Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)
1958-05-15 / 133. szám, csütörtök
Kö zlemény a Megbíz otta k Te stületének ülés érői Jelentős eredmények 1A világ szakszervezeti munkásfiataljainak 1 ' 1 i i . i i i r n i konferenciája e!őlt a tudományos-kutatási feladatok megoldásában Á Megbízottak Testülete május Í3-i rendes ülésén a tudományos kutatási feladatok tervteljesítésének eredményeivel foglalkozott. A Szlovák Tudományos Akadémia, valamint tagozatai, munkahelyei és intézményei általában sikeresen teljesítették a népgazdaságunk, kultúránk és tudományunk további sokoldalú fejIs-ztésére irányuló tudómányos-kutatási feladatokat. A Szlovák Tudományos Akadémia ötéves fennállásának aránylag rövid ideje alatt számos jelentős sikert ért el egyes tudományos ágazatok, mint a vegyészet, az elektrotechnika, az építészet, a kohászat, a mezőgazdaság és egészségügy fejlesztésében. A társadalomtudományi tagozat keretében a közeljövőben számos jelentős művet fejeznek be. ígéretesen fejlődik a Szlovák Tudományos Akadémia és a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája, valamint egyes népi demokratikus államok akadémiái közötti közvetlen együttműködés is. A Szlovák Tudományos Akadémia azonban nem teljesített egyes feladatokat és nem .kielégítő az i 957. évre szóló tudomanyos-kutatSsi feladatok tervének általános teljesítése, valamint a feladatok gyakorlati kiaknázása sem. Hasonló a he'yzet a főiskolák és az egyes ágazatokhoz tartózó kutatóintézetek tudcmrnyos-kutatáEii feladatai tervének teljesítése terén. Az egyes ágazatókhoz tartozó kutatóintézetek 1957-ben. 324 kutatással kapcsolatos feladat megoldásán dolgoztak. A főiskolákon túlnyomórészt időszerű, a gyakorlati élet szempontjából fontos kutatási feladatok megoldásával foglalkoztak. A főiskolák munikái közül 14 szabadalmat és 28 ésszerűsítő javaslatot fogadtak el. Szükséges azonban, hogy a főiskolák az eddiginél bátrabban vonjanak be nagyobb kollektívát, több tanszéket, avagy tagozatot a kiterjedtebb, bonyolult kjtatási problémák komplexmegoldásában és fordítsanak az eddiginél nagyobb figyelmet fontos állami valamint az egves ágazatokra vonatkozó tudbmányos-kutatási feladatokra. A Megbízottak Testülete megvitatta továbbá a žilinai kerületben működő nemzeti bizottságok tevékenységéről szóló beszámold 1:. A kerületben a legutóbbi választások óta rendszeresen emelkedik a politikai tömegmunka, a szervezési és irányítási tevékenység színvonala, ami a nemzeti bizottságok, azok tagjai, végrehajtó" és segédszervei egyre jobban fokozódó aktivitásában nyilvánul meg. A Megbízottak Testülete foglalkozott továbbá a kereskedelem szocialista elvei betartásának, valamint az állami és a szövetkezeti kiskereskedelemben szükséges rend betartásának kérdésével, különös tekintettel a kiskereskedelmi árak, mértékek és súlymértékek betartására. Kereskedelmünkben állandóan tökéletesedő munkája ellenére még mindig komoly fogyatékosságok is előfordulnak, amelyek a fogyasztók jogos elégedetlenségét idézik elő. Ezek a fogyatékosságok főleg a kereskedelmi dolgozók körében neŕn eléggé következetesen folvtatott káder- és nevelömunkának. a vállalati, valamint a vállalatok fölöttes szervei nem kielégítő ellenőrző tevékenységének, valamint annak következményei, hogy ezek a szervek igen enyhén ítélik meg az általuk megállapított kihágásokat. A kereskedelemnek a polgári ellenőrök és főleg a fogyasztók által való ellenőrzése mindeddig nem érte el a kívánt színvonalat. A Megbízottak Testülete ezért ióváhagyta a kereskedelmi megbízott és a Fogyasztási Szövetkezet Szlovákiai Szövetsége elnökének a fogyatékosságok kiküszöbölésére és a lelkiismeretes kereskedés elveinek betartására irányuló intézkedéseit. A Megbízottak Testülete ezenkívül számos jelentős gazdasági-kulturális és a törvényhozásra vonatkozó kérdésekkel is foglalkozott, n Csökken a befeqsé^ek miatti munkamuiasztás (ČTK) — Az Állami Statisztikai Hivatal közleménye szerint ez év első hónapjaiban csökkent a betegségek és a balesetek következtében előforduló munkamuiasztás és » legutóbbi hat év aiatt ez évben ért a legalacsonyabb szintre. Míg 1934-ben a dolgozók 6,5 százaléka. 1957-ben 6,9 százaléka volt munkaképtelen, ez év első negyedében az arány csak 4.99 százalékot tesz ki. A dolgozók megbetegedéseinek lényeges csökkenése az^ emiitett időszakban hozzájárult ahhoz, hogy a múlt évi adatokkal összehasonlítva ez idén átiag 50 ezer alkalmazottal több vett részt naponta a munkában. Megnyilvánult ez a táppénzekre fordított kisebb költségekben is, amelyek a múlt év első negyedéhez viszonyítva mintegy 181 millió koror nával csökkentek, bár a biztosítottak s^záAia 2,2 százalékkal növekedett. ® Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint Csehszlovákiában minden lakosra számítva 196 kg-ot tesz ki a tej- és a tejtermékek évi fogyasztása, mig például Dániában, ahol igen nagy a tej, vaj és sajt termelése, a fogyasztás csak 190 kg, Franciaországban 160 kg, a Német Szövetségi Köztársaságban 170 kg és Olaszországban 100 kg. # A hlohoveci Slovakofarma nemzeti vállalatban szerdán rendezték meg az első országos begyűjtési sorsjáték húzását. A sorsjegyeket átadott üres tnákfejekért kapták a sorsjátékban részt vevők. Az első dijat — 25 ezer korona értékű árucikket — a 285 557. számú sorsjegy nyerte. A 181 976 sorsjegy közül 500 sorsjegyre jutott nyeremény. A díjak több mi:n 100 ezer korona értékű különféle árucikkekből állanak. # Zvolenban e napokban befejezik azon elesett román katonák központi temetőjének kiépítését, akik 13 évvel ezelőtt a szovjet és csehszlovák katonákkal vállvetve harcoltak hazánk felszabadításáért A 3.5 hektár területű temető a szovjet hősök temetője mellett fekszik. A temetőben Szlovákia különböző helyein hősi halált halt 10 384 román katona van eltemetve. # A bratislavai Priemstav dolgozói Pezinokban építik fel hazánkban az első olyan iskolét, mely előregyártott nagy épületelemekből készül. Az iskolának 23 osztálya lesz. ® A bratislavai Csehszlovák Rádió magyar osztálya vasárnap, május 18-án közvetíti Lovicsek Béla: Lángoló nyár című rádiójátékát. A Az Állami Statisztikai Hivatal a kormány határozata alapján hazánk egés? területén megszervezi a mezőgazdasági termények vetésterületeinek összeírását az 1958. május 31-i állapot szerint. Az így megállapított adatokat a központi hivatalok és az összes fokozatú nemzeti bizottságok a növénytermesztési tervben előirányzott feladatok rendszeres teljesítése ellenőrzésének megbízható alapjául használják majd fel. A A szlovákiai földművesek május 6tól 13-ig terjedő idő alatt további 1388 hektár mezőgazdasági földdel gyarapították az EFSZ-ek földalapját. Ez idén Szlovákiában eddig 348 új EFSZ-t alakítottak s ezzel az EFSZ-ek száma 2280-ra emelkedett. ® John Moore Allison, az Amerikai Egyesült Államok csehszlovákiai nagykövete, Luigi Silvestrelli, az Olasz Köztársaság nagykövete és dr. Celestino Herrera Frimont, a Mexikói Egyesült Államok ügyvivője kormányaik megbízásából jókívánságaikat fejezték ki Csehszlovákia felszabadításának 13. évfordulója alkalmából. (í A Csehszlovák Zeneszerzők Szövetsége „Az 1958. évi Prágai Tavasz" XIII. nemzetközi renei fesztivál alkalmából május 15—21. között megrendezi Prágában á zenepedagógusok nemzetközi találkozóját. A CSKP XI. kongresszusénak tiszteletére a Kassai Városi Nemzeti Bizottság az üzemi tanácsokkal és az üzemek vezetőségével történt előzetes megbeszélés alapján május 15., 16. és 17-én a városszépltési akció keretében háromnapos műszakot szervez, (ms) „Előre az egységért" — e jelsző jegyében rendezik meg július 14 — 20-a között a világ szakszervezeti munkásfiataljainak konferenciáját, Prágában. E konferencián száz országból ötszáz rendes küldött vesz majd részt, azokból a szervezetekből, melyek tagjai a Szakszervezeti Világszövetségnek. Ezenkívül a konferencián részt vesznek azon szakszervezetek megfigyelői, melyek nem tagjai a Szakszervezeti Világszövetségnek. A konferencia egybehivásá-. nak szükségességét az váltotta ki, hogy az egész világon mindenütt napról napra növekszik a haladó erők — munkások és a fiatalok — háborúellenes harca. Nemcsak a szocialista táborhoz tartozó békeszerető országokban, hanem az egész kapitalista világban is — így Nyugat-Németországban, a skandináv államokban stb. — egyre nagyobb méreteket ölt az atom háborús célokra való felhasználása elleni harc. Ez a harc nemcsak a fiatalok ügye. hanem az egész munkásosztály, a szakszervezeti szövetségek feladata, szent ügye is. A konferencia célja, hogy az egész világ munkásfiataljait egyesítse. Célja, hogy egy újabb háború kirobbantása ellen egységesen tiltakozzanak, 12 milliárd 463 millió korona az EFSZ-ek beruházási építkezéseire (ČTK) - Az Állami Statisztikai Hivatal közleménye szerint az EFSZ-ek 1950 óta több mint 12 milliárd 463 millió koronát fordítottak beruházási építkezésekre. Az EFSZ-ek beruházási tevékenységükkel, azaz tehénistállók. sertéshizlaldák, juhaklok, baromfi farmok, silógödrök, stb. építésével elsősorban az állattenyésztési termelést biztosítják. A •legutóbbi két év alatt 1101948 férőhelyű tehénistállót, 260119 férőhelyü borjúistállőt, 1498 082 féröhelyű sertéshizlaldát, 261 217 férőhelyű sertésfiaztatőt, 447 442 férőhelyű juhaklot, 75 858 féröhelyű lóistállót, 7328Ó00 baromfi számára alkajmas farmot, valamint 2 212 953 köhméte.r befogadóképességű silógödröt adtak át rendeltetésének. Ezen beruházások túlnyomó része — 95 százaléka új épületekben van • elhelyezve. Az EFSZ-ek kevesebb gondot, fordítottak régi épületek használhatóvá tételére. harcoljanak az elnyomott nemzetek függetlenségének kivívásáért, a munkások, fiatalok jogaiért a szabad boldog életre. Hazánk szakszervezeti fiataljai a kongresszus előkészítésének jegyében élnek. Üzemeinkben a most folyó aktívákon fiataljaink szolidaritásukat fejezik ki a kapitalista országok fiataljainak elszánt, nemes harcával. Beszélgetnek munkájukról, bekapcsolódnak a szocialista munkaversenybe s értékes kötelezettségvállalásokat tesznek pártunk XI. kongresszusa tiszteletére. Ezeken az aktívákon továbbá megválasztják a küldötteket a kerületi szakszervezeti konferenciákra, melyeket május 25-én és június •1-én fognak megtartani. A kerületi konferenciákon küldötteket választanak a prágai konferenciára. Csehszlovákiából a prágai konferencián 20 rendes küldött és 100 vendég vesz részt. A világ szakszervezti munkásfiataljainak konferenciája előtt a külföldi küldöttek hazánk számos üzemét látogatják meg, hogy megismerkedjenek a fiatalok munkájával, életével. Ezek az összejövetelek az ifjúság közös harcát, egységét fogják erősíteni. (ks) Kedves vendégek a líšeňi A. Zápotock ý Üzemben (ČTK) - A Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huraljának küldöttsége, mely kedden, május 13-án érkezett Brnóba, szerdán, május 14-én látogatást tett a líšeňi Antonín Zápotocký Finomgépipari Üzemben. A líšeňi fémmunkások az üzemi étkezdében rendezett rövid beszélgetés keretében szívélyesen üdvözölték a mongol nép képviselőit. Csimiddordzsín Szürendzsav, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huraljának elnöke, a küldöttség vezetője a beszélgetés során válaszolt a Mongol Népköztársaság gazdasági és kulturális életére vonatkozó kérdésekre. Rámutatott főleg azokra a nagy erőfeszítésekre, melyeket a mongol nép fejt ki a népgazdaságnak szocialista elvek szellemében történő átépítése során. A mongol, képviselők ezután Ostravába utaztak. ® A vitkovicei vasgyár hídépítő részlegének Peter Čada mester vezetésével dolgozó szerelőcsoportja e napokban befejezte az Egyesült Arab Köztársaság által megrendelt hetedik forgatható híd összeállítását. Pártunk 1956. évi országos konferenciájától a küszöbönálló XI. kongresszusig eltelt időt általában a marxizmus tanításának mindennemű torzítása és revideálása ellen folytatott szívós ideológiai küzdelem időszakaként jellemezhetjük. A marxizmus eszméinek tisztasága fölötti éberkedés, a revizionizmus elleni küzdelem nem új feladat: pártunk megalakulása óta programjának egyik fő pontját képezte. S ha tehát az elmúlt időszakról, mint a revizionizmus elleni fokozott küzdelem időszakáról beszélünk, azt a közelmúlt jelentős eseményei és fontos körülmények teszik indokolttá. Ilyen fontos tényezőkként említhetjük az SZKP XX. kongresszusát, majd ezt követően a nemzetközi reakciónak a személyi kultusz bírálata helytelen értelmezésével kapcsolatban megindított ideológiai offenzíváját, továbbá a föld első mesterséges holdjainak a Szovjetunióban történt kilövését, nemrégen pedig a nukleáris fegyverkísérleteknek a Szovjetunió részéről egyoldalúan történt megszüntetését. Leszögezhetjük, hogy a fejlődés a szocialista tábor erejét és nemzetközi tekintélyét igazolta, míg a tőkés országok tábora számos kudarcot kénytelen elkönyvelni. Mivel a kapitalizmus híveinek gazdasági fegyverekkel intézett támadásai hatástalanok maradtak, az imperialistákat, különösen az USA-t fenyegető és körvonalaiban már jelentkező általános válság küszöbén egyetlen támadási lehetőségük az ideológiai fegyverek alkalmazása, antimarxista nézetek becsempészése a kommunista és munkáspártok soraiba, amivel meg akarják bontani a nemzetközi munkásmozgalom egységét és meg akarják zavarni a szocialista államok sikeres építőmunkáját A revizionizmus megnyilvánulásai országonként különbözők. A támadások egyik általános módszere azonban a szocialista rendszer fejlődésében előforduló hibák felnagyítása, ami ürügyül szolgál a burzsoá nézetek (általános demokrácia, általános szabadA kapitalizmus egyetlen lehetséges fegyvere — A REVIZIONIZMUS ság) szorgalmazására és együtt jár a kapitalizmus viszonyainak szépítésével. Az NDK-ban egyesek a magyarországi ellenforradalom után a „demokratizálás" népámító jelszavát vetették fel és igyekeztek aláásni a fennálló rendszert. Jugoszláviában a régi ökonomisták opportunista elméleteinek hatása alatt elvetették a szocialista állam gazdasági és közéleti irányító szerepét, azt állítván, hogy az állam már a szocializmus átmeneti időszakában elhal s ezért nem formálhat jogot az irányításra. Ez szöges ellentéte a marxi tanításnak". Hasonló nézetek ütötték fel fejüket annakidején Lengyelországban is, ahol különösen a Szovjetuniónak a szocialista táborban betöltő vezető szerepét támadták. A szocialista állam irányító szerepének tagadásán kivül a revizionista nézetek túlnyomó többsége a jelenkori társadalmi és gazdasági fejlődés törvényeinek félremagyarázásával az idevonatkozó marxista tanokat elavultaknak nyilvánítja. így merült fel a jelenkori kapitalizmus lényegének problémája. A revizionisták váltig hangoztatják, hogy a mai kapitalizmus már nem az, ami régen volt (imperializmusról hallani sem akarnak), a fejlődés folyamán megváltoztak alapvonásai, azaz megszűnik a kapitalista konkurrencia és a termelés ösztönszerűsége, az emberek kizsákmányolása, a haszonszerzés egyre jobban háttérbe szorul a dolgozók szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodással szemben. Sőt, a kapitalizmus lovagjai „marxista" álarcot öltve tovább mer.nek: azt állítják, hogy a jelenkori kapitalizmus méhében születnek meg a szocializmus csírái és így alakul át fokozatosan a kapitalizmus — levetve minden múltbeli negatív vonását — szocializmussá. Ezt a revizionista nézetet előszeretettel hirdetik a „népi kapitalizmus" formájában, melynek „áldásait" mindennél ékesebben bizonyítja az USA gazdaságának mai helyzete, amikor az úgynevezett „népi részvényesek" csakúgy kikerülnek az utca kövezetére „saját gyáraikból", mint a többi munkanélkülivé vált nincstelen munkás. A revizionisták legdurvább hazugsága abban van, hogy amikor a kapitalizmusról beszélnek, nom elhaló, bomladozó gazdasági-társadalmi rendszert értenek alatta, hanem fejlődőképes rendszerként emlegetik. Az állam növekvő monopolkapitalista szerepéhez fűzik az osztályellentétek elmosódását, azt állítván, hogy a tőkés tulajdont az állam irányító szerepe váltja fel, a kapitalisták tehát csak alkalmazottai saját gyáraiknak. Ez a lényege a burzsoá államosítás jelenlegi politikájának, melynek szemfényvesztő jellegét legjobban a háború utáni angliai államosítás módszere igazol. A revizionisták a kapitalizmus általuk hirdetett átalakulásával kapcsolatban tulajdonképpen semmi újat nem mondanak, mert a II. Internacionálé opportunistái, Bernstein, a renegát Kautsky és a többiek is hasonló érveket hoztak fel a kapitalizmus megmentésére, melyek, ultraimperializmus", „szervezett kapitalizmus", „békés szocializmussá fejlődés" néven ismeretesek. Csupán köntösük új. A nemzetközi revizionizmus másik, előszeretettel támogatott elmélete „a nemzeti kommunizmus", E téren a múlt század revizionistáitól örökölt eszmei zűrzavarban abból indulnak ki, hogy egyes országok társadalmi és gazdasági fejlődése és feltételeik nagyon eltérők, s mindegyik állam „külön úton" jut el a szocializmushoz. Ez a látszólag ártalmatlan megállapítás nagy veszélyt rejt magában a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom szempontjából. Kétségtelen. hogy minden országnak megvannak a maga sajátos feltételei társadalmi és gazdasági rendszerének építésében. De ugyanúgy tény, hogy míg a kapitalizmus ösztönszerűen fejlődött, addig a szocializmus építése a népi demokratikus országokban tervszerűen folyik. Ezenkívül a Szovjetunió szocialista építésének tapasztalatai azt bizonyítják, hogy vannak bizonyos fő törvényszerűségek, melyek a szocializmus építésének útjára tért valamennyi országra érvényesek s csak ezeken belül veendők tekintetbe a sajátos nemzeti viszonyok. A tervezésben pedig elkerülhetetlenül szükséges az egyes szocialista országok együttműködése, A revizionista nézetek közös nevezőre hozva egy. célt követnek: a tőkés magántulajdon uralmának megőrzését és a nemzetközi hatalmasodó forradalmi mozgalom sorainak megbontását, letérítését a szocialista rendszer megvalósításának egyedül célravezető marxi-lenini útjáról. Ezzel kapcsolatban az utóbbi időben is sok támadás éri a Szovjetunió és a demokratikus tábor országainak viszonyát, támadják a Szovjetunió vezető szerepét és minden áron a népi demokráciák elszigetelődésére törekszenek. Márpedig egy dolog nagyon világos: a Szovjetunió nagyhatalmi tekintélye és segítsége, a vele folytatott sokoldalú együttműködés és a testvéri népi demokratikus országok kölcsönős támogatása nélkül nem tudna fennmaradni a virágzó szocialista béketábor, nem tudnánk építeni a szocializmust. Ezért pártunk magasra emeli a proletár nemzetköziség zászlaját Hazánk szocialista építésének befejezése, melyről a küszöbönálló X'. pártkongresszus fog dönteni, bizonyára fényes bizonyítéka lesz politikánk helyességének és megcáfolja a marxizmus összes revizionista ellenségeinek népellenes elméleteit. Megjegyzendő, hogy ha nálunk nem is jelentkeztek az előbb vázolt formában a jelenkori revizionista nézetek, bizonyos hatásuk megmutatkozott a felszabaduláskor vereséget szenvedett ľudák klérofasizmus szellemétől megmételyezett, népellenes nézeteiket leplezett formában, azaz a revizionizmus rafinalt formájában becsempészni akaró elemek fellépésében. Az ország egységes népgazdaságának megbontására irányuló nézeteikkel pártunk erélyesen szembefordult és elejét vette minden efajta törekvésnek. Dolgozó népünk, s elsősorban munkásosztályunk szilárdan támogatja a pártnak gazdaságunk szilárdítására irányuló újabb intézkedését. A párt gazdasági politikájának eredményességét igazolja az ipar- és az építészet irányításának egy hónappal ezelőtt végrehajtott átszervezése is. A kommunista és munkáspártok tavaly novemberben Moszkvában tartott tanácskozásán jóváhagyott nyilatkozat rögzítette a testvérpártok további közös fellépésének elveit és találó választ adott a nemzetközi revizionizmus támadásaira: „Jelenleg fontossá válik a munkásés kommunista mozgalomban jelentkező opportunista irányzatok elleni fokozott harc. A revizionizmus a burzsoá ideológia megnyilvánulása, amely megbénítja a munkásosztály forradalmi energiáját és a kapitalizmus fennmaradását vagy felújítását követeli. A kommunista és munkáspártok előtt nagy történelmi feladatok állanak. E feladatok megvalósításához szükséges, hogy necsak maguk a kommunista és munkáspártok, hanem az egész munkásosztály egybetömörüljön, szükséges, hogy megszilárduljon a munkásosztály és parasztság szövetsége, hogy egyesüljön valamennyi dolgozó és az egész haladó emberiség, hogy egyesüljenek az egész világ összes szabadság- és békeszerető erői." L. t. ÚJ SZÔ 2 1958 május 15.