Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)
1958-05-16 / 134. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek Ei szo SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. május 16. péntek 30 fillér XI. Svfolyam, 134. szám i^öszöyíljük Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusát C sehszlovákia Kommunista Pártja harci osztagának, Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa közvetlen a CSKP XI. kongresszusa előtti időben ül össze. Ez a kongresszus pártunk és hazánk fejlődésében rendkívül jelentős mérföldkő és fontos állomás a szocializmus megvalósításához vezető, nagyszerű sikerekkel övezett úton. Érthető hát, ha Szlovákia Kommunista Pártjának ma kezdődő kongresszusa a CSKP XI. kongresszusának nagyarányú előkészítése jegyében zajlik le, mozgósítva Szlovákia dolgozó népét a XI. kongresszus méltó fogadására. A CSKP XI. kongresszusa hivatott arra, hogy meghatározza azokat a politikai, gazdasági és ideológiai alapelveket, amelyek megvalósításával történelmileg legrövidebb időn belül elérjük a szocializmus betetőzését hazánkban. A CSKP XI. kongresszusa rendkívül nagy jelentőségű tanácskozás nemcsak a párt tagjai, hanem köztársaságunk egész dolgozó népe számára is, mert a kongresszuson felmért és kiértékelt eredmények mindennél ragyogóbban bizonyítják azokat a sikereket, amelyeket népünk a párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja bölcs vezetésével ért el. A CSKP Központi Bizottságának ténykedéséről szóló beszámoló tézisei a szocialista országépítésben elért nagyszerű eredmények alapos elemzését tárják elénk, mint letagadhatatlan és megmásíthatatlan bizonyítékát annak, hogy pártunk vezérvonala vitán felül helyes. Helyes tehát pártunk IX. kongreszszusának a szocializmus építésére hozott határozata, valamint a X. pártkongresszusnak és az 1956. évi országos pártkonferenciának ezt kiegészítő határozata is. Ennek természetes és törvény szerű következménye az. hogy pártunk Központi Bizottsága a kongresszus elé terjesztheti azt a javaslatot, hogy köztársaságunk dolgozó népe elé mint fő feladatot a következő időszakra kitűzze a szocializmus építésének befejezését hazánkban. E zzel a nagy célkitűzéssel járulunk a XI. pártkongresszus elé és ennek a célkitűzésnek a jegyében kezdi meg tárgyalásait ma a CSKP területi szervezete Szlovákiában, — Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa a légutóbbi kongresszus óta végzett munka eredményeit mérlegelve értékeli Szlovákia kommunistáinak és pártszervezeteinek munkáját, mennyiben járultak hozzá Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága határozatainak megvalósításához, hoqyan teljesítették a szocialista országépítésben kitűzött feladatokat. Az elért eredmények feljogosítják Szlovákia kommunistáit arra, hogy a büszkeség érzésével adjanak számot egyéves ténykedésükről, arról, hogy Szlovákia dolgozó népe a pártot élcsapatának elismerve, vezetésével lelkesen küzd a kitűzött feladatok teljesítéséért. A párt által kezdeményezett és vezetett akciók sikerei megmutatják, mily vonzó ereje van a pártnak, milyen mértékben tudta és tudja mozgósítani Szlovákia egész dolgozó népét nemcsak a nagy cél, hanem a részletfeladatok megoldására is. Ilyen jelentős próbatétel volt Szlovákia kommunistái számára a múlt évvégi országos vita a párt Központi Bizottságának levele alapján a szocializmus felépítéséről hozott határozatok teljesí(Folytatás a 2. oldalon.) A szovjet tudomány újabb világraszóló diadala: 1327 kg-os SZPUTNYIK ,A VILÁGŰRBEN A harmadik mesterséges hold 1880 km magasan, 106 perc alatt teszi meg földkörüli útját * A műszerek súlya 968 kg, amelyek segítségével a szovjet tudomány úttörő jelentőségű kutatásokat végez a kozmikus térben Moszkva (TASZSZ) - A nemzetközi geofizikai év programja szerint a Szovjetunióban 1958. május 15-én fellőtték a Föld harmadik mesterséges holdját. A mesterséges hold fellövésének célja tudományos kutatás a légkör felső rétegeiben és a kozmikus térségben. A mesterséges hold pályájának hajlásszöge az egyenlítőhöz 65 fok. Az első adatok szerint a mesterséges hold útpályájának legmagasabb pontja 1880 kilométer és a Föld körüli útját 106 perc alatt teszi meg. A mesterséges hold elvált a hordozó rakétától, amely a mesterséges hold közelében száguld. Május 15-én 13 óra 41 perckor (moszkvai időszámítás szerint) a harmadik mesterséges hold Moszkva felett délnyugatról északkeletre haladt. A harmadik szovjet mesterséges hold átmérője 1,73 méter, magassága 3,57 méter, a kiugró antennákon kívül. A szputnyik 1327 kg-ot nyom. Ebből a tudományos kutatásokhoz szükséges készülékek, a rádió mérőberendezés és az energiaforrások súlya 968 kg. (Folytatása a 7. oldalog SZLOVAKIA DOLG OZÓI jó munkával üdvözlik az SZLKP kongresszusát A kongresszus tiszteletére már 16 ezer tonna ércet fejtettek terven felül A kassai kerület vasércbányáinak dolgozói pártunk kongresszusának tiszteletére tett felajánlások teljesítésével az év eleje óta már 16 ezer tonna vasércet fejtettek terven felül. Csupán áprilisban majdnem 5 ezer tonna érc fejtésével teljesítették túl a tervet a vállalat keretében. A kongresszus előtti munkaversenyben a rudňanyi bányászok érték el a legjobb eredményeket, akik az év eleje óta 3 ezer tonna ércet fejtettek terven felül. A rozsnyói üzemek bányászai ugyancsak 3 ezer tonna ércet fejtettek a meghatározott mennyiségen felül. Egy járás szava A párkányi járás szövetkezetesei A füleki Béke-üzem delegátusa örömteljes hfrrel örvenpártunk kongresszusának tiszteletére (j eztetj meq a kongresszus résztvetöbb millió korona értékű kötelezett- ... ,, ..., ségvállalásokat tettek. Ma már büsz- völ t Üzemükben elhatározták, hogy kék arra, hogy eddig egy és félmillió ezután minden hónapban 70 konyhakorona értékű felajánlást teljesítet- berendezéssel gyártanak többet a tek. Az élelmiszeripari dolgozók is teljesített kötelezettségvállalásokkal köszöntik a pártkongresszust. A felajánlásokban feltüntetett, az év végéig terven felül gyártott élelmiszerek értéke 68 millió koronát tesz ki. E nagy mennyiségű áru gyártásánál önköltségcsökkentéssel 15 millió koronát takarítanak meg. Egyes üzemek jelentése szerint az adott szavak valóra is váltak, mert már eddig több mint 7 millió korona értékű terven felül gyártott áruval gazdagították dolgozóink asztalát. Hajósaink is munkaeredményekkel ünnepelnek A Csehszlovák Dunahajózási Vállalat hajósai a rájuk bízott hajókról való példás gondoskodással és a kikötőberendezések kímélésével már az első negyedévben csaknem kétmillió korona megtakarítást nyertek a versenyben. tervben előírt mennyiségnél. Említést érdemel az üzem dolgozóinak a termelési költségekkel elért megtakarítása is. Több mint 320 ezer koronával gazdagították ezen a téren népünk államát. Az SZLKP kongresszusa előestéjén teljesítették felajánlásukat Mint ismeretes, a Nyitra járásbeli Mlynárce AZBOCEM üzeme egyike azon neves vállalatainknak, mely a belföldi megrendelések mellett exporttervét is idejében és jól teljesíti. Ez annak köszönhető, hogy a munkások és műszakiak között állandó versengés folyik az áruk minőségéért és az önköltségek csökkentéséért. Amikor az üzemben a Május l-re szóló felajánlásokat értékelték - melyet 115,7 százalékban teljesítettek a dolgozók újabb kötelezettségvállalást foganatosítottak Szlovákia Kommunista Pártja kongreszszusának tiszteletére. Elhatározásukat, hogy India számára e megrendeléseket a kongresszus előestéjén teljesítik, tegnap valóra váltották. A nyárasdi kommunisták így gondolják Mint ismeretes, a nyárasdi szövetkezet nemcsak a nagymegyeri járásban, de országos méretekben is a legjobb szövetkezetek közé tartozik. A szövetkezet az egyes termelési ágazatokban már elérte az 1960-ra tervezett termelési szintet. E nagy előrehaladás titka mindenekelőtt a falu pártszervezetének jó munkájában gyökerezik. Amellett, hogy gondos gazda módjára törődnek a szövetkezettel, saját maguk és a szövetkezet pártonkívüli tagjainak politikai és szakmai továbbképzésére is nagy gondot fordítanak. A pártszervezet legutóbbi ülésének határozata is erről tanúskodik. A CSKP XI. kongresszusa téziseinek beható tanulmányozása nyomán határozatot hozták a jövőre vonatkozólag, hogy a pártoktatást még magasabb színvonalra emelik s jó agitációs munkával biztosítják, hogy az előadásokon minél több pártonkívüli is részt vegyen. Az ideológiai nevelés színvonalának emelése mellett ígéretet tettek, hogy szövetkezetük az idén 2 literrel növeli a tehenenkénti napi fejési átlagot. Eredeti beadási tervüket az idén 30 mázsa sertéshússal megtoldják. l'J: (^éudiWííkia, JCanwiLiľibtcL ^áfán ak § iizzelhio eL eläw a iza&aLízmiu ípithm e,k f befafezíiééjtt kamfiklxaľi