Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)
1958-05-16 / 134. szám, péntek
Algériában továbbra is rendkívül feszült a helyzet Amerika beavatkozásra készül Libanonban Párizs (ČTK) - Algériában május 4-én a kora reggeli óráktól rendkíüli élénkség uralkodott. A fő útlereszteződéseken, a köz- és álírrtépüietek előtt, a postahivatalokál és a rádióban éppúgy, mint a asútá'llomásokon és repülőtereken lassj tábornok ejtőernyő alakulaainak fegyveres őrségei állanak. Az Algéria és Franciaország köötC távírókapcsolatot részben felújították, de valamennyi táviratot atonai cenzúra alá vesznek. A távbeszélő összeköttetést mindeddig nem ijították fel. Az algériai rádió közvetítette a uccista „közjóléti bizottság" azon elhívását, hogy „valamennyi tartalé:o tiszt és a territoriális gárdák tgjai (mintegy 70 ezer fő) egyenuhában és feqvverükkel készen álllanak a közjóléti-bizottságnak első elszólítására akcióba lépni". Déltájban az algériai minisztérium oüiete' előtti téren Algírban mintgy 10 000 személy gyülekezett, kikhez beszédet intézett a „közjóéti bizottság" egyik polgári tagja. LZ összegyűlt tömegnek többek köött bejelentette azt is, hogy a :özjóléti bizottsáa táviratban felszóitotta De Gaulle tábornokot, alakita meg Párizsban a „közüdv kormányát". ' Ezzel a bizottság világosain es Lyíltan szembehelyezkedett a torfényes francia kormánnyal és közvetve felmondta az iránta való enledelmességet. Az eddigi hírek szerint Oranban a iintetők szerdán megszállták a preekturát, a kormányzónak és Nyulat-Algéria katonai parancsnokának izékhelyét, akik lojalitásukat nyilvánították a párizsi kormány iránt, íésőbbi jelentések szerint a kozjóétá bizottság tagjai Oran kormányzóét szobafogságra kényszerítették. Bonában is nagyarányú tüntetesek •obbantak ki. Elsősorban fiatal em>erek tüntetnek, akik a hadseregclikknek kedvező jelszavakat hanjoztatnak. A tiareti, mostaganemi, klemecem is orani meqyei prefektúrák táviratjan biztosították Pflimlin miniszterelnököt, hoqy az ő kormányát isme-ik el a francia hatalom egyedüli törvényes képviselőként. \ francia demok ratikus közvélemény "szövetkezi k a f asiszta veszedelem ellen. Párizs (ČTK) - A francia szakszervezeteket mélységes aggodalommal tölti el az algériai fasiszta álamcsíny következtében keletkezett íelyzet. Benőit Trachon, az Általános szakszervezeti Szövetség főtitkára djelentette, hogy eljött az egész irancia munkáosztály közös akcióinak deje. A következőket mondotta: „Az üzemek dolgozói gyűléseket ;artanak és kifejezik azt az elszánt ikaratukat, hogy elzárják a diktatúra is fasizmus útját. A szakszervezeti szövetségek funkcionáriusai, akik magjai až Altalános Szakszervezeti Szövetségnek, kapcsolatba lépnek a ;öbbi szakszervezeti szövetségek funkcionáriusaival és az Általános Szakszervezeti Szövetség irodája a többi szakszervezeteket közös akcióra szóiítja fel." Az Emberi Jogok Ligája, 3 Tanítók Nemzeti Autonóm Szövetsége és a Közoktatási Dolgozók Nemzeti Szövetsége közös nyilatkozatban leplezik le a fasiszta elemek felforgató akcióit, amelyeknek célja i demokratikus rendszer korlátozása vagy felszámolása, minden igaz köztársaságpárti embert éberségre hívlak fel és hangsúlyozzák, hogy a kormánynak és a parlamentnek halaszthatatlan kötelessége minden szükséges lépést megtenni a veszélyben forgó demokratikus intézmények védelmére. A franciaországi komoly" politikai helyzettel kapcsolatban a politikusok egy csoportja „éberségi bizottságot" alakított, amelynek tagjai Francois Mitterrand, Edgár Faure, Edouard Daladier és Vincent Vadie. A baloldali szocialista szövetség, a munkás- és köztársasági szervezetek, a pártok, a szakszervezeti szövetségek és az összes jiépi szervezetek képviselői konferenciájának azonnali megrendezését követelték, hogy erélyesen visszaverjék az algériai felforgató erők tevékenységét s főleg általános sztrájkot szervezzenek. A francia miniszterek tárgyalása az algériai helyzetről Szerdán, május 14-én 11 órakor az új francia kormány egyes miniszterei rendkívüli ülést tartottak, amelyen megtárgyalták a Massu tábornok katonai puccsa következtében keletkezett új helyzetet. A kormány megbízta Salan tábornokot, az Algériában levő francia csapatok főparancsnokát, gondoskodjék Algírban a rend fenntartásáról és „biztosítsa a lakosság személyi és vagyoni biztonságát". Salan tábornok május 14-vel lépett e funkciójába. * • • A nyugati ügynökségek hírei szerint Algériában május 15-én „aránylag nyugalom" volt. A legtöbb üzlet és kézműves műhely zárva maradt és főleg a középületeket és az állami épületeket továbbra is erős ejtőernyős alakulatok őrizték. Franciaországgal a tengeren és légiúton való összeköttetést nem újították fel és a távíróösszeköttetés továbbra is csak szolgálati ügyeket szolgál. Szerdán este Massu tábornok Algírban sajtóértekezletet tartott, amelyen azt állította, hogy ő és közjóléti bizottsága mindenben „alárendeli magát" Salan tábornok, különleges kormánymeghatalmazott parancsainak. Hozzátette, hogy bizottsága nem oszlik fel előbb, míg az algériai miniszter helyét nem tölti be olyan férfiú, aki megfelel az ultragyarmatosítók elképzelésének. Még világosabban szembehelyezkedett a párizsi kormánnyal Massu bizottságának egy polgári tagja, akit a hírügynökségek nem neveznek meg. Kijelentette, hogy a közjóléti bizottság nem oszlik fel előbb, míg nem lép vissza az egész Pflimlini-kormány. Csütörtökön reggel Algériában újból nagygyűlést tartottak a francia gyarmatosítók soraiból kikerült helyi fasiszta elemek. Az algériai minisztérium épületének erkéiyéről Salan tábornok mondoťt beszédet. Az ülés fasiszta jelszavak ütemes kiáltozásával: „A hatalmat a hadseregnek", „Éljen Salan tábornok" stb. kiáltásokkal üdvözölte. Salan rövid beszédében teljesen jóváhagyta a közjóléti bizottság pucscsista akcióit és azt a garázdálkodást, amelyet kedd óta folytatnak a szélsőséges gyarmatosító elemek. Az öszszegyűlteket arról biztosította, hogy a hadsereg az ő parancsnoksága alatt a francia fegyverek végső győzelméig harcolni fog és beszédét azzal i ' - kijelentéssel fejezte be, amelyet i ge e n' ző hírekből kitűnik, Pflimlin miniszterelnök kormányát a gyarmatosító körök egyes további képviselőjével akarja „megerősíteni". Hogy eleget tegyen követelményeinek, a nyugati hírügynökség jelentése szerint a kormányba fel akarja venni Lacostet, aki az algériai miniszter funkciójában az előző két kormányban megfelelt nekik, valamint Georges Vidaultot, az MRP jobboldalának vezetőjét, aki ugyancsak rendkívül „kemény álláspontjáról" ismert az algériai kérdésben. Szó van arról is, hogy a Pflímlin-kormányba beveszik Jules Mochot, aki megszerezte a jobboldal rokonszenvét 1947—1950-ben mint belügyminiszter. A kormány kibővítésével a jobboldal tehát azt akarja elérni, amit nem tudott közvetlenül elnyerni, ugyanis olyan kormány felállítását, amely az alkotmány megváltoztatásával egyengeti a fasizmus uralomrajuttatásának útját. Egyébként De Gaulle tábornok, akit a jobboldal egyre hangosabban, egyre gyakrabban szólít hatalomra, csütörtök délután tudomásul adta, hogy ha „felkéri öt erre Coty elnök", kész „a hatalomra visszatérni." A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT — FELHÍVÁSA A Francia Kommunista Párt Köz< ponti Bizottságának politikai irodája szerdán, május 14-én este nyilatkoza^ tot tett közzé, amelyben rámutat, hogy az FKP által május 14-re virradó éjszaka kiadott felhívás döntő tényező volt abban, hogy a köztársaság hívei tömörüljenek a felforgatással szemben. A dolgozó tömegek és valamennyi demokrata egyetértett a nemzetgyűlési kommunista csoport helyes és hatékony állásfoglalásával azzal, hogy kezdeményezést nyilvánított az egység érdekében és a szavazásnál elfoglalt álláspontjával meg hiúsította a kizárólag ultragyarmatosítókból és társaikból álló kormány megalakítását. A munkásosztály számos tüntetésével, amelyeket a legkülönbözőbb formákban a szerdai nap egész folyamán tartottak, megerősítette azt az elszánt akaratát, hogy szembeszálljon a köztársaság ellenségeivel. A felhívás ezután követeli erélyes intézkedések megtételét a fasiszta elemek garázdálkodása ellen. A kommunisták megsokszorozzák erőfeszítéseiket, hogy megvalósuljon a munkásosztály egységes frontja és valamennyi demokratikus erő egyesülése. Egyes libanoni politikusok megkísérlik a közvetítést a kormány és az ellenfél között. Ezek közé tartozik Oszejran, a nemzetgyűlés elnöke és Edde, a Nemzeti Front pártjának elnöke. Samun elnökkel és az ellenzék vezérével folytatott tárgyalásai után Edde kijelentette, hogy az ellenzék határozottan elutasítja a válság megoldásának bármi módját és ragaszkodik Samun elnök lemondásához. Szerdán reggel letartóztatási parancsot adtak ki negyven vezető ellenzéki politikus ellen. A hírügynökségek megerősítése szerint a libanoni kormány egyúttal Washingtonhoz fordult a katonai támogatás fokozásáért. Samun elnököt, aki május 13-án két ízben is találkozott a nyugati hatalmak képviselőivel, arról biztosították, hogy a nyugati hatalmak kormányai állást foglalnak a jelenlegi libanoni helyzet bárminemű megváltoztatása ellen. Világos, hogy a Nyugat Libanon kormányköreit arra készteti, hogy a népi mozgalmat vérbe fojtsa. Erre mutat Samun elnök kijelentése: „Hivatalban maradok és nem mozdulok helyemről." * * * Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint az Amerikai Egyesült Államok széleskörű katonai támogatást akarnak nyújtani a libanoni kormánynak. Az USA Libanonnak könnyű fegyvereket szándékszik szállítani, amelyek alkalmasak a rendőrcsapatok felfegyverzésére a nép ellen. Az angol kormány az USÁ-val és a Bagdadi Paktum országaival tárgyal, hogyan nyújtson támogatást Libanon kormányának. Felvetették annak lehetőségét, hogy Libanonnak katonai csapatokat vagy fegyvereket küldenek. * * * A libanoni kormány május 14-én jegyzéket kézbesített az Egyesült Arab Köztársaság kormányának, amely — a MEN hírügynökség közlése szerint — alaptalan vádakat és rágalmakat tartalmazott az Egyesült Arab Köztársaság hatóságai ellen és a libanoni nép felkelését a kormány politikája ellen az Egyesült Arab Köztársaság „beavatkozásaként" igyekezett feltüntetni. Az Egyesült Arab Köztársaság arra való utalással vetette el a jegy zéket, hogy hasonló állításokat nem lehet felhozni, mert egyáltalán nem erősítették meg azok szavahihetőségét. Az Amerikai Egyesült Államok széleskörű akciókat kezdtek, amelyeknek célja Libanon belügyeibe való beavatkozás Samun Amerikabarát elnök támogatására, a Libanonban kitört népi ellenállási mozgalom ellen. A jelentések szerint Washingtonban az USA megsürgette a fegyverszállítmányokat a libanoni kormánynak. Az USA haditengerészeti minisztériuma egyúttal közölte, hogy kétszeresére emeli a Földközi-tenger térségében állomásozó tengerészgyalogság létszámát. A libanoni nép megfélemlítésére irányuló katonai lépésekkel egyidejűleg Washington politikai tanácskozásokat kezdett Nagy-Britannia és Franciaország képviselőivel. E megbeszéléseken intervenció lehetőségéről tárgyalnak Libanonban az 1950. évi amerikai angol-francia gyarmatosító deklaráció alapján, amelyben a három nyugati nagyhatalom jogot formál arra, hogy a „status quo" megőrzésének érdekében beavatkozhassék a Közép-Kelet belügyeibe. A szovjet tudomány újabb világr aszóló diadala: 1327 kg-o$$zputnyÍka világűrben (Folytatás az 1. oldalról.) A mesterséges holdnak olyan berendezése van, amely egész pályáján lehetővé teszi a kővetkező kutatásokat: A légkör nyomásának és összetételének megfigyelését a magas réteutána készségesen ismételt a téren összegyűlt tömeg: „Éljen Franciaország!", „Éljen a francia Algériai", „Éljen de Gaulle tábornok!" Párizsban ez a beszéd jelentős aggodalmat keltett és az AFP hírügynöksége e beszédet az algériai helyzet rosszabbodása jelének rflinősítette. Massu bizottságához hasonló bizottságok alakulnak további algériai városokban is. Pflimlin kormánya mindeddig semmit sem tett arra, hogy megakadályozza a puccsisták garázdálkodását. Ellenkezőleg, amint a Párizsból érkeriéhran W. GOMUT.KÁNAK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és J. Cyrankiewicznek, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének vezetésével május 15-én Buka-estböl visszatért Varsóba a lengyel pártSs kormányküldöttség. (ČTK) NAGASZKIBAN a lakosság tiltakozó jyülést tartott az ellen, hogy a csőcselék letépte és megszentségtelenítette a Kínai Népköztársaság állami lobogóját. Ez az incidens, amiért a felelősség a japán kormányt terheli, elmérgesitette a japán és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatokat. (ČTK) LONDONI hírek szerint május 19-én a NATO nagy haditengerészeti gyakorlatokat kezd á Földközi-tengeren. A hadgyakorlatokon részt vesznek az USA. Nagy-Britannia, Görögország. Olaszország. Törökország és Portugália hadihajói és légierői. E haditengeri erök magva a 6. amerikai flotta lesz. (ČTK) AZ ASSOCIATED PRESS washingtoni tudósítójának közlése szerint az USA külügyminisztériumának képviselője kijelentette, hogy az USA ranguni nagykövetségének épülete előtti Amerika ellenes tüntetéseket tiltakozásképpen tartották a SEATO ellen, a csendes-óceáni hidrogénbomba robbantási kísérletek ellen, valamint az USA beavatkozása ellen Burma és Indonézia belügyeibe. (ČTK) OLASZORSZÁGBAN a torinoi Lancia Gyár 5000 munkása bérsztrájkot kezdett. Emilia terület tartományaiban 300 000 mezőgazdasági munkás hagyta abba a munkát béremelést és a bérszerződés betartását követelve. (ČTK) A DEMOKRATIKUS NfiMETORSZÁG NEMZETI FRONTJA Néptanácsának elnöksége május 14-én nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapítja, hogy a bonni kormánykörök a csúcsértekezlet rendezésének fő ellenzői és a talajt a gyilkos atomháborúra készítik elő. (ČTK) a pozitív ionok koncentrációját, a mesterséges hold villanytöltésének nagyságát és a Föld elektrosztatikus sarka feszültségének mérését. Lehetővé teszi továbbá a Nap részecske-sugárzása erejének, az elsődleges kozmikus sugárzás összetételének és változatainak, a kozmikus sugarakban levő fotonok és nehéz magvak megoszlásának, a mikrometeoroknak megfigyelését, valamint a mesterséges holdban s annak felületén levő hőmérséklet megállapítását. A meghatározott program lehetővé teszi a geofizikális és fizikális problémák egész sorának áttanulmányozását olyan készülékek segítségével, amelyek a mesterséges holddal nagy magasságba jutottak. A mesterséges holdra több csatornás telemetrikus rendszert szereltek a tudományos megfigyelések adatainak a földi megfigyelőállomásokra való továbbítására. A mesterséges holdon különleges leadóberendezés van, amely lehetővé teszi koordinátumainak mérését. Hogy a világ tudományos életének széles körei bekapcsolódhassanak a szovjet harmadik mesterséges hold megfigyelésébe, a mesterséges holdra rendszeres adásokat közvetítő rádióállomást szereltek. A mesterséges holdra szerelt rádiótechnikai tudományos berendezés munkáját program-apparátus irányítja. Az elektrotechnikai áramforrásokon kívül a mesterséges holdon napelemek is vannak. A mesterséges holdban levő műszerek normális működéséhez feltétlenül szükséges hőmérsékletet termoreguláris berendezés biztosítja, amely különleges műszerek segítségével szabályozza a sugárzás és a felületi fényvisszaverődés koefficienseit. A mesterséges hold megfigyelését a mesterséges holdról küldött tudományos tájékoztatások vételét és koordinátuma mérését számos rádiótechnikai és optikai műszerrel ellátott különleges tudományos állomás végzi. Ezek a mesterséges hold koordinátTumairól a rádiólokációs állomások adatait önműködően feldolgozzák, az egységes csillagászati időszámításhoz egyeztetik és kommunikációs vonalakon az egyeztető számoló központba küldik. A számolóközpontban a különböző tudományos állomásokról érkezett mérési adatokat önműködően elektronikus számológépek veszik fel s azok alapján meghatározzák a mesterséges hold pályájának fő paramétereit és kiszámítják efemeridáit. A mesterséges hold megfigyelésében számos optikai megfigyelő központ, csillagvizsgáló állomás, rádióklub és amatőr vesz részt. A mesterséges hold és hordozó rakétája látható lesz a felkelő és lenyugvó nap sugaraiban. A harmadik szovjet mesterséges hold a légkör felső rétegei széleskörű tudományos kutatásának és a kozmikus tér tanulmányozásának új szakaszát jelenti s ezáltal a szovjet tudósok nagymértékben hozzájárulnak a világ tudományának gyarapításához. A harmadik szovjet szputnyik jelzéseit felfogták Csehszlovákiában A Csehszlovák Tudományos Akadémia geofizikai intézetének dolgozói az észak-csehországi Panská Ves obszervatóriumában május 15-én Csehszlovákiában első ízben fogták fel a harmadik szovjet mesterséges hold jelzéseit. A jelzés 13 óra 23 perckor vált hallhatóvá s legjobban 13,25 — és 13,29 között volt hallható; ezután fokozatosan halkult és 13 óra 36 perckor megszűnt. Az eddigi mesterséges holdak műszaki adatainak összehasonlítható táblázata a fellövés sorrendjében Szputnyik I. Szputnyik ÍI. Explorer I. Vangard I. Explorer III. Szputnyik III. Súly kg-ban 83,6 508,8 13,36 1,46 13,95 1327 Alak gömb kúp cső gömb henger kúp Átmérő 0,586 m 0,15 m 0,15 m 0,16 m 0,15 m 1,73 m Hosszúság — 4,95 m 102 perc 0,90 m — 2,04 m 3.57 m Keringés ideje 95 perc 4,95 m 102 perc 113 perc 113 perc 121 perc 106 perc A pálya és az % egyenlítő szöge 65 fok 65 fok 35 fok — 33,3 fok 65 fok A leadő rezgésszáma 20,0005 mhz 20,005 mhz 108 mhz — 108 mhz 20,005 mhz A fellövés ideje 1957. X. 4 1957. XI. 3 1958. I. 31. 1958. III. 17. 1958. III. 26. 1958. V. 15. » ÚJ SZÖ 7 * 1958. május 16.