Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-19 / 168. szám, csütörtök

CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK xi. KOHfiRBtzmft Viliam Široký elvtárs megnyitó beszéde a CSKP XI. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) lendületet vegyen a lakosság életszínvonalának emelkedése. Lehetővé tette számunkra, hogy döntő eredményeket érjünk el a szocializmus építésében. Megmutatta nekünk a nagyméretű intézkedések megvalósításának útját a népgaz­daság és az állam irányítása új szervezésére a demokratikus centralizmus elveinek szelle­mében, a szocialista demokrácia további elmé­lyítésére, Ezek az intézkedések a dolgozóknak az állam igazgatásában és a népgazdaság irá­nyításában való közvetlen részvételének lénye­ges fokozásához vezetnek, ami pártunknak le­hetővé teszi, hogy teljes mértékben kibonta­koztassa népünk alkotó erejét és energiáját, amely a hatalom egyedüli birtokosa népi de­mokratikus államunkban, hogy gondos gaz­daként járjon el, mert övé az ország minden gazdagsága. A Szovjetunió Kommunista Pártjának törté­nelmi XX. kongresszusa óta eltelt időszak vi­haros fejlemények ideje volt világszerte. Mily merész terveket szőttek az imperialisták! Meg akarták bontani a szocializmus táborának sorait, fel akarták forgatni a nemzetközi kommunista mozgalmat és vérbe akarták fojtani a népeknek a szabadságért, a gyarmati rendszer teljes megsemmisítéséért folyó mozgalmát. S ezen­felül meg akarták győzni a világot a kapita­lizmus örök prosperitásáról, örök virágzásáról. Beigazolódott azonban, hogy az imperialisták balga jósok, nem az ő istenes kívánságaik, hanem más erők szabják meg a történelem menetét. Maga a fejlődés szemléltető bizonyíté­kokat szolgáltat a tőkés válság elkerülhetet­lenségéről, az imperialisták pedig kénytelenek irigy figyelemmel kísérni a szovjet tudomány és technika szédületes fejlődését, a nagyszabá­sú szovjet mesterséges holdak merész röptét, látniok kell, hogy a Szovjetunió feltartóztatha­tatlanul hatalmas szilárd léptekkel halad, hogy utolérje az USÁ-t; látniok kell, amint a nagy Kínai Népköztársaság, amelyet csak úgy fe­szít a hatalmas alkotó energia, mérföldes lép­tekkel hozza be a tőkés államokat, s látniok kell, amint az egész szocialista világrendszer erősödik, újabb és újabb sikereket arat. A szocializmus tábcírának és a nemzetközi kommunista mozgalomnak megbontására irá­nyuló aljas és dühödt támadással végrehajtott tervek szégyenteljes csődbe fulladtak. És nem­csak nem érték el céljukat, hanem odavezet­tek, hogy a szocializmus tábora még szorosab­ban tömörül a Szovjetunió köré, megacélozó­dott és megszilárdult a forradalmi munkás­mozgalom egysége világszerte. Tavaly novem­berben az egész világ tanúja volt a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom egységének és tömörsége nagyszabású manifesztációjának Moszkvában, ÉS ismét elsősorban a Szovjet­unió Kommunista Pártja XX. kongresszusának következtetései voltak azok, amelyek alapul szolgáltak a deklaráció és a Békekiáltvány megszövegezéséhez, amelyek azután a nemzet­közi forradalmi szocializmus általánosan elis­mert ideológiai platformjává, a kommunista és munkáspártok közös fegyverévé váltak a nem­zetközi imperializmus tervei ellen, a revizio­nizmus ellen, a szocializmusért és békéért vívott harcban. A kommunista és munkáspár­tok képviselőinek moszkvai tanácskozásai a kommunista mozgalom fejlődésének új sza­kaszát jelentik a szocializmus győzelméért, a világbékéért vívott harc újabb távlatait mu­tatják. Ugyanolyan szellemben, mint a novemberi tanácskozások folytak idén májusban Moszk­vában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamai kommunista és munkáspártjainak további nagy jelentőségű tárgyalásai. Megmu­tatkozott mily mérhetetlen lehetőségek és táv­latok nyílnak a szocialista országok előtt, a nemzetközi szocialista munkamegosztáson ala­puló kölcsönös együttműködés magasabb for­mái. És végül a Varsói Szerződés tagállamainak deklarációja ismételten megmutatta a szocia­lizmus táborának fejlett egységét, rendületlen elszántságát arra, hogy folytassa a békéért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért vívott harcát. Megmutatta ezen országok meggyőző­dését arról, hogy a világ békeszerető erőinek nemcsak kötelessége, meghiúsítani az impe­rialistáknak az atomháború kirobbantására irányuló bűnös terveit, hanem megmutatta ennek összes lehetőségeit is. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kong­resszusa őta eltelt időszak, tehát a kommuniz­mus erői gyors és sokoldalú fejlődésének idő­szaka, egysége, szilárdsága és akcióképessége szüntelen növekedésének, a leninizmus új dia­dalainak időszaka. A lenini eszmék nagy győzelmének jegyében folytak a testvérpártok nemrégi kongresszusai is: Kína Kommunista Pártja VIII. kongresszu­sának 2. ülésszaka, a Bolgár Kommunista Párt VII. kongresszusa, Mindkét ülés a marxizmus­leninizmus örökké élő tanításainak mérhetetlen életadó erejét tanúsította, e tanok iránti hű­séget, a proletár nemzetköziség eszméihez való hűséget máni'esztálta. Sajnos, nem mondhatjuk ugyanezt a Jugo­szláv Kommunisták Szövetségének nemrégen lezajlott VII. kongresszusáról. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége egyedüli olyan párt, amely a kommunista nevet viseli, s nyíltan szembeszállt a szocialista országok kommu­nista és munkáspártjai képviselőinek deklará­ciójával és olyan programot fogadott el, amely összeegyeztethetetlen a marxizmus-leninizmus­sal és a revizionizmus platformján áll. A Ju­goszláv Kommunisták Szövetsége támadásuk élét' a munkásosztály, a dolgozó tömegek és az egész világ szabadságszerető nemzetei közös ellensége helyett a Szovjetunió vezette szo­cializmus tábora egybetömörülésének és egy­ségének nagy gondolata ellen irányította, a kommunista és munkáspártok politikája ellen. Ez az eljárás érthetően odavezetett, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének VII. kongresszusa a nemzetközi kommunista moz­galomtól való elszigetelődés légkörében folyt le. A kommunista és munkáspártok az elmúlt években számos erőfeszítést tettek arra, hogy az 1949-ben és az azt követő években elő­fordult hibákat és tévedéseket kiküszöböljék. Őszintén, nyílt szívvel, baráti jobbot nyújtot­tak a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének és felajánlották az együttműködést. Végtelen türelemmel és tapintattal igyekeztek lehetővé tenni Jugoszláviának, hogy megszabaduljon az imperialisták iránti kötelezettségeitől, amelyek­be a szakadás idején került. Arra törekedtek hogy segítsék a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségét abban, hogy újból elfoglalja megtisz­telő helyét a nemzetközi kommunista mozga­lomban, hogy mentesüljön a nacionalizmus és revizionizmus hordalékától és szilárdan a mar­xizmus-leninizmus pozícióján álljon. A jugo­szláv vezető tényezők most a múlt időszak annyi tanulságos eseményéből sem tanultak, amikor már valóban senkinek sem lehet a leg­kisebb kétsége sem az imperialisták igazi szándékairól és arról, mire képesek, hogy megsemmisítsék a dolgozó nép szocialista vív­mányait. Ellenkezőleg a jugoszláv vezető té­nyezők tovább folytatják a szocializmus ügyé­nek oly ártalmas revizionista nézetek terjesz­tését. Mi nem szándékszunk beavatkozni Jugoszlá­via belügyeibe, jóllehet ennek az országnak a szocializmus felé való fejlődése számunkra érthetően nem közömbös és nem is lehet az. Ha azonban a Jugoszláv Kommunisták Szövet­ségének vezetősége ma kijelenti, hogy nem tér le a revizionista pozícióról, ha támadásait az egész nemzetközi kommunista mozgalom közös érdekei ellen irányítja, sőt mindezt a marxizmus alkotó fejlesztésének nevezi, ak­kor nekünk és a világ minden kommunista és munkáspártjának nemcsak joga, hanem köte­lessége is megmondani, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programja a mar­xiz;mus-leninizmus elárulásának programja, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének állásfoglalása súlyosan árt az egész világ mun­kásosztálya közös érdekeinek és közvetlenül a nemzetközi imperializmus kezére játszik. És kötelességünk lenini következetességgel és el­viességgel harcolni a revizionizmus minden megnyilvánulása ellen. A revizionistáknak a marxista-leninista ta­nítás ellen, a szocializmus táborának és a nemzetközi kommunista mozgalomnak egysége elleni minden támadása kudarcra van ítélve. A nemzetközi kommunista mozgalom tovább fog növekedni, tovább fogja szilárdítani sorait, erősíti ideológiai és politikai egységét a mar­xizmus-leninizmus halhatatlan elveinek, a pro­letár nemzetköziség elveinek szellemében. Ennek az egységnek nagy jelentőségű ma­nifesztációja, a proletár nemzetköziség nagy manifesztációja a Csehszlovákia Kommunista Pártjának ma megnyílt XI. kongresszusa is. E kongresszuson jelen vannak kedves vendé­geinkként 51 ország kommunista és munkás­pártjainak küldöttei. Olyan pártok küldöttei, amelyek egységesen, szilárdan és elszántan harcolnak a szocializmus és kommunizmus kö­zös nagy ügyéért, a nemzetek szabadságáért, a béke győzelméért. Forró szeretettel üdvözöljük legdrágább ba­rátaink küldöttségét, a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának küldöttségét, amelyet Kiri­csenko elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára vezet. Köszöntjük annak a pártnak küldöttségét, amely az egész világ dolgozói előtt megnyitotta a szocializ­mushoz vezető utat, annak a pártnak küldött­ségét, amely a nemzetközi forradalmi munkás­mozgalom természetes és általánosan elismert központja és sikeresen vezeti a szovjet népet a kommunizmus felé. Lelkesen üdvözöljük Kína Kommunista Párt­jának küldöttségét élén Tung Pi-vu elvtárssal, a Központi Bizottság politikai irodájának tag­jával, a második szocialista nagyhatalom kül­döttségét, amely ma hatalmas léptekkel halad előre a szocializmus felé. őszintén üdvözöljük és köszöntjük a többi szocialista ország kommunista és munkáspárt­jainak küldöttségeit, amelyek sikeresen vezetik országuk népét a szocialista társadalom építé­sében, Üdvözöljük a Lengyel Egyesült Munkás­párt, Németország Szocialista Egységpártja, a Bolgár Kommunista Párt, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt, a Román Munkáspárt, az Albán Munkapárt, a Koreai Munkapárt, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt és a Vietnami Dol­gozók Pártja küldöttségét. Ugyancsak üdvözöljük az európai országok kommunista és munkáspártjainak küldöttsé­geit, azon pártok küldöttségeit, amelyek szí­vósan harcolnak a kapitalista kizsákmányolás ellen, a kenyérért és a munkáért, valamennyi háborúellenes, imperialistaellenes és fasiszta­ellenes erő egységéért, a német militarizmus atomfelfegyverzése elleni egységes front megteremtéséért, a békéért és az európai nemzetek közötti barátságért. Üdvözöljük a dicső Francia Kommunista Párt, az Olasz Kommunista Párt, Németország Kommunista Pártja, Ausztria Kommunista Pártja, Finnor­szág Kommunista Pártja, Spanyolország Kom­munista Pártja, Nagy-Britannia Kommunista Pártja, Svédország Kommunista Pártja, Gö­rögország Kommunista Pártja, Norvégia Kommunista Pártja, Belgium Kommunista Pártja, Dánia Kommunista Pártja, Hollandia Kommunista Pártja, Luxemburg Kommunista Pártja, Izland Szocialista Egységpártja és a Svájci Munkapárt küldöttségét. Üdvözöljük továbbá Ázsia és Afrika test­vérpártjainak küldöttségeit. Üdvözöljük azon országok kommunista és munkáspártjainak küldöttségeit, amelyek a szocialista államok­kal együtt a béke nagy övezetét alkotják, azon pártok küldöttségeit, amelyek vala­mennyi békeszerető állam szilárd, gyarmati rendszerellenes, imperialistaellenes és hábo­rúellenes frontjának megteremtéséért harcol­nak. Ugyaníay üdvözöljük az ázsiai és afrikai országok tSstvérpártjainak küldöttségét is. Üdvözöljük Indonézia Kommunista Pártja, In­dia Kommunista Pártja, Szíria és Libanon Kommunista Pártja, Ceylon Kommunista Pártja, Algéria Kommunista Pártja, Tunisz Kommunista Pártja, Marokkó Kommunista Pártja, Izrael Kommunista Pártja, Jordánia Kommunista Pártja, Tudeh Iráni Néppárt, Irak Kommunista Pártja, és Szudán Kommunista Pártja küldöttségeit. Üdvözöljük a Latin-Amerika országai test­vérpártjainak küldöttségeit, amelyek egyre erélyesebben harcolnak az Amerikai Egyesült Államok imperialista nyomása ellen országuk igazi szabadságáért és függetlenségéért, a szocialista államokkal és a Szovjetunióval való kapcsolataik bővítéséért. Üdvözöljük Ar­gentína Kommunista Pártja, Brazília Kommu­nista Pártja, Mexikó Kommunista Pártja, Chi­le Kommunista Pártja, Columbia Kommunista Pártja, Uruguay Kommunista Pártja, Venezue­la Kommunista Pártja, Paraguay Kommunista Pártja, Equador Kommunista Pártja küldött­ségét. És üdvözöljük végül Kanada Haladó Munkás« pártjának és Ausztrália Kommunista Pártjá* nak testvéri küldöttségét. Elvtársak, nagy megtiszteltetés Csehszlovák kia Kommunista Pártjára, hogy a világ minden részéből ennyi testvérpárt küldte el küldött­ségét kongresszusunkra. Ebben a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom újabb diadalát, egységének valamint a kommunista- és mun­káspártok moszkvai deklarációhoz való hű­ségüknek manifesztációját látjuk. Pártunk számára egyúttal nagy kötelezettség arra, hogy úgy mint eddig, továbbra is rendületle­nül hű marad közös eszméinkhez, a marxiz­mus-leninizmushoz, a proletár nemzetköziség közös eszméihez, hű marad a kommunizmus közös zászlajához. Elvtársak! Pártunk XI. kongresszusa „fejezzük be ha­zánk szocialista építését" jelszó jegyében folyik. Ezt a komoly és fontos történelmi feladatot eddigi munkánk sikerei alapján tűz­hetjük ki. Lehetővé teszi ezt számunkra köz­társaságunk nemzetközi helyzete is, • szilárd együvé tartozásunk a Szovjetunió vezette egyre hatalmasabb szocialista világtáborral, az egész nemzetközi kommunista mozgalom­mal. Mély meggyőződésünk, hogy Csehszlová­kia Kommunista Pártjának vezetésével hős munkásosztályunk és egész dolgozó népünk sikeresen teljesíti új, nagy feladatait és tör­ténelmileg rövid idő alatt kivívja a szocia­lizmus végső győzelmét hazánkban. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának megbízásából ezennel megnyi­tom Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusát. (A beszédet többször taps, a CSKP és az SZKP éltetése szakította félbe, a testvéri kommunista- és munkáspártok küldöttségeit, különösen az SZKP és Kína Kommunista Pártja küldöttségét viharos taps üdvözölte.) Beszámoló Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Revíziós Bizottságának tevékenységéről Jozef Štetka elvtárs beszéde Küldött elvtársak! Tisztelt vendégek! Antonín Novotný elvtárs a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tevékenységéről szóló beszámolóban mélyen elemezte a kül- és belpolitikai helyzetet, va­lamint pártéletünket. A szocialista országépítés hazánkban való befejezésének jelszava minden kommunistát a páltmunka szervezési szín­vonalának továbbemelésére, a párthatározatok minden körülmények között való teljesítéséért folytatott harcban vezető szerepre kötelez. Kétségtelen, hogy valamennyi elért sikerünk alapját pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja képezte, amely hosszú évekig tartó harcokban edződött meg és amely valamennyi további győzelmünk záloga. Ez tette lehetővé a szocializmus befejezésével kapcsolatos jelszó kitűzését. Pártunk XI. kongresszusának be kell számol­nom a CSKP Központi Revíziós Bizottságának ténykedéséről a párt X. és XI. kongresszusa között eltelt időszakban. A párt alapszabályzata szerint valamennyi fokozatú Revíziós Bizottság alapvető feladata kerületi hatáskörében ellenőrizni a párt Köz­ponti Bizottsága és más szervei azon hatá­rozatainak és irányelveinek teljesítését, ame­lyek kapcsolatban állnak a pártszervezetek gazdasági-pénzügyi politikájával. Eílenőrizniök kell a párt vállalatait és más intézményeit, a tagdíjak helyes fizetését, a tagok és a tag­jelöltek nyilvántartásának szigorú rendjét és a párt adminisztratíváját. A CSKP Központi Bizottsága a párt X. kong­resszusa óta eltelt időszakban számos fontos határozatot hozott, amelyek közvetlen kapcso­latban állnak a párt és annak adminisztratí­vája pénzügyi és nyilvántartási rendje szilár­dításával. A legfontosabbak közül megemlítjük a tag­könyvek cseréjét az 1955—50-os években, az alapszervezetek bekapcsolását a párt gazdál­kodásába az 1955-ös esztendőben, Csehszlová­kia Kommunista Pártja 1956. évi gazdálkodásá­nak elemzését és ennek megvitatását, a CSKP ke­rületi és járási bizottságaiban, a tagság és tagjelöltek igazolványainak ellenőrzését, bele­értve a CSKP tagjai és tagjelöltjei nyilvántar­tásával kapcsolatos irányelvekben kitűzött vál­tozásokat, amelyekre tavaly és ez idén került sor. A párt eszközeivel való gazdálkodás A revíziós tevékenység legkiterjedtebb sza­kaszát a párt gazdálkodása képezi. A reviziós bizottságok tagjai nem csupán az elszámolási okiratokat revideálják, ahogy ezt egyes funk­cionáriusok nem egy esetben elképzelik, ha­nem elsősorban a gazdasági tevékenységet ellenőrzik, szem előtt tartva annak szüksé­gességét, hogy célszerűen és gazdaságosan teljesítsük a párt politikai feladatait. » A Központi Revíziós Bizottság részletesen foglalkozott a szervezetek, vállalatok és a párt más intézményei költségvetésének és zárómér­legeinek elemzésével. Közvetlenül az egyes sza­kaszokon végrehajtott revízió tapasztalatai alapján vonta le következtetéseit. Hasonlókép­pen járt el a kerületi revíziós bizottságok és a járási revíziós bizottságok többsége is. A CSKP Központi Revíziós Bizottsága meg­győződött arról, hogy a pártunk X. és XI. kongresszusa közötti időszakban a párt szer­vezeteiben tovább javult a párt eszközeivei való gazdálkodás. Ez lehetővé tette a jogkör de­centralizálását a párt alacsonyabb szerveire és az alapszervezetek bevonását az egész párt költségvetésébe. A párt X. kongresszusától eltelt időszakban összehasonlítható adatokban a párt bevétele és kiadása a következőképpen alakult, ha az 1954-es év szintjét száznak vesszük: 1955-ben a bevétel 105,1 százalékra, a kiadás 106,8 százalékra, 1956-ban a bevétel 103,9 százalékra, a kiadás azonban 109,7 százalékra emelkedett, míg 1957-ben a bevétel már 105,8 százalékra emelkedett és ezzel szemben a kiadás 103,2 százalékra csökkent. Ebből is láthatjuk, hogy 1957-ben lényeges fordulatot értünk el a párt gazdálkodásában. Az alapszervezetek fokozatos bevonásával a párt költségvetésében emelkedett a bevétel, különösen a tagdíjakból nyert bevétel. A pártapparátus munkájának gazdaságossabbá (Folytatás a 3. oldalon.,) ÜJ SZŐ 2 * 195 8. június Ift

Next

/
Oldalképek
Tartalom