Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-23 / 54. szám, vasárnap

Az arab népek egységének nagy győzelme Kairó (ČTK) - Február 21-én Egyiptomban és Szíriában csak­nem 8 millió polgár járult a szavazó urnákhoz, hogy a történelmi népszavazáson két kérdésre adjon teleletet: Jóváhagyja-e Szíria és Egyiptom egyesítését tgy Egységes Arab Köztársaságban? Egyet­ért-e azzal, hogy Gamal Abdel Nasszer legyen az egységes Arab Köztársaság elnöke? A népszavazás reggel 8 órakor kez­dődött Egyiptomban és Szíriában. Kairóban az ünnepélyesen feldíszített szavazóhelyiségek előtt a választók hosszú sora várakozott, hogy szava­zatát az Egységes Arab Köztársa­ságra és Gamal Abdel Nasszer el­nökre adja. Az egyiptomi nép érzelmének és állásfoglalásának bizonyítéka volt a február 21-i népszavazásnál az a lelkes ünnepiéi, amelyben Nasszer elnököt részesítették, amikor a Bakh választási körzetben szavazott. Mohieddin, egyiptomi belügymi­niszter közölte, hogy Egyiptomban a választók 99,99 százaléka igennel válaszolt mindkét kérdésre. Damaszkuszban február 22-én dél­előtt nyilvánosságra hozták a 'Szí­riai népszavazás végleges eredmé­nyét. Szíria területén a bejegyzett választók 91,75 százaléka vett részt a választásokon. Szíriában az Egy­séges Arab Köztársaságra 1312 859 és Nasszer elnökre 1312 080 választó szavazott. Kairóban február 22-én délelőtt be­jelentették, hogy a február 21-i nép­szavazás eredményeként Gamal Ab­del Nasszert megválasztották az Egy­séges Arab Köztársaság elnökévé. Az A1 Gumhuria egyiptomi lap február 22-i számában közölte, Nasz­szer elnöknek a népszavazás befe­jezése után elhangzott első nyilatko­zatát. Az elnök hangsúlyozza, hogy 1958. február 22-e az egyiptomiak és szíriaiak dicsó napjaként foglal he­lyet a történelemben. „Öseinkpek sok csalódásban és üldöztetésben volt részük azokért a célokért foly­tatott harcban, amelyeket mi most elértünk, azonban nem vonakodtak életüket is áldozni eszméjükért. Ne­künk most be kell bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk az értünk ho­zott áldozatokra". Ünnepi est Moszkvában a csehszlovák dolgozó nép győzelmének 10. évfordulóján :li Moszkva (ČTK) — Február 21-én ;j| Moszkvában a Szoyjetunió Szláv 1:1 Bizottsága a Szovjet-Csehszlovák Ül Barátság Társasága és a Szovjet­ül unió Tudományos Akadémiájának Ül szláv nyelvészeti intézete a cseh­szlovák dolgozó nép győzelmének Ül 10. évfordulóján ünnepi estét ren­::: dezett. Sz. V. Kaftanov, a Szov­Ü| jetunió kulturális miniszterének el­ül ső helyettese az est keretében a ül csehszlovák nép 1948 februári tör­ül ténelmi győzelméről beszélt. Üd­ül vözlö beszédet mondott dr. I. Kő­ül peczký, a Csehszlovák Köztársaság !Ü moszkvai ügyvivője. A Biztonsági Tanács Szudán és Egyiptom vitájáról tárgyalt New York (ČTK) — Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa február 21-én délután Szudánnak Egyiptom elleni panaszát tárgyalta. A vita tárgyát két határmenti terület képezi, amelyek illetőségét eddig nem oldották meg. Szudán azzal vádolta Egyiptomot, hogy e területekre katonaságot küldött, és ezzel „agressziót" követett el. Egyiptom ezt a vádat megdöntötte és rámutatott arra, hogy a kérdéses terüieten mindössze rendőrséget tart fenn, ami megfelel a nemzetközi meg állapodásoknak. , A Biztonsági Tanács ülésén Osman, Szudán küldötte kijelentette, hogy e problémát nem lehet megoldani a szu­dáni választások befejezése előtt, ame­lyek még tíz napig tartanak. Utalt ar­ra, hogy a választások befejezése után el lehet intézni a vitás határkérdést. Lutfi, egyiptomi küldött sajnálatát fejezte ki, hogy Szudán elhamarkodva a Biztonsági Tanács elé terjesztette ezt az ügyet, ahelyett, hogy megpró­bálta volna közvetlen tanácskozással elintézni. Hangsúlyozta, hogý Egyiptom Szudánt független és szuverén állam­ként elismerte és a két ország között eddig a felmerült kérdéseket az ENSZ alapokmányával összhangban baráti'ta­nácskozások útján oldották meg. Szoboljev, szovjet küldött, mint a Biztonsági Tanács februári ülésszaká­nak elnöke, rövid vita után megálla­pította, hogy mindkét fél készségét nyilvánította a kérdésnek közvetlen tárgyalások útján való elintézésére és ezért a Biztonsági Tanács ülését hatá­rozatlan időre el lehet halasztani. A kérdés a tanács napirendjén marad és amennyiben szükségesnek mutatko­zik, új ülést hívnak össze. ügy dé'-koreai utasszáľľtó repülőgép elmeneküli utasaival A Koreai Népi Demotratikus Köztársa­ságban február 16-án leszállt dél-koreai re­pülőgép útjával kapcsolatban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riumának megbízottja válaszolt a koreai központi sajtóiroda .szerkesztőjének kérdé­seire. A Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság külügyminisztériumának képviselője megállapította, hogy az emiitett dél-koreai repülőgépen 34 személy tartózkodott, akik­ne.< túlnyomó része a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságba ment át tiltako­zásul az amerikai imperializmusnak Dél­Korea. elleni agresszív politikája, valamint a dél-koreai hatóságok önkénye ellen. Egyes utasok vissza akarnak térni Dél­Koreába. Kívánságuknak eleget tesznek. Amennyiben a dél-koreai hatóságok elő akarják segíteni ezen utasok visszatérését — hangsúlyozta a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság külügyminisztériumának megbízottja — közvetlen összeköttetésbe kell lépniük a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányéval. Felháborító mérce A NÉMET SZÖVET­SÉGI Köztársaságban nap mint nap folyik a haladó erők elleni harc, a megfélemlítés a bírá­ló hangok elfojtása. Február 21-én a düssel­dorfi bíróság négy hó­napi börtönre ítélte el három évre feltétele­sen. Lothar Körbeit, a kommunista Freies Volk felelős szerkesztőjét egy 1952-es újévi cikkért, amelyben állítólag „sértő •és becsmérlő hangon nyilatkozott az NSZK ál­lami szerveiről és a kor­mány tagjairól", amit úgy kell érteni, hogy megmondta a vélemé­nyét és leleplezte a nyugatnémet állami ap­parátus fasizálódását és a kormány veszedelmes háborús politikáját. Most tehát hat évvel a cikk megjelenése után a nyu­gatnémet „igazságszol­gáltatás" fasiszta ala­possággal utólagosan le­számol mindazokkal, akik valaha is keresz­tezték szándékait, ter­veit. Az is közismert téiy. hogy a bonni bí­rósagokat ellepik a volt nácik, akik nagyon meg­felelnek Adenauer poli­tikai ellenfeleinek likvi­dálására. Így aztán nem meglepő az a mérce sem, ahogy az NSZK bí­róságai megítélik az egyes bűntetteket. Lo­thar Körber egyetlen cikkért négy hónapot kapott, az arnsbergi bí­róság pedig 200 ártatlan ember gyilkosaira, a volt náci tisztekre olyan büntetést szabott, hogy átlag egy-egy gyilkos­ságért egy hét börtön­büntetés jut. Felháborí­tó mérce! Mire nem jut pénz Franciaországban A FRANCIA NÉP sok­sok tudóst és művészt adott a világnak és kul­túráját mindig tisztelték és megbecsülték a hala­dás hívei. A mai francia kormányt azonban, saj­nos, nem sorolhatjuk azok közé, akik nagyon szívükön viselik a fran­cia kultúrát. Milliók jut­nak a fegyverkezésre, az algériai szégyenletes ir­tóhadjárat naponta any­nyi pénzt emészt fel, amennyi szociális és kulturális célokra jófor­mán egy évben sem jut. Most érkezett a meg­döbbentő hír, hogy a színházi dolgozók több­szöri béremelési követe­lése után a frandia isko­laügyi minisztérium bi­zonytalan időre beszün­tette a párizsi opera és vígopera működését, mi­vel a költségvetésben nincs rá fedezet. Hát ide jutott a híres, büszke Franciaország. Két színházat becsukat, hogy az így megtakarí­tott pénzből folytathas­sa a gyarmati háborút, Szakiét-Szidi-Jusszef­hez hasonló békés falva­kat bombázhasson és to­vább fokozza a fegyver. kezési hajszát, amelyre minden pénz kevés. A kínai küldöttség hazatért Koreából . Peking (ČTK) - Csou En-lajnak, az államtanács elnökének vezeté­sével február 22-én hazatért Pe­kingbe egyhetes koreai látogatásáról a Kínai . Népköztársaság kormány­küldöttsége. A küldöttséget a pekingi repülőtéren a Kínai Népköztársaság vezető politikai képviselői és a dip­lomáciai testület tagjai fogadták. Békében akarunk élni valamennyi nemzettel N. Sz. Hruscsov beszéde a gyapottermelők országos értekezletén Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió most annyi életerőt merített, hogy valóban hétmérföldes léptekkel halad előre és biztosítani fogja a gazdaság, a kultúra és az ember sokoldalú fejlődésére szükséges valamennyi érték növekedésének oly gyors üte­mét, amilyet még a legmerészebb emberek sem tudnak elképzelni, — mondotta Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára a gyapot­termelók február 19-i országos ér­tekezletén. N. Sz. Hruscsov beszédét a központi szovjet lapok szombati számukban közölték. - A Szovjetunió — mondotta Hruscsov — erőinek teljes virágzásá­ban él. Sikeresen fejlődik a szocialis­ta ipar, biztos léptekkel tör előre a mezőgazdaság. Tartósan növekedik a szovjet emberek életszínvonala. Az egész világ lelkesen csodálja a szov­jet tudósok, mérnökök, technikusok és munkások sikereit, akik megal­kották az interkontinentális ballisz­A kínai népi önkéntesek eltávoznak Koreából Peking (ČTK) — A Csiefang csüngbao, a kínai népi felszabadító hadse­reg lapja február 22-én közölte, hogy a kínai népi önkéntesek koreai pa­rancsnokságának politikai igazgatósága február 21-én irányelveket adott ki az önkéntesek eltávozásával kapcsolatban. Habár a kínai népi önkéntesek el­távoznak Koreából — állapítják meg az irányelvek —, nem szabad megsza­kadnia a koreai és a kínai nép közötti barátságnak. A kínai népi önkéntes egységek tagjait ezért felhívják, hogy munkájukkal járuljanak hozzá a koreai és kínai nép közötti barátság további megszilárdításához, és hogy kétszere­sen-háromszorosan szárnyalják túl azon eredeti kötelezettségvállaláso­kat, hogy ez évben Korea építésében 300 ezer munkanapot dolgoznak. A kínai népi önkéntesek parancs­noksága politikai igazgatóságának irányvonalai a továbbiakban meghatá­rozzák, hogy a kínai népi önkénte­sek valamennyi koreai erődítményét, építményeik berendezését, készülékét, eszközét és anyagát a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak adják át. Amerikai szakértők a szovjet kohászatról New York (ČTK) — A Wall Street Journal beszámol arról, hogy a nemrégiben Szovjetunióban járt ame­rikai szakértők véleménye szerint a Szovjetunió a kohászat terén jelentős sikereket ért el. N. Grand, a massa­chusetti árványtani technológiai in­tézet professzora kijlentette; „Nem fér kétség ahhoz, hogy az oroszok több időt és munkát fordítanak a kohászat tökéletesítésére, mint mi". Dr. John Nielson, a New Yorki egye­tem kohászati katedrájának vezetője ezeket mondotta: „A legközelebbi öt év megmutatja," mi a helyzet. Nincs kizárva, hogy a következő években a technika terén kénytelenek leszünk az oroszok utóiérésére törekedni". A Wall Street Journal szerint az amerikai szakértők főképpen arra mutatpak rá, hogy „az orosz kutatók új készülékeket, például, erőé mik­roszkópokat használnak annak meg­állapítására, hogyan viselkednek a fémek a rendkívül magas és alacsony hőmérsékletnél és különböző feszült­ség alatt. Némely szovjet készülék sokkal tökéletesebb, mint amilyent az USA-ban használnak. Az oroszok csodálatraméltó képességet árulnak el, az elméleti találmányoknak a gyakorlati termelésben való érvénye­sítésben". Az amerikai szakértők hagsúlyozták, hogy a Szovjetunió acéltermelése további fokozásának tervei teljesen reálisak. N. Sz. HRUSCSOV, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának első titkára február 21-én fogadta Liu Sziaot, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövetét és baráti beszélgetést foly­tatott vele. (ČTK) TAGE ERLANDER, svéd miniszterelnök, a Reuter hírügynökség tudósítójának arra a kérdésére, hogy Svédország felszereli-e hadseregét atomfegyverekkel azt válaszol­ta, hogy a svéd kormány erről a kérdés­ről még nem dönt, abban a reményben, hogy a csúcsértekezlet e problémát majd ' amúgy is feleslegessé teszi. (ČTK) ! A FRANCIA RENDŐRSÉG a Párizsban i dolgozó algériaiak ellen széleskörű razziát 1 folvtatott. Mintegy 220 személyt őrizetbe ! vettek. (CTK) A SZOVJETUNIÓ VÖRÖSKERESZT és Vörös Félhold társaságainak végrehajtó bizottsága a tuniszi Vörös Félhold társa­sághoz táviratot intézett, amelyben rész­vétét fejezi ki a Szakiet-Szidi-Jusszef község ellen intézett francia támadáj ál­dozatai hozzátartozóinak. A táviratban egy­úttal közlik, hogy a szovjet Vöröskereszt 20 000 rubel segélyt küld az áldozatok családtagjainak. (ČTK) A MÜNCHENI EGYETEMEK 17 ezer ta­nulójának képviselői csatlakoztak a frank­furti és tokiói egyetemek felhívásához, amelyek tiltakoztak az atomfegyverkezés ellen és követelték az atomfegyverkísérle­tek beszüntetését. (ČTK) PEKINGBEN február 21-én aláírták a Kí­nai Népköztársaság és a Mongol Népköz­társaság közötti kulturális együttműködés 1958. évi tervét. (ČTK) A NÉMET DEMOKRATIKUS Köztársaság főiskoláin az 1957—1958. tanévben 1711 külföldi diák és jelölt végzi tanulmányait. A külföldi diákoknak az NDK kormánya 260 — 450 márka havi összegben ösztöndíjat nyújt. (ČTK) AZ ÉSZTORSZÁGI tudosók új vegyszert találtak fel a talaj termékenységének fo­kozására. A kísérletek azt mutatták, hogy az új vegyszer a növényekre, főleg a zöld­ségre sokkal kedvezőbb hatású, mint a baktériumos trágyafélék. (ČTK) • AZ UKRÁN SZSZK Tudományos Akadé­miájában Sz. Lebedev, és Z. Rabinov tu­dományos dolgozók vezetésével új szá­mológépet szerkesztettek. A gép bonyo­lult hidrotechnikai, építészeti és más szá­mításokat végez. (ČTK) A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG állam­tanácsa elhatározta, hogy javasolni fogja a szejmnek, hogy hozzon ünnepélyes ha­tározatot, amellyel az 1960. évet a lengyel állam megalakulása ezredik évfordulója megünneplése évének nyilvánítja. (ČTK) STRAUS, nyugatnémet hadügyminiszter hat millió márkát irányzott elő a légierők tudományos kutatásaira. A bonni „Parla­mentárisch Politischer Pressedienst" tájé­koztató felhívja a figyelmet arra, hogy Straussnak, a légierők kutatásaira szánt milliói összefüggésben vannak .a nyugat­német—francia—olasz fegyvergyártó szö­vetséggel. (ČTK) Az atomerő békés felhasználásáról tárgyaló II. nemzetközi értekezlet előkészületei Genf (ČTK) — Sigvard Eklund, az atotn­erő békés célokra való felhasználásáról tárgyaló II. nemzetközi értekezlet főtit­kára február 22-én tájékoztatta a világ­sajtó képviselőit az értekezlet előkészüle­teiről, amely szeptember 1-én kezdődik Genfben. Eklund professzor közlése szerint a II. nemzetközi értekezlet jelentőségével és terjedelmével felülmúlja az 1955. évi első értekezletet. Az értekezleten előreláthatóan nagyobb számú tudós, tanácsadó és meg­figyelő vesz részt, mint 1955-ben, amikor Genfben 60 ország 3000 képviselője jött össze. Az értekezlettel egyidejűleg kiállí­tást is rendeznek, amelyen 20 ország képviselteti magát. Az értekezleten plená­ris és részleges munkaüléseket fognak tar­tani. tikus lövedékeket és a Föld mester­séges holdjait. Megteremtettük a nagy- és hatal­mas szovjet szocialista államot, amelyben az emberek testvérként szeretik egymást és arra törekednek, hogy javára váljanak mindenkinek, az egész társadalomnak vallási, nem­zetiségi és faji különbség nélkül. A Szovjetunió — jelentette ki a to­vábbiakban Hruscsov —, jelentős si­kereket ért el a gyapottermesztés te­rén. A Szovjetunióban átlagban 20,8 métermázsa nyersgyapotot aratnak hektáronként. Hruscsov felsorolta a kiváló szovjet gyfcpottermelőket. A Szovjetunió a Kínai Népköztár­sasággal és a többi népi demokrati­kus országgal — jelentette ki a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának első titkára — a szocializmus hatalmas tábora, a nemzetek békéjének és biztonságának erős támasza. A Szovjetunió és ezen országok külpolitikájának irányító és vezérelve a világbékéért és a bé­kés egymás mellett élésért folytatott harc. A békeszerető erők ma annyi­ra megnövekedtek, hogy észretérít­hetik a háborús kalandorokat és kényszeríthetik őket, hogy tisztelet­ben tartsák a nemzetek akaratát és óhaját. A Szovjetunió továbbra is külpo­litikája nagy lenini elveit fogja kö­vetkezetesen megvalósítani és töre­kedni fog a bizalom és barátság helyreállítására a nemzetek között. Hruscsov rámutatott arra, hogy sok burzsoá közgazdász már elismeri, hogy a Szovjetunió a gazdasági és kulturális fejlődés terén jelentős si­kereket ért el. Rövid idő múlva a Szovjetunió ipari színvonala nem a második, hanem az első helyen lesi a vHágon. A nép áldozatkész munkájával át­alakította az ország arculatát és fel­építette a szocializmust. A Szovjet­uniót elszigetelték és nem folytattak vele kereskedelmet. Az Amerikai Egyesült Államok 16 éven át nem ismerte el, hogy létezik egy olyan hatalmas ország, mint a Szovjetunió. A Szovjetunió ezzel nem szűnt meg létezni. Ellenkezőleg, növekedett, erőt gyűjtött, fejlődött. Most az USA nem ismeri el a Kínai Népköztársaságot, azonban ez a 600 milliós ország ez­zel még nem tűnt el a föld színéről, hanem fejlődik, növekszik, gazdago­dik és erősödik. Mi nem kényszerítjük a kommu­nista eszmét fegyverrel, vagy hábo­rúval a népre. A háborút gyűlöli a nép, mert megrabolja őt, és elpusz­títja az értékeket, amelyeket a dolgo­zók kezük munkájával teremtettek. A kommunizmus eszméit a népek el­méjébe példánkkal, azzal a szocialis­ta rendszerrel ültetjük, amelyet ma­ga a nép teremtett meg. A Szovjetunió nemzetközi helyzete szilárd — mondotta Hruscsov. ­A világon egyre többen kezdik meg­érteni, hogy a Szovjetunió valóban a békét óhajtja és békében akar élni minden országgal. Jó kapcsolatokat kívánunk a Szov­jetunióval szomszédos Iránnal és Tö­rökországgal. Jó kapcsolatokat aka­runk fenntartani összes nemszocia­lista állammal, kereskedelmi és kul­turális téren együttműködni velük. Békében akarunk élni valamennyi nemzettel. Az időszerű nemzetközi problémákat tanácskozások útján, békés eszközökkel, nem pedig hábo­rúval akarjuk megoldani. Kijelentettük és most is kijelent­jük a kapitalista világ képviselőinek: — Megalkottuk a világűrbéli utazás, eszközeit, azonban szilárdan letele­pedtünk a földön és nem akarunk' sehova sem elrepülni. És azok a szomszédaink is, akik más politikai nézeteket és elveket vallanak, mint" mi, kénytelenek a földön élni. A mi, bolygónk nem nagy. A repülőút Moszkvából Pekingbe nem tart hosszú ľ ideig. De még New Yorkba sem tart ' nagyon sokáig az út. Békében kell, élni. Arra fogunk törekedni, hogy biztosítsuk a szocialista és kapitalis-' ta államok békés egymás mellett' élését. Hogyha a nemzetek egyesítik* törekvésüket és következetesen fog->l nak harcolni az új háború kiküszö- <1 böléséért, akkor a békét meg fogjuk tudni őrizni. A V. I. LENIN össz-szövetségi mezőgaz­dasági akadémia és a Szovjetunió mező- » aazdasági minisztériuma e napokban ren­dezte a példás burgonyatermelők értekez- > letét, amelyen a nemesítés kérdéseivel, valamint a burgonya viruszos betegségei- ' nek megakadályozásával foglakoztak. (ČTK) U 3 SZÓ 4 * 19J8. február 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom