Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-15 / 74. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek 1 SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. március 15. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 74. szám Ragyogó jövő áll a falusi ifjúság előtt ság zöme nem marad otthon falujában, „menekül" a földtől, s inkább vállalja a „nehezebbet" (mindennapos utazás faluból a városba), csakhogy városban, üzemben dolgozhasson. Pedig az ilyen „beutazóknak" alig futja idejükből, hogy városi színházba, vagy moziba menjenek, tehát nem csupán a városi kultúra vonzza őket. Akkor mi az oka annak, hogy a falusi ifjúság túlnyomó része a városban „keresi jövőjét" ? Erre nem is olyan egyszerű a felelet. Mindenesetre a legnyomósabb ok erre az, hogy a falusi ifjúság nevelésére néni fordítottunk megfelelő gondot. De nemcsak az iskolai nevelésről van itt szó, hanem legfőképpen az iskolából kikerült serdülő ifjúság további neveléséről. Sok helyen a CSISZ falusi szervezetei csak formálisak, az ifjak nem élnek szervezeti életet, vagy fordítva: túlságosan a „politikai munkát" helyezik előtérbe, s megfeledkeznek arról, hogy az ifjúság az elvégzett napi munka után szórakozni, táncolni, énekelni is szeretne. E téren természetesen a falusi pártszervezeteknek, a helyi nemzeti bizottságoknak kell megtalálniok a helyes utat és segíteniök, támogatniok kell a CSISZ falusi szervezeteinek funkcionáriusait. S ha már a nevelésről beszélünk, azt sem hagyhatjuk szó nélkül, miszerint sok szülő hibás abban, hogy gyerekeit mindenáron csak városi emberré, „hivatalnokká" akarja nevelni, habár érzi és tudja, igen nagy szükség volna a szövetkezetben is a fiatalokra. Hány idősebb szövetkezeti tag száján szaladt ki már ez a panaszos szó, ha a szövetkezet jövő jéről beszélünk: — „Most még csak jól megyen, mert mi bírjuk de mi lesz, ha kidőlünk. A fiatalság csak a város felé kacsingat, pedig őértük is dolgozunk, az övék lesz a szövetkezet, övék a jövő". Igen, a korosabbak látják, hogy nincs az rendjén, ha az ifjúság el hagyja a falut, de csak igen keveset tesznek azért, hogy visszatartsák a fiatalokat. Nem a vészharang kongatása akar lenni ez az írás, csak fi gyelmeztetés. Figyelmeztetés arra, hogy a szövetkezetek további fejlődése megkívánja az ifjúság nagyobb részvételét a szocialista faluért folyó harcban. Erre hív fel a falusi ifjúság néhány nappal ezelőtt megtartott konferenciájának határozata is. Mert ha aránytalanul magas is a szövetkezeti tagok korhatára, más szóval kevés a fiatal a szövetkezetben, a falusi ifjúság kezd ráébredni, hol a helye. A senicai járásban a múlt esztendőben 200 fiatal lépett az EFSZ ekbe. A kassai kerületben az idén a CSISZ falusi szervezetei 74 fiatal tagot nyertek meg a szövetkezeteknek. Dicséretet érdemelnek a szepsi járás fiataljai, mert alig egy-két hónap alatt 34-en váltak szövetkezeti tagokká ... Tehát minden baj, betegség csak addig betegség, míg nem orvosolják, s nem kezelik a beteget. így kell nézni erre a problémára a falusi ifjúság problémájára is. És ha már azt is tudjuk, honnan ered a baj, még könnyebb az orvoslása, mert csírájában el tudjuk fojtani a kórokozót s nem terjedhet tovább a betegség. Tehát az eddigieknél jobban törődjünk a falusi fiatalsággal; a pártszervezetek, a szövetkezetben dolgozó kommunisták népvenelő-munkájukban egy pillanatra se tévesz szék szem elől, hogy az EFSZ-ekben igen nagy szükség van az ifjúság erejére, szorgalmára is, mert a szövetkezeti gazdálkodásé a jövő, s ez a jövő a falusi ifjúságé. Milyen jövő várt valamikor a falusi ifjúságra? Ha az életbe kikerült fiatal szülei nagygazdák voltak, akkor jutott ugyan a vagyonból annyi, hogy megélhetett a földmüvelésből, de másképpen alakult a jövője a kisparaszt, vagy a középparaszt fiának. Mert mondjuk, ha 5—6 hektár földet öt felé kellett elosztani, akkor már nem sok jutott egy-egy gyereknek. A kisparaszti élet viszont igen küzdelmes volt, hiszen a nagybirtokkal, a nagygazdákkal az egykét holdon gazdálkodó kisparaszt aligha tudta felvenni a versenyt. A szülő azonban, ha csak egy módja van rá, mindig úgy cselekszik, hogy fiából lehetőleg „nagyobb embert csináljon", mint maga. A falusi szülő, ha módjában állt, iskoláztatta fiát, mondván: — „Ne légy ilyen földtúró, mint az apád". A szegényebb családok, ahol nem volt anyagi alap arra, hogy iskoláztassák a gyereket, tanoncnak adták őt, hadd tanuljon valamilyen ipart, ne legyen „lenézett földtúró". Ám akármennyire is „nagyobb embert" akart nevelni a falusi szülő gyerekeiből, mint maga, arra mindig ügyelt, legfőképpen a középparaszt és a kulák, hogy legalább egy fiúgyerek otthon maradjon a gazdaságban, egyrészt azért, hogy öregségére legyen kire támaszkodnia, no meg hogy is lett volna, ha az „ősi vagyon" nem a családban marad, hanem idegen kézre kerül. Természetesen, a múltban csak a módosabb földművesek gyerekei tanulhattak, a falusi ifjúság zöme otthon maradt a szülőfalujában, s vagy a kulákhoz szegődött cselédnek, vagy alkalmi munkák végzésével tengette életét. A mi társadalmunk minden falusi fiatalnak lehetőséget nyújt arra, hogy iskolázott emberré váljon. Lehet belőle orvos, jogász, gépészmérnök, egyszóval tehetsége szerint olyan életpályát választhat magának, amihez legnagyobb a kedve. A falusi szülőknél most már az anyagiak sem képeznek akadályt abban, hogy gyerekeiket taníttassák. Ki is használják az alkalmat, mondván: — „A gyerekek jövőjét mégiscsak biztosítani kell, hát hadd tanuljon." S nem egy maradi gondolkodású szülő úgy cselekszik, mint régen: — „Ne legyen a fiamból olyan földtúró, mint én, hadd menjen iskolába". Azok a szülők azonban, akik így gondolkoznak, megfeledkeznek egy igen fontos dologról, mégpedig arról, hogy ma már nem „lenézett munka" a földművelés, nem lenézett ember a falusi ember, s hogy a falusi fiatal jövője ebben az országban éppen olyan biztos a szövetkezetben is, mint amilyen biztos a városi fiatal jövője a gyárban. Hát kell-e jobb jövő, mint a szövetkezetben dolgozó ifjú házasoknak van? Melyik falusi fiatal házaspárnak kell ma már cselédi gondokkal küzdenie ? Valamikor évekig kellett garast garasra rakni, míg a fiatal pár fészket (természetesen a kulákfiúk kivételével) rakhatott, ma sok helyen úgy van, hogy még egybe sem keltek, már kész az új ház, a leányzónak a „stafírung", új bútor, meg mindaz, ami a fészekrakáshoz szükséges, nem is beszélve arról, hogy egy-egy szövetkezeti tag személyautót vesz férjhezmenő lányának nászajándékul. S ha nem is éppen a személyautó a jellemzője annak, hogy ma mindene megvan a falusi fiatalságnak, a mindennapi élet a?t tükrözi, nincs olyan falusi ember, akár fiatal, akár öreg, aki ne élne jobban, mint azelőtt. Mindezek ellenére a falusi ifjú// •• NACIONALISTA USZITASSAL KEZD0D0TT gyilkolással végződött Rudolf Barák belügyminiszter pénteken, március 14-én Bratislavában sajtóértekezleten tájékoztatta a csehszlovákiai újságírókat a Hlinkagárda rohamosztagai tagjainak nemrégen leleplezett gonosztetteiröl. A POHG kérdéses tagjai a Szlovák Nemzeti Felkelés elnyomása után Szlovákia különböző vidékein aktívan részt vettek néhány tömeggyilkosságban. A szlovákiai kerületekben a végéhez közeledik 47 fasiszta tömeggyilkos rémtetteinek kivizsgálása. A Hlinka-gárda rohamosztagának, a POHGnek tagjai, fémjelzett ludákok, az SS, a Gestapo és a Sicherheitsdienst, az úgynevezett szlovák állam és a náci uralom leggyalázatosabb, legembertelenebb szervezeteinek tagjai kerülnek nemsokára bíróságunk, a nép ítélőszéke elé, hogy számot adjanak minden képzeletet felülmúló tetteikről, amelyekről csak most, 13 év elteltével alkothatunk teljes képet. A KIVIZSGÁLÁS KÖRÜLMÉNYEI Biztonsági szerveink évek óta nyomoztak, keresték az ügy felgombolyításához vezető szálakat. A Hlinkapárt titkos levéltárai kerültek a kezükbe, vallottak a határainkon átdobott és itt letartóztatott imperialista ügynökök, mint pl. Vicén amerikai kém, Jozef Rojko, a volt gárdista, 400 ember meggyilkolásának részese, a későbbi CIC-ágens, vallottak a Kremnička, Krupina, Nemecká községek melletti tömeg-kivégzések szemtanúi. Hosszan tartó rendszeres munkára volt szükség, hiszen a gyilkosok egy része még a háború előtt, vagy után külföldre szökött, másik része ugyan bíróság elé került a felszabadulás után, de a Hlinka-párttal, annak előtte titkos megegyezést kötő DS (Demokrata Párt) bírái, ügyvédei mindent megtettek megmentésük érdekében. A Demokrata Pártnak a kommunisták elleni harcában ugyanis szüksége volt a klerikális fasiszta reakció támogatására. így történt meg számos esetben, hogy tizenhárompróbás gazembereket, akiknek kezén ártatlan emberek vére száradt, felmentettek, vagy tessék-lássék egy-két havi börtönre ítéltek. Például Jozef Babirátot három, Ján Valientet öt havi börtönre ítélték, Jaroslav Bazalát pedig felmentették annak ellenére, hogy mind a hárman megérdemelték volna a törvény teljes szigorát. Ettől eltekintve a nemrégen letartóztatottak hosszú éveken keresztül ügyesen leplezték magukat. Más kerületekbe, főleg Csehországba költöztek, nem vállaltak fontosabb beosztást, nem exponálták magukat, csakhogy a feledés homályába burkolózva elkerüljék sorsukat. Még egy fontos körülmény nehezítette meg a nyomozást. A köztudatban az a hiedelem élt, hogy a tömeggyilkosságokért a nácikat terheli a felelősség, a szlovák fasiszták nem voltak részesei. Az eddigi vizsgálat a napnál is világosabban megmutatta, hogy ez a nézet téves, félrevezető és ennélfogva káros. NINCS KÜLÖNBSÉG FASIZMUS ÉS FASIZMUS KÖZÖTT Semmi okunk sincs arra. hoav különbséget tegyünk a német, a szlovák vagy a magyar fasiszták között. Céljuk egy, módszereik ugyanazok, nem riadtak vissza és ma sem riadnak vissza a legaljasabb bűncselekményektől sem. Minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a POHG egyes osztagai több mint szennyes üzelmeikben nem maradtak le a nácik mögött, akiknek oldalán állva, eszközt nem válogatva törtek az igaz szlovák és más nemzetiségű hazafiak, a kommunisták, a partizánok, a zsidószármazású és a velük rokonszenvező polgári lakosság életére. Ma már világos, hogy a Szlovákiában nyilvántartott 176 tömegsír 3742 áldozata, — köztük gyerekek, asszonyok, öregemberek százai, — nemcsak a német, hanem a szlovák fasizmust is vádolja. Nincs különbség fasizmus és fasizmus között. Erről nem is olyan régen, 1956 októberének és novemberének megrázó napjaiban, a magyarországi ellenforradalom idején is meggyőződhettünk. Az egész világsajtót bejárták azok a fényképek, amelyek a hitetlen Tamásokat is meggyőzhették arról, hogy a magyar ellenforradalom, a magyar fasizmus arculata épp olyan, mint a haláltáborok poklát, az egész alapjaiban rothadt náci rendszert létrehozó hitleri fasizmus volt. Fel kell említenünk ezt a példát nemcsak azért, hogy dokumentáljuk a fasiszta embertelenség gyakorlati azonosságát, amely független az országhatároktól, a nemzeti hovatartozástól, hanem azért is, hogy rámutathassunk: e tettek kiinduló pontja is ugyanaz volt. A nacionalizmus, a soviniszta izgatás szerves részét, alaphangját képezte az úgynevezett szlovák állam politikájának éppúgy, mint a nemzeti kommunizmust harsogó áruló Nagy Imre és társai ellenforradalmi ténykedésének, melynek végső állomása a fasizmusba torkolás volt. Állandóan szem előtt kell tartanunk tehát a nagy tanulságot: a nacionalista torzsalkodás szítása nem más, mint a fasizmus útjának egyengetése. HOGYAN LÉPETT AKCIÖBA A POHG? Az úgynevezett szlovák állam, a hitleri birodalom taktikai engedményének ez a torzszülöttje, az a kirakat-állam, amely teljesen Németország kényétől-kedvétől függött, és amely náci győzelem esetén a Mein Kampf útmutatásai szerint lakosaival egyetemben eltűnt volna a föld színéről, a Hlinka párt korifeusai, a szlovák klerikál-fasizmus szájhősei, a Tisóhoz, Machhoz, Kubaiához hasonló hitleri lakájok vezetésével lassan, de biztosan haladt a végső romlás felé. De ezek az urak nem számoltak a néppel, úgy hitték, hogy nacionalista demagógiájukkal meg tudják téveszteni. Csalódniok kellett. Az 1944. évi Szlovák Nemzeti Felkelés, egy kis nép minden áldozatot vállalni kész harca, a partizánok küzdelme a kommunista párt vezetésével kudarcra ítélte a ludák urak vágyait, terveit. A szlovák dolgozók tettekkel, vérükkel igazolták: elegük van a fasizmusból, a cseh nép oldalán szabadon, új hazában akarnak munkálkodni sorsukon. A felkelés ellen számos német hadosztályt vetettek be és a Bratislavában remegő ludák vezérek szorongatott helyzetükben abban látták a kiutat, hogy a „fekete gárda" legbeváltabb torokmetszőiből, különösen a bratislavai és a žilinai kerületben szervezni kezdték a POHG-t. Feladata az volt, hogy a hitleri csapatok oldalán küzdjön a felkelők és a partizánok ellen, üldözze a partizánokat támogató civil-lakosságot. Letartóztatták, kínozták az embereket és gyilkoltak. Olyan „tevékenyek" és „kezdeményezőek" voltak, hogy a német biztonsági alakulatok teljes bizalommal tekintettek ezekre az osztagokra és velük együttműködve hajtották végre borzalmas vérengzéseiket. „ÁLDÁSOM RÁTOK" Bratislavából 150 tagú rohamosztag indul Besztercebányára, ahonnan ekkor a felkelők már a hegyekbe vonultak. Persze a gárdisták távozásuk előtt megkapják a „lelki malasztot" is. Kubala, a Hlinka-gárda főparancsnoka szabja meg feladataikat. Alattomos módon ösztönzi őket a gyilkolásra, Díszszemle következik ezután a bratislavai „elnöki palota" előtt. Feszes lépésben vonulnak el Jozef Tiso, a papi elnök előtt, aki könnyes szemmel integet nekik. Később még egyszer találkozik „fiaival" de ekkor már Besztercebányán. Ünnepélyes az alkalom, Tiso a szlovák hazafiakat „likvidáló" SS-ek mellére tűzi a kitüntetést, sőt hálaadó misét is mond a német fegyverekre és a POHG 150 tagja közben testőrségét alkotja. A felkelés leverése után máshol találkozhatunk a gárda „vitézeivel." A tömegsíroknál. Ekkor vannak csak igazán elemükben. A toll nehezen tudja leírni a sorozatos bestialitásokat, az elképesztő, megrendítő körülményeket, s mégis legalább egyet említenünk kell, hogy teljes meztelenségében lássuk, hová süllyedhet az ember, hová juttatja a fasizmus. A NEMECKÁ-I POKOL Kis község a breznói járásban. Több mint 400 ember lelte itt borzalmas halálát. Teherautókon hozták őket, férfiakat, asszonyokat, gyermekeket vegyesen. A POHG egy 40 tagú osztaga V. Hora vezetésével, az SS-el együttműködve csoportonként állította őket arccal a helybeli mészégető lángokat lövelő kemencéje elé. Először — természetesen — elrabolták minden értéktárgyukat. (Néhány közülük most a házkutatások során előkerült.) Következett a „Genickschuss", nyakszirten lőtték áldozataikat, akik beleestek a lángokba. A lövés nem egy esetben nem volt halálos és a vidéket felverte az élve lángba hüllők borzalmas jajkiáltása. Hét teljes napig tartott a kivégzés. Rudolf Potrok gárdista egymaga 15 embert gyilkolt meg, köztük egy nyolcéves gyermeket. A halottak hamuját a Garamba szórták. Gyilkosaikat pedig kitüntették, előléptették és 600 koronával jutalmazták. írhatnánk a kremničkai tömegmészárlás körülményeiről, a Krupina melletti 25 halottat rejtő sír történetéről, Ján Knapekről, a harmincszoros gyilkosról, akit a front után a bíróság felmentett és a többiekről, akik a börtönben várnak a tárgyalásra. De elég, ha ennyit mondunk: csak a kremničkai tömegsírban 58 gyerek fekszik, a legfiatalabb néhány napos, a legidősebb 14 éves. Az exhumálási jegyzőkönyv adatai szerint az 58/489 sorszámú áldozat: „Körülbelül hathetes fiú, barnahajú. Ruházata rózsaszínű kötött kiskabát és fehér ing." És még valamit említenünk kell. A Krupina melletti vérengzés tevékeny részesei, a gárdisták, első útja a tömegsírtól a paphoz vezetett. Szépen meggyónták és feloldozást kaptak. A „krisztusi szeretetet'* így értelmező papok helye ott van • törvényszék előtt. Oda kerül Albert Hedera Považská Bystrica-i pap is, a Nemecká-i gyilkosok „lelkiatyja", aki letartóztatása előtt is államellenes tevékenységet fejtett ki. FELELJENEK A BŰNÖSÖK! A tárgyalás anyaga majd teljes egészében feltárja a letartőztatot 47 gonosztevő tetteit, amelyekre nehezen talál az ember méltóan elítélő jelzőt és bíróságunk, — népünk akaratával összhangban — érvényesíti a törvény teljes szigorát. De teljes felelősség terheli az imperialista országokban élő ludák és más árulókat, a gyilkosságok előkészítőit, azokat, akik különféle emigrációs szervezeteket létesítenek, hogy Szlovákia népét újra rabigába kényszerítsék. így pl, dr. Ferdinand Ďurčanský közvetlen irányításával, a nácikkal egyetértésben szervezték meg a háború végén a Szlovák Titkos Védelem (Slovenská Tajná Ochrana) elnevezésű felforgató szervezetet. Ďurčanský ma Nyugaton él és mint kém Csehszlovákia elleni tevékenységet fejt ki. A Hlinka-ifjúság parancsnoksága még a háború befejezése előtt Einheit Jozef elnevezésű fasiszta szervezetet létesített, amelynek tagjai ma a nyugati kémközpontokhoz tartoznak. Felelősség terheli az imperialistákat, akik kémkedés , terrorcselekmények szervezése céljából ügynököket küldenek hazánkba. így pl. a már említett Jozef Rojkón kívül ClC-ügynökként dobták át a határon František Schuchtert, a nemeckái tömeggyilkosság részesét, Viktor Palkovič amerikai kémet, aki az úgynevezett szlovák állam idején a besztercebányai rendőrség tagja volt és számos lakost feljelentett a Gestapón, stb. Felelősség terheli a Vatikánt és az úgynevezett szlovák állam egyházi hierarchiáját is, amely a fasizmus szekerét tolta és a vallás leple alatt hitlerék malmára hajtotta a vizet. Emberek ezreinek kioltott életéért kell majd egyszer fizetniök! Dr. Gály Iván