Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-08 / 218. szám, péntek

Chivu Stoica elvtárs ô. ven éves CHIVU STOICA eWtárs, a Ro­mán Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke és a Román Murt­káspárt Központi Bizottsága poli­tikai irodájának tagja ma töíti be 50. életévét. Stoica elvtárs már a monarchista kormány idején aktívan részt vett a román munkásmozgalomban. 1929-ben belépett a Kommunista Ifjúság Szövetségbe s két évvel ké­sőbb felvették Románia Kommu­nista Pártjába. A harmincas évek­ben Stoica elvtárs Gh. Gheorg->. hiu-Dej elvtárs oldalán a vasuta­sokkal és a kőolajvállalatok mun­kásaival együtt a nagytőkések és mgybirtokosok ellen harcolt a dol­gozók életszínvonalának emeléséért. A grivicei vasúti müvek munkásai­nak harcában való aktív részvéte­lért Stoica elvtársat 12 évi bör­tönre ítélték. A börtönben a poli­tikai foglyok illegális kommunista szervezeteibén aktívan dolgozott. A felszabadulás Után a haza és nép szolgálatában, a világbéke megerő­sítéséért kifejtett sokévi eredmé­nyes tevékenységéért Stoica elv- \ társat több ízben kitüntették. A hitleristáknak Romániából való kiűzése után és a fasiszta rezsim­nek az országban való felszámo­lása után minden erejét az egy­séges, erős szocialista Románia építésének szentelte. Már 1946-ban parlamenti képviselővé választották. Az 1948-1952. és 1957-es éhek­ben a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének tagja tett. In­tenzíven dolgozott a szakszervezeti mozgalom felújításáért az orsiág­ban. 1945—46-ban megválasztották az Általános Munkaszövetség alel­nökévé, 1947-ben kinevezték a ro­mán vasutak vezérigazgatójává. Az 1948—50-es években iparügyi és J kereskedelemügyi miniszter volt, * később átvette a kohászati és ve- * gyiipari miniszteri tárcát. 1950-ben, a minisztertanács elnökének he- j lyettese, 1954-ben a miniszterin-! tiács elnökének első helyettese és i 1955-ben a minisztertanács etnokcl lett. * Chivu Stoica elttárs a pártban is több tisztséget töltött be. Romá­nia Kommunista Pártjának 1945. évi nemzeti értekezletén és a Ro­mán Munkáspárt 11. kongresszusán a Központi Bizottság tagjává oá­Á lasztották. 1952-ben "megválasztot-i tak a Román Munkáspárt KÖzporttil Bizottsága politikai irodájának tag- j jává. Ezt a tisztséget mindmáig • betölti. . » JAPÁN MEGEMLÉKEZETT az első atombomba áldozatairól Tokio (ČIK) — Japán népe augusztus 6-án az első atombomba Hirosimára do­básának 15. évfordulóján megemlékezett a bombatámadás áldozatairól. Több mint 220 ezer ember pusztult el és a virágzó város romhalmazzá vált Japán más városaiban is voltak tilta­kozó akciók az atomfegyverek ellen. Hi­rosimában június 20-án megkezdték az ezer kilométeres tiltakozó felvonulást, Tapasztalatok a nemzeti bizottságok murájából | Jó eredmények kísérik | a színvonalasabb irányítást AUGUSZTUS 6-áti pontosan 8.15 órakor abban a pillanatban, amikor 13 évvel ezélôtt ledobták a városira az első atom­bombát, Hirosimában megszólalt vala­mennyi harang és sziréna és a város 410 ezer lakosa egy perces csönddel adózott az akkori bombatámadás áldozatai emlé­kének. Hirosimában az emlékünnepen több mint 30 ezren vettek részt. Vatanabe, a város polgármestere mondott beszédet. Követelte az atomfegyverek gyártásának és használatának teljes betiltását és ki­jelentette, hogy Hirosima lakói a 13 évvel ezelőtt nyert szomorú tapasztala­taik alapján elhatározták, hogy minden erejükkel a békéért fognak harcolni. Tokióbán az atom- és hidrogénfegyve­rek betiltását követelő japán nemzeti tanács emlékünnepet rendezett, amelyen a japán fővárós több ezer lakosa vett részt. A2 ülés résztvevői tüntető felvo­nulást rendeztek az amerikai kaszár­nyák körül. A gyűlés befejező részében határozati javaslatot fogadtak el, követel­ve a japán kormánytól, hogy az USA-nál és Natjy-Britaftniánál követelje az atom­fegyver-kísérletek betiltását és ne enged­je még, hôgy a japán haderőket nukleá­ris fécyverékkel szereljék fel. A g;hilés résztvevőihez Miamoto, Japán Kommunista Pártjának főtitkára és Asz­szamua, Japán Szocialista Pártjának fő­titkára intéztek beszédet. Nagy érdeklő­déssel hallgatták Miadzakinak, Szunagava város polgármesterének bészédét, akit ül­döznek azért, mert síkraszállt az ameri­kai támaszpontok kibővítése ellen Szu­nagava városában. Miadzaki kijelentétte, hogy védelmére már sok japán ügyvéd jelentkezett és biztosította a gyűlés résztvevőit, hogy ellenállásában kitart. Beszédét viharos tapssal és „Tarts ki!" kiáltással fogadták. VM1U amelynek résztvevői augusztus 6-an Fu­dzsivara Városába érkeztek. A menetben 80 ézer japán vesz részt. Augusztus 12-én a tüntetőmenet résztvevői Tokióba érkez­nek. A JAPÄNSZERTE kibontakozó atom fegyverkezés-ellenes mozgalomban § részt vesznek a fiatalok és a gyerekek ^ is. Képünkön kisiskolások tiltakozó § táblát visznek, amelyen követelik § szüntessék be az atomfegyverkezéét, ^ mert ők élni akarnak. A siociaä'sra országok képviselői ^ vegyiipari együttműködés kibővítéséről | Berlin (ČTK) — Berlinben július 28­tól augusztus l-ig ülésezett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében működő vegyiipari tudományos és tech­nikai együttműködési állandó bizottság. Az ülésen részt vettek Bulgária, Magyar­ország, a Német Demokratikus Köztár­saság, Lengyelország, Románia, a Szov­jetunió és Csehszlovákia képviselői. Meg­figyelőkként jelen voltak a Kínai Nép­köztáriaság és a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság megbízottai . Az ülésen a szocialista gazdasági rend­szer és a szocialista nemzetközi munka­megosztás maximális előnyei kiaknázá­sának alapján megvizsgálták a vegyiipar további fejlesztésének, a szakosításnak és együttműködésnek kérdéseit a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamaiban. Elhatározták, hogy szoro­Az Olasz Kommunista Párt vezető személyiségei Moszkvában Moszkva (TASZSZ) — A Szovjet­unió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottságában augusztus 6-án beszélgetés folyt az Olasz Kommu­nista Párt vezető személyiségéivel, akik a Szovjetunióban üdültek. Az összejövetelen részt vett N. Sz. Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságá­nak első titkára, M. A. Szuszlov elv­társ, a párt Központi Bizottsága el­nökségének tagja és a KB titkára, B. M. Ponomarev elvtárs, a párt Köz­oonti Bizottságának tagja és az Olasz kommunista Párt vezetői: Luigi Longo ülvtárs, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának helyettese és Giorgio Améndóla elvtárs, az Olasz Kommu­nista Párt Központi Bizottsága elnök­ségének tagja. A beszélgetésen jelen volt D. P. Sevljagin elvtárs, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának felelős dolgozója. Az ülés résztvevői eszmecserét folytattak a nemzetközi munkásmoz­galom időszerű problémáiról és köl­csönösen tájékoztatták egymást a két testvérpárt működéséről. A beszélge­tés szívélyes elvtársi légkörben és a nézetek teljes azonosságának szelle­mében folyt. Keiké oszta a világ tetején AMlG A „VILÄG TETEJÉT", vagyis Tibetet nem segítették a kínai szak­emberek, a kietlen hegyvidéken jóformán nem termett semmi. Ma már Ihásszá környékén az állami gazdaság konyhakerti növényekét is termel. Képünkön egy hatalmas kelkáposzta táblát látunk. sabb kapcsolatokat kötnek a gépipari ál- § landó bizottsággal. < Az ülés az elvtársi együttműködés és ^ teljes kölcsönös megértés szellemében !; folyt. & A válság további jelei az USA-ban Annak ellenére, hogy egyes ameri- ^ kai közgazdászok megjósolták az USA ^ gazdasági helyzetének közeli javulá- fc sát, ejjupftf tö$> üj«n „ssüfttej. .b#*ft,$ t-tmelest a megrendelések hiányában. ^ Az American Vistrwse, a műselyem ^ gyári vállalatok egyik legnagyobbika $ közölte, hogy rövidesen bezárja roa- $ noki üzemét, ahol évente 35 millió lib- ^ ra müselymet gyártottak. Az üzem $! magszüntetésével több mint 1750 al- í; kalm'a^ott veszti kenyerét. Százhúsz adeni sejk kifejezte hűségét a jemeni | imámnak š s Az al Ahram lap jelentése szerint $ Aden angol kormányzója azzal fenve- ^ gette meg a délarab hercegségek dol- ^ gozóit, hogy ők is a lahedzsi szultán § sersára jutnak, ha továbbra is el- 5; utasítíják ezen országok szélésebbkö- $ ~ rű szövetségének megteremtésére irá- ÍJ nyúló tervet. § Ali Abdel Karm lahedzsi szultánt az § angolok megfosztották trónjától, mert § elutasította a szövetséget, amelynek % az angol imperialisták céljait kellett | szolgálnia és elnyomni a nemzeti fel- í szabadítási mozgalmat a nyugiat-adeni $ angol védnökségben. A Délarab Ligái; kairói megbízottja közölte, hogy a § megszált területei! 120 sejk szem- § behelyezkedétt az ánö'ol fenyegetések- ^ kel és hűségét fejezte ki a jemeni fc imámnak. Kairóban a lahedzsi szultán, a je- $ meni tényezők és a Délarab Liga kép- $ viselői részvételével tárgyalások foly- ^ nak, melynek célja az ENSZ elé ter- ^ jeszteni az arab félsziget déli részén ^ elkövetett angol agresszió kérdését. fc A NEMZETI BIZOTTSÁGOK irányí­tó munfeája színvonalának emelése jelénleg kule&tontosságú kérdés a nemzeti bizottságok és szerveik előtt álló féladatok teljesítésében. A nemzeti bizottságoknak mint az államhatalom helyi szerveinek felada­ta, hogy a kormány irányelvei és a köztársaság törvényei szerint irányít­sák a járásokban és falvakon a szo­cializmus gazdasági és kulturális épí­tését és hazánk fejlődése és felvi­rágzása érdekében megszervezzék a dolgozók alkotó erőit. A sikeres mun­ka alapja a lakosság körében kifejtett rendszeres tömegpolitikai tevékeny­ség, hogy megnyerjük, meggyőzzük és megszervezzük polgártársaink ak­tív részvételét a párt- és kor­mányhatorozatokban kitűzött konkrét feladatok, valamint a nemzeti bizott­ságok és tanácsaik határozatai tel­jesítésére. A nyitrai járás nemzeti bizottságai­nak munkájában e fontos feladatok teljesítésénél még mindig jelentős fo­gyatékosságok mutatkoznak, noha el­mondhatjuk, hogy az 1957 májusában tartott nemzeti bizottsági választások óta a járási nemzeti bizottság és a helyi nemzeti bizottságok munkája lényegesen .megjavult. Ezt bizonyítják a szövetkezetesítés terén elért ered­mények és egyes részfeladatok tel­jesítése. A járásban a JNB ülései határoza­tainak alapján irányítjuk a munkát. A JNB ülésén megtárgyalja az idő­szerű országos és helyi feladatokat és konkrét irányelvet tüz ki a JNB és tanácsa munkájára vonatkozólag. Ha­sonlóképpen világos irányelveket ad az alsóbbfokú nemzeti bizottságoknak, állandó albizottságaiknak, a gazdasági szervezeteknek, stb. A JNB tanácsa a nemzeti bizottsá­gok és szerveik irányító és szervező munkájának megjavítására tanfolya­mot rendezett a nemzeti bizottságok funkcionáriusai és tagjai, az állandó albizottságok elnökei és a nőbizottsá­gok elnöknői számára. AZ EMLÍTETT INTÉZKEDÉSEK, a következetesebb munka, valamint a körzeti értekezletek, titkári aktívák és oktató ellenőrzések bevezetése alapján megjavult a nemzeti bizottsá­gok irányító tevékenysége, ami külö­nösen a szövetkezetesítés szakaszán éreztette hatását. 1957-ben 9 új egész községre kiterjedő EFSZ alakult, é's *írfflNfleWPszfevetkezetek 2507 "új gal és 10145 hektár földterülettel bő­vültek. Ez idén is aránylag jó ered­ményeket értünk el, mivel április 1-icr négy új szövetkezet alakult, a többi szövetkezetek pedig 1599 taggal és 5618 hektár földdel gyarapodtak. A tavaszi munkák második szakaszá­nak során 420 hektár földterületű 124 tagú további szövetkezet alakult. Kinek érdeme ez a siker? Elsősorban a párt vezető szerepe érvényesíté­sének, azaz a járási pártbizottság és a községi pártszervezetek tevékeny­ségének, melyek helyes politikai mun­kával támasztották alá a nemzeti bizottságok munkáját. Jó munkát vé­geztek a HNB-k tanácsai, tagjai, ál­landó albizottságai és a nőbizottsá­gok. Különösen ki kell emelni a jel­šovcei, čeladicei, golianovoi, silei, čabai helyi nemzeti bizottságok kez­deményező munkáját. Emeliett meg kell mondanunk, hogy továbbra is rendszeresen javítani kell a politikai tömegmunkát a nyitrai járásban és főleg a nemzeti bizottság tagjainak a választókörzetekben folytatott tevé­kenységén és az állandó albizottsá­gok tagjainak konkrét munkájára kell irányítani a figyelmet. A nyitrai JNB mellett 11 állandó al­bizottság létesült. Összesen 52 tag­juk van. Az albizottságok tevékeny­ségét pozitívnak minősíthetjük, külö­nösen jó munkát végez a mezőgazda­sági, kereskedelmi és pénzügyi-költ­ségvetési albizottság. Az osztályveze­tők nagy segítséget nyújtanak sz ál­landó albizottságoknak azzal, hogy ellenőrzik a feladatok teljesítését és megfelelő adminisztratív-műszaki se­gédeszközökkel látják el őket." Szép eredményeket mutat fel az egészség­ügyi albizottság is, mely szorosan együttműködve aktívájával hatékony fegítséget nyújtott járásunk egész­ségügyi fejlesztésében. A járás helyi nemzeti bizottságai mellett 239 állan­dó albizottságot létesítettek. A čela­dicei HNB mellett működő mezőgaz­dasági albizottságnak köszönhető például az EFSZ megalakítása. Noha pozitív eredményeket értünk el a helyi nyersanyag lelőhelyek Jci­használásában, a JNB és a HNB-k to­vábbi feladata feltárni és a járás lakosságának rendelkezésére bocsáta­ni a található nyersanyagokat, 1958 első felében a következő üzemek lé­tesültek: kőbánya Dražovce község­ben, égetett téglagyártás Vicsápapá­tin, cementtetőfedö gyártása Járok községben. E községek példáját kö­vetve a nyitrai járásban nyersanyag­forrásul ki kell még használnunk a mechenicei kőbányát, a mlynárcei ka­vicsbányát, a zbehyi stb. homokbányát. Szükségessé teszi ezt az a tény, hogy a megnevezett, vagy a szomszédos községekben a dolgozók érdeklődnek az említett nyersanyagok iránt, la­kásépítkezés céljaira. A „Z" AKCIÖ tervének teljesítésé­ben, valamint a drážovcei, čápori. Veľké Záluže-i és a Nyitra melletti Ivánka községek kultúrházainak épí­tésénél is kedvező eredmények mu­tatkoztak. A čeladicei, Polný Kesov-i, lehotai és Veľké Zálužie-i községek­ben a nemzeti bizottságok a községek dolgozóinak segítségével jó eredmé­nyeket érnek el a helyi utak kiépí­tésében. Az iskolai és kulturális szolgálatok az idén az oktató-nevelő gyakorlati munka új és jól bevált módszereinek érvényesülésével valósultak meg. Va­lamennyi iskolán jól meghonosodott a háztartástan, a kézimunka oktatá­sa és a Micsurin-földeken végzett munka. Nem állíthatjuk ezt a poli­technikai műhelyekben folyó oktatás­ról, mivel hiány merült fel alkalmas helyiségekben és így az oktatásnak ez a formája lemaradt. Viszont min­den intézkedést megteszünk, hogy a politechnikai képzés olyan színvonalat érjen el, arffelyet a szocializmus épi­tésérréft'teejf^éíre •jSrffsutfcbán Meg­követel. A járásunkban iskolai, egészségügyi ipari és közlekedési téren, a községek villamosítása és a villanyhálózatok ki­bővítése terén elért többi sikereket is felsorolhatnánk. Hangsúlyoznunk kell azonban azt a körülményt, hogy a JNB-ok és a HNB-ok jogköré­I nek kibővítése után ezek a sikerek j még szembetűnőbbek lesznek é£ gaz­j dasági-politikai fellendülésünkben i éreztetik majd hatásukat. Gyorsan í befejezzük két község villamosítását, i a hátralévő 22 községben bevezetjük j a hangszórót, befejezzük a még el i nem készült kultűrotthonok építését j és továbbiak építését kezdjük meg. ! \ kereskedelem terén kibővítjük a I kereskedelmi hálózatot, megjavítjuk dolgozóink iparcikkekkel való ellátá­sát és a lehető legnagyobb mértékben fellendítjük a mezőgazdasági terme­lést. A CSKP XI. kongresszusán ki­tűzött és minden vonatkozásban a nemzeti bizottságok tevékenységének egyes szakaszaira kidolgozott nagy feladatok várnak ránk. MEGGYŐZŐDÉSSEL jelenthetjük ki, hogy járásunk legszélesebb dolgozó tömegeinek segítségével a HNB-k funk­cionáriusainak, a JNB tagjainak íe­gítségével és drága pártunli vezeté­sével következetesen teljesítjük eze­ket a feladatokat. František Vartik, a nyitrai JNB elnökő.. Bulgáriában 18%-kai magasabb termelés a tavalyinál j? E napokban tartották a Bolgár % Kommunista Párt Központi Bizottsá- $ gának tanácskozását, az ipari, az épí- Š tészeti és a közlekedési terv teljesí- ^ téséről. § Kubadinszki, a Bolgár Kommunista 5 Párt Központi' Bizottságának titkára S beszámolt arról, hogy valäihehftyi | ipari ágazat és minden kerület telje- i sítette, sőt túlszárnyalta a tervet. Az % ipári termelés tervét ez év első fe- fc lében 105 százalékra teljesítették. § Amíg 1957 első félében az ipari ter- £ melés az 1956. év első feléhez viszo- § nyitva 13,5 százalékkal növekedett, ez k év első felében a täyalýfhôz mértén í a. termelés 18 sZái&lékl&t nőtt- * Csehszlovák egészségügyi iparcikkek kiállítása Leningrádban Leningrádban nagy kiállítás nyílt meg, amelyen csehszlovák gyártmá­nyú orvosi műszereket és gyógysze­reket mutatnak be. Sorrendben ez már a harmadik ilyen kiállítás. Az el­ső 1956-ban Moszkvában, a második 1957-ben Kijevben volt. A kiállítást a Kirovról elnevezett Kultúra és Pihenés Parkjában levő pavilon három nagy termében és a pavilon előtti térségen rendezték meg. A szabadban a legújabb típusú mentőautónk, kerekeken gördülő rönt­gen-laboratórium és ugyancsak gpr­dülő, tökéletesen felszerelt fogorvosi rendelő látható. A leningrádi kiállítá­son, az élőző kettővel ellentétben, bemutatásra került a csehszlovák egészségügyi ipar minden újdonsága A kiállítésófi a Chitóna, Meopta, Ba­süfri, Spofa, Slovakôíámla é» Okula ! nemzeti vállalatok szerepelnek leg­újabb készítményeikkel. A Medicinszkij rabotnyik szovjet szaklap a kiállításról igen diesérően ír. A cikk felhívja a figyelmet a csehszlovák gépek és műszerek tech­nikai pontosságára és megbízhatósá­gára, valamint tetszetős, ízléses kül­sejére. Külön kiemeli röntgengépein­ket, narkotizáló műszereinket, műtő­asztalainkat. Hasonlóan dicsérő han­gon emlékezik meg a csehszlovák gyógyszerekről, köztük az antibioti­kumokról. — Örömmel fogadtuk a kiállítást ­írja a Medicinszkij rabotnyik —, mert még jobban elmélyíti a már eddig is jól bevált csehszlovák-szovjet együtt­működést az orvosok, tudományos dolgozók és az egészségügyi iparcik­keket gyártó üzemek között. — va "ÍJ S7Ö \

Next

/
Oldalképek
Tartalom