Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-10 / 159. szám, kedd

J3 e fejeződő H a ]Drágai T5 A 35 éves Wolfgang Sawallisch már igen nagy hírnévre tett szert, mint karmester. Jelenleg Aachenben műkö­dik, mint főzeneigazgató, gyakran ve­zényli a berlini filharmonikusokat és fiatal kora ellenére a bayreuthi ünnepi játékokra Tristan és Isolda betanítá­sával bízták meg. A Cseh Filharmóniát szerény modorával és kitűnő felké­szültségével nyerte meg. Mozdulatai gazdaságosak, igen plasztikusak és a lehető legtermészetesebbek. Tökélete­sen ismeri a legapróbb részletekig az előadott művet, úgyhogy még a pró­bákat is fejből vezényelte. Virtuóz módon tárta elénk Mendelssohn „Szentivánéji álom" szvitjét, melyet Dvorak a-moll hegedűversenye köve­tett. Ezt a művet először játszotta fiatal hegedűsgárdánk egyik legkiemel­kedőbb és legtehetségesebb képviselő­je — Josef Suk. Ez a ragyogó hegedűs Dvoŕák dédunokája, Suk zeneszerző unokája, s így képzelhető, milyen vá­rakozás előzte meg fellépését. Nem hiába, mert e műnek olyan poétikus interpretációját hallottuk, mint talán még a második világháború óta Pra­gában soha. Suk fölényes technikával bír, amely azonban nála csak eszközül szolgál. Ami a leginkább megragadja a hallgatót, az mély és meggyőző mu­zikalitása, lágy tónusa, amely azonban, ha kell forróvá, szenvedélyessé válik. Erről a hegedűsről még igen sokat fo­gunk hallani'. A kitűnő hangversenyt Schubert IV. szimfóniája tetőzte be. A Prágai Fővárosi Szimfonikus Ze­nekar dr. Smetáöek vezényletével Martinu Gilgames című oratóriumá­val ismertetett meg. E művet Marti­nu 1953—55 között, a világirodalom egyik legrégibb éposza alapján irta. Á mű világbemutatója ez év januárjá­ban volt a svájci Baselben, mostani prágai bemutatója pedig csehszlovákiai premiérje volt. Smetáöek impozáns módon vezényelte az óratóriumot. Ze­nekarát, és a négy szólóénekest a cseh énekkar tökéletesen egészítette ki. Az est Vladimír Sommer, fiatal cseh zene­szerző érdekes és feszült atmoszférá­jú nyitányával kezdődött, melyei So­fokles Antigona c. tragédiájához írt. Ezt B. Martinu gordonkaversenye követte, melyet Josef Chuchro, fiatal gordonkaművészünk adott elő. A mű A tavalyról már ismert Dietrich aoasz igazgatója. Már a hangverseny előtt * eljutott a hír hozzánk, hogy kitűnő muzsikus. Ezt hangversenyén be is bi- [ zonyította. Műsorát Mozart Prágai • t szimfóniájával nyitotta meg, melyet \ j igen könnyedén, mozarti stílusban tol- • < mácsolt. Schumann gordonkaversenyét'' (4 folytatás) az eredetileg tervezett Fournier he-, lyett Paul Tortelier adta elő. Míg a * e9y-két fénysugár. Az egyik sarokba főpróbán átszellemült muzsikálásnak {kúsztam, hátamat a falnak támasz­voltunk a tanúi, az esti hangversenyen 1 tottam, hogy enyhítsek a vállamat a szólista nem nyújtott ilyen kifogás- •« facsaró görcsös fájdalmon. talan teljesítményt. Kár, pedig remek'., A folyosókon hamarosan egyre muzsikus, aki tökéletesen átérzi az •«erősbödő zsivaj támadt. Felébredt a előadott művet. Az est fénypontja ] | ház, s jómagam vártam, mikor je Sosztakovics I. szimfóniája volt, mely- • c lennek meg megint a hóhéraim. De ben mind Matacsics, mind pedig a ze- ' | csak Ir ... jött egymaga. Megragad­nekar rendkívülit nyújtottak. A kar- i,ta a vállam, talpra állított és a lép­mester megnyerte a prágai közönsé- »csőhöz taszigált. get. Reméljük, nemsokára újra talál-\ — Ez az, parancsnok, — mondta. kozunk vele. í Az ejtőernyősök parancsnoka állt 1V a1látás? előttem, terepszínű egyenruhában, kék Fischer-Dieskau fellépését rendkívüli •« baszksapkával a fején. Magas termetű, érdeklődés előzte meg, úgyhogy hang- { sovány, görnyedt tartású ember. Eny­versenyén a Művészek Háza úgy meg­Z he gúnnyal megjegyezte: telt, mint ahogy ez csak a legnagyobb [ — Maga újságíró ? Akkor tudnia művészek hangversenyein szokott * kell, hogy tájékoztatásra van szük­lenni. Ez a fiatal német baritonista t ségünk. Ez a tájékoztatás az ön a daléneklés mintaképe. Vonatkozik ez ' [ dolga lesz. mind a stílus tisztaságára, mind pedig •. Csak látni akar t Megint viSszave­az interpretált mű művészi átelésere.; | zettek a c eiiámba. Nem sokáig voltam Művészété az egész vüágon óriási fel- egyedül, pár pillanat múlva ismét tünést keltett és hangversenyei komoly « m eg j eient Ir ... Ezúttal Cha ... és esemenynek számítanak. Nem törekszik ejtőernyős kísérte, az utóbbi a hatosra, csak az előadott müveket i az ele ktromágneses ké szüléket hozta. akarja szolgaim, ezt pedig mintasze--j A küszöbrő I a rám ki ái t ottak: ruen teszi. Pragai műsorát Schubert £ dalaiból állította össze, de nem a jól ismert dalokból, hanem Schubert ke­véssé ismert vagy teljesen ismeretlen műveiből. Előadása maga a tökély volt, és sikere ehhez méltó. Immár hagyománnyá vált, hogy a Prágai Zenefesztivál Beethoven IX. szimfóniájával végződik. Ez a mű, amely az összefogás, Még mindig nem akarsz beszél­ni? Úgyis tudod, hogy nem végzünk fél munkát! Az ajtóval szemközt levő falnak tá­maszkodva álltam. Beléptek a cellába, világosságot gyújtottak, félkörben megálltak előttem. — Be kell tömni a száját! — szólt * Cha ... Keresgélt az egyik hátizsák­a "K ban és egy piszkos asztalkendőt hú­szeretet jelképe, tökéletesen tükrözi a r z ott elő. Prágai Tavasz eszmei beállítottságát. 5 _ Hagyd csak — jegyezte meg Eredetileg Charles Munchnek kellett *i r... _ Hadd kiabáljon, ha kedve volna Beethoven e remekművét ve- * tartja, a harmadik alagsorban va­zényelnie, de betegsége miatt az utolsó j gyünk. pillanatban Dean Dixon, néger kar­mester vette át ezt a feladatot. Bár Dixon a téli idényben a Cseh Filhar­móniával óriási sikert aratott Prágá­ban, ez a hangverseny nem volt töké- . hangszerelése olyan, hogy leginkább a i ete s, E z valószínűleg annak tudható í a vékonyomra erősítették. Váltogat­lassú tételben ad alkalmat a szólistá- Ď e, hogv a Cseh Filharmónia a sok £ tá k..egymást a munkában, hol a­nak arra, hogy megcsillanthassa kva- \ hangüerseny miatt már fáradt vol t, ÄL^ÍSnÄ,^. Utasait. Ezt az alkalmat Chuchro keveset próbált és nem utolsósorban — Nem is az izgat, csak éppen kellemetlen hallgatni az üvöltését, — válaszolt Cha ... Kigombolták a nadrágomat, lehúz­ták a gatyámat és az elektródokat szerencsésen meg is ragadta. A to­vábbi nagy karmesteregyéniség, aki­vel alkalmunk volt Prágában megis­merkedni, Lovro Matacsics jugoszláv diringes. Maiacslcs az utóbbi időben Berlinben működik, mégpedig mint a Deutsche Staatsoper második fözene­a televízió reflektorainak, amelyek az egész hannverseny alatt vakították a művészeket. Ennek ellenére azonban a sikér nagy volt és Beethoven mu­zsikája az ez idei Prágai Tavaszt mél­tóan fejezte be. F. B. OOOO PAUL GAUGIN A XIX. század művészetének egyik for­radalmasítója és úttörője Gaugin. Az 1848-as forradalmi év júniusában szüle­tett Párizsban. A nyugtalan vérű és sorsň művészek közé tartozik. Már négy éves korában Peruba kerül anyja rokonaihoz s 8 év múlva tér vissza Franciaország­ba. Tengerész, majd bankhivatalnok lesz, végül festő, mert a művészetben látja élete értelmét. Márványba farag, rajzol, fest, kerámiát és fametszetet készít. — Kezdetben az impresszionizmus hat rá, de rövidesen felszínes iránynak minősíti, mely a gon­dolatnak nem ad helyet. Félrevo. ,1 Bre­tagneba, saját útját keresi, amit a való­sagnak a belső művészi meglátás útján való átlényegülésében érez. Erős hatás­sal vannak rá az egyszerű népi faragá­sok, későbbi éveiben is vonzzák a primi­tív művészi megnyilvánulások. 1887-től Martinigneben tölt egy évet, amire a trópusok izzó világának dekora­tív hatású, remek és merész színharmo­niájú képei emlékeztetnek. Következő párizsi korszakát nagyszabású, laposan festett egyszerű alakjai jellemzik, me­lyek inkább a típusgondolat, mint a ter­mészetben megfigyelt forma képviselői. Müveiben egyre jobban érvényesül az expresszié és gyakran szerepel a jel­képesség. Díszítő hajlama, a csupa ara­beszk és motívum nemcsak képein, de a házak falán, melyekben lakik, s hasz­nálati tárgyain is jelentkezik. Alkotó értelme, hatalmas képzelete elméleti munkákra is ösztönzi. Több kiállításon szerepel, de tudatosul benne, hogy tö­rekvései ellentétben állnak környezetével. Ezért Tahitiben köt ki néhány évre, mint egy dacolva a nyárspolgári kötöttséggel, és ott írja meg élete regényét: a Noa­Noa-t. A táj bűvös szépsége mellett is meglátja a gyarmatosítók hivatalnokainak erkölcsi hitványságát, s a fehér ember civilizációjának a Maorikra való káros befolyását. A benszülöttek pártfogója lesz a hatósággal szemben. — Egyébként fél­meztelenül .iár, mint a szigetlakók. Fából épített kalibáját fantasztikus faragások­kal építi, egyszerűen kezd gondolkozni, s béke tölti el a lelkét. Megnősül és a tropikus természettől mámorosan festi a primitív ember életét. Ragyogó színű képeiben az érzéki élmény és a költői látomás a valóságnak jelképes kifejezé­sében erős szuggesztív hatással egyesül, romágneses készülék fogantyúját, a „nagy poklot". Csak az első meg­rázkódtatáskor, s aztán minden újabb áramlökésnél kiáltottam fel, mozdu­lataim is sokkal kevésbé voltak he­vesek, mint az első kihallgatás alkal­mával. Ügy látszik, ezt előre tudták, mert nem szíjaztak rá a deszkára. Mialatt tartott a kínvallatás, a hang­szóró valahonnan divatos slágereket üvöltött. A hang alighanem a tiszti ^étkezőből vagy a közeli klubhelyiség­ből jött. Teljesen túlordította jajki­áltásaimat, s éppen ezt a berendezést hívta Ir „harmadik alagsornak". 1893-ban újra Párizsban van, ahol a E £ kínzás tovább folyt erőm fogyott, századvég ellenmondásos levegőjében me- • t3 obbr a- ^ balra dólte m' A, z eSy ,k gintcsak idegennek érzi magát. így 1895- { hadn a9y leoldotta testemről a kapcsot ben végleg Tahitiben telepszik meg, hol • \ es a rC°mba csípett, hogy álljak föl. a következő hánvt-vetett évek alatt* testi-'< — Becsületemre, tetszik nekem a lelki bajok és anyagi nyomorúság gyötri. i« dol o9- ~ jegyezte meg Cha... Ugy Néhány nyugodt korszakában szerencsés • < látszik, tanácskoztak egymás közt, és festői meglátással alkotja tovább exotikus '. \ u9y döntöttek, egy kis időre van varázsú kompozícióit. 1903-ban elhagya- c szükségem, hogy magamhoz térjek, tottan hal meg. c — A drótokat hagyd bekapcsolva, Korának egyik fiatal festője szerint • t nemsokára visszajövünk, — figyel­Gaugin szabadította fel az új nemzedéket ' c meztette Ir . .. Magamra hagytak, tes­azoktöl a korlátoktól, melyeket a szolgai ' \ temről piócaként lógtak le a húsomba természetmásolás gondolata állított festői • <• harapó fűrészfogú acélpofák, ösztönei elé. Ő tette lehetővé, hogy ön- ] [ Nyilván tüstént elaludtam, mert magukat kifejezhessék s ő jogosította fel • t amikor újból megpillantottam őket, őket a lirizmusra s az expresszióra. — ] [ az volt az érzésem, hogy csak egy Ez is igazolja, hogy Gaugin megelőzi a ' c pillanat telhetett el. Attól kezdve tel­XX. századi expreszionizmust. A modern ( jesen elvesztettem az időérzékemet, dekoratív iparművészet „új vonala" is ' { Elsőnek Ir... nyitott be a cellába, nála kezdődik, és kevéssé elterjedt met- belém rúgott és rám Üvöltött: szetei is erősen hatottak az új, haladó^ — Felülni! szellemű grafikára. . t Meg se moccantam. Megragadta a Bárkány Jenőné. J vállam, a cella sarkában a falnak tá­masztott. A következő pillanatban már kínokban fetrengtem az áramüté­j j. ,, .„ j , • _ jj sek nyomán. Éreztem, hogy ellenállá­Llj muveloaesi otthon < som egyre durvábbá és egyre idege­, I ; {sebbé teszi őket. a var alatt •< _ A pofájába eresztjük, — A napokban Bratislavában esti séta £ mondta I r; • • 77 Ny isd k! , a P ofád! , .. , „. , , '' — szólt ram. Hogy engedelmessegre közben figyelmes lettem a Žízková •« kény Szerítsen. összeszorította az or­utcán lévő volt Pék-kaszárnyából ki- t romát, s mihelyt lélegzeni kinyitot­hallatszó hangokra. Kíváncsiskodva ! \ tam a szám, a puszta drótot mélyen, mentem a terembe, ahol fiatalokat ésí a szájpadlásom végéig dugta. Cha... . ,., ,,, w . J ezalatt elindította az elektromagne­.dosebbeket találtam. Kerdeseimre; < ses kész üi éket. Éreztem, hogy az Bresztovanszky elvtárs eknondotta, ¥ áramütések egyre erősbödnek, egyre hogy most nyitották meg a közönség • c gyötrőbben szorítják össze a torko­részére az úi művelődési otthont. fmat, állkapcsomat, arcom minden ide­' aét A megnyitó estén bevezetőül dr. £ ^ drótQt ch a _ fogt a , t — Elengedheted, — figyelmeztette a házasság kérdéseiről, amit több mint t Ir..., — tart magától is. egyórás vita követett. Az előadás után az új művelődési otthon esztrád- { ifjúság kulturális neveléséhez. Állkapcsom az áram hatására való­ban az elektródhoz szorult és bár­povüttese mutatkozott be .mennyire is igyekeztem, nem bírtam együttese mutatkozott be. .kinyitni a számat. Lehúnyt szemem A vezetőkkel folytatott beszélgc -s* előtt tüzes látomások kavarogtak, serin megtudtam: az új művelődési * izzó mértani ábrák, s az volt az ér­otthonnak többek között az lesz a fel- ť zésem, hogy az áramlökések hatására adata hoov hozzáiárulion a vár alatti szeme m Wugrik a gödréből. Az áram adata, hogy hozzájáruljon a var alatti ¥ erössége elérte tetőfokát s vele a kínjaim is. Határtalan volt ez a Schatz Sándor £ szenvedés, akár a tenger, s arra gondoltam, hogy ennél nagyobb fáj dalmat már nem okozhatnak. Ekkor hallottam, hogy Ir... megparancsolja az elektromágneses készüléket kezelő ejtőernyősnek: — Kis adagokban: lelassítod és aztán élőiről kezded ... Az áramerősség lassan csökkent, a testemet merevítő görcsök enyhültek, hirtelen azonban az ejtőernyős teljes áramerősségre kapcsolt s a villany­lökések ismét marcangolni kezdték a testem. Hogy szabaduljak ettől a lassú enyhülés és hirtelen fokozás keltette gyötrelemtől, minden erőmből a falba vertem a fejemet, minden ütés megkönnyebülést hozott. Ir... a fülembe ordította: — Hiába próbálod szétverni a feje­det, nem sikerül. Végre abbahagyták. Szemem előtt még izzó pontok és vonalak villódz­tak, fülemben mintha fogorvos fúró­gépének zúgása visszhangoznék tom­pán. A következő pillanatban ráismertem az előttem álló három emberre. — Hát mi lesz? — faggatott Cha... Nem féleltem. — Az istenedet! — üvöltött Ir ... és minden erejéből az arcomba vá­gott. — Ide figyelj, — mondta Cha... aki nyugodtabbnak látszott, — mi hasznod mindebből? Ha te nem akarsz beszélni, majd munkába vesszük a fe­leségedet, Mit gondolsz, kibírja? Aztán Ir ... hajolt fölém: — Mit képzelsz, a gyerekeid biz­tonságban vannak, mert Franciaor­szágba küldted őket? Akármelyik pil­lanatban idehozzuk őket! , Szörnyű helyzetemben csak nehezen bírtam különbséget tenni a komoly­nak szánt fenyegetések és a puszta zsarolás között. Tudtam, hogy képe­sek megkínozni Gilberte-et, ahogy megkínozták Gabrielle Gimenezt, Blanche Moine-t, Elyette Loupe-ot és más fiatalasszonyokat. Később tud­tam csak meg, hogy Tourie-nét, az algíri rádió ismert nevű színészének feleségét férje szeme láttára kínoz­ták meg, hogy szóra bírják a férfit. Attól tartottam, hogy észreveszik rettegésemet, meglátják, mennyire szorongat a gondolat, hogy fenyegeté­seiket valóra váltják. Valósággal meg­könnyebbedtem, amikor egyikük meg­jegyezte: — Fütyül rá, fütyül ez mindenre. Magamra hagytak, de egy percig sem hagyott nyugton a gondolat, hogy Gilberte-et ugyanarra a kínzó­deszkára szíjazhatnák, mint engem. Később visszatért Cha ... egy má­sik ejtőernyőssel. Újból belém eresz­tették a villanyáramot, majd megint elmentek. Most az volt az érzésem, hogy állandóan jönnek és mennek, s csak ahogy végighuzigálja a drótot a mellemen és fáradhatatlanul szótagolja ugyanazt a kérdést: — Hol töltötted az utolsó éjszakát latartóztatásod előtt? Egy fényképet tartottak elém — a párt egyik vezető emberének a kép­mását, aki után kitartón nyomoznak, — és faggattak: — Hol van? Cha. . .-ra pillantottam, akit ez-i úttal Ir... kísért. Polgári ruhában volt, úgy festett, mint valami ficsúr. Amikor köhintettem egyet, elugrott mellőlem s ijedten felkiáltott: — Vigyázz, köpni fog. — Mi bajod vele? — kérdezte az egyik társa. — Nem szeretem az ilyesmit, nem higiénikus. Ügy látszik, sietős dolga volt, nem akarta, hogy bepiszkolódjék a ruhája. Fölállt és elfelé készült. Arra. gondol­tam, hogy vacsorázni megy, ami azt jelenti, hogy letartóztatásom óta me­gint egy nap eltelt. Hirtelen boldog­ságot éreztem, hogy ezek a durva hóhérok nem bírtak megtörni. Ir... is távozott, de nem sokáig maradtam magam. A sötét cellába egy mozlimot löktek be. A nyitott ajtón keresztül egy pillanatra fénysugár hatolt be. A fogolynak csak a kör­vonalait láttam. Jól öltözött fiatal em­ber volt. Kezét bilincsbe verték. Tán­torgó léptekkel közeledett, és leült mellettem. Időnként megremegtem, összerázkódtam, mintha még mindig gyötörne a villanyáram. Társam észre­vette, hogy vacogok a hidegtől, jég­hideg vállamra terítette a kabátomat. Feltámogatott, hogy a fal mellett térden állva vizelhessek, aztán segí­tett megint lefeküdni. — Pihenj, testvér, pihenj, — mond­ta. Elhatároztam, hogy megmondom neki: „Aleg vagyok, az Algér Repub­licain egykori igazgatója. Ha kikerülsz innen, mond meg a többieknek, hogy elpusztultam". Ä beszédhez azonban óriási erőre "lett volna szükségem, s időm sem jutott rá. Hirtelen nyílt az ajtó, s hallottam, hogy a folyosón valaki azt mondja: — Mért tettétek ide a másikat? Aztán elvitték a társamat. Valamivel később megint jöttek. Két ejtőernyős. Zseblámpával az arcom­ba világítottak. Vártam, mikor kezde­nek ütlegelni. De hozzám sem értek. Hiába próbáltam rájönni, kik ezek, csak egy fiatal hangot hallottam: — Szörnyű dolog, ugye? — Valóban szörnyű, — felelt a má­sik. Aztán elmentek. Végre valaki váratlanul világosságot gyújtott. Két ember volt Ir ... cso­portjából. — Ne félj, öt perc múlva beszélni fog. — Ö, — jegyezte meg a másik, — szóltál a módszeredről a hadnagynak? — Igen. Megértettem, hogy újabb gyötrelmek köszöntenek rám. A két ember nyomában Ir... nyitott be. Fölém hajolt, fölemelt és a falnak támasztott. Szétnyitotta a kabátomat, megállt velem szemben, szétvetett lá­bával szorította, tartotta a lábamat. Egyenruhája zsebéből egy doboz gyu­fát vett ki, meggyújtott egy szálat és lassan a szememhez közelítette, hogy megállapítsa, figyelem-e a lángot és félek-e. Aztán a gyufával előbb az egyik mellbimbómat kezdte perzselni, majd a másikat. — Most te következel! fordult aa egyik legényéhez. Az néhány össze­tekert papiroslapot tartott készenlét­ben, az egyiket meggyújtotta, s a talpamat kezdte égetni. Meg sem moccantam, egy hang nem szökött ki a számon. Teljesen érzéketlenné vál­tam, s mialatt Ir... perzselte a teste­met, merőn néztem rá, a szempillám sem rándult meg. Vad dühében a lá­gyékomat kezdte ütlegelni, tombolva üvöltötte: — Véged van. Érted? Fogsz beszél­ni ? Beszélni fogsz, vagy... az ördög vigyen! Azt akarod, hogy azonnal el­intézzelek, mi? Annak még nem jött el az ideje. Tudod mi a szomjúság? Szomjan pusztulsz! A villanyáram kiszárította a nyel­vemet, ajkamat, torkomat. Érdes volt és kemény, akár a fa. Ir... nyilván tudta, hegy a villamosárammal vató kínzás elviselhetetlen szomjúságot idéz elő. Félretette a gyufát, poharat és egy cínedényt vett a kezébe. — Már két napja nem ittál. Még négy nap és véged. Négy nap hosszú idő! Még a magad húgyát is felnyalod! Szemem láttára, fülem hallatára csorgatta a vizet a pobárba, ismétel­gette: — Ha beszélsz, ihatsz... ha be­szélsz, ihatsz... A pohár szélét ajkaim közé dugfá. Csak egy ujnyi folyadék volt benne. Láttam, hogy a pohár alján resAet a tiszta víz felülete, de egy kortyot nem ihattam belőle. Ir... közvetlenül előttem csúfosan rámmosolygott, kine­vette, fárasztó, kimerítő erőlködése­met. — Szóljatok a fiúknak, jöjjenek megnézni Tantalusz kínjait, — tréfál­kozott. Az ajtóban újabb ejtőernyősök jelentek meg. Fásultságom ellenére fölvetettem a fejem, nem néztem többé a vízre, hogy ezek a vadálla­tok ne gyönyörködhessenek a kín­jaimban. — No, ne gondold, hogy állatok va­gyunk. Nesze, igyál! A csordultig töltött poharat szám­hoz emelte. Egy ideig tétováztam. Befogta az orromat, hátrahajtotta fe­jemet, és számba öntötte a pohár tartalmát. Iszonyat: sós víz volt benne. Aztán hosszabb szünet következett: percek vagy órák múltak el, míg meg­jelent De... kapitány. Vele jött Lo. .., Ir ... meg az a nyurga ejtő­ernyős, aki a szerdai „kihallgatáson" is részt vett. A falhoz támasztottak, Lo ... fülemre és ujjaimra erősítette az elektród kapcsait. Minden áram­ütésnél megrándultam, de nem kiabál­tam, mert már olyan érzéketlen volt a testem, mint valami gép. De... hamarosan intett is, hogy hagyják ab­ba. Velem szemben ült a hátizsákon, dohányzott és nagyon csendesen be­szélt, hangja feltűnően különbözött a többiek fülhasogató ordítozásától. Lát­szólag jelentéktelen dolgokról beszélt, amelyek egyáltalán nem függtek össze azokkal a kérdésekkel, melyet kezdet­től fogva özönével intéztek hozzám. Többek között azt kérdezte, hogy a Sajtószövetségben sok újság képvise­lői foglaltak-e helyet. Válaszoltam is volne, de nem bírtam mozdítani szá­raz, cserepes ajkaimat, és torkomból szavak helyett csak sípoló hörgés tört elő. (Fordította Tóth Tibor) (Folytatása következik!) ÜJ SZÖ 5 * 1958. június 10.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom