Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)
1958-05-03 / 122. szám, szombat
A CSSZBSZ együttműködése a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társasággal (ČTK) - Oleg Homola képviselő, ^ .CSSZBSZ Központi Bizottságának Jcözponti titkára és Michal Bošanský, a CSSZBSZ szlovákiai bizottságának titkára a legutóbbi napokban tárgyalásokat folytattak Moszkvában a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság képviselőivel a két szervezet 1958. |vi együttműködési tervéről. A Szovjét-Csehszlovák Baráti Társaság és Ö CSSZBSZ kölcsönös turista társas Utazásokat terveznek és megrendezik csehszlovák és szovjet állampolgárok találkozóit a két ország üzemeiben, földművesszövetkezeteiben, iskoláilián, stb. A közeljövőben látogatást ťesž hazánkban a szovjet repüiőgépkonstruktőrök küldöttsége, mely részt vesz majd a CSSZBSZ által szervezett, „A győzelmes szovjet repülési technika és asztronautika" tárgykörrel foglalkozó beszélgetéseken, valamint előadásokon. A CSSZBSZ tanulmányi küldöttsége látogatást tesz majd a szovjet balti köztársaságokban. Ezenkívül megegyezésre került sor szépirodalmi és szakirodalmi művek, zeneművészeti újdonságok, folyóiratok, valamint minden olyan anyag kölcsönös cseréjére vonatkozólag, amely lehetővé teszi a két ország nemzetei történelmének és mostani életének megismerését. Az SZLKP nyitrai kerületi b zottságának szemináriuma a párt ideológiai munkájáról (ČTK) - Az SZLKP nyitrai kerületi bizottságán szombaton, május 3-án kétnapos szeminárium kezdődött a párt ideológiai munkájáról. A szemináriumon részt vesznek a nyitrai kerület pártfunkcionáriusai, a kerületben működő nemzeti bizottságok funkaionáriusai, valamint az SZLKP kerületi bizottságának lektorai is. A szeminádium célja, hogy hozzájárt Íjon a párt ideológiai munkájának kibontakoztatásálhoz, a CSKP XI. kongresszusával kapcsolatos előkészületek idején és rávilágítson a hazánk szocialista építésének betetőzését célzó feladatokra vonatkozó egyss alapvető kérdésekre. A legközelebbi napokban a nyitrai kerület összes járási pártbizottságaiban is rendeznek hasonló szemináriurrpkat. Kiváló közéleti tényezők nyilatkozatai a sajtó feladatairól A „Demokratický novinár" c. folyóirat szerkesztősége a Nemzetközi Újságírószervezet IV. kongresszusa előtt érdekes ankétot, rendezett. Arra kérte fel különféle országok kiváló közéleti dolgozóit nyilatkozzanak a sajtóra jelenleg háruló feladatokról, valamint arról, mit kellene az újságíróknak tenniök annak érdekében, hogy hathatósan támogassák a nemzetközi egyetértésre irányuló törekvéseket. Dr. Juan de Castro tanár kiváló közgazdász, a Brazil Tudományos Akadémia tagja válaszában többek között a következőket írta: ,.Most, amikor a világ az emberiséget fenyegető komoly veszedelem előtti szörnyű bizonytalanság időszakát éli át, egyre nagyobb felelősség terheli azokat, akik közvetlenül befolyásolják a közvéleményt, az emberek lelkiismeretét — az írókat, az újságírókat és az értelmiségieket. Mindnyájunk nagy feladata ezért, hogy a békére és nyugalomra vágyó összes nemzeteket képviselő Egyesült Nemzetek Szervezetének védnöksége alatt hozzájáruljunk az eddiginél jobb általános egyetértés kialakulásához." Jim Healy, az Ausztráliai Kikötőmunkások Szövetségének főtitkára a következőket írta: „Ha meg akarjuk mutatni, hogy a toll erősebb a kardnál, a világsajtóra és a földkerekség összes újságíróira az a feladat hárul, hogy állandóan hangsúlyozzák a békés együttélés elveit és harcolják ki a világ nemzeteinek szabad, alapos és nyílt vitáját. Ez azért szükséges, hogy örök időkre megszűnjék a nemzetek egymás Iránti bizalmatlansága, összeférhetetlensége és kapzsisága." Jirí Irnka csehszlovák államdíjas művész válaszában a következőket írta: „A sajtónak szavahihetően, becsületesen kell tájékoztatni a világ közvéleményét az egész földkerekségen élő emberek igazi kívánságairól és vágyairól. Ez azért szükséges, mert mindannak, ami a világon történik, avagy történni fog, szolgálnia kell az emberek érdekét. Semmi sem fontosabb ennél." Dr. h. c. Coulson kiváló brit tudós, az Oxfordi Egyetem tanára kijelentette: „Napjainkban az a legfontosabb, hogy szabaduljunk meg mindnyájan a félelemtől. Kíséreljük meg megérteni és megmagyarázni, hogy miért félnek a nemzetek a többi nemzetektől és kíséreljük meg azt is, hogy egymásról beszélve, mellőzzünk minden becsmérlő jelzőt. Készüljünk fel az együttműködésre mindenütt, ahol az lehetséges, a közösen elvégezhető kisebb feladatok dolgában is." Louis Xrossi argentin szakszervezeti vezető dolgozó az újságírók feladatairól a következőket írta: „Az újságíróknak nem a monopolista kereskedelmi vállalatok, hanem a nép véleményével egyetértve kell írnia. A nyilvánosságot nemcsak a fegyverkezésről, hanem arról is kell tájékoztatnia, hogy ki és miként használja fel a legkorszerűbb találmányokat az emberiség javára. Rá kell mutatnia arra, hogy kinek érdeke szembehelyezkedni a világbéke megőrzésére irányuló egyezményekkel, síkra kell szállnia, hogy az egész nemzet szavazzon olyan lényegbevágó kérdésekről, amelyek békét, avagy háborút jelentenek." **# Ezekkel a nyilatkozatokkal és az emberiség túlnyomó többségének véleményével összhangban az a feladat hárul a sajtóra, hogy az eddiginél nagyobb mértékben járuljon hozzá a nemzetek kölcsönös egyetértése és együttműködése légkörének kialakulásához. A Nemzetközi Üjságírószervezet május első felében Bukarestben megtartandó kongresszusa tárgysorozatának egyik legfőbb pontjaként foglalkozik majd azzal a kérdéssel, miként kell az újságírókat mozgósítani a szóban forgó nagyvonalú és felelősségteljes feladat teljesítésére. A Mongo! Népköztársaság * parlamenti küldöttsége Csehszlovákiába látogat (ČTK) - A nemzetgyűlés elnökségének meghívására jövő héten baráti látogatásra Prágába érkezik a Mongol Népköztársaság" Nagy Népi Huraljának küldöttsége. A küldöttség tagjai mintegy 10 napot töltenek majd hazánkban és látogatást tesznek a köztársaság kerületeiben működő ipari és mezőgazdasági üzemekben. A koreai parlamenti küldöttség Kurimban és Blanskón (ČTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Népgyűlésének és a phjongjangi városi népbizottságnak küldöttsége pénteken látogatást tett a kufimi TOS üzemben. Ez alkalomból az üzem szerelő csarnokában, ahonnét nap-nap mellett az összes világrész 50 országába indítanak útnak legkorszerűbb megmunkáló gépeket - manifesztációi rendeztek. A küldöttség a délutáni órákban látogatást tett a - blanskói CKD nv. Jiri Dimitrov üzemében. Jobban gondoskodunk a testi fogyatékosságú gyermekekről és ifjúságról Brnóban pénteken megkezdődött E. Erbannak, az Állami Szociális Biztosítási Hivatal elnökének jelentétében a testi fogyatékosságú gyermekek és ez ifjúság gyógyintézeti gondozásának kérdéseivel foglalkozó kétnapos értekezlet. Az értekezleten részt vesznek a testi fogyatékosságú gyermekekről és ez ifjúságról való gondoskodás kérdéseivel foglalkozó legkiválóbb tudományos és egészségügyi szakembereink. Hazánkban mintegy nyolcezer 3 — 18 éves testi fogyatékosságú gyermek és fiatal él. Ezekről a gyermekekről és fiatalokról 7, összesen 877 ággyal rendelkező gyógyintézet gondoskodik. A gyógyintézetek Prágában, s Brnóban, Bratislavában és a köztársaság más városaiban vannak. A Csehszlovák Köztársaság haladó szellemű törvényhozásának érdeme, hogy hazánk nagyjelentőségre tett szert a szociális biztosítással kapcsolatos nemzetközi tevékenység terén. Az SZKP levele a norvég és a holland szociáldemokrata pártokhoz Űj oltóanyagokat állítunk elő Hatásos oltóanyagok előállítása hosszú előkészületeket igénylő bonyolult folyamat. Egészségügyi iparunk a közel jövőben új előállítási eljárással bélfertőzések elleni oltóanyagokat hoz forgalomba. A gyermekbénulás elleni oltóanyagok előállítása eredményesen folytatódik. Az Influenza ellen kétféle, éspedig elölt és élő vírusokból előállított oltóanyagokkal kísérleteznek. A tetanusz és diftéria elleni oltóanyagaink világviszonylatban a legjobbak közé tartoznak. A gammaglobulin előállítása, amelyből azelőtt behozatalra szorultunk, a mú't évben már annyira előrehaladt, hogy teljesen fedezi a hazai szükségletet. —va 3 Az opavai Zdenék Nejedlý Színházban pénteken Puccini Pillangó kisasszony című operájának főszerepét Hiszako Hidaka, a toklói opera művésznője énekelte. Rendszerünk nagy gondot fordít az egészségvédelemre. Különösen a betegségek megelőzésére történnek intézkedések. Ezt szolgálja a csehszlovák gyártmányú Aeroskop is, melynek segítségével egészségügyi dolgozóink a nyilvános helyiségekben vizsgálják a levegőt, nem tartalmaz-e fertőző bacillusokat. © Gustáv Hniličkának, a KSZT titkárának vezetésével szombaton, május 3-án Prágába érkezett a Központi Szakszervezeti Tanács küldöttsége, mely Varsóban részt vett a lengyel szakszervezetek kongresszusán és a május 1-i ünnepségeken. ® Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke Nils Langhellnek, a norvég parlament elnökének táviratot küldött, melyben mind a saját személye, mind a nemzetgyűlés nevében mély részvétét fejezte ki Oscar Torpenak, a norvég parlament elnökének elhúnyta alkalmából. ® Prága főváros Központi Nemzeti Bizottságának meghívására szombaton, május 3-án hazánkba érkezett Budijn Batzsargal, a Mongol Népköztársaság fővárosa, Ulan Bátor Helyi Népi Huraljának elnöke és neje, valamint Danzan Goncsig és Delger Biamba, a Helyi Népi Hural tagjai. ® A prágai május 1-1 ünnepségeken részt vett külföldi szakszervezeti küldöttségek egy része május 2-án, pénteken néhány napi látogatásra Szlovákiába érkezett. A küldöttségek Belgiumból, Bulgáriából, Olaszországból, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Francia-Nyugat-Afrikából, Magyarországról, Mongóliából, Lengyelországból és Ausztriából érkeztek hazánkba. ® A Čedok nemzeti vállalat 26 najjps társas utazásokat rendez a Kínai Népköztársaságba. Csehszlovákiai érdeklődőknek lehetőségük nyílik arra is, hogy ez idén két 14-napos társas utazáson vegyenek részt a Mongol Népköztársaságba. Á turisták mind a két utat TU 104 repülőgépen teszik meg. ® Az állami Falujáró Színház együttese május 6-án, kedden 13 órai kezdettel a pozsonypüspöki kultúrházban bemutatja Ľ. Zelienka: „Az aranyhajú" című színjátékát. ® A Kerületi Vadászati Védegylet Kassán a Petrovov ligetben kerületi vadászati kiállítást rendezett. A kiállítás, amelynek látogatói megismerkednek a vadállomány tenyésztésével és védelmével, május 25-ig lesz nyitva naponta 8—20 óráig. 9 A Csehszlovák Televízió a prágai Nemzeti Műszaki Múzeummal együttműködve megrendezte „A Csehszlovák Televízió 5 éve" című kiállítást, amelyet szombaton, május 3-án nyitottak meg. Milan Krejčí, a Csehszlovák Televízió központi igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta televíziónk rohamos fejlődését. A vevőkészülékek tulajdonosainak száma ez év május l-ig 225 985 volt. A televíziós készülékek tulajdonosainak számát illetőleg európai viszonylatban Franciaország, Svédország, Svájc és Ausztria elé kerülve az élre kerültünk. Moszkva (ČTK) - A moszkvai Pravda szombaton közölte az SZKP KB Norvégia Munkáspártjának és a Holland Munkapártnak vezetőségeihez intézett levelét. Az SZKP Központi Bizottsága Norvégia Munkáspártjának vezetőségéhez intézett levelében először is rámutat arra, hogy valamennyi ország közvéleményének széles körei szívósan követelik a nemzetközi feszültség enyhítését, a lázas fegyverkezés beszüntetését és a csúcsértekezlet öszszehívását az atomháború veszélyének elhárítása céljából. Az egész világ népei egyre jobban tudatára ébrednek, mily nagy veszélyt jelent az atomháború. Ezért teljesen természetes, hogy a világ közvéleménye elsősorban a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetését követeli, mint első lépést e fegyverek teljes betiltására. A levél a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió mindent megtett és megtesz a nukleáris fegyverek betiltása, az e fegyverekkel folytatott kísérletek beszüntetése érdekében, hogy teljesen kiküszöbölődjék az atomháború veszélye. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa arra törekedve, hogy gyakorlatilag megkezdje az atom- és hidrogénfegyverkísérletek beszüntetését, határozatot hagyott jóvá az atom- és hidrogénfegyverkísérletek beszüntetéséről. Természetes, hogy a Szovjetuniónak ez az egyoldalú humánus lépése csak akkor éri el célját, ha az USA és Nagy-Britannia, a nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalmak szintén beszüntetik e fegyverkísérleteiket. A levél ezután rámutat a nyugati agresszív körök azon szándékára, hogy fenntartsák a nemzetközi feszültséget és folytassák „a hidegháború" politikáját és az atomháború előkészítését, amely főleg a nyugatnémet szövetségi parlament nemrégen hozott határozatában nyilvánult meg, amellyel elhatározta, hogy a Bundeswehrt nukleáris fegyverekkel szereli fel. Az SZKP KB levele végén felhívja Norvégia Munkáspártját, tegyen újabb erőfeszítéseket arra, hogy megakadályozzák a Bundeswehr nukleáris fegyverekkel való felszerelését és így megerősítsék Európa békéjét. Mivel az SZKP Központi Bizottságának nézete szerint a két párt, valamint a munkáspártok együttműködése lényegesen hozzájárulhatna a Előkészületek a poznani nemzetközi vásárra Varsó (ČTK) — Poznanban ez év június 8-án kezdődik a nemzetközi nagy vásár. A kiállítás területén már most intenzíven folynak az előkészületek. Stefanszki, a nagyvásárok igazgatója az Agencija robotnicza hírügynökség tudósítójának adott interjúban kijelentette, hogy az ez idei nagyvásár jelentős mértékben felülmúlja az eddigieket. Már 35 ország jelentette be részvételét. A terület 70 százalékát a külföldi kiállítók számára tartották fenn. Poznanban már eddig 58 vagon kiállítási tárgy érkezett, mégpedig a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Angliából, Svédországból, Belgiumból, Marokkóból és Franciaországból. Lengyelország elsősorban nehézipari gyártmányait fogja kiállítani. Az USA gazdasági válsága New York (ČTK) — Abban az időben, amikor a kormány azzal kecsegteti a dolgozókat, hogy a gazdasági hanyatlás már véget ér, a szociális gondoskodás New York-i biztosa május 2-án jelentette, hogy csupán New York-ban naponta 909 új kérvényező szorul szociális támogatásra, mert teljesen kimerítette munkanélküli segélyét. Michigan államban áprilisban több mint 765 ezer volt a munkanélküliek száma, ami annyit jelent, hogy ezen állam valamennyi dolgozójának csaknek 16 százaléka elvesztette kenyerét. Detroitban, Michigan állam ipari központjában a munkanélküliek száma ugyanakkor 265 ezret tett ki, ami a legmagasabb 1938 óta. Az USA közép-keleti támaszpontjain nukleáris bombákat tart Kairó (ČTK) - Kamal Rifaad, az Egyesült Arab Köztársaságnak] elnökségi ügyeit intéző minisztere, május 2-án a kairói rádióban kijelentette, tudomást szerzett arról,! hogy a közép-keleti amerikai tá- • maszpontokon atom- és hidrogén-' bombákat raktároznak. Rifaad hoz- i, zátette, hogy a nukleáris bombákat < hordozó repülőgépek ezen támasz-' pontokról rendszeres repüléseket 1 végeznek az egyes amerikai tá- maszpontok között. _ nemzetközi feszültség enyhítéséhez, azt ajánlja, hogy a két párt képviselői folytassanak kölcsönös véleménycserét, hogy meghatározzák az atomháború veszélye elleni harcban esetleg közösen teendő intézkedéseket. A Szovjetunió Kommunista Pártja hajlandó minden konkrét javaslatot áttanulmányozni, melyet Norvégia Munkáspártjának központi vezetősége a levélben foglalt kérdéssel kapcsolatban benyújt. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága hasonló tartalmú levelet intézett a Holland Munkapárt vezetőségéhez is. A levél bevezető részében rámutat arra, hogy a közel- és közép-keleti helyzet kiéleződése idején az SZKP Központi Bizottsága a Holland Munkapárt vezetőségéhez levelet intézett, amelyben azt a reményét fejezte ki, hogý a munkapárt megfelelő lépéseket tesz a békének e térségben való megsértése ellen. Annak idején is abból a meggyőződésből indult ki a Szovjetunió Kommunista Pártja, hogy e téren fontos szerepet játszhat a munkáspártok együttműködése, tekintet nélkül a közöttük uralkodó ideológiai ellentétekre. A levél ezután sajnálattal szögezi le, hogy a munkapárt vezetősége akkor indokolatlanul és fölényes hangon elutasította a felvetett komoly kérdések megtárgyalását. Most a béke sorsa újból komoly veszélyben forog, ezúttal az európai fokozott háborús előkészületek miatt. Ez szükségessé teszi — írja továbbá az SZKP KB levele -, hogy tekintettel az események fejlődésének rendkívül komolyságára, újból a Holland Munkapárt vezetőségéhez forduljon. A levél utal a Szovjetunió nemrégen hozott határozatára, amellyel egyoldalúan beszünteti a nukleáris fegyverkísérleteket és kifejezi azt a reményét, hogy a Holland Munkapárt vezetősége felhasználva a holland parlamentben levő befolyását, minden erejét latba veti a nukleáris fegyverkísérletek általános beszüntetéséért és a nyugatnémet hadsereg atom- és rakéta-felfegyverzésének megakadályozásáért. A levél végül rámutat arra, hogy az SZKP Központi Bizottsága hasznosnak tartaná, ha a két párt véleménycserét folytatna a nemzetközi feszültség enyhítésére, a nemzetközi bizalom és együttműködés megteremtésére és valamennyi nemzet biztonságának megszilárdítására irányuló intézkedésekről. Emelkedik a kínai munkásosztály életszínvonala Peking (ČTK) — A Kína felszabadítását követő több mint nyolc év alatt jelentős mértékben emelkedett a kínai munkásosztály életszínvonala. A munkások átlagbére az első ötéves terv négy évében 37 százalékkal emelkedett. Amíg több évtizeden át a felszabadítás előtt mindössze ötmillió négyzetméternyi lakóterületet építettek, a felszabadulás után összesen 46 millió négyzetméternyi lakóterületet építettek fel a munkások számára. Csőkken a termelés az angol acélgyárakban London (ČTK) — Az angol acélgyárak az utóbbi időben erősen korlátozzák a termelést és elbocsátják a munkásokat. A walesi Neathban május 2-án az acélbádog-hengerlőben 250 munkást bocsátottak el. A következő hetekben és hónapokban még több munkás veszti el kenyerét, mert a hengerlőket október 1-vel teljesen bezárják. A rotherhami Steel acélgyár a héten 250 munkásnak mondott fel. Brinsworth korszerű acélgyárában hetenként csupán nyolc műszakban dolgoznak, vagyis egy munkásra mindössze négy műszak jut. Az USA provokációja a Távol-Keleten Az amerikai hírügynökségek jelentése szerint az USA légierői Tajvan szigetén kilőtték a Matador középtávolságra ható rakétát. Ez első ízben történt, hogy az USA a Távol-Keleten ilyen rakétával kísérletezett. Az Űj Kína hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A Matador rakéta kilövése Tajvan kínai területen, amelyet az USA illegálisan tart megszállva, az atomzsarolás további provokációs cselekedete a kínai nép és az ázsiai országok többi nemzetei ellen, amely provokációs tett célja a nemzetközi feszültség ítSkozása." ÜJ SZÖ 2 * 1958. május 1.