Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-22 / 53. szám, szombat

Az üzemi tanácsok kongresszusa megragadnánk, hogy lehetetlenné te gyük az ilyen kormányt." A kongresszus lelkesen jőváhagyti a határozati javaslatot, mely kimondta az 50 alkalmazottnál többet fog lakoztató üzemek államosítását, a; új alkotmány gyors törvénybe iktatását, a közalkalmazottak fizetésénei ideiglenes rendezését a Központi Szakszervezeti Tanács javaslatai alapján A népi milícia tagjai úgy mint 1948 februárjának történelmi napjaiban, ma is hűen őrzik üzemsinket, építő jnunkánkat, békés életünk nyugalmát, népi demokratikus rendünket, mely mindnyájunk számára szabad s egyre gyUmöícsözőbb életet biztosít. MÍM* A

z ünnepi számba menő hétvégi vacsorára, sokan az esti mulatságokra készülődtek Dunaszerdahelyen. De voltak, akik szombati szabad délutánjukat nem töltötték családjuk körében, hanem egyenruhát öltöttek magukra, géppisztolyt ragadtak a kezükbe ... Alkonyatkor a párttitkárság előtt nagy volt a sürgés-forgás. Megjöttek a milicisták. A szerdahelyiek a somorjaikkal, a nagymegyeriekkel együtt gyakorlatoztak a város határában. — Sikerült! — mondogatták, amikor leugráltak az autóról, és örültek neki. A vasárnapi — a bratislavai — nagy dlszfelvonulásra készülődtek. S ännak sikerülni kell! Meg kell mutatniok az erőt, a népi milícia erejét, mely tíz esztendővel ezelőtt acélosodott meg a forrongó februári napok idején ... Mi is történt akkor Dunaszerdahelyen? Erről beszélgettünk a titkárság épületében. Az idősebb, őszülő halántékú, ráncos arcú Smida József, aki abban az időben a város komisszárja (a helyi nemzeti bizottság elnöke) és a járási szakszervezeti tanács elnöke volt, három szóval kezdte visszaemlékezését: — Az már történelem ... Pavel Bukviš, aki még a szlovák állam idején a Považská Bystrica-i gyárban dolgozott és szabotálás miatt menekülnie kellett az üzemből, nehogy a németek elhurcolják, 1946 óta a helyi nemzeti bizottságon tevékenykedett. — Szerdahelyen is győztünk, mert a szlovák és a magyar dolgozók öszszefogtak! Minden akcióban együtt vettünk részt... — mondotta. A most már a hatvanhat éves Mondok Gábor, pártunk régi harcosa, akit a nyilasok koncentrációs táborba juttáttak, 1948 februárjában szintén fagyvert fogott. — Ha kell az életemet is feláldozom a pártért, — mondotta, — mint kész voltam erre Februárban.ma is és mindenkor... , — Láttam, itt a lehetőség segíteni, hogy mindaz valóra váljék, amiről az öregek beszéltek... A hatalomért folyó harc nem februárban kezdődött, akkor volt csak a döntő küzdelem... E

zt Nagy István gépkocsivezető, a helyi konzervgyár dolgozója mondotta. Megkapták szavai. „Amiről az öregek beszéltek ...." Nagy most harmincöt éves, két kislány apja. Negyvennyolc februárjában huszonöt éves volt. Igaza van, a Győzelmes Február katonái nem 1948 februárjában születtek. Pártunk már évtizedekkel ezelőtt arra tanította a kommunistákat, a dolgozó népet, hogyan kell megteremteni a nép hatalmát. « S Nagy István emlékezett... A napszámos apja, anyja is kommunista volt. A városka kültelkén, a lenézett „kódus", az uraknevezte Szamár-telepen laktak közös házikóban Alföldiékkel, a másik kommunista családdal. Itt nevelődött Pista gyerek. A kommunisták, az Ínséges évek voltak a tanítómesterei. A Tyúk-pi,acon tartott népgyűlésekre is eljárt. Ilyenkor gyakran hallotta az asztalról szónokló kommunista mellett álló főszolgabíró sípszavát, mely a beszéd végét jelentette, mert a kapualjakból előrohanó fegyveres csendőrök azonnal szétkergették a népet. Hányszor is került így csendőrkézre Mondok bácsi! — aki nemcsak Szerdahelyen, hanem Bősön, Vásárúton meg másutt is „lázította" a népet, hogy a dolgozók kiverekedjék a maguk jussát. Nagy Pista hallotta a „kódustanyát" felkereső Široký, St'einer elvtársak szavait is ... S amikor a várasperemi szegények összeadták garasaikat, hogy telepes rádiót vegyenek, Nagyéknál is azonnal megjelent a csendőr és megfenyegette őket: ha az „oroszokat" hallgatják, elveszik a rádiót! Hiába fenyegették őket, mert Moszkva hangja eljutott Nagyék házába is. Ilyenkor Pistát mindig kiküldték őrködni, nem jönnek-e a csendőrök ... És Pista megkezdte az őrtállást. ...És jött 1945, a felszabadulás napja. Ekkor még erősebben folytatódott a harc a hatalomért. — Mi, fiatalok, akkoriban a szakszervezetben tömörültünk, ott vittük keresztül a párt utasításait... így mondotta Nagy Pista, Már akkor is a konzervgyárban dolgozott, mint munkás. 1946 tavaszán — még a választások előtt — tudták, hogy most már a döntő küzdelmet kell vívniok. Nagy Pistáék, a fiatalok összefogtak. Éjnek idején járták az utcákat, tépdesték a Demokrata Párt plakátjait, ragasztották a kommunistákét, az utca kövezetére írták: szavazzatok a 3-ra, a kommunista pártra! És győztek a választásokon, Dunaszerdahelyen a kommunisták kapták a legtöbb szavazatot! S

jött a fordulat éve, 1948. Be sok minden előzte meg a februári eseményeket! Igaza volt Šmidának, amikor azt mondotta: Ez már történelem. A nép írta a maga történelmét! De mennyi akadályt kellett addig legyőzni, melyekkel a Demokrata Párt próbálta visszafordítani a történelem kerekét. Egyesületeket szervezett, hogy kezében tarthassa az embereket. A reakciós katonatisztek segítségével megalkották a Sväz brannosti-szervezetet. A szervezet elnöke Jozef Čejp volt, aki a felszabadulást követő napokban nagy szakállal, kapitányi egyenruhában, mellén tele kitüntetéssel viharzott be a városba és követelte magának a volt nyilas Madarász textil-nagykereskedését. Havonta csak a hivatalos beismerés szerint százezer (régi) korona volt a jövedelme. Itallal, pénzzel sok becsületes embert is magához édesgetett, tévútra vezetett. Senki sem tudta róla, hogy soha életében nem volt partizán, hogy hamis iratokkal, lopott rendjelekkel jött a városba. (Ezt csak később tudták meg, amikor lecsaptak rá, aki beszennyezte a hős partizánok nevét.) S ez az ember szervezte a népellenes Demokrata Párt fegyveres erejét. De semmi sem maradhatott sokáig titokban. A kommunisták elrendelték Čejpnél a házkutatást. Nemcsak fegyvert — automatákat, pisztolyokat, lőszert — hanem rengeteg rejtett árut is találtak a nagy feketézőnél. Čejp Bratislavába utazott. Hogy hol járt,~ mit intézett — Szerdahelyen nem tudták, de a kommunisták csak akkor néztek nagyot, amikor a kezükben volt Husák „parancsa": a Čejpnél elkobzott dolgokat visszaadni! Nem értették ezt a furcsa utasítást, de a harcban ez nem tévesztette meg őket. Ekkor már olyan gyorsan peregtek a napok, mint a percmutatók Meg kell szervezni a Nemzeti Front akciós bizottságait! Megszervezték, s bejelentették a dolgozóknak. Február 24-én sikerül-e az általános sztrájk Szerdahelyen ? Egyesek kételkedtek, azt gondolták, hogy a burzsoá nacionalisták kilengései miatt a magyar dolgozók nem fognak helytállni. A városka túlnyomó többsége pedig magyar! S ekkor a hitetlenek is meggyőződtek róla, hogy a magyar dolgozók milyen szilárdan állnak a kommunista párt mögött. A sztrájk sikerült! A falvakról is bejöttek a régi kommunisták, fegyvert ragadtak. A milicisták, akkor még egyenruha nélkül, védelmükbe vették a közhivatalokat, az üzemeket. Bukvišék, a szlovákok a magyarokkal, Mondokékkal, Koszorúsékkal együtt elfoglalták a Demokrata Párt titkárságát. Nagy Pista kezébe is fegyver került, öt barátjával február 24-e estéjén a vasútállomás melletti nagy raktárt, a begyűjtési vállalatot vette őrizetbe. Az volt a parancsuk: senkit be nem engedni! Másnap saját autóján jött az igazgató, Sitár, a Demokrata Párt felelős tényezője. Nem engedték be. Néhány perc múlva már négy emberrel jött vissza. — Kicsodák maguk f? — támadtak ekkor a milicistákra. — Milicisták! — felelte Nagy. — Ki küldte ide magukat? — kérdezték Sitár emberei. — A párt és a szakszervezet... A Demokrata Párt bérencei visszafordultak. Sitár igazgató nyomban elmenekült a városból. I~\unaszerdahelyen ls kezébe -*-' vette a nép a hatalmat. — Utána tudtuk csak értékelni, hogy az alatt a néhány nap alatt, amikor tönkre zúztuk a Demokrata Pártot, milyen sokat is tettünk... E szavakkal fejezte be emlékezését Nagy Pista. 1948. februárja valóra vál. totta azokat a szavakat, amiről gyermekkorában az „öregek" beszéltek. A forrongó februári napok után „Pista gyerek", aki már azelőtt is a kommunisták zászlaja alatt haladt, a párt tagja lett. S nagy győzelem után szárnyat kaptak az emberek, szárnyat kapott maga a város is. Megindult az erőteljes fejlődés. A sok új ház, az újonnan keletkezett utcák, az új Prefa-gyár, kenyérüzem, az új iskola, az épülő kórház, a kultúrház, a megkezdett csatornázás — miről tanúskodnak? Az új életről, arról az életről, mely 1948 februárjában kezdődött, amikor döntő harc folyt a hatalomért. S a milicisták, Bukvišék, Nagy Pistáék azóta is őrt állnak, védik azt, amit februárban kiharcoltak! Petrőci Bálint A szakszervezeti küldöttek kongresszusa 1948. a prágai Iparcsarnokban. február 22-én szusunknak nem más a célja, minthogy megfontolja a mai politikai és gazdasági helyzetet és döntsön az égető problémák .megoldásában követendő taktikai lépéseinkről." Majd ismét Gottwald elvtárs lép a mikrofon elé. Ismerteti a reakciós miniszterek lemondásának hátterét és a válság leküzdésére szólítja fel a küldötteket: „A munkásság, valamint a városok és falvak többi dolgozóinak igazi képviselőiből, minden párt- és tömegszervezet demokratikus és haladó képviselőiből alakítsátok meg minden gyárban, községben, járásban és kerületben a Nemzeti Front akcióbizottságait. — A munkásosztály egysége, a dolgozó nép egysége, a nemzet egysége, az első és legfőbb biztosítéka győzelmünknek. Csak előre, hátra egy lépést se!" Ismét Zápotocký elvtársé a szó: „Minden erőikkel támogatni fogjuk azt a kormányt, amelyhez bizalommal leszünk, és amely teljesíteni fogja programszerű ígéreteit. Nem vagyunk hajlandók bármilyen kormányt támogatni. Egy hivatalnokkormánytól megtagadnánk támogatásunkat. Minden rendelkezésünkre álló harci eszközt a nemzeti biztosításról szóló törvényjavaslat haladéktalan jóváhagyásit. Támogatta a parasztok új földreformkövetelését és szorgalmazta a reakciós miniszterek lemondásának elfogadását, a Nemzeti Frontnak a reakciósoktól való megtisztítását. Este a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség tartotta alakuló kongreszszusát a Nemzeti Színházban. Itt pecsételődött meg népünk és a szovjet nép hős fiai közösen kiontott vérével megszentelt barátsága. „Mi már döntöttünk a megszállás nehéz éveiben és a felszabadító küzdelem alatt. A szabadság, a függetlenség, a népi demokrácia útját választottuk, felszabadítónk és legjobb barátunk, a Szovjetunió oldalán. Népünk a jövőben nem fog tűrni semmiféle szovjetellenes izgatást és rágalmazást, bármely sajtó, vagy bármely politikai tényező részéről indul is ki. Gondoskodni fog arról, hogy a törvény szigorú keze lesújtson mindenkire, aki aláássa külpolitikánkat és ennélfogva államunk alapjait." Keserű számadással végződött ez a nap is a reakció számára, és slmondhatta: aki szelet vet, vihart arat. TöéverediTieTiye A cementtől a műfonálig Csehszlovákia vegyiipara az elmúlt tíz esztendőben közel két és félszeresére fejlődött, s e tekintetben minden kapitalista állam fejlődését maga mögött hagyta. Ennek a hatalmas átalakulásnak az volt az oka, hogy a felszabadulás előtt vegyészeti iparunk — a többi iparághoz viszonyítva — nagyon visszamaradt, olyannyira, hogy hátráltatta azok fejlődését. Ugyanakkor fékezte, bizonyos értelemben lehetetlenné tette a mezőgazdaságnak szocialista nagyüzemű gazdálkodásra való átépítését. A vegyészeti ipar fejlődésének fő jellemzői a kénsav és a nitrogénműtrágyák gyártása. Az egy főre eső kénsavtermelés terén, a termelésnek megháromszorozáeával sikerült megfelelő helyet elérni a világ fejlett iparral rendelkező államai között. Hasonló a helyzet a nitrogén műtrágyák gyártásában is, ahol megközelítettük az Egyesült Államok színvonalát, de két állam: Belgium és Nyugat-Németország még messze előttünk jár. Az utóbbi években egyre nagyobb jelentőséget nyernek a szintetikus anyagok, elsSsorban a szintetikus fonalak, amelyek a textiliparban a nyersanyag egy tizedét szolgáltatják. ÉPlTŐ ANYAGIPAR Ennek az iparágnak az éllovasa a cement, amely ama tíz termék közé tartozik, amelyeknek termelési fokával jellemezni szoktuk az egyes államok ipari fejlettségét. Cementgyártásunkat is megháromszoroztuk a felszabadulás óta s az már nagyjából kielégíti gazdaságunk szükségleteit, sőt időnként kivitelre is jut belőle. Előttünk az egy főre eső termelés tekintetében megint csak Belgium és Nyugat-Németország jár, míg az Egyesült Államokat már majdnem behoztuk. Olaszországot pedig, a cementgyártás eredeti hazáját, már magunk mögött hagytuk. A többi építőanyagipari ágazatokban: tégla, cserép, stb. elsősorban az egyre növekvő hazai szükséglet fedezésére törekszünk. Ezen a téren is érvényes az a tétel, amit már az energetikával kapcsolatban mondottunk, vagyis hogy ennek az iparágnak a fejlődése meg kell előzze az ipar átlagos fejlődési ütemét. Építőanyagiparunk ennek a követelménynek a múltban nem tett kellőképpen eleget s csak a legutóbbi két évben hozta be lényegesebb módon a lemaradást. TEXTILIPAR A textilipar mint jellegzetes könynyűipari ágazat természetesen nem fejlődött az elmúlt tíz évben olyan mértékben, mint a nehézipari ágazatok. Tekintetbe véve azonban azt, hogy a volt burzsoá köztársaságban a textilipar igen jelentős szerepet játszott és termékei az ország egyik fő kiviteli cikkét képezték, /az elért ötven százalékos fejlődés is elégséges volt nemcsak a bolső szükséglet fedezésére, hanem arra is, hogy mint a múltban, kivitelre is jusson. A nehézségek textiliparunkban ezért inkább minőségi, mint menynyiségi kérdések. Számos apró üzemmel rendelkeztünk és a gépállomány jelentős része elavult volt. Ezeket az üzemeket kellett célszerűen összpontosítani és korszerű gépekkel felszerelni. Vegyiiparunk egyre növekvő mennyiségben bocsát a textilipar rendelkezésére szintétikus fonalakat, ami által - többek között - a textilipar különben nagyrészt külföldtől függő nyersanyagellátása is megjavul. Sz. L. UJ SZŐ 4 * 1938. február 22. Február 22-én 9 órakor a prágai Iparcsarnokban a kétmillió szakszervezeti tagot képviselő 8000 küldött részvételével megkezdődött az üzemi tanácsok és szakszervezetek országos kongresszusa. A CSKP és a kormány nevében Gottwald elvtárs üdvözölte a kongresszust, majd Antonín Zápotocký, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke mondott beszédet. „Kongresz-