Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-23 / 141. szám, péntek

Levél napjaink Párizsából AZ ANATOLE FRANCÉ sétányon a Quai dOrsay irányában hosszú autó­sor siklik, a híd előtt egy másik osz­lop csatlakozik hozzá és a Place de la Concorde-on keresztül, amelynek nedves aszfaltján egybefolynak a tom­pa lámpafények, a most már egyesült autókaraván felfelé kígyózik a Champs Elysée színes neonrengetegében. Egy elkésve hazasiető anya gyer­mekkocsit tol maga előtt a parton és ezenfelül tömött bevásárló táskát cipel. Az emberek munkájuk végez­tével feledve a munkanap minden gondját a tavaszi est elébe sietnek. Délután az Eiffel-torony alatti park­ban gyermekek labdáztak, nyugdíjasok beszélgettek, hosszasan állva egy fiatal japán lány fényképe előtt, akit udvar­lója gyilkolt meg és kíváncsisággal teli borzongással tárgyalják az esetet — és ugyanakkor a parlamentben Fran­ciaország sorsa volt a tét. Mindazok sorsa, akik erre járnak, pihennek, ál­maikat szövik. Néhány lépés távolságra innen a dOrsay szállodában fedte fel kártyái­nak nagy részét egy sajtóértekezleten De Gaulle és így megkezdte új politi­kai játszmáját oly nyíltsággal, amely még a józanabb jobboldali politiku­sokat is elkedvetlenítette. De Gaulle kijelentette, kész Franciaországot megmenteni azzal, hogy az ország élé­re áll. Ez az értekezleten elhangzott többi kijelentéseivel együtt azt jelenti, hogy bármilyen eszközzel kész katonai fasiszta diktatúrát teremteni az or­szágban. Azonban azok a kártyák, amelyeket még egyelőre nem fedett fel — az egyiken még ki nem játszott tromfként Soustellet sejtik — még ezek sem hagynák kétségben céljai felől. Oly egyértelműen mondta meg, hogy mit akar. De Franciaország is megmondta aka­ratát, napok óta megerősíti azt. Azok az emberek, akik saját bőrükön ta­pasztalták a német fasizmust, eluta­sítják a fasizmust minden formában. Franciaországban napról napra erő­södik a fasisztaellenes egység, a köz­társasági rend védelmének szelleme. A gyárakban, a városokban és a me­gyékben fasisztaellenes éberségi bizott­ságok alakulnak, amelyekben a demok­ratikus gondolkodású dolgozók tömö­rülnek. Egész Franciaországot elárasz­totta a rövidlejáratú sztrájkok hullá­ma, amelyekben a részvétel nagyrészt százszázalékos. Ez Franciaország hang­ja, ez a francia nép nagy többségének állásfoglalása a fasiszta kalandorokkal szemben. Franciaország, de elsősorban Párizs e napokban egyáltalán nem áttekint­hető, nem nyújt egyszerű képet. Ügy látszik, hogy egyesek azok kö­zül, akik jelenleg az állam politikájá­nak kormánykerekét forgatják, jobban félnek a köztársaságot védelmező népi mozgalomtól, mint a fasiszta dikta­túra veszélyétől. Ez a félelem nem helyénvaló és le kell küzdeni. Nem le­het fedett kártyákkal játszani abban a reményben, hogy végül kabátujjukból elővarázsolják a szükséges tromfokat. Mert a kártyákat, amelyekkel játsza­nak a történelem jelölte meg. Fran­ciaország e kártyákkal már egyszer hosszú évekre eljátszotta nemzeti sor­sát és most szerencsére a játékosok kártyáiba belelátnak az egyszerű de­mokratikus gondolkodású franciák, akiknek nincs kedvük semmüyen új fasizmus számlájának terheit viselni. De Gaulle sajtóértekezletén kérdésre kérdéssel felelt: „Miért kellene elítél­nem felforgató elemekként az algériai tábornokokat, ha ezt nem tette meg maga a kormány sem?" Ezt a kérdést sok ember feltészi Franciaországban. A parlament ülése után ehhez csatla­kozott az a csodálkozás is, hogy Pflimlin miniszterelnök parlamenti beszédeinek egyikében sem ejtette ki De Gaulle nevét, még kevésbé azért, hogy állást foglaljon nyilatkozataival és törekvéseivel szemben. Ez legalábbis furcsa összhangot képez azoknak az állásfoglalásával, akik De Gaullet elutasították azért, mert a köztársa­ság mellett van, azon köztársaság mellett, amelynek kormánya élén végeredményben Pflimlin áll. És így a parlanemtben a köztársa­ság legfontosabb védelmezőjeként a baloldal lépett fel. Erről tanús­kodott Mendes Francé és Jules Moch beszéde és elsősorban Jaques Duclos beszéde, aki megindokolta a kommu­nista parlamenti csoportnak a kormány számára szóló különleges algériai telj­hatalmak megszavazásánál elfogadott álláspontját, rámutatva, hogy ezáltal a kommunisták a köztársaságra és a kormány nélküli állapot lehetősége ellen szavaztak. Amikor Pflimlin üt parlamentben arra a kérdésre, ki fogja gyakorolni a teljhatalmat Algériában, azt vála­szolta, hogy a katonai hatóságok, vagyis Salan tábornok, a jobboldal és a fasiszták tapsát aratta. Salan tá­bornok kétarcú ember, aki ugyan kapcsolatot tart fenn Párizzsal, de egyúttal a lázadókkal is és nyíltan állást foglalt De Gaulle mellett. Ha azonban nem szavazták volna meg a különleges teljhatalmat, ez minden valószínűség szerint a Pflimlin-kor­mány bukását jelentette volna és ezáltal De Gaulle kormányra jutását. Az a tény, hogy a szavazásnál oly erős többséget értek el, azt jelenti, hogy a képviselők jelentős része első­sorban a köztársaság mellett szava­zott. Ezért adták szavazataikat a kü­lönleges teljhatalomra a kommunisták is. Amint számos jel mutatja ez az egység kellemetlen meglepetés volt a szélsőséges jobboldal számára, de nem hagyhatják figyelmen kívül, mert ez a francia nép igazi véleményét tükrözi. A veszély nem szűnt meg, a jobboldal nem mond le oly könnyen szándékai­ról. De a parlament keddi ülése után a szerdai nap nyugodtabb volt. Ezek­ben az órákban egyre több és több ember ébredt tudatára, hogy minden kérdésre a francia nép, az ő állásfog­lalása, az a következetesség ad választ, amellyel a köztársaságot és a de­mokráciát megvédelmezi minden reak­ciós puccskísérlet ellen. A francia nép politikusaitól nyílt kártyákat követel. Aki valóban a köz­társaság és a demokrácia érdekeit tartja szem előtt, az szem előtt tartja ezt. RENÉ DUBOIS A Nato hadihajói Libanon partjai felé közelednek Samun elnök családját Svájcba küldte Damaszkusz (ČTK) — A damasz­kuszi rádió május 21-én este közölte, hogy Samun Libanon elnöke családját Svájcba küldte, mert a libanoni hely­zet kiéleződése várható. A bejrúti re­pülőtéren Samun elnök szamára is repülőgépet helyeztek készenlétbe, hogy veszély esetén családja után szállítsa őt. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a NATO államainak 70 hadiha­jója és több száz katonai repülőgépe hadgyakorlatokat folytat a Földközi­tenger keleti részében. A hadihajókat Libanon partjai felé irányítják Az angol munkáspárt elutasítja az együttműködést az SZKP-val Ä párt végrehajtó bizottsága május 21-i ülésén jóváhagyta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsá­gának a múlt hetekben küldött leve­lére vonatkozó választ. A munkás­párt válaszában arról igyekszik bizto­sítani az SZKP Központi Bizottságát, hogy a „munkáspárt a világ minden népével egyetemben erős békevágyat érez", emellett azonban egyúttal ki­jelenti, hogy a béke megőrzésére irá­nyuló akciókban „nem működhet együtt a Szovjetunió Kommunista Pártjával". Amint ismeretes a mun­káspárt hivatalosan és nyíltan a NATO politikáját támogatja és ragaszkodik Nagy-Bťitanäa tagságához ezen tá­maÜB szeJvezetben. Kairó — Szaid Afra, az Egyesült Arab Köztársaság tájékoztató hivata­lának vezérigazgatója május 21-én el­ítélte Dulles amerikai államtitkár ki­jelentését, aki a libanoni esemé­nyekért az Egyesült Arab Köztársa­ságot teszi felelőssé. Afra hangsúlyoz­ta, hogy Dulles állítása nem felel meg a valóságnak és az USA államtitkára arra törekszik, hogjy Libanon belső válságát a Libanon és az Egyesült Arab Köztársaság közötti ellenséges­kedésre változtassa.. B mm—mm—— A nyugatnémet tudósok és írók felhívása Németország Szociál­demokrata Pártjának kong resszusához A nyugat-németországi kulturális élet 33 kimagasló képviselője május 21-én Németország Szociáldemokrata Pátrjának stauttgarti kongresszusához felszólítást intézett, hogy a Szociál­demokrata Párt minden erejével gá­tolja meg a Szövetségi Köztársaság atomfelfegyverzését. A felhívást S. Andres, D. Piscator, J. Egpenrecht, E. Kastner, A. Eggen­recht írók, dr. Vogel professzor, E. Kt-aider, a Mainzi Tudományos Aka­démia tagja, valamint a nyugatnémet közélet és kultúra további jelentős tényezői írták alá. A Szovjetunió barátsági és meg nem támadási szerződés megkötését javasolja Olaszországnak Moszkva (ČTK) — A TASZSZ jelentése szerint A. A. Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere május 20-án fogadta Mario di Stefanit, az Olasz Köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét és az olasz kormány számára átadta neki a szovjet kormánynak, a Szovjetunió és az Olasz Köztársaság közötti barátsági és meg nem támadási szerződés meg­kötésére vonatkozó nyilatkozatát. A nagykövetnek átadták e szerződés ja­vaslatát is. Mario di Stefani kijelentette, hogy a szovjet kormány nyilatkozatát és a szerződés javaslatát haladéktalanul továbbítja az Olasz Köztársaság kor­mányának. A nyilatkozat a többi között így szól: A SZOVJETUNIÓ olaszországi nagy­követe és az olasz kormány képviselői között folytatott tárgyalások, vala­mint a szovjet kormány és az olasz kormány miniszterelnökei közötti üze­netváltás során szó esett a szovjet­olasz kapcsolatok javításának szüksé­gességéről. A szovjet kormány a Szovjetunió és az Olaszország közötti barátság megszilárdításának érdekét tekintve, külpolitikájának elvével összhangban azt javasolta az olasz kormánynak, hogy a szovjet-olasz kapcsolatokat véglegesen mentesítsék az egyes ed­dig megoldatlan háború utáni problé­máktól. Arról volt szó, hogy új, mind­két félre elfogadható alapon megálla­podásra jussanak a békeszerződéssel összefüggő kérdéseknek: a repatriáció kérdésének a békeszerződés előfelté­teleinek, valamint egyes politikai és katonai cikkelyei revíziójának tekinte­tében. Az olasz kormány válaszában ki­jelentette, hogy osztozik a szovjet kormánynak a szovjet-olasz kapcso­latokra vonatkozó nézetével és kívá­natosnak tart mindent, ami hozzájárul a két ország közötti kapcsolatok fej­lesztéséhez. Az olasz kormány azon­ban sajnos ez irányban nem tett gya­korlati lépéseket. A szovjet kormány megállapítja, hogy a két kormány között az egyes kérdésekről folytatott eszmecsere eredménytelen maradt, azonban mé­lyen meg van győződve arról, hogy meg kell ragadni a fennálló reális le­hetőségeket a mindkét félre előnyös egyezmény eléréséhez vezető út meg­találására és elő kell készíteni a talajt az Olaszország és Szovjetunió közötti kapcsolatok ápolására. A szovjet kormány nézete szerint ez elősegítené az Olaszország és Szov­jetunió közötti barátsági és meg nem támadási szerződés megkötését. A szerződésben meg lehetne állapí­tani, hogy mindkét állam az őszinte együttműködés és kölcsönös megértés szellemében fogja fejleszteni és szi­lárdítani a Szovjetunió és Olaszország nemzetei közötti baráti kapcsolatokat a békés egymás mellett élés, a terü­leti sérthetetlenség és a szuverenitás kölcsönös tiszteletbentartása, a bel­ügyekbe való be nem avatkozás, az egyenjogúság és kölcsönös előnyök elvei alapján. Rendkívüli jelentőségű lenne a szer­ződésben foglalt meg nem támadási cikkely. A szovjet kormány javasolja, kezd­jenek tárgyalásokat az Olaszország és Szovjetunió közti barátsági és meg nem támadási egyezmény megkötésére és hogy ezen szerződés szellemében a két ország közötti baráti kapcsola­tok ápolásának szükségességére való tekintettel oldják meg a reparáció kérdését is. FRANCIAORSZÁG A demokratikus erők azonnali intézkedéseket követelnek (Folytatás az 1. oldalról.) amely csökkentené a parlament ha­táskörét. Reynaud, a jobboldali független köztársasági párt vezetője a nem­zetgyűlés elé határozati javaslatot terjesztett a francia alkotmány 13. cikkelyének megváltoztatására, amely kifejezetten megtiltja a nemzet­gyűlésnek, hogy a törvényhozó ha­talmat a végrehajtó szervekre, el­sősorban a kormányra ruházza. Rey­naud javasolja ezen korlátozás meg­szüntetését. A reakció egyezkedni akar az algériai lázadó tábornokokkal " Párizsban hivatalosan közölték, hogy de Juilly ezredes, Salan tábor­nok, az algériai francia haderők fő­parancsnokának hadsegédje visszatér Algériába. Tudvalevő, hogy Salan de Gaulle pártjára állott. Salan hadse­gédje Párizsban de Chévigné hadügy­miniszterrel tárgyalt. A jobboldali Figaro közölte, hogy „Algéria és Párizs között sok meg­hatalmazott utazgat". Az AP hírügynökség kifejezi azon véleményét, hogy Pflimlin miniszter­elnök mindenképpen a kapcsolatok felvételére törekszik az algériai lá­zadó tábornokokkal. Az AP hírügy­nökség kétségbe vonja ezen törekvé­sek sikerét. Algéria népe tovább harcol A Croix párizsi katolikus napilap közölte, hogy Algériában az algériai nemzeti felszabadító hadsereg egy­ségei és a francia haderők között to­vább folynak a harcok. Különösen élénk harci tevékenységet jelentenek Constantine megyéből, ahol a francia parancsnokság helikoptereket és re­pülőgépeket vetett harcba. Törekvések a háború tuniszi kiterjesztésére Az algériai demokraták az algériai fasiszta puccs napján figyelmeztettek A portugál rendőrség durva beavatkozása Lissabon (ČTK) — A portugál rendőr­ség május 21-én Oporto városában gumi­botokkal mintegy 20 személyt sebesí­tett meg, amikor megkísérelte szétoszlat­ni Umberto Dolgado tábornok ellenzéki elnökjelölt híveinek gyűlését. A rendőrség több személyt letartóztatott. Dolgado Lissabonból repülőgépen érke­zett Észak-Portugáliába, hogy a június 8-i elnökválasztás kampányának kereté­ben választási beszédeket mondjon. A re­pülőtérről Oportoba vezető útján Salazár miniszterelnök jelenlegi fasiszta kormánya ellenzőinek lelkes tömegei üdvözölték. arra, hogy a reakciós tábornokok uralomra jutása az észak-afrikai há­ború kiterjesztését jelenti. Az ezen területen lejátszódó legutóbbi ese­mények arra mutatnak, hogy az al­gériai katonai klikknek valóban ez a szándéka. Így például a Tunisz te­rületén elhelyezett francia egységek Remada térségében több falut meg­szálltak anélkül, hogy erről a meg­állapodás szerint értesítették volna a tuniszi hatóságokat. A francia ka­tonaság tuniszi területen való tartóz­kodásáról szóló francia-tuniszi egyez­ménnyel ellentétben Gabes katonai repülőtéren további francia vadász­gépek szálltak le. A tuniszi külügy­minisztérium ezen akciók ellen hatá­rozottan tiltakozik. P. COURTAD: Egyes megfigyelők kifejezik azt a nézetüket, fenn áll az a veszedelem, hogy a tuniszi és marokkói francia csapatok vezető tisztjei csatlakoznak az algériai lázadó tábornokokhoz és megkísérelhetik, hogy ezekben az or­szágokban magukhoz ragadják a ha­talmat. A franciák Marokkóban is provokálnak Az AI-Alam rabati napilap jelen­tette, hogy a francia katonai repülő­lőgépek mély repüléssel gépfegyver tüzet nyitottak több marokkói falura. Egy polgári személy a támadások­során életét vesztette. A köztársaság védelme a békéhez vezető út megnyitását jelenti A IHumanité május 21-i számában Pier­re Courtad vezércikkét hozta, amely a többi között így hangzik: A kommunista csoport szavazása a Pflimlin-kormányra a szó szoros értel­mében szétzúzta a párizsi fasisztákat és társaikat, az algériai ultragyarmatositó­kat. Jacques Duclos ezt jelentőségteljes nyugodtsággal indokolta. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy ez a szavazás távol­ról sem jelenti azt, hogy a kommunisták a külön teljhatalommal egyetértenek. A kommunisták a köztársaság törvé­nyes kormányára abban a pillanatban sza­vaztak, amikor ezen kormány legcseké­lyebb meggyengítése olyan rést támaszt­hatott volna, amelyen keresztül de Gaulle hatalomra kerülhetett volna. Az a kérdés, hogyan alkalmazza a kor­mány a külön teljhatalmakat, a jelenlegi helyzetben teljesen tárgytalan, mert Al­géria a valóságban kiesik a kormány Irá­nyításiból. Pflimlin sok szót vesztegetett arra, hogy megnyugtassa a jobboldalt. Termé­szetesen leghőbb kívánsága az, hogy jobboldali többséggel kormányozzon. Ta­gadhatatlan tény, hogy a kommunisták szavazata, akik helyeslő tapsa e napok­ban gyakran párosult a szocialisták és az egész baloldal tetszésnyilvánításával, meggátolja a miniszterelnököt abban, hogy a köztársaság ellenségeinek táborába kerüljön. Vajon ez részünkről csupán taktikázás? Nem, mert ez az olyan erős párt poli­tikája, amely felismeri azt, ami alapvető, Párizsban olyan kormány van, amelynek képesnek kell lennie, hogy a felforgatók­kal szembeszálljon. Abban a pillanatban, amikor Pflimlin kijelentette, hogy „a teljhatalmat" Salanra akarja ruházni, ez a tábornok nyíltan de Gaulle mellett fog­lalt állást. A dolgok ma sokkal világosabb színben tűnnek fel. El kell jönnie annak a pillanatnak, amikor a kormány kény­telen lesz megbüntetni a kötelességüket elmulasztó tiszteket, ha ezt nem teszi, maga is részt vesz a lázadásban. Azon­ban ebben az esetben összehasonlíthatatla­nul öntudatosabb és egységesebb köztár­saságiakkal találja magát szemtől szem­be, mint egy héttel ezelőtt. Pierre Mendés-France és Jules Moch merész nyilatkozatai a köztársasági rend védelmében e tekintetben rendkívül lel­kesítőek. A köztársaság megerősödik. Szükséges felvetni a kérdést, mi tör­tént volna, ha Pflimlin kormánya nem nyerte volna el a többséget. A megüre­sedett miniszterelnöki székbe de Gaulle vonakodás nélkül beiilt volna. Fennáll annak a lehetősége, hogyan le­het hatályon kívül helyezni „a külön telj­hatalmat" és egyúttal megoldani azt a problémát, amely az algériai tisztek és fasiszta csoportok lázadásának folytán állt elő. Ez az eszköz a béke. Ebben a tekintetben a nemzetgyűlésben lefolyt sza­vazás új távlatokat nyit. Üz kétségen kívül bizonyos, hogy az elszigetelés, amelybe a párizsi ultrareakcionáriusok, mint az algériai ultragyarmatosítók ju­tottak, a tárgyalások megkezdéséhez ve­zet. A köztársaság ellenségeinek pártja egyúttal a végsőkig folytatott háború pártja. A köztársaság védelme a békéhez vezető út megnyitását jelenti. Az a ne­vetséges komédia, amelyet az algériai lá­zadók propagandaszolgálata „a francia­muzulmán testvériség" elmén játszik, senkit sem téveszthet meg. Csakis a köz­társaság érhet el békét Algériában, nem pedig egyes kétes személyek, akik három éven át szították a háborút és mélyítet­ték a faji gyűlölet szakadékát a helyi lakosság között. De Gaulle beszélhetett kétértelműén és magát Burgiba barátjaként tüntethette fel. Hogyan lehet azonban valaki Burgiba ba­rátja és egyúttal kapcsolatokat tarthas­son fenn olyan emberekkel, akik Szaklet­Szidi-Jusszef falut bombázták? Ma olyan Időket élUnk, amikor a nyilatkozatoknak egyeznie is kell a tettekkel. A mi pár­tunk mindig azt teszi, amit mond és nem kell attól tartania, hogy valaki szaván fogja. Ma erösebbek vagyunk, mint teg­nap es velünk együtt erösebb az egész baloldal, az egész köztársaság, amely ezt a nehéz próbát győzelmesen kiállja. Salan tábornok párizsi győzelmi menetről álmodozik Algír (ČTK) - Május 21-én Algír fő­terén mintegy kétezer személy előtt a kormányépület erkélyéről Salan tábornok üdvözölte a tömeget, egyetértett „a min­den hatalmat a hadseregnek" hangozta­tott jelszóval és hallgatóinak „győzelmi felvonulást ígért az elizeumi mezőkön", a párizsi katonai szemlék hagyományos helyén. Salan után Massu, az ejtőernyősök tá­bornoka mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy Salan a lázadók „egyedüli katonai és polgári vezére marad, amíg nem érik el céljukat, a párizsi „közjóléti kor­mány" megalakítását." ÜJ SZO 3 * 195* május as.

Next

/
Oldalképek
Tartalom