Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-15 / 74. szám, szombat

Az „Ilyen a szerelem" szlovákiai bemutatója Ki ne ismerné Arany János gyönyört és hátborzongató balladáját: a Tetemrehívást? Pavel Kohout — ez a fiatal és tehetsége* cseh drámaíró — ugyanazt a problémát feszegeti a Kasnöjére — Uajkára és Tosekre, az egyetem káderesére. Azonban „de jure" (jog szerint) mindegyik ártatlan. A bíró (vagyis a szerző) szerint mégis bűnrészesei a lány tragikus sorsának. Mert ö már nem talál kiutat — csak a halált, ez viszont sohasem volt megoldás. S heten nyomták akaratlanul kezébe a tört: „nosza hát!" A szerző nem elégszik meg a helyesen eltalált és időszerű mondanivalóval. Formailag is teljesen új utat tör — s ebben a művében már nem kísérletezéssel, hanem kiforrt, egyéni dramaturgiai formával találkozunk. Az Ilyen a szerelem előadásában elsősorban a rendező, Katusa Ottó érdeme, hogy ennek a formájában újszerű műnek teljes drámaisága kibontakozik és átcsap a nézőre is. Katusa külön érdeme, hogy nem maradt a prágai rendezés árnyékában: égyéni felfogásban vitte színre a darabot. Eva Poláková a fiatal diáklány, Lyda Matysová szerepében. sán bemutatott Ilyen a szerelem című társadalmi drámájában. A közös probléma: az embertársaink sorsa iránti felelősségünk. Egy ember meghal. Egy fiatal diáklány — Lyda Maty t. Megkezdődik a „tetemrehívás", hurman ülnek a vádlottak padján: vőlegénye — Milan Stibor, szerelmese — Peter Petrus, Petrus felesége — Lyda. De egyikük sem ézi magát bűnösnek Matysová halálában. A bíró — itt a humánumot személyesíti meg, — intésére megelevenednek a tragédiába fúló történet képei, balladaszerüen, csak pillanatokra világítva meg a döntő jelentőséggel bíró részeket: Matysová az esküvője előtti napon régi szerelmével, Petrussal találkozik, s az idő hamujával belepett szerelem újra fellángol benne. Ugyanez játszódik le Petrusban is, de ő időközben megnősült. Ekkor vetődik el'^re a lány tragédiájának árnyéka. A kicsiségeknek tűnő félreértések, figyelmetlenségek, az egoizmus és a korlátoltság megnyilvánulásai is lökik, taszítják a tragédia felé. A döntő pillanatban Petrus is meginog — nem tud elszakadni a feleségétől. A képek gyors egymásutánban peregnek: a bűnrészesség vádját a bíró további négy személyre terjeszti ki: Stibor édesanyjára, Petrus barátjára — Kralra, Matysová barátlegzetű szerepe, de őszinte átéléssel teljesen azonosult vele. Szövegmondása, arcjátéka és mozdulatai csodálatos harmóniába olvadt össze, lán Rybárik hús-vér figurává dolgozta ki Peter Petrus szerepét. E. Volkovának nem ez volt az első nagyobb szerepe, de ilyen magas színvonalú teljesítményt még nem láttunk tőle. Petrusovát, ezt a csalódott asszonyt, aki szenvedélyét külső jégpáncéllal borítja, teljes egészében elénk varázsolja. Ivan Rajniak (Milan Stibor) jó teljesítményéből eleinte sokat levont a „premiér-láz", ami nála a kiváltott érzés és a mozdulatok diszharmóniájában mutatkozott meg. O. Hlaváčková művészien jellemzett asszonyi portrét ad Stibor anyjának szerepében. Fr. Dadejtiél (Tosek káderes) a hangárnyalatok tökéletes kihasználását kell dicsérnünk. E. Kleisová (Majka), O. Grega (Krát), és B. Petrik (pincér) is karakterekké dolgozták ki szerepeiket. Külön örömöt okoztak Šestina díszletei, melyek teljes összhangban voltak a darab mondanivalójával. A kosztümök Radványinak nem okoztak gondot, hisz a darab napjainkban játszódik. A bemutató a fiatalok győzelme volt. Bebizonyították, hogy nem kell féltenünk a színház jövőjét. S az Állami Színház újból tanújelét adta bátor műsorpolitikájának: ezt a drámát most adták elő először Szlovákiában. KOVÄTS MIKLÖS A CSEMADOK MUNKÁJA a kékkői járásban Mindig abban a hlszemben voltunk, hogy a kékkői járásban nemcsak a szövetkezetesítés terén maradnak le, sok a kifogásolni való a Csemadok csoportjainak a munkájában is. Valahogy a járásban működő csoportokról keveset hallottunk és tudtunk. így alakult ki az . a véleményünk, hogy itt a Csemadok csak olyan tessék-lássék munkát végez, számottevő eredmények nélkül. A Csemadok Kékkőn rendezett járási konferenciáján e véleményünkben kellemesen csalódtunk. Az összejövetelen Rados elvtárs járási titkár kimerítő, igazán tartalmas beszámolója és a 14 értékes vitafelszólalás meggyőzött, hogy a kékkői járásban működő csoportok dolgoznak, vannak számottevő eredményeik. A bíró szerepében J. Bzdűch államdíjas, a Milan Stibort alakító Ivan Rajniak társaságában. (M. Litavská felvételei.) A bemutató egy különlegességgel lepte meg a nézőt. Egy-két kiváló alakítást mindig láttunk a kassai színpadon, de ilyen egyöntetű, hiánytalan előadást talán még soha. Ezt csak azzal magyarázhatjuk, hogy a fiatal színészek számára nem okozott nehézséget a szerepeikkel való teljes azonosulás. Az államdíjas Ián Bzduch (bíró) volt az előadás egyetlen tapasztalt színésze. Ő a tőle megszokott A dráma egyl

k jelenetében láthatbensőséges játékkal formálta meg j

uk a Lyda Petrusovát alakító E. nehéz szerepét. E. Polákovának (Lyda Volkovát és J. Ryábrikot, aki Peter Matysová) ez volt az első nagyobb lé- Petrust játszotta. összesen 1070 taggal dolgozó 22 helyi csoport munkája került mérlegre. Ezen a mérlegen legtöbbet a színjátszás terén végzett munka nyomott. Az elmúlt évben ugyanis a járásban 18 helyi csoport 67 alkalommal lépett fel különféle színdarabokkal. A legjobb eredményt ezen a téren a csábiak érték el, akik egy év alatt 4 háromfelvonásos színdarabot mutattak be. A csábiak eredményeiket főleg annak köszönhetik, hogy két színjátszó csoportot szerveztek. Míg az egyik csoportjuk játszott, a másik az új darabra készült. A színjátszás terén eredményesen dolgozott a nagyzellői, a mulyadi, a varbói és a kovácsi helyi csoport is. Kül- és belpolitikai,'' valamint kulturális és természettudományi kérdésekkel foglalkozó előadást 85 esetben tartottak. Ezenkívül vita- és előadó esteket is rendeztek. A vitaestek keretében Kőkeszin és Balogon a Restauráció, Kőváron a Töretlen föld, Ipolvkeszin Szent Péter esernyője, valamint a csehszlovákszovjet barátság hónapjában a járási népkönyvtárra! karöltve az Ifjú gárda és a Szívvel lélekkel című könyveket vitatták meg. Az előadói estek keretében Dacsókeszin és Nagycsalómián Mikszáth Kálmán élete és munkássága, Kőkeszin Hviezdoslav szerepe a szlovák irodalomban, Balogon pedig Petőfi, Arany, Ady költői munkássága címmel tartottak irodalmi előadásokat. Esztrádműsort 25 alkalommal rendeztek. Ezekkel legtöbb esetben különféle ünnepségek alkalmával léptek fel. Kulturális tevékenységük természetesen nyáron sem szünetelt. A járásban a Csemadok négy kulturális brigádja működött. Tizenegy alkalommal léptek fel, hogy szórakoztassák a cséplési és aratási munkáknál dolgozókat. Ezen a téren kifejtett munkásságukért különösen a csábi és mulyadi helyi csoportokat illeti dicséret. A tánc és a zene a csoportok munkájában még nem foglalja el megillető helyét. Eredmények azonban ezen a téren is vannak, s ez a biztosítéka, hogy a jövőben ezen a vonalon is fellendül a munka. Számítanak azoknak a kultúrtársaknak a segítségére, akik az évzáró közgyűléseken kötelezettséget vállaltak, hogy feldolgozzák községük népi hagyományait. A kötelezettségvállalásokat néhol már teljesítették is. Nagycsalómián Pölhös Vince a Nagycsalómiai lakodalmas, Csábon Celleng István A húsvéti lakodalmas című népi szokásokat dolgozta fel. Apátújfalun jelenleg Hecsei István a Palóc lakodalmas befejezésén dolgozik. Eredményként kell felhozni, hogy a helyi csoportokon belül több helyen alakítottak és készülnek alakítani különféle szakköröket, amelyek gazdasági problémák megoldásán munkálkodnak majd. Kőkeszin például a méhészeti szakkör már eredményesen működik. Apátújfalun és Csábon gyümölcstermesztési és szőlészeti körök működését szervezik. Sajnos, kevésbé érdemel dicséretet a dacsókeszi, terbelédi és a siraki helyi csoport. Ezeken a helyeken bizony jóformán semmit sem tettek, hogy utolérjék, vagy megközelítsék a járás többi eredményesen működő csoportját. Bussán hasonló a helyzet, pedig a bussaiaknak van -nagyszerű kultúrházuk; munkájukban mégis inkább a hanyatlás, mint a fejlődés jelei láthatók. Miért? A bussai és a többi gyengébben dolgozó csoportnak példát kellene vennie az alig 20 tagot számláló haraszti, gyürkéi, kovácsi vagy nyénei helyi csoporttól, ahol hosszú tétlenség és lassú tervezgetés után egyre jobban kibontakozik a kulturális élet. Ha meg is említettük a kékkői járásban működő Csemadok csoportok fogyatékosságait, inkább eredményeikről írtunk. S ezt megérdemlik. Tevékenyen dolgoznak, szépek az eredményeik, járási konferenciájuk is jól sikerült. Balázs Béla. Eszmei tisztánlátást az irodalmi művekben! Megjegyzések L. Kiss Ibolya könyvéhez A csehszlovákiai magyar iroda^ lomban már szinte szokássá vált, hogy az új mű megjelenését, tekintet nélkül értékére, „gazdagodásnak" könyveljük el. Ezt bizonyítja az elmúlt években megjelent számos könyvismertetés és kisebb kritika alapgondolata. Az indulás évében jóleső érzéssel vettük tudomásul még a formai szempontjából gyengébb mű. vek megjelenését is. Ez akkor részben indokolt volt. Örültünk a számbeli gyarapodásnak, mert a háború, a ziláltság, a bódultság évei után sorakozó kezdődött. Érték számunkra minden tehetséget sejtető mű ma is. De nem lehet tovább sem az egyes mű, sem pedig irodalmunk egészének elsőrendű értékmérő szempontja a számbeli gyarapodás. Mert ilyen alapon lassan, de biztosan eljutunk a „ne bántsuk egymást, úgyis kevesen vagyunk" jelszóhoz. Ez pedig elpuhultságot, igénytelenséget eredményezne és a „kéz kezet mos", a „szeressük egymást" irodalmi gyakorlatához vezetne. Röviden: irodalmunk eszmei alapjának elmosódását, elsekélyesedését az opportunizmusba való süllyedését vonná maga után. Jelenlegi helyzetünk magában hordja irodalmunk minőségi növekedésének sürgős szükségét. Ennek feltétele az eszmei tisztulás, illetve tisztánlátás. Legfőbb ideje, hogy a szűk költői élménykör kitáguljon, horizontot tágítson maga körül, hogy a kezdő prózaírók egyszerű élményközlése, epikai ösztönössége átfogó, tudatos valóságlátássá erősödjék. A máról holnapra írás, a kigondoltság, a felületen mozgás, az aktualizáló készség helyébe az Írói felelősség, az tráserkölcs kell hogy lépjen. Mindez az eszmei növekedés alapfeltétele. Szükség van rá, mint az embernek a levegőre, mert kis irodalmunkat csak az eszmei következetesség mentheti meg az elsekélyedéstől. Nem véletlen, hogy mindezt L. Kiss Ibolya: „Túl a folyón" című regényével kapcsolatban kell elmondanom. Miért? Míg az elmúlt esztendő fiatal prózai termése elsősorban az alkotás belső kérdéseit, az írás technikai és műfaji problémáit hozza felszínre, addig L. Kiss Ibolya regénye az élet ábrázolásának elvi kérdéseit veti fel, amilyenek: a világnézet, a hovatartozás, az írói magatartás, az író és kora, író és felelősség, az írói emberideál, a múlt és a jelen. Mindezt magával hozza a regény. De sajnos, az imént említett elvi-eszmei problémák megválaszolása a regényben kétes-értékű és kritikai kiegészítést kíván. A „Túl a folyón" megjelenésének ténye arra figyelmeztet, hogy az eszmei következetesség terén nincs minden rendben a portánkon. A „Túl a folyón" önéletrajzi regény. (Legalábbis ezzel a szándékkal íródott.) Alapélményét az írónő eddigi életútja adja. Gyermekkor, hajadonná serdülés, hivatásszeretet, a családnak fészket rakó szerelem, aszszonnyáérés és az élet alkonyba hajló délutánja. Ezek az írói életút főbb állomásai. Kiss Ibolya a megtörtént élmények, emlékek, vágyak alapján indítja útjára Laky Annát, önmagát. Önmagából indul és önmagához tér vissza. Envilág. Ez meghatározza a regény egész légkörét, alaphangulatát, szerkezetét. Predesztinálja az írőivé. leményalkotást. írói magatartást alakít. A „Túl a folyón" nemcsak „érdekes és kedves" olvasmány, hanem egy életút összegezése. Több: egy korról alkotott vélemény summája is. Enmagam megmutatása, az írói erkölcs bizonyítványa. Egy élet regénybe foglalása: hitvallás, állásfoglalás valaki mellett és valaki ellen. De ezzel már emberi és írói felelősség nehezedik a szerző vállaira. A szubjektív élmények mögött elvonul a XX. század drámai megrázkódtatásokban bővelkedő négy évtizede. Kiss Ibolya látja, tudja ezt. Mindezt nem lehet szó nélkül hagyni, kikerülni. Az írónő ír, vall a fasizmusról, a háborúról, a faji üldözésről, az 1945 utáni évekről, stb. Itt és ezzel válik a regény problematikussá. Mert ezek az események nem Laky Anna életének részeként szerepelnek, úgy ír minderről, mint „körülötte megtörtént és lejátszódott dolgokról." Egyszerűen saját életútjához, életszemléletéhez aktualizálja az elmúlt négy évtized eseményeit. A fasizmus és a háború borzalmai úgy elevenednek meg, mint egy boldog élet csendjén átsuhanó árnyék. Ily módon kialakul az írónő megregényesített életrajzának egy aránytalan kettőssége: szubjektív élményvilág és az ehhez idomított történelem. Az első valószerűen, a másik valószínűtlenül, egyenesen hamisan hat. Tulajdonképpen arról van itt szó, hogy közelebb az ing. mint a kabát. Ne gondoljuk, hogy ez tréfa, vagy irónia. Nem! Kiss Ibolya esetében polgáremberről van szó. A polgárembernek olyan típusáról, akinek lényét a kiművelt, kifinomult érzések és érzésállapotok töltik ki. Szereti, csodálja a szépet, a kedvest, a felemelőt, a gondolkodtató csendet, a lelket nyugtató békességet. Ugyanakkor megveti azt, ami az embert megalázza, lealacsonyítja. Fáj neki és bántja az emberek rosszasága, összegezve ez nem egyéb, mint a polgári életforma viszonyai között kitisztult passzív humanizmus. Legjobban talán a következő példa világítja ezt meg. Valea utcáin magyar katonák menetelnek. Anna szóbaelegyedik velük: — „S ha nem érkeznek éjleszállta előtt emberlakta helyre? Ha künn lepi meg a csapatot az éjjel? — Akkor ott alszunk, instállom, az isten szabad ege alatt. Egymás mellett szorosan, mint akolban a juhok. De már az is előfordult, hogy egyikmásik a társaim közül nem ébredt fel reggel. — Mert hát, tetszik tudni, hidegek a januári éjszakák. Anna bólint. Igen, igen, hidegek az éjszakák. Többet nem bír mondani, csak a fejével int búcsút és gyorsan tovahalad. Befordul a legközelebbi mellékutcába, siet haza. Otthon pompás ebéd és meleg lakás várja. Megköszöni édesanyja szíves kínálását, de nem bír enni. Azt mondja, hogy nagyon fáj a feje, s aznap falat nem megy le a torkán." Passzív humanizmus. Nem marad más hátra, mint tudomásul venni mások nyomorát és sajnálkozni az elesettek felett. „De az én világom megőrzött, széltől óvott, nyugodt sziget marad." Vajon elég-e az érzelmi rokonszenv a fasizmus sok millió áldozata iránt? Kevés, nagyon kevés! A gyilkost, a hóhért erkölcsi prédikációval nem lehet eltéríteni szándékától. „Látom a mások szenvedését ... nem szabadna lennie... hogy segítsek ... nem tehetek róla." Voltaképpen ebben gyökerezik Kiss Ibolya életszemlélete, állásfoglalása, egész írói magatartása. A történelemnek vannak olyan szakaszai, amikor az íróra, a toll mesterére különös felelősség hárul. Ilyen volt az elmúlt negyven esztendő is. A fasizmus pokla emberi és írói vízválasztó volt. Vele vagy ellene. Az írói lelkiismeret számára más út nem volt. Jobban mondva volt még egy: a hallgatás. A szellemnek ez a belső emigrációja, de ebben már több az önmagam féltése, mint a sorsközösség vállalása. A fasizmus hatalomra jutása első helyre állítja az írói hovatartozás és magatartás kérdését. Anna Seghers és Bertold Brecht kommunista német írók: a Szovjetunióba emigrálnak, Štefan Zweig Dél-Amerikába menekül, Thomas Mann Svájcban keres menedéket és hogy ne menjünk messzire, Fábry Zoltán Haván ül. A védekezésnek, a szembeszegülésnek ez egy formája, de lényege az ellenállás és annak kifejezése. Ami elvonult az emberiség felett, az írónak azt nem elég csak tudomásul vennie. A belső siránkozás és tehetetlen kéztördelés nem hat hitelesen. Kevésnek tűnik. Amit Kiss Ibolya a háborúról mond, azt én lelki szamaritánuskodásnak tartom, amely egy gyékényen árul a passzív pacifizmussal. ár a Tátraalji rapszódiában 1 1 szembetűnt L. Kiss Ibolya életszemléletének sajátosan emocionális jellege. Regényében az életnek ez az érzelmi szemszögből való megfigyelése és ábrázolása kiszélesedett. Epikai folyammá terebélyesedett. Szerintem Kiss Ibolya leírásainak és jellemzéseinek ez adja meg pozitív értékét. A regénynek elsősorban azok a részei bizonyítják ezt, amelyekben az írónő Laky Anna élményét, illetve élménykörét írja le. Kiss Ibolyánál ami élmény és élményközösségbe esik, kedvessé, meghitté válik. Érzed, hogy asszonyi lélek élte, női kéz fogta a tollat. Ez L.Kiss Ibolya fő erőssége. Nála ez nem is annyira tudatos szándék, mint inkább alaptermészetének, egyéniségének egy része. L. Kiss Ibolya emberségének alapvonása, iránytűje a szeretet. Legjobban példázza ezt Albert doktor és Laky Anna alakja. Anna a nemzetközi gyorsvonaton utazik. Útitársai a háborúról beszélnek. Annában a pusztítás közelsége ilyen visszhangot vált ki: „Nem, ennek nem szabad megtörténnie és nem is fog megtörténni, hiszen az emberek által szerkesztett rendeletek fölött még egy felsőbb is van: a szeretet törvénye. S a szeretetet nem győzheti le a gyűlölet." A szeretetnek mint erkölcsi normának a hirdetése nem egyéb, mint keresztény utópia. Míg osztályokra tagolódik a társadalom, a szeretetről csupán prédikálni hasztalan fáradtság. A fasizmus hajnalán pediq qyermetegen, egyenesen groteszkü' Mt, hogy a haláltáborok árnyékában g szeretetet kérte számon Kiss Ibolyt az ómberektől. Albert doktor így védi magát ÜJ SZÖ 9 ft 1958. március 15,