Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)
1958-07-27 / 206. szám, vasárnap
Célba n a vendégi szövetkezet Az aratási munkák súlypontja Szlovákia déli részéből lassan áttolódik az északi járásokba. A kassai kerületben is teljes gőzzel folyik a termés betakarítása, némely községben már az állam iránti kötelességüknek is eleget tettek — teljesítették a beadást. A kassai kerületben nagyon szép eredményt ért el a szepsi járás Vendégi községe, ahol tegnap, július 24-én 102 százalékra teljesítették a beadási tervet. A község szövetkezetesei így a járásban elsőként jelentik: teljesítettük legfőbb kötelességünket. Az emberi butaság és gonoszság a felfedezők és feltalálók ellen ii. Elsőként Pliniusz írt arról, hogy a datolyapálma - mint állítólag minden növény és állat - kétnemű: hím és nő. Pliniusz kijelentését az egész középkor folyamán idézték a XVI. századig, amikor a botanika megújhodása kezdődött. Nehemias Grew, angol tudós (1628) a porzót a növények hímnemű, a termőt a nőnemű szerveként ismertette. A növények nemiségéről szóló tant nem fogadták ellenvetés nélkül. Fantáziaként tagadták, erkölcstelenként elvetették. „Elég az erkölcstelenségbőr az emberek és állatok között, minek azt még a növényvilágban is keresni és a szelid növényeket megfosztani kedves ártatlanságuktól", — mondották. Linné a porzók és a termők számát és viszonyát vette alapul a növények mesterséges rendszerének felállításánál. Miért van a virágoknak különböző alakjuk, színezetük, más sajátosságuk? E kérdések megoldásában a legtöbb érdemet Konrád SprengeJ (1750-1816) szerezte. Konrád Sprengel tanító volt Spandauban. Szenvedélyes botanikus létére többet törődött a virágokkal, mint az iskolával és ezért a városi tanács elbocsátotta állásából. Nagy szegénységben tengődött, csekély díjazásért növénykutatási kirándulásokat rendezett, nyelveket tanított. Nyomorban halt meg. 1793-ban jelent meg „A természet új, felderített titka a virágok fejlődésének és megtermékenyítésének terén" című klasszikus művének első része. Művében bizonyítja, hogy a virágok alakjának, szírtárnyalatainak; illatának, nektáruk kiválasztódásának valamennyi sajátossága azt a célt szolgálja, hogy a hímpor virágról virágra kerüljön, még pedig első sorban a rovarok segítségével. A virágok leleményesen alkalmazkodnak az őket látogató rovarokhoz. Színükkel és illatukkal csábítják a rovart, nektárt adnak neki, de a rovarnak ezért hímport kell hordania virágról virágra. Sprengel véleménye szerint a természet nem akarja, hogy a virág saját himporától termékenyüljön meg. Az akkori korszak azonban nem kedvezett Sprenglernek. A korlátolt álszenteskedés fellázadt azon állítás ellen, hogy a rovar, főképpen a szorgalmas méh, az iskolásgyerekek példaképe lenne a megtermékenyítés közvetítője. A könyvkiadó Sprenglernek át sem adta művének tiszteletpéldányát és Sprenglernek nem volt bátorsága a második részt kiadni. Sprengler után Knight angol tudós kísérleteivel csakhamar bebizonyította, hogy egyetlen növény sem termékenyülhet meg tartósan saját hímporával. Ch. Darwin az ötvenes években (1850) felfedezte Splengler művét és a botanikusok figyelmét e mű nagy tudományos értékére irányította. A XIX. század második felében élt Brnóban Gregor Mendel természettudós, aki a többek között a borsó különböző fajtáinak keresztezésével is foglalkozott. Felfedezte az átöröklődés törvényeit és azokat eszmei és matematikai alapokra fektette. E felfedezésével azonban megelőzte korát. 1866-ban nyilvánosságra hozott értekezése nem keltett visszhangot és a feledés homályába merült. Jóval később, 1900-^ban egyszerre hárman is felfedezték és népszerűsítették művét. Ekkor óriási feltűnést keltett és sokezer tudományos kutató munkájának kiindulópontja lett. Az utókor Mendelben a legnagyobb tudósok egyikét tiszteli. Václav (Prokop) Diviš 1698 március 26-án született Zamberkben. A XVIII. század derekán a morvaországi Priméticében kísérleteket folytatott a villamosárammal, gyógyított. Saját találmányú villámhárítót állított fel. A jezsuiták rossz szemmel nézték kísérleteit, felizgatták ellene a népet, amely a villámhárítót lerombolta. Tudományos munkáit mind az olomouci cenzúrán, mind a császári udvarban nevetséges kifogásokkal - azt állítva, hogy a munka latin nyelvezete nem tiszta és a mű filozófiai irányzata nem kívánatos - elvetették. Kárel Černý „Dríve než Franklin" (Előbb mint Franklin) című művében írja, hogy Diviš a villámhárítót 1754-ben, vagyis hat évvel előbb találta fel, mint Franklin. Találmánya azonban nem került a széles nyilvánosság elé, a kis morva falu szűk keretei között végzett kísérleteit kellőképpen csak 1765. december 21-én bekövetkezett halála után méltányolták. A feltalálókkal szemben nagyon mostohán viselkedtek az egyes kormányok, az egyházak, tudományos intézetek és magánvállalkozók. Ha egy-egy találmányt el is fogadtak és meg is valósítottak, magának a feltalálónak abból keveset juttattak, legtöbbje nagyon szűkös anyagi viszonyok között tengődött. Valamennyi állam kormánya, tudományos társulatai,magánvállalkozói, gyárosai, tőkései és más kérlelhetetlen kizsákmányoló! között a legmostohábbak az orosz cári rendszer képviselői voltak. Pedig ott lett volna a legnagyobb szükség megértésre és támogatásra. A világ összes népei között az orosz népből sarjadt ki a legtöbb lángeszű feltaláló, akiknek munkássága a régi feudális és burzsoá rendszer keretei között csekély elismerésre és megértésre talált. Példáképpen felsorolunk néhány orosz feltalálót és találmányát, akiket és amelyeket a feudális rendszerben nem ismertek el: Rodion Glinkov, mosógép, Vaszilij Sztepanovics Pijatov, páncéllemezek, Dimitrij Konsztantinovics Csernov, acéledzés. Lev Ivanovics Prusznyicin, eljárás aranytartalmú homok mosására. Artamanov, kerékpár, Nyemilov, hídépítés, Miron Jefimovics Cserepanov, ipari gépek, Andrej Romanovics Vlaszenko, kombájn^ Szófia Vasziljevna Kovalevszkája, fizikus, Konsztarttin EMuardovics Ciolkovszki, rakéták, Alexander Sztoljanov, . fizikus és vegyész, Dmitrij Ivanovics Mengyelejev, vegyésztudós, Vlagyimir Grigorjevics Szuhov, kőolaj lepárló készülék, Alekszander Nyikolajevics Lodigin, villanykörte, Ivan Filipovics Uszagin, ipari transzformátor, Anatolij Ufimcev, kisüzemi nyersolajmotor, Mritrij Alekszandrovics Lacsinov, a villamosság átvitele hosszú távolságokra, Azon kevesek közé, akiket mind Oroszországban mind a külföldön elismertek, tartozott Alekszander Stepanovics Popov, aki 1895-ben feltalálta a _ rádióvevőgépet. Ezenkívül több más találmánnyal gazdagította a világot. Oroszországban a találmányokat semmibe nem vevő. áldatlan állapot egész az 1917 Októberi Forradalomig tartott. A forradalom nagy vezérei: Lenin és társai rögtön felismerték és már a forradalom utáni első napoktól kezdve felkarolták a technikát, tudományokat és találmányokat. A feltalálóknak és az újítóknak minden lehetőségük meg van arra, hogy technikai segédeszközökkel, jólfelszerelt környezetben nyugodtan dolgozhassanak az emberiség javára. A Szovjetunió ipara a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta hatalmasan fejlődött. Ehhez a fejlődéshez nagymértékben hozzájárultak tevékenységükkel a feltalálók és újítók, akik az elmúlt századok nagy OÍOSZ elméinek nyomdokain haladnak és élvezik a világ első szabad szocialista államának hathatós támogatását. A nyugati országok hatóságai és hivatalos körei ma is akadályozzák • azon találmányok megvalósítását, amelyek keresztezik a hatalmas ipari koncernnek terveit. A nagy olaj-, szén- és villamostársaságok akadályt gördítenek az atomerő kihasználása gyakorlati megvalósításának útjába. A tőkés hatalmak, ahelyett, hogy az atomerő békés célokra való alkalmazásának lehetőségeivel foglalkoznának, atom- és hidrogénfegyvereket gyártanak és rakétafegyvertámaszpontokat létesítenek. A Szovjetunió ezzel szemben főképp arra törekszik, hogy az atomerőt békés célokra alkalmazza. Ezirányban nagyszerűen felszerelt intézményekkel, üzemekkel, laboratoriumokkal rendelkezik. Tapasztalatait készségesen bocsájtja más államok rendelkezésére is. A Szovjetunió hatalmas előretörésének a tudomány terén a három szovjet mesterséges hold fellövése is bizonyítéka. Ezzel a világraszóló kísérleteivel messze túlszárnyalta a nyugati hatalmakat. E siker hatása nem maradt el. A Szovjetunió tudományos téren is óriási tekintélynek és népszerűségnek örvend mind a szocialista mind a kapitalista államokban. Svaszta Lajos (II. folytatás) Vologya napokon át dologtalanul lézengett az utcán. Gyakran benézett osztálytársaihoz, Szemjonhoz és Boriszhoz, a „gettóban" ülők fiaihoz. A járási végrehajtó bizottság hajdani pincéjének épületében találtak menedéket. Paipircsomagok hevertek szanaszét az óriási pincehelyiségben. Porlepel húzódott társainak hajléka felett és a rajta áthatoló napsugarak bizarr fénycsóvákhoz hasonlítottak. A fiúk felszedték az iratcsomagokat, turkáltak a papírhalmazbain. — Sok okmány van itt, bai lenne, ha a fasiszták kezébe kerülnének, — szólalt meg váratlanul Borisz. *— S ha elégetnénk? — egészítette ki gondolatát Szema. Majd eljött az a teggel, amikor apja vállon ragadva fe^ázta álmából és így szólt hozzá: — Kelj fel! Velem jössz a rendőrségre, hivatnak. Ismert ösvény, hirdető oszlop, kerítés ... Itt áll az iskola előtt. Osztályukban a leszakított tábla mögött a falon még látszanak a tintafoltok. Szema müve: ő lőtt fúvócsövön keresztül tintába mártot papírgöngyölegeket a falra, amikor társai nem látták. Lám, néhány tintafoltnak még ott a nyoma. Egy kövér rendőr elővezettette Szemkát és Boriszt. Csak azt kérdezte Vologyától, va ódi nevüket mondták-e meg? Vologya tanúsította, hogy a fiúk nem hazudtak. — No, most már eredj — mondta a potrohos rendőr. — Vajon miért fogták le őket? — kérdezősiködött otthon. — Talán csak nem azért, mert ellenük voltak s nem voltak olyan köpönyegforgatók, mint ti mindnyájan? Tatnarka helyeslően nézett Vologvára. De apja hirtelen felugrott és elordította magát: — Letépem a füledet! Verd ki a fejedből! Tönkre .akarod tenni a családot!? Vologya nemsokára megtudta, hogy a megszállók Szemjont és Boriszt agyonlőtték. ... Késő este kiment a kertbe. Egyik kezében lapátot, a másakban egy göngyöleget tartott. Egy zsenge almafa tövében gödröt ásott, majd beletette kis csomagját — pionírnyakkendője és jelvénye volt benne ... „Üzletesek" A gép tenger fölött repült. Kravee útitársaira tekintett. Viktor a fejét csomagjára hajtva színlelte az alvót. Nyikolaj közömbösen tekintett ki a fülke ablakán. Kint sötétség. Feszélyezett és nyomasztó légkör uralkodott a megvilágított fülkében. „Akár csak a bodegában" — ötlött fel tudatában ez az elfelejtett szó. A megszállás idején Pervomajszkban a falatozókat nevezték bodegáknak, akkor gombamódjára szaporodtak. Apja otthagyta a rendőrséget és bodegát nyitott. Egy áccsal az enyik szobában pultot fabrikált össze ajtómaradványból, asztallapból és az iskolapadok lábából. A szomszéd szobában négy asztalt állított fel. Mostohaanyja pedig étkeket készített a konyhán. A bejárat felett tábla ékeskedett, melyre dőlt betűkkel mázolták Kraveonak és üzlettársának, Vaszilij P repelicinnek nevét. Perepelicin mindenkor azt tartotta, hogy a szoviet hatalom olyan üzletembert mint ő, nem hagyott érvényesülni. — Elveszett ember vagy te, Kolja — mondta Vologya apjának, — nem bízol magadban. Pedig összeszedjük mi még magunkat. Lesz zenekarunk, empire-termünk, csiszolt üvegből fognak inni a vendégek ... Perepelicin üzleti útjain kenyeret, kolbászt, bort vásárolt össze a környező falvakban. Pult alatt csendben árulta a házi pálinkát. Egv hétig Kravecék, egy hétig Perepelicin vezette az üzletet. Az árú maradványait lemérve, az elszámolással együtt egyik család a más.knak adta át. Később 'óvat vettek. Vaszka pejkó viháncolva futkosott Vologyával a serfőzdébe sörért. A bodega kasszájában gyűjtek a „rentmárkák", habár a falatozó vajmi keveset jövedelmezett, éppenhogy csak élelemre tellett a két családnak. Kravecék számára a világ a büffé pultjánál végződött. De Vlagyimir tud. ta: akadtak egyes helyeken bátor emberek, akik nem tették le a fegyvert. Reggelenként röplapok jelentek meg. Az a hír járta, hogy katonai parancsnokságok épületei gyulladnak ki és ellenséges tisztek tűnnek el nyomtalanul. (Igaz történet) Fordította: Lőrincz László A bodega piszkos, poros ablaka mögül azonban Pervomajszkban ebből mit sem láttak. Egyszer aztán Pervomajszk utcáin nyugatra tartó, visszavonuló hitlerista csapatok tűntek fel. Az „üzletesek" sebtiben leszaggatták a pultokról a felírásokat és mindenféle lim-lomot elástak. — Ügy látszik, a mieink most felfejlődtek! — mondja Perepelicin. — Most aztán hova megyünk? — Valamit ki kellene találni — szabódott Vologya apja és izgatottan törölgette homlokáról a verejtéket. — Menjünk ki falura! Csakis falura! — parancsolgatott Perepelicin. — Nemsokára megkezdődik a harc a városért. Vagyonunk utolsó roncsait is elveszítjük. Várjuk ki a végét a falu csendjében, Tyirászpol mellett vannak ismerőseim ... Nincs min gondolkodni! Fogj be! Még aznap elindultak. A kétfogatú, cigányokéhoz hasonló ekhós szekéren elől Kravecék ültek, utánuk Perepelicinék következtek. Az „üzletes" lovai inkább öszvérekhez hasonlítottak. Aránytalanul hosszú füleik mögül kikandikált a gondolataiba mélyedve üldögélő Perepelicin fizimiskája. — Kár az üzletért — sóhajtott fel, amikor a bodega mellett haladtak el. — Nem tudtunk megtollasodni! — S az udvaron heverő pultra tekintve hirtelen úgy felordított, hogy nemcsak Kravecék kocsiján, hanem az egész környéken is meghallották: — Hülyék vagyunk! Elfelejtettük levenni a cégtáblát! A Bug másik oldaláról már hallatszottak a szovjet gépfegyversorozatok. . . Idegenben Mi szorongatta akkor a szívét? Talán annak előérzete, hogy nem látja többé szülővárosát? Hát az almafa, mely alatt titokban gödröt ásott, pionírnyakkendője és vörös lángnyelvet ábrázoló jelvénye? Kissé nyikorogtak a kerekek. Hallgattak. Tyirászpol közelében a fasiszták szolgálatában álló fegyveresek csoportja állította meg őket. Eayikük, egy forradásos arcú .kötelet tartva kezében Perepelicin kocsijához lépett. — Add ide a lovat! — szólt a fegyveresek vezetője. Perepelicin felmutatta a megszállók rendőrségéhez tartozását tanúsító igazolványát. A bandita elolvasta és rászólt: — Add ide mind a két lovat! Ezután Vaszkára került sor. De a ló annyira toporzékolt és vérbeborult szemmel dühöngve fogadta a banditákat, hogy félrehúzódtak. A sebhelyes szitkokat morzsolgatott fogai között: — Ez maga az ördög! Bestia ... Féltek elvinni a csődört, viszont leszerelték az egyik kocsi kerekeit. Vaszka most a két család vagyonát húzta. A batár elindult. A kerekek csikorgása megint a szívébe markolt. Perepelicin is megszűnt tréfálkozni. Látszott, Vaszka nagyon kifáradt és éhes, s nehezen vonszolja a bricskát. Még egy falu, még egy motozás: osztrák katonaszökevények voltak, akiknek sürgős volt mielőbb hazajutni övéikhez! Pisztolycső szegeződött mellüknek. Vaszkát elviszik. A tiszt meg sem nézte igazolványaikat. A csődör a tiszttől vezetve lassan tovaporoszkált. Valahol a faluban kutya vonított. ... Kravee akaratlanul elszenderült. A gép légzsákba került, megrázkódott, mire Kravee felébredt. Örájára nézett: 12 óra volt. A Fekete-tenger felett repültek. Most már maga is tovább akarta göngyölni azokhoz a napokhoz fűződő emlékeinek fonalát, melyekben sorsa oly kegyetlenül hajótörést szenvedett. ... Apjával és Perepelicinnel szótlanul bolyongtak s nagyon igyekeztek, hogy ne vegyüljenek bele a Németország felé hajtott szovjet emberek menetoszlopába. Az igazoltatások alkalmával Perepelicin váltig hangoztatta — ők nem egyszerű ostarbeiterek, hanem bizonyos tekintetben a Reich támaszai. — De hisz mi...! — hajtogatta mellhez szorított kézzel Perepelicin. — Ma eladták övéiket, holnap — majd minket — felelte gyanakvóan egy tiszt. — őrizet alatt takarodjatok a közös menetoszlopba! Hosszú, kígyózó vonalként húzódott a menetoszlop. Szótlanul bandukoltak. Nagyritkán lövés hallatszott hátulról, de senki sem fordult meg: mindnyájan tudták, mit jelent. Közeledett a határ, az oszlop egyre ritkult. Sikerült " egérutat venniök. De Kravee és Perepelicin útja nem vezetett vissza Pervomajszkba. Azok csoportjához csatlakoztak, akik „szabad menekülteknek" nevezték magukat. Voltak itt hitlerista lakájok és mindenfajta bérencekj akiknek most forró lett a föld a lábuk alatt. ÖsSzerabolt holmikkal és háztartási cikkekkel megrakott szekerek vonultak keresztül a Prut hídján. Vologya a hídkorláthoz .lépett. Balról, a hazai parton félig üszkös téglaházak látszottak, tőlük nem messze mozdulatlanul állt egy megégett kombájn. Balfelől elszórtan heverő román viskók tarkálloLtak. Vologya tekintete a jobb partot fürkészte. Könny szökött szemébe. A téglaházak és a kombájn távolba vesztek, akárcsak a Prut hömpölygő vize. Ugrás — Átszeltük a határt. Most érünk Anap fölé — mondta a fülkéjéből előkecmergő rádiőtiszt. — A binszkaja fölött magasságot veszünk, ott kell leugraniok. Most alacsonyan repülünk a föld fölött, nem működnek a helymeghatározó készülékek. Kravee az ablakba nézett. A repülőgép szárnyai alatt a megannyi meglepetést és félelmet rejtő földet érezte. Alszik a táj, sehol egy fénypont. Az éjjeli leugrás nem volt újdonság a kémek számára. A hírszerző iskolában nemegyszer ugráltak le hasonló feltételek között. Akkor azonban ismerős helyen, az amerikai repülőtéren értek földet. De most? „Csak nehogy felnyársalódjunk!" — gondolta Kravee. Útjuk előtt tüzetesen tanulmányozták a térképen leugrásuk helyét, de most nagyon félt a szőlőkaróktól, melyeket természetesen egyetlenegy térkép sem tüntet fel. Ugrás ... süvítést érez fülében. Kravee gyorsan megrántja az ejtőernyő zsinórját és egyenletesen ereszkedik. Az égen egyre távolodnak a repülőgép zöld és vörös fényszemei. „Bár még néhány percet ott tölthetnék a fedélzeten, — ötlött fel agyában. — Hiába, úgyis késő." Alatta sötétség. „Csak azok a karók ne lennének!" Könnyű ütődés. Sikerült. Az ejtőernyő Selyme fennakadt egy borókán. Kravee rángatja a zsinórokat. A fehér selyemkupola lassan lesiklik a fa tetejéről. Gyorsan összerakja az ernyőt. Tapsot hallott — ez volt a másik két leugrott kém megbeszélt jeladása. Kravee elindult a hang irányában. Egymástól nem messze értek földet, így gyorsan összeszedelődzködtek. Most pedig mielőbb el innen! Az országúton áthaladva, bevetették magukat egy közeli csalitba. Kisebb szakadék. Állj! — Csend! súgta Viktor, — valaki jön. A kémek megdermedtek. Csakhamar tisztán kivehették egy mellettük elhaladó kocsi kerekeinek nyikorgását. — No! Ellustultatok! — hallatszott a sötétben. Majd ugyanaz a férfihang váratlanul nótába kezdett. Kravee alig tudta magát türtőztetni, nehogy hangosan elnevesse magát a tréfás csasztuskák hallatára. A kémek csendben üldögéltek. Szinte hallották egymás szívdobogását. Az az apóka pedig ott a szekéren jókedvűen csak egyre fújta a tréfásabbnál tréfásabb csasztuskákat. — Abinszkajából Sapszugszkája felé tart — súgta Nyikolaj, amikor már távolról hallatszott az öreg nótázása. Az idegfeszültségnél is jobban kínozta őket a szomjúság. Vizeskulacsot nem adtak nekik, hogy ne kelljen fölösleges terhet cipelniök. — Tudod mit, ismerek minden bokrot. Gyerünk inni — próbálta Viktor rábeszélni Nyikolajt. Nyikolaj, aki még a hírszerző iskolában erkölcsi prédikációkat tartott Viktornak, hallgatott. Kravee észrevette, hogy még jóval a ledobásuk előtt izgalom fogta el. Viktor, a tapasztalt kalandor, aki megszokta a kockázatos vállalkozásokat, nyugodtabb volt. A messzeségben Abinszkaja fényei ragyogtak. Sípoltak a gőzmozdonyok, egymásba vegyültek a váltókezelők füttyjelei. Miután elásták ejtőernyőiket és meghatározták útvonalukat, a kémek erdőn, bozóton, mélyedéseken, árkonbokron keresztül elindultak. Reggelig mindössze 5 km-t tettek meg. ÚJ SZÖ 5 * 1958. július 27.
