Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)
1958-04-18 / 107. szám, péntek
Az.NDK népi kamarája etítéti f JS/TOZ„4 K, ISKOLÁK, ISKOLÁK.. Bonn atomterveit Berlin (ČTK) — A Német demokratikus Köztársaság népi kamarája 'szerdán összeült a jelenlegi nemzetközi helyzetről szóló kormánynyilatkozat megtárgyalására. Ottó Grotewohl, az NDK miniszterelnöke kiemelte a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a nukleáris fegyverkísérletek egyoldalú beszüntetéséről szóló határozatát és kijelentette, hogy amíg a Szovjetunió bék' szeretetének egyik bizonyítékát a másik után nyújtja, a Nyugat ennek C",pen az ellenkezőjét teszi. Ottó Grotewohl beszédében foglalkozott a Bundeswehrnek atomfegyverekkel való felfegyverzésére irányuló tervekről. Kijelentette, hogy e tervek nagy veszedelmet jelentenek valamennyi európai nemzetre, és a szövetségi parlament határozata a világfeszültség enyhítése ellen, valamint a csúcsértekezlet meghiúsítására irányult. Az NDK mínisztsrelnöke örömmel vette tudomáául a Nyugat-Németországban terjedő erős mozgalmat a bonni kormánykörök atomfegyverkezési tervei ellen. Hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság népe teljes mértékben támogatja a nyugatnémet nép mozgalmát és felszólítja, hogy még egységesebben harcoljon a bonni tervek ellen. A kormánynyilatkozat befejező részében Ottó Grotewohl kiemelte az" NDK, Lengyelország és Csehszlovákia külügyminiszterei prágai értekezletének jelentőségét, amely hozzájárult e három baráti ország közötti kapcsolatok megszilárdításához. * * * A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája április 16-i ülésének befejező részében jóváhagyta a kormánynyilatkozatot, amelyet Grotewohl miniszterelnök terjesztett elő, valamint az NDK kormányának 1 április 10-i nyilatkozatát és kifejezte teljes támogatását a Szovjetunió Legfelső Tanácsának, az atomfegyverkísérletek egyoldalú beszüntetéséről szóló'határozatával kapcsolatban. Az NDK népi kamarája további határozatban felszólítja mindkét állam lakosságát, fogjon össze a Bundeswehr atomfelfegyverzése elleni harcban és hiúsítsa meg a szövetségi parlament határozatait, amelyek ellenkeznek a béke megőrzésére irányuló törekvésekkel. A népi kamara ezután jóváhagyta annak az üzenetnek szövegét, amelyet a nyugat-németországi szövetségi parlamenthez intéz. Az üzenetben a népi kamara felhívja a bonni parlamentet, kényszerítse a szövetségi kormányt, állapodjon meg az NDK kormányával a Szovjetunió kormányának az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről szóló üzenetére vonatkozó közös válasz tekintetében, mint ahogy azt az NDK kormánya április 10-i jegyzékében javasolta. A népi kamara végül elhatározta, hogy üzenettel fordul Belgium, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Norvégia, Lengyelország, Ausztria, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia parlamentjéhez és felszólítja, hogy nemzeteik létérdekében minden erejükkel járuljanak hozzá a nyugatnémet hadsereg atomfelfegyverzésére irányuló tervek meghiúsításához. Korszerű építészeti megoldásával lep meg a trenéíni középiskola, amelyben már szintén folyik a tanítás S luk a J. felvételei. Építőipari dolgozóink sok bírálato kaptak már az iskolaépítkezések ké sedelmes befejezéséért. Itt húzódil amott akadozik az új iskola építés — olvashatjuk gyakran az újságok ban. A bírálatok között azonban ner szabad elveszniök az eredmények nek. Alig találunk járást, amelybe ne épülne, vagy már ne működne ú iskola. Három korszerű, szép. új is kólát mutatunk be mellékelt kéjein ken. A Moravské Lieskové-1 10 osztályos iskola egyike a legkorszerűbbeknek Szlovákiában Nemšován épült fel ez a 14-osztályos iskola, amelynel belépő csarnokát mutatjuk be 1TOBB FIGYELMET Adenauer kancellár Londonban Bonn (ČTK) — Dr. Adenauer, nyugatnémet kancellár repülőgépei^ háromnapos látogatásra Nagy-Britanniába érkezett, ahol Macmillan angol miniszterelnökkel és Lloyd külügyminiszterrel fog tárgyalni. Adenauert Erhard nemzetgazdasági és von Brentano külügyminiszter kíséri. A nyugati ügynökségek nagy figyelmet szentelnek Adenauer londoni útjának, kommentárjaikból kitűnik, hogy Adenauer tárgyalásainak fői, pontját a csúcsértekezlet „előkészítése" képezi. Az AFP közli, hogy Anglia egyelőre nem ragaszkodik ahhoz, hogy az úgynevezett német problémát az értekezlet napirendjére tűzzék. Adenauer nyilvánvalóan törekedni fog Macmillant rábírni arra, foglaljon állást a német követelések mellett és ragaszkodjék „Németország egyesítése kérdésének" megtárgyalásához, ami tulajdonképpen a két német állam ügye. Adenauer londoni tárgyalásainak további tárgyát az úgynevezett leszerelés kérdésének és a közös piac problémájának kell képeznie. A leszerelés kérdése azonban inkább a Nyugateurópai Unió fegyvergyárosai együttműködésének kérdése lesz. Anglia bizalmatlanul tekint a Nyugat-Németország, Franciaország és Olaszország között létrejött fegyverkezési egyezményre. Ezzel szemben meg akarja nyerni a nyugatnémet támogatást, az úgynevezett közös piac létesítésére. A két ország közötti tárgyalásra kerülő ellentétek további pontja Nyugat-Németország hozzájárulásának kérdése a Német Szövetségi Köztársaságban állomásozó brit haderők fenntartására és a világpiacokon folyó versengés. Ha beletekintünk egyes üzemek balesetstatisztikájába, látjuk, hogy néhol még nem fordítanak elegendő gondot a munkabiztonságra. Ez, sajnos, sok helyütt éppen a termelés szervezőinek, a mestereknek róható fel bűnül. Foglalkozzunk néhány sorban a Ke A MUNKABIZOTTSÁGOKNÁL okoz, tehát a balesetek következményei elég súlyosak. A balesetek által elszenvedett kár pénzben kifejezve 448 596 koronát tesz ki. Annál is inkább érdemes ezzel a dologgal foglalkozni, mert a balesetek száma 1956-hoz viszonyítva 26 ^ * i-civ utalna viSĹUiiyiLva ÄU > letszlovákiai Gépgyárak kassai üze- százalékkal emelkedett, mert tavalyS mével, milyen gondot fordítanak ott elött „csak" 1444 munkanapot veszc a miinkahÍ7tnncánrn Annak- dl Janóra — :•.,.„. „ u„i i ^ a munkabiztonságra. Annak ellenére, tett az üzem a balesetekből kifő ^ hogy a munkabiztonsági bizottság az íyólag. ^ utóbbi időben gyakran ellenőrizte a " Egészen másként ügyelnek a dol^ munkahelyeket, jól együttműködött a gozók biztonságára' a' 43-as üzemS biztonsági technikussal és az üzemi részlegen. Itt, annak ellenére, hogy ^ orvossal, 1957 szeptember végéig az aránylag a legrosszabb munkafelté- , , $ üzemben 77 baleset fordult elő, me- telek vannak, nagy gondot fordít 5?" m e9 les z ^ lyek 1092 munkanap-kiesést jelentet- minden munkás saját és munkatársa l 95 8" as év $ tek. Ebből látjuk, hogy egyetlen bal- testi épségére. Molnár elvtárs, a mű^ eset átlagosan 14-napos kiesést hely biztonsági felelőse itt nagyon § jól végzi munkáját. Együttműködi a mesterekkel és a szakszerveze műhelytanácsával, melyek segítségé vei minden munkabiztonságot gáti tényezőt azonnal kiküszöböl. A munkabiztonság kérdése azon ban nemcsak a mestereket érint Törődniök kellene e fontos tényező vei különösen a főmérnöknek, és a üzem igazgatójának is, akik, sajno: sokszor lekicsinylik a munkabizton sági bizottság munkáját. Az üzei vezetőségének és az összes dolgo zók jóakaratának, reméljük, a jövő az eredménye: a balesetstatisztikájáne grafikonja csökkenést mutat maj< Rudolf Styba I ^ A kép eléggé gyakori: épülő hatal- keznek. Megkapják o 'mísmmdé A szovjet nagykövet az USA kormányát gazdasági együttműködésre szólítja fel New York (CTK) - M. Mensikov, a Szovjetunió USA-beli nagykövete a New York-i gazdasági klubban elhangzott beszédében az amerikai kormányt az USA és a Szovjetunió közötti gazdasági és kulturális együttműködésre szólította fel. „Azt óhajtanám, — mondotta a szovjet nagykövet —, hogy megértésben, jó barátként éljünk egymás mellett" — és hozzáfűzte, hogy „a Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít a kölcsönös összejöveteleknek, kulturális és tudományos látogatásoknak, A Szovjetunió kapuit szélesre tártuk mindazok előtt, akik valóban érdeklődnek országunk iránt." Mensikov ezután áttekintést nyújtott a szovjet gazdaság fejlődéséről 1913-tól, valamint a szovjet iskolákról. Majd a jelenlevő amerikai kereskedőkhöz fordulva kifejezte azt a meggyőződését, hogy nagy mértékben hozzájárulhatnak az USA és a Szovjetunió közötti kapcsolatok fellendíi téséhez. % mas bérház, a gerendákból ideiglene \ sen összetákolt torony, belsejében elteszik és egyenként \ anyagot szállító csikorgó felvonó. Az munkahelyeikre. ^ emeletről kiabáló munkások hol tég $ lát, hol " " • * ä anyagot ^ ^ szállítják az emeletre. A felvonó i munkája mindig sürgős. A kőműve\seknek nem szabad sem téglára, sem _ uruerl ; i habarcsra várakozniok. A falak szem- dezi bizonyságképpen Takács. — Igen a borítékot, a Nemrég történt, hogy két tisztv, pénzt megszámlálják, majd óvatosan selő megbetegedett. Félő volt, hog visszatérnek emiatt a bérosztály a fizetéseket nei tudja majd idejére előkészíteni. Rehú Csomor Jóska a boríték tartalmát csaknem egyedül birkózott a számol habarcsot követelnek. Az kétszer-háromszor is átolvassa, úgy kai, de minden igyekezete ellenére a földszintről szüntelenül látszik, kevesli a keresetét. két ember munkáját pótolni mégsei - Mondja, Takács, ha az ember 230 tudta. Mentő ötletként Takácsot kén órát ledolgozik, mennyi jár érte? segítségül. Kétszázharminc óráért? — kér- — Majd a műszak befejezése utó benézek az irodába — válaszolta Tc kács, s ezzel megindította a téglávi — Hát az, Csomor öcsém, az annyi megrakott felvonót, mint annyi... ebből levonás ennyi... Takács szavát betartva, munka utó \ látomást emelkednek a magasságba ^ és holnap már a feldíszített fenyőt § szeretnék kitűzni, ami annyit jelent, emeletet, nem szűkezdődik az... az 1328 korona és 40 fillér, megjelent az irodában. Le sem ült < tisztán marokba — Akkor tévedtek, mert én 56 ^ — — iKucuien, meri en ju $ a keresztfalak építése és a falak koronával kevesebbet kaptam — szól, \ vakolása, > _ ehhez pedig mérhetetlen ^ mennyiségű anyagra van szükség, ^ ntyitf n fa oli i o-rí n vo l~o1J Q T fii 1 í ŕ n H i Tni csak úgy álva egymás után játs könnyedséggel adta össze a rengett számot. Ceruza hegyével végigfutó Dulles a csúcsértekezlet előkészületeiről Washington (CTK) — Dulles, az USA államtitkára a szokásos keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok a nagykövetek szintjén hajlandó tárgyalni a Szovjetunióval a csúcsértekezlet előkészületeiről, hozzáfűzte azonban, hogy a tárgyalások időpontját még nem tűzték ki. Amint ismeretes, a Szovjetunió emlékiratában javasolta, hogy e tárgyalásokat Moszkvában április 17-én kezdjék. Dulles erre kijelentette, „nem tudja", mikor válaszol a Nyugat erre a szovjet emlékiratra. Az államtitkár foglalkozott továbbá azzal a kérdéssel, vajon ezen előzetes tanácskozásokon tárgyalnak-e majd azon kérdések lényegéről, amelyekről a csúcsértekezleten kell dönteni. Dulles kijelentette, az a kérdés, vajon a nagykövetek tárgyalni fognak-e a lényegről „nyílt marad". Hozzáfűzte azonban, nem akar „kategórikus választ" adni arra a kérdésre, vajon az USA elutasítja-e a csúcsértekezleten való részvételét abban az esetben, ha a politikai problémákat nem tárgyalnák meg már az előzetes tárgyalások során. s ezzel mint aki biztos a dolgában, a hosszú számoszlopokon és egymá. T: é g, ,° t t l°Slalatoskodó után rakt a j> é/re a kés z f izetési ív ( Nem telt bele kép óra, befejezi másnak egész napot igénylő mur Rehák, aki szintén jó számo i hírében áll, csodálkozva figyelte enne Rehák István, a vállalat bérelszámo- az embernek gyors és csalhatatlc Viamzni kell az emberekre l ó' a biztos müzdulattal e9V jegyzéket munkáját. Igazi bámulatba azonbe a felvonó valakit véletlenül ä s z.f d el ö~ oszt S20r0 2' m a' d m e9álla- csak akkor esett, amikor t ellenőrzés pitja: - keppen összeegyeztette a részlett — Igaza van, Csomor. Véletlenül 56 eredményeket a végösszeggel és c kérésre felvonó Jobb da és nagyol matematiku nem tc ^ A felvonót Takács Ferenc kezeli, § Munkája nem nehéz, de annál f,ele\ lősebb. ^ nehogy a felvonó ^ gerendához szorítson és testi épsé áll, nemcsak azért, egy tégla sem juthatna — Igen — feleli Csomor. ezt aztán nem teszer, A tisztviselő érthetetlenül morog A felvonót otthagyni?! — Szó nélki magában és valami olyasfélét mond, sarkorrfordult és szinte rohanva hagyt hogy igen furcsa ember ez a Takács, el az irodát. Eisenhower sajtóértekezlete Washington (ČTK) - Eisenhower, az USA elnöke szokásos csütörtöki sajtóértekezletén a csúcsértekezletről mint „az USA rizikójáról" beszélt. Kijelentette, osztozik Dean Acheson volt államtitkár aggodalmaiban, aki szembehelyezkedik a csúcsértekezlet gondolatával, mert ez az értekezlet állítólag „kedvezőtlenül befolyásolja az . elnök tárgyilagos véleményét". Eisenhower hozzáfűzte, amennyiben ez lesz az egyedüli mód arra, hogy eredményt lehessen elérni, „hajlandó elviselni ezt a kockázatot". A jelenlevő újságírók egyike megjegyezte, hogy a francia nemzetgyűlés szerdai vitájában egyes képviselők kijelentették, hogy Franciaország politikáját „Washingtonban főzik ki" és hogy „az USA támogatja a diktatúrákat". Eisenhower ezután rátért személyes franciaországi tapasztalataira. Beismerte, hogy Franciaországban az Egyesült Államokat pénzügyi politikája miatt már régtől fogva uzsorásnak nevezik. ^ középpontjában § mert nélküle e ^ fel az emeletre, hanem más tulajdon§ ságáért is. Olyan számoló tehetség, n o9y l9 e n furcsa ember ez a Takács, el az irodát. ^ hogy tudásával az embert szinte bá- nek i olyan feje volna, dehogy is — Bérosztály vezetője is lehetsz ^ mulatba ejti. maradna a felvonónál. Ilyen tehetség- bíztatták társai, ez sem használt. \ Ma eppen fizetés napja van. A te- 9el jobb állást is szerezhetne. Takács Ferenc életraiza azonba \ lepre megérkezett a vállalat tisztvi- " at am i Takacsot illeti, tényleg nem volna feljeSi h a ' nÉm irnär h 5 selője és elhozta a munkások fizeté- számoló tehetség. A telep mun- hoqy szidei minden áron pa p, tak akcl l S sét. Takács a felvonót leállítja, majd kasainak mar előre kiszámítja, meny- fák nevelni. Két évi intézeti tanuli \ teli torokból elkiáltja magát: W* k eU keresmok és ha a számítás u tán otthagyta a papneveldét és $ - Fizetés. n e™ e9Vezik, biztosan a bérosztály té- v üági élet hívévé szegődött. Az élt $ Csodálatos varázsa van ennek a védett. Ehhez pedig nincs sem ceru- szé p asszonnyal és még szebb 1 $ szónak. A hangot azonnal felfogják, zar a- &em papirosra szüksége, az egé- gyerekkel áldotta meg. Képesséqeine 5 néhányan teli torokból megismétlik és szei csak l lSrJ fejből számítja ki. ^ ŕmi ii iŕ pl n hír n-7 éniilpt minrlpn • — nnmii mint nnnni n \ így jut el a hír az é\ jj zugába. § — Fizetés! Fizetés! püle| megfelelően maf számos ízben job Az annyi, mint annyi... az... álláshoz juthatott volna, de ő csa az... — és megmondja, mennyi a a felvonónál maradt. Örömét leli eb kereset. Es ezt néhány másodperc ben a munkában, az anyag szállítása ^ ... ..•..', ~ « .. ,, u,iyuy CCULll L UAU 15 A munka zaja hirtelen megszűnik alatt végzi. Takács szava rhegfelleb- ban, a dolgozóknak épülő háztömbö § és szinte nyugtalanító csend szállja bezhetetlen. Ha egyszer kimondja építésében. Ez az ő világa és csa § meg az épületet. 5 1 Az emberek a felvonó körül gyülemennyi jár, arra mindenki mérget veitt érzi igazán jól magát. het, még a bérelszámoló osztály is. v Fűry Józse ÜJ SZÖ '4 * 1958. április 18.