Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-23 / 233. szám, szombat
r Ä hegyvidék mezőgazdasági termelése új szervezésének kérdéseiről tárgyaltak s poprádi kosfi A Magas- és Alacsony-Tátra lankáin dolgozó parasztok sok évszázadon keresztlil nehéz küszködés árán tudták csak biztosítani a megélhetésükhöz szükséges javakat. A termelést a zord időjáráson kívül a földek kedvezőtlen fekvése is megnehezítette. A dimbes-dombos parcellákon bizony gépi segítség híján nehéz volt a munka. Éppen ezért csak annyit és azt termeltek, amennyi saját maguk és az állatállomány szükségleteit fedezte. Hiába volt tehát természeti szépségben csodás a táj, a szegénység rányomta bélyegét az itt lakókra, városokra, falvakra egyaránt. Az utóbbi évtized alatt azonban itt is lényeges változások történtek. Több hegyaljai községben szövetkezet jött létre és a közös munka, valamint a gépi segítség új fordulatot eredményeztek a mezőgazdasági termelésben. A termelés ennek ellenére lényegesen nem növekedett, noha érvényesítették az új agrotechnikai módszereket. Arra azonban távolról sem gondoltak, hogy a táj klímájának megfelelő az e tájon a legjobban termő növények kitermesztésére vegyék a fő irányt. Pártunk gondoskodása mindenesetre a hegyvidék mezőgazdasági, termelési problémáira is kiterjedt és azt javasolta az illetékes szakembereknek, hogy a korszerű mezőgazdasági tudomány felhasználásával elemezzék a hegyvidéki járások termelési lehetőségeit, olyan intézkedéseket javasoljanak, melyek érvényesítése valóban hozzájárulna a felvidéki járások és a déli járások között fennálló különbségek megszüntetéséhez. Ennek alapján láttak munkához a Csehszlovák Tudományos Akadémia mezőgazdasági ágazatának tudományos dolgozói, akik Mezőlaborc, Brezno és Poprád járások adottságait és egész struktúrájának kérdéseit mély és megfontolt elemzés útján papírra vetették. Ezt a három járást azért vették alapul a hegyvidék kérdéseinek elemzésénél, mert az itteni feltételek nagy vonalakban a felvidék valamennyi járásban megvannak. Tehát a javasolt intézkedések mindenütt egyenlően érvényesíthetők. A tudományosan elkészített elemzési anyag — mely felett Szlovákiában a vitát néhány nappal ezelőtt tartották meg Poprádon - igen értékes megfigyeléseket és a termelés emelése lehetőségeinek egész sorát tartalmazta. Antonín Klečka, a mezőgazdasági akadémia elnöke, aki az egész anyagot a konferencia résztvevői elé terjesztette, elmondotta, hogy a hegyvidéknek igen gazdag hagyományai vannak az állattenyésztésben, éppen ezért a fő irányt ennek továbbfejlesztésére és a takarmányalap növelésére kell fordítani. Az akadémikus a továbbiakban arról beszélt, hogy Szlovákia északi járásait a múltban főleg a takarmánytermelés jellemezte. A mai viszonyok közepette azonban ez már nem állítható, mivel a hegyoldalak legelői, a rétek közel sem nyújtják azt a takarmánymennyiségei, mely képes lenne kielégíteni a szükségletet. Elsősorban tehát arról van szó, hogy növeljük a legelők, rétek termelőerejét, térjünk át a trágyatermelésre, mely a földek humusztartalmának növelése szempontjából óriási jelentőségű. Nem is szükséges különösképpen hangsúlyozni, hogy az előterjesztett elemzés, valamint A. Klečka akadémikus indokolása igen heves vitát váltott ki, melyben a hegyaljai EFSZ-ek elnökei az állami gazdaságok, kísérleti-kutatóintézetek dolgozói kifejtették véleményüket, egyúttal új észrevételekkel, javaslatokkal gazdagították a Csehszlovák Tudományos Akadémia dolgozói által elkészített anyagot. — A hegyvidék - mondotta Rudolf Bučko, a Ňagylomnici Állami Gazdaság igazgatója — az akadémia által javasolt intézkedések érvényesítése után valóban az állattenyésztési termékek élenjáró termelőjévé válik Szlovákiában. Az állattenyésztés továbbfejlesztése azonban megköveteli, hogy rendet teremtsünk legelőinken, r^teinken. Fokozni kell a szénatermelést, ki kell szélesíteni a szántóterületeket, hogy nagyobb méretekben végezhessük a takarmánytermesztést. Egy hektár rét például a mi viszonyaink közepette ötven mázsa szénát terem. Ha tegyük fel silókukoricát, vagy más terméstakarmányt termesztenénk, akkor ugyanilyen területről legalább 700, de még ennél is több jó minőségű, lédús takarmány mennyiséget nyerhetnénk. Javaslom tehát — mondotta befejezésképpen — hogy a terméketlen legelők, rétek felszántásával bővítsük a szántóterületet, mert ez a jól jövedelmező állattenyésztés egyik bevált eszköze. A rétek és legelők trágyázásával kapcsolatosan — azokon a helyeken, ahol a felszántást nem lehet megoldani — Hlaváč mérnök, ugyanebből az állami gazdaságból, a juhtenyésztés kiszélesítését javasolta. — Ezzel az eljárással — mondotta megindokolásában — a hús- és gyapjútermelésen kívül a legelőket és a réteket is megtrágyázhatjuk, ha egyúttal bevezetjük a juhoknak a karámozással történő legeltetését. Képzeljék el — hangsúlyozta — 800 juh mily hatalmas területet képes ellátni trágyával, ha darabonként naponta 4 négyzetméter területet trágyáznak meg! Ez az egyedüli lehetőség a legelők termőerejének növelésére, mely a legminimálisabb kiadásokkal könynyen megoldható. A konferencia során olyan javaslatok is felszínre kerültek, melyek a trágya fokozottabb termelését a gabonafélék termesztésének növelése útján (főleg a rozsnál) vélik megvalósítani. — Ez a mód azonban — adta meg a választ Herceg József a malatini EFSZ elnöke — kevésbé segítené elő a fokozottabb trágyatermelést, mert tudott dolog, hogy a mi hegyes vidékünkön a rozs az a növény, mely kevés szemet és igen rövid szalmát terem. Nyilvánvaló, hogy ez a javaslat nem oldaná meg a trágyatermesztést. Ha már azonban a gabonafélék termelésének kiszélesítéséről van szó, célravezető lenne, ha a mag- és a szalma előállítása szempontjából inkább az eddig is bevált árpa és zab termelésére vennénk a fő irányt. Nálunk például ezekből a gabonafélékből hektáronként 25 mázsa, sőt ennél is több megterem. Ezenkívül a beterjesztett elemzéssel szemben azt javaslom, hogy egyrészt a foglalkoztatottság emelése, másrészt a takarmányalap gazdagítása végett bővítenénk a burgonya termelését. Míg a déli járásokban a cukorrépa, addig a mi vidékünkön a burgonya az a növény, mely minden feltételek között igen magas hozamot nyújt. Miért szűkítenénk le tehát éppen e növények termelését? Bár a vélemények eltérőek voltak, egyben azonban egységes volt az álláspont — melyet Jančár akadémikus helyesen kifejtett — az árpa, zab és a burgonya termesztését valóban érdemes még szélesebb alapokra helyezni, mivel ezek a növények igen hatalmas mennyiségű takarmányegységet tartalmaznak. Persze nem a termelés leszűkítéséről van szó, illetve nem ezt kell hangsúlyozni, hanem arra kell ösztönözni a kísérleti- és kutató intézeteink dolgozóit, hogy olyan magot termesszenek ki, mely a felvidék klímájának megfelelően a legnagyobb termést képes nyújtani. A hegyvidék kérdéseinek elemzése mellett — az állattenyésztés fejlesztését illetőleg — a beruházási építkezések problémája is felszínre került. Az istállók és a férőhelyek építése körül még mindig óriási fogyatékosságokkal találkozunk Erre mutatott rá felszólalásában J. Chovanec, a breznói járásban fekvő Horná Lehota-i EFSZ elnöke is: — Nem tudom elképzelni — hangsúlyozta — hogy a mai gépesítés mellett a szövetkezetek építkezéseiket még mindig nagy erőt igénylő fizikai munkával kénytelenek elvégezni. Csak a mi viszonyainkból indulok ki. A férőhelyek építésénél ez idő szerint kézzel keverjük a betont, emberi erő hordja fel a magas falakra a téglát és a hasonló nehéz testi munkákat kézzel végezzük. Gondoskodtak-e szakembereink e rendellenességek kiküszöböléséről, illetve látják-e, mily nehéz feltételek mellett építkezünk? Ügy hiszem a hegyvidék kérdéseinek megoldásához ez is hozzátartozik, mert az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy igen költséges az építkezés és ezért halad olyan lassú ütemben a beruházási építkezés tervének teljesítése is. Egyébként a gépesítés kérdéséről ugyancsak szólnom kell. A domboldalakon fekvő rétjeink megközelíthetetlenek s a gépesítés mai színvonala sem biztosíték arra, hogy a kaszálást ne emberi erővel végezzük. A meCSISZ-brigádok segítségével... A vrútkyl szövetkezeteseknek nem kedvezett az időjárás a gabona betakarításakor. Az esőzéstől megdőlt gabona aratása é3 cséplése nem várt akadályokba ütközött. Segítőkezet a mozdonyjavító munkásai és a CSISZ-brigádok nyújtottak. Minden este munkába állt a brigádosok csapata, amelynek nagy része van abban, hogy a betakarítási és cséplés! munkát idejében sikerült elvégezni. zőgazdasági tudománnyal foglalkozó szakembereknek, gépszerkesztőknek arra kell törekedniük, hogy a hegyvidék mezőgazdasági munkáinak gépesítését is rövid időn belül új kerékvágásba tereljék, olyan gépeket szerkesszenek, melyek a dombos területeken is kellő segítséget tudnak nyújtani. A további felszólalások is mind a legfontosabb, de sok esetben a részletkérdések megoldásával is foglalkoztak. Végeredményben a mezőgazdasági tudomány dolgozóin áll, hogyan fogják gyümölcsöztetni az elhangzottakat, a javaslatokat, hogyan fogják e cél megvalósítása érdekében mozgósítani a hegyvidék termelőit, akik gyakorlatban h jtják majd végre a termelés növelésére irányuló intézkedéseket. M. Chudík elvtárs megbízott, aki a kétnapos konferencia tárgyalásait értékelte egyebek között hangsúlyozta: — Elérkezett az idő, hogy az elhangzottakat, a helyes javaslatokat az apró részletekig szétdolgozzuk, hogy a hegyvidéki és a havas körzetekben mielőbb rátérhessünk a mezőgazdasági termelés új alapokon történő szervezésére. Ezt várjuk a tudományos dolgozóktól, a kísérleti- és kutatóintézetek szakembereitől és mindenkitől, aki a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik. Szombath Ambrus Az Ipolysági Járási Nemzeti Bi** zottság épülete előtt ünneplőbe öltözött emberek álldogálnak. Nagy részükön postás egyenruha. — Mire várnak? — kérdezem tőlük közelebb érve. — A második győzelemre. A választ először nem értettem. Arra gondoltam, talán a telefonelőfizetők vaskos jókívánságait akarják elkönyvelni. Bent a teremben azonban a látottak egész másról győztek meg. Ünnepeltek a postások, az Ipolysági postások. Lehettek százan, tán még 150-en is. A postásokat az emberek vegyes érzelemmel fogadják, ki-ki aszerint, kitől, honnan, milyen levelet, stb. várt. Ilyen emberszeretettel, elgondolással néztem én is őket és arra gondoltam a már hallottak alapján, hogy az ipolysági postások valóban érdemes emberek e nagy kitüntetésre. Ugyanis ez a kis ünnepség azt jelképezi, hogy az ipolysági postahivatal dolgozói a legjobbak az egész országban. Vezetőjük, Ilanuszka Márton járási postaigazgató és Chudo Béla, az üzemi bizottság elnöke, ott ül az emelvényen, továbbá a párt, a szakszervezet és a minisztérium képviselői, meg két telefonos lány: Marek Mária és Üradník Böske. em kell külön hangsúlyozni a postások lelkiismeretes munkáját, ismeri őket az ország népe. Az ipolyságjakról azonban annyit meg lehet mondani, most már másodszor kapták meg a nagy kitüntetést. Ugyanis a legutóbbi három évben az Ipolysági járási postahivatal hétszer kapta meg a minisztérium harmadfokú, háromszor a II. fokú és kétszer I. fokú elismerését. Tíz dolgozó vette át a miniszter kezéből a „Posta legjobb dolgozója" kitüntetést. N' L'a már ilyen ünnepélyes az al• p kalom, illik egyről-másról bővebben is szót szólni, arról, hogyan dolgoztak postásaink a járásban. Rövid interjú, talán a telefonbeszélgetésekről, hisz az közszájon forog manapság. Egyesek dicsérik, mások nem. Itt azt hallom, hogy a telefonbeszélgetéseket jórészt gyors kapcsolással végzik, ami megkönnyíti a munkát, másrészt a nagyközönség is megtalálja a magáét. Jól haladtak a postások a táviratok leadásával is. De a postásmesterséghez nemcsak a kézbesítők tartoznak. Itt vannak a gépkocsivezetők is, őket sem hagyhatjuk csak úgy a sarokban. Itt van mindjárt Bavlsik József, a járási postahivatal egyik gépkocsivezetője, Verseghy Sámuel, Bogya János, akik gépkocsijaikon kilométerek százezreit tették meg anélkül, hogy valakibe vagy valamibe beleütköztek volna. Emellett a javításokat is maguk végzik, s havonként 7-800 koronát takarítanak meg. A z előbb a kézbesítőket említettem, de keveset szóltam róluk, most az újságterjesztőkről is akarok egyet-mást mondani. A járásban a pártsajtóra 370 előfizetővel többet szereztek, a többi sajtótermékre pedig 350-nel, mint ahogy előzetesen tervbe vették. Az Üj Szó előfizetői is megszaporodtak az ő munkájuk nyomán, hisz vállalták, hogy 320 előfizetőt szereznek. Itt meg azt hallom, hogy ennyivel nem elégedtek meg, 352 lett az előfizetők száma. A műsor befejezése után az ünnepély utolsó, de nem legkevésbé fontos pontja, a közös vacsora következett, majd a reggelig tartó tánc. A postások, amint ismeretes, jól tudnak gyalogolni, így az étvágyuk is növekszik és ha jó a lábuk, táncolnak is reggelig, mint ahogy ez esetben is tették. Ság h y R. József Alig telt el néhány nap azóta, hogy az utolsó cséplőgépet is bevontatták a határból a pozsonypilspöki szövetkezet tagjai s vasárnap vidám kultúrműsorral egybekötött táncmulatsággal pontot tettek az idei aratásicséplési munkákra, máris új feladatok elvégzéséhez láttak. Kocsi, szekér, traktor egymás után fordul ki trágyával megrakva a gazdasági udvarról. Sok trágya halmozódott fel itt. Meg a szántóföldi trágyatelepeken is. Ezt most mind kihordják azokra földtáblákra, amelyeken cukorrépát, kukoricát termesztenek a jövő gazdasági évben. Kosznács Germán, a szövetkezet gazdásza úgy számítja, hogy 900 vagonra tehető J'< az istállótrágya mennyisége, ami most bekerül a szántóföldekbe. Még fiatal ember a szövetkezel gazdásza. De jól megtanulta az agrotechnikai tanfolyamokon, hogy csak akkor várhatunk a földtől gazdag termést, ha idejében vetünk, ha megadjuk a földnek mindazt, amit kíván. őszi repcét nem termesztettek a múlt gazdasági évben. Most ennek a termesztését is besorolták a vetési tervbe, sőt már két héttel ezelőtt elő is készítették vetés alá a talajt s a vetéshez is hozzáláttak. Huszonöt hektárt vetnek belőle. A repcén kívül az őszi árpa vetésével is iparkodnak. — Ügy jó, ha augusztus végéig ezt is elvetjük,... mondja a gazdász. Ebből negyven hektárt vetnek le. Hatvannyolc hektárral kevesebbet, mint a múlt évben. Hogy miért csökkentik az őszi árpa vetésterületét, ezt is megmagyarázza a szövetkezel gazdásza. — Az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogv amíg árpából még a legjobb időjárási viszonyok mellett is csak 20—22 métermázsás hektárhozamot tudtunk elérni, — addig kukoricából 35—40 métermázsát tudunk morzsolt állapotban kihozni egy hektár földből. Mindez arra ösztökél bennünket, hogy bővítsük a kukoricával bevetett föld terjedelmét. Már a tavasz során is így cselekedtünk. A tervezett 130 hektár helyett 200 hektárt vetettünk be kukoricával. De nem akármüyen magot, hanem hibrid vetőmagot vetettünk. Nem bántuk meg, hogy így cselekedtünk!... Szépek, válásággal gyönyörűek kukoricáink. Egy-egy száron két-három cső is van, rendkívül jó termest várunk belőle. A betakarításához már most jól felkészülünk. Ügy tervezzük, hogy száz hektárról kukorica-komiájnokkal takarítjuk be a termést, a többit meg kézierővel. A nagy termés elraktározása nem kis gondot okoz a pozsonypüspökieknek: az eddigi 10 szárító kevésnek bizonyul. Oj szárítókat kell építeniök. GAZDÁLKODÁSUKAT EGYRE JOBBAN BELTERJESSÉ TESZIK. Az árpán kívül a búza és a rozs vetésterületét is csökkentik 70 hektárral a múlt évihez képest. A gabonaneműek helyett takarmánynövényeket termesztenek majd, hogy elégséges takarmányt biztosítsanak fejlődő állat állomány útinak. Kétezeľ hektáros gazdaságukban jelenleg 836 drb szarvasmarhát tartanak. Ebből 355 fejős tehén. Ez még mindig kevés ahhoz, hogy teljesíteni tudják pártunk Xl-ik kongresszusa mezőgazdaságfejlesztési határozatát. Ök pedig 1760 helyett 2200 sertést akarnak számlálni. MEGTÖLTIK A SILÖV ERMEKET Sokan a cséplés és az őszi vetés közti időt az unatkozás navjai gyanánt tartják számon. Nem így a pozsonypiispökiek! A- aséplés befejezte után a vetési és trágyázási munkák mellett a silózást is szorgalmazzák. A gazdasági udvaron egyre-másra telnek meg apróra szabdalt csatornádéval a süóvermsk. Száz hektáron termesztettek csalamádét — ezt mind lesilózzák. Ezenkívül a kukoricaszár jelentős részét is lesilózzák, meg a kerti hulladékokat sem hagyják veszendőbe menni. Takarmányozási tervük 6000 köbméter silótakarmányt irányoz elő, ám ezt a mennyiséget ugyancsak túl akarják teljesíteni. A DOHÁNY SZÁRÍTÓBAN ' Nótás kedvű lányok, asszonyok ügyes kézmozdulatait láthatjuk. Szaporán forgatják kezeik között a halványzöld dohányleveleket, lécekre fűzik eket. Sárkány Rozália együtt örül csoportja tagjaival a jó termésnek. Tizenkét mázsát terveztek belőle hek táronként, de a 14. métermázsa is meglesz. Jó egészséges palántákat neveltek, a kiültetést is idejében vé • gezték. Most már csak az a fontos, hogy mire beköszöntenek a kora őszt fagyok, akkorra bevégezzék a dohány törését. Szorgalmas munka, előrelátó gazdálkodás jellemzi a pozsonypüspökie teljesíteni akarják a. rájuk háruló feladatokat. Éppen ezért minden igyekezetük arra irányul, hogy lényegesen felszaporítsák az állat állományt, jó fajtákat neveljenek. 1960-ban 1066 szarvasmarhát és a jelenlegi ket. Gazdálkodásukat igyekszenek ú irányítani, hGgy az a lehető legpc daságosalb legyen, elérjék és t • szárnyalják azoknak a fel adat ok na a teljesítését, amelyeket pártunk tií zött ki az elkövetkező évekre. Előrelátó gazdálkodás o