Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-27 / 116. szám, vasárnap

Felejthetetlen színházi élmény A Brecht Színház vendégjátéka HA VALAKI megkérdezné tőlem, mi volt a felszabadulás óta a legnagyobb művészi élményem, habozás nélkül felelhetném, hQgy Bertolt Brecht Courage mamája a Berliner Ensemble előadásában. Az éln)ény annál megrázóbb és mélyebb, mivel alig három héttel ezelőtt Budapesten, a Madách Színházban láttam ugyanezt a színjátékot, Brecht fílelmetes^n lenyűgöző. nagyerejű krónikáját a harmincéves háborúról, és az ott tapasztaltakat most összevethetem a berlini vendégművészek teljesítményével. Nem kívánok a két előadás között mélyebb párhuzamot vonni, a rendezők és színművészek munkáját behatóbban elemezni, mert hiszen kézenfekvő, hogy míg a budapesti előadás jó szándékú kísérletnek minősíthető, a tényleges, hitelt érdemlő igazi Brechtet a művészet legmélyebb hatásfokával csak a nálunk is bemutatkozó Berliner Ensemble adhatta. Kiss Manyi, a budapesti Courage mama becsületesen birkózott az igényes feladattal, megérdemelt sikert is aratott, de nem volt igazi brechti alak, mert az érzelem síkján fogta fel szerepét. Játéka mindvégig a szíveket ostromolta, meghatni akart és részvétet kelteni környörtelen sorsa iránt; egy szívbéli jóságos anyát játszott, aki önhibáján kívül, csupán a sors durva kényszerének csapásai alatt, úgyszólván ártatlanul mindent elveszít. HELENA WEIGEL felejthetetlen alakítását látva még teljesebben érthettük meg, hogy az érzelmeknek ez a gáttalan áradása semmiképpen sem helyes, hogy ez a játékfelfogás nem az igazi.- Courage mama, a harmincéves háború bátor markotányosnője hízni, gyarapodni akar a, háborún. E csontja velejéig cinikus ember egyedüli becsvágya a gazdagodás, nem érdeklik a hadakozók céljai, a vallásos jelszavak, amelyek fél Európát gyászba borítják. Courage mama vagyont akar gyűjteni, hogy két fiát elláthassa, néma lányát férjhez ad- 1 hassa és tragédiája az, hogy dögmadár mivoltában nem ismeri fel, a háború minden rossznak a legroszszabbja, elevenen fölfalja azt is, aki szívvel-lélekkel szolgálja. BRECHT A SZÍNPADON nem szónokol a háború ellen. Sót, néha úgy , tűnik, mintha szántszándékkal rokon- ; szenves, napfényes oldalát mutatná, és talán éppen ezekben a jelenetekben a legmélyebb leleplező. „A darab írójának nem az a célja — mondja Brecht, hogy Courage mamát tegye látóvá ... őt az érdekli, hogy a néző lásson." Nos. valóban ez a cél, a nésőt látóvá t ni, de nem úgy, hogy negkönnyezlusse. az érzelmére hasson, hanem az eszét, az értelmét megfogja — látóvá tegye. A látó i ember keze ökölbe szorul, ellenáll, forradalmi akarattal telik meg. Sokszor olvashattuk, hogy a Brecht által előírt színészi játék elsősorban az eszmei cél elérésének, a politikai mondanivalója kihangsúlyozásának szolgálatában áll. Kissé meglepő számunkra, hogy ellentétben a megszokott színjátszással, Brecht, mint rendező azt követelte művészeitől, hogy azok ne azonosuljanak az általuk megjátszott drámai személlyel, tehát ne ábrázolják, hanem csak mutassák be, hogy ezzel a játék, eszmeisége tisztábban és töretlenebbül jusson érvényre. A berlini vendégek megérttették velünk, hogy ebben a követelésben nincsen semmi homály, semmi ördöngösség. Játékukban minden világos, egyszerű és végtelenül áttekinthető: tisztán láttuk az egyes alakok sorsát, jellemét és mélyen okulhatunk belőlük. Magáról az előadásról igen nehéz írni, mert minden jelzőnk kopottá tfálik, amikor az eszméltetés nyomán keletkezett hatást próbáljuk elemezni. Helene Weigelről, a tavalyelőtt alkotó ereje teljében hirtelenül elhúnyt Brecht hitveséről, a színház mai vezetőjéről talán elég elmondani, hogy a világon az ő zsánerében kevés hozzá fogható művész él. Megrendítő, igaz és döbbenetes erejű minden jelenete és kísérteties, ahogy az utolsó képekben szemünk láttára szinte holttá dermedő kopott madárrá válik, vagy egymaga a szerencsétlenség roncsaként konok vakságba fagyva húzza a szekeret. Már nem is élő, érző ember, de holt se. mintha kisértet vonaglana a színpad halálsápadt fehér világosságában, amely egyszerre fagyott, reménytelenséget, meddő embertelenséget áraszt kísérteties hatalommal. ERNST BUSCH, a szakács szerepében teljesen egyenrangú partnere. Éneke, mozgásmúvészete tökéletes, Katrint, Courage mama néma lányát Angelika Hurwicz játssza. Utolsó jelenete, amikor az istálló tetején dobolásával felébreszti Halle alvó lakóit, hogy a rájuk törő ellenségre felhívja a figyelmet, döbbenetesen nagy. Itt Brecht, ellentmondva önmagának, az érzelem vonalán ragadja torkon a nézőt; Katrin tragikus hősi halálával megmutatja, hogy az érzelemnek i» szóhoz kell jutnia a színpadon. Meg kei: emlékeznem Eckehard Schallról is, aki a többiektől csaknem eltérő játékstílusban testesítette meg Courage mama egyik fiát, Eilifet. Színész, táncos, énekes egy személyben. Játéka félelmetesen emlékeztet az SS-legényekre, egy gonosztevőre, aki csaknem ártatlanul bekerül a háború gépezetébe, állattá, szörnyeteggé aljasulva egyszerűen nem ismeri fel, hogy az ölés, ami a háborúban erény volt, a békében bűn. Ogy megy a vesztőhelyre, hogy nem is érti, mi történt vele. A sort folytatnom kellene, mert az együttes minden tagja megérdemelné, hogy megnevezzük, játékát elemezzük. De szólnom kell arról, hogy a drámai cselekmény fonalát megszakító, a játék hatását mégis emelő dalbetétek, a songok előadása is a legművészibb volt, akár Helene Weigel vagy Busch, akár Eckehard Schall vagy az Yvettet játsszó Regine Putz ajkáról hangzottak el, vagy a színfalak mögött énekelte ókét egy ismeretlen művész. NEM EGY NÉZŐ, akit a háborúban emberi veszteség ért és valamely szeretettjét siratja, megrendülten figyelte a berlini vendégek játékát. Am valamennyien kivitel nélkül hálásak lehetünk a Berliner Ensemble művészeink, hogy bennük azt a németséget, azt a Németországot ismerhettük meg, amely velünk menetel, s amelyet magasra értékelünk, tisztelünk és szeretünk. A játék végén felcsattanó, véget nem érő tapsok ebben az értelemben fejezték ki köszönetünket. Csak azt fájlaljuk, hogy berlini vendégeink nem mutatták meg nekünk másik leleplező darabjukat, A Harmadik Birodalom félelmét és nyomorát, mert ezzel missziójukat még tökéletesebben teljesíthették volna. EGRI VIKTOR Jegyzerek köKiyvekRŐl Zengő Dunatáj A burzsoá Csehszlovák Köztársaság haladó mozgalmaiban jelentős szerepet játszó riníaszombati születésű Győry Dezsőt mint költőt — mi fiatalabbak csak hírből ismertük. Müveiből csak a prózaíró Győryről kaphattunk képet, akinek Viharvirág és Vérehulló szerelem című gyönyörű történelmi regényei nálunk is nagy sikert arattak. Verseskötete hosszú ideig nem jelent meg. így, akinek az elmúlt években alakult ki irodalmi ízlése és vált rendszeres olvasóvá, müvek helyett Győryről, a költőről szóló beszélgetésekből nyert ismeretekkel kellett megelégednie. Nem csoda hát, ha most, hogy a budapesti Zrínyi könyvkiadó jóvoltából megszerezhetővé vált több évtizedes költői termésének válogatott darabjait magában foglaló Zengő Dunatáj című kötete, — különös érdeklődéssel fogtunk a Győry-versek olvasásához. Vajon az-e a költő, akit az itt-ott hallottakból elképzeltünk, vagy szűkebb hazánk szülötte lévén túlértékeltük? Győry Dezsőt ugyanis a könyvkiadás és az irodalmi ízlésnevelés legmostohább korszakában is jelentős költőnek képzeltük és hittük. Kötetének elolvasása s egyes költeményeinek újra és újra . kóstolgatása után most nyugodtan állíthatjuk: nem csalódtunk. Győry Dezső az, akinek elképzeltük és hittük... Kötetéről szólva a versek elé Elégtétel a költőnek címmel Fábry Zoltán által írt bevezetőt kell idéznünk: „vallások, vallomások... bizonyságok és koronatanúságok okmánytára Győry Dezső költészete." A család kedvence Szabó Bélának a nagysikerű Menyasszony és a közelmúltban második kiadásban is megjelent Marci a csodakapus cím'"' könyve után szintén különös érdeklődéssel vettük legújabb: A család kedvence című vaskos, több mint 400 oldalas kötetét. Érdeklődésünket az is sarkallta, hogy vajon mit ad a hazai magyar irodalom neves képviselője legújabb könyvében, amelyen saját megjegyzése szerint több mint tíz évig dolgozott? Nem a recenzáló feladata megállapítani, hogy A család kedvence előrelépés-e Szabó Béla írói pályáján, vagy továbbra is a Menyasszony és a Marci a csodakapus jelentik a csúcsot. Amit jegyzeteinkben itt elmondhatunk, csu/ pán annyi: Szabó Bélának a fasizmus garázdálkodását és a zsidóság szenvedését felevenltő epikai műve — különösen a fiatalabb olvasónak, aki a könyvben tárgyalt időt, ha át is élte, nem ismeri, — elsősorban a múltat idéző kordokumentumként érdekes. Szabó Béla könyve főhőse életének V bemutatásával megteremti azt a légkört, amely a felszabadulás előtti hónapokat és éveket jellemezte. Hátborzongató napoknak vagyunk tanúi, amelyekben a főszereplő Dávid az egyetlen helyes utat választva: a felkelőkhöz megy, hogy részt vegyen a „nagytakarításban" ... A fasizmus barbárságáról szóló, fasizmust ítélő könyv különösen most aktuális, mikor Nyugat-Németországben újra a fasizmus feltámasztására törekednek. Isten földecskéje Caldwell haladó amerikai író Isten földecskéje című könyve olyan írás, amely a mai, különösen a nyugati irodalmi termékeket nem ismerő olvasót probléma elé állítja. A kötetet olvasva ugyanis hirtelenében nem tudjuk, hova is állítsuk Caldwellnek mind mondanivalója, mind formája tekintetében „furcsa" könyvét. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy az Isten földecskéjét a ponyvákra emlékeztető hatástvadászó pornográfia és nem kis mértékben a naturalizmus vádjával illessük. A könyv főhősének. Ty Ty Walden farmer aranyásási törekvéseinek és egy textilgyár munkásai romantikus harcának aránylag reális ábrázolása mellett a könyvnek számos részlete van, amelyek felületes átolvasása után mindkét vád jogosnak bizonyulna. Alaposabb fontolgatás és elemzés után azonban rájövünk, hogy Caldwell tulajdonképpen az Ízléstelen helyzeteket is romantikus lepellel veszi körül, s az eseteket kitűnő író és stiliszta módjára olyan nagy megjelenítő és elhitető erővel írja meg, hogy a legkényesebb ízlést sem sérti. így nagy igazságtalanság könyvét a pornográfia és a feltétlen naturalizmus vádjával illetni. Természetes vannak az Isten földecskéjének ilyen és más, főként az eszmei mondanivalót illető hibái. Az amerikanizmussal, a gyors meggazdagodást hirdető téves mondanivalóval például semmi esetre se érthetünk egyet még akkor sem, ha e „gazdagodás" aranyásási „szerencsében" kíván megvalósulni... Ami a könyvet fogyatékosságai mellett értékessé teszi: a mindenütt felfelbukkanó általános, de lényegében haladó vonása, amely sejteti, hogy az emberek nyomorúságáért az író a magántulajdont teszi felelőssé. * * * Mindössze három elég rapszódikusan megválasztott olvasmányról írtunk. Az egy-egy könyv kapcsán tett megjegyzések nem kritikus igényességgel Íródtak. Nagyobbrészt csupán azokat a megjegyzéseket írtuk Ide, amelyek egy-egy könyv átolvasása után a lapszélekre kerültek. Balázs Béla LANGYOSAN, átláthatatlanul elteroeszkedett az este. Csendes a határ, hallgat a falu. Ödor Kálmán, a Nagyceszi Állami Gazdaság sertésgondozója s otthon van már családja körében. Uighogy elfogyasztotta vacsoráját, a iapi újságot vette a kezébe. Éppen i nagybetűs címeket böngészgette, 'mikor betoppantunk. Még soha éleemben nem találkoztam az Ödor csaáddal, mégis úgy fogadtak, mint régi smeröst. A felnőttek arcán a megepetésnek árnyalata sem volt, csak a •ét szép egészséges gyerek szemében •sillant föl a kíváncsiság. Kicsit szűkreszabott konyhában tetiik magunkat kényelembe, a gazda élretette az újságot, felesége halrabbra fogta a szobában lévő rádió zavát. A meglepetés nélküli fogadtatásból rra következtettem, hogy Ödoréknál <yakoriak lehetnek az esti látogatók, alán néha-néha „vadidegenek" is be>etödnek hozzájuk. Nem is rejtettem téka alá gondolatomat. A gazda elmosolyodott, kicsit pajkoan hunyorított feleségére. — Ne higyje. Ritka nálunk a venlég, de ha mégis csak bevetődik vaiki... miért volnánk meglepődve? 1 vendégektói a magamfajta emberek snk a múltban féltek. Ma már nem ell a szegénységünk miatt szégyen :ezni... Ödorné csendesen hallgatja férét. Csak nagy barna szeme csillog, tmint körülpillant a konyhában, mintta ő volna a vendég, mintha nem átná mindennap a szép nagy üveges Ä\ IL A IC mm konyhaszekrényt, az asztalt, amelyen szépen mintázott nylon terítő nyújtózkodik. Nem, nem erről van itt szó, hanem a gondos gazdasszony tekintete az, amely talán századszor, vagy ezredszer tart szemlét „birodalma" felett és egyben arra serkenti a vendéget, ö is nézzen kissé körül. Lássa, hogy minden szép, minden tiszta, lássa, hogy nincs mit szégyelniök a vendég előtt. A szegénységnek nyoma sincs, nem úgy, mint régen, amikor akárhogy is takargassák, mégis csak elöszemtelenkedett. — Nem panaszkodhatunk — szólal meg váratlanul a gazdasszony. Van elég munkalehetőség. Az uram jól keres a gazdaságban. De dolgozik is ám. Mondd, csak, Kálmán. A GAZDA ELMOSOLYODIK. Kezével olyan mozdulatot tesz, mintha azt akarná mondani: eredj már te aszszony, mit dicsekedjem, de aztán mégis csak rászánta magát a beszéd* re. — Tavaly a gondjaimra bízott anyadisznóktól átlag 12 malacot neveltem fel. A tervben csak 10 volt megszabva. Már-már abba is hagyná a beszédet, de Ödorné tovább folytatja. — £s azt mér nem mondod, hogy az idén ... — Az idén? — Igen! Bátran megmondhatod, hogy az idén már mostanáig teljesítetted egész évi munkatervedet. — Hát ez igaz, de ezt más is megteheti. Nincs abban semmi boszorkányság. — Tudja — 'fordul felém a ház aszszonya — az én uram valamikor cseléd volt. Szolga, az urak lábakapcája. En is szolgáltam lánykoromban. Most is azon a földön dolgozunk, amelyen az uram mint szolga gürcölt. De akkor mások rakták zsebre a hasznot. Más már ez a mai világ. Ha valaki dolgozni akar, munkája után tisztességesen emberhez méltóan él. A gazda szája köriü kesernyés mosoly bújkál. Ogy tesz, mintha erősen figyelné felesége szavát, mely egyben az ő gondolatait is szavakba formálja, de réveteg tekintete mégis elárulja, gondolata messzire repült az emlékezés szárnyán. Gondolatban talán éppen most találkozott azzal a 35 évvel ezelőtti fiatal legénykével, aki verejtékes homlokát törölgeti az úri birtok szélén és elszoruló szívvel figyeli a deresedő határt, a simán úszó hófellegeket. Fél, irtózik a téltől, mert kevés a kenyér, foszladozik a gúnyája, bakancsának levált a talpa. Új rutya, bakancs kéne, de miből? ÖDOR KÁLMÄN mélyet sóhajt, mintha éppen nehéz, nyomasztó álomból ébredne. — Szolga voltam. Senki, ember számba se vettek az urak'. Ha jól meggondoljuk, az én életem valójában i5 után kezdődött. Azóta van elég kenyerem, azóta tudom tisztességesen járatni, nevelni családomat. — A mi gyermekeink bizony nem éheznek, nem rongyoskodnak — veszi fel a beszéd fonalát Ödorné. Hirtelen mozdulattál közelebb hozza a széket s mintha valami nagy titkot árulna el, halkabbra fogja szavát. — Még lánykoromban Sárközi tanítóéknál szolgáltam. Volt nekik két lányuk, mind a kettőt iskoláztatták. Azt mondták, hogy tanítókisasszonyok lesznek. Akkoriban irigyeltem is őket, s titokban arra gondoltam, hátha egyszer nekem is lesz kislányom, hátha abból is lehet még tanítónő ... Ödorné szava egy pillanatra elakad. Csak tekintete beszél, vádol. Ha a ki nem mondott gondolatot szavakba formálnánk, így hangzana: de amikor alaposabban átgondolta élete sorát, a reménykedés parányi szikraját is a szemébe tóduló könnyek oltották el. A GYEREKEK EDDIG szavukat sem hallatták. Az idősebbik szinte csüggött anyja szavain, most kicsit bátortalanul így szólt. — De édesanyám, az Irma tanítónő lesz? Az anya elmosolyodik. — Igen fiacskám! Nénéd tanítónő lesz, mert ma már nem vagyunk cselédek. Ödorné fát dob a szép, zománcozott tűzhelyben pirosló parázsra, aztán így folytatja. — Négy gyermekünk van. Irma a legidősebb, Tanítónőképzőbe jár a fővárosban. Az idén végez. Tanítónő lesz az én lányom. Szót sző követ. Sorra kérülnek a fiúk is. Egy kicsit el is pirulnak, amikor az anyjuk azt mondja: nem a legjobb tanulók, inkább a föld meg a gépek érdeklik őket, mint a könyv. Most is motorkerékpárért rimánkodnak. Éppenséggel a pénz meg is volna rá, de hát még nagyon fiatalok, meg .aztán mind a háromnak van már kerékpárja. A pénzt sem akarjuk egyelőre ilyesmire szórni. — Mire spórolnak? — kérdezem. A kérdés után pillanatnyi csend üli meg a konyhát. Mosolyog Ödor Kálmán, mosolyog a felesége és tekintetük egy pillanatra találkozik. Aztán Ödorné szólal meg. — Van tisztességes bútorunk, jó lakásunk. Az asztalról sem hiányzik a kenyér, van rádiónk, szép nagy, de szeretnénk venni egy televíziós készüléket. Már van a faluban vagy három. Miért ne lehetne nekünk is? Igaz Kálmán? A gazda nem szólt semmit, csak megértően bólintott. SZUROKSÖTÉT éjszakába olvad: már az esti szürkület, amikor kiléptem a meghitt boldog családi körbö'. Otközben az járt eszemben, hogy a biztos megélhetés a családi kör tűzhelyét is melegebbé, meghittebbé tesz

i- Szarka István Ü-T S7Ö 5 * 1958. április 27