélyesei a VB-nek. Mi sem jellemzőbb erre, mint az, hogy az 1954. évi világbajnok Zens Melbourneben és Gandban is vereséget szenvedett Gyementyevától. De csapathajókban is igen jó erőt képviselnek a szovjet kajakozok. Ketteseik és négyeseik tökéletes összmunkával küzdik végig a távot, s evezésükben a technikai készség mellett egyre nagyobb szerepet kap a taktikai húzás, a taktikai elgondolás. A szovjet kenusok — Buharin, Zsukovszkij, Harin, Botyev — a kajakozókéhoz hasonlóan szintén kitűnő erőt jelentenek már. A nyugatnémet csapat elsősorban a kajaksportban képvisel számottevő erőt. Kenusaik még nem érték el a nemzetközi színvonalat, kajakozóik azonban nagyszerű adottságú versenyzőkből tevődnek össze. A román kenusok igen jó képességű versenyzők. A fiatal, kétszeres olimpiai bajnok Leon Rotmann ezúttal csak mint tartalék szerepel Prágában. Tavasszal sokat betegeskedett, és sok edzést kihagyott. Filip és Terara egyre jobban megközelíti Rotmann színvonalát. Kenu-kettőseik közül az Alexe—Ismailicius-pár a jobbik. Lendületesek, gyorsak és hihetetlenül szívósak. A román kajakozók közül Anastasescu rövid távon a legeredményesebb. Azonban a többiek is szépen fejlődnek. A svéd válogatott csapatot nem kell különösebben méltatni, hiszen a kajakozás „hazája" Svédország és sok tehetséges versenyzőjük van. Nem véletlen, hogy Gert Fredriksson, aki a hírek szerint Prágában újra rajthoz áll, a „kajakkirály" elnevezést kapta. A sokszoros világ- és olimpiai bajnok közel jár már a negyvenhez, de tudása, óriási tapasztalata, lendületes, gyors evezése ma is esélyessé teszi őt a kajak egyes futamaiban, A többi svéd versenyző — a nők kivételével — is igen nagytudású. Általában az egész svéd csapat igen kiegyensúlyozott erőkből áll. Vonatkozik ez elsősorban a váltó és a csapathajók tagjaira. Kenusaik közül csak Wettersten éri el a nemzetközi színvonalat. A magyar válogatottak sokkal szorgalmasabban készültek az idei világbajnokságra, mint az egy évvel ezelőtti Európa-bajnokságra. Lelkiismeretesen végezték edzéseiket. Igaz, nagyjából azonos elvek szerint, mint 1954-ben. Akadnak a magyarok között is kivételes tudású versenyzők. Ezek közé tartozik mindenekelőtt Hatlaczki, Parti, Urányi, Bánfalvi, Fá-. bián, Simári, Bodnár és még néhányan. Tudásuk, versenyzői érettségük vetek, szik až előbb említett országok versenyzőivel. Női versenyzőink közül a Baranová— Čečáková-kettôs szereplésétől várunk sokat a prágai világbajnoki küzdelmen. CH Bratislava-— Spartak Praha Sokolovo 0 = 0 Az 1958-59. évi labdarúgó-bajnokság első fordulójának utolsó, elhalasztott mérkőzésével nyitották meg hivatalosan a ČH Bratistlava új átépített stadionját. K. Pruša, a ČH elnökének beszéde után B. "On '"vil, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség bratisíavai városi bizottságának elnö ke szólalt fel, utána pedig ö végezte a kezdőrúgást s ezzel megindull a küzdelem, melyről, a következőket jelentjük: A szurkolóik hatalmas buzdítása mel-i lett előbb a Spartak játékosaihoz kerül a labda, aztán öt percen át mezőnyjáték folyik. A 7. percben Scherer váratlanul kapura tör s a balösszekötő helyéről nagy lövést ereszt meg, de a vendégek kapusa helyén van. A 12. percben Kačáni a jobbszélen közelíti meg a Spartak Sokolovo kapuját, lövése azonban a háló mellé kerül. Az esőtől csúszós a fű, ami csökkenti a csatárok lövöképességét. A 15. percben Hlavatý jól fcgja a. vendégek jobbszélsőjének beadását, egy perccel később pedig túlzásba viszi -egyébként pompás összjátékát a ČH s végül is a Sokolovo védelme hárít. JÖL KÜZD A CH de a vendégek hálójába nem találnak támadói. így a 17. percben Dolinsky bombáját szerencsével védi a prágai kapus, még ugyanebben a percben pedig Scherer 40 méterről élesen kapura küíldi a labdát, azonban ez sem hoz gólt. Utána elá'l az eső, éppen akkor, amikor a Sokolovo ellentámadásba megy át. Lábról lábra vándorol a labda, aztán a bailszélsőhöz keni 1, lövését azonban Hlavatý kiüti. Veszélyes helyzet volt! Az utolsó negyedórában újra ÖH-fölény alakul ki, de az eredmény az első félidő végéig már nem változik. SZÜNET UTÄN a támadások egész sorát vezetik aj otthoniak, kedvező helyzeteket is teremtenek, csak éppen elmarad a levegőben lógó gól. Kacsányi, Dolinsky, de különösen Scherer ismételten célozzák meg a prágai kaput, néhányszor már úgy látszik, hogy megszerzik a vezetést, de a Sokolovo védelme résen van és önfeláldozóan hárít A 30. percben Molnár lő, de neki sincs szerencséje. A vendégeknél a Pazdera—Svoboda—Hertl-hármas több szép akcióba kezd, de eredményt ők sem érnek el. A 32. percben Svoboda megsérül s helyét Pergl foglalja el. Egy perccel később ismét kellő pillanatban lép közbe Čtvrtníček, a prágaiak kapusa, s így isméi oda a ČH helyzete. AZ UTOLSÖ TlZ PERCBEN hevesen támad a Sokolovó, utolsó erejével a győztes gólra tör, Kraus a 38. percben kapura bombáz, de Hlavatý nagyszerűen fogja a prágai balszélső lövését. A 39. percben ismét čtvrtníček tünteti ki magát, aztán villámgyorsan változik a helyzet. Hol az otthoniak, hol a vendégek rohamoznak, de - hiába. A 43. percben a prágai védelem csak az utolsó pillanatban menti meg hálóját, (-0 Megkezdődtek a kerületi bajnokságok Egy kivételével vasárnap megkezdődtek kerületeinkben is az 1958/59-es bajnoki év küzdelmei. Az alábbiakban részletes összefoglaló jelentést adunk. FŐVÁROSI KERÜLET Az 1958/59-es bajnokság rajtja vasárnap lesz BRATISLAVAI KERÜLET A galántaiaknak ki kellett volna esniök, — de nem estek ki... Szerencsés megmenekülésük oka: a Tatran N. Mesto és a Dukla Trenčín „B" fuzionáltak, és most Považan N. Mesto név alatt szerepel az új együttes; a létszám tehát anélkül csökkent, hogy Galánta egy osztállyal lejjebb került volna. A galántaiakat azóta már újabb öröm érte. Csapatuk 3:2-re megnyerte első mérkőzését Senicán! Az I. forduló további eredményei: Považan N. M.—Lozorno 7:0, Szene (divízióból esett ki)— Skalica 7:1, Myjava—St. Turá 6:1, Malacky—Nemšová 1:1. Holič— Sered' 2:0. NYITRAI KERÜLET A bajnokság rajtja vasárnap volt. Két csapat ért el nagy győzelmet: Érsekújvár —Zselíz 5:1, Hlohovec— Léva 5:1. További eredmények: Šurany—Bánovce 2:0, Jacovce—Partizánske 0:2, Nitra „B"—Nováky 0:2, Topoľčany „B"—Vágsellye 0:1, Komjatice—Bošany 2:1. BANSKÁ BYSTRICA-I KERÜLET Az új bajnoki küzdelem első fordulójában a divízióból kiesett csapatok vívtak rangadót. Zvolen 4:1-re győzött Kremnicán! A forduló legnagyobb győzelmét Dolné Hámre aratta 5:0 arányban az újonc Detva ellen. Jól rajtoltak a fülekiek is, akik 4:0-lás győzelemmel tértek haza Poltárröl. További eredmények: Ondrej— Rimaszombat 4:0, Podbrezová—Ipolyság 3:1, Ragyolc—Ajnácskő 6:3, Krupina—Žiar 1:1. ŽILINAI KERÜLET A múlt évi bajnokság fináléja és az idei bajnokság rajtja között érdekes öszszefüggés van. A kerület_ annak idején elrendelte a L. Lúčka— Čadca-mérkózés újrajátszását. Mivel ezen a mérkőzésen a čadcaiak győztek, a bajnoki táblázaton megelőzték Mikulást, s elütötték őt a divízióba való jutástól. Lipt. Mikulášon nagy elkeseredést váltott ki a kerület intézkedése, s „tiltakozása" jeléül a bajnoki küzdelem első fordulójának mérkőzésére nem állt ki a miklósí csapat, noha Dubnica ellen a saját pályáján kelleti volna szerepelnie. Az I. forduló mérkőzései: Krásno—Vrútky 5:0 (volt divíziós csapatok találkozója), Lisková— Dukla Mikuláš 4:1, Sučany— Kys N. M. 2:4, Ladce—Bytča 1:0, Žilina „B"—L. Lúčka 1:1, Ploštín—Turany 1:1. KASSAI KERÜLET A rajt Svitnek sikerült legjobban, 4:0ra nyert a Lok Poprad ellen. Tivábbi eredmények: Rozsnyó— Smižany 1:0, Kassai Lok. ,,B"—Szepsi 0:1, Kassa újfalu— Pelsőc 2:1, Királyhelmec— Sečovce 1:1, Sp. Poprad—Levoča 2:1, Jasov—Krásni n/H 2:1. PRtíŠOVI KERÜLET Az új bajnokságot a Lok. Humenné kezdte a legjobban, 4:l-re nyert a nagykaposiak ellen. A további hat mérkőzés ezeket az eredményeket hozta: ČH Prešov— Medzilaborce 1:0, Snina—Strážske 4:2, Stropkov—Dukla Prešov 3:1, Tatran Prešov „B"—Sobrance 3:1, Malčice—Lipany 3:1, Slavinov—Bardejov 2:2. „OJ SZÓ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava. Gorkého u. 10 sz T e I e f'o n : 347-16 351-17, 232-61 - főszerkesztő 352-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság 326-39, - sportrovat: 325-89 Kiadóhivatal Bratislava, Gorkého 8., telefon 137 28 Flfifizetési díj havonta Kés 8 - Terieszti a Posta Hirlapszolgálata Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél Nvomás' Pravda Szlovákia Kommunista Párt•A-673K78 is tfrtmnnti Ri7i-ittc<io4nsk HarlňvSIIalata Bratitlava