Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-04 / 63. szám, kedd

Meghalt Ivan Krasko nemzeti művész Hétfőn, március 3-án reggel 4 óra­feof súlyos betegség után a bratisla­vai Állami Szanatóriumban elhúnyt Ivan Krásko nemzeti művész. Krasko (valódi nevén dr. Ján Botto mérnök) költői munkássága, költé­szetének jelentősége, valamint tevé­kenysége idejének szempontjából a szlovák klasszikusok csoportjához tartozik, akik a múlt század legutol­só éveinek fojtó légkörében, valamint az első világháború előtt mély hatást gyakoroltak a nemzet öntudatéra. Ivan Krasko 1876. július 12-én szü­letett a gömörmegyei Lukovište köz­ségben. Tanulmányait Brassóban (Romániában) és Prágában folytatta. Költői egyénisége az első világháború előtti években forrott ki, amikor is Ď klobouki cukorgyárban mint ve­gyészmérnök volt alkalmazásban. A munkások nehéz élete a tőkések gyárában, az 1905-ös oroszországi forradalom visszhangja és a költőt a dolgozó néphez fűző őszinte vonza­lom felébresztik Kraskoban a szociá­lis és a nemzeti megújhodásba vetett hitet. Ivan Krasko a Szlovák írószö­vetség megalapítása óta annak és a Szlovák Művészeti Körnek, és a Slovenská Maticának aktív tagja. A Csehszlovák Tudományos Akadémia és a Nemzetgyűlés keretében kifej­tett tevékenységével részt vett a népe boldogabb életéért végzett munkában. Irodalmi műve, bár nem volt nagy­terjedelmű — zsengéin kívül két kö­tet verset (Nox et solitudo és Ver­sek) írt, ezenkívül lefordította a román költészet néhány, alkotását, továbbá néhány lfrai-prózai művet írt — örök időkre a szlovák irodalmi alkotás kincsei közé fog tartozni. A szovjet katonai küldöttség Brnőból a bratislavai kerületbe utazott (ČTK) — A. G. Tkacsenko ezredes, a Szovjetunió Hőse és I. N. Jelagin ezredes, a szovjet katonai küldöttség tagjai, akiket a Csehsziovák-Szovjet Baráti Szövetség brnói városi bizott­sága és a brnói katonai parancsnok­ság látott három napig vendégül,* hétfőn, mércius 3-án elutaztak Brnó-' bői, hogy látogatást tegyenek a bra­tislavai kerületben. • A Csehszlovák Vöröskereszt március 2-án a négy bratislavai kör­zeti nemzeti bizottság keretében já­rási értekezleteket rendezett. Az értekezleten elhangzott beszámoló megvitatása, a résztvevők felszólalá­sai és az értekezletek következtetései elősegítik ezen önkéntes egészség­ügyi szervezet bratislavai szervei te­vékenységének további kibontakozta­tását. (Ml) • A Csehszlovák Testnevelési Szö­vetség és az Osztrák Munkásklub között létrejött egyezmény értelmé­ben cseretársasutazás keretében üdü­lésre 15 osztrák sportoló érkezett a Magas-Tátrába. • Az idei nemzetközi nőnap előké­születeivel kapcsolatosan március 2-án egész Szlovákia területén agi­tációs,vasárnapot rendeztek. Sok száz agitkettős — a nőbizottságok tagjai, aktivisták, valamint a dolgozó nép szervezeteinek nőtagjai vasárnap lá­togatást tettek a háztartásban dol­gozó nőknél, hogy elbeszélgessenek velük a nemzetközi nőnap jelentő­ségéről, valamint arról, mit jelent az 1948. évi februári győzelem a ha­zánkban élő nők szempontjából, és miként vesznek részt a nők a szocia­lizmus építésében. • Hétfőn, március 3-án megnyitot­ták Bratislavában a népi egyetem 3. évfolyamát. A megnyitó előadást dr. Silvester Krajčovič mérnök tartotta „Földgolyónk a geofizikus szemével nézve" címmel. • Hector Alberto Tosar uruguayi zeneszerző és karmester, aki a Cseh­szlovák Békevédők Bizottságának meghívására hazánk fővárosában idő­zött, hétfőn, március 3-án elutazott Prágából. • A nyomorék gyermekek bratisla­vai intézetében e napokban új gyógy­kezelési osztályt nyitottak. Az újon­nan létesített gyógykezelési osztály a testi fogyatékosságokban szenvedő gyerekekről való gondoskodás szín­vonalának emelését jelenti. (Kr) • A CSISZ Központi Bizottságának meghívására március 3-án 14 napos tanulmányútra érkezett hazánkba Ma­gyarországról a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának háromtagú küldöttsége. A vendégek látogatást tesznek az Ostí nad La­bem-i, a jihlavai és a bratislavai ke­rületekben működő CSISZ-üzemi szervezetekben, hogy tájékozódjanak az ifjúság körében végzett politikai­nevelő munka problémáiról. Évről évre szépülnek a füleki járás falvai 'Ä város- és faluszépítési akcióra az állami terv mölnden évben biztosít egy bizonyos összeget, mely aszerint osz­tódik meg a helyi nemzeti bizottságok között, hogy milyen építkezéseket, ja­vításokat foglaltak tervükbe. A füleki járás a múlt évben 820 ezer koronával rendelkezett — ennyit oszthatott meg a helyi nemzeti bizottságok között. Sok helyen azonban nem szenteltek kellő figyelmet az akciónak — az első félévben igen gyengén teljesítették a tervet —, s ennek következtében 30 ezer koronát át kellett utalniok más járásnak. Hogy ez így történt, annak oka abban keresendő, hogy a nemzeti bizottságokba való választások előtt a nemzeti bizottságok funkcionáriusai elhanyagolták az akciótervek teljesí­tését — ugyanakkor a város- és falu­szépítési akciót irányító járási bizott­ságban részt vett szakosztályok sem részesítették a helyi nemzeti bizott­ságokat kellő támogatásban. A válasz­tásók után azonban javult a helyzet, mivel a nemzeti bizottságok új funk­cionáriusai jobban megszervezték a la­kosság aktivitását — a falu szépítésé­re irányuló társadalmi munkát jobban irányították. S ez nemcsak a terv 105 százalékos teljesítésében, hanem a fal­vak mregszépülésében is kifejezésre jutott. A járási nemzeti bizottság e napokban megtartott ülésén az el­hangzott beszámoló szerint a múlt évben a következő eredményeket érték el: Az elvégzett munka összértéke: 6,202 460 korona. A brigádórák száma: 886 065 A pénzösszeg kimerítése: 822 726 korona. Ebből látható, hogy a szépítési ak­ció keretében lehet eredményeket el­érni, ha a helyi nemzeti bizottságok niulnkára buzdítják a lakosságot, A helyi nemzeti bizottságoktól tehát sok minden függ. így megemlíthet­jük még a lakosságnak nyújtott szol­gálatok kibővítését. A múlt évben ilyen kis üzemet hat helyi nemzeti bizott­ság mellett szerveztek meg s ezeknek évi bevétele 60 ezer korona volt. Szük­séges azonban, hogy a többi helyi nem­zeti bizottság is létesítsen hasonló üzemeket. Ez nemcsak a lakosságnak nyújtott szolgálatok megjavítása, ha­nem a helyi anyagforrások kiaknázása szempontjából is hasznos lenne. Ahhoz, hogy a tervbe vett építkezéseket si­került meg valósi tani, ehhez hozzájá­rult a helyi forrásokból szerzett anyag is. A múlt évben a helyi forrásokból nyert anyagbői Füleken, Síden, Fülek­kovácsin, Őbáston és a többi falvakban több tízezer négyzetméter utat és te­ret javítottak meg. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Balogfalán, Nagyda­rócon és Dobfenéken igen keveset tet­tek az akció keretében. Jó lenne, ha a helyi nemzeti bizottság tagjai itt töb­bet törődnének ezekkel a kérdésekkel, mert ebben az évben ismét megvan a lehetőség egy bizonyos összeg kimerí­tésére. Ebben az évben a „Z"-akció kereté­ben többnyire a már megkezdett épít­kezéseik — iskolák, kultúrházak — be­fe'ezésére fektetik a fő súlyt, de ugyanakkor megkezdik Egyházasbás­ton a körzeti egészségügyi központ építését is, mely Egyházasbást, Ve­eseklő, Tajti, Hidegkút és Öbást dol­gozóit szolgálja majd. Arról van szó, hogy az említett falvak dolgozói minél nagyobb számban bekapcsolódjanak az építőmunkába. A járásban továbbá még két kultúrház építését kezdik meg, és­pedig Csákáinyházán és Bolgáromban. Az említett falvak dolgozói azonban saját ere j ülíbői építkeznek — kihasz­nálva a helyi anyagforrásokat — s nem tartanak igényt építőanyag ki­utalására. Ennek az igyekezetnek kellene na­gyobb teret hódítania. (ks) Strauss hadügyminiszter az USA-ban Bonn (ČTK) — Strauss nyugatnémet hadügyminiszter mércius 2-án repülő­gépen egy heti látogatásra az USA-ba utazott. Strauss a vezető amerikai ál­lamférfiakkal és katonai tényezőkkel főképpen a nyugatnémet hadsereg atomfelfegyverzéséről, a rakétatámasz­pontoknak a Német Szövetségi Köztár­saságban való elhelyezéséről és a Bundeswehrnek szóló hadianyagszállít­mányokröl fog tárgyalni. Kammhuber volt nácitábornok, a bonni katonai' légierők felügyelője, már hosszabb idő óta tartózkodik az Egyesült Államokban. Straussal együtt előreláthatólag a Starfighter F-104 amerikai vadászrepülőgép vásárlásáról fog tárgyalni a nyugat-németországi légierők számára. Az ENSZ Gyámság! Tanácsa a kameruni francia terrorról tárgyal New York (ČTK) - Az ENSZ Gyámsági Tanácsában befejezték a Ka­merun gyámsági terület francia közigazgatás alatt álló részének helyze­téről szóló vitát. (Kamerun másik része angol fennhatóság alatt áll). A francia közigazgatási hivatalok jelentésének megvitatása után a Szov­jetunió, India, Szíria, Guatemala és Haiti képviselői hangsúlyozták, hogy Kamerunban a helyzet rendkívül feszült, amely főképpen akkor éleződött ki, amikor a nemzeti felszabadító mozgalom élén álló, számottevő politi­kai pártokat 1955-ben feloszlatták. Az említett országok képviselői bírál­ták Franciaország kameruni politikáját, amellyel az országban terrort fejt ki és fegyverrel nyomja el a nemzeti felszabadító mozgalmat. 1. I. Lobanor, a Szovjetunió képvi­selője. rámutatott arra, hogy a kame­runi politikai válság fő oka a nemzeti felszabadítási mozgalom elleni terror. Hangsúlyozta, hogy a Kamerun két részének egyesítésére és független­ségére irányuló követelés, amelyet Kamerun Lakosságának Szövetsége és más feloszlatott pártok követelnek, az egész nép kívánsága. Ezt a köve­telményt támogatja az új kameruni kormány is, amelynek képviselője hivatalosan állást foglal amellett, hogy 1960-ig adják meg az ország függetlenségét. A szovjet küldött kijelentette, hogy a közigazgatási hatóságok figyelmen kívül hagyják az ENSZ közgyűlésének javaslatát és a világ közvéleményé­nek kívánságát, hogy általános am­nesztiát hirdessenek, amely hozzá­járulna a béke és demokratikus sza­badság visszaállításához Kamerunban. Ugyancsak mellőzik az ENSZ közgyű­lésének azon határidő kijelölésére irányuló javaslatát, meddig kell Ka­merunnak megadni a függetlenséget. Észtország egy fó'?e háromszor asmyi vajat termel, mint az USA Moszkva (ČTK) — Észtország évente a köztársaság egy lakosára átszámítva már 12 kg vajat termel, ami az amerikai produkció három­szorosa. A tejtermelés terén is két­szeresen felülmúlta az USA-t. Kebinov, az Eszt SZSZK Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­nak első titkára közölte, hogy a köztársaságnak 1960-ig marhaállo­mányát 30—35 százalékkal kell emelnie. A gazdaságokban minden 100 hektárra mintegy 25 tehén jut majd. Ez a marhaállomány lehető­vé teszi Észtországnak, hogy az USA-t az egy főre eső hústerme­lésben is túlszárnyalja. Az angol expedíció befejezte délsarki útját London (ČTK) — A Reuter hírügy­nökség jelentése szerint az angol ex­pedíció dr. Fuchs vezetésével március 2-án a délsarki Scott-állomásra érke­zett. A sir E. Hillary vezette új-zé­landi expedíció segítségével, amely előkészítette az utat, — az angol ex­pedíció a Déli-sark vidékén 99 nap alatt 3360 kilométer távolságot tett meg. A délsarki út — a Weddel-tenger melletti Shackleton támaszpontról a Ross-tenger melletti Scott támaszpon­tig — Nagy-Britannia és Oj-Zéland hozzájárulása volt a nemzetközi geo­fizikai év keretében folytatott kutatá­sokhoz. % KffiSH Felhívás a hibák elleni harcra A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottsá­gának a kommunisták szövetsége valamennyi szervezetéhez és funkcionáriusá­hoz intézett levele A Kommunyiszt című jugoszláv folyóirat pénteki száma vastagbetűs cikkben kö­zölte a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizott­ságának valamennyi pártszervezethez és vezetőséghez intézett levelét. A levelet „A Kommunisták Szövetségének a politikai, gazdasági és társadalmi életben mutatkozó negatív jelenségek, valamint a kommunisták szövetsége munkájában felmerülő hi­bák kiküszöböléséért folytatott harca a fő feladatairól" cím alatt közölték. A LEVÉL ELSŐ RÉSZÉ megállapítja a Jugoszlávia életének sokoldalú fejlesztésé­ben elért sikereket. E sikereket a szocia­lista rendszer kiépítésével, a dolgozó nép legszélesebb tömegeinek kezdeményezésé­vel érték el. Jelentős sikerek születtek a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének fejlesztésében, megszilárdításában, különö­sen a vezető szerepnek az új feltételek között a szocialista demokrácia rendszeré­ben való érvényesítési képességét illetőleg. Jelentős haladást értek el a tagok politi­kai-ideológiai nevelésében, a szervezetek munkamódszereinek javításában, a Jugosz­láv Kommunisták Szövetsége taglétszámá­nak emelkedésében, valamint a kerületi és járási bizottságok nagyobb önállóságá­ban. Nagy sikert értek el Jugoszlávia külpolitikája terén és Jugoszláviának a bé­keharcban betöltött jelentős szerepében. Felmerülnek azonban bizonyos negatív jelenségek, amelyekre már azelőtt is rá­mutattak. Annak ellenére, hogy jelentős sikereket értek el a negatív jelenségek kiküszöbölésében, kisebb nagyobb mérték­ben továbbra is felmerülnek, mivel a harc ellenük rendszertelenül és ki nem elégí­tően volt megszervezve. Ismét hangsúlyoznunk kell, — hangzik a levélben —, hogy Jugoszlávia szocialista fejlesztését a jelenségek két fajtája kí­séri: AZ ELSŐ az adminisztratív és bürokra­tikus gyakorlat felé való hajtásban rejlik bizonyos kérdések megoldásában. Amíg a szocialista demokráciáért vívott harc első időszakában ezek a szándékok a szövetségi és köztársasági szervekben nyilvánultak meg. ma — az anyagalapok állandóan nö­vekvő decentralizálására való tekintettel — a helyi szervekben, a társadalmi rend­szer szerveiben, főképp a vállalatokban tükröződnek vissza. Ez annyit jelent, hogy további demokratikus szocialista fejlődé­sünkre egyre veszedelmesebbé válik helyi önkormányzati szervezeteink és különösén üzemi bizottságaink adminisztratív bürok­ratikus gyakorlata. A MÁSIK IRÁNYZAT a demokrácia kis­polgári-anarchista felfogásában nyilvánul meg. Ezen irányzat hivei a bürokratizmus elleni harc álarca alatt támadást intéznek Jugoszlávia szocialista fejlődésének alap­vívmányai ellen is. Egyes kommunisták a demokrácia ilyen értelmezésének és a bü­rokratizmus elleni harc egyoldalú felfogá­sának befolyása alá kerülnek és ezzel né­ha öntudatlanul is a szocialistaellenes el­járás megvalósítóivá válnak. A LEVÉLBEN AZ ELSŐ NEGATÍV JE­LENSÉGEK között a bürokratizmus szere­pel. A levél rámutat arra, hogy az erős lokálpatriota szándékokat, amelyek figyel­men kívül hagyják a társadalom érdekeit, gyakran összetévesztik a bürokratizmussal, amely a helyi szervezetek és vállalatok vezető dolgozóinak csoportját és egyes személyeket is magával ragad. A kommu­nisták gyakran e jelenségek befolyása alá kerülnek. Sok vállalatban az egyesek, va­lamint a vezetők megsértik az önkormány­zatot és elnyomják a bírálatot. Vannak olyan esetek, hogy a bíráló munkásokat áthelyezik, sőt a munkából is elbocsátják. A levél hangsúlyozza, a kommunisták feladata, hogy gondoskodjanak a távlati tervnek a lehető legjobb megvalósításá­ról, a gazdaságosságról és valamennyi esz­köz legésszerűbb kihasználásáról. A bürokratizmus jelenségeivel egyidejű­leg az utóbbi időben mind gyakrabban nyilvánulnak meg egyesek anyagi kivált­ságai. A kiváltságok nagy része politikai­lag káros és ellenkezik a szocialista er­kölccsel. Ezek közé tartozik egyesek, vala­mint gyakran a munkástanácsok tagjaiból összeállított csoportok külföldi útjainak könnyelmű jóváhagyása, luxusautók szük­ségtelen vásárlása és magáncélokra hasz­nálása. Ide tartoznak a szükségtelen gya­kori és indokolatlan reprezentációs kiadá­sok és ajándékok, a napidíjak lelkiisme­retlen és törvénytelen felvétele, a szövet­kezeti eszközökkel való pazarlás különböző ünnepségekre, a klubok dotációi stb., a pihenés házának a munkások terhére va­ló használata, a lakások gyakori kicserélé­se a vezető elvtársak részéről, az új la­kások kiosztása főként a hivatalnokóknak és kisebb mértékben a munkásoknak stb. A levél valamennyi kommunista harcá­nak szükségességén kívül szót emel egyes központi előírások jóváhagyásának szük­ségességéről, amelyek nélkül a negatív je­lenségek elleni harc nem lenne hatékony. TOVÁBBI NEGATÍV JELENSÉG, amely­lyel a levél foglalkozik, a protekció. „Is­meretség" és protekció útján könnyebben valósíthatnak meg különböző szándékokat, mint amilyen az alkalmazás elnyerése, a nyugdíj javítása, a lakás, ösztöndíj stb. kiutalása. A levél hangsúlyozza, szükséges, hogy a pártvezetőség elemezze ezen jelensége­ket, hogy segítséget nyújtson a felettes szervek kezdeményezésének kibővítéséhez az ezen jelenségek kiküszöbölésére irányuló intézkedések elfogadásában. A LEVÉL SZERINT A NEGYEDIK NE­GATÍV JELENSÉGET a gazdasági szervek munkájában mutatkozó hibák alkotják, amelyek nem oldják, vagy pedig csak rész­ben oldják meg azon konkrét kérdések egész sorát, amelyek mély hatást gyako­rolnak a dolgozó kollektívák és polgárok széleskörű érdekeire. A gazdaság admi­nisztratív irányításának felszámolásáért fo­lyó harcban elmulasztották a gazdasági életben mutatkozó konkrét jelenségek elemzését és követését, és nem találták meg idejében a megfelelő megoldást. Gazdasági rendszerünk és tervszerű jel­lege megköveteli — hangzik a levélben — hogy a konkrét elemzés alapján bizonyos kérdéseket szükség szerint az adminisztra­tív intézkedések útján is megoldjanak. A levél további negatív jelenségként a jutalmazásban mutatkozó helytelenségeket említfc'Megállapítja, hogy 1957-ben a gaz­daságban az általános fizetésrendezés mel­lett fokozták a fizetések között mutatkozó különbözetet, azzal a célzattal, hogy elő­segítsék a munkatermelékenység növelését. Ennek alapján bekövetkezett a személyi fogyasztás emelkedése. Ez azonban hely­telenségekre vezetett. A vezetők szűk kö­rének magas jutalmazása tarthatatlan és politikailag káros. Vannak esetek, hogy egyes vállalatokban a vezetők csoportjai olyan értékű jutalmazásban részesültek, amely megfelel az egész munkakollektíva béralapjának. A levél hangsúlyozza, hogy a nyereség felosztásának új módja a gazdasági szer­vezetekben az önkormányzati szervek még nagyobb önállóságát jelenti a fizetések te­kintetében. Ezért a levél a kommunisták­hoz és szakszervezetekhez fordulva hang­súlyozza, hogy biztosítani kell a munka szerinti helyes jutalmazást. A HATODIK NEGÁTIV JELENSÉG, amely ellen a jugoszláv kommunistákat mozgó­sítják, az egységbontó és soviniszta szán­dékok. A kommunisták szövetségének ezt a problémát az erők egyesítése, a test­vériség, egység és szocialista társadalom megszilárdítása érdekében kell megoldania. Sok negatív jelenség abból származik, hogy a kommunisták szövetségének egyes szervezetei és vezetőségei időről időre nem aktívak, vagy egyes komoly kérdésekhez nem fognak eléggé szervezetten. Szüksé­ges, hogy a kommunisták sokoldalúan is­merjék a társadalmi élet sok kérdésének politikai oldalát és látogassák a kommu­nisták szövetsége mindennapi politikai irányvonalának tanfolyamát. A negatív jelenségek elsősorban a kom­munisták szövetsége és főképp a párt­vezetőségek politikai munkájának gyenge­sége következtében komoly méreteket öl­töttek. A szövetség tagjainak állásfogla­lása a komoly politikai kérdéseikben nem mindig egységes, ami a kommunisták szö­vetségét, mint egészet meggyengiti. Gya­korta helytelenül értelmezik a kommunis­ták kizárólagosan nevelő feladatait is. Ne­velő feladatnak kell tekinteni nemcsak a tudományos szocializmusról tartott előadá­sok és iskolák megszervezését, hanem a dolgozók szocialista nevelését is, elsősor­ban a gyakorlati szocialista építésben, min­dennapi politikai-szervezési tevékenysé­gükben, valamint az antiszociális jelensé­gek elleni harcukban. Egyes kommunisták rosszul értelmezik politikai feladatukat, a politikai kérdések­ben következetlenek, hajlamossá válnak a demagógiára és a kispolgári nézetek elfo­gadására. Az ilyen elvtársak elveszítik a kommunista és szocialista harcos erkölcs­politikai arculatát, karrieristákká válnak, kiemelik saját személyüket stb. Különösen a kulturális dolgozók között folytatott helytelen viták fondorlatokra vezetnek. Minden arra mutat, hogy a kommunisták szövetségének sok tagjánál az opportu­nizmus komoly veszedelemmé vált, ame­lyet a politikai és szervezeti munka erő­sítésével kell kiküszöbölni. A kommunisták közötti elvtársi kapcso­latok védelmezésének köpenyege alatt gyakran a sógor-komaságba mennek át. Egyes kommunisták, gyakran a vezetők fe­gyelme és felelőssége hanyatlott, ami meg­nyilvánul a különböző funkciók kicserélé­sével szembeni ellenállásban és gátolja a fiatal káderek szükséges kiemelését. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottsága levelének utolsó részében kijelöli azokat a féladatokat, amelyek teljesítését bizto­sítani kell, hogy a kommunisták szövet­ségének kebelében javuljon a politikai munka. A fő feladatok között kiemelik a párt belső demokráciája fejlesztésének szüksé­gességét. a gondolatok, szavak, bírálat megnyilvánulásának lehetőségét, mert ez kezesség a különböző negatív jelenségek elleni harcban, fegyver a helytelen bírálat és felelőtlen rágalmazás ellen. A fennmaradó feladatok között hangsú­lyozza a szakszervezetek munkája meg>a­vltásának szükségességét, a munka sze­rinti jutalmazást és annak szükségességét, hogy az állami szerveknek lehetővé tegyék a jugoszláv rendszerben felmerülő konkrét kérdések megoldását. Hangsúlyozza a fel­ügyelő- és ellenőrző szervek munkájának fontosságát a törvényesség iránti harcban. A kommunistáknak továbbra Is fejlesz­teni kell politikai munkájukat a dolgozók szocialista szövetségének szervezeteiben ami lehetővé teszi, hogy megoldják a szo­cialista építés mindennapi feladatait. U J S7Ö 2 * 1958. március 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom