Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-06 / 216. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek ÜJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. augusztus 6. szerda 50 fillér XI. évfolyam, 236. szám. A legjobbakat a pártba A pártszervezeteknek a XI. kongresszus határozatainak teljesítésére irányuló élénk tevékenysége azt bizonyítja, hogy a párttagok harcos egysége olyan roppant erőt jelent, amely — mint mondani szokás — a hegyeket is megmozgatja. Ez az egységes erő biztosíték arra, hogy a XI. kongresszus által kitűzött történelmi jelentőségű feladat, a szocializmus építésének befejezése, belátható időn belül megvalósul és hogy a párt teljes mértékben irányítani képes az egész életünket átformáló építőmunkát. A XI. kongresszuson elhangzott beszámoló hangsúlyozza, hogy a párt befolyásának kiterjesztésével, a feladatok teljesítésének következetes biztosításával és ellenőrzésével szorosan összefügg a párt szociális és korbeli összetételének megjavítása. Noha főként a kongresszus előtti időben jó eredményeket értünk el, nem elégedhetünk meg velük. Lépten-nyomon meggyőződhetünk arról, mennyi tehetséges, áldozatkész dolgozónk van valamennyi munkaszakaszon. Sokaknak közülük valóban a pártban a helyük. Feltehetjük azonban a kérdést, miért van szükség számbelileg és ideológiailag erős pártuknak arra, hogy sorai főképpen a munkások, szövetkezeti parasztok és a dolgozó értelmiség legjobbjaival tovább erősödjenek. Azért van szükség- erre, mert a szocializmus építésének befejezésével járó követelmények egyre növekedő s mind igényesebb feladatokat rónak a pártszervezetekre, amelyeknek az összes munkaszakaszokon alaposan ismerniök kell a problémákat, hogy konkrétan és céltudatosan érvényesítsék befolyásukat nemzetgazdaságunk minden szakaszának harmonikus fejlődése érdekében. A prešovi kerületben levő Bystrei Cementgyár dolgozói alig néhány éves üzemük termelését azért emelték az ország legjobb ipari üzemeink színvonalára, mert minden munkaszakaszon dolgoznak kommunisták, akik nemcsak jól ismerik a feladatokat, de tisztában vannak azokkal a lehetőségekkel is, amelyek a feladatok megoldását elősegítik. A párt a termelésben dolgozó kommunisták útján érvényesíti befolyását a többi dolgozókra-, figyelembe véve egyes munkahelyek konkrét feltételeit. Bystrén minden negyedik dolgozó kommunista. A kommunisták harcos lendületükkel, a feladatok teljesítéséért kifejtett nagy akarással magukkal tudják ragadni a pártonkívülieket is a termelés fokozására. A Podbrezovai Vasgyár pártszervezete is helyesen ismerte fel, hogy az üzem sokkal jobban biztosíthatja a XI. kongresszus vasiparunk további fejlesztését sürgető határozatát, ha főként a fiatal munkások és technikusok legjobbjait emeli a párt soraiba. Ez év eleje óta 43 tagjelölttel gyarapodott az üzemi pártszervezet létszáma. Ezenkívül 17 tagjelölt felvételi kérelme elbírálás alatt áll. Az üzemi pártszervezet a XI. kongresszus irányelvei alapján járt el, amikor az új tagjelöltek túlnyomó részét a munkások közül vette fel a párt soraiba — akiknek átlagos életkora 27 év —, hogy így a közvetlen termelésben erősítse a párt befolyását. A párt élő és tevékeny szervezet. Történelmi feladata teljesítésében feltétlenül szüksége van arra, hogy tovább erősödjék. Ezért nem zárkózhatik el az új emberek előtt, de ugyanakkor gondot fordít arra, hogy a pártszervezetek szociális és korbeli összetétele helyesen fejlődjék. Ha például az ifjúsággal kapcsolatos és felelősségteljes feladatok szemszögéből foglalkozunk a párt korbeli összetételével, akkor világosan előtérbe kerül a párt sorai fiatalokkal való feltöltése szükségességének kérdése. Hiszen, ha azt akarjuk, hogy a mai fiatal generáció jól felkészüljön a jövő feladataira, szükség van arra, hogy még jobban áthassa a kommunizmus nemes eszméje. Ezt a feladatot csak úgy teljesíthetjük, ha a fiatalok legjobbjait megnyerjük a pártnak, lelkes kommunistákat, a párt célkitűzéseinek kiváló harcosait neveljük belőlük. A tegjelöltek felvétele minden pártszervezet elsőrendű feladata. Figyelembe kell venni a helyi feltételeket, feladatokat. A járási pártbizottságoknak ezzel kapcsolatosan úgy kell irányítaniok a pártszervezeteket, hogy a párt növekedésének kérdését az egyes pártszervezetek konkrét szükségleteiknek rendeljék alá. A párt alapszabályzatának azon módosítása, — amelyet a XI. kongresszus hagyott jóvá —, mely szerint azon szövetkezeti tagok tagjelöltségi ideje, akik több mint 2 éve dolgoznak az EFSZ-ben, egy évig tart, a gyakorlatban hozzájárul a falusi pártszervezetek szociális összetételének gyors és alapvető megjavításához. Erről konkrét tapasztalatok alapján beszélhetnek az elvtársak az ógyallai járási pártbizottságon. A járásban a falusi pártszervezetek csupán az aratás alatt 13 tagjelöltet vettek fel a szövetkezetesek soraiból. Az új tagjelöltek nyomban bekapcsolódtak a pártmunkába, munkahelyeiken lelkes agitátorokká váltak. A tagjelöltek felvételénél nincs helye a türelmetlenségnek. Nem elég megkérdezni csupán, akar-e az illető dolgozó a pártba lépni vagy sem. Először meg kel! ismertetni a párttal, hadd tudatosítsa, hogy a munkásosztály élcsapatának soraiban lenni a legnagyobb megtiszteltetést jelenti egy ember számára. Hisz ott az élvonalban harcolhat a nagyszerű célkitűzések eléréséért. Az ógyallai járásban felvett tagjelöltek a tapasztalt elvtársak felvilágosító munkája következtében jól tudják, mit jelent a párt katonájának lenni. Ezért váltak mindjárt a jobb holnap aktív harcosaivá. Amikor a tagjelöltek felvételéről beszélünk, szólnunk kell a pártban levő tagjelöltek nevelésének kérdéséről. A pártbizottságoknak sokkal nagyobb gondot kell fordítaniok arra, hogy a tagjelöltek mindenütt konkrét pártfeladatokat kapjanak. Természetesen a feladatokat az illető elvtársak képességeihez kell szabni, majd időnként értékelni az általuk elvégzett munkát. Ügy jó, ha a tagjelölt mindjárt az első lépéseknél tudja, hogy a párt figyelemmel kíséri tevékenységét, érzi a tapasztalt elvtársak segítségét. A párt növekedése és szociális összetétele helyes szabályozásának sikerei azonban összefüggnek a pártmunka színvonalával. Ahol a pártszervezet felelősségteljesen foglalkozik a termelés kérdéseivel, megoldja a termelésben és az emberek életében előforduló problémákat, ahol a kommunisták példaadásukkal mutatják a helyes utat, lelkesednek és egyben harcolnak a feladatok teljesítéséért, ott nem lesz nehéz állandóan új erőkkel duzzasztani, erősíteni a párt sorait. HA A NÉPEK ÉBEREK LESZNEK az imperialisták cselszövéseivel szemben - megvédjük a békét , , < i— •! • . i— < • t •• • • ^ Hruscsov elvtárs beszélgetése indiai újságírókkal Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke július 29-én fogadta az indiai lapok és folyóiratok azon munkatársainak és szerkesztőinek csoportját, akik ré szt vettek a stockholmi leszerelési és nemzetközi együttműködési kongresszuson és annak befejeztével ellátogattak Moszkvába. Hruscsov beszélgetésük során válaszolt az indiai újságírók kérdéseire. Az alábbiakban közöljük beszélgetésüket. Hruscsov elvtárs üdvözölte az indiai újságírókat a Szovjetunió területén. Az indiai újságírók nevében Dzsagdzsid Sing Anand köszönte meg fogadtatásukat. Kijelentette, hogy hazája népe már 1955. évi látogatása óta jóbarátként emlékezik vissza Hruscsov elvtársra. DZSAGDZSIG SING ANAND: India népe nagy elismeréssel értékeli a Szovjetuniónak a közel-keleti helyzet kérdésében elfoglalt mai álláspontját és nagy elismeréssel figyeli, hogy a Szovjetunió szilárd álláspontra helyezkedik és nem hagyja magát kiprovokálni. Ezenkívül India nagy elismeréssel fogadta a Szovjetuniónak a csúcsértekezlet összehívására tett kezdeményezését, különösen arra irányuló kezdeményezését, hogy Nehru miniszterelnököt is hívják meg ' az értekezletre. A nyugati hatalmak azonban ma tudtul adták, hogy nem kívánják India részvételét az értekezleten- és szemmel láthatólag kísérletet tesznek az értekezlet meghiúsítására. Nézete szerint tehát milyen távlatokkal kecsegtet a nemzetközi kapcsolatok kialakulása ? HRUSCSOV: Ma jobb várni a távlatok megállapításával, mivel az államok kapcsolatai válságban vannak. Szemléltetésképpen a következő da szolgálhat: ha egy beteg szerv?, zetben válság áll be, a beteg kigjfóf gyítására törekvő orvosoknak bijfor nvos ideig várniok kell, hogy világó<san lássák, a beteg egészségét aláásó bacillusok kerekednek-e felül, vagy a szervezet leküzdi a betegséget, leküzdi a szervezetet romboIŐ bacilusok ártalmas hatását. Cppén úgy nekünk politikusoknak is most bizonyos időre van szükségünk annak megállapításához, jóra vagy rosszri fordul-e a nemzetközi kapcsolatok további alakulása. Meggyőződésem, hogy ez a szerve^ zet annyira egészséges (a békéért küzdő erőket értem alatta), hogy leküzdi a gyarmatosító bacilusokat A békeszerető népek útját állják a harcias gyarmatosítódnak, az agreszszorok kénytelenek lesznek tekintet(Folytatás a 4. oldalon.) Ä gabonabegyűjtésbe!? Bratislava tip 7 p Y az aratási munkákban Nyitra • • • ™ • Hétfőn, augusztus 4-én Bratislavában ülést tartottak a bratislavai és nyitrai kerületi nemzeti bizottságok dolgozói, melyen kicserélték az aratás, cséplés és begyűjtés folyamán szerzett tapasztalataikat és értékelték a két kerület közötti verseny legutóbbi 14 napjának eredményeit. A nyitrai kerület az aratásban megelőzte a bratislavai kerületet, mivel náluk már csak 10 000 hektár gabona vár aratásra, míg a bratislavai kerületben 13 000 hektár gabonát kell még learatni. A nyitrai kerület 5 százalékkal vezet a tarlóhántásban is, ellenben a bratislavai kerület a tarlótakarmányok vetésében 19 százalékkal a nyitrai kerület előtt haAratás, cséplés, begyűjtés a rőcei járásban A röcei járásban az aratás derekán tartanak. A szövetkezetek már befejezték a kenyérgabona aratását s az árpa és a zab aratásának körülbelül a felét végezték el. Az aratással egyidőben folyik a cséplés. Eddig mintegy hatvan vagon gabonát csépeltek ki. A járásban megkezdődött a begyűjtés is. A szövetkezetek ez idd szerint 28 százalékban tettek eleget beadási kötelezettségüknek, azonban a magánszektor egy kissé lemaradt és így a gabonabegyűjtés járási átlaga csupán 15 százalék. Eléggé lassan halad a tarlóhántás. A járás szövetkezeteiben mindössze 350 hektáron buktatták le a tarlót. Hasonló a helyzet a tarlókeverék vetése terén is. A tervezett 200 hektárból 120 hektárt vetettek be tarlókeverékkel. Az aratás és cséplés meggyorsítására a szövetkezetek huszonhat védnökségi üzeme kapcsolódik be az aratási munkákba. Naponta több száz brigádos segédkezik a járás szövetkezeteiben. (ks) lad. A cséplésben is a bratislavai kerület vezet, így a gabonabegyűjtési terv teljesítésében szintén 18 százalékkal megelőzte a nyitrai kerületet. A szocialista verseny rendszeres értékelése és a tapasztalatok kicserélése igen nagy jelentőségű mindkét kerület számára. A nyitrai kerületben például a bratislavai kerület tapasztalatai alapján számos intézkedést tettek. A járásokban és falvakban a fokozódó politikai munka mellett nagy súlyt helyeznek a cséplés műszaki és szervezési kérdéseire, mert a nyitrai kerületben már ezen a munkán van a fő súly. Főleg arról van szó, hogy a gépek minél tökéletesebben legyenek kihasználva. -ooocKIRÁLYHELMEC vagy SZEPSI? A kassai kerület já» 4*5.2 százalékra, 4 teirerjsaiban, Kežmarok, besi 26,5 százalékra, a Poprád kivételével, mindenhol folyik az aratás. A cséplést is megkezdték. Ezzel egyidöben megindult az ez évi gabonatermés begyűjtése is. A kerületben 754 vagon terményt vásároltak fel aumisztus másodikáig. szepsi 27,4 százalékra teljesítette begyűjtési tervét. Királyhelmecen úgv tervezik, hogy augusztus 10-ig ele<get tesznek mind a kötelező, mind az állami Terébes, Kassa és vidéke, valamint a rozsnyói járásban. Erre minden lehetőség meg van, csak jobban kell kihasználni a cséplőgépek üzembehelyezését Ha a felvásárlási szervek a kerületben naponta öt százalékét váfel vásári ás i tervnek. A szepsi járás is mindent . árolják fel a kötelező megtesz, hogv a ver- és állami felvásárlási A múlt években a ki- senyben levő királyhel- tervnek, akkolr a kassai rályhelmeci járás min- meci járással elsőnek kerület' Bratislava után dig mint első teljesítet- tudja jelenteni a ke- , második kerüM te beadási tervét. Ez riiletben, hog v már mmt masoflak kerui.t évben a szepsi, tere- kész jelentheti buszkén parbesi járás is beleszól az Jobb szetvezö mun- t u»kn'ak és kormaelsőségért folyó verseny- kával meg kell gyorsi- myunknak. hogy a gabe. Augusztus másodiká- tani a behoťdási és a bona ez évi felvásárlási ig a királyhelmeci járás cséplési munkálatokat tervét teljesítette. A Kapron-üzem építői GYORSABBAN EPITENEK A humennéi Kapron-üzem építkezésének dolgozói augusztus végéig be akarják hozni a terv teljesítésénél mutatkozó hiányokat. Ezenkívül elhatározták, hogy az év végéig 163 000 korona értékű munkát végeznék terven felül. A bratislavai Priemstav dolgozói A bratislavai főpályaudvaron A VASUTASNAP ELŐTT *)# A vasutasnap tiszteletére indított felajánlási mozgalom a * bratislavai főpályaudvar munkakollektivái között is kifejlődi dött. A vonatindítók kollektív felajánlása a rendszeres közlekedés biztosítására irányul. Az összes vonatokat a vonatközlekedési grafikon alapján fogják indítani, és az egyes műszakok versenyezni fognak abban, hogy a lehető legcsekélyebb számú indulásban akadályozott vonat legyen műszakukban. Augusztus 31-ig minden indító és a munkakollektívák minden tagja 36 balesetektől és üzemzavaroktól mentes példás műszakot fog ledolgozni. A tolatók felajánlást tettek, hogy augusztus végéig 30 000 vasúti kocsit fognak széttolatni hibátlanul E feladat teljesítésében a legmagasabb fokú munkabiztonság elérésére és a balesetek kiküszöbölésére összpontosítják figyelmüket. A tehervonatokkal dolgozó vasutasok is értékes felajánlásokat tettek. A CSKP XI. kongresszusán hozott egyik határozat teljesítése érdekében elhatározták, hogy a vasúti kocsik darabáruval való jobb megterhelésével havonta 120 vasúti kocsit fognak megtakarítani és meggyorsított ki- és berakodással a normával szemben 10 százalékkal lerövidítik a vagonok tartózkodási idejét. A bratislavai vasutasok nagy figyelmet szentelnek munkahelyük, az állomástérségek és a vonatszerelvények megszépitésének, hogy a bratislavai főpályaudvar valóban méltóan fogadja Szlovákia fővárosának látogatóit. most behelyezik az előregyártott tartó-oszlopokat és az új termelő csarnok félives kötőoszlopait. A részben Szereden, részben pedig közvetlenül az építkezésen készített előgyártmányok 3-5 tonnát nyomnak. A termelőcsarnok tartó- és kötőoszlopainak szerelését augusztus 28-ig, az egész tetőzet építését pedig szeptember végéig akarják befejezni. A csarnok mellett emelkednek a technológiai épület falai. Gál András ács-csoportja azzal járult hozzá az épület gyors felépítéséhez, hogy július 10-ig határidő előtt elké szítette az egész szádfalazást. Míg az épület felső emeletein még ácsok és kőművesek dolgoznak, az alsóbb emeleteken már szerelik a gépberendezést. A félig kész kémény mellett, mely 80 méter magas lesz, az ostravai kohászati szerelővállalat dolgozói már a kazánokat szerelik. Két hónappal előbb kezdték meg a munkát. Arra törekednek, hogv már október elején átadhassák az üzemi villanytelepet a Termostav dolgozóinak. hogy elvégezhessék a befejező munkákat. Az építkezési munkák többi szakaszán is gyorsítják az ütemet. A humennéi Kapron-üzem építői elhatározták, hogy az alapvető építészeti munkákat idén 103 százalékra teljesítik, emellett 4 százalékkal túlteljesítik a munkatermelékpnysí'io növelésének tervét.