Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-05 / 215. szám, kedd

A KOMMUNIZMUS NAGY TANÍTÓMESTERE Engels halálának 63. évfordulójára m » ?, HM < '."-!'> , Ma van évfordu­lója annak, hogy 18H5. augusztus 5­én este fél tizen­egy órakor utolsót dobbant a mun­kásosztály forra­dalmi tanítása egyik megalapító­jának, Marx nagy­barátjának és fegyvertársának, Engels Frigyesnek szíve. Engels neve örökre összefor­rott a nemzetközi munkásmozgalom történetével. Rsítiä vidéki barmeni textilgyá- Te n9 er l"ész a dél-angliai Eastborn mellett, ahol Engels ros fia volt. Erő- urnáját elnyelték a hullámok sen vallásos ér­zelmű apja tekmtélyrendszert ve­zetett be családjában és semmiben sem tűrt ellentmondást. A tudomány iránt korán érdeklődő, szabadgondol­kodó ifjú Engels és apja között már 15 éves korában nézeteltérésekre került sor. Tanulmányai során meg­ismerkedik Hegel tanításának fontos részével: a dialektikával. Ugyanak­kor már felismeri Hegel tanításának idealista lényegét. Angliai élete nagy hatással volt forradalmi életszemléletének kiala­kulására. Behatóan tanulmányozta az ottani munkások életét, sorsát és a társadalmi bajok okait s azok meg­szüntetésének módját kereste. A ka­pitalizmus ebben az időben rohamo­san fejlődött s párhuzamosan egyre inkább kiéleződtek belső ellentétei. Itt vált Engels igazi materialistává, Ifjúkori játék (Mladá hra) A serdülőkor problé­mái úgyszólván a világ valamennyi országa filmgyártásának figyel­mét lekötötték. Sikeres vagy kevésbé sikerült vállalkozásokkal talál­koztunk. A lényeg a háború utáni fiatalság életének, problémáinaK feltárásán kív"! a ne­velését rossz útra te­relő tényezők felderí­tésében v'3n. Természe­tesen emellett tekintet­be- veendők - minden egyes ország jellemző viszonyai, a fiatalok egyes csoportjainak szrciáľs hovatartozása stb. A nálunk alkotásaival ritkán szereplő dán filmgyártás is az ifjú­sáa ..züllöttségének" — blémüját veti fel az 1Í; 'kori játék című fi ,nben. De vajon való­bí n romlott-e az ifjú­ság? A válasz kitűnik a fi-mből. Általában jó anyagi helyzetben 'levő poigári családok gond­talan gimnazista fiai és lányai állnak az esemé­nyek központjában. A szülök távollétében or­giákat rendeznek laká­saikon: hódolnak a má­mornak és f kicsapon­gó szerelemnek. De az ő bűnük-e, hogy ifjúsá­guk világában ide süly­lyednek? Nem. A ser­dülő kor sok megértést és legfőképpen példa­mutatást követel a szü­lőktől. Ott viszont, ahol a szülők nem gyakorol­Yoes Montand énekel (Yves Montand spieva) Yves Montand. a vi­lághírű francia chanson­énakes szovjetunióbeli vendégkörútja nagy kui­túresemény volt. Mihail Szluckij rendező ügyes filmet állított össze Yves Montand moszkvai felléDéséről. A film nemcsak visszaadja a nagv művész legnépsze­rüb énekszámait, hanem bemutatja a szovjet­unióbeli fogadtatasát és ünneplését is. A szovjet nézőközönség elragad­tatásának kifejezésével nemcsak Yves Montand művésztének hódolt, ha­nem egyben kifejezte i békeszerető emberisé') nemzetközi testvérisé­gének legszentebb ér zelmeit is. (L ) ják kellőképpen fel­ügyeletüket, szabad ke­zet adnak gyermekeik­nek és feldúlt házas­életükkel rossz példát mutatnak, elferdül a kamaszok fejlődésének egyenes irányvonala s csak ott végezhetik, ahol a fiL-n főszereplői. Korunk nyugati ifjúsá­gának jellegzetes voná­sát érzékelteti a film: siet élni, kiélvezi az élet minden percét. Miért? Megnevezetlenül is ott lappang a háttérben az atomháború veszélyétől kiváltott háborús hisz­téria. A többiekétől eltérő a sorsa Hellenek, aki fel­ismeri az ifjúkori sze­relem szsoségét és igazi értékét. Nem süllyed el a mocsárban és imádója, a művészlélek Benny oldalán derűsen tekint a jövő elé. Az Ifjúkori játék rea­lista alkotás. Egyes je­lenetei naturalista ízúek. Noha e kényes nevelési problémával kapcsolat­ban elkerüli az osztály­ellentétek hatásárak s ebből kifolyólag az if­júság problémái sok­rétűségének szemlélte­tését, pozitívan érté­keljük nevelő és művé­szi kifejező hatásáért, annál is inkább, mivel egy nyugati, országban készült. Helle szerepében a bájos Ghita Norbyt, Benny szerepében pedig Frits Helmuth Thcm­sent ismertük meg. 9HB •fflffWfr• p lllll J 'roff wlSiill liiL öá/ ^ilf Im^; i m WikM- -vv" i H /,ý <?í rí' '• -f. í-®; amiben nagy része volt Feuerbach materialista tanításának, különösen „A kereszténység lényege" című elvi jelentőségű művének, továbbá annak a felismerésnek, hogy azok a gaz­dasági törvények, melyeket a bur­zsoá közgazdászok megváltoztatha­tatlanoknak hittek, megváltoztatha­tók és hogy nem egyes kimagasló hősök, hanem a néptömeg, a jelen­tőségük tudatára ébredt tömegek ha­tározzák meg a jövő fejlődését. Ez irányban útmutatást jelentett „A munkásosztály helyzete Angliá­ban" címú könyve. Politikai, forradalmi tevékenységé­nek további kialakulására nagy ha­tással volt Ismeretsége és barátsága I Marx Károllyal. Először a Reinische Zeitung kölni szerkesztőségében ta­lálkoztak. Feuerbach materialista ta­nításának hatása alatt írták meg fi­lozófiai kutatásuk új eredményeit a „Német ideológia" című könyvben, melyben bírálták Hegel idealista fi­lozófiáját és az igazság egyedüli forrásának a materializmust vallot­ták. Együtt tették meg az első lépé­seket a nemzetközi munkásosztály egyesítésére, közös tökeellenes har­cának megszervezésére. Brüsszelben kommunista levelező bizottságot lé­tesítenek, mely szoros kapcsolatot tart fenn a londoni Igazak Szövet­ségével. Engels nagy érdeme, hogy eszmei világosságot vitt a szövetsé­gen belül uralkodó Ideológiai zűr­zavarba. 1847 júniusában a szövetség kong­resszusán elhatározzák, hogy az Iga­zak Szövetsége felveszi a Kommu­nisták Szövetsége elnevezést azzal a céllal, hogy megdöntsék a burzsoá­ziát, megteremtsék a proletariátus uralmát, elpusztítsák az osztályellen­tétekre épülő régi polgári társadal­mat és új osztálynélküli és magán­tulajdon nélküli társadalmat létesít­senek. A szövetség régi jelszava: „Minden ember a mi testvérünk" helyett Marx és Engels jelszavát: „Világ proletárjai, egyesüljetek!" tű­zik ki. A kongresszus megbízásából Marx és Engels közösen kidolgozza a szö­vetség programját, a Kommunista Kiáltványt, mely azóta a világ kom­munistáinak vezérfonala és harcba lelkesíti a világ minden részét. En­gels tevékenyen részt vesz az 1848­as forradalmi eseményekben is.. Engels további tevékenysége a XIX. század második felében engesz­telhetetlen ideológiai harc volt a lasalleisták, ökonomisták és minden­fajta opportunisták áramlatai éllen (Anti-Dühring.) a munkásosztály harci erejének, egységének és for­radalmi szellemének megőrzéséért. Ütja egy volt Marx útjával. Nagy barátjának halála után félretett min­den más munkát és Marx végrende­letéhez híven sajtó alá bocsátotta a „Tőke" befejező részét. Ezenkívül ak­tív vezető szerepet játszott az I. Internacionálé munkájában. Élénk fi­gyelemmel kísérte Oroszország mar­xista forradalmi munkásmozgalmát és állandó kapcsolatban állott annak vezetőivel. Kitűnően beszélte az orosz nyelvet. Engelst a szókimondás, páratlan logika és következetes elvhűség jel­lemezte mindvégig. Friedrich Lessner német munkás, Marx és Engels egykori barátja így emlékezik meg F.ngelsről: „Engels­szel szemben nem lehetett alakos­kodni. Rögtön leleplezte, vajon vala­milyen dajkamesét, vagy pedig szín­tiszta igazságot mondanak-e neki. Jól ismerte az embereket, noha egyes esetekben ő is tévedett." „Ha valamilyen kimondottan filo­zófiai vagy lélektani problémáról be­szélgettünk Engelsszel, úgy kezelte azt a problémát, mint valamilyen társadalmi ellentmondás megnyilvá­nulását, vagy mint bizonyos társa­dalmi osztály szempontját adott fej­lődési fokán. A gondolat történelmi fejlődését az osztálytörekvések vagy ellentmondások változó megnyilvá­nulásaként magyarázta" — írja em­lékirataiban Ernest Belford Bax, az angol munkásmozgalom neves alak­ja. Engels az imperializmus és a pro­letárforradalmak küszöbén hunyt el. Temetése saját kívánságára szerény volt. Az egyes pártok képviselőinek búcsúztató beszédei után holttestét elhamvasztották. Urnáját — saját kí­vánságára — kedvenc helyén, ahol oly sok időt töl.ött sétával és pihe­néssel, Anglia déli partvidékén fek­vő Eastborn mellett a tenger hullá­maiba vetették. Lenin meghatódottan ír Engels életművéről és röviden így jellemzi munkásságát: „Marxnak és Engels­nek a munkásosztály körül szerzett érdemeit néhány szóban így fejez­hetjük ki: Önmegismerésre és öntu­datra nevelték a munkásosztályt, s az álmodozások helyébe a tudo­mányt állították." L. L. Paul Robeson t ' 7 . ,. ült állok A világhírű néger énekes önéletrajzának előszava Néger vagyok. Házám Amerika né­ger fővárosában, a Harlemben áll, amely „város a városban". Most, ami­kor a szívemet és tudatomat betöltő érzésekről és arról írok, ami házamban és népem otthonában körülvesz, min­den részlet különös jelentőséget nyer. Nem messze tőlem lakik testvérem Ben, teljes nevén Benjámin. S. Robe­son lelkipásztor, aki hosszú évek óta a Szent Szűzről elkeresztelt templom élén áll. Testvérem irántam táplált mély szeretete az a nagyértékű kapocs, amely engem egy negyven évvel ez­előtt elhúnyt emberrel, William D. Robesonnal, apámmal köt össze: éle­temre ó gyakorolta a legnagyobb ha­tást. És nemcsak arról van itt szó, hogy Ben a bátyám, hanem arról is, hogy ő apámra emlékeztet, házában mintha a másik Robeson tiszteletes — nagyszerű és forrón szeretett apám — szelleme élne. A templom Ben háza mellett áll, ben­ne minden vasárnap reggel, ezer és ezer néger testvéremmel együtt, né­pem dalait énekelem, kézszorításuk és mosolyuk melegét érezem. És ez is összekapcsol a távoli múlttal, azokkal az emberekkel, kiknek körében Prin­cetonban, Westfieldben és Sommervil­leben gyermekkoromat töltöttem. Maga a Szent Szűz templom is ka­pocs: összeköt népem Amerikában el­töltött, hosszú és nehéz megpróbálta­tásokkal teli történetével. A templomot 1796-ban szabad négerek építették, akik nem akarták felvenni a rabszolga­tartók egyházának vallását. Egyház­közösségünk első tagjai között volt Truth, a négerek felszabadításáért folytatott harc hősnője. Templomunk dicsőséges történetében jelentős sze­repet játszott nemzeti hősünk és taní­tónk Frederick Douglass és Harriet Tubman, a Földalatti Csempészút szer­vezője, aki Mózeshez hasonlóan vezet­te ki társait a rabság börtönéből. Igen, itt az én házam, az én váram. 1 Az utcán néger nök és férfiak jár­nak... Hallom léptük egyenletes üte­mét, vidám nevetésüket, köszöntésü­ket. Nemrégen Peekskillben, csak né­hány mérföldre innen, a lincselő tömeg üvöltését hallottam. Arcukat eltorzí­totta a gyűlölet. Halá'omat követelték. De itt szeretet és gondoskodás vesz körül. "•••••••'•'."-'••'•-. — Jó napot, Paul! Örülök, hogy lát­lak! Örülök, hogy szerencsésen visz­szatértél! Milyen jó érzés ide visszatérni. Hi­szen ez az én városom. Minden utca, minden kő boldog napjaimra, fiatalko­ri álmaimra emlékeztet... Az első vi­lágháború utáni Harlem... Itt talál­koztam Essyvel. .. később egybekel­tünk; itt találtam barátokra, egész életre szóló barátságokra, és innen in­dult el művészi pályafutásom. Néhány utcával lejjebb, a Fiatal Keresztény Nők Társaságának épületében léptem fel először egy színdarabban. Itt a Har­lemben énekeltem éjszakai klubokban és kabarékban saját kedvtelésemre. Itt „szurkoltam" végig a nagy baseball mérkőzéseket, táncoltam és vettem ki részem a társadalmi életből... Igen, itt van az én hazám, és Amerika min­den sarkában, ahol négerek élnek. Amerikai vagyok. Ablakom a függet­lenségi háború idején épült és ma mű­emlékként őrzött házra nyílik, ami ar­ra emlékeztet engem, hogy népem mély gyökeret eresztett az amerikai földbe. Ebben a házban volt 1776-ban, az angolok ellen New Yorkért folyta­tott súlyos harcok idején, George Wa­shington főhadiszállása. A következő év tele Washingtont és lerongyolódott hadseregének maradványait már Val­ley Fordgeben találta. Azok között, akik abban a nehéz órában segítségére siettek, volt az én iikapáni is. Cyrus Bustillnek hívták. New Yerseyben szü­letett rabszolgaként, de később fel­szabadították és szabad ember lett be­lőle. Cyrus Bustill pék volt, az éhező forradalmi hadseregnek küldött ke­nyeret, amiért Washington — mint ismeretes — köszönetét fejezte ki. Népem története több mint három­száz éve elválaszthatatlan Amerika történetétől. Félszázad telt el azóta, hogy William Du Bois „A fekete név lelke" című, költészettel és igazsággal teli klasszikus müvében e szavakkal fordult Amerika népéhez: „Az önök országa? Hogyan lett csak az önöké? Hiszen mi már itt voltunk, amikor az első angolok part rászállt ak. és három ajándékot is hoztunk Ame­rikának. Lágy, bűvös dalokat adtunk ennek a harmónia és zeneiség nélküli országnak. Kezünkkel műveltük és iz­zadságunkkal öntöztük pusztaságait; kétszáz évvel ezelőtt, mielőtt önök gyenge kezükkel hozzáláthattak volna, mi már lefektettük egy hatalmas gaz­dagságú birodalom alapjait. Harmadik ajándékunk: élet szeretétünk. Dalunk, munkánk, büszkeségünk... Vajon Amerika — Amerika lénne a néger la­kosság nélkül?" És joggal kérdem ma: milyen jövü áll Amerika előtt, ha visszautasítja tizenhatmillió láncaitól megszabadult néger munkáját? Elfoglalhatja­e or­szágunk megillető helyét a születő új világban, ha — mint eddig - ezután is megtagadja a mi örökségünket? Amerikai négerként beszélek, aki életét elsősorban az amerikai négerek teljes szabadsága kivívásának szenteli. Könyvemben több kérdést szeretnék felvetni: mit jelent a négerek szabad­ságharca a hazánkat jelenleg sújtó válság körülményei között, miért bír ez a harc döntő jelentőséggel a demok­rácia kiszélesítéséért vívott harcban, és végül milyen szerepet játszik a bé­ke megvédésében és az egész világon végbemenő nemzeti felszabadító moz­galmakban. Véleményemet kifejtve e kérdésekben — többé vagy kevésbé ma egész Amerikában és szinte az egész világon vitatkoznak fölöttük — szeretném megvilágítani, miképpen tet­tem magamévá azokat a nézeteket, melyeket könyvemben védelmezek. Mint mások esetében, az én esetem­ben is, nézeteim, munkám és életem együttesen alkotnak szerves egészet. Frederick Douglas - igen bölcsen ­annak idején ezt így magyarázta: „Az ember annak a munkának a hatása alatt alakul ki, amelyet végez. Maga hozza létre a körülményeket, de a kö­rülmények a maguk során létrehozzák ót, az embert." Számomra teljesen közömbös, sőt, több mint közömbös, hogy mit gon­dolnak rólam az ország gazdái — a fe­hér urak, akik tíz éve minden lehető módon üldöznek. Megrágalmaznak, linccsel fenyegetnek, megfosztanak en­gem, hivatásos színészt attól a lehető­ségtől, hogy a közönség elé lépjek, visszautasítják útlevél kérésemet. Ne­kik, a tényleg Amerika-ellenes embe­reknek, egyszerűen csak ezt mondom: — Éh sem szeretlek benneteket! Ellenben folyton foglalkoztat a gon­dolat,, hogy 'miként vélekednek rólam az egyszerű amerikaiak, a dolgozó em­berek, akikkek mindenütt találkozom, férfiak és nök, akikkel együtt álltam sztrájkörségen, autógyári munkások, tengerészek, szakácsok és pincérek, szűcsök, bányászok és acélöntők, a kü­lönböző nemzetiségű bevándorlók, a zsidók, akikhez különösen közel kerül­tem, az értelmiség haladó rétegei, a művészet és tudomány művelői, az egyetemi hallgatók — egyszóval az az Amerika, melyről „Ballada az ameri­kaiaknak" című dalomban így éneke­lek: „mindazok a különböző foglalko­zású emberek, akik dolgoznak." Leginkább, természetesen, népem kérdései foglalkoztatnak, melyeket Amerika harlemeiben négerek tesznek fel nekem. Es mert az utóbbi években elkeseredett viták zajlottak körülöt­tem, a kérdések legtöbbje nézeteimre és tevékenységemre vonatkozott. Em­lékszem a Pittsburg Courier riporte­rének „Ki Paul Robeson, miért és mit védelmez?" című cikkére, melyben az általa felvetett kérdésre becsületesen igyekezett felelni: „A dolog lényegét némileg bonyolítja, hogy számos ame­rikai elképzelésében mister Robeson két, pontosan körülhatárolt személyt testesít meg: az egyik a faji egyenlő­ség és az emberi jogok harcos védel­mezője, a másik a kommunizmus apos­tola." Visszaemlékszem az Afro-Ame­rican-ban megjelent cikkre is, amely a következő sorokkal fejeződött be: „Ami Paul Robesonban érthetetlen, az a következő: ha csak spirituálékat énekelne — népszerű és gazdag lehet­ne; de ha a négerek érdekeiért száll síkra - lenézik és minden ajtó bezá­rul előtte. Ahhoz, hogy eldöntsük, miért választotta a második utat, be kellene hatolnunk lelke legrejtettebb titkaiba." Hosszú éveken át, cikkekben és in­terjúkban, minden lehetséges módon igyekeztem megmagyarázni munkássá­gomat és világnézetemet. Ügy látszik az alkalmi nyilatkozatok mégsem ele­gendők ahhoz, hogy megismerjenek. Ezért számolok be könyvben, teljes részletességgel mindarról, ami foglal­koztat. Könyvem megírásában nagy segítségemre volt Lloyd L. Brown, a tehetséges néger író, akinek támogatá­sáért és tanácsaiért ezúton is köszö­netemet fejezem ki. Fordította: Barthman Richárd ÚJ S7Ö fi * 1958. augusztus « 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom