Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-06 / 125. szám, kedd

OMMENTARUNK KORMÁNYUNK vasárnapi ülésén irid külügyminiszter elvtárs beszá­olója után Lange norvég külügy ­iniszternek a csehszlovákiai atom­rakétatámaszpontok állítólagos épl­s§ről szóló kijelentését, mint alap­lint és a valóságnak meg nem lülő állítást kategorikusan elutasí­ts. Kormányunk hangsúlyozta, hogy ilyen vádak azt a célt szolgálják, ij y megtorpadózzák az európai or­ágok nemzeteinek az atomfegyver­sites övezet megteremtésére irá­•uló erőfeszítését és eltereljék a l/elmet a Bundeswehr atomfelfegy­t zéséről. Lange úr koholmányait nemcsak a ehszlovák kormány, valamint a tvjetunió, Lengyelország és a Né­a: Demokratikus Köztársaság hiva­Ulos nyilatkozata cáfolta meg, ha­iin — ami Lange úr „információ­ta" különös fényt vet — a nyugat­;net kémszolgálat is. A Spiegel ii nburgi lap április 9-i számában a Vetkező hírt közölte: ,,A Német Szövetségi Köztársaság nlen tábornok vezetése alatt álló cos szolgálata megállapította, hogy ;.;hszlovákia és Lengyelország terű­in mindeddig nem léteznek raké­támaszpontok. A nyugati hírszerző­olgálatok azonban nem bizonyosak oan, vajon a NATO atomfelfegyver­ne következményeképpen nem fog­l:-e felszerelni a Varsói Szerződés i (államainak hadseregeit taktikai íomfegyverekkel." 3 Z a cáfolat két nappal előbb fu­t be, mint sem Lange úr „infor­ációit" közölte volna a norvég rlament képviselőivel. A norvég lügyminiszter koholmányait meg­folta Strauss nyugatnémet hadügy­niszter is, aki április 27-én Kielben elentette, hogy a nyugatnémet szer­knek (vagyis' Gehlen kémszolgála­lak) nincs tudomása a szovjet kétatámaszpontok építéséről az )K-ban. Szükségesnek tartotta ónban hozzátenni, hogy a szovjet ervek ilyen támaszpontokat állítólag ehszlovákiában és Magyarországon ítenek. „Az állítólag" szócska már inagá­n véve kétséget fejez ki. Meg van az előnye, hogy semmit sem erő­meg, azonban e szócska segítsé­vel hallatlan hazugságokra a való­ínűség bélyegét lehet nyomni, rauss úr természetesen mellőzte t. hogy „a szovjet rakétatámasz­mtok állítólagos létesítésébe" be­inja a Német Demokratikus Köz­rsaságot is, ahol a nyugatnémet ilgárok időnkénti látogatásuk során z adatokat" ellenőrizhetik. Ez a bonni nyilatkozat nyilvánva­an nemtetszést váltott ki a NATO izérkarában és igv most a nyugat­imét sajtóban azt olvashatjuk, így a bonni hadügyminisztérium „a Ijújab'b bécsi hírek alapján" meg­ősiti Lange koholmányait. Amint ismeretes, Bécsnek a Cseh­lovákiáról, Magyarországról és a bbi szocialista országokról szóló 'ugati „hírszolgálata" dicstelen szé­pét tölt be. Bécsben a nyugati rügynökségek és lapok tudósítói és jnoš egyes osztrák lapok szerkesz­ségei is olyan „híreket" gyártanak íeliszlovákiáról, mint pl. a gottwal­>vi sztrájkról szóló hazugság, amely­1 fogalma sem volt Gottwaldov <osságának annak dacára, hogy aknem az egész kapitalista sajtó számolt róla. Hogyan gyártják eket a híreket, azt a közelmúltban Lange úr „információi i< I leplezte le egy bűnper, amelynek so­rán Dedier jugoszláv politikusnak a Bildtelegraph bécsi lap elleni felje­lentését tárgyalták. E lap szerkesz­tősége a bíróság előtt kénytelen volt beismerni, hogy a bulvárlapban közölt interjút Dedierrel a lap az ujjából szopta. Igazán tragikus a norvég kül­ügyminiszterre nézve, hogyha hason­ló „bécsi információkra" kell támasz­kodnia. Ami a csehszlovákiai rakétatámasz­pontokról szóló „bécsi" információkat illeti, csupán an«yit fűzhetünk hozzá, hogy nem a legújabb keletűek Már egy évvel ezelőtt, amikor Adenauer és Strauss első kijelentései a Bundes­wehr atomfelfegyverzésének „szüksé­gességéről" kiváltották Nyugat-Né­metországban az atomfegyverkezés elleni ellenszenv hatalmas hullámát, „a csehszlovákiai rakétatámtszpon­tokról szóló információkat" közölte egy müncheni revansiste zúglap, ame­lyet a volt Henlein-fasiszták adnak ki, és amely laptői ezt a hírt egyes nyugatnémet lapok átvették. A henleinista fasiszták ugyanazon koholmányait most átvette Norvégia szociáldemokrata külügyminisztere, hogy velük operáljon a norvég nép széles tömegeinek. — beleszámítva a Storting szociáldemokrata képviselő­többségét is — azon követelése ellen, hogy Norvégia a NATO kopenhágai ülésén a nyugatnémet atomfegyver­kezés kérdésében éljen vétójógával, és hogy Norvégia közvéleményét ké­szítse elő arra, hogy az fiszakatlanti Tömb skandináv tagjai is kénytelenek lesznek alávetni magukat az amerikai atomstratégék azon terveinek, ame­lyek a NATO valamennyi európai haderejének atomfelfegyverzésére irányulnak. Amint tudjuk, mielőtt Norvégia csatlakozott volna a NATO-hoz, a nyugati sajtóban rágalmazó hadjárat Indult meg i Norvégia elleni „szovjet agresszió veszedelméről", amellyel Norvégia közvéleményét elő akarták készíteni a NATO-hoz. ezen szovjet­ellenes katonai tömbhöz való csat­lakozásra. Ez a történet most meg­ismétlődik és hazugságokat terjesz­tenek a Csehszlovákiában, Lengyel­országban és az NDK-ban létesített szovjet rakétatámaszpontokról, hogy ezzel elterejék a figyelmet arról a tényről, hogy a NATO kopenhágai ülé­sén részt vesznek a NATO tagálla­mainak hadügyminiszterei. ADENAUER KANCELLÁR CSAK IGY ÉRZI MAGÁT JÖL KERESKEDJÜNK Az ENSZ Európai Gazdasági Tanácsának lutóbbi genfi ülésén a Szovjetunió javas­ol terjesztett elő, amelynek értelmében lamennyl európai ország és az USA zdasági minisztere tartson értekezletet. értekezlet tárgya a gazdasági vissza­ís ellen hozandó közös intézkedések len­nek, kiutat keresvén a Nyugatot mind jban elárasztó gazdasági válság meg­jntetésére. A Szovjetunió a múltban már többször ;t kísérletet az irányban, hogy rnegja­sa saját és a szocialista országok gaz­sági kapcsolatait az USA-val és vala­•nnyl tőkés országgal. Sajnos, ez a ne­!S törekvés különösen az USA részérói m talált megértésre. A válasz mindig itasitó volt. A Szovjetunió pedig sok •méket és iparcikket tudna átvenni. Szovjetunión kivül olyan hatalmas fel­vő piac van, mint a Kínai Népköztársa­3 és 8 többi népi demokratikus államok, ek mind szívesen vásárolnának nagy •nnyiségben a tőkés országoktól külön­e árukat. Csakhogy ez ma lehetetlen, vényben van ugyanis még az amerikaiak a! 1948-ban felállított embargo lista, lely lehetetlenné teszi a normális kérés­ijeim! kapcsolatok megteremtését. S Itt entkezlk a sors irónája. Ez a tilalom m a szocialista országoknak írt, hanem válságjelenségekkel küzdő tőkés világ­k. A nyugati nagytőkések az USA tílal­it fogcsikorgatva tür.T< és egyes keres­delml offenzívakkal rést akarnak ütni embargo falán S mivel az embargo ári nyugati tőkés országoknak, s mlntahogy Sr említettük, a tilalmat az USA rendel­et. neki ís kellene megszüntetnie azt re azonban az ottani gazdasági vezetők egyelőre nem h»jlind6k. A dolo* ilyes állása mellett a Swwrjetoni® kezdeményező lépésre határozta el magit ft az íwbint® felszámolását javasolta. Az USA által a többi t ék és országokra rákényszeritett tilalom nagyon árt azok gazdasági fejlődésének. Nem ís szívlelik ezt a jármot és lépten nyomon keresik az al­kalmat, hogy kibújhassanak alóla. Már a múltban számos nyugati ország, megszegve az embargo rendeletet, értékes kereske­delmi szerződést kötött Kínával, melyből mindkét félnek előnye származott. Az USA hiába fenyegetőzött és ágált, nem töröli­tek vele és ez a folyamat pereg tovább. Az amerikai gazdasági körök egyes ve­zetői nagyon Is helytelenül inkább a fegy­verkezési hajsza hívei, sremhooy a békés egymás mellett éWs szellemében oldanák meg a jelenlegi gazdasági válságét. Nem gondolnak arra, hegy a válság megoldására való törekvésnek ez a méäja a tények megoldásához sohasem fog vezetni, hanem csupán a válság elmélyítéséhez és a> egész világ emberisége előtt gyűlöltté teszi magát az ilyen amerikai gazdasági politika. Ä Szovjetunió éppen olyan időben tette javaslatát, amikor a tőkés országok gaz­dasági helyzete mind rosszabb. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy a Szovjet­unió a tőkéseken kfván segíteni. Csupá* enyhíteni szeretne a sok mlIUS munka­nélküli nehéz s mindeddig kIIStást«I»« helyzetén. Á világ szeme és érdeklődése mest újra a nyugati nagytőkések felé irányul, el­fogadják-e ezt a szovjet ajánlatot, amely feltétlenül előnyös számukra, s jelenleg a legbiztosabb békés kiút a válságból. Hornyánszky Tibor Hogy ha Lange ár és „atlanti" partnerei félnek a csehszlovákiai, lengyelországi és NDK-beli rakéta­támaszpofttoktól, akkor ahelyett, hogy „bécsi információk" alapján esztelen híreszteléseket terjesztenek, miért nem fogadják el inkább a közép­eurőpaí atomfegyvermentes övezet lé­tesítéséire vonatkozó lengyel javas­latot, amely megszabadítaná őket aggodalmaiktól ? K. D. Dán közéleti tényezők óva intik a NAÍO-t az atom­fegyverkezéstől Koppenhága (CTK) - A NATO ta­nácsa koppenhágai értekezletének előestéjén 71 dán politikus, profese­szor, kereskedő és újságíró felhívást adott ki, amelyben figyelmeztetik a MATO országait, ne építsék erejüket csupán az atom- és hidrogénfegyve­rekre. Burzsoá közéleti tényezők akciója ez, akik nem utasítják el a NÁTO-t, azonban veszedelmet látnak jelenlegi politikájában, s ezért állást foglal­nak a Szovjetunióval valő tárgyalá­sok, valamint a feszültség enyhíté­se mellett. Belgium közvéleményé az atomfegyverek ellen Brüsszel f ČTK, — A Belga Szociá­lis és Gazdasági Tájékoztató Hivatal e napokban közvéleménykutatást végzett Belgiumban, amely azt mu­tatja, hogy a megkérdezettek 81,5 százaléka az idegen atom-, rakéta­és más fegyvereknek Belgium terü­letén való elraktározása ellen fog­lal állást. A megkérdezettek 72.7 szfizaléka ellene van az idegen ha­talmak beavatkozásának Belgium belügyeibe. Az ország katonai kiadá­sait a megkérdezettek 50 százaléka elviselhetetlennek minősítette. Az NDK májusi ünnepségein részt vevő külföldi szakszervezeti küldöttségek közös nyilatkozata Berlin (ČTK) — Huszonhat ország szakszervezeti küldöttségeinek tagjai részt vettek a Német Demokratikus Köztársaságban a május 1. megünnep­lésében és megismerkedtek a dolgo­zók életével az NDK-ban. Május 4-én közös nyilatkozatot adtak ki, amely­ben kijelentik, hogy szolidárisak és testvérileg támogatni fogják a német munkásosztály harcát Nyugat-Német­ország atomfelfegyverzése ellen, va­lamint az európai atommentes övezet megteremtéséért. Alberto Lleras Camargot választották meg Columbia elnökévé Bogota (AFP) - A eolumbiai va­sárnapi elnökválasztásokon Alberto Lleras Camargot.-a „Nemzeti Front" jelöltjét választották meg új elnök­ké. Előzetes hivatalos adatok sze­rint Camargo a szavazatok 85 szá­zalékát kapta. Jorge Leyvára, az el­lenjelöltre a választők 12 százaléka szavazott. Bogota főváros közelében a válasz­tások idején véres összetűzésre ke­rült sor és 23 paraszt életét vesz­tette. A választásra utazó földmű­vesek teherautóját fegyveres bandi­ták támadták meg és az utasokat meggyilkoltak. Az USA kormánya elutasította a közép-európai atomfegyver-mentes övezet megteremtésére vonatkozó lengyel javaslatot J. Beam, az USA varsói nagykövete J. Winiewicznek, Lengyelország helyettes külügyminiszterének átadta az USA jegyzékét, amely elutasító választ tartalmaz a lengyel kormánynak 1958. február 14-i, a közép-euró­pai atomfegyvermentes övezet megteremtésére vonatkozó javaslatára. Az USA kormánya válaszában azt állítja, hogy a lengyel javaslat nem oldja meg az európai biztonság alap­vető problémáit, főképpen Németor­szág egyesítésének kérdését, amelyet az USÁ nézete szerint a Német De­mokratikus Köztársaságnak a Német Szövetségi Köztársasághoz való egy­szerű hozzácsatolásával kell meg­oldani. Ragaszkodik továbbá azon álláspontjához, hogy a nyugati hatal­maknak Nyugat-Németországban ál­lomásozó katonai egységeit nem le­het megfosztani az atomfegyverek­től, mert ezzel állítólag előnytelen helyzetbe kerülnének. A lengye! javaslattal szemben az USA kormánya megismétli a Nagy­Britanniától egészen az Uraiig ter­jedő „nyílt légkör" megvalósítására vonatkozó javaslatát, ami tulajdon­képpen az amerikai repülőgépek fel­derítő légi útjainak legalizálását je­lentené a Szovjetunió és az európai népi demokratikus államok legfon­tosabb ipari központjai felett Az ilyen terv egyáltalán nem korlátozná az atomfegyver veszedelmét, hanem ellenkezőleg, annak előkészítésére szolgálna. „A nyflt légkör" elve az USA területére nem vonatkoznék. Az USA kormánya válaszában hasonló szellemben ismétli arra vonatkozó javaslatát, hogy a kozmikus légiteret kizárólag „békés célokra" használják, vagyis más szóval, hogy betiltsák az interkontinentális ballisztikus löve­dékek használatát, amely lövedékek­kel elérhető az USA területe. Az USA kormányának válaszából kitűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya ragaszkodik „erő­politikájához". Munkanélküliek tüntetnek az USA-ban Az Illinois-állambell Springfield városban a munkanélküliek a gépko­csi és repülőgépipari alkalmazottak szakszervezetei szövetsége helyi fiókjának szervezésében tömeggyű­lést tartottak. A gyűlés részvevői azt követelték a kormányzótól, hívja össze az állam törvényhozó testüle­tét a munkanélküliség kérdésének megtárgyalására. A nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a gyűlés után a kormányzó székháza és a parlament épülete előtt demonstrációt tartottak. A munkanélküliek tiltakoztak a dol­gozók helyzetének romlása ellen az USA gazdasági válságával kapcso­latban. „Éhségünk nem csökken", „ígéretekből nem élünk meg" és ha­sonló feliratú táblákat és zászlókat vittek a menetben. A Fizikai Társaság lipcsei évzáró ülésén Manfréd von Ardenne pro­fesszor a molekuláris spektrográfról tartott beszámolót, amelyet tökéle­tesített. Képünkön a Lenin-díjas Manfréd von Ardenne professzort látjuk a molekuláris spektrográf mellett. (Zentralbild felvétele) Amerikai tudósok követelik az atomfegyverkísérletek beszüntetését Washington (ČTK) - A több mint kétezer tudományos és technikai dolgozót egyesítő ame rikai tudományos szövetség fel­szólítást intézett a kormányhoz, szüntesse be az atomfegyverkí­sérleteket és ne várjon a lesze­relésről és ellenőrzésről szóló ál­talános egyezmény megkötésére. A tudósok elsősorban arra ma­tatnak rá, hogy a kísérleti rob­bantások megállapítása technikai­lag lehetséges. Ezzel megdöntik a kormány azon érvelését, hogy a kísérletek ellenőrzött beszünteté­se nem lehetséges, mert azokat „titokban" is lehet végezni. rí iťliyi n üls&vbjiri. K. ]. VOROSILOV. a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének elnöke má­jus S-én a moszkvai Kremlben fogadta a Mongoi Népköztársaság Nagy Népi Hurál­íának küldöttségét, f CTK) GAMAL ABDEL N'ASSZER, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke május 5-én a TU—104 repülőgéppel Taskentbol Bakuba érkezett. (CTK) A LENGYELORSZÁGI Wislában május S-én a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugosz­lávia. a Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország közgazdászainak részvéte­lével rwmzetközi közgazdászat! értekezlet kezdődött. (ClTC) MADRID lakossÄga május S-én reggel megkezdte a közlekedési eszközök boj­kottját. (CTK) A SZOVJETUNIÓ Iskoláit az USA-ban általában a legjobbnak tartják a világon. Az USA kormány* elhatározta, hogy a Szovjetunióba -tíztagú pedagógiai küldött­séget küld, (CTK) MARX KÁROLY és Engels Frigyes mü­veit a Szovjetunióban 69 nyelvre fordí­tották le. Á kiadott példányszámok 71 millió 450 ezret tesznek ki. (CTK) A KOREAI Népi Demokratikus Köztár­saság kormányküldöttsége Ten Ir Len miniszterelnökhelyettes vezetésével Moszk­vába érkezett. (CTK) A MONGOL Népköztársaság Állami Sta­tisztikai Hivatalának jelentése szerint ez év első negyedében az Ipari termelés tervét 106.1 százalékra teljesítették. (ČTK) LUfíS, Hollandia külügyminisztere a sze­nátusban kijelentette, hogy egyáltalán nem jönnek tekintetbe az Indonéziával valő tárgyalások Nyugat-Irián kérdéséről. Luns ezzel világosan kifejezte, hogy a holland kormány nem akarja magét alá­vetni az ENSZ közgyűlése határozaténak, amely közvetítő bizottság kinevezését ja­vasolta Indonézia és Hollandia kormányai között. (ČTK) Amerikai gondok A NAPOKBAN megrázó adat látott napvilágot: az Amerikai Egyesült Ál­lomokban a betegeknek több mint fele elmebeteg. A New York Times jelen­tése szerint ma kb. 16 millióra becsü­lik az elmebetegek számát, vagyis minden tizedik amerikait e szörnyű sorst ér. Tudósok, orvosok kutatják e megrázó tragédia okait és arra a megállapításra jutnak, hogy a mun­kanélkü'iségtől való rettegés és • vég­letedig fokozott háborús pszichózti azok az okok, amelyek az embereket az őrületbe, a legnagyobb kincs, a normális gondolkozóképesség elveszté­sébe kergetik. Micsoda lelkiismeretlen, ség tud'tosan mérgezni egy ország né­pének lelkét, tönkretenni családokat, örökre kirekeszteni milliókat a társa­dalmi életből, megfosztani emberi mi­voltuktól. Akik ma a hidegháborút szítják Amerikában, gyakran hencegnek em­beriességükkel. Mikor a tömeggyilkos nácikat szabadon bocsátják a börtö­nökből, azt hiszik magukról, jószivüek, s mikor a tömegpusztító fegyvereket fasiszta generálisok kezére juttatják, azt hirdetik magukról, hogy az em­beriség jótevői. De hogy saját népü­ket megtizedeli a gyengeelméjűség, az nem számít nekik, ügy látszik, nem számít. Mert ha törődnének vele, ha lenne lelkiismeretük, legalább egy ki­csit törekednének a nemzetközi fe­szültség enyhítésére, a békés légkör megteremtésére. Az aranyifjak NEM KIS GONDOT okoz a tenge­rentúl az amerikai ifjúság sem. Na­ponta érkeznek hírek a fiatalkorú bű­nözök hajmeresztő rémtetteiről, sza­dista gyilkosságaikról, amelyebet köny­vekből, filmekből tanulnak, a háborús hisztéria, más népek gyűlölete pedig megfelelő légkört teremt hozzá. Az aranyifjak a napokban Boston­ban rendezték meg az amerikai élet­forma egyik legújabb termékének a Rock'n Roll nevű táncnak dicsőített vonaglások versenyét, amelyen hatezer fiú és lány vett részt. A hisztérikus verseny tömegverekedéssel ért véget, és a bostoni utcán a járókelőket verő és szurkáló csemetéket alig tudta szét kergetni a rendőrség. A megvert járókelők egyike élet-halál között fek­szik a kórházban, százezrek pedig két­ségbeesve azon töprengenek, hová ju­tott az amerikai ifjúság. Ha a mi gyönyörű dal-és táncün­nepélyeinkre, felejthetetlen tornász­bemutatóinkra gondolunk, akaratlanul is nagy-nagy büszkeség feszíti a mel­lünket. (sz-a.) ÜJ SZÖ 3 *1958. május 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom