Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-29 / 88. szám, szombat

I OLVASS. r A M IJ J. J. MÜVÍLÖOI! h í Sas Andor: Egyszerű emheruk hernizmusáról Andrej Plávka novelláskötete magyar fordításban A hallgatag, csendes, igényesség nélküli hősiességről szóló könyv Andrej Plávka novelláinak Tóth Tibor fordításában „HETEN" cimmil megjelent gyűjteménye. (Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958. 172 oldal.) Képek sorozatának is lehet nevezni a kötetben olvasható 11 novellát, az író valósággal mint grafikus használja tollát, történéseket, küzdelmeket és jellemeket a lényegest kifejező biztos körvonalakkal örökít meg. Az első négy darabban igazi népi ellenállásról olvasunk, a kárpáti magashegyvidék egyszerű falusi emberei a nyers hódításnak minden emberiességből kivetkőzött pokolsötét erőivel veszik fel otthonuknak védelmében a rájuk kényszerített küzdelmet 1944 őszétől a felszabadulást hozó 1945-ös tavaszig. Nagyőri kis egységekben folyik ez a harc, széttagolva, de annál szívósabban, apró komandókban, melyeknek ütőerejét bámulatosan megsokszorozza a fegyelmezett odaadás. Akiknek e harcot nagy egységekben kellett volna megszervezniük és egységes erejűvé tömöríteniök, az átfogó hadműveletek irányítására képesített tisztek, — amint róluk olvasható — vagy dezertáltak vagy árulókká váltak. A kis egységek tagjai a túlnyomó számú ellenséggel való küzdelemben nem ismernek lankadást; ez teszi vállalkozásaikat dicsőségesen rokonszenvessé. És miért nem ismernek lankadást? Mert az, ami a nagy hadseregek szívós kitartásának is feltétele: a harc céljának tudatossága s az érte való hevülés oly természetésen és tisztán élt a partizánokban, hogy képesek a magashegyi harci terep, az időjárás, a technikai felszerelés, az élelmezés stb. nehézségeinek elviselésére és fölényes leküzdésére. Előtörnek hegyormokról, erdős szúrd okokból, úttalan lejtők bozótjától és szikláitól fedezett megfigyelő helyeikről a fenyegetett szülőfalu, az otthonmaradt hozzátartozók, a háztáji kis gazdaság, a barátok és ismerősök védelmére, mert olyan ellenségről van szó, amely kombattáns és civilember között nem tesz megkülönböztetést népírtő, genocíd dühében. A partizánok maguk mellett tudják az ő sokszor egészen kicsiny mögöttes körzetük lakosainak feltétlen és áldozatos segítő készségét, szótlanságában és hallgatagságában is bámulatos tettekre képesítő aktivitását. Ez a nép erkölcsileg egészen magasrendű magatartást tanúsít, nem ismeri a szolgai behódolást, a tömeggyilkolásban való cinikus cinkosságot, mint azok, akiket a Kárpátvidékre befészkelődött hitlerizmus az állam és általában a hivatalok vezetőhelyein megtűrt. Egy hattagú csoport elbánik az egyik faluba betört szürkeegyenruhásokkal, bekeríti őket és lehetetlenné teszi menekülésüket. Egy másik, hét harcosból álló egység a Liptói-havasok tövében végrehajtott vállalkozások után a kassai-bohumíni vonalon vasúti hidat pusztít el, amivel napokra lehetetlenné teszi az ellenség fegyver- és egyéb szállítmányait. A harcoknak két szovjetorosz és egy francia áldozata van a partizánok részén. Elestük konkrét jelzője annak, hogy a szlovák nép önvédelme a más népekkel együtt vívott szabadságharcnak világjelentőségü kötelékébe tartozik. Megrendítő és felemelő a gyermekek szerepe a partizánok támogatásában. így a gáltanyai 13 éves Jurkó mint összekötő hírtovábbító tett szolgálatot a Héjacsúcson várakozó kis csoportnak, a 12 éves pusztaárki Jankó pedig semmiféle fenyegetésre sem árulja el a hegyekbe menekült apjának tartózkodási helyét az őt halálra kínzó német szoldateszkának. Minderről érdekfeszítően ír Plávka a kötet első négy novellájában. Az otthont és a hazát, védelmező heroizmus után a háború befejeztével vasútépítés közben alagutat fúró dolgozóknak, azután a Mosti szénbányában munkaversenyben álló két csoportnak munkás-heroizmusát mutatja be két novellában. A sematizmusnak még az árnyéka sem fér ezekhez az ábrázolásokhoz, látszik, mennyire otthon van ő a munkások világában, akár földet müveinek vagy az ipar és a technika területén tevékenyek, menynyire ismeri őket és egy velük érzésben. Két novella rossz emlékű maradványokat idéz a letűnt régesrégi világból; az egyikben az egykori alispán korhellyé züllött fia, Miklós úr szerepel, a másikban Gyurica-Pondró János községi szolga és harangozó, akit kincskereső fantazmagóriák foglalkoztatnak: Jánosíknak a hegyekben sejtett elásott aranykincsét keresi és közben önmagát fojtja meg azzal a kötéllel, melyen egy barlangfélébe akar leereszkedni. Ez a kincskereső szenvedély a régi nyomorúságos világ félreszorítottjainak boldogulási vágyából maradt nyugtalanító örökségül. Az említett Miklós urat, mint ájultan heverő részeget megszánja és kocsiján szállítja haza egy egyszerű földműves, bár ennek családjában Miklós úr apjának rossz emléke él, mert halálra gyötörtette a földműves nagyapját. A népi emberség jele, hogy ez az emlék a szamaritánus érzeletű földművest sem kárörvendővé, sem közönyössé nem teszi a visszataszító állapotban lévő, lezüllött egykori úrral szemben. Plávka kötetének több mint negyedrészét foglalja el a „Hugány Péter megtérése" című novella. Péter 1945 tavaszán tér vissza falujába a partizán frontról, ahol derekasan megállta a helyét. A fiatal legényt az a gondolat foglalkoztatja, hogy a háború megszűnte után nem maradhat minden úgy, amint volt, nem zökkenhet vissza a világ a háború előtti állapotba. Ebből az érdekesen induló kezdetből azonban nem bontakozik ki olyan folytatás, olyan perspektíva, mint amilyet várnánk. Hugány, aki siheder kora óta favágó volt, általában húzódozik az otthoni vergődésbe valő visszazuhanástól. Nagynehezen ráfanyalodik, hogy mint erdei munkás felkerekedjen és elmenjen erdőirtásnál dolgozni. Munkaközben beljebb' kerül az erdőbe ivóvizet meríteni egy forrásból s ekkor elhagyott bunkerre akad, itt bőrtáskát talál tele milliós értéket képviselő ékszerekkel és készpénzzel. Szinte kábulttá teszi a lelet, nagy óvatosan haza viszi a táskát s már útközben arról képzeleg, mi mindenre használja fel kincsét. Otthon a padláson alszik s álmában is ez foglalkoztatja. De mikor másnap felébred, a kincses táskát, mint talált holmit leadja a csendőrségen, majd felkeresi kedvesét s vele együtt mint dolgozó ember készül megteremteni boldogulását és boldogságát. Hugány rokonszenves, mert erkölcsi lényét sem a háborús élmények, sem az ölébe hullott kincs nem deformálja. Az olvasó azt várná, hogy valamiképpen kapcsolata létesül azokkal, akik a háborúból hazatérve és annak tapasztalatán érlelődve hozzá hasonlóan gondolkoznak: meg kell akadályozni a régi rossznak, a nyomort intézményesítő és agresszív alvadultságot szülő állapotoknak felújulását. Hugány önmaga számára mindenképp dicséretes megoldást talált, de ezzel a megoldással csupán egyetlen élet szférájában marad. Önzetlensége és a kapitalizmustól való elfordulása erkölcsi érték, de az ilyen ember helye ott ienne az általa ösztönösen kívánt újon munkálkodók élcsapatában. Lehet, hogy később oda is kerül, de megismert történetében erről nem olvasunk. A róla szóló novellában igen szép leíró és fejtegető részek vannak — Plávka általában éreztetni tudja a Felső-Garami és Felső Vágmenti tájak sajátos jellegét, az AlacsonyTátra atmoszféráját és a Liptói-havasok levegőjét, — de mégis hiányzik valami Hugány Péter történetéből, ami mint széles érvényű megoldás az olvasót kielégítené. A kötet novelláiról el lehet mondani, hogy írójuk érti e műfaj főkövetelményét: a mese menetének a drámába illő ábrázolás sűrítettségéhez hasonló lendületet és mozgalmasságot kölcsönözni. Tóth Tibor fordítása gondosan árnyalt és kellemes elevenségű. Helyenként mintha túlfokozódnék a műgond azáltal, hogy egyébként kifejező erejű, de az irodalmi nyelvben ritkán használt s ezért szinte magyarázatra szoruló szavakat használ. Egyébként ő prózaíróinknak követendő például szolgálhat a szürkeségtől mentes, ízes kifejezésmódra való törekvésben. i könyvet mindenki kezébe! A lietavai cementgyár könyvtára teljesíti küldetését „Ha könyvekkel akarunk foglal kőzni, ez hem jelenti azt, hogy könyvtárat létesítsünk, a regényeket betegyük a könyvszekrénybe és azután ölbetétt kezekkel várakozzunk, mikor és k: jön könyvet kérni." Ilyen egyszerűek és komolyak Jozei' Pepják könyvtáros szavai, aki a Lietavská Lúčka-i Viliam Široký Cementgyárban működik. Igaza is van! Ila az üzemi könyvtárt és a benne levő könyveket a lehető legjobban fel akarjuk a dolgozók általános műveltsége színvonalának emelésére használni, erről elsősorban a könyvtárosnak kell gondoskodnia. Jozef Pepják könyvtáros például a könyvek népszerűsítése céljából először faliújságot ragasztott ki a cementgyár udvarán. A faliújságon felsorolta a kikölcsönözhető könvvek címét, szerzőjét és egyben figyelmeztette a dolgozókat, mikor kölcsönözhetnek könyveket és ha elolvasták, mikor kell visszaadniok. A könyvek, különösen az újonnan megjelentek tartalmút az üzemi rádió útján is propagá^a a munkas^ünetekben. A. legtöbb időt azonban a személyes agitációra fordította. A műszakok után többször megvárta a dolgozókat az öltözőben, s amikor már megmosakodtak, s átöltöztek, elbeszélgetett velük, értékes könyveket ajánlott nekik olvadásra. A dolgozók bizony nem utasították vissza Pepják elvtársat... Majdnem mindenki átvett tőle egyegy szépen illusztrált könyvet. A könyvtáros azután feljegyezte a kölcsönzők nevét és atyailag figyelmeztette őket, hogy elolvas-'s után adják vissza a könyveket. Pennák könyvtáros felkérte az üzemi szakszervezeti bizottság, a kulturális-nevelő bizottság tagjait, valamint egyes üzemrészleg vezetőket és mestereket is a könyvolvasás propagálására. Ezek az elvtársak különböző ügyek elintézése közben szintén megnyertek néhány dolgozót arra, hogy olvassanak. A faliújságon való szemléltető propagálás és az Üzemi rádió népszerűsítő közlései a személyes meggyőző agitációval együtt meghozta gyümölcsét ... Míg az előbbi könyvtáros tevékenysége idején a cementgyár dolgozói közül csak kevesen érdeklődtek a könyvek iránt és azok túlnyomórészt az üzemi könyvtár polcain hevertek, Jozef Pepják könyvtáros rövid idő alatt sok olvasót szerzett. Az olvasók száma évről évre gyarapodik. A könyvtáros ugyanis bevonja az agitációs munkába mindazokat az olvasókat, akiknek gyakrabban kölcsönöz könyveket. „Ugyan Ferkó, Tóni, szólj csak a munkatársadnak és a szomszédodnak, hogy ők is jöjjenek el a könyvtárba, s tetszés szerint kölcsönözzenek ki maguknak egy jó könyvet", — mondja jártában-keltében. E munkának köszönhető, hogy Pepják elvtárs 1957-ben 3090 könyvet kölcsönzött ki a cementgyár dolgozóinak. A kikölcsönzött könyvek száma ez év január és február havában meghaladta a 700-at. Ez a könyvtáros nem elégszik meg, mint mis könyvtárosok, csupán azzal, hogy könyveket kölcsönöz a cementgyár dolgozóinak, hanem évente példás és tanulságos vitákat rendez a cementgyári olvasók számára. Tavaly 5 ilyen vitát rendezett szépirodalmi könyvekről, hármat a gyerekirodalomról és kettő; az ismeretterjesztő irodalomból. Pepják elvtárs az olvasók ezen megbeszélésein — melyek száma ez idén még nagyobb lesz, mint tavaly — már számos új olvasót szerzett. A Lietavjká Lúčka-i V. Široký Cementgyár üzemi könyvtára több mint 1200 kötetet tartalmaz. Az olvasók a könyvtárt kellőképpen igénybe veszik, aminek a könyvtáros nagyon örül. Tudja, hogy minden elolvasott és a vitaesten megtárgyalt könyv emeli az olvasók politikai, kultúráíis, és szakmai színvonalát. Ilyen példás, áldozatkész könyvtárosoknak kellene müködniök minden üzemi könyvtárban, de nemcsak „a könyv hónapja" keretében, hanem az egész éven át is. Ezért ajánlatos, hogy mindazok a könyvtárosok, akik az üzem alkalmazottainak arányában kevés könyvet kölcsönöztek és kölcsönöznek ki s nem szerveztek meg egyetlenegv vitát sem az olvasókkal, foglalkozzanak többet a könyvekkel s az FSZM üzemi bizottságával, valamint az üzemben működő további szervekkel vállvetve járuljanak hozza ahhoz, hogy jó, tanulságos könyvek kerüljenek minél több dolgozó s családtagjaik kezébe. Gondoskodjanak arról, hogy az üzemi könyvtár szolgálja általános művelődésüket s e célból használják is ki a 1-^ető legnagyobb mértékben. Ezért már most, a könyvhónap keretében fogjunk hozzá e fontos politikai s kulturális-, nevelő feladat teljesítéséhez. MIKULÁŠ MAŤAŠEJE, a Szlovák Szakszervezeti Tanács dolgozója. BRATISLAVA Képünk a nemrégen Hamburgban rendezett csehszlovák könyvkiállításon készült. (CTK-felvétel) Március a könyv hónapja volt. Ebben a hónapban immár évről évre fokozatosabb figyelmet szentelünk a könyveknek, az olvasásnak, az olvasóknak. A könyv hónapjában többet foglalkozunk a könyvek propagálásával, többet beszélünk róla, mint máskor. Ám a könyvek nem arra valók, hogy minden komoly kapcsolat nélkül, a lényeg megkerülésével csupán beszéljünk róluk. A könyv köztudomásúan arra való, hogy olvassák. És itt álljunk meg egy kicsit... A könyv és az olvasó viszonyában ugyanis — véleményem szerint — valami nincs egészen rendben. A könyv sajnos még nem vált mindennapos szellemi szükségletté, még nem tölti be azt a szerepet, amely társadalmi rendszerünk fejlett fokát tekintve megilletné. Amikor dolgozóink életszínvonalának általános és jelentékeny emelkedését hangoztatjuk, ez nem frázis. A szavak mögött itt a tények végeláthatatlan sorát vonultathatnánk fel, amire viszont aligha van szükség, hiszen dolgozóink saját életük mindennapos tapasztalatai alapján látják ezt az életszínvonalemelkedést. Az életszínvonal emelkedésének természetes velejárója az anyagi és kulturális igények növekedése. Sajnálatos tény azonban, hogy a kulturális igények fokozódása még nem a kívánatos mérUJ SZŐ 6 * 1958. március 28. Gondolatok az olvasásról és az olvasókról tékben tükröződik vissza dolgozóink könyvvásárlási igényeiben. A közelmúltban diákjaim bevonásával 150 ipolysági járásbeli magyar család könyvek iránti viszonyát vizsgáltam meg egy kis ankét formájában és bizony elgondolkoztató adatok birtokába jutottam. Kitűnt, hogy a 150 csalág közül 20 vette igénybe a Magyar Könyvtár Barátai Körének szolgálatait. A 150 család között azonban számos olyan is akadt, amelybe évenként csak 1—2 új könyv jut vásárlás útján. • Igen nagy tévedés lenne azt hinni, hogy az olvasás elsősorban a dolgozó értelmiség valamiféle előjoga. Ma már — hála politikai és gazdasági vonalvezetésünk eredményességének — régen túl haladtuk azt az álláspontot, amikor például a falusi ember házában az imádságos könyv és egy-egy kirojtosodott szélű kalendárium képviselték a fő és egyben összes olvasmányt. A falusi ember, különösen ott, ahol jól működő földművesszövetkezet van, igen jó anyagi körülmények között él. A munkások, értelmiségi dolgozók mind-mind olyan jövedelemben részesülnek, hogy kulturális igényeiknek a könyvekre vonatkozó részét is kielégíthetik. Életszínvonalunk tehát lehetővé teszi, hogy dolgozóink hozzászokjanak a rendszeres könyvvásárláshoz és olvasáshoz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyi és milyen előnyei vannak az olvasásnak, azonfelül, hogy kitűnő szórakozást is nyújt. Természetesen nem mindegy, mit olvasunk. Igen helytelen, ha ponyvairodalomra, érzelgö szerelmi fércművekre, minden irodalmi értéket nélkülöző könyvek olvasására fordítjuk időnket. A technika és tudomány rohamos, elképesztő meglepetéseket hozó, forradalmi jejlődése korszaKában élünk. A szocializmus építésének utolsó, győzelmet biztosító szakaszába léptünk. Ezek mind olyan tények, melyek arra intenek bennünket, hogy a „kiművelt emberfők" szédületes iramban száguldó korszakát éljük. Az alacsony műveltségű ember ma képtelen társadalmunk fejlődését, a technika és a tudomány újabb és újabb csodáit kellőképpen értékelni és megérteni. Állandó és rendszeres önművelésre van tehát szükségünk. Ennek pedig egyik legcélravezetőbb és leghasznosabb módja a jó, irodalmi értékű könyvek rendszeres olvasása. Amikor most, a könyv hónapjában, mindezt szóvá tesszük, a népművelési dolgozókat arra kell ösztönöznünk, minden igyekezetükkel hassanak oda, hogy a jó könyv, a klasszikus és a szocialista irodalom legjava eljusson minél több dolgozó kezébe. Szerettessék meg a könyvet a dolgozókkal, szoktassák rá őket a rendszeres olvasásra. Könyvkiadóink pedig fordítsanak kissé több gondot a könyvek propagálására, a legújabb kiadványoknak a s'-jtó útján történő ismertetésére. Végezetül a fiatalság és a könyv viszonyáról szólok. Kevés a jó ifjúsági könyv, s ezért fiatalságunk meglehetősen nagymértékben olvas korának és érte!na képességeinek nem megfelelő könyvet. Szükséges lenne tehát, hogy a fiatalok olvasmányainak kiválasztása a szülök és a pedagógusok gondos rányításával történjék. Á pedagógusok az iskolai irodalomoktatás keretében igen sokat tehetnek annak érdekében, hogy a tanulók az irodalmat és az olvasást megszeressék. Ennek azonban számos módja van a tanítási órákon is. Ilyen bevált mód például az írók és a fiatalság találkozása, irodalmi estek rendezése. Ezen a téren igen szép eredmények mutatkoztak az ipolysági magyar tizenegyéves iskolában, melynek tanulói ebben a tanévben már két ízben találkoztak Íróinkkal. Először Csontos Vilmos és Lovicsek Béla, majd Ozsvald Árpád, Szabó Béla és Tóth Tibor vettek részt a tanuló;

'ság irodalmi vitaestjén. Az •rodalomnak és az olvasásnak ilyen formában történő népszerűsítése igen hasznos. Kívánatos lenne, hogy az •volysági példát más iskolák is kövessék. Március a könyv hónapja. A fentiekből kitűnik, hogy hiba lenne a könyvek iránti érdeklődést csupán egy hónapra korlátozni. A könyv hónapiának ugyan nem is ez a célja, hanem éppen az, hogy egy egész hónapos propagáció útján minél több olvan könyvbarátot szerezzünk dolgozóink soraiból, akik mindennapos szükségletüknek, nélkülözhetetlen jó barátjuknak fogják vallani a jó könyvet, a szén olvasmányt. A könyvhónap lenyen •"velmeztetés mindenki sz-'mára, aki könyveket ez ideig mostohán kezelte, hogy ma, szocialista építésünk száguldó iramában lemarad az, aki hátat fordít a könyvnek. Sági Tóth Tibor