Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-08 / 157. szám, vasárnap

A „D RÍJ TO S EZRED" lázadása Az első Csehszlovák Köztársaságban Trenčinben állomásozott a 17. gyalogezred. Jómagam is oda vonultam, 1*. a „drótos ezredhez", amelyet ellenlábasaink: az autózászlóalj katonái és mások így csúfolták. Nem tudtam akkor, hogy mi volt az oka ennek ( a csúfnévnek. Csak később eszméltem rá. Ezredünk elődje ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia idején a 71. (tehát a fordított számjegyű) gyalogezred volt, melyet akkor így neveztek el. Erről az ezredről sok mindent feljegyzett a krónika. Az osztrákmagyar vezérkar az első világháború végén hazaárulóknak, zendülőknek nevezte a „bolsevizmustól megfertőzött" trenčíni 71. gyalogezred katonáit, a csehszlovák történelembe viszont hősökként vonultak be, mert ők voltak a sorozatos katonalázadások egyik kezdeményezői, de egyben szenvedő hősei is. A 71-esek menetszázadai 1914-ben az orosz frontra indultak. Nem véletlen, hogy ugyanaz a dr. Jozef Tiso, aki 30 évvel később Banská Bystrifcán sajátkezűleg tüntette ki a gyilkos SS-legényeket, mint tábori lelkész buzdította a 71-eseket a tábori misén az orosz „ellenség" ellen. De nem használtak sem a buzdító szavak, sem a szentelt víz, mert a bakák bizony megelégelték az évekig tartó háborút, a lövészárkokat, az éhséget, s rájöttek arra, hogy nem érdemes a tőkések, a feudális urak, s az uralkodó ház érdekeiért harcolni és meghalni. Tömegesen szöktek át az oroszókhoz, vagy pedig fogságba estek. A katonák egyrésze az osztrákmagyar hadsereg előrenyomulásakor Ukrajnában kiszabadult a fogságból. Igen ám, de nem volt nagy köszönet benne, mert újból besorozták őket és a többi, fogságból hazatért katonákkal együtt Kragujevácban, Szerbiában összpontosították őket. 1918 májusában már háromezren gyűltek össze a 71. számú gyalogezred tartalékzászlóaljaiban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméi erős hatást gyakoroltak a legénységre. Bírálta a katonai fegyelem nevében alkalmazott erőszakot, az élelmezési viszonyokat, a hátország nehéz helyzetét. A visszatérők forrongása csakhamar kezdett tettekben is megnyilvánulni. Izzott a hangulat, mely június 2-án, vasárnap nyílt lázadásban tört ki. A kragujeváci kaszárnyában a lázadók száma csakhamar 700-ra szaporodott. A katonák behatoltak a raktárakba, de ott csak gyakorló töltényeket találtak. Meg akarták szállni a vasútállomást. Későn érkeztek, mert azt már erős gépfegyverosztag tartotta megszállva. Az ezredparancsnokságnak sikerült ellenakciót indítania, körülzárták a kaszárnyát, az utcákon is megszűntek a harcok. Lefegyverezték a lázadókat, hadbíróság elé állították az elfogottakat. Negyvennégyet közülük 1918. június 8-án a Sztanovlaszkiji mezőkön kivégeztek. A lázadás, — melynek történetét megfilmesítették, — azért nem tudta teljesíteni hivatását, mert hiányzott a jó szervezés, a fegyverek és a lőszer. A kragujeváci lázadás a többi megmozdulásban fontos helyet foglalt el. Együttvéve megrázták az OsztrákMagyar Monarchia korhadt alapjait. -g-k oooo FURCSA DÖNTÉS Régebbi jegyzeteimben böngésztem, s az egyik oldalon kétszer is aláhúzva ezt olvasom: „Az ilyen elnök is megéri a pénzét..." Se több, se kevesebb. Egy egész oldalon ez az egy mondat árváskodik. Fönt a bal csücsökben dátum: 1958 február 8. Magam sem tudom miért, de minden árori szeretném tudni, mit rejt maga mögött az említett mondat. Ej, de tompa is az ember agya... De nini, mintha virradna... Az emlékeket takaró fátyol szakadozni kezd, mint a hajnali köd a nap jöttére. * * » Feledtói Tornaija felé prüszköl velem a gözös. Kint még csak most dereng a hajnal, a kocsiban sárgán pislog a villanyégő. Nagykabátom alá húzódva szundikálok, de hirtelen felrezzenek, mert valaki a szokottnál keményebben tette be az ajtót. Előpislantok fedezékem mögül, hogy lássam a csendháborítót... Ketten jöttek a kocsiba s a szomszédos lócán telepedtek le. Az egyik fiatal, vállas, 30—35 év körüli férfi, a másik már közel járhatott a hatvanhoz. Orra alatt mint két letörött szárny a dérlepte bajusz. — Hát így állunk János bátyó — pattog a fiatalember. Amaz meg csak mosolyog, hümmög is egy kicsit, csak aztán szól. — Ejnye, ejnye Péter ... Neked mindig van valami bajod amióta elnök vagy. — Má', hogy az isten csudájába ne vóna. — Oszt mél — Mer nekem kell pirulnom maga miatt is. — No-no ... Pétert hirtelen elfutja a pulykáméreg. Kalapját a fejebúbjára löki, mintha melege volna, pedig elég hűvös van a kocsiban. — Tegnap is maga miatt hallgathattam ...Ki hallott már olyat, hogy éppen az országút mellett ne legyen megkapálva a cukorrépa ... — Má' megint a répa! — A' hát! Mer a magáé meg a magáéhoz hasonló tagoké cégérnek szolgált... A járásiak, meg a kerületiek is ott jártak el mellette, s ha nem voltak vakok, láthatták, azok pedig alaposan nyitva tartják á szemüket. ...... — Hátha látták, látták! — Nem addig van az, az istenfáját ... Még a konferencián is pirulnom kellett érte. — És osztán? — És osztán? Az, hogy majd én megmutatom maguknak, hogy az idén nem lesz így. Mindannyiuknak az erdő alatt mérem ki a répaföldet, Ott aztán nem szúr szemet senkinek, ha tisztességvei nem is kapálják meg ... Az idösebbik ravaszkásan pislogott a felhevült elnökre. Majd békülékenyen így szól. — Csillapodj má' — no. Látom én, hogy érted a módját. Én se bánom ha az erdő alatt adod ... E rövid párbeszéd után kapott helyet noteszemben az írás kezdetén már említett rövid mondat: .. .„Ez az elnök is megéri a pénzét!" Most még csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy a Péter névre hallgató elnök sokkal helyesebben teszi, ha az ilyen Jánosokat nem eldugná, hanem odatenné, ahol mindig szem előtt vannak, hogy nyár derekán ne csak a nap pirítaná az arcukat, de a szégyen is. (i. n.) Családi pótlékot fizetnek A királyhelmeci járás legtöbb szövetkezetében szilárd alapokat biztosítottak a további fejlődéshez. Az oszthatatlan alapon kívül az alapszabályzat szerint felöltötték a többi szövetkezeti alapokat is, ami kellő biztosítékot nyújt a tagság további jóléte fejlődéséhez. Például Kistárkányban az évzáró gyűlések idején elhatározták, hogy mind az 1957, mind az 1958. évre családi pótlékot fizetnek ki a tagoknak, akiknek kiskorú gyerekeik vannak. A múlt évet még sablonosan vették, de erre az évre már a munkaegységek ledolgozása után határozták meg, ki jogosult a családi pótlékra. A napokban a szövetkezet valamennyi tagjának, aki erre jogosult, minden egyes kiskorú gyerekre havonként 50 koronát fizetett. —ki— A tervezetek módosításával negyed milliárd koronát takarítanak meg (ČTK) — A Banská Bystrica-i ke- és faluszépítési akció keretébe tarrületben a beruházási építkezések tozó építkezéseket. A felülvizsgálás gazdaságossága felülvizsgálásának után 253 millió 600 ezer koronára május végén befejezett második sza- csökkentették a kerületileg tervezett kasza során 478 tervezetet és beru- beruházási feladatol: eredeti 965 millió házási feladatot vizsgáltak felül. Fe- 629 ezer koronára előirányzott költlülvizsgálták többek között a több- séget. E feladatok megvalósítása soosztályos iskolák, kórházak, lakások, rán 1553 tonna acélt, 2550 tonna ceföldművesszövetkezeti, gazdasági ud- mentet és 25 769 köbméter faanyagot sarok építkezéseit, valamint a város- takarítanak meg./fám?' Cz a 1 1 a m t ás j (2. folytatás). Cha... felvette a telefonkagylót: — Helyezzék készenlétbe a csoportot. Kövér falat akadt horogra. Lo.. .nak mondják meg, hogy jöjjön föl. Pár pillanat múlva Lo... nyitott be az ajtón. Huszonötéves, zömök termetű, napbarnította képű, tömpe orrú ember, alacsony homloka fölött simára nyalt hajjal. Hozzám lépett mosolyogva megjegyezte: — Ez hát az új páciens? No csak jöjjön velem! Maga előtt terelt lefelé a lépcsőn, egy emelettel lejjebb egy kis helyiségbe léptünk a folyosó bal oldalán. Egy jövendőbeli lakás konyhájába. A falon vízvezeték, odébb csempés takaréktűzhely, fölötte még beüvegezetlen szelelőablak. Csak a fémből való ablakkeret volt a helyén. A háttérben a szárnyas nagyablakot kartonlappal takarták el, ettől félhomály borongott a helyiségben. — Vetkőzzék le, — szólt rám Lo... s hogy nem engedelmeskedtem, hozzátette: — Ha jószántából nem teszi meg, megtesszük mi erőszakkal. Mialatt levetkőztem, egymásután nyitottak be az ejtőernyősök kíváncsian a Lo... páciensére. Egyikük, párizsi kiejtésű szőke legény bedugta fejét az ajtó beüvegezetlen nyílásán s felkiáltott: — Nicsak, egy francia! A patkányokhoz pártolt ellenünk? Lásd el a baját, Lo...! Lo... most egy nyirkos fekete deszkát fektetett a padlóra, amely piszkos és tapad ós volt az okádéktól — alighanem az előttem járt páciensek szenvedéseinek nyomától. — Gyerünk, feküdjön le! Végignyúltam a deszkán. Lo... egy másik ejtőernyős segítségével csuklómnál és bokámnál fogva odaszíjazott a fához. Láttam Lo.. .-t, ahogy szétvetett lábakkal áll fölöttem a deszkán, mellem magasságában csípőre tett kézzel, mint valami nagy hódító. Merőn farkasszemet nézett velem, igyekezett megfélemlíteni, akárcsak az imént a feljebbvalói. — Hallja, — mondta oráni tájszólásban, — a hadnagy egy kis gondolkodási időt ad magának, de aztán beszélni fog. Ha európait csípünk el, jobban gondoskodunk róla, mint a bennszülöttekről. Még egy sem akadt, aki ne beszélt volna. Köpnie kell, ki kell köpnie mindent... nemcsak egy csipetnyit, hanem az. egész igazságot, megértette ? A kéksipkások ezalatt tréfálkoztak körülöttem: — Miért nem jönnek megszabadítani a cimborái? — Nézzétek csak, milyen kényelmesen heverészik... Ügy látszik, elfáradt! Az egyik megjegyezte: — Az efféle bitangokkal kár az időt tölteni. Én bizony tüstént golyót eresztenék beléje. Az ablak felől jéghideg léghuzat csapott meg. Meztelen testem megremegett. Lo... elmosolyodott: — Mi az, fél? Beszélni akar? — Nem félek, fázom. — Hősködünk, mi? Ne féljen, elmúlik. Negyedóra múlva beszélni fog, mint a parancsolat. Egy ideig ott feküdtem a csúfolódó, gyalázkodó ejtőernyősök között, de nem válaszoltam nekik, igyekeztem megőrizni a nyugalmamat. Végre látom, hogy a helyiségbe benyit Cha ..., Ir... meg egy százados. Magas, sovány ember, keskeny ajkú, sebhelyes képű, elegáns és szótlan: De... kapitány. — No mi az, meggondolta? — Ezt Cha... kérdezte. — Most is ugyanaz a véleményem, mint az előbb. — Akkor hát kihúzta a lutrit, — fordult a többiekhez: — Jobb lesz, ha a szomszéd szobába visszük, ott világos van, könnyebben megy a munka. Négy ejtőernyős megragadta a deszkát, amelyhez odabilincseltek, átvittek a konyhávval szemközt nyíló helyiségbe és leraktak a cementpadlóra. A tisztek körém telepedtek — a katonák hátizsákokat hoztak, azokra ültek. — így ni, — szólalt meg Cha..., nyilván még mindig holtbiztosra vette a „kihallgatás" eredményét, — hozzatok papirost meg valami kartonlapot, amit alája tegyek, hogy írhassak. Egy vékony deszkadarabot nyújtottak oda neki, maga mellé tette a földre. Aztán kivette Lo ... kezéből az elektromágneses készüléket, amelyet a megkínzottak már százszor is leírtak, orrom alá dugta és megkérdezte: — Ismered ezt? Sokszor hallottál már róla? Talán még cikkeket is írtál? — Rosszul teszik, hogy ilyesfajta módszereket alkalmaznak.. Rájönnek még maguk is. Ha valamivel vádolnak, adjanak az igazságszolgáltatás kezére. Huszonnégy órát adok rá. Azt pedig kikérem magamnak, hogy tegezzen. Körülöttem vad röhögés harsant. Tudtam, tiltakozásom hiábavaló, s nevetséges ezeket a durva zsoldosokat az adott helyzetben a törvények tiszteletbentartására figyelmeztetnem. Szavaimmal csak azt akartam megmutatni, hogy nem ijedek meg tőlük. — Hát akkor rajta! — adta ki a parancsot Cha ... Az egyik ejtőernyős a mellemre ült. Sötétbarna volt a képe, felső ajka háromszögben az orrához fyajolt, arcán széles vagány mosoly terpeszkedett, mintha valami jóízű tréfára készülne... Később a bíró előtt, szembesítés alkalmával ráismertem. Ja ... őrmester volt. Egy másik ejtőernyős (kiejtése szerint ítélve oráni lehetett) a baloldalamon állt, a harmadik a lábamnál, köröskörül a tisztek, s odébb a helyiségben még további egyenruhás alakok, akiknek feladat már nem jutott, csak éppen gyönyörködni akartak a látványosságban. Ja ... még mindig mosolyogva előbb meglengette szemem előtt az elektródák végére csatolt kapcsokat. Fűrészes pofájú kis kapcsok csillogó acélból. Ilyesféléket használnak a távbeszélő vezetéken dolgozó munkások és „krokodil-pofának" hívják. Ja... az egyiket a jobbfülem cimpájára, a másikat jobbkezem egyik ujjára kapcsolta. Bilincsbe vert testem hirtelen megfeszült és hangosan feljajdultam. Cha... testembe eresztette az első áramütést. Fülem mellett hosszú szikra ugrott ki a drótból s éreztem, hogy a szívem vadul feldobog. Hangosan nyögve az ajkamat harapdáltam, s ahogy a Cha... irányította elektromágneses készülék egymásután bocsátotta testembe az áramütéseket, meg-megfeszítettem magam akkora erővel, hogy a szíjak véres sebet téptek a bőrömön. Cha... ezalatt szótagolva ismételgette állandóan ugyanazt a kérdést: — Hol bujkáltál? Két áramütés között feléje fordultam s csak annyit mondtam: — Rosszat tesznek, megbűnhődnek még érte! Cha... dühösen kikapcsolta az államkör ellenállását s rám üvöltött: — Valahányszor ilyeneket mondasz, még nagyobb adagot kapsz! Most már egyfolytában ordítottam a kíntól, Ja ... meg is elégelte: — Istenem, micsoda nagyszájú alak! Dugjatok pecket a pofájába! Egy csomóba gyűrte az ingemet, a számba tömte és a kínzás újból elkezdődött. Minden erőmből beleharaptam a rongyba, ettől szinte megkönnyebbedtem. Hirtelen olyasfajta fájdalmat éreztem, mintha veszett vadállat marna belém és ízenként tépné a húsomat. Ja ... még egyre mosolyogva nemi szervemre erősítette az áramvezető kapcsot. Testem oly erősen rángatódzott, hogy egyik lábamon meglazult a szíjbéklyó. Az ejtőernyősök félbeszakították a kínvallatást, szorosabbra húzták a szíjat, aztán folytatták, ahol abbahagyták. A hadnagy most elvette Ja.. ,-tól a készüléket, egy drótot kihúzott a kapocsból és végighuzogatta a mellemen. Testemet egyre erősebb idegsokkok rázták, a kihallgatás pedig folytatódott. Vízzel öntöttek le, hogy még erősebben érezzem az áramütéseket, s ha éppen nem gyötör az elektromágneses készülék, a hideg vacogtasson. Cha... és társai körülöttem ülve egymásután ürítették ki a sörösüvegeket. Haraptam a számbatömött rongyot, hogy leküzdjem a testemet facsaró görcsös kínt. Hiába. Végre abbahagyták. — Oldozzátok el! Az első kihallgatás végetért. Fölálltam, tántorogva magamra húztam a nadrágot és a kabátömat. Ir ... megállt előttem. Nyakkendőm az asztalon feküdt. Fogta, mint a kötelet nyakamra kötötte és általános röhögés közepette mint valami kutyát húzott maga után a szomszédos irodahelyiségbe. — Nos, — fordult hozzám, — még nem volt eleged? Amíg nem köpsz, nem engedünk ki. Letérdelni! Medvemancsával minden erejéből pofon vágott. Térdre rogytam, de nem voltam képes egyenesen tartani magam. Hol jobbra, hol balra dőltem: Ir... pofonokkal lendítgetett egyensúlyba, s aztán a végén a földre sújtott: — Mi lesz, nem akarsz beszélni? Véged van, érted? Halál fia vagy! — Hozzátok ide Audint a szomszédos épületből, — mondta Cha Ir... egyre csak ütlegelt, egy harmadik ejtőernyős pedig az asztalon ülve nézte. Szemüvegem már régen leesett. Rövidlátásom csak fokozta azt a benyomásomat, hogy valószerűtlen, lidércnyomásos szörnyetegek hatalmába kerültem, s minden erőmből igyekeztem küzdeni ez ellen az érzés ellen, attól tarva, hogy megtöri ellenálló erőmet. — Mondja meg neki, Audin, mi vár rá. Legalább megkíméli a tegnap esti komédiától! — Ezt Cha... mondta. Ir... fölemelte a fejem. Barátom, Audin szürke és rémült arcát pillantottam meg magam fölött, elszörnyedten nézett, ahogy ide-oda ingadoztam a térdemen. — Mondja meg már neki, — sürgette Cha ... — Kegyetlen dolog, Henri, — szólt Audin. Aztán elvezették. Ir... váratlanul fölrántott a földről, talpra állított. Tajtékzott a dühtől. Túl sokáig tartott már a vallatás. — Ide hallgass, te bitang! Véged van, megdöglesz! Fogsz beszélni? Hallod, fogsz beszélni ? — Képét oda dugta közvetlenül az arcomhoz, szinte összeértünk, úgy ordította: — Fogsz végre beszélni? Itt mindenkinek beszélnie kell! Ott voltunk Indonkínában, megismertünk benneteket, bitangok! Ez a Gestapo! Tudod, mi az a Gestapo? — Aztán csúfondárosan hozzátette: — Cikkeket írtál a kínvallatásról, te bitang! Jól van! Most aztán a magad bőrén gyűjthetsz hozzá anyagot a tizedik ejtőernyős hadosztály jóvoltából. A hóhérok hangosan röhögtek a hátam mögött. Ir... az arcomba vágott, térdével hasba rúgott: — Amit most itt csinálunk, azt csináljuk majd Franciaországban is. A drága Duclos-nak meg Mitterrandodnak ugyanez lesz a sorsa, mint neked, és farba rúgjuk a te szűz republikádat is! Hányszor mondjam még, hogy beszélj! Az asztalon kemény kartonlap feküdt. Fölkapta, az arcomba vágott vele. Minden csapás nemcsak új sebeket ütött, hanem a régieket is tovább tépte, mégis megkeményedett bennem a2 elszánás, hogy dacolok ezekkel a szadista állatokkal, akik azzal kérkednek, hogy a Gestapo a példaképült — Jól van, — jegyezte meg Cha... — te akartad! Odaadunk a vadaknak. A „vadakról" már hallottam, de később rájöttem, hogy rajtam még jobban kiélték a tehetségüket. Ir... visszahurcolt az első helyiségbe, ahol a fekete deszka és az elektromágneses készülék volt. Egy meztelen mozlimot vettem észre, akit rúgásokkal talpra állítottak és kikergettek a folyosóra. Mialatt Ir..., Cha... és a többiek velem foglalkoztak, a csoport más tagjai folytatták munkájukat a fekete deszkával és az elektromágneses készülékkel. Kihallgattak egy gyanúsítottat, hogy ne múljék hiába az idő. Lo... megint a deszkára szíjazott. Újra kezdődött a kínzás a villanyárammal. — Ez a „nagy pokol", — mondta. Bakóm kezében az előbbinél nagyobb készüléket pillantottam meg s kínjaim is meghatványozódtak. Éles és heves áramütések helyett, amelyek szinte ízenként marcangolták a testemet, most tágabb, szélesebb fájdalom tört rám, befurakodott minden izmomba, facsarta, tépdeste. Béklyóba vert testem vonaglott, fogam belemart a számba tömött pecekbe, szememet lehúnytam. A kínzást már abbahagyták, de testem még mindig sajgón remegett. — Tudsz úszni? — kérdezte fölém hajolva Lo... — Most majd megtanítunk. Gyerünk a vízvezetékhez! Együtt fölemelték a deszkát, amelyhez odaszíjasztak, és kivittek a konyhába. A deszkának azt az oldalát, ahol a fejem volt, a vízvezeték kagylójára helyezték. A másik végét két vagy három ejtőernyős fogta. A konyhában sötét volt, csak a folyosóról behatoló gyönge világosság derengett benne. A félhomályban megismertem Ir.. .-t, Cha .. ,-t és De... kapitányt, az utóbbi irányította nyilván az egész akciót. Lo... az arcom fölött csillogó nikkelezett csapra gumicsövet erősített. Aztán rongyot tekert a fejem köré, De... pedig kiadta a parancsot: — Tömjétek be a száját! Lo ... rongyon keresztül befogta az orromat. Fapecket nyomott a számba, hogy ne szoríthassam össze az ajkam és ne köphessem ki a csövet. Amikor mindezzel elkészültek, odaszólt nekem: — Ha beszélni akarsz, elég, ha az ujjadat mozgatod. (Fordította Tóth Tibor) (Folytatása következik!) ÜJ SZÖ 5 * VW8. júfeijiü fc