Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-03 / 93. szám, csütörtök

G. PALOCCI: On március 10-én a Spi/rtpalotában mondott beszédében kijelentette, hogy lehetőség van a Szovjetunió és a hazám közötti kapcsolatok megjavítására. Milyen álláspontot foglalna el a Szovjetunió Olaszországhoz, ha pl. Svédországhoz hasonlóan semleges helyzetet foglalna el a két tömb között, vagy pedig mint Svájc és Ausztria kihirdetné semlegességét? N. SZ. HRUSCSOV: Az egyik vagy másik ország politikája a többi országokhoz fűződő kapcsolatai és a legfontosabb nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontja minden egyes ország saját szuverén ügye.'Ma azonban nincs és nem lehet egy ország sem, amelynek közömbös volna, hogyan fognak továbbfejlődni a nemzetközi kapcsolatok — a feszültség enyhülése és a béke megszilárdítása vagy pedig a feszültség kiéleződése, vagy pedig a „hidegháború" meghoszsz^bbítása és a szüntelen lázas fegyverkezés felé. Ügy vélem, hogy a béke sorsa nem közömbös az olasz népnek sem, mert e nép rendíthetetlen szabadságszerető hagyományokkal rendelkezik, bensőséges érdeke a béke megőrzése és valamennyi állam közötti normális és egészséges kapcsolatok fenntartása, tekintet nélkül szociális és állami rendszerükre. Nem lehet szemet hunyni az előtt, hogy Olaszországot NATO-beli tagsága a nemzetközi ügyek fontos tényezőjéből olyan politika tárgyává változtatja, amely neki magának káros. Hisz erről tanúskodik már a'z a tény is, hogy béke idején, amikor Olaszország biztonságát semmilyen reális veszély nem fenyegeti szomszédai vagy bármilyen más európai ország részéről, Olaszország területén amerikai atomtámaszpontokat létesítettek. C támaszpontok kérdésében nem Olaszország dönt; ezek a támaszpontok nemcsak, hogy nem fokozzák Olaszország biztonságát, hanem ellenkezőleg csökkentik, mert Olaszország tudta nélkül más ország elleni támadás eszközévé válhatnak és ez Olaszországot végzetes eseményekbe sodorhatja. Ezért nem csoda, hegy számos olasz ember e támaszpontokban, valamint a rakétakilövőállomásokban jogosan látja országa biztonságának veszélyeztetését. Az utóbbi időben Olaszországban egyre erősebb az a követelés, hogy az ország csatlakozzék az atom- és hidrogénfegyvermentes övezethez, tehát tulajdonképpen Olaszország atomsemlegességét követelik. Ezzel egyidejűleg Olaszországban növekszik a semleges irányzat e szónak tágabb értelmében is. ami végeredményben kitűnik az ón kérdésének megfogalmazásából is. A KORMÁNYFŐI ÉRTEKEZLET összehívásáért folyó harc döntő időszakába lép. A' Szovjetunió mindent megtesz, hogy kedvező légkör, alkalmas feltételek jöjjenek létre a csúcstalálkozó sikeres megtartására. Ennek újabb, felbecsülhetetlen értékű tanúbizonysága a hétfőn este Moszkvából szárnyra kelt hír: a Szovjetunió egyoldalúan beszünteti az atomés hidrogénfegyverkísérleteket és felhívja erre az USA és Nagy-Britannia kormányát is. A Szovjetunió harca az atomhalál ellen — ki vonná kétségbe, hogy ezt a küzdelmet a Szovjetunió az egész emberiség normális érzésű, tehát túlnyomó része nevében vezeti — olyan régi, mint az atomzsarolás, az imperialista „erőpolitika" maga. Akkor kezdődött, amikor a második világháború kimenetele szempontjából már teljesen feleslegesen, 1945 augusztusában ledobták a két első amerikai atombombát a japán városokra. A vak is láthatta, hogy ez az értelmetlen tömegmészárlás elsősorban az akkor már Truman által vezetett amerikai imperializmus nyílt fenyegetése volt a Szovjetunió ellen. A Szovjetunió ettől az időtől kezdve azonnal és szüntelenül az összes tömegpusztító fegyver betiltásáért, tehát az atomenergia hadicélokra való alkalmazása ellen harcolt. Az amerikai imperialisták balga hitükben, hogy legalább másfél évtizedre biztos az atommonopóliumuk — s ha valaki időközben behozza előnyüket, úgy ez csak Anglia, esetleg Nyugat-Németország lehet — gúnyos, lenéző hangok kíséretében elvetették a Szovjetunió minden ilyen nemű ajánlatát. Bombaként hatott a tőkés világra, amikor azután Trumannak 1949 szeptemberében be kellett jelentenie, hogy az amerikai műszerek atomrobbantá.si kísérletet jeleztek a Szovjetunió területéről. Mint utólag kiderült, már 1947-ben és 1948-ban is hasonló jelenségeket figyeltek meg, de akkor még saját szemüknek, sáját műszereiknek sem hittek — vagy nem akartak hinni. N. Sz. Hruscsov válaszolt G. Paloccinak, a Tempo című oíasz lap tudósítójának kérdéseire A történelmi tapasztalatok arra tanítanak bennünket, hogy egyes államok, amelyek a háború idején semleges politikát folytattak vagy nem vettek részt katonai tömbökben, ezáltal segítették országaik népeinek biztonságát biztosítani és egészben véve pozitív békés szerepet játszottak. A békéért és biztonságért folytatott harcban fontos szelepet játszanak India, Indonézia, Burma, az Egyesült Arab Köztársaság, Kambodzsa és más országok, amelyek a katonai tömbökön való kívülmaradás politikáját folytatják. Természetesen, ha Olaszország ilyen utat választ, a Szovjetunió ezen elhatározása iránt megfelelő megértéssel fog viseltetni és tiszteletben tartja azt. G. PALOCCI: Az Ön nézete szerint hogyan lehetne biztosítani semlegességünket? N. SZ. HRUSCSOV: Ismeretes, högy a Szovjetunió az USA-val, Nagy-Britanniával és Franciaországgal együtt kezességet vállalt Ausztria biztonságáért, amely kihirdette semlegességét. Ezeket a kezességeket nézetünk szerint meg lehet adni akkor is, ha valamelyik állam azt a kívánságát nyilvánítja, hogy csatlakozik az atommentes övezethez. Meg lehetne pl. egyezni abban, hogy az atomfegyverrel rendelkező hatalmak kötelezettséget vállaljanak az atommentes övezet statútumának betartására. G. PALOCCI: Mi az ön nézete Olaszországnak az európai piachoz és az EURATOM-hoz való csatlakozásáról, valamint a politikailag és gazdaságilag egyesített Európáról ? N. SZ. HRUSCSOV: Olaszországnak épp úgy, mint az úgynevezett közös piachoz és az EURATOM-hoz csatlakozott többi országnak aligha lesz ebből valami előnye. A hat ország elszigetelt piaca, ha szűk korlátozott gazdasági csoportosulás lesz, új akadályokat gördít az összeurópai gazdasági törekvések egybehangolásának útjába. Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy valamennyi európai ország széleskörű korlátlan kereskedésének útján kell haladni, nem pedig bezárkózni hat ország keretei közé. Célszerű volna pl., ha valamennyi érdekelt európai ország megszüntetné a különféle kereskedelmi tilalmakat és egyéb gazdasági jellegű korlátozásokat. G. PALOCCI: Az atomenergia felhasználásáról tartott 1955 augusztusi genfi konferencián a szovjet küldöttség készségét nyilvánította az atomipar fejlesztéséMoszkva (CTK) - A moszkvai Pravda keddi számában közölte N. Sz. Hruscsov válaszait G. Paloccinak, a Tempo c. olasz lap különtudósítójának kérdéseire, akit N. Sz. Hruscsov március 24-én fogadott. ben és a kutatások terén nyújtandó segítségre. Hajlandó a Szovjetunió ilyen segítséget nyújtani Olaszországnak és milyen feltételekkel? Milyen feltételeket szabnának majd önök, ha ipari reaktorjaink számára szükségünk volna uránra a Szovjetunióból? N. SZ. HRUSCSOV: Nézetünk szerint hasznos volna megszervezni valamennyi európai ország együttműködését az atomenergia fejlesztésében és békés felhasználásában. Már megfelelő egyezményt kötöttünk számos országgal. Készségesen megismertetjük ezen országokat tapasztalatainkkal, ismereteinkkel. És segítünk nekik az atomenergia békés felhasználásának megszervezésében. Mondanunk sem kell, hogy ezt a segítséget a felek teljes egyenjogúsága alapján nyújtjuk és nem korlátozzuk senkinek a szuverenitását sem. Az atomenergia békés felhasználásában való együttműködés nagy távlatokat nyit az emberiség életszínvonalának emelésére és a béke javára. Ezt nem lehet mondani egyes európai országok törekvéseiről, amelyek most az atomfegyverek közös gyártását tervezik. Ezek a tervek támogatják a lázas fegyverkezés fokozását és a nemzetközi feszültség kiéleződését. A Szovjetunió megértéssel viseltetik Olaszország azon törekvése iránt, hogy az atomenergiát békés célokra használja fel és kész Olaszországgal kétoldalú megegyezést kötni az atomenergia békés felhasználásának különféle területén nyújtandó segítségről. Ami az ilyen együttműködés gyakorlati kérdéseit illeti, erről még nyilvánvalóan korai beszélni, mert Olaszország még nem nyilvánította ezt az óhaját. G. PALOCCI: Hiszi-e. hogy az olasz és a szovjet vezető tényezők kölcsönös látogatása és véleménycseréje hozzájárulhatna a két ország közötti közeledéshez"' Megvalósíthatónak tartja ön államfőinknek kölcsönös látogatását? N. SZ. HRUSCSOV válaszában rámutatott, hogy az ilyen látogatások kétségtelenül elősegítik a kölcsönös megértés és bizalom megszilárdítását. Ha konkrétabban akarok erről beszélni, meg kell mondanom, hogy már alkalmunk nyílott az olasz kormánynak kifejteni nézetünket az ilyen találkozó célszerűségéről. Megismétlem azonban, hogy mindkét részről kell, hogy meglegyen az összejövetelre való kívánság, hogy megtalálják a két felet érdeklő kérdések megoldását — mondotta a továbbiakban Hruscsov elvtárs. Hruscsov elvtárs azt mondotta, hogy az olasz vezetők számára hasznos volna, ha meglátogatnák a Szovjetuniót és felvennék a szükséges kereskedelmi és politikai kapcsolatokat. G. Palocci további kérdése a két ország közötti turistaforgalomra vonatkozott, majd pedig a következő kérdést tette fel: Az SZKP azon küldöttségének nyilatkozata, amely nemrégen meglátogatta Olaszországpt, „helyesli" az Olasz Kommunista Párt politikai és ideológiai elveit. Azt a tényt, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttei szükségesnek tartották kijelenteni, hogy bíznak az Olasz Kommunista Pártban, az olasz közvélemény nagy része úgy értékeli, hogy az Olasz Kommunista Párt függ a Szovjetunió Kommunista Pártjától. Mi a véleménye erről önnek? N. SZ. HRUSCSOV: Az a véleményem, hogy bizonyos körök Olaszországban szándékosan elferdítik azon küldöttségünk nyilatkozatát, amely Olaszországba látogatott. Ezek az olasz körök e téren nem tarthatnak igényt az elsőségre, mert az USA uralkodó körei már régen meséket koholnak arról, hogy állítólag valamennyi kommunista párt között súrlódások vannak és alá vannak rendelve a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Ez ostobaság, de sajnos még vannak emberek, akik hisznek benne. G. PALOCCI: Ügy véli ön, hogy a csúcsértekezletre sor kerülhet a legközelebbi két hónapon belül, vagy pedig várni kell júliusig vagy augusztusig, hogy rendesen előkészíthessék? N. SZ. HRUSCSOV: Nézetünk szerint a csúcsértekezletet két hónapon belül meg lehet tartani. Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy ehhez valamennyi részvevő állam őszinte óhaja és jóakarata szükséges. Ügy tűnik fel azonban, hogy e találkozóra a legközelebbi két hónapon belül mégsem kerül sor, mivel a nyugati országok, főleg az USA vezető tényezői a csúcsértekezletet a lehető legmeszszebbťe akarják halasztani. G, Palocci ezután feltette a kérdést, hogy milyen okok akadályozzák meg azt, hogy Németország egyesítésének kérdésében a szabad választások elvét alkalmazzák? N. Sz. Hruscsov elvtárs válaszában rámutatott, hogy a szovjet kormány már több ízben kifejtette e kérdéssel kapcsolatos álláspontját. A német kérdés megoldását a két német állam közötti megyezés útján kell elérni. Az USA uralkodó körei kétféleképpen fogják fel ezt a kérdést, más a helyzet Vietnam szabad választások útján való egyesítésénél, amiről megegyezés jött létre és más a helyzet Németország egyesítésénél, amelyről semmilyen egyezmény nem áll fenn. G. Palocci ezután néhány magyarázatot kért Hruscsov elvtárstól azzal kapcsolatban, hogy mennyiben különbözik a szovjet választási rendszer a nyugati országok választási rendszereitől. Hruscsov elvtárs válaszában rámutatott, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsába a nép megválasztja a társadalom valamennyi rétegének képviselőit, munkásokat, kolhozparasztokat, értelmiségieket, akik helyesen kifejezhetik a nép akaratát. G. Palocci következő kérdése Pella olasz külügyminiszter közép-keleti tervére vonatkozott. Megkérdezte Hruscsov elvtárstól, mi a véleménye erről a tervről. N. Sz. Hruscsov elvtárs azt mondotta, hogy a sajtó híreiből ítélve Pella javaslata abban áll, hogy a nyugat-európai országok egy csoportja valamilyen gazdasági segélyalapot létesítsen a közel- és közép-keleti országok megsegítésére. Nehezen várható azonban — mondotta Hruscsov elvtárs —, hogy azok a hatalmak, amelyek gyarmatosító politikát folytatnak, lemondanának azon szándékaikról, ,hogy biztosítsák közel- és közép-keleti uralmukat, így e csoport tevékenysége nem a közel- és közép-keleti országok gazdaságának fejlesztésére, hanem e térség helyzetének további kiélezésér - vezet. G. Palocci utolsó kérdése arra vonatkozott, vajon a szovjet emberek a külföldiek, a „másodrendű" országok, főleg az olaszok iránt lenéző álláspontot l'oglalnak-e el. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az ilyen megkülönböztetések csak a tőkés világban léteznek, a szovjet emberek ezt nem ismerik. A Szovjetunió népei mindig mély és őszinte tisztelettel és rokonszenvvel viseltettek az olasz nép iránt és szeretnék, ha Olaszországhoz, az olasz néphez és az olasz kormányhoz a legjobb kap csolatok fűznének bennünket mondotta végül Hruscsov elvtárs. 'X x •j/äOi Tehát 1949 őszén — \a valóságban már jóval előbb — összedőlt az amerikai atommonopólium. Ettől kezdve már a legvéresebb szájú háborús uszítók is csak „előnyről" szajkóztak, amivel — állítólag — az USA a magenergiának háborús célokra való felhasználása terén mégis rendelkezik. Amikor 1952 őszén felrobbantották a Csendes-óceán korall-szigetein az első hidrogénbombát, az atomfölény imperialista lázálma diadalordítássá, a koreai háborúnak harmadik, a kommunizmust a föld színéről elseprő világháborúra való átváltoztatása iránti őrült követeléssé változott. A világuralmi tervek a legvadabb formában újraéledtek, — de nem sokáig. Alig egy év múlva, 1953 augusztusában a Szovjetunió is kipróbálta első hidrogénbombáját — az imperialisták mérhetetlen megrökönyödésére. Az állítólagos fölény a magfizikai kutatások terén tehát szertefoszlott. Maradt a „stratégiai fölény" ábrándja, amivel az USA a Szovjetunió körül 40 államban elhelyezett támaszpontjai révén állítólag továbbra is rendelkezett. Ezt az ábrándot — mint tudjuk — a szputnyikok zúzták szét a múlt év őszén, emlékezetes módon. Az egész hosszú 13 esztendő alatt, 1945-től napjainkig nem szűnt meg a Szovjetunió, s vele együtt nemcsak a világ egyharmadát kitevő szocialista tábor, de az ennél összehasonlíthatatlanul számosabb világ-béketábor követelni minden világfórumon, minden elképzelhető alkalotimal és formában a tömegpusztító fegyverek gyártásának, kísérleteinek és felhasználásának betiltását. Csak az ez irányú diplomáciai jegyzékek, vastag köteteket tesznek ki, nem beszélve a sok százezernyi gyűlésről, beszédről és határozatról, amelyek az elmúlt 13 év alatt világszerte megszülettek. EZT A FEJLŐDÉST, a világ békés építéséért folyó harcot, százmilliók életének megmentéséért vívott szívós, szakadatlan küzdelmet tetőzi be most a Szovjetunió Legfelső Tanácsa 1958. március 31-i határozata, amelynek értelmében a Szovjetunió . egyoldalúan beszünteti ezen tömegpusztító fegyverekkel folytatott kísérleteit. E nagy horderejű elhatározás megindokolásában Gromiko elvtárs, a szovjet külügyminiszter rámutatott, hogy a Szovjetuniót — mint eddigi kezdeményezéseiben is — a béke megőrzésének legmagasztosabb ügye vezérli, az a törekvés, hogy az emberiség annyi meddő kísérlet után végre egyszer s mindenkorra mentesüljön a legborzalmasabb veszélytől — az atomháború lehetőségétől. Amint ismeretes, a Szovjetunió — eltérően a nyugati államférfiak álszent, szemforgató nyilatkozataitól — a konkrét tettek híve. Példamutatással jár elől a feszültség enyhítésének útján. A legutóbb is egyoldalúan csökkentette fegyveres erőinek létszámát. Most ezzel az újabb, nagyvonalú lépésével azt akarja elérni, hogy az USA és Nagy-Britannia, mint atomfegyverrel rendelkező nagyhatalmak csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez, s a maguk részéről is vallalják ezen ártalmas kísérletek beszüntetését. Ha létrejönne ilyen megegyezés, ez nagy lépéssel előrevinné az általános leszerelés ügyét, elősegítené a nemzetközi feszültség enyhítését, s ezáltal a világbéke megőrzését. Természetes azonban, ha az imperialista hatalmak, elsősorban az USA, továbbra is kitart a lázas fegyverkezés, az atom- és rakétatámaszpontok létesítése mellett, a Szovjetunió ezáltal arra kényszerülne, hogy az ország biztonsága védelmének megfelelő intézkedéseket tegyen. Nagyon komoly hangú felhívásban figyelmezteti a szovjet kormány a Német Szövetségi Köztársaság kormányát, térjen le arról a végzetes útról, amelyen közvetlenül Hitler nyomdokait követve újból egyenesen háborús katasztrófába rohan. A Bundestag minapi határozata, amelynek érteimében atomfegyverrel szerelik fel a nyugatnémet hadsereget, s az a tény, hogy a bonni kormány amerikai rakétafegyvereket vásárol — mind arra mutat, hogy a nyugatnémet militaristák nem akarják megérteni az idők szavát hanem görcsösen ragaszkodnak a „hidegháború" politikájához. Ezzel már eleve meg akarják akadályozni, hogy Nyugat-Németország részt vegyen a lengyel javaslat alapján létesítendő középeurópai atommentes övezet létesítésében, amely a csúcsértekezlet tárgyalásainak egyik fő pontját képezné. És ha már a csúcsértekezletről beszélünk, látnunk kell, hogy e nagyszabású szovjet kezdeményezés mily fontos részét képezi azoknak a rendszeres, kitartó törekvéseknek, a szó szoros értelmében „minden kő megmozgatásának" annak érdekében, hogy a sok-sok nyugati kibúvó, köntörfalazás és buktató ellenére végre egy asztalhoz üljenek a Kelet és a Nyugat vezető államférfiai és hogy e találkozó valóban eredményes legyen. Ez az eredményesség az emberiség egyik legégetőbb kérdésének, a leszerelésnek megoldásán múlik. Ehhez viszont feltétlenül szükséges, hogy elsősorban a modern háború legfőbb és legvégzetesebb eszközét, az atomfegyvert helyezzék végérvényesen hatályon kívül. NAGVON JÓL TUDJUK, hogy a „tiszta hidrogénbombát" propagáló amerikai imperialista körökre milyen csapást jelent a Szovjetunió ezen újabb lépése. Megerősítik ezt a nyugati sajtóban napvilágot látott első visszhangok is. A Sunday Times angol lap azon háborog, hogy „a szovjet gesztusnak az a célja, hogy szabotálja a tiszta hidrogénbombával végzendő amerikai kísérletet". Eisenhower elnök ugyanis néhány nappal a Szovjetunió határozata előtt felhívta az ENSZ tagállamait (közöttük a Szovjetunió és Csehszlovákia kormányait) küldjék ki megfigyelőiket a Csendesóceán térségében ez év őszén tartandó amerikai nukleáris robbantási kísérletekhez állítólag azért, hogy meggyőződjenek arról milyen „tiszta" hidrogénbombát sikerüli az Egyesült Államoknak előállítania. Ez nyilvánvaló — bár nagyon is szánalmas — mesterkedés volt arra, hogy eléb vágjanak a várt szovjet elhatározásnál s megpróbálják gyengíteni azt a rendkívü nagy hatást, amelyet a Szovjetunió nyilatkozata a világ közvéleményében várhatóar kelt. Az egyik nyugati rádió New York-i tu dósítója kommentárjában a következőke mondotta: A. nukleáris kísérletek egyoldalú beszüntetéséről szóló szovjet nyilatkozat nagyobb meglepetésként hatott, min az első szovjet szputnyik... Tény, hog; Oroszország ma olyan, mint a béke angyali és Amerika a rossz, amely semmi ároi sem akar lemondani hatalmáról ... Amerllc számára ez olyan megrázkódtatás, amelyből nehezen ocsúdik fel. Az USA kormányának szóvivője a szov jet határozat közzététele után azonnyom ban sietett jelenteni, hogy az őszre terve zett hldrogénbomba-kísérlPtet végrehajtják ' de amikor az egyik újságíró megkérdezi tőle, hogy ez a Szovjetunió kezdeményezé senek és javaslatának elutasítását jelen ti-e, azt válaszolt^, hogy a szovjet hívást még „behatóan tanulmányozni ják". Nehéz jóslásokba bocsátkozni, milyen les a nyugati kormányok Végső reakciója szovjet kezdeményezésre. Az azonban vi lágos. hogy a békére vágyó emberek száz millióinak — éljenek a földteke bármel részén — határozott és egyértelmű kíván ságuk: s

tm „tiszta", sem „piszkos" hidrr génbombától nem akarnak elpusztulni! Sí ezért jogosan .teszik fel a kérdést: ha Szovjetunió lemondhat az atomfegyverki sérletekről, miért nem teszi meg ezt a USA és Nagy-Britannia is! A példa adv van, ezt mihamarabb követni kell! Krt vetni ebben a lépésben, majd a csúcsértp kezleten, s a már egészségesebbé vált lén körben komoly jőszándékkSI hozzáfogni világot kettéválasztó kérdések mégoldásri hoz. Ez az emberiség legfőbb óhaja m; amit büntetlenül egy kormány sem ha"vhc figyelmen kívül. -cs-i elen Ä ÚJ SZÖ 4 * 1958. április 9. f